Szolnok Megyei Néplap, 1969. február (20. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-05 / 29. szám

19G9. február S. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 AI. á FaKCFERNV&IE tu ELŐTT Este a lengyeleknél A lengyel televízió be­mutatkozó műsora rokon­szenves kísérlet, s valóban nagy érdeklődéssel vártuk a barátságnak ezt az újabb gesztusát és a barátkozás- nak, egymás kölcsönös ineg- ismerésének ezt a hathatós lehetőségét. De azt sem tit­kolhatjuk el, hogy a két klasszikus, Mark Twain és a lengyel Zeromski egy-egy novellájának feldolgozása helyett szívesebben láttunk volna a lengyel televízió ed­dig többnyire csak hírből is­mert kísérletező kedvét bi­zonyító, friss és mai hang­vételű, a mostani Lengyelor­szág problémáit boncolgató tv-játékot, vagy tv-filmet. Viszont a lengyel jazzklubok magas színvonalát tükrözte a Jazztriptichon, amely íz­léses muzsikát adott, s ugyanakkor érdekes színfol­tot is jelentett a műsorban. A mindenből valamit elv helyett úgy látszik a to­vábbiakban, a sajátosan ér­dekeset szerkesztői elv töb­bet hozna a néző konyhá­jára. Bemutató — Ez illik a péntek este látott Két nap júliusban cí­mű tv-filmre, amelyet Rubin Szilárd írt és Esztergályos Károly rendezett. A dráma színhelye a Balaton; a vize, meg a partja. A vétek a víz kellős közepén követte- tik el, s a megtérésre a békés parton kerül sor. A történet szereplői fiatalok, lányok és fiúk vegyesen. A nyarukat töltik. Modern fia­talok: keveset beszélnek, s azt js úgy mondják, mintha nem akarnának vele közölni semmit. Csak szót váltanak. Közöttük Péter. Apja gyógy­szerész, ő orvos szeretne lenni. De nem lehet. Nem veszik fel az egyetemre. — Hogy a felvételin még a szükséges minimumot sem érte el? Mitsem tesz. Bez­zeg, ha kijuthatott volna külföldre! Megpróbálta, az sem sikerült. Most aztán itt szenved. Vitorlázik a Farsangtanból a Családi félkör szerkesztői jól vizs­gáztak. A Csokonai Dorottyá­ja köré kanyarított ismer­tetés és feladvány, kiegé­szülve még egy kis táncbe­mutatóval is, vidáman, öt­letesen és színvonalasan in­dította a műsort. Később azonban kiderült, hogy öt­lettanból már gyengélked­nek a műsor gazdái, beleért­ve a háziasszony Poór Klá­rit is. A fészekrakók ver­sengésének második forduló­ja pedig végleg kimutatta: ez a vetélkedő-forma siker­telen félrefogás. A házaspá­rokkal való játszadozás olyan kicsinyes módon zaj­lik, ami nemcsak az elnyer­hető súlyos ezrekkel nincs arányban, de a félkör kép­ernyő előtt helyet foglaló nézőinek figyelmére sem méltó. A kritikák hatására ugyan megszűnt a félkör zsúfoltsága, megcsappant a vendégsereg, de igazán nagykorúvá még mindig nem vált a szombat esti szóra­rung nélkül nyári Balatonon. Magányos. Csak Kata teste tudná meg­vigasztalni. Katáé, akinek egyik barátja udvarolt, vagy még most is udvarol. Szá­mít ez? Neki most vígasz- kell. Ha másképpen nem megy, erőszakkal. A nyugta­lanul mozgó kamera és az erőteljes kép- és zajvágások állítólagos belső konfliktus­ra utalnak. Arra, ami a tár­sadalomtól megsértett vízi rablólovag lelkében játszód­nék. Csak mi nézők nem hisszük el. Péter vízparti lelkiismeretvizsgólata csak afféle divatos modern lelki­zés. De erről kár filmet csi­nálni, még akkor is, ha a Balaton önmagában szép té­ma A lelkiismereti drámá­hoz mélység kell, s ha ez nincs meg, épp úgy sekély marad, mint a Balaton vize Siófoknál. Az igazi dráma tehát elúszott, sebaj, több is veszett a Balatonnál. koztatásra vállalkozó egyve­leg. Ha valamit ki lehet emelni, az elsősorban a ka­rikaturisták parádés felvo­nulása és valóban szellemes villámteljesítménye, vala­mint a Medvetánc megszó­laltatása zenében és versben. Az Operettszínházból adott részlet is inkább csak az időt húzta, amelyik ezen az estén enélkül is eléggé las­san csurgott-csurgadozott. Hasonlóképpen a