Szolnok Megyei Néplap, 1969. március (20. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-09 / 57. szám

Szeberényi Leheli Tizenéves dolgok Álmodozás Zsuzsánna állandóan a rá­diót bújja, ha a rádió beat muzsikát sugároz. Most ép­pen kikapcsolta a készüléket, csak addig, míg a vízállásje­lentés tart. Gondolatai mesz- sze kalandoztak, miközben a nyugágyban hevert. —- Zsuzsánna! — kiáltott az anyja. — Mintha mond­tam volna neked valamit. — Tessék? — rebbent fel Zsuzsánna­— Indíts törülgetnl. — Mindjárt — mondta Zsuzsánna és nem mozdult Nehéz volt kikapcsolódnia a messzi gondolataiból. Onnan szólt ki az anyjának: — Anyuci, tudsz te valami lsztánt? — Miféle lsztánt? —- Ha nem tudsz, akkor nem érdekes. — Minek az neked? — Semminek. ■— Egy dinnvefajtát azt tu­dok. Turkisztán. — Országot várost tudsz-e? — Az Is van olyan, hogy Turkisztán. — Más Isztán nincs? — De van. Afganisztán, Üzbegisztán... — Mondd még egyszeri — Üzbegisztán. — Az az.., Messze lehet az? — Csak nem oda akarsz menni? — kérdezte anyja. — A — mondta Zsuzsánna —, csak ott Járt a Dobos Attila. S kelletlen felnyalábolta a nyugágyból hosszú, nyurga végtagjait Öltözködés Manapság — talán vissza­hatásként elmúlt évtizedek uniformizáló törekvéseire — aa egyéniség a divat A vá­ratlan és a meglepd. Sót haj­meresztő — ha mondjuk a frizurát tekintjük­De nézhetjük az öltözkö­dést Is. Mindenkinek önmagát di­vat követnie, s ez szerfölött növeli a zűrzavart Nincs Jó, nincs helyes, nincs szép. Csak az van, amit kl-kl ma­gának állít fel­Láttam egy ruhaösszeállí- tást a pomázi állomáson. Egy futurista költemény volt Rózsás kendő, gumicsizma, texas kabát A modell a Po- máz mögötti hegyekbe tar­tott egy madársejárta falu­ba. Parasztmenyecske volt A kabát rengeteg zsebét, és számos villogó aranygomb­ját úgy hordta, mint egy la­tinamerikai tábornok. Az embereik az egyéniség korában is emberek. Nem tudnak letenni az utánzásról. De hogy az utánzásban is egyéniek legyünk, manapság a hölgyek nem egymást utá­nozzák, hanem a férfiakat, a férfiak viszont a hölgyeket, öregek a fiatalokat fiatalok pedig az öregeket Gondoljunk a farmemad- rágos lányokra: csaknem le- kopaszított fő, zsebrevágott kéz, fittyedt cigaretta, míg oldalukon, a veretes műmar- habőr szíjon, amely darázs­derekukat összecsípi, kara­binerek csilingelnek. De a színpompás fiúkat is említhetnénk, a vállukra om­ló hajcsodával, míg lazán nyakukba kötött muszlinken­dőjüket kapkodja a szél- Lám, az egyéniség kora megteremteni a-tökéletes uni­formizálást, nemek és korok összemosódnak. Elnéztem azt az élteskés hölgyet kinek bájtájai régen elvesztették Ifjonti formáju­kat: lenge selyem nadrág féllábszárig, halovány ég­színkék, a comboknál puk- kadáslg telve, Illa boleró, akár a pirkadat! égalj, s a nagy rózsaszín masni, mely csitrísen összefogja a gyér piros hajat a búbon, kerekre nyíló gyermekszemek felett látni ezt a régi fényképeken. Ilyenek vannak, s mindezt azért írtam, nehogy elítél­jék Zsuzsannát. Zsuzsanna elhordta a térd­harisnyáimat, az Ingeimet a pulóvereimet, a sapkámat Azt