Szolnok Megyei Néplap, 1969. február (20. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-16 / 39. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZOLNOK MEGYEI jTjv!ÍÍ¥Í PlRTBfZQTTSÁ^IsTMÍGWTO^slt^Í^BBBBBBBÍ 3TX, évfolyam, 39. szám. Ára: 1 forint 1969. február 16., vasárnap. Ilumaniz n «sunk A jó öreg Csemisev- szkij többek között ezeket írta „Napló”-jában: JNem kedvelem azokat az urakat, akik szabadságról, mindig csak szabadságról papolnak, de elképzelésűk a szabadságról egy papírízű, az élettel semmilyen kapcsolatba sem kerülő kinyilatkoztatás keretei közé szorul. Felszámolnák azokat az ósdi törvényeket, melyek az állampolgárok közötti egyenlőtlenségekre utalnak, de nem kívánják felszámolni azokat a társadalmi feltételeket, melyek a valóságban rabszolgasorsban tartják a nép kilencven százalékát • Ügy látszik, a szabadságnak már akkor Is voltak olyan felkent papjai, akik tanácsosabbnak látták a szavakat a tetteknél. A „szabad világ" urainak van kitől ta- nulniok. Élnek is a lehetőségekkel. A történelemben talán soha nem esett annyi azó a szabadságról, az emberi méltóságról, mint manapság a kapitalista sajtóorgánumok hasábjain, rádióműsoraikban. S nem volt soha ilyen égbekiáltó vagyoni különbség sem, mint ami ma jellemző a Nyugatra. S es a döntő, ez a mérvadó. Ott már nem arról van szó. hogy aki magasabb képzettség, nagyobb felelősség- vállalás birtokában többet tesz a közért, az többet is kapjon. Ott, a „korlátlan lehetőségek hazájában” nagyon is meghatározott, eleve eldöntött a dolgozók sorsa. Igaz. a legfejlettebb kaplta- Hsta államokban — az adott ország gazdasági viszonyai, fejlett termelő erői révén — magasabb az életszínvonal, mint nálunk. De mennyivel másabb lehetne az élet ott, ha a cél, a döntő tényező a dolgozó tömegek boldogulására való törekvés lenne. Ha felülkerekedne a józan ész, ha győzedelmeskedne a humanitás. Akkor nemcsak a saját tömegeiknek lenne jobb, hanem a gyümölcsöző együttműködés révén más népeknek Is. Azzal, hogy a józan ész, a humanitás győzelmét hiányoljuk Nyugaton, nem tartjuk kizártnak a humanizmus ottani erőinek létezését, aktív hatóerejét Sőt, amikor a békés egymás mellett élést szorgalmazzuk, a különböző társadalmi rendszerű országok gazdasági együttműködésén munkálkodunk, számításba vesszük azt is: az emberiség boldogulásának. á békés alkotó munka diadalának szerte a világon vannak hívei. Olyan hívei, akik eszményükért áldozatvállalóan küzdenek. A marxisták becsülik mindazokat akik magukat humanistának vallják. Több, nagyon fontos érintkezési pontjuk van, nagyon sok kérdésben azonos nézeteket vallanak azokkal. így mindenekelőtt a nemzetközivé terebélyesedett békeharcban, a kultúra, a tudomány vívmányainak egyetemessé tételében, a népek barátságának elmélyítésében. A szó- banforgó erők képviselik hatójuk igazi érdekeit ezért számíthatnak a világ rokon- szenvére. A marxistáit megbecsüléssel szólnak mindig róluk, — de maguk többre, mélységesebb, teljesebb humanizmusra törekednek. Azt vallják — s jónéhány országban már érvényesítik is —, hogy az emberi méltóság, az egyenlőség, az emberközpontúság csak akkor érvényesül igazán, ha kíméletlenül, megalkuvás nélkül leszámolnak minden gátló tényezővel. S manapság mi a legnagyobb gátló tényező a humanizmus érvényesülése előtt? Nem vitás, hogy a termelőeszközök magántulajdona, azt kell megszüntetni mindenek előtt Mi is ezt tettük. S hogy helyesen tettük, sok minden bizonyítja így az ország nagymérvű iparosodása gazdasági fellendülése. Ez tette lehetővé, hogy az emberek érdekében nagyon sok figyelemreméltó intézkedést foganatosítsunk. így például a társadalombiztosítás kiszélesítését a termelőszövetkezeti parasztság nyugdíjának megoldását a gyermekgondozási segély három évre való felemelését és (gy tovább. Ha nem változik meg a rendszer, ha nem következik be Magyarországon a néphatalom, Ilyen Intézkedésekre soha nem került volna sor. Nem került volna rájuk sor, hiszen például a gyermekgondozási