szellemi élet és a kultúra havi fo­lyóirata, a Körkép. Hosszú­ra nyúló riportok, beszámo­ló ízű tájékoztatók mai me­cénásoktól, a pártfogók di­csérete hálás művészek aj­káról — ezek adták a mű­vészet társadalmi támogatá­sáról készített egyetlen kér­désre szűkített kulturális körkép anyagát. Felvetődik bennünk, nem akadna en­nél frissebb megmutatni va­ló is? Csak meg kellene ke­resni. Különben így a Kör­kép egy „helyben” topog. V. M. A Postás Szimíónikusok nagy sikerű hangversenye Szolnokon Nagyszámú és lelkes kö­zönség előtt került sorra a filharmóniai hangverseny- sorozat harmadik bérleti hangversenye. Vendégünk volt ezen a hétfő estén Ko­vács Dénes, a kitűnő hege­dűművész, s a tehetséges Németh Gyula szakavatott vezénylésével a Postás Szim­fonikus Zenekar. A megfiatalított és sok jó muzsikussal megerősített ze­nekar általában jó benyo­mást keltett. Sok mindent ígéretesen oldottak meg. To­vábbi fejlődésük egyik leg­jobb biztosítéka a belső és külső fegyelmezettség, amely- lyel igyekeztek a karmester művészi elgondolásait jól megoldani, színesen megszó­laltatni. Érthető, hogy a na­gyon igényes műsor egyik­másik részét kiegyenlített szimfonikus hangzással, pon­tosan megrajzolt ívekben szó­laltatták meg. Viszont sok minden, főképpen a bonyo­lultabb zenei szöveg tolmá­csolása, nem volt maradék­talan. Nem mindig volt arányban a fúvósok tömörsé­ge a vonósok vékony hang­zásával. A hangversenyt elindító művet. Kardos István „Intra- da”-ját, talán szokatlan hangzás kultúrája miatt, tar­tózkodással fogadta a közön­ség. A kissé filozofikus mű­nek tárgya lényegében maga az alkotás, a hangverseny él­ményt elindítani szándékozó belépő. A felvetett zenei gon­dolatok asszimetrikus áradá­sa. gomolygása, szinte jel­képe a zene sokszínű érzés­világának, sajátos küzdelmé­nek, örömének, bánatának. Zenekar és vezetője dereka­san megküzdött a nehéz mű adta problémákkal. Nagy tet­széssel fogadta a közönség J. Brahms D-dúr hegedűverse­nyét, Kovács Dénes elmé­lyültem kitűnő technikával, remekül muzsikált. Bravúros szólamát, a nagyívelésű, jel­legzetesen romantikus muzsi­kát élményszerűen tolmá­csolta. Apróbb csetlésektől el­tekintve a zenekar is jó szín­vonalon kísért. Szép volt a jól megformált, igényes oboa szólam tolmácsolása. Csajkovszkij „Szerenád vo­nós zenekarra” című nagyon népszerű műve volt a zene­kar legjobb produkciója. Szí­nes, hangulatos volt. Az óva­tos tempókkal nem is halad­ta meg a kiegyenlített hang­zású vonóskar erejét. Jó érzés szólni arról, hogy a jó zenét szerető közönsé­günk, milyen örömmel fo­gadta Liszt Ferenc „Les Pre­ludes” című nagyszerű szim­fonikus költeményét. Az elő­adás olyan sikert eredménye­zett, hogy a közönség ismét­lést követelt Félkör — Körkép A tv mai műsorából A FATALISTA. Magyarul beszélő lengyel rövid játék­film. M. J. Lermontov — Puskin mellett — a klasszi­kus orosz irodalom romanti­kus korszakának legnagyobb alakja, pedig még 27. évét sem töltötte be, amikor — 1841-ben —, a rajongásig sze­retett Puskinhoz hasonlóan, egy értelmetlen párbajban megölték. Neve a Korunk hősével vonult be a világ- irodalomba. Lermontov az ironikus felhangú „korunk hősét” teremtette meg, Pe- csorint, ezt a különc, közö­nyös, szenvtelennek ható hőst; a kor értelmiségi tí­pusát — akinek tehetsége nem fejlődhet az adott tör­ténelmi keretek között, s ezért léhaságba, semmitte­vésbe torkollik, vagy a sors­sal, az élettel való könnyel­mű játékba kezd, miként A fa­talista című részben, ami a Korunk hőse című, • inkább novellafűzérnek tekinthető eSkotás utolsó fejezete, a mű két fejezetét, a Mary her­cegnőt és legutóbb a Belá-t már láthatta a hazai közön­ség filmen, A fatalistát — a ajánljuk lengyel filmesek jóvoltából — ezúttal a képernyőn. A filmet 20.2ty órai kezdet­tel sugározza a tévé. „KIS PARLAMENT* a fűrésztelepen