Szolnok Megyei Néplap, 1969. március (20. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-16 / 63. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. márcraa 16. 1969. március 16., vasárnap Henriette napja A Nap kél 5.56, nyugszik 17.50 órakor. — A Hold kél 5.25, nyugszik 15.48 órakor. Várható időjárás: erősen jel- hős idő, többjeié esővel. Időn­ként élénk, átmenetileg erős délkeleti, keleti majd észak­keleti szél. A hőmérséklet jo- kozatosan csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérsék­let 5—10 jók között. Az alcsiszigeti meteorológiai állomás jelzése szerint tegnap Szolnokon a legalacsonyabb hő­mérséklet 8,9, a legmagasabb 15,4 Celsius fok volt. — AFRIKAI arán. As af­rikai kontinensen jelenleg csapán Gabonban és a Dél­afrikai Köztársaságban bá­nyásznak aránt. 1970-ben már Nigéria, 1972-ben pedig a Közép-afrikai Köztársaság is megkezdi az urán kiterme­lését. A munkálatokat főleg francia társaságok finanszí­rozzák. — MA DÉLELŐTT 10 óra­kor nyílik meg Tiszafüreden a népfront járási elnöksége és az fmsz Munkácsy bélyeg­gyűjtő-köre rendezésében a Tanácsköztársaság 50. évfor­dulója tiszteletére a legszebb magyar bélyegek bemutatója. A kiállítás március 22-ig lesz nyitva. — A JÁSZKISÉRI irodalmi színpad tagjai is készülnek a Tanácsköztársaság 50. évfor­dulója méltó megünneplésé­re. Fegyverbe, fegyverbe! cí­mű irodalmi összeállítással neveztek be a művészeti szemlére. — JUBILEUMI ünnepséget rendez a Tanácsköztársaság 50. évfordulója tiszteletére a jászberényi tanítóképző inté­zet március 18-án 17 órakor az intézet dísztermében. Ün­nepi megemlékezést tart dr. Wittmann Tibor, a szegedi József Attila Tudományegye­tem tanszékvezető tanára. — HÉTFŐN kerül sor a Tisza Cipőgyárban a szak- szervezeti vezetőségválasz­tásra. A szakszervezeti ta­nács és bizottság tagjainak választására több mint há­romszáz képviselőt küldenek a gyár szervezett dolgozói. — Állatfajok Utalá­sa. Az időszámításunk kezde­te óta, vagyis nem egészen 2000 esztendő alatt 110 em­lős állatfaj tűnt el a Föld színéről. A XIX. század kö­zepéig 35 faj tűnt el, a leg­utóbbi 100 esztendőben pedig 75. Jelenleg 600 állatfajt fe­nyeget a kihalás veszélye. — TANACSKÖZTÄRSA- SAGI emlékestet rendez már­cius 19-én 19 órakor a szan- daszöllősi klubkönyvtár és a helyi Vőrösmező Tsz. Az est alkalmával a Vízivárosi nyár című magyar tv-filmet is be­mutatják. A rendezvényt 14 tablóból álló, a Magyar Ta­nácsköztársaság harcait és eredményeit bemutató kiállí­tás egészíti ki. — MÁRCIUSBAN és ápri­lisban a törökszentmiklósi járás több községében tarta­nak egészségügyi, valamint jogi előadást a cigánylakosság számára. — JŐ EREDMÉNNYEL zárta a tavalyi évet a jász- szentandrási fmsz, amint ar­ról a napokban tartott kül­döttértekezleten számotadtak. Fejlesztették a szolgáltatáso­kat, gázcseretelepet létesítet­tek és bevezették a szappan­cserét, amelyet zsiradékért szolgálnak ki. A vásárlási könyvekre járó részesedést már fizetik, minden 100 forint után 35 fillért. Jakov Mihajlories Sxverdlov 50 éve, 1919. március 16-á • alig 34 éves korában halt meg Jakov Mihgjlovics Szverdlov, a Bolsevik Párt legkiválóbb szer­vezőinek és vezetőinek egyike. 15 éves korától kötötte össze sorsát a jorradalmi mozgalom­mal. Forradalmi tevékenysége miatt, 1902-ben, 17 éves korá­ban tartóztatták le elsőízben. Ettől fogva többet volt börtö­nökben és száműzetésben, mint szabadlábon. Az 1905. évi for­radalomban az Urat bánya- és iparvidékein szervezte a mun­kásokat. 1912-ben megszökött száműzetéséből és Pétervárott folytatta tevékenységét. 0jobb száműzetéséből már csak az 1917-es forradalom szabadította ki. A Nagy Október előtti na­pokban kitűnő szervezőtehetsé­gével egyik vezetője lett a fegyveres felkelésnek, majd a Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottsága elnökéül választot­ták. Később jelentős része volt • Vörös Hadsereg megszervezé­sében és az 6 vezetésével ké­szítették el az e'ső szovjet al­kotmányt Lenin Szverdlovot mindig a hivatásos forradalmár és kiváló bolsevik szervező ra­gyogó példaképét állította * párt elé. SZIGETI VESZEDELEM Zrínyi Miklós műve alapján írta Cs. Horváth Tibor, rajzolta Zórád Ernő ’„Nem késik sokáig szigeti vitéz bán, Bátorodik szüve ellenségét látván; Mint az rettenetös örméni oroszlán Kijün barlangjábul, ottkinn fegyvert látván:” Hallottátok a szót: vité­zek legyetek I íme az al­kalom. Első nap, első harc: ma megismertet­jük a szultánnal szívünk, kezünk, feawerünkl min­détig rettegtem, azt'kell megérnem: ágyban ha­lok. 'De mit tőlem meg­tagadott a kegyetlen végzet, tinéktek még ki­juthat. Vitézek legyetek! ... és Farkasies Péter, ki még Siklósnál kapott se­bet. kileheli lelkét. .gyalog indítja a csatát. Nyomukban négyszáz szoblyával maga Zrínyi ront ki a várkapun. Rettentő harc kerekedik, haragos, ke- _______gyetlen. A SPORTFOGADÁSI ÉS LOTTO IGAZGATÓSÁG közlése szerint a 11. játékhé­ten ötös találata két fogadó­nak volt A nyeremény egyenként 986 261,— forint Négy találatot 106 fogadó ért el, nyereményük egyenként 18 609 forint Három találata 7365 fogadónak volt nyere­ményük egyenként 268 forint. A két találatos szelvények száma: 173 582 darab, ezekre egyenként 14 forintot fizet­nek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt ada­tok tájékoztató jellegűek. — JÁSZSÁGI és kunsági termelőszövetkezeti asszo­nyok találkozója. A kisújszál­lási asszonyok a napokban a jászárokszállási és jászapáti termelőszövetkezetek nőtag­jait fogadták egésznapos ta­pasztalatcserén. A helyi Bú­zakalász Tsz-ben a vendége­ket Szilágyi Lajosné, a nőta­nács városi titkára köszöntöt­te, majd Bíró János a tsz párttitkára tartott tájékozta­tót. A jászsági asszonyok el­látogattak a faipari vállalat­hoz, a háziipari termelőszö­vetkezethez és az épülő tég­lagyárhoz. — BÖZSA SÁNDOR, a szolnoki Szigligeti Színház művészének betegsége miatt tegnap este elmaradt a szín­ház Leányvásár című előadá­sa Jászladányon. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megy# Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó vállalat Igazgató: Vlrágh Iván Telefon: Szerkesztőség: 20—93. 23—20, 20—69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztősig és kiadóhivatal: Szolnok, L sz. Irodaház Index-szám: 25 063 Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Kozák Ferenc SZÍNHÁZ A szolnoki Szigligeti Színházi Szolnokon délután három és este hét órai kezdettel: Csak egy telefon.- I-------1 MO ZI L---- J Sz olnok Vörös Csillag: A Bran. caleone ármádiája, hétfő: Sarok­ba szorítva, Tisza: Becsületbeli ügy, hétfő: Tragédia az őserdő­ben, MÁV: A sah táncosnője, hétfő: Heroin, Jászberény Le­hel: Vidám szellemjárás, hétfő: Kleopátra I—II. — Kisújszállás Ady: Ha mondom, hogy szeret­lek, héyö: Férjhez adom a ma­mát, — Kunhegyes Szabadság: Holdudvar, hétfő: Pajzs és kard I—IX. Kunszentmárton Körős: A veréb is madár, délután: Ne sírj Péter, hétfő: Pokolrév, Me­zőtúr Béke: A leghosszabb éj­szaka, hétfő: Háború és békdj I—XL, Dózsa: Mandragóra, dél-^ után: Telemark hősei, hétfő: Altona foglyai. — Szabadság: Kleopátra I—H. rész, — hétfő: A Brancaleone ármádiája, Ti­szafüred Tisza: Nyomorultak I—II., hétfő: Minden nő bolon­dul érte, Törökszentmiklós Dó­zsa: Sarokba szorítva, hétfő: A 39-es dandár. — Túrkeve Vörös Csillag: Tragédia az őserdőben, délután: Muhtár, hozzám!, hét­fő : Vidám szellemjárás.-_ . RA DIO SZOLNOKI RADIO] Vasárnapi magazin. — Ese­ménynaptár. — sport-turmix. (Tudósítás a Szolnoki MTE— Bp-1 Spartacus, a Kecskemét— Várpalota, a Videoton—Békés­csaba NB 1 B-és. valamint az NB Il-es mérkőzésekről.) KOSSUTH RADIO: 7.28: Látogatás Szarvason. Tes- sedik Sámuel emléke nyomá­ban. 8.10: Édes anyanyelvűnk. Lőrlncze Lajos műsora. 8.1S:Mit hallunk? Érdekességek a Jövő hét műsorából. 8.35: Tizenkilen- cesek unokát 9.35: Kurt Böhme énekel. ISA5: Bemutatjuk ■ Ma­gyar Rádió és Televízió Gyer­mekkórusának új felvételeit. — 10.15: Fenyő István könyvszem­léje. — 10.29: Vasárnapi koktél. Komjáthy György tánczenemű- sora. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Jegyzet. 13.18: Mű­vészlemezek. 12.48: Pillantás a Nagyvilágba. — 14.08: Equador. Ütljegyzet. 15.08: Színházi Ma­gazin HL évfolyam 2. szám. — 16.05: Orosz Júlia és Mells György énekeL 16.30: Mérkőzé­sek percről percre. 17.30: Tánc­dalok. 17.38: Írók műhelyében. Látogatás László Annánál. — 1733: Nagy mesterek — világhí­rű előadók. 19.10: Magyar nóta- és népdalest. 20.80: Forgószínpad Kodolányi János müveiből. — 21.00: Sláger staféta. 2138: Be­szélgessünk a zenéről! 22.10: A vasárnap sportja. Totóeredmé­nyek. 22.20: Olasz dalok. 22.40: Szép munka. 23.00: Jörg Demus zongoraestje a Saint-Maximini Fesztiválon. 23.51: A jazz kedve­lőinek: Pege Aladár és Kurt Edelhagen együttese Játszik. — 0.10: Szép ősz. Részletek Robert Stolz operettjéből. HÉTFŐ: 8.15: Mit üzen a Rádió? (lám.) 835: Mezei Gogó József népi zenekara játszik. — 9.25: A hét előadóművésze: Vásárhelyi Zol­tán. 10.05: Zenekari muzsika. — 11.00* Iskolarádió. — 1135: Gou­nod: Faust — Valpurgls éji je­lenet. 1230: KI nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Népda­lok. néptáncok. 13.45: Válaszo­lunk hallgatóinknakt 14.00: Édes anyanyelvűnk (ism.) 14.05: Mo­zart: Ész-dúr szimfónia concer- tante 14.40: Valaki kopog. Török Sándor regénye folytatásokban. XX. rész. 15.10: Harsan a kürt­szói 15.45: Mező László gordon- kázlk. Szűcs Lóránt zongorázik. 16.05: Farkas Ferenc—Devecseri Gábor Sportkantáta. — 16.13: A Bergendi-együttes műsorából. — 1638: Holnap közvetítjük. 16.40: Vendégmunkások Franciaország­ban. 1730: Lemezmúzeum. Irene Mlnghinl Catteneo énekeL 17.40: Szálast naplója. V. rész. 1735: Huszas stúdió — 1935: Albert István népi zenekara látszik, Kürthy Éva. Palcsó Sándor és az OTP Bartók Béla kamarakó­rusa énekek 20.03: Életem, ta­lálkozásaim. A mikrofon előtt: Szigeti József V1L rész. 20.30: A Stúdió 11 játszik. 21.07: Do­rian Gray arcképe. Oscar Wilde regénye rádióra. 23.04: A Ma­gyar Rádió és Televízió szlmfó- nikus zenekarának íelvételeibőL 0.10: Filmzene. PETŐFI RADIO: 7.30: Miska bácsi lemezesládá­ja. — 8.00: Cperakalauz. Verdi: Don Carlos 9.00: Szívesen hall­gattuk. Hatvani diákjaL Daljá­ték (ism.) 11.22: A Berlini Fil­harmonikus zenekar Brahms- hangversenye a Berlini Ünnepi Heteken. Közben: 12.15: Csörgő. Aprily Lajos verse. — 12.17: A hangverseny közvetítés folytatá­sa. 13.00: A három rabló. Mese­játék L rész. 14.00: Táskarádió. 15.00: Verbunkosok, népdalok. — 15.25: Mérkőzések percről perc­re. 16.20: Mit üzen a Rádió? — 17.05: Fiatal Művészek Klubja. 17.16: Pablo Casals gordonkázik, Paul Baumgartner zongorázik. — 17.50: Oscar Strauss saját mü­veiből vezényel. 18.05: Ritmus és melódia. 18 45: Beszélgetés egy versrőL Weöres Sándor: Fuga (Ism.) 19.00: Simone Boc- canegra. Részletek Verdi operá­jából. 20.10: Járóka Sándor népi zenekara játszik. Kotlári Olga és Béres Ferenc énekel. 20.41: A Francia Rádió és Televízió Nemzetközi Zenekarának hang­versenye a Besancom Fesztivá­lon. Közben: 21.40: Bányászok között. Riport. 22.00: A hangver- senyközvetités folytatása. 22.38: Népdalok, néptáncok. — 23.10: Könnyűzene. HÉTFŐ: 8.05: A Svitorka zenekar pol­kákat látszik. 8.14: Kamarazene. 910: A Lórár.tffy Zsuzsanna- utcai zenei általános iskola énekkara énekek — 9.20: Az új életre ébresztett sziget és más érdekességek. 9.40: A zene hul­lámhosszán. 11.50: Szépet, olcsót, korszerűt. 12.00: Barokk muzsi­ka. 13.05: A kislángl könyvtár­ban. Jegyzet. — 13.20: Eleanor Steher Mozart-árlákat énekel. — 14.00 Kettőtől—hatig a könyves­polc mellett... Szűcs Andor ösz- szeállltása. 14.30: Hírek. Időjá­rás. 15.30 Hirek. Időjárás. Hó­dolat Svájcnak. Emest Heming­way novellájának rádlőváltozata. Két jelenet Heltai Jenő müvei­ből: A jó tipp: Szabadjegy. — 16.30: Hirek Időjárás. Máricus Simon István, Fodor József és Aprily Lajos verse. 17.30: Hírek. Időjárás. Majd: Mátkaság. Mar- cél Aglna novellájának rádió- változata. — 18.10: Clivia. Rész­letek Dostal operettjéből. 18.28: Közkívánatra! (Ism.) 20.25: Euró­pai századok—magyar századok. VL A polgári átlakulás kérdé­sei. 20.56: André Segovia gitár- estje az Aseonal Zenei Heteken. 22.04 Nóták 22.25. A tét elő­adóművésze: Vásárhelyi Zoltán (ism.) 23.10: Tánczene. fELEVlZlS BUDAPEST: 9.30: Angoi nyelvtanfolyam haladóknak. 9.45: Hétmérföldea kamera. 10.00: „Figyeljetek! in­dul az adas!" Látogatás a Ma­gyar Televízióban. 10.30: Forra­dalmi Ifjúsági Napok 1969. A megnyitó ünnepség közvetítése. 11.30: Hősök rfyomában... A KISZ KB vetélkedője, a Tanács­köztársaság megalakulásának 50. évfordulója alkalmából. 14.55: Mezőgazdasági szakfilmsorozat. 15.30: Irodalom — mindenkinek. 1535: Reklámműsor. 16.00: Tele­sport. 18.25: Haladás.— 19.05: A világ térképe előtt. 19.15: Esti mese. 19.30: Sébastien az embe­rek között. U. A július 14-1 báL 20.00: Tv-hlradó. 20.20: Belépés csak nótaszóval. — 20.40: Világ­irodalmi Magazin. — 22.15; Tv- hiradó — 2. kiadás. POZSONT: 9.00: Kicsinyek műsora. 9.30: Olaszországi riportfilm. 930: If­júsági és gyermekműsor. 11.35: Dokumentumfilm. 15.30: Bell és Sebastien (7). 16.00: Szovjetunió —Svédország Jégkorong VB mér­kőzés. 18.15: Zenés Ifjúsági és gyermekműsor. 19.00: Tv-hlradő. 19.25: Csapda a hóban — doku­mentumfilm. 20.00: Csehszlová­kia—USA jégkorong VB mér­kőzés. 22.20: Tv-hiradó. — 22.30: Sporteredmények. HÉTFŐ: 18.20: Hírek. 1630: Pedagógu­sok műsora. 17.59: Telesport — 18.30: Magyar rajzfilmek. 19.00: Tv-hlradó. 20.10: Tv-játék. 2130: Előadóművészek fesztiválja. — 22.10: Tv-hlradó. BECS: 15.00: Bábfilm gyermekeknek. 15.25: Flipper (3. rész). — 15.50: Kontakt. 16.00: Jégkorong VB: Szovjetunió—Svédország. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek 1 — 19.00: Tv-hlradó. 19.30: Sporthírek. — 20.15: X1H. Károly. Tv-Játék. — 21.45: Tv-hiradó. 2135: Jégko­rong VB: Csehszlovákia—USA. HÉTFŐ: 1230: Jó éjszakát, gyerekek 1 18.25: Osztrák képek. 1830: Va­léria és kalandjai (5. rész). — 19.30: Tv-hlradó. 20.15: Csirkefo­gó csirkefogó ellen. 21.15: Hét­fői telesport 22.15: Tv-hiradó. BELGRAD: 0.00: Magyar nyelvű adás. 9.30: Folklórszcmle. 10 00: Földműve­lőknek. 10.50: Húsz híres. 11.35: Daktari. 12.25: Tv-ábécéskönyv. 13.30: Sakk-torna. 14.30: Kosár­labda: Lokomotíva—Jugosplas­tlka. 16.00: Jégkorong: Csehszlo*. vákia—Svédország. 11.08: Doku­mentumfilm. 18.15: Játékfilm. — 20.35* Egyedülállók. 21.20: Video­ton. a.45: Sportszemle. HÉTFŐ: 16.45: Magyar nyelvű adást 17.45: Tv-kertecske. 1830: Kis világ. 18.20: A tudomány és mL 1830: Visszatérés a dzsesszhez. 1030: Tv-posta. 20.35: Lorens: „Meny” Tv-dréma. 22.05: Operaszínpad. 22.35: R. Trifkevic: „Az átkozott ember”. Tv-játék. BUKAREST: 9.00: Falu-tv. 10.00: Zenei ka­leidoszkóp. 11.45: Szlmfónlkus hangverseny. 12.30: Jégkorong VB: Kanada—Finnoszág, Szov­jetunió—Svédország. 1830: „O" ügynök — játékfilm. 20.40: Ze­nei koncert. 2130: Dokumentum- folm. HÉTFŐ: 17.05: Francia nyelvlecke. — 17.30: Ifjúsági műsor. 18.30: Tu­dományos újdonságok. — 19.25: Forste-Saaga (folytatásos mű­sor). 20.25: Csillagok parádéja. 2035: Gong — színházi újdonsá­gok. 21.25: Vonós hangverseny.

Next

/
Oldalképek
Tartalom