Szolnok Megyei Néplap, 1968. december (19. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-17 / 295. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. december 17. VDK-nyilatkozat a párizsi huzavonáról Tűzpárbaj a Holt-tengernél — Terrorhullám ffl - * • * m Tegnap esti helyxetkép Rövid moszkvai tartózkodás után tovább utazott Párizs, ba a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front delegá­ciója, amely Tran Euu Klemnek, a DNFF Központi Bizott­sága elnökségi tagjának vezetésével részt vesz a négyes tárgyalásokon. Mint ismeretes, eddig a megbeszéléseken Binh asszony, a küldöttség helyettes vezetője képviselte a DNFF-t. A tanácskozás érdemi részének megkezdése to­vábbra is késik. Ennek oka — mint arra a VDK delegációja hétfői nyilatkozatában rámutatott — hogy Washington és Saigon még formai kérdésekben is igyekszik kérdésessé tenni a konferencia négyes jellegét. Ennek a fontos politikai kérdésnek a jegyében javasolta a DNFF és a VDK kül­döttsége a kerékasztalt. A kommentátorok emlékeztetnek arra, hogy ez csak az amerikai—saigoni huza-vona új formája és a halogató taktika mind félreérthetetlenebb. Szinte teljes bizonyosság­gal arról van szó, hogy az amerikai és a saigoni delegáció nem akar érdemi tárgyalásokat január 20, a Nixon-kormány beiktatásának időpontja előtt. Ennek a nyilvánvaló ténynek a fényében nem hangzott valami meggyőzően Clifford ame­rikai hadügyminiszternek az a kijelentése, amely szerint „az ügyrendi kérdésekben csak Hanoi és Saigon között van a vita és az Egyesült Államok ebben a kérdésben érdektelen. Üjabb tűzpárbajban robbant ki az immár hetek óta vibráló közel-keleti feszültség. A tüzérségi lövedékváltásra ismét izraeli és jordániai erők között került sor, ezúttal a Holt-tenger térségében. Izraeli részről természetesen azt állítják, hogy „csak viszonozták” a tüzet. Az Amerikában tartózkodó Dajan tábornok, izraeli hadügyminisztert meg­kérdezték, mi a véleménye Husszein király állítólagos — később meg is cáfolt — nyilatkozatáról, amely szerint Jor­dánia lemondana a Jordán folyó nyugati partján lévő, izraeli megszállás alatti területeiről, ha ott autonóm állam létesülne Palesztinái arabok számára. Dajan elképzelhetet­lennek minősítette egy ilyen, ammani javaslat létét és ki­jelentette: ha véletlenül mégis elhangzott volna, annak ki­zárólag „szondázás-jellege” lenne. Más kérdésekre a minisz­ter azt válaszolta, hogy a Szovjetunió békét akar a Közel- Keleten és nem valószínű nagyobb konfliktus kirobbanása ebben a térségben. Brazíliában folytatódik az a folyamat, amelyet a világ­sajtó a nyílt jobboldali di!ktatúra nyitányának tart. Az igaz- ságügyminisztemek azt a nyilatkozatát, amely szerint „kor­mánya nem tervez újabb megtorló intézkedéseket”, senki nem veszi komolyan. A legutóbbi napokban — és órákban — csak a jólismert politikusok közül mintegy százat tartóztat­tak le, köztük Kubitshek és Quadros volt államelnököket. Az ok a rezsim belső válsága, a megoldatlan problémák fenyegető felgyülemlése. A történelemben nemegyszer volt példa rá, hogy jobboldali, népszerűtlen rezsimek ilyenkor kommunistaellenes frázisok köd-függönyének leple alatt próbálnak leszámolni minden ellenzéki erővel. Brazíliában pontosan ez történik most, — hogy hosszabb távon milyen eredménnyel, az egészen más kérdés. Határozat Csehszlovákia gazdaságpolitikájának eredményeiről, problémáiról és feladatairól A CTK ismerteti a CSKP KB legutóbbi plénumán ho­zott határozatot Csehszlová­kia gazdaságpolitikájának főbb eredményeiről, problé­máiról és feladatairól. A határozat az eredmé­nyekről szólva rámutat, hogy a lakosság személyes fo­gyasztása idén az utóbbi év­tized legmagasabb ütemű nö­vekedését éri el s mintegy 9—10 százalékkal nő. A reál­bérek növekedése átlagosan 5,6 százalékos, vagyis a ter­vezettnek kétszerese. A jöve­delmek növekedésének je­lentős meggyorsulása ellené­re a kiskereskedelmi árak emelkedése 1968-ban nem múlja felül a feltételezette­ket. Az életszínvonal szempont­jából kedvezőtlen hatása ér­ződik annak, hogy a lakás- építési programot nem tel­jesítették. A népgazdaság ál­talános fejlődésében — álla­pítja meg a határozat —•' még mindig egymásnak ellent­mondó irányzatok érvénye­sülnek. a nemzeti jövedelem idén 7 százalékkal nő. Az ipari termelés megtartja ko­rábbi növekedési ütemét s pozitív hatást gyakorol a népgazdaságra már harma­dik esztendeje a mezőgazda- sági termelés is. A határozat a továbbiak­ban az életszínvonal további növelésének szükségességét és tervét részletezi, hangsúlyoz­va, hogy a növekedésre csak az azt biztosító források meg­felelő fejlődése mellett ke­rülhet sor. Amidőn kiemeli, hogy a nemzeti jövedelemnek a jövő esztendőben ismét 6—7 szá­zalékkal kell nőnie, hangoz­tatja, hogy a gazdaságpoliti­kának 1969-ben a népgazda­ságban található negatív ten­denciák felszámolására kell irányulnia. Fontos feladat­ként jelöli meg a határozat a gazdasági együttműködés bő­vítését az összes szocialista országokkal, de különösen a Szovjetunióval. A határozat megállapítása szerint a Szov­jetunióval folytatott gazda­sági együttműködés biztosítja a csehszlovák gazdasági élet stabilitását, elősegíti további fejlődését a kölcsönös elő­nyök alapján. A párt határozata ugyan­akkor leszögezi, hogy fejlesz­teni kell a kereskedelmet a tőkés országokkal is, beleért­ve a kereskedelembe a licen­„Az egész országban nyu­godt a helyzet” — jelentette ki Luis Gama E Silva, Bra­zília igazságügyminisztere, nyilatkozatában, amelyet va­sárnap valamennyi lényege­sebb napilap közölt. A mi­niszter azt állította, hogy az elnök és kormánya nem ter­vez további megtorló lépése­ket az elnök által pénteken életbe léptetett alkotmány­módosító intézkedéseken kívül. Rio De Janeiróban valószí­nűnek tartják, hogy a pén­teken meghatározatlan időre elnapolt kongresszus csak márciusban ül össze és addig az elnöknek módjában lesz az új, úgynevezett „alkot­mányjogi rendelet” alapján tisztogatásokat végezni a kép­viselők között. A kormány terrorintézke­dései elsósorban a vezető el­lenzéki politikusok ellen irá­nyultak. Kubitschek és Quad­ros volt elnökök és Lacerda volt kormányzó mellett mint­egy 50—100 tekintélyes poli­tikust vettek őrizetbe Bra­zília különböző államaiban. Jóformán nincsen egyetlen olyan nagyobb lap sem, amelynek szerkesztőjét vagy kiadóját ne tartóztatták vol­na le. Az ország legnagyobb lapja, a Jornal Do Brasil va­ceket, a kooperálást és a po­litikai feltételek nélkül nyúj­tott hiteleket is. A fontos, de nehezen meg­valósítható gazdasági és po­litikai feladatok közé sorol­ja a határozat a több mint 30 milliárd koronára rugó állami dotáció csökkentését Eredetileg ugyanis már 1969- re 1,8 milliárd koronás csök­kentést irányoztak elő, most azonban ezzel ellentétes, te­hát növekvő tendencia érvé­nyesül. sárnap nem jelent meg. Igaz, gatóját később szintén őrizet­be vették, mert tiltakozott a katonák által életbe léptetett cenzúra ellen. Az AFP jelentése szerint Jósé De Araujo Rabelo Pin- to, a hatalmat ténylegesen gyakorló katonai vezetők egyike vasárnap a kommu­nistákat próbálta felelőssé tenni az utóbbi napok politi­kai válságáért Azt állította, hogy a kommunisták „forra­dalmi háborúra készültek a hatalom átvétele céljából. Moszkvából Párizsba utazott a DNFF küldöttsége Hétfőn Moszkvából Párizs­ba utazott a DNFF küldött­sége, amely Tran Buu Kiem- nek, a DNFF Központi Bi­zottsága elnökségi tagjának, a DNFF Központi Bizottsága mellett működő nemzetközi kapcsolatok bizottsága elnö­kének vezetésével részt vesz a vietnami kérdés rendezése céljából megtartandó tárgya­lásokon. A VDK küldöttsége hét­főn Párizsban közleményt hozott nyilvánosságra a pá­rizsi béketárgyalások megin­dítását akadályozó ügyrendi problémákról. A közlemény beszámol arról, hogy decem­ber 13-án a VDK küldöttsége a DNFF delegációjával egyet­értésben, azt javasolta, hogy a négy küldöttség kerékasz­tal körül helyezkedjen el, a tetszése szerinti helyen. Az Egyesült Államok és a sai­goni kormány küldöttsége mindazonáltal kitart saját, képtelen elgondolásai mellett és ezzel megakadályozzák, hogy az értekezlet, amelynek már november 6-án meg kel­lett volna kezdődnie, munká­hoz lásson. A helyzetért tel- ies mértékben az Egyesült Államok és a saigoni re­zsim viseli a felelősséget — mutat rá a közlemény. INDENFELÖL, BONN Vasárnap befejeződött a Bundeswehr „Kék boróka” fedőnévvel rendezett ötnapos hadgyakorlata. A gyakorlato­kon a nyugatnémet hadsereg 2. gépesített gyalogos had­osztályának tízezer katonája vett részt, továbbá 600 Harc­kocsi. páncélozott csapatszál­lító, több mint 2000 autó és motorkerékDár. Az Alsó- Szászországban megtartott hadgyakorlaton tartalékosok is nagy számban vettek részt MOSZKVA Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter meghívására vasárnap Moszkvába érke­zett Vaclav Pleskot, aki ideiglenesen > a csehszlovák külügyminisztériumot vezeti. DAR ES SALAAM Hétfőn baráti látogatásra szovjet hadihajók érkeztek Dar Es Salaamba. Tanzánia fővárosába és legfőbb kikö­tőjébe. A város lakosainak százai köszöntötték a szov- 'jet tengerészeket. Az or­szág sajtója pedig részletesen kommentálja a hét napra tervezett látogatást, amely a két ország közötti baráti kap­csolatok további erősítését szolgálja. CALIFORNIA Vasárnap pályájára bocsá­tották az ESSA—8 meteoro­lógiai műholdat. A műhold a Földet takaró felhőrétege­ket fényképezi. CAPE KENNEDY Megkezdődtek az előkészü­letek az Apolló—8 szombat­ra tervezett felbocsátásához. A három kijelölt űrhajóst hétfőn ötórás általános fi­zikum-vizsgálatnak vetik alá. PRÁGA A csehszlovák külügymi­nisztérium bejelentette, hogy Taedusz Szulcot, a New York Times tudósítóját kiutasítot­ták az országból. MEXIKO-VÁROS Mexikó-városban szombaton két merényletet követtek el. Két fegyveres férfi autóból robbanószerkezetet dobott ki a Prí, a kormánypárt egyik épülete előtt, a robbanás a ház földszintién és két eme­letén jelentős károkat oko­zott A másik merénylet Siciueiros baloldali érzeimű festőművész egy freskóját ér­te, amelyet botütésekkel és savtartalmú anv»»"ii ron­gálták meg. TOKIÖ Okinawa-szigetén harminc­ezres tömeg tüntetett; jelsza­vakat kiabálva. feliratokat lobogtatva követelte. hogy Okinawán ne állomásoztassa- nak B—52-es típusú ameri­kai stratégiai bombázókat. Gyorslista az 1968. december 16-án megtartott 50. heti rcndívüli jutalomsorsolásról A gyorslistában x-el meg­jelölt szelvényszámok 2000 forintos, a xx-el megjelöltek 5000 forintos, a xxx-el meg­jelöltek pedig 10 000 forin­tos vásárlási utalványt, míg a megjelölés nélküli szá­mok 1000 forintos vásárlási utalványt nyertek. Az É- betűvel megjelölt szelvény­számok 2000 forintos élés­kamra utalvánnyal sorsol­ták ki. Az örökl. megjelölé­sű szelvény nyerte a Bu­dapest I. Donáti u. 67. sz. alatti egyszobás garszon öröklakást 1 439 029: 1 440 886: 1 443 381; 1 444 65a; 1 829 080- 1 832 011; 1 832 069: 1 837 058- 1 837 955; 1 850 319: 1 861 396: 1 867 623 xxx: 1 876 655; 1 884 332; 1 894 872; 1 904 289; 1 212 972; 1 912 972; 1 917 302; 1 918 848 x; 1 923 314; 1 956 209; 1 966 222x; 1 984184; — 1 985 212; 2 048 864; 2 053 333; 2 065 459; 2 087 641; 2 034 580; 2 095 936; 2 099 692; 2118 876; 2141244; 2 147 316; 2 159 000: 2 168 366 ; 2174 246; 2121 294; 2 212 294 ; 2 223 900x; — 2 224 820xx; 231 429; — 273 780 ; 245 039; 265 773; 3 278 989: 3 286 326; 9 504 715; 9 504 719; 9 513 520. A nyertes szelvényeket 1969. január 6-ig kell eljut­tatni a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolí­tási osztályához (Budapest, V. Münnich Ferenc u. 15.). A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelőssé­get nem vállalunk. Brazíliában „nyugodt" a helyzet • • ötvenéves a lengyelek kommunista pártja F él évszázaddal ezelőtt, 1918. december 16-án két forradalmi párt: a- Lengyel Királyság és Litvá­nia Szociáldemokráciája és a Lengyel Szociáldemokrata Párt baloldala egyesüléséből létrejött Lengyelország Kom­munista Pártja, a lengygl forradalmi munkásmozgalom élcsapata. Az LKP létrejötte és fejlő­dése új fejezetet nyitott a lengyel nép felemelkedéséért vívott harcában. A pártvisz- szatükrözte azt a változást is, amely a nemzetközi munkás- mozgalomban a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom­nak az egykori orosz biroda­lomban kiharcolt győzelme után bekövetkezett. A két világháború között az LKP az egyetlen volt a lengyelországi pártok között, amely szembeszegült az ural­kodókörök szovjetellenes po­litikájával, küzdött a Szov­jetunióval való együttműkö­dés, a Szovjetunió iránti ba­rátság mellett, s mindenkor hű maradt a forradalom és annak szülöttje, a világ első munkás-paraszt állámához. Az LKP 1923-ban megtar­tott második kongresszusa határozatot hozott, amelyben ezt olvashatjuk; „A lengyel nemzet számára csak a győz­tes forradalom adhat tartós állami függetlenséget”. A kongresszuson elfogadott program harcot hirdetett egy munkás-paraszt kormány megalakításáért, amely kor­mány kisajátítja a földes­urak birtokait, a földet a parasztoknak adja és ' ellen­őrzést gyakorol az ipar fe­lett. A program rámutatott arra, hogy Lengyelország szá­mára feltétlenül szükséges a szövetség a Szovjetunióval és az együtthaladás az európai országok forradalmi mozgal­maival. 1938. év közepén, az akkor uralkodó személyi kultusz légkörében, a Kommunista Internacionálé feloszlatta a pártot. A kommunisták azon­ban tovább harcoltak a le­gális haladó pártok és az osztályharcos szakszervezetek keretei között a népi Len­gyelországért. 1939 tragikus szeptembere, a hitlerista megszállás a len­gyel nép számára fájdalmas módon bizonyította be, hogy az uralkodó osztály képte­len az ország függetlenségét megvédeni, fejlődését biztosí­tani. A hitleri zmus elleni földalatti harcban született meg a LKp forradalmi tra­dícióinak örököse, a Lengyel Munkáspárt. A párt vezeté­sével a lengyel nép hősi el­lenállása, majd a szovjet had­sereg felszabadító harcai nyomán létrejött a népi Len­gyelország. Az új viszonyok között, húsz esztendővel ez­előtt, 1948. december 15-én a Lengyel Munkáspárt és a Lengyel Szocialista Párt egyesülő kongresszusán meg­alakult a marxista—leninista Lengyel Egyesült Munkás­párt, a szocializmust építő munkásosztály, a lengyel nép vezető ereje. A LEMP, a munkásosztály pártja valóban az egész nem­zet pártjává vált. a párt egész tevékenysége ugyanak­kor elválaszthatatlan a Szov­jetunió és a többi szocialista állam pártjaival való együtt­működéstől, a részvételtől, a kommunista és munkáspár­tok egész világra kiterjedő harcában, valamennyi forra­dalmi erőnek az imperia­lizmus elleni, a békét, a né­pek szabadságát, a haladást és a szocializmust szolgáló küzdelmében. A Lengyel Egyesült Mun­káspárt — a munkás- osztályra és a társada­lom legszélesebb rétegeire támaszkodva — tettekre vált­ja a kongresszusi irányelve­ket és ezzel is az ötven éve alakult kommunista párt cél­kitűzéseit hajtja végre. *" G. 1. 1969 Nagy Televíziós Népdal vetélkedő aki tehetséget érez magában, lehetőséget biz­tosít a szakszerű felkészüléshez a Járműjavító Művelődési háza. Szakképzett művészeti vezető felkészítésével Jelentkezési határidő: 1969. január hó 10. MÁV Művelődési Ház Szolnok, Körösi u. 1. Telefon: 30—72. Kellemes meglepetés: Vásáro on és ajantlekoxxon villamos háxtartási késxüléket A Villamos Berendezés és Készülék Művek — a belkereskedelemmel egyetértésben — a következő Elekthermax villamos háztartási készülékek terve­zett árcsökkentését 1968.* december 15-től az alábbi méretekben hajtotta végre: Régi ár Oj ár Csökkentés VF— 17A rezsó 95,50 76,50 ?n% VF—3 rezsó 111,­88,50 20% VF—7 rezsó 115,— 69,— 40% W—1 vasaló 106,— 74,— 30% VV—5 vasaló 121,­85,— 30% VV—6 vasaló 117,— 82,— 30% PK—10 padlókefélő 1340,— 1110,— 17% Nagy megtakarítás, 2 éves garancia !

Next

/
Oldalképek
Tartalom