mondja, az a divat most a fiatalok között hogy a szüleik avitt cuccaiban jár­nak. Minél ócskább, annál Jobb. Ugye, hogy Itt már min­den határ elmosódik. De mondhatom, ez az új divat a fiatalok közt Igazán prakti­kus. Tartsa meg isten a szo­kásukat Másképp gondban főnék, hogyan ruházzam nö­vekvő lányaimat. Ahány ház, annyi szokás — A világ különböző or­szágaiban emberek mást­ul ást szégyellenék» Olga kis­asszony fgv például, ha az ember Törökországban meg­lep egy nőt a fürdőszobában, a hölgy mindkét kezével el­takarja az arcát. Kínában hasonló esetben a nők a lá­bukat takarják el- Nálunk pedig... —5 Elég már, Miskovlc űr, elég...-7 ...nálunk pedig a nők mindig bezárkóznak a für­dőszobába .. • SZOKNYA. 1969. ►* Na, van rajta? Kancsal dobos (A. Stern karikatúrája.) Nem szabad elkésni Nehogy azt higgyék, hogy stréber vagyok- Inkább meg­értő. Megértem » vezetők, főnökök gondjait. Tudtam már az óvodában, hogy az óvónéniknek is van éppen elég bajuk. A gimnázium­ban megértettem tanáraimat (sajnos, a tanárok többsége engem nem akart megérteni) és megértem mosta vállala­tunk igazgatóját Is. Tulaj­donképpen erről van szó. Érthető, hogy fegyelemnek kell lennie. És nem adok iga­zat kollegáimnak, akik szid­ják az igazgatót, mert meg­követeli a pontos munkakez­dést. Reggel hétre jártunk évek óta, Illetve hét óra öt perc­re. Tudniillik az autóbusz hét óra kettőre ért a gyár előtti megállóhoz és mire be­sétáltunk, hét óra öt perc lett. Namármost A rendhez a pontos munkakezdés Is hozzátartozik. Világos, hogy ezentúl hét órára már a vál­lalatnál kell lennünk- Es Itt Jön a konfliktus! Ahhoz, hogy időre beérjünk, koráb­bi busszal keli utaznunk. Igenám, de a korábbi busa nem öt perccel, hanem fél órával előbb Indul. És ez csak a kisebbik baj. A na­gyobb az, hogy a városköz­pontban már nem nagyon lehet felféml a korábbi busz­ra, mert a vidékről utazók az előző megállónál degeszre tömik. Megoldás csak egy van: egy megállót a busz elé kell sétálni, ahol remény Van a feljutásra. És ez nem tetszik a kollegáimnak. Azt mondják, két perc miatt ko­ra hajnalban, háromnegyed órával korábban indulhatnak otthonról. Meg azt is mond­ják, hogy ez nem egy jó­szándékú intézkedés, ha­nem . •. Szóval most dúl a harc és én ebben a csatában az igazgatóm mellett állok. Ezért szidnak a kollegák. Persze Így elmondva talán tényleg strébernek látszom, de ez csak azért van, mert nem Ismerik a lényeget. Ami pedig a következő; Amit vesztek a réven azt vissza- szerzem a vámon. Mert ugye háromnegyed órát vesztek hajnalban a korábbi felkelés miatt. Legalábbis ez a lát­szat Pedig dehogy vesztek. Az aktatáskámba a tízórai mellé bevágom a fogkefét, a vlllanyborotvát a Népsza­badságot és a Néplapot Bent aztán az irodában kényelme­sen megborotválkozom, fogat mosok, mosakszom, elkészí­tem a reggelit és nvolc óráig kényelmesen reggelizés köz­ben elolvasom az újságokat is. Kényelmesen és tiszta lelklismerettel, mert én soha nem kések a munkahelyem­ről- Meg is becsül érte az Igazgatóm. A Jövő héttől ka­pok egy kisegítő munkaerőt, rám is fér, mert