Szolnok Megyei Néplap, 1969. március (20. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-30 / 74. szám
1969. március 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Könyvszemle Simoné de Beauvoir : Képek, káprázatok A kiváló francia írónő legújabb regénye is a szokott környezetben, a jómódú párizsi polgári értelmiség körében játszódik. A gondtalan, izgalmas felszín azonban csak káprázat. A karrierért, a társadalmi rangért vívott küzdelemben lehull a színes álarc, az emberek kénytelenek feltárni igazi énjüket A szép házak, nyaralók gazdasági megalapozatlanságot az izgalmas, túlfeszített életritmus unalmat a társasági élet sznobizmust rejteget Különösen a sznobizmus feltűnő ennek a rétegnek az életmódjában. Pillangóként keringenek az egyetlen hatalmas és befolyásos ember Gilbert körül, akit egy helyen a Közös Piac egyik megalapítójának emlegetnek. Az ő életmódját szeretnék utánozni, de ehez az ő pénzére van szükség. Ezért küzdenek érte néha a szó szoros értelmében foggal, körömmel az asszonyok, s ez a küzdelem adja a regény tulajdonképpeni cselekményét Egyetlen rokonszenves alak Tan ebben a körben, Laurence, aki rájön, hogy életmódja hazug, családi élete is hazugságok sorozatán épült nyugodttá és idillikussá. Már gyenge ahhoz, hogy férjével és környezetével, eddigi életmódjával szakítson, csupán kislányát, Chaterinet akarja megmenteni ebből a világból. A regényben megrajzolt társadalmi környezet, a legérzékenyebbek és a legbecsületesebbek számára olyan mértékben válik elviselhetetlenné, amilyenben felismerik hazugságait Ez a felismerési folyamat a francia értelmiség Jelentős részében éppen a legutóbbi néhány esztendőben zajlott le. a regény elolvasása után valamivel többet tudhatunk a nagy francia értelmiségi és diákmozgalmak indítékairól is, bár ezekről közvetlenül nem esik szó a könyvben. (Európa 1969.) B. A. Ismereten őst keresnek Az ismeretlen őst — a bronzkor emberét — kutatja a pécsi Janus Pannonius múzeum munkatársa, K. Zofí- mann Zsuzsanna antropológusnő. A fiatalasszony jugoszláv állampolgár, a belgrádi tudományegyetemen végezte a régész-szakot, majd Budapestre jött, hogy antropológiára (embertanra) specializálja magát Magyarországon ment férjhez és Pécsett telepedett le, ahol férje ugyancsak a múzeum munkatársa. A fiatal antropológusnő most izgalmas feladatra vállalkozott Néhány évvel ezelőtt a Győr-Sopron megyei Mosonszentmiklóson bronzkori hamvasztásos temetőt tártak fei Körülbelül száz sírt találtak, amelyek — agyag urnákban vagy szórt állapotban — a máglyán elégetett tetemek maradványait rejtették. A mosonszentmik- lósi urnákat a győri Xantus János múzeum rendelkezésére bocsátotta Zoíímann Zsuzsannának, aki a csontmaradványok gondos tanulmányozása és mozaikszerű ösz- szerakása révén igyekszik képet rajzolni a 3000—3500 évvel ezelőtt éit ősünkről. Zoff- mann Zsuzsanna tanulmányban dolgozza fel a moson- szentmiklósi hamv asz tásos temető antropológiai eredményeit, amelyek nagy segítséget nyújtanak majd a régészeknek. Hőstett a Damanszkij szigeten ÍV. Mar és A. Prohanov, a JAlyeraturna ja Gaxeta különtudósitójainak beszámolója a maoista határ-provokációról □ Az Usszuri folyó magas, hóborította partján vagyunk. Nyizsnye-Mihajlovká határőrsön. A túlsó oldalon — síkság, rőt fű, bokrok... Az a vidék ott már Kína. Az őrtoronyból távcsővel száraz fakoronákat, vöröscserepes kínai parasztházat, füstöt látni. E partok között szovjet föld fekszik — a mindössze két kilométer hosszú kis Damanszkij sziget, ahol a havat most aknák szántották fel, repeszdarabok borították, vér öntözte. Amint a sajtó már közölte március 2-án itt, Damanszkij szigetén, egy kis létszámú szovjet határőr csapat vette fel az egyenlőtlen küzdelmet a speciálisan kiképzett kínai zászlóaljjal, amely az éjszaka leple alatt megsértette a szovjet határt harc. A riadó