Szolnok Megyei Néplap, 1968. december (19. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-31 / 306. szám

1996. december 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP II SZILVESZTERI KLINIKA Aktuális kérdés Pirospozsgás, tagbaszakadt férfiú nyit be a körzeti SZTK rendelőbe. — Pacuha vagyok — mu­tatkozik be. — Mi a panasza? — Kérdi az orvos. — Doktor úr, segítsen raj­tam, meghálálom — suttogja rekedtesen, szorongva a pá­ciens. — Én előre félek a Szilvesztertől. — Hm... most mi a pa­nasza? — Most semmi, de a Szilveszter! Megmagyará­zom, doktor úr. Szilveszter­kor én minden esztendőben olyan, de olyan beteg le­szek, mint akit a nyavalya tör, mint akinek a háta púp­ján keresztülment az úthen­ger. Minden hiába, ez az át­kozott kórság lekap a lá­bamról. — És mi fáj olyankor? — vonja összébb szemöldökét a doktor. — Minden erőm elhágy. Djévkor, úgy déltájban kép­telen vagyok feltápászkodni az ágyból. Zúg a fejem, kidülled a szemem, lila ka­rikák táncolnak előttem. Olyan a gyomrom, mintha parazsat gyömöszöltek vol­na belé. Ordítani tudnék a szenvedéstől, de egy hang nem jön ki a torkomon, mert teljesen berekedek. Még annak sem tudnék örülni, ha a haragosomat akasztanák. — No és maga szerint mi okozza ezt a szilveszteri kór­ságot? — El sem tudom képzel­ni, doktor úr. Pedig én mindenre képes volnék, csak hogy elkerüljem. Azért jöt­tem, hogy előzzük meg a bajt — Lássuk csak. Mondja el nekem, hogyan telik el ma­gánál egy ilyen Szilveszter éjszaka. — Hát... délben végzek a gyárban. Akkor hazame­gyek, eszegetek egy kicsit. * Inkább csak csipegetek, amit találok. — És mit szokott ilyenkor csipegetni ? — Egy kis tejfölös szé­kelykáposztát, egy kis füs­tölt csülköt, egy kis kocso­nyát, egy falatnyi libamá­jat, aztán megkóstolom a hurkát-kolbászt, mert ilyen­kor vágják le a hízót az* anyósomék. — És a... csipegetés után nem érzi, mintha elcsapta volna a hasát? — Dehogyis, doktor úr, megiszom közben egy-két liter savanykás rizlinget, az lefogja azt a pár falat ételt. Mikor úgy hét órára meg­jönnek a rokonok és a cimborák, már igen éhes vagyok. Nem mondom, ná­lunk istenes a szilveszteri vacsora. Először orjalevest hoz az asszony, a főtt húst tejfölös tormával eszeget­jük meg. Akkor jön az a bitang jó székelykáposzta,, negyedszerre melegítve. De abból csak két-három tá­nyérral szoktam fogyasztani, mert kell a hely a disznóto­rosnak. — De ezzel aztán vége?! — Hogy volna vége, dok­tor úr? Ezután jön a java! Szilveszterkor hadd vigad­jon az a jó magyar gyomor. Jaj, kifut a nyálam, ahogy beszélek róla: az a jó pi­rosra sült liba, külön a má­ja, aztán az a finom töl­tött csirke, miegymás... De egyáltalán nem hinném, doktor úr, hogy ez a kis étel megártana, hiszen az ember közben megiszik öt­hat liter jó rizlinget, haj­nalban még néhány tányér korhelykáposztát is rápakol, hogy a mérgét elvegye, meg aztán az a fél liternyi kis­üsti is csak könnyít az em­beren a reggeli áldomásnál. — Nézze, Pacuha, az idén elkerülheti a nyavalyatörést. Szilveszterkor ne egyék egyebet, mint egy kis sült szárnyast, és ne igyék töb­bet egy liter