Szolnok Megyei Néplap, 1969. január (20. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-09 / 6. szám

% 6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. Január 9. Mánián Felvételünk Paco Rabane olasz divattervező alkotását ábrá­zolja. A csillogó, páncélszerű mini-ruha anyaga a selyem­feldolgozásáról híreg német városból, Krefeldből származik. A „Krefeldi Divat” nevet viselő munkaközösség egyik válla­lata ezúttal azonban nem selymet, hanem nemesacélt bocsá­tott a divattervező rendelkezésére. A munkaközösség, amely­hez több neves iparvállalat tartozik, 1968-as diját avan- gardista divattervezői munkásságának ég kezdeményező­készségének elismeréséül a negyvennégy esztendős francia „divatkirálynak”, André Courréges-nek ítélte meg. A mester személyesen vette át kitüntetését a Rajna menti városkában ég egyúttal hosszasan méltatta római kollégájának acél­kreációját. A német nemesacél-gyár készséggel áll a világ bármelyik ,,fémruha szabóságának” rendelkezésére. Január 9., csütörtök, Marcell napja A Nap kél: 7.31, nyugszik: 16.12 órakor. A Hold kél: 22.19, nyugszik: 10.20 órakor. Várható időjárás: a nyugati határvidéken borult égbolt. — Délnyugat jelöl megnövekvő felhőzet, elsősorban délen es nyugaton havazással. Időn­ként megélénkülő délkeleti, déli szél. Főként az északke­leti megyékben köd. A hideg idő tovább tart. Várható leg­magasabb nappali hőmérsék­let mínusz 3—mínusz 8 fok között, a tartósan ködös he­lyeken mínusz tíz fok körül — A TERMÁLVÍZ fórrá- sokat a jövőben jobban ki­használják megyénkben, i- Jászanátiban melegvíz fűté­sű üvegház építését terve­zik. Tiszaörsön a VÁTITÓL kértek rendezési tervet a fürdő további hasznosításá­ra és bővítésére. Karcagon pedig a népi ellenőrzés tár­sadalmi aktivistái vizsgál­ják a termálvíz leggazda­ságosabb üzemeltetési és hasznosítási lehetőségeit. — TORTÁT* A N visszaszo­rulnak a trolibnszok. A ia- pán fővárosban két éven be­lül téliesen fel akarok szá­molni a trolibusz-közleke­dést és öt éven belül a vil- Iamoskő'Fl-,T'*'**-e.t (s. A *-Rz_ kő-*''1r'v',''sl eszközök számára n töizsAfoit Tokió­ban már nincs hely. __ fSmvrT'srv-pdVAT az idén 13 00 folyóméter kisfeszültsé­gű viilsrtvTiáiArat értését tervezik a Dózsa Ovörev úton A körzet tanácsteeia és a nérfrer.t aktivistái szervezik majd a- társadal­mi munkát. _ Töag n»ir,uő RtíTT bá zass-iorot fenvéeet a válás vegzélve ft bnrknlás m*stt. Fev sebész mn«t me-áila- pífntts.. bnp-v pry It--nTŰ ntete+tel tnec Te1’et qz."-*t-t- nl ezt a t""»->etlen tüne­tet. szerint or^eti-n hurkoló sem re­ménytelen eset. — AZ AFP HÍRÜGYNÖK­SÉG jelentése szerint a Nyugat-Japánban levő Kyo­to város kiállítási csarnoká­ból a napokban ellopták Henri de Toulouse-Lautree világhírű francia festő Mar- celle című olajfestményét. A lopást egy órával a kiállí­tás bezárása előtt vették ész­re. A tárlaton egyébként mintegy 200 Tonlouse-Laut- rec-képet mutattak be. — JÓL MŰKÖDIK as építőanyag bázis a jászfény- szarui Béke Tsz-ben. A só- tíerbánya * gépesítésére ta­valy félmillió forintot for­dítottak. — EDÉNYEK... BOM­BÁKBÓL. Az amerikai ag- resszorok 16 759 különböző típusú bombát szórtak a Vietnam] Demokratikus Köz­társaság egyik falujára. A falu lakosai sok ellenséges reniilőgépet lelőttek. A fa­luban most két műhelyt épí­tettek, amelyekben a lelőtt gépek fémalkatrészeiből és a fel nem robbant bombák­ból edényeket és mezőgaz­dasági