Szolnok Megyei Néplap, 1968. december (19. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-03 / 283. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. december S. VDK-tiltakozás Washingtonnál — Ügyrendi tárgyalások Párizsban - Izraeli támadások Jordánia el en Tegnap esti helyzetkép A Vietnammal kapcsolatos párizsi béketárgyalásokról továbbra is sok szó esik az éter hullámain, a televízió képernyőjén és a világsajtó hasábjain. Most már csaknem minden megfigyelő biztosra veszi, hogy a jövő héten végre fhegindulnak a négyes tárgyalások a VDK, a DNFF, illetve az Egyesült Államok és a saigoni rezsim delegációi között. Az amerikaiak eddig a saigoni szabotázsra hivatkoztak. Most, hogy ez — legalábbis a tárgyalásokon való részvételt illetően — véget ért, Washington más eszközökhöz folyamodik a megbeszélések megnehezítésére: megszegte saját ígéretét a VDK bombázásának megszüntetéséről. Ha Van Lau ezredes, a Vietnami Demokratikus Köztársaság Párizsban tárgyaló delegációjának Helyettes vezetője kénytelen volt élesen tiltakozni Cyrus Vancenál, az amerikai küldöttség helyettes vezetőjénél amiatt, hogy Észak-Vietnam területe fölé USA-bombázók hatoltak be és támadásokat is hajtottak végre. Nemhivatalos jelentések szerint ugyanezen a megbeszélésen előzetes tárgyalások folytak a kibővített tanácskozás ügyrendi kérdéseiről. A francia fővárosban egyébként szaporodnak a találgatások arról: változatlan marad-e az amerikai delegáció személyi összetétele Nixon új elnök hivatalba lépése után. A válasz: csaknem bizonyosan nem. A jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodó Harriman, az amerikai delegáció vezetője állítólag érzékeltette, hogy Nixon valószíA jugoszláviai ki!engések fej?eményei nűleg a saját emberét nevezi ki majd az ő helyére — Ugyanakkor a „folyamatosság fenntartása miatt” nem lehetetlen, hogy helyettese, Vance végig Párizsban marad. Hogy mit jelenthet ez a „végig”, arról Rusk vasárnapi tv-interjújában kijelentette: a tárgyalások még hosszú ideig elhúzódhatnak és tartamuk alatt Vietnamban komoly harcokra lehet számítani. Nemcsak a Távol-, hanem a Közel-Keleten is dörögnek a fegyverek. A megszállva tartott szíriaj magaslatokról izraeli nehézütegek tüzet nyitottak a jordániai területre Irbid térségében, valamint a Jordán folyó völgyének északi részében fekvő Souna és Mansich hegységekre. Az akciót a légierő is támogatta, ami csak fokozza az amúgyis súlyos provokáció jelentőségét. Az első ammani jelentések a komoly anyagi kár mellett négy halálos áldozatról számolnak be. Tekintve, hogy az izraeli kommandó ezenkívül behatolt jordániai területre és a tűzszüneti vonaltól mintegy hatvan kilométernyire felrobbantott két hidat, Husszein király kabinetje elhatározta: haladéktalanul kérni fogja a Biztonsági Tanács összehívását. A jordániai döntés nem keltett meglepetést a világ- szervezet székhelyén, ahol a delegációk többsége aggodalommal szemléli, az izraeli provokációk nyomán mind élesebb közel-keleti helyzetet, (KS) 0-9 Ötvenötezer új tag az FKP-ban Harcok Saigon közelében A jugoszláviai Kosovo-Me- tohija autonom tartomány fővárosában. Pristinában és a zömében albánok lakta tartomány három másik városában november 27-én közvetlenül a jugoszláv nemzeti ünnep előtt kirobbant tüntetések ügyében kiadott újabb közlemények egyértelműen hangoztatják, hogy a lakosság azt követeli, „a kommunisták szövetsége és vele együtt az egész társadalom számoljon le mindazokkal, akik részt vettek a tüntetésben és annak szervezésében”. A JKSZ tartományi bizottságának titkársága szerint „Kosovo-Metohija párttagsága és lakossága szilárd egységről tett tanúbizonyságot, de itt-ott még érezhető az ellenséges elemek tevékenyKét hete tart már az olasz kormányválság, de egyelőre még távolinak látszik a megoldás. Rumor, a kijelölt miniszterelnök, a keresztény- demokrata párt főtitkára hétfőn tudta összehozni a tervezett új középbal kormányban részt vevő három párt küldöttségeinek első találkozóját. A megbeszélés után közölték, hogy a tárgyalások hosszan tartanak majd és több szakaszban bonyolódnak le. Az ilyesfajta lassúság az új kormány megalakításában — amelyhez hasonlóra nem igen akad példa más országokban — két okkal magyarázható. Az első, általános jellegű ok az, hogy az 1947 óta megszakítás nélkül kormányzó keresztény- demokraták vezetőinek szokása a válság elhúzása, a bonyolult tárgyalási sorrend betartása. Ezúttal azonban a tárgyalások elhúzódásának vannak sajátos okai is. a kereszténydemokratákat belső nézeteltérések gyötrik és a baloldali áramlatok még vasárnap is újra leszögezték, hogy nem hagyják jóvá a Rumor által kidolgozott programtervezetet, amelyet túlságosan általánosnak és konzervatívnak tartanak. Másrészt Nenni szocialistái is mélyen megoszlanak, Mindez tovább bonyolítja a helyzetet és magyarázza, miért folyamodott Rumor a válság elnyújtásának taktikájához. Könnyen lehetséges, hogy két hét múlva, amikor a krízis már egy hónapja tart majd, amikor a sztrájkharcok tovább fokozódnak, s amikor belső és nemzetközi okokból lehetetlen lesz fenntartani ezt az állapotot. Rumor ezzel fordul majd a szocialistákhoz: „ez az én programom, vagy elfogadjátok, vagy feloszlatjuk a partementet és új választásokat sége. Ezek azon fáradoznak, hogy csökkentsék a kommunisták szövetségének nyújtott támogatás értékét. Ennek érdekében a tartomány valamennyi népének és nemzetiségének nacionalistái, bü- rokratái és klasszikus reakciósai összefogtak”. A szocialista szövetség — a jugoszláviai népfront — tartományi elnöksége vasárnapi ülésén aláhúzta, hogy a külföldi propaganda is közrejátszott a tüntetések kirobbantásában, a pristinai helyi szkubstina pedig leszögezte, hogy fel kell függeszteni a zavargásokban részt vett tanítók és tanárok működését, s meg kell vonni a tüntető egyetemistáik ösztöndíját. A tüntetések miatt eddig 15 személyt vettek őrizetbe. írunk ki”, ez a manőver különben már el is kezdődött. Pontosan vasárnap nyilatkozatot tett a kereszténydemokrata párt elnöke, Scelba, kijelentve, hogy a szocialistáknak el kell fogadniok az általánosságban mozgó kormányprogramot, s ha ilyen feltételekkel nem hajlandók belépni a kabinetbe, vállalják a felelősséget az új választások kiírásáért. A szocialistákat a májusi választási vereség után egy újabb kudarc lehetősége — a kereszténydemokrata vezetők számítása szerint kapitulációra kényszerítheti. Csaknem 55 ezer új tag lépett be az idén a Francia Kommunista Pártba — jelentette ki Georges Marcais, az FKP Központi Bizottságának titkára vasárnap Iv- ry-ben, a párt megyei titkárainak értekezletén, ameNATO A Pravda hétfői számában Viktor Kudrjavcev megállapítja, hogy a NATO déli szárnyát képező Olaszország, Görögország és Törökország vezérkari főnökeinek Athénban megtartott tanácskozása összefüggött a NATO Földközi-tengeri katonai készülődéseivel. Az Atlantt-tömb tanácsának legutóbbi ülésszakán ugyanis Washington követelte, hogy az említett három ország jelentősen növelje hozzájárulását a NATO katonai gépezetéhez és emelje a katonai kiadásait. — Washington arra törekszik, hogy a Földközi-tenger keleti medencéjének NATO- tagállamait hídfőállásokká alakítsa át a haladó arab rendszerek elleni provokációk megszervezéséhez. •— Ezek a tervek azonban növekvő nehézségekbe ütköznek. Mint sajtójelentésekből kitűnt, az athéni tanácskozás résztvevői között erős ellentétek mutatkoztak; lyet Waldeck Röchet főtitkár jelenlétében tartottak meg. Húsz év óta ebben az esztendőben volt a legmagasabb a pártba belépő új tagok száma. A párttagság növekedése a legnagyobb arányú május—júniusban, a sztrájkharcok idején volt Különösen jelentős volt az új belépők száma a fővárosban és környékén, valamint a nagy ipari központokban. A Renault autógyár bou- logne—billancourti központi gyártelepén 558 új taggal szaporodott az FKp létszáma. A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága határozatot hozott a népi tanácsok helyzetéről és szerepéről. A minisztertanács a határozat alapján kidolgozza és a nemzetgyűlés elé terjeszti majd a népi tanácsokról szóló új törvénytervezetet; A Központi Bizottság határozata a népi tanácsok szerepének, jelentőségének és felelősségének nagymérvű követelését irányozza elő. A megyék és községek területén a népi tanácsoknak kell majd betölteniük az alapvető államhatalmi szerv funkcióit. A minisztériumok és más központi hivatalok a közös problémák megoldásában ösz- szehangolják tevékenységüket a népi tanácsokkal. Ezekkel az intézkedésekkel tó akarják küszöbölni a felesleges centralizálást és az egyes szektorokban jelentkezett párhuzamosságot. A svájci szövetségi hatóságok hétfőn bejelentették, hogy export-tilalmat rendeltek el Svájc legnagyobb fegyvergyárára vonatkozólag. Az igazságügyminisztérum szóvivője szerint az Oerli- kon, Buehrle and Co. cég fegyverszállításait sújtó intézkedés további döntésig marad érvényben. A bejelentést megelőzően a múlt héten letartóztatták a társaság két igazgatóját és azzal vádolták őket, hogy hamis exportnaoírokat mutattak be 5000 levegő—levegő rakétára, 364 légelhárítóágyúra és mintegy negyed- millió darab lőszerre —ezek értékét 10 millió svájci frankra becsülik. Ezek a szállítmányok Izraelbe, Egyiptomba, Nigériába, Szaúd-Arábiába, Dél-Af- rikába és Libanonba irányultak annak ellenére, hogy a svájci kormány nem engeA dél-vietnami ütközetek ismét mind közelebb kerülnek Saigonhoz, vasárnap délután a fővárostól 35 kilométernyire jelentettek összecsapást. Az amerikai katonai parancsnokság közlése szerint a nap folyamán Saigontól nyugati és északi irányban két tartományi székhelyet ért aknavetőtámadás. A DNFF egységei Ben Tre és My Tho városát árasztották el aknatűzzel. Nyolc dél-vietnami rendőr és három katona megsebesült. Hétfőre virradó éjszaka — jelenti az AFP — a hazafias erők 12 órán belül másodszor lőtték a deltavidéken Truc Giang repülőterét. — (Saigontól 68 kilométerre délnyugatra.) Az amerikai stratégiai légiparancsnokság B—52-es bombázói vasárnap éjszaka és hétfőn hajnalban öt bevetésen vettek részt, északon Hue térségében, délen pedig Saigon környékén szórták le bombáikat. A UPI tudósítója jelenti, hogy Da Nang térségében a partizáncsapatok csapdába ejtettek egy amerikai tengerészgyalogos egységet. A várostól huszonegy kilométernyire a portyázó tengerészgyalogosokat váratlanul heves ágyú- és géppuskatűz fogadta. Néhány perc leforgása alatt huszonnyolc amerikai megsebesült. A UPI tudósítója csodálkozva jegyzi meg, hogy a partizánok olyan pontokról zúdították ágyú- tüzüket az amerikaiakra, amelyeket nem sokkal korábban az amerikai gépek három órán át bombáztak. NEW YORK Harriman, a párizsi tárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttség vezetője hétfőn este megérkezett New Yorkba. A New York-i repülőtéren újságírók faggatták, de csupán annyit monA népi tanácsok igen fontos feladata lesz a lakosság kommunális szükségleteinek kielégítése, fogyasztási cikkekkel való ellátása. A nagyobb városokban közvetlenül a népi tanácsoknak rendelik alá a helyi ipari, a közszolgáltatási vállalatokat. A város és a falu közötti különbség megszüntetésében szintén óriási feladatok hárulnak a tanácsokra. E cél érdekében — ahol meg van erre a lehetőség — agráripari kombinátot kell létesíteni. A népi tanácsoknak szüntelenül tökéletesíteniök kell az együttműködés formáit és módszereit a hazafias arcvonal szervezetivel és más tömegszervezetekkel. A népi tanácsokra háruló óriási szerep megköveteli a tanácsi szerveknél a pártirán vitás formáinak és módszereinek tökéletesítését. A pártszervezetek vezetik és irányítják a tanácsok munkáját, de nem végzik el helyettük a feladatokat. délyezte a háborúban álló vagy konfliktus által fenyegetett orszáeokba való fegyverszállításokat. A vizsgálattal kapcsolatban Hans Wälder szövetségi ügyész megerősítette azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint a zürichi fegyvergyár nem csupán ágyúkat szállított a nigériai, szövetségi kormánynak, hanem instruktorokat is küldött velük az afrikai országba. A sváci televízióban Walter Renschler képviselő keserűen kommentálta a botrányt: — „Gyűlöletes dolog, hogy amikor egyfelől a Vöröskereszttel svájci állampolgárok vesznek részt Nigériában egy emberbaráti misszióban, — másfelől egy magántársaság ugyancsak svájci állampolgárokat küld ebbe az országba, hogy azok a gyilkos fegyverek kezelésére oktassanak”* dott, hogy „korai békére” következtetni nem lehet MONTREAL Vasárnap este befejeződött Montrealban a nyugati félteke (Kanada, az Egyesült Államok és Latin-Amerika) 1800 küldöttségének háromnapos konferenciája. Az értekezletet a vietnami béke megteremtésének jelszavával hívták össze. Az értekezlet résztvevői határozatban oé- h'egezték meg az Egyesült Államokat a vietnami nép szuverénitásának megsértéséért és követelték az amerikai csapatok kivonását. A záróünnepség alkalmával — amelyen jelen volt Hoang Minh Giam, a VDK művelődésügyi minisztere is — 25 amerikai fiatal nyilvánosan elégette katonai behívóját. MOSZKVA Az Interparlamentáris Ünio NDK csoportjának küldöttsége Rolf Sieberg, a csoport elnökének vezetésével november 19—29 között a Szovjetunióban tartózkodott. A két csoport közös nyilatkozatot adott ki, melyben hangsúlyozzák, hogy továbbra ;s tevékenyen közreműködnek az európai biztonság megteremtésében, a fegyverkezési hajsza megfékezésében: a jövőben is megadnak minden szükséges segítséget a hős vietnami népnek. — Mindkét csoport síkra száll amellett, hogy „az Interparlamentáris Uniót olyan szervezetté kell alakítani, amely a béke és a népek közötti egyetértés szellemében tevékenykedik”. COLOMBO A ceyloni kormány bejelentette, hogy a sztrájkoló postai- és távközlési alkalmazottak belegyeztek a munka azonnal felvételébe. A kormány ugyanakkor tárgyalásokat kezd bérköveteléseikről. GEORGETOWN Georgetown-ból olyan meg nem erősített hírek érkeztek, hogy letartóztatták Cheddi Jagan ellenzéki vezetőt. A hírek szerint Jagan ellen az a vád, hogy összeesküvést szervezett Forbes Burnham kormányának megdöntésére. A guayanai rendőrség vasárnap Jagan pártjának több tagját kihallgatta. KAláö Nasszer elnök vasárnap fogadta Georges Gorse volt francia tájékoztatásügyi minisztert. Az A1 Ahram hétfő száma arról ír, hogy Franciaország 90 ezer tonna gabonát küld ajándékba Egyiptomnak. RABAT II. Hasszán vasárnap megkegyelmezett kilenc elítéltnek, 42 börtönbüntetését pedig mérsékelte. A király trónra lépésének 8. évfordulója alkalmából hirdetett közkegyelem értelmében szabadlábra helyezték Mahd- zsub Ben Szeddiket, a marokkói szakszervezeti szövetség főtitkárát. A, kormány közel-keleti politikájának bírálatáért ítélték el 1967-ben másfél évi börtönbüntetésre. LISSZABON Jósé Bettencourt Rodri- gues portugál hadseregügyi miniszter hétfőn Angolába utazott. Ahonnan a perina. tevékenység megélénküléséről érkezett hír. BERLIN Az NDK és Svédország képviselő; Berlinben a két ország közötti 1969. évi árucsere-forgalomra vonatkozó kiegészítő megállapodást írtak alá A megállapodás révén — amely a kereskedelmi forgalom 10 százalékos növelését irányozza elő — az évi árucseréforgalom értéke meghaladja majd • félmilliárd svéd koronát. A kubai fegyveres erők napja A kubai forradalmi fegyveres erők napja alkalmából Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere üdvözlő táviratot intézett Raul Castro Ruz- hoz, a Kubai Köztársaság forradalmi fegyveres erőinek miniszteréhez. Üzenetében Grecsko marsall hangoztatja: a szovjet harcosok kubai bajtársaiknak teljes Az év 17. géprablása Szombaton este, magyar idő szerint hajnali egy órakor újabb repülőgéprablás történt Miami fölött. Az Easter Air Lines amerikai repülőtársaság utasszállító gépét 38 utasával és hét tagú legénységével röviddel a felszállás után egy fiatalember arra kényszerített, hogy Dallas helyett Kubába repüljön. A Boening 720-as típusú óriásgép sértetlenül leszállt, az utasokat a kubai hatóságok „szíverősítővel” kínálták meg, majd a városba kísérték őket, ahol megfelelő szállást biztosítottak számukra. szívükből újabb sikereket kívánnak. A Krasznaja Zvezda az ünnep alkalmából szerkesztőségi cikket közöl és ebben hangsúlyozza, hogy a kubai nép nehéz feltételek közepette építi a szocialista társadalmat, a legfőbb imperialista hatalom, az Egyesült Államok közvetlen szomszédságában. A legénységnek megen-' gedték, hogy a gépet visz- szavigyék és ez már vissza is tért Miamiba. Az utasokért később különgépet küldtek Havannába. A géprabló fiatalemberről csupán annyit tudtak közölni, hogy — mint leszálláskor- közölte — január óta lakott New York-ban, „de már nem bírta tovább az amerikai életformát”. A hírügynökségek statisztikája szerint ez volt 1968- ban a 17. utasszállítógép, amelyet útjáról eltérítve Havannában kényszerítettek leszállásra, és a 3. a legutóbbi nyolc nap során. Tovább tort az olasz kormányválság A bo’gár népi tanácsok helyzetéről és szerepéről Feayvercsempéczési botrány