így legalább valaki elvégzi azt a munkát, ami reggel héttől nyolcig el­marad. Egyébként sajnálom kollegáimat akik az öt perc késés miatt retteghetnek a fegyelmitől. Sajnálom őket, de nem adok nekik Igazat. Rendnek,és fegyelemnek kell lennie. — egy — Tűz a lakásban (A Wochenpresse karikatúrája) LASSÚ MUNKÁSVONAT *- Én többször nem szállók le segíteni a mozdonynak!..; (Zsoldos Sándor rajza) Szeberényi Lehel: Gyerek a ládában A tárgyakat kétféleképpen látjuk: úgy ahogy mtndany- nyian, és úgy, ahogy csak magunk. Az alakjukat kétségtelenül egyformán továbbítja u egészséges szem a tudat meg­felelő rekeszébe- Hogy az­tán ott ml történik velük, kinek-klnek rekeszétől függ, ahol a képzettársítások te­nyésznek, és a tárgyra ra-- kódnak, miképp a víz Isza­pot, homokot, csigákat hord a mélyére süllyedt gályákra, buja és kusza moszattal kö­rülfonja. így égy ágyneműs ládának hiába van tizenkét éle, hat lapja, egy feneke és egy fe­dele, mégse látjuk egyfor­mán. Mert a ládának nemcsak külseje van, de belseje Is, hová a szem nem mindig fér, annál Inkább a képzelet, a. tengeri fű buja fonadékait termő, s mint belcragadt csi­gaházak, kicsillan göndörü- leteik közül a korszellem. Néha elhagyott, üres mész- vázakat őrzünk, régen el­száradt, szétporlott eszmé­nyek maradványait, divatju­kat múltán, babonába der­medtem De maradjunk az ágyne­műs ládánál, hová Zsuzsán­na, a tizenhárom éves pi­masz kis fruska mókából berakta a tizennégy hónapos Gáborkát a paplanok és párnák közé — igaz; mezít­láb és nem cipőstül —, de Gáborka így is fölöttébb jól érezte magát, még tapsi­kolt is. Hanem bejött a nagymama és elfehéredve rászólt Zsu­zsannára: — Vedd ki, ne bomoljl Vedd ld onnan a gyereket! — De miért nagymama? — kérdezte Zsuzsánna, s hangjában nyoma se volt a megrendülésnek, bár nem ér­tette, ml az, hogy „ne bo- molj'*. A nagymama nehezmé­nyezte Zsuzsánna hangját. Karja libabőrös volt. — Ezt ne látsszátok, ne játsszátok többet... Sohase fogok elfelejteni egy filmet — mondta a ládát nézve —, azóta.is hatása alatt va­gyok-.. Esküvő volt és a társaság bújócskát látszott, és a menyasszony egy ládába bújt. Keresték, keresték és nem találták. És aztán már nem is keresték tovább. Már sok idő elmúlt, el is felej­tették, a vőlegény is meg- örgedett, és egyszer kinyitot­ta a ládát hát megtalálta benne, gyermekem, a fáty­lat, csak ennyi maradt a menyasszonyából, a többi el­porladt A nagymama arcan régi szomorúságok, régi könnye- zések tükröztek. Zsuzsánna is komoly képet vágott. — Mikor volt ez nagy­mama? — Ó régen, nagyon régen; még a némafilmek korában. — Persze-persze — hólln- tott Zsuzsánna —, ha hangos film lett volna, meghallot­ták volna, hogy kiabál. És kibukott Zsuzsannából a Pimasz vihogás Melv te- nvérbemászó és tiszteletlen, és a fruska-korral jár, ami­kor a lányoknak nevetniük kell — okkal, ok nélkül. De a nagymama régen volt fruska, s meebántódott. — Vedd ki már azt a gye­reket hallod? Vedd ki ab­ból a ládából — mondta in­gerülten. Találjatok ki más játékot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom