Szolnok Megyei Néplap, 1969. március (20. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-04 / 52. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. március 4; Március 4.. kedd, Kázmér napja A Nap kél: 6.21, nyugszik: 17.32 órakor. A Hold kél: 17.56, nyugszik: 6.33 órakor. Várható időjárás: Erősen felhős, párás idő, többfelé havas eső havazás. Mérsékelt, napközben megélénkülő szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet nulla— plusz öt fok között. ☆ Az alcsiszigeti meteorológiai állomás jelzése szerint tegnap Szolnokoh a legalacsonyabb napi hőmérséklet 0.0, a legmagasabb pedig plusz 2.3 Celsius fok volt. — A NŐNAPRA készülődnek a jágzkisériek. Magyar—szorvjet nőtalálkozót szerveznék és a Szovjet Hadsereg Művészegyüttesének fellépését várják. A tartalmas műsor előkészítője és rendezője a helyi Kossuth Tsz. \ — MOSZKVÁBAN már épül a Sziréna 1. automatizált rendszer, amellyel gyors helyfoglalás és jegyeladás valósítható meg a repülőte- tereken. Első egységét. még ebben az évben üzembehelyezik. Az egész rendszer különben az ötéves terv (1966—1970) végére készül eL A moszkvai légiforgalmi csomópont a legnagyobb a Szovjetunióban. Naponta ötvenezer jegyet adnak itt eL — Kunhegyesen a második negyedévben korszerűsítik a cipőboltot s a divatáru boltot. Tiszaburán áthelyezik a ruházati boltot, egy újonnan vásárolt, átalakított épületbe, a helyén pedig vendéglátó egységet létesítenek. ■— SZOMORÚ amerikai rekord. Az Egyesült Államokban új rekordot értek el: egy orvoscsoport, amely a vietnami háborúban elesett sok fiatalt vizsgált meg, megállapította, hogy az amerikai fiatalok 30 százaléka érelmeszesedésben szenvedett. Jelenleg az amerikaiaknak több mint a fele vérkeringési megbetegedésekben hal meg, ami világrekordnak számít. — A SZOLNOKI Háziipari Termelőszövetkezet március 7-én, 12.30 órai kezdettel tartja évzáró közgyűlését. a Ságvári Endre művelődési ház színháztermében. Este társasvacsorán vesznek részt a szövetkezet tagjai és családtagjaik. — MILANO levegője még a londoni szmognál is károsabb az egészségre — mondotta az ész-’k-olaszországi nagy város polgármestere. E meghökkentő közlésnél szakértői véleményekre hivatkozott. A város központjában a levegő sokszor éppen, hogy eléri az emberek szamára elviselhető szennyezettség határát. A szennyezett levegő nemcsak az embereknek, hanem a fákn-k. a virágoknak, a szobroknak és minen fém- konstrukción'’ k is árt. miután Milánóban az év legtöbb napján szélcsend uralkodik. — JÁSZFÉNYSZARUN és Jászágón Hernádi Ottó. a budapesti Kertészeti és Szőlészeti Fő:skola adjunktusa tart előadást március 6-án és 7-én — ,.ET EKTRONIKUS” házasság. .,Az ord'nátor tévedhetetlen” — jelentette ki Yvonne Addis és Geoffrey Twining, az Ade’aide-i egye- ‘-m tan-!rhá-’asp';r,a. Melles” mindkettő túl van már ’ harmincon. Házasságukat »v elektronikus párválasztó ' nek köszönhetik, amely • ezelőtt úgy ítél- m"g a dalgot. hogy töké. •s p'rl alkotnának. — AZ OMEGA együttes ad hangversenyt ma 17 és 20 órai kezdettel Szolnokon a Ságvári Művelődési ház színháztermében. Közreműködik Wittek Mária. — CSATASZÖGÖN elkészült a bisztró. Mesterszálláson vegyesboltot és bisztrót építenek, amelyet jövőre adnak át rendeltetésének. Távfűtés északon A Kamcsatka-félsziget geológusai megkezdték az első artézikút fúrását. A félszigeten 15 ilyen kút fúrását tervezik. Az ezerkétszáz méter mélységből feltörő forró vizet Petropavlovszk—Kamcsatszkij