Szolnok Megyei Néplap, 1969. március (20. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-20 / 66. szám
4 SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 1969. Kezdődik a megyei labdarúgó bajnokság Rendkívül erős lesz az idén a megyei első osztályú labdarúgó bajnokság. Sőt, egyes szakvezetők szerint olyan erős, kiegyensúlyozott megyei bajnokság, mint a mostani lesz, még nem volt. Mire alapozható ez a vélemény? Elsősorban a múlt évi bájnokságra. Sok, azonos képességű csapat vívott szoros küzdelmet a bajnoki címért, az volt a vonzó, az érdekes, hogy a biztos elsőnek kikiáltott Tiszaföldvár bizony sokszor megizzadt, s jónéhány mérkőzés után veszélyben forgott az első helye. A nyomába szegődött csapatok nem titkolták feljutási szándékukat, s ha ez tavaly nem sikerült, akkor megpróbálják majd az idén. Figyelemre méltó erősítések is történtek. Előljár ebben az évek óta bajnokesélyes Szolnoki Olajbányász, legalább hét jóképességű játékos igazolásával. Tapasztalt NB II-sek — Józsa, Kar- kecz — tehetséges fiatalok — Gyémánt, ifj. Horváth Ferenc, Németh, Kapolcsi — vannak közöttük s elsősorban ezért, legtöbben az Olajbányász mellé teszik le a voksot. Karcag tavaly is kacérkodott a feljutással, s ba már nem sikerült, akkor rámennek majd most. Elvégre egy olyan -> nagy város megérdemelne már egy NB hármas labdarúgó csapatot. Jászárokszállás többször állt magasabb osztály kapujában és bár tavaly nem indult bajnok esélyesként, hajszál választotta el az első helytől De beleszólhat a bajnoki cím sorsába a gólerős csatársorral és megerősödött védelemmel rendelkező Mezőtúri AFC, a fegyelmezetten, kulturáltan játszó Túrkeve, a jól felkészült Üjszász, vagy Rákóczifalva. A meglepetések csapata lehet a Jászberényi Vasas, a Kunszentmártoni TE, a Szolnoki Cukorgyár, a K-tiszai MEDOSZ. Ügyszólván valamennyi együttes szakképzett edző vezetésével, kellő időben kezdte el a felkészülést, az erőnléttel — úgy tűnik — nem lesz baj, csupán a pályák rossz állapota okozott gondot néhány helyen. Egyedül ismét Jászárokszállásról érkeztek aggasztó hírek, a csapattal Bagi László, az egyik legrégibb játékos foglalkozik. Érdekes, változatos, jó küzdelmet ígér tehát a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság, érdmees lesz kijárni a mérkőzésekre. Már csak néhány óra és megkezdődik a rajt. A szövetség arra kéri a csapatok vezetőit, hogy a rosszra fordult időjárás miatt fokozott gondot fordítsanak a pályák állapotára, az öltözők rendjére, a vendéglátók várják két fordulójában már hót kiállítás történt. (pataki) úgy az ellenfelet, mint ahogy önmaguk is megkívánnák, s még jobban ügyeljenek a sportszerűségre, mert a Magyar Népköztársasági Kupa A Néplap totó-tippje 1. Torino—Cagliari x 1 2. Fiorentina—Inter. x 1 2 3. Napoli—Lanerossi 1 4. Pisa—Juventus 2 x 5. Atalanta—Sampdoria 1 6. Varese—Palermo 1 x 7. [Brescia—Bari 1 S. Catanzaro—Como 1. 9 Lecco—AC Regiana x 2 10. Mantova—Foggia 1 x 11. Modena—Monza x 12. Padova—Lazio x 2 13. AS Reggina—Perugia 1 14. Temana—Catania l 15. Spal—Livorno x 1 16. Roma—Verona 1 Biztosan futott tovább az Újpest Üjpesti Dózsa—Leeds United 2:0 (0:0). Üj pesten telt ház előtt játszották a Vásár Városok Kupájának visszavágó mérkőzését. Az első félidőben kiegyenlített volt a játék. Szünet után fölénybe került az Üjpesti Dózsa labdarúgó csapata. Előbb a Bene felvágásáért megítélt büntetőt Sólymost értékesítette, majd Bene volt eredményes. Így az Üjpest a Leeds-ben aratott 1:0-ás győzelme után 4 ponttal és 3:0-ás gólaránnyal jutott a legjobb négy közé. Barátságos labdarúgó mérkőzés. Szolnoki MÁV—Egri Dózsa 4:3 (1:1). MÁV-sport- telep, 200 n„ v.: Sándor. G.: Szolnoki, Tóth II, Dobos II, Bánfalvi, ill. Szűcs (3). * Három város sakkozói Karcagon Karcagon került megrendezésre a megyei egyéni bajnokság egyik középdöntője. Ott indultak Kisújszállás, Törőkszentmiklós és Karcag versenyzői. A versenyt veretlenül Fodor István nyerte: Játéka elmélyültebb, megalapozottabb lett. Tóth József £ helye nem meglepetés. A megyei ni. ss. középdöntő végeredménye: 1. Fodor (Karcag) 9, 2. Tóth (Kisújszállás) 8,5, 3. Sári (T.miklós) 7,5, 4. H. Kiss (Kisújszállás) 7,5, 5. Tiba (Karcag) 7,5 pont. A 3—5. helyen kialakult holtversenynél Sári és H. Kiss Berger—Son- nebom számítása is egyenlő, viszont Sári mindkét vetélv- társát legyőzte. A megyei döntőn az 1—3. helyezett jogosult résztvenni. B. S. DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Nyugdíjas gépkocsivezetőket felvesz szombat, vasárnapi ügyeleti szolgálatra az Építőipari Szállítási Vállalat 1. sz. üzemegység, szolnoki kirendeltsége. Bérezés: havi 1000.—Ft évi 6000.—Ft ősz- szegig. Jelentkezni lehet a szolnoki kirendeltségen Raktársor u. 8. (Nyersbetongyár mellett). Segédgépkocsivezetőket gyakorlat nélkül Is felvesz az Építőipari Szállítási Vállalat 1. sz. Üzemegység (1 EPFU) budapesti telephelyeire. Előnyben részesülnek katonaságtól leszerelt autójavító szakmában gyakorlottak. A gyakorlat megszerzése után jó kereseti lehetőséget biztosítunk. — Bérezés: kollektív szerződés szerinti besorolás + teljesítménybér. Jelentkezés: Építőipari Szállítási Vállalat L sz. Üzemegysége Budapest, HL, Zay u. 1—3. forgalmi iroda. Belső ellenőrt felveszünk. Mérlegképes könyvelői tanfolyammal rendelkezők — előnyben. — Cím: Szolnoki Vas- és Faipari Ktsz Szolnok, Ostor u. 1. sz. Autóvillamossági szerelőt és motorszerelőt veszünk fel azonnali belépésseL Jelentkezés MÉH Vállalat Szolnok, Mártírok útja 9. sz. A Szolnoki MÄV Járműjavító Üzem lakatos, hegesztő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat keres felvételre. Jelentkezni lehet az üzem munkaügyi osztályán. Felvételre keresünk esztergályost, mezőgazdaságú gépszerelőt és lakatos szakmunkást Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a kétpói Szabadság Mg. Tsz központjában. Mérlegképes képesítéssel és lehetőleg belkereskedelmi gyakorlattal rendelkező dolgozót revizori munkakörbe alkalmazunk. Fizetés szakmai gyakorlattól és szolgálat ti időtől függően. Jelentkezést írásban az eddigi működés megjelölésével, 1969. március 30-ig az alábbi címre: Szolnok megyei Vállalati és Szövetkezeti Adóhivatal, — Szolnok, Kossuth L. u. 2. A Tiszasülyi Állami Gazdaság anyajuh gondozókat vesz feL Felvétel esetén útiköltséget térit. Jelentkezés a gazdaság görbeinajori központjában. Építési ellenőrt, elektromos műszaki ellenőrt és műszaki rajzolót keresünk állandó munkakörbe azonnali felvételiek — Képzettségi igény: építészmérnök, illetve villamosmérnök (épületgépész) 5 éven felüli gyakorlattal, vagy építésztechnikus, — illetve eletkrotechnlkus 10 éven felüli gyakorlattal, — műszaki rajzolónak kezdő technikus vagy műszaki rajzoló. Szolgálati lakást biztosítunk. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezés írásban képzettség és eddigi gyakorlat — (munkahelyek és beosztások feltüntetésével) vagy személyesen a vállalat műszaki fejlesztési osztály vezetőjé- néL Cím: Szolnok megyei Gabonfelvásárló és Feldolgozó Vállalat, Törökszent- mlklós, Bethlen n, 45—49. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. Mélyépítési gyakorlattal rendelkező technikust előadói munkakörbe keres a jászberényi városi tanács vb építési és közlekedési osztálya. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni személyesen. A Kunszentmártoni Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet szakképzett étterem vezetőt vesz fel április 15-1 belépésre, nagyforgalmú Cserkeszőllő fürdőnél lévő éttermébe. Családtagok is dolgozhatnak. Ugyancsak felvesz azonnali belépésre élelmiszer boltba és papír írószer boltba boltvezetőket. Mindkét helyen házastársak Is jelentkezhetnek. Jelentkezni lehet személyesen, — vagy levélben. Azonnali belépéssel alkalmazunk üzemi segédmunkásokat 3 műszakos munkára, 9.— Ft- os órabérrel. Napi egyszeri meleg étkezést biztosítunk, szükség esetén munkásszállást Alkalmazunk továbbá délelőtti műszakban takarítónőket. Jelentkezés személyesen: Állatifehérje Takarmányokat Előállító Vállalat, Szolnok, Tószegi út A Rákóczifalva és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet felvesz egyszemélyes vasműszaki boltjába szakképzett boltvezetőt Ugyancsak felvesz építőanyag szakmában jártas TÜZEP-telep vezetőt. Jelentkezni lehet az fmsz központi irodájában. Telefon: Rákó- eziíalva 6, APRÓHIRDETÉSEK INGATLAN: KÉTSZOBÁS családi ház síirgőcen eladó. Martfű, Kossuth u. u. 33. szám. LAKÁSCSERE: ELADÖ kettő szobás kértes családi ház bértiázi lakáscsefé“ vei. Szolnok, I. kér. Rózsa u. 13. ELCSERÉLNÉM — másfélszobás gázos KIK lakásomat kértes házra. Szolnok* Vosztok u. IX. ép. I. lépcsőház, in. emelet 12 ajtó. 601-es Trabant kitűnő állapotban eladó Mezőtúr, Sallai út 28. VEGYES: IDŐS asszony vagy férfi eltartását vállalom, lakás szükséges. .,1000” jeligére a szolnoki hirdetőbe. GAZÖNGYÜJm — Fllciron, Parkeriron töltése 5.— Ft. Megvárható. — Fehémé. Szólnok, Május 1. út. Hősök tere. AUAs». VÉTELi FRANTZ Wirth Schiller von Bősendof- fer zongora kitűnő állapotban eladó. — Kivételesen nagyon szép hangú és rémek bútordarab Is a lakásban. Dénes Árpád, — Szolnok, Kossuth Lajos utca 11. Hl. emelet. HALÓ és kombinált szoba bútor eladó. Szolnok, I., Rózsa u. 8. szám. ELADÓ 2 db 3 éves sodrott csikó. Balogh László. Öcsöd, HL k. k. 96. A KUNGYALUT Zöldmező Tsz-rtek 8 vagon elsőfokú kisvár- dai rózsa vetőburgonyája van eladó. — Ar megegyezés szerint. Telefon: Kungyalu 4. HÁROM kerekükéi zelhajtós betegkocsi eladó. — Szolnok« Arany János utca 28. GMis kocsi eladó. — Szolnok, Hunyadi u. 10. száfn. ESZTERGAPAD 900 mm csúcstávolságú, 4 lóerős Diesel motor, 250-es, I2fr-ö8 motorkerékpárok eladók. Gugyin János — Kunszentmárton. KŐttöA u. 27. EGY kombinált szobabútor eladó. Szolnok, Vosztok út V. B/l-ház* IV. em. 10. NAPOSCSIBE hetenként kapható, és előjegyezhető a BOV SzoLnok, Rákóczi úti keltetőjében. JÓ állapotban lévő szép komplett háló és konyhabútor eladó. Szolnok, II., Ponty u. 2/a. EGY db nagy teherbírású gumiskocsi eladó. Németh János Tószeg, Bem út 17. szám. KIVÁLÓ rozsai aj ták- oóU bokor, Daoa, futórózsa kapható. Díjtalan árjegyzékei «.üld; FaiKc kertész. Budapest, XV„ Csil- iagfürt u, 8. HAZASSAG: 24 ÉVES technikus érettségizett vagy pedagógus leány ismeretségét keresi házasság céljából. — Néni dohányzó előnyben. ,,Nyári esküvő” jeligére a szolnoki hirdetőbe. 8. «Tarn, TELJESEN ÚJ 3 szóba összkomfort»s — kertes családi ház eladó. Szolnok, Kürt u. 4. Esetleg bérházi lakást beszámítok. CSALÁDI ház beköltözhetően, két családnak is eladó. — Szolnok, Mártírók útja 15. 1200 n-öl föld, részben sző llő, — gyümölcsfákkal, — rajta kis családi ház eladó. Szandaazőllős, Vörösmező u. 5L — Kovács János. SZANDASZÖLLÖ- SÜN, Sport utcában 180 n-öl telek eladó. Érdeklődni: Szolnók, Csókonay u. 28. TÖRÖKSZENTMtK- LÓS, Félszabadulás út 34. sz. Alatt fél- ház eladó garázzsal, 253 n-öl telekkel, beköltözhetően. Érdeklődni Eger, Csákány út M/17. T. em. l. ajtó, levélben is. TÖRÖKSZENTMIK- LÓS, Lenin út 25. sz. alatti ház 840 nöl telekkel, beköltözhetően eladó. Érdeklődni a 27. sz. alatt. KÖZÜLETEK figyelem 1 Szolnok belterületén főút mellett iker családi ház — nagy telekkel eladó, (lakásnak) Üzlet és iroda helyiségnek is megfelel. Cím a kiadóban. 2 SZOBA konyha, kamra és mellék- épülettel lévő ház haláleset miatt sürgősen eladó, 45 000- étt> — Cserkeszőllő. Cukros VI. dűlő 43. Érdeklődni lehet vasárnap a helyszínen. Lőkösné. AZONNAL beköltözhető 1 szoba, összkomfortos családi ház eladó. Érdeklődni: 16 h után. Szolnok, Rákóczi út 3£»/a. SZOLNOK város belterületén társas- ház építésére alkalmas telket vásárolna Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, Szolnok, Vöröshadsereg GÉPJÁRMŰI ELADÓ 1009-es Wartburg Cl rendszámú, éLsőkézből, felújított, — Konc, Tiszaföldvár. Kóssuth 78. Jó állapotban lévő műszaki vizsgázott 9oo-as Wartburg eladó. Szolnok, Kilián u. 7. fez. 6. Reptér. JÓ állapotban lévő 175 crna Czetka Já- wa eladó. Érdeklődni lehet: Futás Sándor, Mezőtúr, Kossuth út 43. sz. 125-ös MZ mötofkerékpár eladó. Moldvai Szolnok, Kertváros, Szellő u. 31/a. ELADÓ 30ő-as NSU óldálkocslVal, egy jó Pannóniát beszámítok, Szolnok, Orgona u. 9. ÜZEMKÉPES War- sawa eladó, új motorral. Mező Imre Tsz, Kengyel. 1102-es Skoda kitűnő állapotban, műszaki vizsgázott eladó. Szolnok, Ság- várl krt. 28. Novák. 1800-as Mercedes személygépkocsi eladó. Szolnok, Jókai u. 6 Jó karban lévő 500- as Trabant eladó, elsőkézből. Török- szentmiklós, Hunyadi úti. Iskola. MŰSZAKILAG vizsgázott 9(»-as Wartburg sürgősen eladó. Törökszentmik- lós, Kossuth út 60 /b. VOLKSWAGEN kitűnő állapotban, — nagyablakos eladó. y Dr. Varga. Telefon: 12—71. KIFOGÁSTALAN női 26-os kerékpár eladó. Érdeklődni lehet: 17 óra után. Szolnak, Mátyás király u. V. ép. II. léph. L em. 1. 5Ó om^ Jáwa Super 3500 kilométerrel, — jótállással eladó. — Szolnok, Vasvári Pál ü. 27. MŰSZAKI Vizsgázott 1102-es Skoda eladó. Bene, Mezőtúr, Kossuth tér 5. Változások a benzin- és a tüzelőolaj ellátásban Megjavítják a normál bénáin minőségét Csökken a fogyasztás, javul a teljesítmény Olcsóbb a tüzelőolaj Mint ismeretes, a kőolajipar gondos előkészítő* és kísérletsorozat után ez év április 1-től új, jobb minőségű normál benzint hoz forgalomba. Ezzel egyidőbéft sor kerül egy minimális árkorrekcióra is. Az új benzin ára — az ök- tánszám emelkedésével arányosan — drágul, a szuper és az extra benzin fogyasztói ára pedig csökken. Az autósok és a motorosok táborát elsősorban pérsaé a normál benzin körüli változások érdeklik, mivel Magyar- országon ebből a hajtóanyagból fogy a legtöbb. Mi indokolta ezt a jelentős minőségi változást és mit jelent az autózás gyakorlatában az új üzemanyag? Ezekre a kérdésekre ad magyarázatot az Autóközlekedési Tudományos Kutató Intézetnek a közelmúltban elkészült vizsgálati jelentése. amely az új, 86-os oktánszámú normál benzin gyakorlati és műszeres kipróbálása nyomán készült. Az ATUKt a vizsgálatokat 19, különböző típusú és énjáratú személy-, illetve tehergépkocsival végezte, úgy, hogy ez a válogatás lehetőleg arányosan tükrözze a hazai gépjárműállomány összetételét, mind a konstrukció, mind a műszaki állapot szempontjából. A vizsgálatban részt vevő gépkocsik között — több évjáratban is — ott voltak a nálunk leggyakoribb típusok, a Moszkvicsok, a Skodák, a Wartburgok és a Trabantok is. Kipróbálták az új benzint a Magyarországon legnagyobb számban futó nyugati gyártmányú kocsikon is, többek között a Fiaton, az Opel-Rekordon és a Volkswagenen, a vizsgálati gépkocsik konstrukció és műszaki paraméterek tekintetében Is változatosan elkülönültek egymástól. így az új benzin kipróbálása a legkülönbözőbb adottságoknál történhetett. A hazánkban közlekedő gépjárművek oktánszámigényét figyelve kiderül, hogy eddig az autósok nagy része kénytelen volt a tankolásnál keverni a 76-os oktánszámú sór- mál benzint és a 92-es oktánszámú szuperbenzint. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az autósoknak kétszer kellett sorbaállnia. Ez nemcsak a vevő számára jelentett dupla Időveszteséget, hanem az ÁFOR ellátó hálózatát is fokozottan terhelte. A statisztikai számítások szerint az Ö66zés vásárlónak mintegy 40—50%-a ilyen „mixelő autós” volt Az ATUKl vizsgálatsorozata az üzemeltetés több oldaláról is tesztelte a magyar kőolajipar új, 86-os oktánszámú normál benzinét. Elsőként természetesén az anyagi kihatás oldaláról vették szemügyre az új benzint Repülőstartos fogyasztásmérések sorozatán figyelték, miként alakul a gépkocsik fogyasztása magas, tartós sebességénél a 86-ös oktánszámú benzin használatánál. Az eredmények természetesen gépkocsi-típusonként változnak, néhány konkrét mérési eredményt mégis érdemés megemlíteni. A mérőműszerek diagramjaiból kitűnik, hogy a Skoda Octávla Super gépkocsinál a 86-os oktános benzin használatával 5,6%-óe üzemanyag-megtakarítást értek el, szinte minden sebességi tartományban. A 2Ö3-as Warszawánál, a legalacsonyabb sebességi fokozatokat kivéve, szintén a 86-os oktánszámú benzin javára mutatkozott üzemanyag-megtakarítás. Hasonlóan előnyösen viselkedett az új üzemanyag a Moszkvics 403-as és 408-as típusnál. Pozitívak a mérési eredmények a Wartburg 1000-es és 353-as kocsiknál is, ahol sántán az összes sebességi tartományban 3,5—5,6%-06 az üzemanyag-megtakarítás. Természetesén a gyakori fékezésektől, megállásoktól és visszakapcsolásoktól terhes városi közlekedésben nem ilyen jelentősek az új benzin takarékossági mutatói. Viszont a gyorsulás és a mótorkopogás tekintetében mutatkoznak komoly előnyök. A műszeres vizsgálatok tanúsága szerint például a Skoda Octavia a vizsgált fordulatszám-tartományokbán 900 egységnyi motorkopogást mutatott a 76-cs normál benzinnel, míg az új, 86-os oktánszámú normái benzinnél ez a tartomány 100 egységre csökkent. Ez 88,9%-os javulás. A Moszkvics 408-asnál a vizsgált fordulatszám- tartömányokban 600 egységről a nullára csökkent a Csörgés mértéke. A VW 1300-as személygépkocsinál hasonló fordulatszámokhál 1000 egségről 250-re csökkent a mo- torkopógás mértéke. Itt 75%-os javulás következett be. 62,9%*os kópogáscsökkenést mutatott az Opel-Rekord vizsgálata, ahol 1700-ról 800 egységre csökkent a motor kopogása. A tehergépkocsik közül a ZIL—13Ö-as örült a legjobban a magasabb oktánszámú normál benzinnek. Ennél a kocsinál a kopogás tekintetében 100%-os javulás következett be. Az ATUKl tanulmánya szerint a 19 vizsgálati gépkocsinál átlagosan 76,6°o-ban csökkent a motor kopogása. Ez igen jelentős az élettartam és a teljesítőképesség szempontjából. Ez az a terület, ahol az új normál benzin jelentős pluszt nyújt a gépjármű-tulajdonosoknak. A hozzáértő autós számára ez az előny nyomban az első próbaúton jelentkezik. De még aki nem figyel a motor hangjára és melegedésére, az is észreveheti a kocsi jobb gyorsulásán a 86-os oktánszámú benzin hatását. Ezt egyébként a műszeres mérés is dokumentálja, ami az új benzinnél a gyorsulás útjában átlagosan 5,03®/o-os, idejében pedig 3,78%-os javulást mutat a 19 kísérleti gépkocsinál. Minden körülményt — a hazai gépjármű-állomány várható konstrukciós és számszerű változását is — reálisan figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy a normál benzin minőségének javítása ésszerű és időszerű lépés, ami az autók, a motorkerékpárok üzemeltetésénél feltétlenül kamatozik. Az ÁFÓR IV. számú Tájegységi Központja felkészült az üzemanyag-ellátásban bekövetkező Változásokra, Mint elmondták, a magánfogyasztók április elsejétől á normál benzines kútoszlopoknál már az új, 86-os oktánszámú üzemanyagot vásárolhatják. A közületi fogyasztóknál lévő üzemanyag-utalványokat az ÁFOR kirendeltségeken mindenütt át lehet cserélni újra. Ugyanott árusítják a megváltozott áru bélyegket. Április 15-e után azonban csak a IV. számú Tájegység Központjában (Szolnok, Verseghy út 3.) lesz lehetőség cserére. Ugyancsak április elsejétől 1,50 Ft-ra csökken a háztartási tüzelőolaj literenkénti ára. Természetesen a nagy- fogyasztóknál levő háztartási tüzelőolaj-utalványokat Í3 átcserélik az ÁFOR kirendeltségei és a szolnoki tájegységi központ. j