után mi is oda indultunk. Partraszálltunk a szigeten, ahol három oldalról lőttek bennünket a kínaiak, ágyúkból, aknavetőkkel, grá- nátvetőkkeL Nagyon sűrűn tüzeltek. Én is megsebesültem. Egy percre elveszítettem az eszméletemet... Amikor a kínaiak szétlőtték csapatszállító páncélautónkat, átszálltunk egy másikba. Azután folytatódott tovább a küzdelem... Becsületemre mondom, a fiúk úgy harcoltak a szülőföldjükért, mint az oroszlánok. Egyikük sem sajnálta az életét Én, mint parancsnok csak büszke lehetek rájuk. Mihail Putyilov sorkatona: — Harc közben egyszer csak láttuk, hogy két sebesült a katonáim és nekem végig velük kell lennem. 0 Amikor kihunyóban volt a márciusi nap, az elesettek rokonai, hozzátartozói és baj- társai összegyűltek, hogy megemlékezzenek az elhunyt hősökről. Elsőként Sztreljnyi- kov főhadnagy apja Iván Matvejevics emelkedett szólásra. ö a Nagy Honvédő Háborúban harcolt, tizenkét sebet kapott — Az imént temettük el fiainkat — mondta Iván Matvejevics Sztreljnyikov. — Több fiam is van, de mindegyik úgy cselekedet volna, mint Iván. Többet nem tudok mondani A Szovjetunió Legfelső Tanácsa a Damanszkij sziget elleni kínai határprovokáció visszaverésében tanúsított helytállásukért többeket a Szovjetunió Hőse címmel tüntetett ki. A képen: Vitalij Bubenyin főhadnagy, a kitüntetettek egyike, aki a kínai fegyveres támadás során megsebesült; a kórházban ápolónőjével beszélget (Telefoto — TASZSZ—MTI—KS) 0 A határőrtiszt elvezet bennünket a kínaiak által hátrahagyott, eldobált felszerelési tárgyakhoz, amelyeket a szovjet határőrök öszegyűj- töttek és halomba raktak. Az összegyűjtött tárgyak között van telefonkábel, telefonok vörös műanyagtokokban, ezek kel a készülékekkel továbbították a szigetről a parancsot az ágyúk és az aknavetők állásaiba, hogy nyissák meg a tüzet a szovjet határőrökre. V. I. Vitkó orvosőrnagy a következő nyilatkozatot tette nekünk: —A lövéseket egy-két méterről adták le az áldozatokra Szovjet katonaorvosok — B. Potavenko, N. Kosztyu- csenko orvoshadnagyok és jómagam — jegyzőkönyvet vettünk fel ezekről a gaztet- tekrőL ' 0 ...A helikopterek egymás után ereszkedtek le a dombok lábánál. A gépekből kiszálllak az elesett harcosok hozzátartozói és végigfutottak a vakító napfényben fürdő, hóborította hegylejtőn, oda, ahonnan a gyászinduló hol elhalkuló, hol felerősödő hangjait hozta a szél... Az emberek szemében vörös visszfény lángol: előttük bíborvörös szövettel letakart koporsók sorakoznak. Futva érkeznek az anyák. Ez itt 6, igen! Zokogva omlanak fiúk testére. Itt állunk ml is, nem tudjuk visszatartani köny- nyeinket, hallgatjuk és feljegyezzük az anyák szívéből kitörő szavakat: — Fiacskám, reménységem... Óh, azok az átkozottak mit tettek veled... összevagdaltak, megcsonkítottak... Hová lett a szép fekete hajad! Óh, hiszen az egész fejed szétroncsolták... ...Zokog az ősz apa, köny- nyeiket törlik a díszőrséget álló katonák. A riporter el- csukló zokogással írja jegy- Betét, A környékbeli falvakból érkezett parasztok, Imádból jött munkások, barátok, bajtársak, tisztek^ tábornokok búcsúznak az elesett katonáktól. 0 Katonai kórház. Itt fekszenek Damanszkij sziget sebesült hősei. Húszesztendős fiatalok, de már megedzette őket életük első komoly csatája. S ugyanitt van velük együtt parancsnokuk Is Vitalij Dimitrijevics Bubenyin főhadnagy. Bubenyin elmondja, ami egész életére megrögződött szívében és emlékezetében. Vitalij Bubenyin főhadnagy: — Március 2-án. pontosar i 1 órakor felhívott bennünket az ügyeletes barátom Sztreljnyikov főhadnagy, határőrségről. Damanszkij szigeten már javában állt a bajtársunk kúszik a havon. Mindjárt feléjük siettünk. Felvettük őket, de a kínaiak ágyúkkal lőtték csapatszállító kocsinkat és mi is megsebesültünk a parancsnokkal együtt De azért megadtuk nekik a magukét... Egy fa tövében feküdtem, sebesülten, s láttam, hogyan vitték el a íffnainb a szigetről a maguk területére halottaikat és sebesültjeiket.,« Elbeszélgettünk D. V. Leonov ezredessel, a határőrök parancsnokával: — —Sztreljnyikov barátja Bubegyin főhadnagy, aki most kórházban fekszik, különösen kitűnt a harcban. Kimentem a küzdelem színhelyére és látom, barátaink az itteni halászok karjukon hozzák a sebesült Bubenyint. Utasítást adtam az orvosomnak, hogy azonnal szállíttassa eL — Nem megyek ezredes elvtárs — ellenkezett Bubenyin. Ott vannak a tűében Ezután Nyikolaj Gyergacs őrmester apja, Tyimofej Nyi- kityics következett: — Holnap leszek ötven esztendős... Kolja még csak húsz éves volt... A Honvédő Háborúban, mint tüzér teljesítettem szolgálatot. Egyébként 1945-ben ezredemmel Kínába mentem, hogy elűzzük a japánokat kínai földről. És lám, most ml történik? * ...Este távoztunk a határőrsről. A Nap befejezte útját az égbolton, utolsó sugarai bearanyozták az erdők fáinak havas ágait, a fehér dombokat, az elcsendesedett Usszurit és a folyó által körülölelt Damanszkij szigetünket Az égen felragyogtak az első csillagok. Ott tündökölnek a hősi sírok felett. Nemsokára itt emlékmű fog magasodni, s az obeliszk mint őr, fogja vigyázni Damanszkij hőseinek álmát Á munkásokért M int az közismert, pártunk Központi Bizottsága 1958 októberében határozatot hozott a munkások társadalmi, anyagi és kulturális helyzetének javításáról. A megyei pártbizottság a közeljövőben elemzi, hogy az azóta eltelt évtizedben üzemeink vezetői, párt- és társadalmi, valamint tömegszervezetei mit tettek a határozat valóra váltásáért. A pártbizottsági ülést széles körű felmérés előzi meg. Bár a tapasztalatok minden részletre kiterjedő elemzése még hátra van, alapjában véve mégis megbízható képet atkothatunk a határozat végrehajtásáról. Tények, statisztikai adatok szolgálnak tájékozódási pontként. Mindenekelőtt az a figyelemre méltó, hogy a szóban- forgó határozat nyomán nemcsak a munkások helyzetében, hanem létszámukban is döntő változás állt be. Az alföldi olajipar két legjelentősebb vállalatánál — az Alföldi Kőolaifúrási Üzemnél és a Naffvalföldi Kőolajtermelő Vállalatnál — például tíz évvel ezelőtt a munkások létszáma mindössze 1668 volt, most pedig megközelíti a hatezret. A munkások számarányának növekedése együtt járt a párthoz való vonzódással. Ez a tény — maradva az olaj- iDari példánál — új alao- szervezetek, és az Alföldi Olaiioari Pártbizottság létrehozását eredményezte. A párthoz való vonzódást nemcsak a taglétszám növekedése, hanem egyéb tények is bizonyítják. Így például az elméleti ismeretek elsajátítására való törekvés is. Ilyen vonatkozásban „a cseppben is tükröződik a tenger” — jelszóval élve meghatározóul szolgál a szolnoki járműjavító, ahol 1958-ban mindösz- sze háromszáz ember vett részt politikai képzésben, most pedig mintegy kilenc- százan bővítik elméleti ismereteiket. A marxizmus—leninizmus terjesztésére új formákat, módszereket alkalmaznak a pártszervezetek. Példaként említve: a szakmai tanfolyamok tematikájába politikai ismereteket is sorolnak, s egyre több vállalatnál jelentetik meg az üzemi lapot. Biztosítják, hogy mind a gazdasági, mind a politikai vezetők rendszeresen megjelenjenek a dolgozók között. Ennek főleg a több, — egymástól távoleső üzemegységgel rendelkező vállalatoknál van jelentősége. A munkásosztály helyzetére vonatkozó párthatározat megjelenése óta fokozódott a munkások közéleti tevékenységbe való bevonása, a Tisza Cipőgyárban például a szakszervezet hatszáz fős aktívahálózattal ügyel arra, hogy a munkások érdeke ne szenvedjen csorbát Máshol is tapasztalható, hogy a dolgozók közéletben való részvétele fokozódott A Tisza- menti Vegyiművekben a kollektív szerződés készítésekor majdnem háromszázan nyilvánítottak véleményt A tények elemzése alapján megállapítható: a párthatározat