bornál. Meg­látja, semmi baja sem lesz utána. — Szép kis szilveszteri klinika volna ez — hördült fel Pacuha. — A doktor úr tán lencsefőzeléket eszik Szilveszterkor és Salvus vi­zet iszik rá? — kérdezte epésen. — Nem én, Pacuha! Én igen rendesen csipegetek Szilveszterkor. De a terem­tésit a fejinek,, én még so­hasem szaladtam magához, hogy félek a nyavalyatörés­től! H. J. Az összemelegítő hideg Nincs olyan rossz, amiben valami jó ne lenne. Régi szólásmondás; még akkor ke­letkezett. amikor „ földgázt nem ismertéit, nem használták fűtésre. Mert ha ismerték, ha használták volna... Milyen szerencsések a szolnokiak. Ök ismerik, használják. Bár az utóbbi hetek­ben egyre ritkábban. No, nem azért, mert edződni akarnak a hideghez, hanem azért, mert a gázszolgáltató felkérte erre a ked­ves fogyasztókat. De nyomatékosan... Oly­annyira, hogy hiába is próbálták volna használni a konvektort, gázboylert és tűz­helyet. Nem ment. A gáz nem ment. A város gázfogyasztóinak a felénél ki­hűlt „ lakás, didezgett az egész család, főzni sem tudtak. Itt jön a rossznak a jó oldala. Több mint ezer háztartásban vagy hideg élelmet fogyasztottak, vagy vendég­lőbe jártak ebédelni, vacsorázni. A .Oázr fogyasztóknak ez költséges, tehát rossz volt. a vendéglátónak azonban jó, mert nőtt az ételből származó bevételük. Jól jött a gáztalanság az italboltoknak •és az élelmiszer kiskereskedelemnek is. A felnőttek, mielőtt a hideg otthonba bevo­nultak volna esti didergésre, elfogyasztot­ták néhány féldeci tömény italt, vagy vásá­roltak egy üveg bort, amely legalább egy kis meleget ad éjszakára. Azután itt vannak az elhidegült, vagy az elhidegülés küszöbén álló házastársak. Akik tnár évek' óta külön szobában alsza­nak. Természetesen jó meleg szobában. De nem volt gáz. nem volt meleg. És itt jött „ rossz, amiben éppen a hideg volt a jó. Megindultak „ demarkációs vonalakon át­szivárgó házastársak. Mégis jobb, ha 'ket­ten alszanak, két paplan alatt... A régi szólásmondás mai értelmezése': a válóperes bírák mélységes megdöbbenés­sel állapították meg, hogy Szolnokon a válóperek 90 százalékánál a békítő tárgya­lás eredménnyel járt. Na, és „ további 10 százaléknál? Hagyományos fűtési mód. — bognár — — Karolynak új hobbyja van: méheket tenyészt Kíváncsi vagyok, meddig? — (A Wochenpresse kari­katúrája) k Kezdő varrónő “ Jaj nekem, kétszer rövidítettem meg ugyanazt a nadrágszárat! — (A Weltwoche karikatúrája) Nem megy az üzlet Mim a divat GYE R E K SZÁJ Jó NEKI Pistit megkérdik egy tár­saságban: — És mondd kis­fiam, tud már a kisöcséd beszélni? — Azt nem,, de nem is kell neki, mert csak elkezd bőgni és máris megkap mindent, amit csak akar. üf PONTOS ÉLETKOR — Hány éves vagy Laci­ka — kérdezi a kisfiút egy bácsi. — öt vagyok, bácsi ké­rem. — ötéves vagy és mégis csak akkora vagy, mint az esernyőm? — Miért, hány éves a bácsi esernyője? Üt SPÓROLÓS GYEREK — öcsi, tettél friss vizet az - akváriumba? — kérdezi a mama. — Nem mama, a halak még a régit sem itták ki. & AZ ÓVATOS Szeretnék akkora füleket, mint amekkora a nyúlnak van — mondja Pista a ba­rátjának, — azokkal min­dent jól meghallanék. — Dehogy kellenek ne­kem akkora fülek — felel Jancsi. — Képzeld el, hogy azokat mennyit kellene mosni. NEM ÉRDEMES Marika hazajön az iskolá­ból: Képzeld anyu, ma rettenetesen elestem — mondja — És sírtál? — kérdi az anya. — Ah, nem volt érdemes» mert senkid sem látta; 'Tavaly, amikor sztlvesz­* tér éjjelén koccintot­tunk — emlékezzenek csak! — mit is mondtunk egymás­nak? Azt mondtuk, hogy BUM!, vagyis Boldog Üj Mechaniz­must.­Eltelt egy esztendő, ismét pohár a kezünkben, de mi­előtt bármit bárhová kíván­nánk, valljuk meg■ igaz lel­künkre: a BUM bevált, az új mechanizmus első eszten­deje nem okozott csalódást. Legfeljebb azok csalódtak, akik azt hitték; mimkanél- küliség lesz. Hát, nem lett munkanélküliség! Azt mond­ták ezek (az aggodalmasko­dók), hogy a mechanizmus óhatatlanul munkaerőfölösle­get hoz létre, ahol tényleg fölösleg van, s ez nem is baj. És mi történt? Olyas- tormán jártak, mint a bű­vész, aki bekonferálja, hogy eltünteti a nyuszit a cilin­der mélyén, hókusz-pókvsz, s mikor felemeli a cilindert nem is egy nyuszi van • ott, hanem tizenkettő... Azonban, ha jobban megnézzük ezeket a tapsifüleseket, mit lá­tunk? Azt, hogy csaknem mind icike-picike, beéri egy szál káposztáién éllel. Jól megtermett nagy nyálai alig látni közöttük... Vagyis sok kis nyuszit kell elővarázsol­va ahhoz, hogy néhány nagy nyuszi nagyobb káposztát kaphasson.:. Sok-sok kis gépírónőt, takarítónőt, se­gédmunkást kell felvenni ah­hoz, hogy — fiz át­lagbér szabályai sze­rint — a főelőadó, meg az osztályvezető nyálak is jól­lakhassanak.^ Hogy ki, mivel és hol ke­reskedik, miképp akar pénzt szerezni— feltéve, hogy tör­vényes úton — nem az én gondom, ezért az vesse az első köret az ügyeskedő tsz- ekre, aki maga nem ügyes­kedik. Mert azért így is megtermett minden az idén És, míg fiaink 15 ezer ki­lométerre tőlünk az aranya­kért harcoltak, addig mi ide­haza ugyanezt tettük az ezüstökért. A különbség csak annyi, hogy mi nem kapni, hanem eladni akartunk. Mi­csoda nagyszerű sport volt! Bodicsek, kettős járomfogás, ÍQY ÉLTÜNK 68-BAN... Nos, ha a. „nyúltenyésztés" divatba jött az iparban, a mezőgazdaságban az ellenke­ző folyamat játszódott le. Van nekem egy régi festő­művész barátom, aki évtize­dek óta festeget falusi élet­képeket, ilyeneket mint: „A nyáját terelgető pásztor", „Markot szedő menyecs­ke", „Traktorisla éjszakai szántáson”, „Fejőnő a Riskával”... A ' napok­ban meghívott a műter­mébe. nézném meg az idén pingált képeit. Ilyeneket lát­tam: „A bérmunkában-ab- laktisztító pásztor”. „Az ex­portcsomagoló fejőnő”, „Tsz- gulyás kefét köt”, *Trak!o- rista tyúkszemvágás köz­ben". Félreértés ne essék, nem a saját tyúkszemét vág­ja, hanem a vendégekét a fürdőben, amit a nagyobb jövedelem kedvéért a tsz üzemeltet. a földeken, pedig akkora szárazság volt, hogy már azt hittük, semmi sem lesz és mindennek felmegy az ára. És mégis szinte minden volt: zöldség, gyümölcs, pap­rika, burgonya. Pedig a nö­vények, a fák ugyancsak sor- vadoztdk, fel is ment az ára a levélnek, s vele együtt a levelezőlapnak, a távirat­nak, meg a különleges pos­tai szolgáltatásoknak. Ez nem sokkal azután volt, hogy véget ért az olimpia, így aztán kutya se törődött vele, hiszen örömmámorban úsztunk, sportolóink nagy­szerűen helytálltak odakint, egy csomó aranyat szereztek, egyedül valami labdarúgó akadt, aki — nem ismervén a valutakrízist — az arany helyett inkább a dollárt vá­lasztott* balegyenesek, kemény _ de f érfias küzdelem a nyílt ut­cán! Hiába nyugtatták az illetékesek a közönséget, né­pünk nem hallgatott a jó szóra, csak törte magát a tört ezüsttel, mert hát mit lehessen tudni, hátha ,leszál­lítják az árát. Hogy le is . szállították?! No igen, de csak azért, mert leesett az ezüst világpiaci ára. Aki nem hiszi, menjen ki a vi­lágpiacra és járjon utána. Azután elmúlt a nyár, el- x múlt az olimpia, beköszön­tött a hűvösebb idő. A nagy divatszalonok bemutatták té­li kollekciójukat, ugyanezt tették a labdarúgó csapatok is; a* bundabemutatóknak a Népstadionban és a többi pályán nem volt nagy kö­zönségsikere. A közönség ugyanis kezdett eltünedezni és maradtak a bundák. Di­vatos, alkalmi, két részes kis bunda, közben tiz perc szü­net, részletre — tavaszi visszafizetésre. Nagy bunda, két pont díszítéssel, potom néhány ezer forintért. Mi­lyen igaz is a mondás; a győzelmet a sportban sem adják ingyen! , . Nézzük, mi is történt még, 7968-ban. Sok minden... Vég­re valahára megindult egy kormánylap, a Magyar Hír­lap. legfőbb ideje volt, mert eddig csupa ellenzéki lap működött a2 országban. Egv csomó iparvállalat megkap­ta az önálló exportjogot — erre is szükség volt. legalább több 70 dolláros útlevél jut azoknak, akiknek nincs ex­portjoguk. A televízióból el­tűnt az Angyal, helyette megjelent egy detektivpapa a kisfiával, aki állandóan be­bizonyítja, hogy az apukája szenilis, nélküle semmit sem tudna kinyomozni. Fel­épült a rádió nagy adója, most már kitünően foghat­nánk a Kossuth-ot. ha pa­rányi elemet is lehetne kap­ni az óriásadó mellé. De hi­ánycikk lett a kispéldány­számú Kor társ című folyó­irat is, egyszerűen nem le­hetett hozzájutni, mióta egy nagy, kétszázezer példányos újság megírta, hogy mit nem lett volna szabad közölnie. Amerikában megbukott Johnson, Magyarországon győzött a Coca Cola. Teljes sikert aratott a „Napoleon konyakot a dolgozóknak” ak­ció (600 forintért). Szeren­csésen lezajlott a Budapesti Nemzetközi Vásár, majd a Budapesti őszi Vásár is, es előbbin mindenki tetszés sze­rint kiválaszthatta azt, amit nem árulnák az utóbbin. Be­vezették az ötnapos munka­hetet, egyelőre csak az ipar­ban, a hivatalokban nem, 'mert ott — mint közölték — a helyzet „még nem érett, meg” rá. Túl kevés a hiva­talnok. Egy gyorsmérleg még: 1968-ban nem volt elég sör, lastex nadrág, gépkocsi, és — időnként — só, viszont túl sok volt a cukrászati be­mutató, a meghibásodott lift, a marketing és az ígymulat- egybitesmagyarúr. hogy szilveszterkor ^ mégse legyünk ünnep- rontók, ismerjük el: egyre több pezsgőféleséget gyár­tunk. Nincs messze az idő, amikor elegendő pezsgő is lesz. Addig azonban a féleség­gel koccintva mondjuk hogy: Boldog új évet! Novobáczky Sándag

Next

/
Oldalképek
Tartalom