területi központ és a környező települések távfűtésére használják. A félszigeten több mint 100 termálvíz forrást tanulmányoznak és feltételezések szerint a tengeralatti óceán legalább ötvenszer több forrásvizet tartalmaz, mint ameny- nyi itt-ott a felszínre tör. — A MEDOSZ Szolnok megyei Bizottsága a nemzetközi nőnap alkalmából ünnepséget rendez március 5- én, délelőtt 9 órakor Szolnokon a Szakszervezetek megyei Tanácsa székházában. Kritika A színházban a szünetben egy óriási kalapos hölgy így szól a mögötte ülő úrhoz: — Ha zavarja a kalapom, szívesen leveszem! — Nem kérem, ne tegye! Az ön kalapja sokkal mulatságosabb, mint a darab. — GAZDAG programmal készülnek a Tanácsköztársaság jubileumi évfordulójára Jászárokszálláson. A megemlékezéseken kívül kulturális seregszemlék, ifjúsági vetélkedők, az évfordulóval kapcsolatos kiállítások, sportrendezvények és emléktábla leleplezése színesíti a programot — FELBORÍTOTTA az asztalokat botrányt okozott a szolnoki halászcsárdában Cs. D. szolnoki lakos. Garázdaságáért vonta felelősségre a szabálysértési előadó és 500 forintra bírságolta. — JOHANNSON fiatal stockholmi tanító nem min. dennapi ajándékkal próbált meglepetést szerezni feleségének születésnapja alkalmából. Levelet írt neki, — amelyben öt világrész 112 nyelvére lefordítva ez a mondat szerepelt: „Szeretlek kedvesem!” A tanító igyekezete azonban hiábavalónak bizonyult. Felesége elfogadta ugyan az ajándékot, de leplezetlen csalódással. Ennek nyomban hangot is adott, igaz hogy csak egyetlen nyelven, — svédük — A VÖRÖSKERESZT cukorgyár! szervezete a napokban tartotta vezetőségválasztó küldöttértekezletét. Poeránv Alaios titkár idott számot a két év munkáiéról A Vöröskereszt város! titkára a többszörös véradókat jelvénnyel tüntette ki. KÖZLEMÉN Y A Tiszántúli Gázszoleálta- tó és Szerelő Vállalat, értesíti a szolnoki üzemegységéhez tartozó gázfogyasztókat, hogy a gázdfiat 1969. március 1-től kezdődően pénzbeszedői útján kívánja beszedni ___a Pa di László 90 éve, 1879. március 4-én halt meg Paál László, a magyar tájképfestészet egyik legnagyobb mestere. Benső barátság fűzte Munkácsy Mihályhoz és kölcsönösen nagy hatással voltak egymás művészetére. Bécsi, müncheni, düsseldorfi tanulmányai után — Munkácsy biztatására Párizsba ment és csatlakozott a barbizoni művésztelep festőihez. Az itt alkotott, mély érzéssel telített, erdőrészleteket ábrázoló képeit a természeti valóság megfigyelésének festői kiaknázása jellemzi. A messze idegenben festett képei is a magyar tájak hangulatát idézik. 1877 nyarán alkotó- készségét megbénító baleset érte a nyomorgó festőt, aki nemsokára 33 éves korában elhunyt. Tehetségét kora nem méltányolta, művészi nagyságát csak jóval halála után ismerték el. 1902-ben Budapesten rendezett első gyűjteményes kiállításán kilenc képe tűzvész martaléka lett. Százegynéhány ismert képe közül mintegy húsz van a Magyar Nemzeti Galéria birtokában. Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetéi mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, apósunk. nagyapánk, testvérünk és rokonunk ML Seller János temetésén részt vettek, és részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönetét mondunk a cukorgyár vezetőinek és dolgozóinak. akik koszorúk virágok küldésével és egyéb módon fájdalmunkban osztoztak. özv. Seller Jánosné ás gyermekei, Szolnok Köszönetnyilvánítás Hálás köszönetemet fejezem ki a megyei és a városi rendőrkapitányság vezetőjének és párt- alapszervezetének, munkatársainak és az Ingatlankezelő Vállalat dolgozóinak, a Textil és Bőrfeldolgozó Ktsz dolgozóinak, rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, fiam, testvérünk KÜRTHY JANOS temetésén megjelenésükkel, se- gftökészségükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család Szolnok Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen térjem és édesapánk. FEHER LÁSZLÓ temetésén megjelentek és részvétükkel fájdalmunkban osztoztak, külön köszönetét mondunk a rokonságnak, munkatársaknak, jóbarátoknak, akik koszorúk és virágok küldésével, — valamint egyéb módon segítségünkre siettek. Gyászoló felesége és két kislányé Jászberény, 1969. febr. 23. Gyászhfr Értesítjük mindazokat, akik ismerték, hogy szeretett édesanyánk, testvérünk, nagymamánk, „ KISS JÖZSEFNE született Magyar Mária hosszas szenv-dés után életének 74. évében elhunyt. Temetése ma délután lSJO-kor a rtftn. kát. temetőben. Gyászhfr Közöljük a jó barátokkal és ismerősökkel, bogy TOTH DANIEL 7» éves korában elhunyt. Tem»- tése március 5-én du. 14 órakor lesz a református temetőben. Ozv. Tóth Dánlelné Szolnok Szolnok meovet néplap A Magyar Szomáliára Munkáspárt Szolnok megvet Bizottsága és s Megyei Tanáé« lapja Főszerkesztőt Varga tőzsef Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó vállalat Igazgató: Vtrágh Iván Telefon Szerkesztőség’ 20—93 23—20. 20—69 Kiadóhivatal 20—94 Szerkesztőséé é« kiad'hivatal: Szolnok 1 sz trodaház Index-szára es OS* Szolnoki Nvomaa vállalat Felelős vezető: ■ji. .i. Kozák Ferenc SZIGETI VESZEDELEM Zrínyi Miklós műve alapján írta Cs. Horváth Tibor, rajzolta Zórád Ernő SZÍNHÁZ A szolnoki Szigligeti Színház Kunhegyesen este fél nyolc órai kezdettel: Leány vásár. _r i MOZI [~ J Szolnok Vörös Csillag: Kleopátra I—n. rész, Tisza: Július hatodika* MÄV- Macskákat nem veszünk fel, Vegyiművek: Utánam gazfickók. Jászberény Lehel: A veréb is madár. Kisújszállás: Ady: San Gennaro kincse. Kunhegyes szabadság: Egy nehéz nap éjszakája. Kunszent- márton Körös: Stan és Pan, a nagy nevettetők. Mezőtúr Béke: Hét katona meg egy lány, Dózsa: A 39-es dandár, Szabadság: Az álmodozás egyszeregye. Tiszafüred Tisza: Fantomas a Scotland Yard ellen. Törökszent- miklós Dózsa: Déltől—hajnalig. Túrkeve Vörös Csillag: Méhek völgye. nAplfc5~~ SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. — Levelet kaptunk. — Tavasz a télben — Dalida énekel. — Jó tippet elfogadunk. — Zenés ki mit kér. KOSSUTH RADIO: 8.20: Sándor Judit és Losonczy György énekel. 9.00 Harsan a kürtszó! (ism.j — 9.35 Ábra hám Pál—Harma th Imre operettjeiből. 10 05: A két levél Vaszilij Suksin elbeszélése 10.25 Zenekari muzsika ll.OO iskolarártió. 11.35 Cieánydatok. csárdások — 12 20 Ki nyer ma? láték és muzsika tíz Dercben 12.30 Melódia-koktél 13 45 Törvénykönyv A Rádió jogi műsora 14.00- Pa- zeller Rózsakiraly nő- keringő — 14.09 A szabadidőről Hanské- pek az Orszáeos Ifiúsáe- Kulturális Fórum tanácskozásairól 14.44 Fál.vaváiasztás 15 10 Babavásár Részietek Nádor—Kulinyi operettjéből — 15.30 Rádió- iskola — 1600 A vi!áeeazHaság hírei |6 OS Wtlhelm Fur*w*áng- ler vezényel, közreműködik 3 Bécsi Filharmónikus zenekar. — A fv mai műsorából ajánljuk VENDÉGASZTAL. A fogalom új: élelmiszergazdaság• Házigazda; Romány Pál, az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályának helyettes vezetője. Vendégek: Horváth Sándor, a Magyar Mezőgazdaság főszerkesztője, Sághy Vilmos, a miniszter első helyettese. Nyíri Béla, a Szolnok megyei tanács vb elnökhelyettese és Somos András akadémikus, * 17.05: Tallózás a világsajtóban. 