Szolnok Megyei Néplap, 1969. január (20. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-12 / 9. szám
DUMCSI Diák ■» Kép szöveg nélkül. Orvosnál. A páciens minden lehetséges és lehetetlen fáidalomról panaszkodik. Az orvos tüzetesen megvizsgálja a tüdejét, szívét, máját, veséjét, gyomrát, de nem találja a baj okát. — Hol, merre érzett először fájdalmat? — kérdezte végül. A páciens elgondolkodik. — Azt hiszem a vasútállomás táján. ☆ Jegyzetek Egyik ismerősömnek nemrég eltörött a lába. A jólértesültek mesélték, hogy hazament a férj és ő kiugrott az ablakon. Szerencsére most már ettől nem kell félni. Vasrácsot szerelnek az ablakokra. ☆ Hogy mi minden miatt tud egy értekezlet elsikkadni. A múltkor valamennyi résztvevő a miniszoknyák maximálisan- felhúzott csinos gépírónő lábával volt elfoglalva. ft — Mit szólsz hozzá? Je- nőék micsoda bravúros gyorsasággal intézték el azt a nagyon nehéz é* kényes ügyet. — Jó volt a tavalyi bortermés; ft Megállnak a tizennyolcemeletes épület előtt. Nézegetik, majd tekintetük a négyemeletes bérházakra téved. Az egyik megjegyzi: — Azelőtt milyen kis házakat építettek; P. I. Relativitás. — Mondd kérlek, mi is azaz Einstein- féle relativitás?- Hát kérlek, vegyünk egy téglát. Ha házat akarsz belőle építeni, akkor kevés, de ha a fejedre esik, akkor sok. ft HA A PAPA NINCS OTTHON; Pistire rászól a tanító bácsi: — Kisfiam, három hiba van a házifeladatodban, pedig eddig hibátlanul dolgoztál, míg Jancsi feladata hibátlan, pedig ő a rosszabb tanuló; hogy lehet ez? — Ügy taníHidegvér. A lord a szalonban ül és újságot olvas. Berohan a komornyik. — Mylord, a Lady haldoklik. — Well! — mondja a lord —, kérdezze meg tőle, mi az utolsó kívánsága. ft Iskolában. Tanító: Melyik az a két szó, amelyet legHUMOR tó bácsi kérem — felel Pisti —, hogy Jancsi apukája tegnap este otthon volt, de az enyém elment moziba. A FÉLHOLD: A tanító a holdról mesél az Iskolában. — „Tudjátok gyerekek, a hold olyan nagy, hogy akár több millió ember is lakhat rajta — mondja, mire Lacika elkezd nagvon nevetni; — Mi van ezen nevetni való? — kérdi a tanító felháborodva. — Csak az, tanító bácsi, hogy mit csinál ez a több millió ember ha félhold lesz? A TISZTA KÉZ; Katikát megkérdi a mamája: — Mondd kislányom, mostál már kezet? — Hogyne anyukám — felel Katika — nézd csak meg a törülközőt. P. V. Jó tanács. Egy vén tengeri medve kioktatja a fiatal tengerészt. — És ha a szárazföldről visszatérőben két csónakot látsz a parton, feltétlenül a másodikba szállj be. — Miért? — Mert az első nem is létezik. ft Javítószolgálat. — itt repedt meg a cső? — kérdi a vízvezetékszerelő az ajtót nyitó háziasszonytól. — Nem kérem. Nálunk rendben van a vízvezeték. — Érthetetlen, hiszen ezt a címet kaptam. Hát nem Kovácsék laknak itt? — Nem kérem. Kovácsék nyolc hónappal ezelőtt elköltöztek. — Micsoda felelőtlenség! Előbb bejelentik a hibát, akkor sebbel-lobbal kihurcol- kodnak a lakásból! Félreértés. — Mielőtt elvettél, azt mondtad, hogy a tenyereden fogsz hordani... — Na, látod, s te most azt kívánod, hogy autón hordjalak. ft Űj házasok. — Drágám, ha mén mindig nincsen kész az ebéd, megyek a vendéglőbet — Ugyan várjál még tíz percig. — Akkor készen lesz? — Dehogy! De gyorsan magamra kapok valamit, s megyek veled én is. gyakrabban használnak a tanulók? Pistike; Nem tudom. Tanító: Helye*. Valóban ez az a két sző. ft Kutya-ügy. — Hallja-e, szomszéd, a kutyája megette egyik csirkémet. — Jó, hogy mondja1 Akkor majd nem adok neki enni! szakálla ft Szakáll, a nagyapának szép, hossza fehér van. Kisunokája megkérdezi tőle: — Nagyapa, te is voltál valaha kisfiú? — Hogyne lettem volna! — No akkor furcsán nézhettél ki ezzel a nagy fehér