megjelenése óta eltelt évtizedben ugrásszerű változás következett be a munkások életében. A munkaidő rövidítése következtében több a szabadidejük. Ugyanakkor a keresetük is növekedett A Tiszamenti Vegyiművekben például a segédmunkásoké tíz év alatt 33. a betanított munkásoké 23, a szakmunkásoké pedig 22 százalékkal nőtt De nemcsak a fizetés, hanem az összjövedelem alakulása is figyelemreméltó. Az alföldi olajiparban például a béren kívüli juttatások táppénz, családi pótlék, ter- nességi, anyasági és gyermekgondozási segély) címén felhasznált összeg (egy dolgozóra számítva) az 1958. évi 984 forintról 1623-ra nőtt Jótékonyan éreztette hatását a nyereségrészesedés bevezetése. A Tisza Cipőgyárban tíz évvel ezelőtt 13.4 napi keresetnek megfelelő összeget fizettek ki, tavaly pedig 24,3 napit. Beható vizsgálatot érdemelne viszont az, hogy az alföldi olajbányászatban a nyereségrészesedés címén kifizetett összeg — a termelés több száz százalékos növekedése ellenére — évek óta nem éri el az 1958. évi szintet A vállalatok nagy figyelmet fordítottak a lakásgondok megszüntetésére. Az Alföldi Kőolaj fúrási Üzem és a Nagyalföldi Kőolajtermelő Vállalat például együttesen 670 dolgozót juttatott az utóbbi tíz év alatt szolgálati, tanácsi, vagy szövetkezeti lakáshoz. Ez idő alatt a szolnoki járműiavítóban száztízen, kaptak lakást Az ilyen példák ellenére a dolgozók lakásigényeinek kielégítéséről még korai volna beszélni. A jászberényi Hűtőgépgyárban például a lakásigénylők harminc százalékát elégítették ki eddig. A megyei építőipari vállalatnál a munkások csak elvétve kapnak lakást. Ezt azzal magyarázzák, hogy az a néhány lakás, amit kap a vállalat kell az idetelepülő műszakiaknak. Más vállalatok tapasztalatai is azt bizonyítják, hogy a lakásépítkezésekért még nagyobb erőfeszítéseket kell tenni. Néhány, korábban foganatosított intézkedés — így például a szolnoki épületelem gyár létesítése — minden bizonnyal kedvezően érezteti maid hatását ilven vonatkozásban. A családi házakat építő munkások — például a cipőgváriak — véleménye szerint viszont nagyobb összegű kölcsönt és jobb anyagellátást kellene biztosítani számukra. Munkavédelmi, szociális és jóléti beruházásokra is hatalmas összegeket fordítottak megyénk vállalatai. Ilyen címen például a szolnoki járműjavító 31 millió forintot fizetett ki az utóbbi tiz évben. Sok helyen új munkásszálókat, öltözőket, és fürdőket építettek. Ennek ellenére a Hűtőgépgyárban és néhány másik üzemben zsúfoltak az öltözők. A Szolnok megyei Tégla- és Cserépipari Vállalatnál elhanyagolták a munkásszállók, az öltözők, fürdők korszerűtlenek, orvoslásra várnak. Bár figyelemreméltó változás tapasztalható a munkások kulturális helyzetében, ilyen vonatkozásban is sok még a tennivaló. Mindenekelőtt arra volna szükség’, hogy szakmailag és politikailag egyaránt jólképzett fiatalok kerüljenek a munkásság soraiba. Ugyanakkor még ma sem ritka a Tisza Cipőgyár példája; Évente kétszáz új szakmunkásra volna szükség, s mindössze 70—80 van. Ezért volna hasznos kihelyezett osztályokkal, szakmai tanfolyamokkal és minden egyéb módon többet tenni a munkások kulturális helyzetének javításáért valamennyi üzemünkben. Az utóbbi évtized tapasztalatai is arra intenek; többet kell törődni a munkásnőkkel. A jászberényi Aprítógépgyárban például méltán sérelmezik az asszonyok, hogy azonos képzettség és beosztás mellett kevesebbet keresnek, mint a férfiak. A jobb közellátás érdekében ioggal sürgetik a vállalat és a termelőszövetkezetek együttműködését. A munkások helyzetének javítására vonatkozó párthatározat végrehajtását elemezve tehát nagyszerű eredményekről adhatnak számot megyénk üzemeiben. De számadást csak azzal a munkára serkentő tudattal tehetnek: korántsem oldottak még meg mindent, további erőfeszítésekre van szükség a munkások érdekében. Simon Béla