szerszámokat készíte­nek. — AZ ÉV ELSŐ véradó napját január 14-én Jászbe­rényben, a gépjavító állo­máson tartják. A város négy termelőszövetkezete pedig 21-én közösen rendezi meg a térítésmentes véradónapot a Petőfi kertben. — A PAKISZTÁNI KO­LERAJÁRVÁNY LESÜJTÖ adatai. Az AP hírügynök­ség jelentése szerint az el­múlt másfél hónapban Pa* kisztán keleti tartományai­ban 1700 ember halt meg kolerában. A járványnak Madaripur városban volt a legtöbb áldozata, mintegy 1300 személy balt meg. — A SZOLNOKI GÉPJA­VÍTÓ vállalat az Idén mintegy 15 millió forint ér­tékű sertéstelep vasvázszer­kezetet gyárt az AGRO- TERV részé» — SASKA-OFILNZÍVA. ’ Adeka Bocrma, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezög .z- dasági Szervezetének (FAO) igazgatója kijelentette, hogy az a pusztulás, amelyet a sáskák a közép-keieti, az ázsiai és afrikai területeken maguk után hagyhatnak, súlyos katasztrófákat okoz, ha idejében nem nyújtanak segítséget az említett öve­zeteknek. A FAO négy és félmillió dollár segítséget követel vegyszerekre és a sáskairtás megszervezésére. A sáskák fő támadása Indiá- : sz ország­ban várható, még a tél be­állta előtt, amikor a sáskák, sötét felhőként vonulnak. — Néhány héttel ezelőtt Szu­dán a legutóbbi 26 eszten­dő legsúlyosabb sáskatáma­dását élte át. Az ország egyik részében a sáskák 60 négyzetmérföldnyi területet vastag összefüggő rétegben elleptek. — tíEZÖTURON a fel­nőtt lakosság 63 százaléka vett részt társadalmi mun­kában 1968-ban. így a tár­sadalmi munka értéke is jó­val több lett, mintegy 1 mil­lió 406 ezer forint Ezenkí­vül önkéntes hozzájárulás­ként több mint 221 ezer fo­rinttal segítették a különbö­ző létesítmények megvalósí­tását — LIOFIIIZÁLT ÉLEL­MISZEREK. A kaliszi (Len­gyelország) élelmiszeripari üzem újfajta iiofilizált ter­mékeket állít elő. A csaknem teljesen víztelenített élelmi­szerek minimális méretűre zsugorodnak és hosszú időn át tárolhatók. Az üzem új termékei: a Iiofilizált pacal, gomba, zöldborsó és póré­hagyma. — CIPÓ- ÉS HÁZIIPARI VÁLLALAT néven műkö­dik január 1-től a volt jászberényi ruházati és há­ziipari vállalat. A változta­tást az tette indokolttá, hogy az utóbbi években megváltozott a váltelat pro­filja, termelésének 90 száza­léka cipő. Danielle Cananova 80 éve, 1909. január 9-én született Dániellé Casanova, a Francia Kommunista Párt és francia nép mártírja. Szü­lei tanítók voltak Korziká­ban. Párizsi orvostanhallga­tó korában kapcsolódott a Kommunista Ifjúsági Szövet­ség munkájába. Kezdemé­nyezte a Francia Lányok Szövetségét, amelynek első elnöke lett. A német-fasisz­ta megszállás idején, a hó­dítók és árulók elleni harc­ban valóságos nemzeti hős­nővé magasodott. A Gestapo 1942 elején elfogta A hitle­risták szörnyű Icivégzőtábo- rában, Auschwitzban, mint orvosnő, az elvtársak és sorstársak százait mentette meg, * törhet ellenül derűs bizakodással életkedvre han­golta őket Társai ápolása közben elkapott járványos betegség döntötte sírba. És Auschwitzban olyasmi tör­tént, amire még nem volt példa. Tetemére — ki tudja honnan — friss orgonavirág került. Töretlenül tiszta, iga­zi harcos élete és példáin a francia ifjúkommunisták harci lobogója lett. Szolnok meo*iei NÉPI A P ^ Magva? Mtmlcás­-<árt q?-o»i-ir-Ur Bizottsága ég a M^ev*»! Tanáos lapja Fős* *r ír *«rrtő? Varga főzsef Kiadja » megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató* Vtraeh Iván 20—JG. 23-20 20-09 Kia -1 öhivatal 20—94 sjZ^rlc^eTtÓRág lcladAh?vatal í Szolnok I az Trodabá? IndPv-R/ám ?*? 068 Szolnoki Nvomda Vállalat FHe*ő< vezeti: Mészáros Sándor Földiek mundérban — Távirata érkezett Kar­dos tizedes — kiáltott a ka­puügyeletes. — Nekem? — mozdult meg a tizedes orra alatt a sűrű bajúszerdő. A papírt kétszer is megforgatta kezé­ben. Kunmadarason adták Csókot kap a fel, a szülőfaluban. Nem régen volt otthon és minden­ki egészséges volt. Csak nem azóta történt valami baj? „Kedves Bátyus. December 29-én tartjuk Zolival az es­küvőt. Szeretettel meghí­vunk. Marika.” szakaszveze’ő Egyenesen a parancsnok­hoz ment Jelentette a dél­előtti kiképzésen történteket, majd előhozakodott húga la­kodalmával. — De hiszen maga akkor lesz őrségben. Vagy kará­csonykor, vagy Szilveszter­kor mehet szabadságra — mondta a parancsnok. — Erről megfeledkeztem. Kérek engedélyt távozni. Fe­gyelmezetten sarkon fordult és kilépett az irodából. Alig tett néhány lépést a körlet felé, amikor a pa­rancsnok utánaszólt: — Kar­dos, küldje be hozzám Fe­kete szakaszvezetőt. —- Telje­sítette a parancsot, s hozzá­fogott a fegyver tisztításá­hoz. Közben azon járt az esze, hogyan oldhatná meg, hogy adott szavát is állja, meg húga esküvőjén is ott legyen. Az adott szó egy sző- k“haiú kislánynak hangzott el Nagykőrösön, alig két hete: a névnapodra eljövök. Ügy beszélték meg, hogy a ka­rácsonyt együtt töltik. Az eltelt két hét alatt pedig be sokszor maga elé képzelte Évát. — A fene vinné el az egé­szet! Az asztalra csapta az olajos rongyot — Mi baj földim? — tet­te vállára kezét Fekete sza­kaszvezető. — Mi baj van, mi baj van? Megígértem Évának, hogy névnapjára elmegyek, s most meg a húgom... — Táviratozott, igaz? — folytatta a mondatot a föl­di, Kardos nagy csodálkozá­sára. — Megoldjuk kisko- mám. Mi ketten. — De hiszen tudod te is, hogy... Persze, hogy tudom. Te szolgálatban leszel, én pe­dig szabadságra megyek. Hát egy nappal később indulok. Megegveztünk? A főhadnagy elvtárssal már megbeszél­tem. — Te, ez a főhadnagy nem is parancsnok," ez egy .. egy... szóval egy apa — nyögte ki végül. Nyakába ugrott barátjának és mielőtt az védekezhetett volna, megcsókolta. — Hát ez meg mi volt? — szólalt meg mögöttük a parancsnok. — Tréningezik az Évával való találkozóra — törölhet­te az arcát Fekete. Elnapolt esküvő Miközben Kardos tizedes­sel akár nvulat is lehetett volna fogatni, odahaza a vő­fély vég*piárta a rokonokat, meghívta őket. Fsténként ké­szült a csigatészta, a fiata­lok tervezgettek. Közben- közben számba vették: meg­hívtak-e mindenkit. Ügy érezték, hogy senkiről és semmiről se feledkeztek meg Pedig tévedtek. A Péternek küldött érte­sítés nanián jelentették az anvakönvwezetőnek. hogy mikor akarnak házasságot kötni. __ Sajnos, akkor már ne m lehet — mondta — másnan viszont szívesen... Mi mást tehettek, egy nap­pal elhalasztották az eskü­vőt. de erről a bátyust nem értesítették. A Jelzett nap délelőttjén Péter pirosra csípett arccal toppant be. Csodálkozott, hogy milyen nagy a csend. Faluhelyen ilyenkor már muzsikálnak a cigányok, fő az ebéd az üstökben, itt meg mintha nem is mennyegzőre készülnének. «— Tán kereket oldott 8 vőlegény? — volt az első kérdése a köszönést kővető­en. — Se zene, se vendég­ség? — Minek kéne még a ze­ne, csak holnap eszünk nagy kanállal — mondta a húga. Valami cifrát akart mon­dani, de még idejében le­nyelte. Csak később, amikor kettesben maradtak az apjá­val, akkor mondta meg, hogy biz ő akkor nem tud otthon maradni, mert Szilveszter reggelén neki jelentkezni kell a szolgálati helyén. Ah­hoz pedig éppen az esküvő éjjelén az éjféli vonattal el kell utaznia. — Mit szól majd a húgod, meg a vendégek —a próbálta lebeszélni az anyja, amikor ő is tudomást szerzett fia szán­dékáról. Szökés a lakodalomból Nem akarta az anyját megbántani. Végiggondolt minden lehetőséget. Távira­tilag kellene hosszabbítást kérni. A parancsnok bizto­san megadná. És talán a Fe­kete se haragudna meg. Szó nélkül gondolta végig mind­ezt, nem akarta mások örö­mét rontani saját gondjával. Aztán eszébe jutott Fekete. Talán még jobban örült, mint ő, amikor segíthetett Ha most meghosszabbíttatja az eltávozást, akkor neki kell helyettesíteni. S akkor Feketének se karácsonya, se Szilvesztere. — Eh, nem jó. Ügy is emelkedett lesz a hangulat, észre sem veszik, hogv elmegyek — mondta inkább csak önmagának. Tévedett, az ifjú pár mel­lett ő volt a legnépszerűbb. Sűrűn kellett koccintania. Bosszankodott hogy éppen ilyenkor kell elmennie. Üjra felötlött benne a távirat Az órájára pillantott; fél tizen­kettő volt Még megkapják. Észrevétlenül kiosont az ud­varra. A hideg levegő gyor­san kicsapta a fejéből a má­mort — Utazok! — döntött — Első a szolgálat Gyorsan összecsomagolt egy kis elemózsiát elbúcsú­zott szüleitől. Amikor a hú- gocskának a babos kendőt felkötötték a fejére, ő már bóbiskolt a vonaton. Üjév reggelén Kardoséi! ablakán egy katona kopogta­tott: boldog új évet —- Fekete Laci volt — mondta Kardos bácsi élete párjának. — mj — színház A szolnoki Szigligeti Színház Szolnokon este 7 órakor: Mona Marte mosolya.-----I 1 MO ZI 1-----------17 Sz oktok: Vörös Csillag: Egri Csillagok 1—n. rész, Tisza: Ha mondom, hogy szeretlek. MÁV: szünnap. Vegyiművek: A ka- lózkapllány. Jászberény: Lehel: Az ehő csók. — Kisújszállás: Ady: Ne ingereljétek a mamát. Kunhegyes: Szabadság: Bilincs és mosoly. — Kunszentmárton: Körös: A családapa. Mezőtúr: Béke: szünnap, Dózsa: Dákok. Szabadság: Egy zsák arany egy fejért. Tiszafüred: Tisza: Egy ember az örökkévalóságnak. — Törökszentmiklósi Dózsa: Fan- tomas a Scotland Yard ellen. — Túrkeve: Vörös Csillag: Vihar a lombikban. SZOLNOKI RADIO Alföldi krónika. — Pár pere jazz — Tudnak róla? Virágéne­kek. — Sporthiradó. — Sláger- leltár. KOSSUTH RADIO: 8.20: Az özönvíz balladája, n. rész.— 8.50 Beethoven: C-dúr zongoraverseny. — 9.30: örökké láthatod. Részletek Lane zenés játékából. ÍOJG: Undine. Részle­tek Lortzing operájából. 11.00: „Családi körben*’. A becsület ára ism.) 12-15: Oláh Kálmán népi zenekara játszik. Józsa Ibolya és Merán Lajos énekel. 13,00: A világgazdaság hiret. — 13,06: Gazdaszemmel a nagyvi­lág mozogazdaságáróL ** 13,31“ SzimfónRro* táneofc. 14.88: Tör­vénykönyv. A Rádió jogi mű­sora. — 14.31: Madrid hercege. Részletek Lopez operett jébőL 14.45: Magyar népdalok. — X5.J5: Csak öregeknek. — 16.16: Rádióreklám 16.20: Gyulai Gaál János: Rapszódia. 16.28: Dalok és történelem. „Aki a forrada­lomért fegyvert fog...** — 17.15: Kocsár Miklós: Lamenti — dal­ciklus Lorca verseire. «— 17.27: Házavatós. Népdaljáték (ism.) 17,57: Mikrofórum. Riportmű­sor 18.12: Filmdalok. 18 2©: Éle­tem- találkozásaim. Szigeti Jó­zsef n. rész. 19 30: Nyilvános tánczenei hangverseny a Rádió 22-es stúdiójában. 38.18: A mű­sort szerkesztette... 21.15: Le­mezmúzeum. Basilídes Mária énekel. 21.43: Csárdások. 22.20: Operettmelódiák Jacobi Viktor műveiből. 23.5«: M~d<táHó. 21 «0: Ritkán hallott onerákból. 23.45: Népdalok, néptáncok, PETŐFI RADIÖs 10.00: Zenés est 5t tételben (Ism.) 11.15: Megbh'tsk — el­mentünk. 11.27: Az elmúlt év legjobb tánczenei felvételei I. rész (ism.) — 11 57: Alessandro Scarlatti: Amor kertje. Egyfel- vonásos opera. 13.00: Szilveszte­ri suhanása az időnek. Elbeszé­lés. 13.10- JVTu7píká1Ó fiatalok. — 13.32: Pályaválasztás. — Kettő­től—háti g... — 14.00: Hírek. Idő­járás. 14 08: Ma«sanetz: Kinek kel! pénz. Mexikói balett. 14.14: Munkásszemmel a hivatalikról, az üeyi présről. TI. Rinorter: Gáosl Sándor. 14.24: Két ran^zór dia fLiszt Enescul. 14.50: B’zo- nvítvány a bi^onvftvá'Gvról. Az Iflúsáed Rádió Hr»r*rtmdcrvra. *— 15 00: C^ek fiataloknak! Kom­játhy OvöriTv tánczenemúsora. 15.45- Orvosi tanácsok. A csinö- firamról. 15.50: Óboron -»or««o”a- művek. 16.00: Hírek. 1*0* «-ás. 16.05: Ci^ánvdalok, — ÍR.20: Ba- rázdabuWető úr és neie. Vi­dám telenet. H»«ek ből F^nedeír Tibor Pásti La­tos. Ratz János és ‘^'-hnbert Éva. Hanofl 16.S^: ni«*’inov: Hancv^rcenvker^n^ő 1« őo- se­rényi Levente és b»-ó«v ,t4-*óc tánedal^bA], 1R.S0* 16.55: Verdit Pi^oletto. monológta, telenet éc kettes. T ff»iv. — 17.10: A gvantfs °mb^r. Föiffe< Crvörerv non. Dél­utáni frlscítő. 18 10: Scbnber* bárom férfikart műve. 16 70- A harmadak. 18.50: Tavasz, nvár ősz. tél — szórakoztató muzsi­ka. 18.20: A Rádió Arfv-vmiév- bftnwe P^Hízs éc a lc*i+ő 1035: Kapcsoltuk az Erkel Színházat. Kb0 8145: ÜJ könyvek dóm.) — 81,18: Verbunkosok. 21.38: Te»* nessee Wiliams: 37 fuvar gya-» pót. 22.00: Gluletta Simionato felvételeiből. 22.20: Miről ir a Társadalmi Szemle legújabb száma? 22,30: George Malcolnj angol zeneszerzők műveiből csembalózik. 22.45: A jazz ked* velőinek: Benny Goodmann és zenekara játszik. rELEVíZIfS BUDAPESTS 8,10: Iskola-tv. Földrajz (Ali. Isk. 5. oszt.) 9,00: Olvasás (Ált. isk. 3. oszt. 11,05: Kémia (AM. isk. 8. oszt.) — (3.10: Földrajz (ism.) 14.00: Olvasás (lsm.) — 15.50: Kémia ,isra.) 17,58: Hírek. (8.05: A holnap. Iparszerű ver. tésh Őstermelés. (8,25: Molekulád rig biológia (I. A fehérjék szer* kezete. 18,55: Esti mese. 19.05: Telesport. — 19.35: Jó bor. jó egészség... 20.00: Tv-hiradó. — 20.20 szmokingban. Szórakozta­tó zenés msűor. — 20,55: Száza­dunk. Szarajevótól a háborúig, (ism.) — 21.55: Tv-híradó — a, kiadás. POZSONY! 17.05: Műszaki fórum. n.3S: Simone Maehar látomásai. Ben* tolt Brecht színdarabjának tw változata. 18,40: Esti mese. IS.OBj Tv-hiradó. — 20.15: Szilvesztert morzsák. 21.25: Kulturális hta adó. 21,55: Tv-hiradó. BECS: 10,00: Műsor 8. osztályosoka nak. I0.“0' 6. osztályosok müso- nt. 11.00: Műsor 11 osztályosok­nak. — 18.00: olasz nyelvlecke kezdőknek. 18.20: Jó éjszakát, gyrrk, k! 18.25: Sportmozaik.-, 19,30: Tv-hiradó. 20.06: Sporte hírek. 20,15* Randevú (lzletzárás után Fümkomédia. 21,55: Tv- hiradó. BELGRAD: 17 45: Távcső. 18.15- Népi mu­zsika. 18A5: Szórakoztató prog­ram 20.35: Politikai oárbeszé, •lek. 21.40: Sorozaifilm. BUKAREST: 10.00: Német nyelvlecke. 10.38: A nv.zőeazdaság szakem* erei­nek 1' .35* Diákoknak — 17.05: Orosz nyelvtecke. 17.30: Ünö» rőkn*k 19.00: A Forsyte saga. Folytatásos fUm. 19.50: Szellemi vetélkedő. 20 50: Kulturális raft? sor. 21,10: Románc est.

Next

/
Oldalképek
Tartalom