Csak ameddig a takaró ér... A csönd szinte tapintható volt, amíg Szikszai Ferenc- né megyei tanácstag, és Ér­sek István városi tanácstag beszélt. A szolnoki munkás­kerület lakói a napokban tartott összevont tanácstagi beszámolón érdeklődéssel hallgattak mire, hány mil­lió jutott, hol nij épült a megyében és Szolnok város­ban. Mindazt ami a kerü­letben, a 70-es választó kör­zetben létesült, számontart- ják. A Sashalmi úti beton­járdát, a MÉK által létesí­tett új zöldségesboltot, min­den egyebet. Amikor meg­nyílt a szavak zsilipje, ak­kor is a közösség gondjait, kéréseit tolmácsolták. — A Sashalmi úton tavaly elkészült az egy méteres be­tonjárda. Köszönet érte a városi tanácsnak. Azt azért csak megemlítem, hogy a Fűrész utcánál már összetö­redezett. Bizonyára meg­spórolták belőle a cementet — vélekedett Hangya Mi­hály. — örültünk amikor két- műszakos lett a 15. számú élelmiszerbolt. A mj érde­künkben történt ez így De panaszunk is van: rossz az üzlet áruellátása. Délután, amikor a munkahelyünkről hazatérünk már csak na­gyon ritkán kapunk friss kenyeret — mondta Lévai Dezsőné. Telefon kellene — Én is az üzlettel foly­tatom — így Kelemen Fe­renc — tarthatatlan állapot, hogy a két bolt telefon nél­kül van. Délelőtt 10—11 óráig nagyon lassú a kiszol­gálás, mert addig egy dol­gozó az árurendeléssel, be­szerzéssel van felfoglalva. Mi, vásárlók pedig ott ácsorgunk órákhosszát. Csak legalább az egyik üzletnek lenne te­lefonja. A lakosság érdeke és a vállalat haszna — Miért nem vállal bér- darálást a Tisza malom? — Ezt most is megkérdezem, mert a VII—VIII. kerület lakóinak nagy gondja ez. Sok család tart sertést és a darálni valót a város másik szélére kell vinni. A Tisza malomnál a darálót mű­helynek alakították át, ko­rábbi műhelyből pedig la­kást csináltak. Így értelme­zik a vállalatnál az új gazdasági mechanizmust. — Nem a lakosság érdekeit, hanem csak a saját hasznu­kat nézik — mondta Fodor József. — Csak legalább valame­lyik tsz nyitna már darálót a környéken. Biztos nem fi­zetne rá — vélekedett Ró­zsavölgyi István. . Cigányok és magyarok Szakács József és többen is azt tették szóvá, hogy ősz óta nem jutnak ártézi víz­hez. Elzárták a papírgyárnál meg a Bakai fatelepnél az ártézi kutat. Mások arról beszéltek, hogy a kerületben lakó cigányok nem dolgoz­nak, a szeméttelepen turkál­nak, guberálnál;. Piszkos a ruhájuk, a lakásuk. Lakatos Mária, a középkorú cigány­asszony egy ideig csak hall­gatott. majd szót kert: — Már bánom, hogy el­jöttem. Csak hallgathatom, hogy így, meg úgy a cigá­nyok. Mér nem mondják meg névszerint, hogy ki a naplopó, meg (t piszkos. — Azokat büntessék meg, de ne keverjék bele az összes cigányt. (Sok igazság van szavaiban.) Nyújtani a takarót Igazuk van azoknak is, akik arról beszéltek, sok minden jó lenne, sok min­den kellene csupán ebben az egy kerületben is. Azonban csak addig lehet nyújtózni, ameddig a takaró ér. Igaz egy kicsit lehet nyújtani a takarót azzal, ha a lakosság társadalmi munkát vállal. Így több mindent megvaló­síthatnak. Tavaly a választó körzetben lakók, a járdaké­szítésnél csaknem ötezer fo­rint értékű munkát végez­tek Ezen a tanácstagi be­számolón szintén többen vál­lalkoztak arra, hogy a Tör­tei; úton elkészítik a salak­járdát. A tanácstagoktól ah­hoz kértek segítséget, hogy az üzemektől salakot sze­rezzenek. Tudják, hogy a járda ügyben és mindenben jól képviselik érdeküket azok, akiknek a tanácsvá­lasztáskor bizalmat szavaz­tak. Nagy Katalin Hajnali járaton Álmos voltam ésrpsszkéd- vű. A busz öt óra után nem­sokkal indult a tiszaroffi megállóból. Előre iszonyod­tam már a ködös, lucskos téli hajnaltól, a hideg busz­tól, a hangulattalan utazás­tól. Nyáron még csak elvi­seli az ember az ilyen korai kelést. Nyáron ilyenkor éb­red a mindenség, a föld, a virágok, a fák s az