Szolnok Megyei Néplap, 1968. december (19. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-06 / 286. szám
1*68. (Kecefiíber o. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP * szak ásíts Árpád t A falu és a város Hátrányos helyzetűek (Kérdőjel nélkül) Nyolcvan éve, 1888. december 6-án született Szakasits Árpád. Annyi megpróbáltátás ellenére, egész életében hű képviselője és szószólója maradt a dolgozó osztályoknak. Nyolcvanadik születésnapja alkalmából részleteket közlünk írásából, amely 1931-ben a Népszava Naptárban jelent meg. Robog a vonat. Amerre fut, zöld mezők terülnek el, lankák rtiosolyognak, erdőcs- kék integetnek, a kék ég összefut a smaragd rétekkel, s az emberben valami furcsa, titokzatos ösztön ágaskodik, s mintha az elmaradozó földekből is láthatatlan karok nyúlnának ki: a föld vonzása bennünk. Vágy a föld után, vágy a mezők szabadsága után, vonzás, amelynek köréből kiszabadulni nem tudunk, A vonat robog a sárba, porba ejtett falvak mellett, A paraszt hosszan utánanéz a vonatnak, amint szörtyö- gős pipáját szíja a padkán, s köp egyet utána. Mit gondol? Ki tudná azt megmondani. A kultúrát köpi le talán, amelyet a vonat tart •nyilván a számára vagy a várost, amely felé robog a vonat? Vagy csak úgy szokásból teszi? Az uralkodó politikai pártok emberei azt állítják, hogy a paraszt a „bűnös várost” éppen úgy utálja, mint az „erkölcsöket romboló’* kultúrát. Mert a paraszt őszerintük legfőképpen a hagyományok őre, a konzervativizmus sziklája, a „tiszta, hazafias erkölcsök” védelmezője, a nemzeti eszme letéteményese és a vallásos élet sziklaoszlopa. Érdekei, életfölfogása, tradíciói szembeállítják őt a várossal, a nyugalom állandó fölforgatójával és a paraszti munka kizsákmányolójával. A falusi embernek az esztendők hosszú során át azt tanították, hogy a város: a mocsár. Aki egyszer odakerül, menthetetlenül belevész. Ennek a mocsárnak a mérges gőze megfertőzi a falu tiszta levegőjét és fennkölt erkölcsét. A városokban főzik óriási katlanokban a forradalom mérgét, amely- lyel megitatják a „nemzeti társadalmat”* Ezeket a hamis képzeteket azonban vagy tudat alá szorította, vagy egészen megölte a modern fejlődés szédületes irama, amely betört a faluba is, és bekergette a városokba a falu nincstelenjeit és kisföldű zselléreit gyári napszámosnak vagy ipari munkásnak. A falu egyre több kötelékkel kapcsolódott a városhoz, és minél inkább szaporodtak ezek a kötelékek, annál inkább homályosult el a várossal ' szemben érzett ellenszenv. De álljunk meg csak egy pillanatra! A falu elkezdett gondolkodni, és észrevette, hogy a város is kétféle meg a falu is. Kétféle ember lakja az egyiket is, meg a másikat is. Emitt is, amott is vannak nincstelenek és vannak birtokosok. Emitt is, amott is élesebb az ellentét a két különböző réteg között A. ?alu észrevette, hogy nejei nem a várossal van elintéznivalója, hanem a nagybirtokkal. A városi proletár már régen tudatában van annak, hogy neki semmi ellentéte nincsen a városba özönlő, földjét vesztett vagy nincstelen, éhes, falusi proletárral, aki öntudatlanságának következtében jelentkezik csak bérletörő mivoltában, és nem azért, mert ellensége a városi szegény embernek. A falu nincstelenjei vagy kisföldű parasztjai és a városi ipari proletártömegek között tehát nincsen ellentét. Ezt különben már az októberi forradalom is deklarálta. Csak későbben, az ellenforradalom idején szították föl újra a faluban az ősi ösztönöket nem sok sikerrel és még annál is kevesebb időre. Próbálták azóta is melegíteni a látszólagos ellentéteket, a városellenes programhajlamosságokat, de hiába. Az osztálytudat vagy most még talán csak az osztályérdekek halovány sejtelmei áttörnek a mesterségesen vont falakon, amelyekkel a falut a várostól el akarják rekeszteni, és a falu és a város proletárjai egyre inkább egymásra találnak. Mi tehát a teendő? Több jogot, több szabadságot, több befolyást az állam, a városok és a községek kormányzatában. Miért? Azért, hogy a falu népe sorsának irányítója lehessen. Nem fél ettől a városi proletár? Hiszen folyamatosan azt prédikálják, hogy a város és a falu között ellentét van. Nem, a város dolgozó népe nem fél a falu népétől, attól, hogy a falu népének befolyása erősödni fog a politikában. Ellenkezően! A városi proletár kívánja, hogy ez a befolyás erősödjék, mert szolgaságának láncain ennek a befolyásnak az erősödése fog lazítani. Mit akarhat a falu proletárja, kisföldű embere ? Emberséged életet. Ezt akarja a városi proletár is. Melyik út vezet ehhez a célhoz? A demokrácia útja. Ezt az utat akarja járni a városi proletár, akarhat-e más úton járni a falu dolgozó népe? Aligha! A városi proletárok pedig csak a falusi dolgozók segítségével szedhetik ráncba a „racionalizáló” kapitalizmust. Csak a falu népének segítségével szerezhetik vissza az egész nép, tehát a város és a falu boldogulása számára azt a termelési többletet, amelyet a jobb és tökéletesebb gépek produkálnak. Rövidebb munkaidőt, magasabb munkabért, jó szociálpolitikát, egészséges olcsó lakást csak. a falusi és városi munkásnép együttes erőfeszítése érhet el. A falu: a föld. A város: a gép. A föld terem. A gép: termel. Ma föld a nagybirtokosoknak terem, s a nép a nagytőkéseknek termel. A földre dolgozó emberek verejtéke csorog, a gépre munkásvér tapad. A föld és az ember, a gép és az ember együtt: az élet. Ma még ez az élet a másoké. De ha a föld megmunkálója és a gép kiszolgálója, a város és a falu összefog, az élet mindenkié lesz. Felavatták Szakasits Árpád emléktábláját Szakasits Árpádnak, a magyar forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő harcosának emlékére márványtáblát helyezett el a róla elnevezett utcába a XI. kerületi volt Etele utca 2, számú épületen — a fővárosi tanács végrehajtó bizottsága. Az emléktáblát csütörtökön — a névadó születésének 80. évfordulóján — avatták fel. A himnusz hangjai után Csi- kesz Józsefné, a fővárosi tanács vb elnökhelyettese mondott beszédet; Szakasits Árpád élete ösz- szeforrt a magyar munkás- mozgalommal — mondotta. Több mint hat évtizeden át hűséggel szolgálta a magyar munkásosztályt, a szocializmus eszméit — Szervezett munkásból nőtt fel vezető politikussá, s egyben osztályharcos újságíróvá. — Soha nem vesztette el kapcsolatát osztályával, élete végéig, a legmagasabb funkcióban is szaktársa, munkatársa maradt a dolgozó embereknek. Az ünnepség az interna- cionálé hangjaival ért véget. Mitől édes a méz ? — Édes, mint a méz... — így ítélkezünk valamiről, ami ugyebár feltűnően édes. Igen, de közben valójában nem is gondolunk rá, hogy tulajdonképpen mitől is édes a méz. Nos, a kérdés megválaszolása korántsem egyszerű dolog. 1856-ban, Sou-berian kutatásai óta ismeretes, hogy a mézben szőlő-, gyümölcs- és nádcukor található. 30 évre rá sikerült kimutatni a malátacukrot és a melezitozt, amely a fenyő édes harmatából származik. 1951-ben azután kitudódott, hogy ezeken kívül még legalább 5 féle cukor van a mézben. Azt is megállapították, hogy a méz képződésekor a szőlőcukor részben átalakulhat gyümölcscukorrá. A tárolás alatt is változások történnek: két év alatt például az egyszerű cukrok kettős, vagy összetett cukrokká válhatnak. A japán szakemberek újabban kimutatták, hogy a leSípedeza bicolor takarmány- növényből származó mézet 22 féle cukor teszi édessé. Vizsgálatok szerint a cukrok sokfélesége a mézben lejátszódó enzimes folyamatokra vezethető vissza A hazai vizsgálatok a gödöllői kisállattenyésztési kutató intézet feladatkörébe tartoznak. A megfigyelő hálózatból összegyűjtött mézet — a legutóbb például 85 mintát korszerű laboratóriumi készülékekkel elemzik, hogy tisztázzák egyebek között a valós táplálkozási értéket, a vegyi összetételt és a tulajdonságok közötti összefüggést. Megállapították például, hogy az akácmézben rendszerint több gyümöcscukor van, mint szőlőcukor. Ezek a mézek azért maradnak hosszú ideig folyékonyak — a szőlőcukor tartalmú méz ugyanis hamar besűrűsödik és kikristályosodik. Ezt az időt az is befolyásolja, hogy akácnektáron kívül milyen nektárféle kerül még a mézbe. Az akácmézek többségében a malátacukrot is ki lehet mutatni és némi melezitózt is találtak. Ugyanakkor esetenként négy különféle összetett cukort is ki lehet mutatni. Egyes virágmézek a próbák szerint hét-nyolc féle cukrot tartalmaznak. A Szolnok megyei Néplap október 31-i számában megjelent B. Tuboly Irén „Hátrányos helyzetűek?” című cikke, mely azóta több olvasót is vitára serkentett. Az említett cikk olyan kérdést vet fél, mely politikai, oktatási és nevelési vonatkozásban egyaránt előtérben áll. A probléma felvetése helyes azért, mert a közvélemény és a pedagógusok egy részéinek figyelmét ráirányítja a kérdés értelmezésére és annak szükségességére. A vitában elhangzottakra jellemző volt a gyermekszeretet. a hivatástudat s a bizonyos mértékű szenvedélyesség. a cikkre s a hozzászólásokra adható választ három kérdéscsoportra lehet tagolni: «— van-e hátrányos helyzetű tanuló, — kik azok, — hogyan lehet és kell velük foglalkozni? Az említett cikkel vitázők is lényegében ezeket a kérdéseket érintik s válaszukban sok tekintetben feleletet is adnak rá; Az első kérdés: | Van-e hátrányos helyzetű tanuló? A kérdésnek a jogossága is felvetődik B. Tuboly cikkében, melyet ugyan csak közvetve fogalmaz meg, „...tessék elhinni, ma már nincs hátrányos helyzetű család a magunkfajta között.” S ezt a cikkíró többé kevésbé elfogadja. S ez az a pont, amely erősen vitatható. Társadalmunk a szocializmus építésének jelenlegi szakaszában nem nevezhető egységesnek, különböző rétegekből tevődik össze. Ebből következik, hogy a tanulók felkészültségi szintje, szemlélete, viszonya egyes problémákhoz más és más, különben aligha lehetne magyarázni azt. hogy a gyermekek iskolai (sőt társadalmi) teljesítménye összefüggést mutat a szülők iskolázottsági szintjével, a tanulók otthoni körülményeivel. Ennek bizonyítására elég. ha dr. Sántha Pál „Üj Fáklya” 10. számában közölt felmérésére hivatkozunk. Van tehát hátrányos helyzet, s ez csökkenthető, de csak akkor, ha módszereinket reális alapra helyezzük, s nem kampány- feladatnak tekintjük. Az iskola feladata a tanulok közti egyenlőtlenségeket a lehető legkisebbre csökkentse, s ezáltal lehetővé tegye, hogy a fizikai dolgozók jóképességű gyermekei is eljussanak a közép- és felsőfokú oktatási intézményekbe, adminisztratív eszközök alkalmazása nélkül. S ha ezt az adott lehetőségeken belül a legjobban teljesíti az iskola, akkor feladatát maradéktalanul végrehajtotta. A vitaindító cikk egyértelműen s mindig hátrányos helyzetű gyermekekről beszél. A velük való foglalkozásban azonban nem differenciál. A különböző negatív környezeti hatások miatt lemaradt tanulók segítése pedagógiai feladói. A fizikai dolgozók tehetséges, jó képességű gyermekeivel való rendszeres foglalkozást n pedagógiai feladaton kívül kiemelt politikai feladatként kell kezelnünk. A második kérdés; } Kik a hátrányos helyzetű tanulók ? Ez nem szűkíthető le a szociális kategorizálásra, ahogy ez érezhetően megtörténik B. Tuboly cikkében, „proletár környezetről”, „munkásszülőről” s „proletár öntudatról” ír. Az ilyen leszűkítés mechanikus szemlélethez vezet, s nem különbözik a származás szerinti kategorizálás- tóL Hátrányos helyzetűek azok a tanulók (származástól függetlenül), akik adott képességeiket valamilyen tényező hatására nem tudják kibontakoztatni. Ezek a tényezők hatnak a „nagykorú, 24 éves” társadalmunkban is. Melyek ezek? Elsősorban a családon belül keresendők, lehetnek anyagi és egyéb természetűek. Anyagi természetűek pl. nem megfelelő lakásviszonyok, kevés kereset, egészségügyi problémák, rendezetlen családi élet. stb. De lehet oka a hátrányos helyzetnek a szülők alacsony iskolai végzettsége. szemléletbeli problémák (tanulás lebecsülése), stb. A hátrányos helyzet kialakulásához elég csupán egy tényező, s máris adva van. Ha ezeket nem vesszük figyelembe az oktatás és nevelés folyamatában, altkor nem beszélhetünk szocialista humanizmusról, nem beszélhetünk szocialista - tanárdiák viszonyról. A hátrányos halyzet véglegesen csak a kommunizmusban szűnik meg. Nem lehet a munka folyamán hátrányos helyzetű tanulókat azonos módon elbírálni. Differenciált tevékenységgel kell foglalkozni a fizikai dolgozók jó képességű gyermekeivel, hogy érvényt tudjunk szerezni az Ideológiai Irányelvekben megfogalmazott állásfoglalásnak: „Az eszmei munkában előtérbe keli állítani a szocialista gazdasági építés, a gazdasági és tudat kölcsönhatásának problémáit, a szocialista demokrácia fejlesztésével, a munkásosztály vezető szerepével és szövetségi politikájával kapcsolatos kérdéseket.” A harmadik kérdés; | Hogyan foglalkozzunk a hátrányos helyzetű tanulókkal? Mint ahogy a hátrányos helyzet és a hátrányos helyzet közé nem tehetünk egyenlőségjelet, úgy a foglalkozás és foglalkozás közé sem. Cél az, hogy mindenki képességeit a lehető legjobban bontakoztassa ki, s ez többféle eszközzel érhető el Volt időszaki, amikor adminisztratív eszközökkel adtunk erre lehetőséget (s ez akkor szükséges és helyes volt). Most módszerben! változásról van szó annak érdekében, hogy a fizikai dolgozók jó képességű gyermekei eljussanak a középiskolákból, egyetemekre. Segíteni kell természetesen azokat is, akiknek képességei az átlagot nem haladják meg. hogy idővesztés nélkül fejezzék be az általános iskolát. a képességeiknek megfelel ő szakmában helyezkedjenek eL A foglalkozás hogyanjára nem lehetséges egységes receptet adni. Nem lehet úgy, hogy az sértőd elmarasztaló legyen, nem elég csak tüneti kezelést alkalmazni. Keresni kell az okokat is, s ezek megváltoztatására kell törekedni. Ez már társadalmi feladat is; A differenciált foglalkozás, a szakkör, a könyvtár, az érdeklődés helyes irányítása, si)b. éppen az adott hiányosság megszüntetésére szolgáljon. Olyan lehetőségeket kell teremteni, amelyek csökkentik a hátrányt. Ezeket a lehetőségeket az iskola adottságai szabják meg s a nevelői hivatás- tudat adja. A három kérdésre válaszunkat a következőkben foglaljuk össze. Van hátrányos helyzetű tanuló, szükséges és kell velük foglalkozni. Ennek módját a körülmények határozzák meg Végül tisztázni kell azt is, hogy az oktató nevelő munkában korántsem újról, vagy kampány-feladatról van szó! Foglalkoztunk ezekkel a tanulókkal korábban is, és foglalkozni fogunk velük még továbbra is. Itt tulajdonképpen csak az elnevezés új. Csak nagyobb tervszerűséget és fokozottabb tudatosságot kíván a nevelőktől. A Megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztálya Iskolai Csoportja A kunhegyest általános iskola diákotthonában nyolcvankét tanyai gyerek lakik. A kötelező tanulás után esténként Vígh Róza nevelő, egyenként ellenőrzi a gyeroM- kek házi feladatát. A szépen berendezett diákotthonban a gyerekek jói érák magúkat.