17.20: A Magyar Rádió és Televízió népi zeneKara játszik. Bo- ross Lajos és Lakatos Sándor vezetésével 18.00: A honvédelem és az ipar.. 18.28: Könnyűzenei híradó 19.25: A Szabó-család. — 19.55: Életem, találkozásaim. A mikrofon előtt: Szigeti József. VI. rész. 20 13: Március. (Versek — tsm.) 20.18: Operett. Rátonyl Róbert műsora. 21.06: Tudományos Magazin — 21.31: A Rádió Lemezalbuma. 23.10: A liftben. Johannes Urzldil elbeszélése. — 23.38: Verbunkosok, népdalok. PETŐFI RADIO: 6.30: Azonos a Kossuth Rádió műsorával. 8.05: Tánczene. 8.45: Külpolitikai figyelő (ism.) 9.00: Liszt-művek. 10.00: A zene hűl» hím hosszán, u 45: Borodin: Igor herceg Háromfelvonásos opera — előjá’ékkal Előjáték és 1. felvonás. — 13.11: Oscar Peterson triója játszik. 13.30: A természet műhelyében. A szikla sem él örökké Dr Szabó László előadása. — Randevú kettőtől hatig... 14.00: Tánczenei koktél. — 14.15: Hirek Időjárás. 14.50: Ta» lálkozás a stűdióban. — vendégeink: Andor Éva. Dobsa Sándor együttese. Konc? Zsuzsi. Fe- renczy György Török Erzsi. Vass Lajos és aki egy érdekes lemezt hozott... Közben: 15 30— 15 33 Hírek 16.30: Hirek. 16.33: Csúcsforgalom. — 17.30—17.33-ig: Hírek — 18.10: A- Magyar Rádió Országos Hegedűversenve. Elődöntő — I. rész Közben Kb. 19.10’ Szergei Jeszenyin versel (ism.t 20 20’ Üj könwek (ism.) 20 28- Az Ifiúsági Rádió Vidám Színpada A2 élet nem sláger’ Vidám értekezés slágerokról. — 21.16 Miskolci Csóka Béla - néni zenekara látszik — 21 45- Adni ló... Riport 22 00 Sándor tudlt énekel 22 20 Tánczene. 23.10: Zenekan muzsika. TELEVÍZIÓ BUDAPEST: 9.00: lskola-tv. Környczeiism rét (Ált. isk. 1. oszt.) 9.55: Tör-” ténelem (Alt. Isk 5. oszt.) 11.05: Kémia (Alt. istk. 7.^ oszt.) 14.00: Környezetismeret (ism.) 14.55: Történelem (ism.) 15.50: Kémia (ism.) 17.58: Hírek. 18.05: Vidám városka Az Intervizló műsora Moszkvából, felvételről. 18.30: Kunigunda utca 25—27. Riportműsor 1200 ember életéről. — 19.00: Esti mese. 19 05 Vendégasztal. A fogalom úi: élelmiszer- gazdaság. 19.35: Kisfilm-összeál- lítás. 20.00: Tv-hlradó. — 20.20: Műkorcsolya VB. Jégtánc, szabadon választott gyakorlatok. — Közvetítés tíolorado SpringsbőL felvételről. 21.00: Donizetti; Szerelmi Dájital. Tv-operafUm. 22.25; Tv-hiradó — 2. kiadás. POZSONY: 9.30: A legtitkosabb ügynök (Filmparódia). 10.55: Szimfonikus hangverseny. 11.20: Tv-híradó.— 16.35: Hírek 16.40: Vállalati börze. 17 45* Gyermek- és ifjúsági műsor. 20.05: Ne féljetek a falaktól. — Nyugatnémet film. — 22.05: Tv-híradó. BECS: 18.00: Walter és Connie. Angol nyelvlecke kezdőknek 18.20: Jc éjszakát, gyerekek! 18.25: Kulturális aktualitások. 18.50: Amprre a szél fúj. 5. rész). — 19.30: Tv- híradó. 20 06* Sporthírek. 20.15 • A régi időkben (2. rész). —21.00’ Színházi beszélgetés. — Utána: Színház közvetítés. — 23.15: Tv- híradó. BFTGRAD: 13.30* Műkorcsolya. 17 45: 'Raiz- film 18 00: Báhiáték. — 1« 20: A világ a képernyőn 19.00: Ném muzsika. 19 15' Riport. — 20.35 Bábfilm. 20.50' ..Rendiéi a haladó eyer.-'k-kn k" — nyueatnémei film 22.05' Kis kamarahangverseny. 22.50 Műkorcsolya. B?tK*RE«T: 16 35 ^matikai kiírni Ráció. 17 05: Angol nyelvinek0 18.30: A civilizáció történetiből. — 19.00: Játékfilm. 20.25: Zenei aktualitások 21.10: A brassói könnyű- f71?' ál előtt. 21.30: Képes zet. . ____