szakállal! Kíváncsiság — Szeretnélek megismerni, fiam — vágasd le a hajad... (Zsoldos Sándor rajza) A Szolnok megyei Néplap szatirikus melléklete 432. csípés B. PURL ÁGIN: Hívat a főnöki SZÉPlTŐSZEREK Tájékozottság — Hivat a főnök!... Megyek. Dehogy — rohanok! — Maga az? — keresztül szúr a tekintetével. — Maga mert engem kritizálni, mivel nem hagyom önállóan tevékenykedni a beosztottjaimat! Vegye tudomásul, hogy mehet, amerre lát! — Olyat csap az öklével az asztalra, hogy majdnem széthasad. (Nem az ökle, hanem az asztal). — Szenya, Szenyuska! — Miért bőgsz? — hallom a nagymamám hangját. — Lidércnyomás kínoz, vagy mifene?... Nem gondolod, hogy ideje felkelni? — Semmi baj — törlőm a könnyeimet —■, csak egyszerűen bőgök egy kicsit. Olyan régen sírtam már. Furcsa álom volt, — el- mélkedek magamban. — Nem vagyok babonás, de valami lóg a levegőben!... Apám mesélte, hogy mit kapott ő egyszer, amikor bírálni merte a főnököt... De persze, akkor még más pennával írtak! ...Milyen vésztjóslónak tűnik a csend!... — Hivat a Főnök! — szól hirtelen valaki a hátam mögött, s én már száguldók! — Maga az?! — gúnyos mosollyal fogad, s rámför- med: — Maga mert engem kritizálni, hogy beosztottjaimat nem engedem kibontakozni?! Hallatlan! Itt vannak az asztalomon a legújabb tervezési feladatok. Tessék, magára bízom valamennyit! Csupán magára. Oldja meg egytől egyig — önállóan!... No, rajta, bátran! — s olyat sújt öklével az asztalra, hogy csak úgy táncolnak rajta a feladatok. — Szenya, Szenyuskám... Mi van veled? — hallom ismét nagymama hangját. Mi az, megint sírnék?... — Elkésel a munkából, hallod-e?! Már fél nyolc! — kimegy a konyhába... — Nagymama. — kiáltok utána a fürdőszobából, — az öregek szerint melyik álom szokott leginkább beteljesedni? Az első, vagy a második? — Mikor melyik, — hangzik a diplomatikus válasz. ...Alig kezdek bele a munkámba, amikor megszólal asztalomon a telefon. Hivat a Főnök. „Ahá! — gondolom. — Kezdődik!” — Szóval, — fogad mosolyogva a Főnök, — gondolkoztam a maga kritikai megjegyzésein és sok mindenben egyetértek a véleményével. Jól van, szabad kezet adok magának, megengedem, hogy önállóan dolgozzék, hogy kibontakoztathassa képességeit. De... azért lássa be, hogy maga még elég fiatal mérnök, s rászorul az idősebbek segítségére. Beosztok hát maga mellé négy főmérnököt, három csoport- vezető mérnököt, két laboratóriumvezetőt és egy igazgatót, azaz — magamat. „Na, — villan fel bennem — most fog majd az asztalra csapni, és én felébredek...? De nem csapott. — Ni, miért hallgat? — néz rám csodálkozva. — Menjen csak, és dolgozzék önállóan! Fordította: Baraté Rozália Az autósor lassan kígyózik a tanácsháza elől. Csupa remek kocsi, egyik szebb, mint a másik. Az újdonsült asszonyka barátságosan integet a türkizkék Volga ablaka mögül. Példáját követik a násznép tagjai. A Szabadság tér sarkán fehér hajú néni áll. Szoknyájába kapaszkodik az unokája. A svájcisapkás kisfiú érdeklődéssel nézegeti a kocsikat és egészen csodálatos tájékozottsággal mutogat az elsuhanó járművekre. — Volga! — állapítja meg az első meseautóról és kénytelen vagyok igazat adni neki. — Moszkvics! — mondja a következőre és nem térhetek ki a helyeslés elől. — Trabant! — hallom a következőt és utána rögtön nagy hozzáértéssel mondja. — Simca! — Utána következik egy Wartburg, újabb Trabant és akkor sem téved, amikor a kékszínűre zománcozott bárkára mutat. — Opel! Csodálatos jártassággal ismeri fel a kocsikat. A nagymama boldog, amikor megveregetem a kicsike vállát. — Nagyon okos kisfiú vagy! Ugyan hány éves vagy? A kisfiú álmélkodva néz rám. De most sem jön zavarba. Bátran válaszol a feltett kérdésre. — Azt nem tudom, mert én még kicsike vagyok! rossl