segély olyan vívmány, amely a nálunk gazdagabb; fejlett kapitalista országokban sem található. Hogyan valósult volna meg a régi Magyarországon, a „hárommillió koldús országában”? Friss, űj erőknek kellett mindehhez győzedel- meskedrüök. Persze, a marxista humanitás nem merül ki abban, hogy emberhez méltó körülményeket jobb lakást kulturáltabb életmódot biztosítunk a dolgozóknak. Emellett lehetővé tesszük az alkotó tehetségek kibontakozását Soha nem tanultak ennyien nálunk, mint manapság Joggal beszélhetünk az egész nép felemelkedéséről. Érthető is ez a tömegméretű felemelkedés, hiszen valóban úgy van, ahogy Francis Bacon írta a Novum Organum című művében: „...az emberi tudás és az emberi hatalom kézenfogva jár". Ha a munkásosztály kezébe veszi a hatalmat szövetségeseivel a kultúra és a tudomány felvirágzását, széles körű térhódítását biztosítja. T -mészetes viszont az is, hogy eredményeink nem céljainkhoz, hanem csak eddigi lehetőségeinkhez méretezettek. Valljuk viszont hogy jó alapot jelentenek a további munkához, melyben a marxisták joggal számítanak népünk tevékeny részvételére. Utóvégre az ember a cél és az ember az eszköz is. Más szóval: a tömegek aktivitása, gyümölcsöző munkája nélkül lehetetlen olyan körülményeket teremteni, melyekben maradéktalanul érvényesül a marxista humanitás, dolgos hétköznapjaink ihletője. Simon Bel« A komputer „Számgyár" Szolnokon A megyeszékhelyen a Liget utcában jelölték ki a Központi Statisztikai Hivatal felügyelete alá tartozó Számítástechnikai és ügyvitelszervező Vállalat hatodik vidéki központjának a helyét Pécs, Szeged, Debrecen és Győr után Miskolcon és Szolnokon kezdi meg működését 1969-ben az adatfeldolgozó és számítástechnikai hálózat egy-egy láncszeme. Nők fehérben Egyelőre persze nehéz elképzelni hogyan működik, mi a profilja egy ilyen utópiába illő „számgyárnak” Jövő ilyenkor, azonban sokan ismerik majd. A terület és hálózatfejlesztési osztályon már elkészült az üzembehelyezés pontos diagrammja Eszerint, ha a tanács finanszírozásában készülő üzemépületet határidőre átadják, ez év augusztusában a leendő létszám tizenöt százalékát helyben szervezett tanfolyamon kiképzik, December végére 230—250 — zömében női — dolgozó gárdának kell rendelkezésre állni, természetesen megfelelő előképzés után ... Szerencsés időzítés, hogy az érettségik után közvetlenül hirdetnek felvételt s így lényegesen könnyebb lesz az idén végző középiskolás lányok elhelyezkedése. És hogy mi lesz a feladatuk a fehérkőpenyes dolgozóknak? A modem munkatermekben itt is száz NDK gyártmányú lyukkártya rendszerű adatrögzítő és adat- feldolgozó gép lesz. Vadonét újak, 20 millió forintot fordít beszerzésükre a vállalat. A norma A pesti üzemben dolgoznak hasonlókon a lányok, asszonyok, szemmel alig követhető gyorsasággal ütik le a billentyűket A norma 8800 leütés óránként. Sokan gyűszűszerű acélkupakot húznak ujjúkra, így is szokni kell a kéz izmainak, önfegyelem kell az átlagosnál nagyobb koncentrációhoz. A profil? Az első termelő évben, 1970-ben központi állami adatrögzítési feladatot old meg az üzem. 1971-től azonban egy hatalmas körzet — két-három megye — manuális számviteli, regisztrálási, adminisztratív munkálatait van hivatva átvenni. Ezen kívül ebben a második periódusban egy kisebb elektronikus számítógépet is üzembeállítanak, — mellyel magasabb: gényű műveleteket is elváltanak a gazdasági és műszaki számítás témaköréből. Olyan fokon, hogy az új gazdaság- irányítási rend követelményeinek megfelelően a megrendelő vállalatának vezetői részére a legsokoldalúbb információt adják, egy-egy döntéshez több variációban készítenek számítási anyagot. Ez azonban még távlat — Egyelőre azt szeretnénk elérni, hogy a megyei vállalatok igényeljék munkánkat, bátran bízzanak ránk olyan feladatokat, mint a tömegméretű számlázás, anyagszámvitel, bérügyvitel, költségvetések gépi úton történő kimunkálása stb. — mondja Lukácsi elv társ főosztályvezető. — A megyei építővállalat pl. mór 8 éve ügyfelünk, az anyagstómvitellel kapcsolatos feladatait végezzük. A későbbiekben propagandaanyaggal, ankétokon próbáljuk majd a megyei gazdasági vezetők, számviteli szakemberek figyelmét felhívni szolgáltatásainkra. A számítástechnika bonyolult dolog, a komputerek világa új, érdekes. E pillanatban nehéz volna érzékeltetni azt a fejlődést, amit az új számítóközpont jelent, amivel növeli a rendelkezésre álló szellemi kapacitást Ma harminc elektronikus számítógép működik az országban, ezek 90 százaléka a fővárosban. A kiépítendő számítástechnikai hálózat sokat javít majd ezen az arányon a vidék javára. — palatínus — Bravúros gyorsasággal folytották el olaihányászaink az algyői gázkitörést Mint előző számunkban megírtuk, újabb kútkltőrés keletkezett Algyőn a 83-as számú kúton. A mentési munkálatok február 14-én este be is fejeződtek, a kutat sikerült teljesen elfojtani. A nap folyamán a szegedi olajbányász mentó brigád késedelem nélkül hozzálátott az eltörött tórószerkezet eltávolításához. A robbanás- veszélyes műveletek alatt a tűzoltók vízsugarakkal fecskendezték a kút környékét, hogy kellő védelmet nyújtsanak a kiömlött gáz és gazolin robbanása ellen. A helyi rendőrség, tűzoltóság és katonaság is nagy apparátussal vonult a helyszínre. Biztonsági okokból ismét lezárták a szeged— hódmezővásárhelyi műutat, nehogy az áthaladó járművek gyulladást, Illetőleg robbanást idézzenek elő. Az el- fojtási művelet hasonló volt ahhoz, amit január hónapban az Algyő—168 számú kúton végeztek. Az esti órákban már felszerelték a kitörésgátló berendezést, amelynek lezárásával megkezdték a kút feltöltését nagy fajsúlyú iszappal. A bravúros gyorsaságra jellemző, hogy a kútkitörés és elfojtás között alig 12 óra idő telt csak el. Ez méltán jellemzi az irányító és a mentő brigád nagy gyakorlatán kívül hősies bátorságát ísl fi«»«« usm Hta: A% ivóban Isis és Mammon 1 # Öregek és a népművelés Ötletpályázat „Sorompó* kapott“ a temetői vasúti felüljáró építése Czimmermann Gyula, szolnoki olvasónk kérdésére válaszolunk Lesz-e, s ha igen, mikor, vasúti felüljáró Szolnokon, a temetői vasúti átjárónál? — kérdezte ötletpályázatunkra beküldött levelében Czimmermann Gyula, szolnoki olvasónk. E sok embert érdeklő kérdésre Pápay Józsefnétői, a városi tanács vb építési és közlekedési osztály helyettes vezetőjétől kértünk választ, — Évek óta napirenden lévő kérdés ez. Volt idő, amikor közelebb álltunk a megoldásához, mint ma. Néhány évvel ezelőtt ugyanis már a felüljáró terve is elkészült, a József Attila» út és a Vörös Hadsereg út korszerűsítési tervével együtt A felüljáró építése azonban elmaradt, mert a MÁV rekonstrukció szerint az ó-szolnoki teherpályaudvar megszűnik. Igaz, az áttelepítéshez 1972-ben fognak hozzá és az út talán csak 1977—78-ra válik szabaddá. Azután viszont feleslegessé válna a felüljáró, amely több mint ötven millió forintba kerül. — Ez csaknem tíz év. Ennyi idő alatt meg is térülne ez a költség. — Valóban. A szakemberek ezt is kiszámították. — Csak hogy azután mit csinálunk a felüljáróval? Van ennél nyomosabb ok is. Közbe jött egy újabb elképzelés. A 4-es számú főközlekedési útvonalat el akarják terelni a városon kívülre. Ez azt jelenti, hogy a teherpályaudvar megszűnése ellenére szükség van felüljáróra, mivel ott keresztezi egymást egy forgalmas városi út és a 4-es főközlekedési út. A baj ott van, hogy az illetékesek még ma sem döntötték el: hol haladjon az új 4-es számú út. Két elgondolás van. Az egyik: a jelenlegi vasúti átjáró helyén, a másik: attól néhány száz méterrel délebbre. Ha az előbbit fogadják el, akkor a máris nagyon szükséges felüljárót az eredeti terveknek megfelelően építhetnénk. Ha azonban a második variáció mellett döntenek, akkor ott kell megépíteni a felüljárót. Azt nem tehetjük meg, hogy itt is, ott is. Több mint ötven millió forintot nem dobhatunk ki az ablakon Azaz, egyelőre várnunk kell a KPM döntésére és sajnos, még néhány évig a gépjárművezetőknek a sorompónál.- mi —