ilyen kellemes reggeleken a rigó- füttyős kárai ámulatban még gyönyörködni is tud az em­ber, a mindennapok csodála­tos megújulásában. De most, ezeken a caflató, füstös, sö­tét órákban? Bevágom magam egy csen­des ülésre, gallérom közé húzom a nyakam és alszom még egyet Szolnokig, hatá­roztam el magam dühösen. Aztán elindult az álmos já­rat. Nem is mehetett né­hány kilométernél messzebb­re, mikor leállt. A kalauz mogorván kiugrott az ajtón. — Tiszagyenda — morogta csak úgy maga előtt. De kintről hirtelen vidám zsivajgás tódult be a szürke hideggel együtt a félig nyi­tott ajtón. Pufajkás, nehéz félkabátos, csizmás, bakan­csos, félcipős nagy darab férfiak sorakoztak fél komó­tosan egymás után. Trakto­ros, prémes sapka volt majd mindegyikük fején, talán kettőn csak olyan közönsé­ges kucsma. Egy csoportban, egy kupacba foglaltak helyet. Amilyen vidáman érkeztek, olyan hangulatosak is ma­radtak tovább. Nevetéssel, tré­fálkozással lett tele pillanatok alatt az egész Ikarusz. Bir­tokba vették a reggelt. A kalauz jól ismerhette őket. Nem is vette rossznéven, ugratásukat. — Akadt-e valami az éj­szaka főnök úr? Nem emlékeszem már, vá­laszolt-e egyáltalán a jegy­kezelő. A csoportot látha­tóan nem is érdekelte. Az otthon, a hajnali kelések, az asszonyos ágyak dévaj han­gulatában éltek még. — No megnézte-e a tévét bátya? A szélen idősebb ember ült, hozzá szóltak. Mosolygott egyet kese bajúsza alatt, ami azt jelentette, hogy igen. — Aztán azzal a hölggyel a filmen mit tudott volna kezdeni öreg? — Boldoggá tette volna, mi? Minden váltás nélkül egyi­kük azt mondta, a komája szenet szerzett tegnap Tö- rökszentmiklóson. Otthon a TÜZÉP telepen nincsen szén. De a koma ügyes volt, szent­mi klósinak adta ki magát. De a beszéd mégis a tévé­nél maradt. A középen ülő, piros arcú ember — hóna alatti kis táskájából kolbász illat terjengett — bevallot­ta, hogy elaludt az este a tévé előtt. Még vagy négyen ugyanezt mondták. Aztán az egyikük arról beszélt, nem járhat a kislánya napközibe. — Miért, nem veszik fel? — Felvennék azt, de a ki­sebb, a gyerek mindig kár- tékonykodik otthon. Vigyáz­ni kell rá, mert az asszony meg odavan egész nap a téeszcsében. — Csak úgy ne járj te is, mint az egyik tehenész. — Nem hallottam... — Van ott a tsz-ben egy tehenész. Azt mondják jól keres. Megy haza valame­lyik este, hát nincs az asz- szony. Otthagyta a gyereket, meg mindent, elszökött a ci­gány Ferkóval. — A gyereket otthagyta? — Ott a hideg lakásban, a kis szerencsétlent. — Riherongy egy asszony lehet. Pillanatra köd árnyékolta be a reggeli derűt. De aztán új megállók jöttek és új be­szédtémák. És mindig vidá­mak. A nagy darab, nehéz mozgású munkásemberek na­gyokat nevettek. Az úton vi­lágosodott lassan, a buszon tovább tartotta magát a jó hangulat. Elnéztem, elcsodáltam, iri­gyeltem is őket. El is szé­gyelltem magam. A városba- szakadt későn kelő, puhány ember restelkedése volt ez; ök mindig hajnalokon kel­nek, talán mindig jóked- vűek. Gépészek, traktorosok, vagy építők lehetnek, munká­sok. Nagy kezekkel, öblös hanggal. Tiszabőn, Fegyvemeken szállt le legtöbbjük, Török- szentmiklóson néhányan még. Nem tudom mi volt velem, de akkor ott azon a megvi- dámított utazáson szerettem volna minden leszálló mun­kásember előtt megemelni a kalapom. Jo lett volna meg­szorítani külön-külön nagy tenyerüket, nevető szemük­be nézni és azt mondani. — Jó napot munkások. Jó napot mindig hajnali felke­lők. Jó napot kenyerünketi ruhánkat, gépeinket jókedv­vel előteremtők. És jó lett volna megkö­szönni ezt a reggelt. Nem szóltam persze egy mukkot sem. Csak néztem, néztem utánuk. A busz ha­ladt tovább. Felettünk már kisütött a nap, eljött a reg­gel, megvilágosodott, vidá­mabb lett az út. Nekem legalábbis úgy tűnt. Borzák Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom