Szolnok Megyei Néplap, 1968. december (19. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-30 / 305. szám
196* «fecember 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP AZ EMBERT VÉDEM... Szonáta est Szolnokon, a Pódium színpadén Félezredík adás előtt a „Szabó család“ „Ha a kalapod befújja a szél egy ügyvéd kertjébe, ne menj utána, sokkal olcsóbban jössz ki, ha újat veszel.” Régi aranymomdós. Elmondtam dr. Lánczy Ferenc szolnoki ügyvédnek is. — Bizonyára volt alapja, hogy a nem éppen hízelgő aforizma megszülessen. Ma azonban más a helyzet — mondta. — Az ügyvédnek nincs fizetése, abból él, amit munkájáért, az ügyintézésért kap. Az anyagi ellenértékét azonban jogszabály rögzíti. Annál többet nem kérhetünk. Jövedelmünk így is több, mint a bíróké. Ám tegyük mindjárt Hozzá, csak azoké, akik hivatásuknak tekintik az ügyvédi pályát és lelkiismeretesen intézik a hozzájuk fordulók dolgait. — Az ügyvéd tudását, az emberek általában a védői feladat ellátásával mérik, értékelik. Pedig ez csak egy része a munkánknak. Igaz, a fontosabb része. Az emberek egy-egy nyilvános tárgyaláson nagy figyelemmel kísérik mit mond az ügyvéd, mit kérdez. Nélküle nincs Büntető igazságszolgáltatás. Ezért az első perctől az utolsóig benne kell •élnie az eljárásban. Ez alatt figyelemmé] kísérni a fejleményeket, ügyelni arra, hogy a valóságos tényállást állapítsák meg, és a hallottak alapján kialakítani a védélem álláspontját, az ügyvédi taktikát; — Az ügyvéd a tárgyalásai; során taktikázhat? Hogyan? — A védő fontos tényeket tudhat meg a vádlott bizalma révén, amelyeket a nyomozó hatóságnak nem mond el, viszont az ügy érdembeni megítélésében jelentősége van. Az ügyvédnek tudni kell, hogy mikor és hogyan használja fel ezeket az eljárás során. Ez a taktika. Nem a felelősségrevonás alóli mentesítés érdekében, hanem az ember védelmében. S ez lényeges különbség Az ügyvéd sohasem a bűncselekményt, hanem az embert védi. Éppen ezért a védenc alapos ismeretére van szükség. — Előfordulhat. hogy éppen n.z említett bizalom kapcsán az ügyvéd olyan bűncselekményt is megtud, amelyről a bíróság nem tud. Mi történik ilyen esetben? — Az olyan cselekményekről, amelyek a védenc számára hátrányosak, az ügyvédnők törvényes kötelessége hallgatni. Kivétel persze akad. Államellenes bűncselekményekre az ügyvédi titoktartás nem kötelező, sőt állampolgári kötelessége jelenteni. — Milyen érzés, ha a védelem számára eredményesen zárult egy ügy? — Nagyon jó. Idekívánkozik azonban annak meghatározása, hogy mi is jelenti az eredményt. Nem feltétlen kell felmentő ítéletnek születni ahhoz, hogy azt mondhassuk: eredményesen dolgoztunk. Ha az ítélet nevelő jellegű, arányban van a cselekménnyel, akkor már nem volt hiábavaló a munkánk. S különösen nagy eredmény, ha az eljárás során végzett munka, a perbeszéd találkozik a közvélemény helyeslésével is. Ez a legnehezebb, hiszen az emberek általában az ügyésszel szimpatizának, a vádlottat védő ügyvédet pedig a „bűnös” mellé helyezik. Többször megkérdezték már tőlem: hogyan védhetett egy bűnözőt? Nincs lelkiismeretfurdalása? A válaszom: az embert és nem a bűnét védem. — Mi jellemzi a jó ügyvédet? — Röviden: a hivatásszeretet. Kicsit bővebben: lelkiismeretesség, az állandó önképzés és még egy nagyon fontos dolog, az emberek megértésére való törekvés. Ennyit tudtam meg a ma ügyvédjének munkájáról. Illetve még azt. hogy a „kalapért” nyugodtan be lehet menni dr. Lánczy Ferenc „kertjébe” és be is mennek az emberek. — majnár — Hétfőn délután 4 és este 7 órai kezdettel kerül sor a szolnoki Pódium ez évi utolsó klub összejövetelére. A műsor keretében Katona Ágnes zongora- s Gyarmati Vera hegedűművész lépnek fel. Műsoruk igényes és a Pódium színpadán újszerű. örömmel üdvözöljük, hogy a klubfoglalkozásokon, melyet a Szolnok Városi Tanács V. B. művelődési osztálya és a Kommunista Ifjúsági Szövetség városi bizottsága rendez, most felcsendül majd Händel D-dúr, Beethoven Tavaszi (G-dúr) s Brams d-moll szonátájának melódiája. Boston Ritka zsákmányra tett szert két élelmes bandita szombaton este az „Osztrigaház”, a leghíresebb bostoni vendéglő előtt. Kihasználva a nagyvárosi forgatagot. géppisztollyal felfegyverezve megtámadták a Brinks társaság egyik páncélos szállító gépjárművét, amely éppen félmillió dollárnyi bankjeggyel megrakodva haladt át a forgalmas belvároson. A hósapkás és álarcos rablók felugrottak a kocsira, s arra kényszerítették a gépkocsivezetőket és a mellettük ülő fegyveres kísérőt, hogy mellékutcákon keresztül egy közeli elhagyott parkolóhelyre vigyék hivatlan utitársaikat. A rendőrség később ezen a parkolóhelyen találta meg az utolsó centig kifosztott páncélautót, a sofőrök és a fegyveres kísérő megkötözve és betömött szájjal ültek a vezetőfülkében. Nem ez volt az első eset, hogy a Brinks társaság pénz- szállító gépkocsiját rablótámadás érte. Mindmáig emlékezetes, hogy 1950. január 17-én Brinksók egyik garázspénztárát 11 álacos haramia rohanta meg, s ördögi ügyességgel, jól begyakorolt mozdulatokkal. szinte percek alatt öisszekapkodtak, majd becsomagoltak és magukkal vittek pontosan 1 219 218 dollárt. Készpénzben eddig még E klubműsor keretében ez évben színvonalasan s igényesen képviseltette magát a könnyűzene, a modern s a klasszikus irodalom, a táncmuzsika s a hagyományos dzsessz, a humor, és moste sorhoz csatlakozik a komoly zene is. Méltó zárása ez az 1968-as esztendő gazdag programjának. Egyben pedig a népművelés módszertani példája is, mint lehet egymástól látszólag távoleső arculatú műsort is klubfoglalkozások egységes rendszerébe ötvözni művészi igénnyel s „precíziós” pontossággal. sohasem raboltak el ennyi pénzt az Egyesült Álamokban. Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az 52. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy találata 24 fogadónak volt, nyereményük egyenként 137170 forint. Három találatot 2544 fogadó ért el, nyereményük egyenként 647 forint. A két- találatos szelvények száma 93 348, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása utón értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság új évi sorsolási naptára elkészült, E szerint az év első lottó húzását — az 1. játékhét nyerőszámainak sorsolását — Budapesten az újpesti Hallos Ida Művelődési Házban rendezik. Január 10-én Pákozdon, 17-én Cegléd-Bercelen, 24-én Kis- kunmajsán. 31-én pedig Komáromban sorsolják a lottó esedékes heti nyerőszámait. Január 21-én ötszázadszor jelentkezik a rádió egyik legnépszerűbb műsora a „Szabó-család”. A jubileum alkalmából a szerzőhármassal és a dramaturggal beszélgetett az MTI munkatársa. EL mondták többek között, hogy lassan tizedik évfordulót ünnepelnek, s bemutatkozástól, 1959. június 30-tól mindmáig változatlanul nagy az érdeklődés. mindig van levél a postaládában. Az ünnepi jókívánságokkal együtt az elmúlt csaknem egy évtized alatt több tízezer borítékot bontottak fel. Tíz év alatt a család — szűkebb értelemben véve — 12 tagúra bővült. Sajnálatos halálesetek miatt kénytelen szerepcserék történtek. a szereplők az 500. adásig 15 000 kéziratoldalt „keltettek életre”. Ha ezt kiadnák, 700 kéziratívet számolva, ugyancsak nagy könyv sikeredne belőle, pedig -a levélírók igénylik az eddigi műsorok anyagának kiadását. Az alkotók az 500. adás elölt „ legfőbb eredménynek azt tartják, hogy sikerült lépési tartani az élettel. gyorsan reagálni a napi problémákra. Érdekesek a szerzők munkájának műhelytitkai is. A tíz éve együtt dolgozó szerzők közül Baróti Géza újságíró az élet széles területeivel tart kapcsolatot. Forgács István, a Nemzeti Színház dramaturgja és festőművész, Liska Dénes a József Attila Színház dramaturgja, aki egy egjész munkásnegyed közönségével találkozhat. Major Anna, a műsor dramaturgja az együttes élő emlékezőtehetsége. A népszerű műsor rendezője kezdettől László Endre. Amint kiderüli, egy-egv szerző az egymás után következő két adás anyagát írja meg. A foglalkozásokból is következik, hogy mindegyikük az életnek másfájta problémái iránt érdeklődik. Van közöttük, aki inkább a riportszerűséget. van, aki a politikai témákat kedveli, míg más a kontrasztokban megnyilvánuló humort. Mindegyikőjüknek megvannak a saját kedves figuráik. Szívesen dolgoznak együtt. Megnyugtatásképpen: mint általában, most is már félévre előre kész „ következő műsorok terve. Egyébként a kidolgozás mindig friss. .4 keddi adás hétfőn készül, s technikai okokból nemegyszer a késői órákban. A jövőre nézve elmondták a Szabó-család „szülői ’, hogy nagyon szeretnének továbbra is eredményesen dolgozni. A legbüszkébbek arra, hogy „nem játszották el” a műsort hallgató százezrek bizalmát, amit az 1000. adással is szeretnének kiérdemelni. Ilyen ez a krónika... Gengsztertomadás az „Osztrigához" előtt Bajban a jósnő Okörpecsenye—alumíniumfóliában Ideges detroiti rendőrök Dr. George Moriarity, a detroiti rendőrség vezető főorvosa egy pszichiáter-csoportot bízott meg az ideges rendőrök vizsgálatával. Dr. Moriarity, a vizsgálat befejeztével közölte az újságírókkal, hogy a rendőrök f őleg ideges gyomorfájásról, indokolatlan félelemről és hivatásuk iránti ellenszenvről panaszkodnak. Többségük — a pszichiáterek véleménye szerint —, arra vezeti vissza idegességét, hogy a nagyközönség körében egyre népszerűtlenebbek. Még egy érdekesség ftz Egyesült Államokból: a nemrég 126. születésnapját ünnepelte Sylvester Magec. A köszöntésére megjelent, érdeklődő újságíróknak kijelentette; — Hosszú életem titka, hogy sem gengszter, sem elnök nem voltam Amerikában... A konyhaművészet mesterei egy idő óta nagy előszeretettel használják az alumíniumfóliát. Gondosan becsomagolják a hússzeleteket, majd a tűzhely lapjára, vágy átforrósított csupasz serpenyőbe helyezik azt. A hús éppen elég saját nedvességet és zsiradékot tartalmaz ahhoz, hogy ne égjen meg a burkolatban, és így összes ízanyagait megőrizve, a kiszáradástól mentesülve válik porhanyós, zamatos táplálékká. Az alumíniumfólia ma már filléres áruc'kk, a legtöbb háztartási üzletben megvásárolható. Aki már evett nyárson sült ökörhúst, tudja, hogy helyenként égett, meglehetősen rágós étel az Ezen most úgy segítettek a modern szakácsművészek, hogy a jókora húsdarabot szorosan beburkolták alumíniumfóliába, s csak azután gyújtottak alá tüzet. A kísérlet fényesen sikerült, a fólia lefejtése után puhára sült és nedvbő csemegét fogyaszthattak az ínyencek. Miss Dubarry, a szigetországban népszerű hetvenöt éves angol jósnő kristálygömbjét ellopták. — Azt hiszem, uraim, egy tizennyolc-tizenkilenc éves fiatalember emelte el. Ha meglenne most a gömböm, pontos személyleírást is adhatnék róla — panaszolta a nyomozó rendőröknek a póruljárt brit jósnő. Dubarry asszoniiság különben azzal dicsekedhet, hogy a jövőjű kre kíváncsi angol és külföldi előkelőségek. — társadalmi rangra és foglalkozásra való tekintet nélkül —, rendszeresen látogatták kristálygömb-jősdá- ját. Ügy látszik azonban, a pótolhatatlan kristálygömb elvesztésével, nem szűnt meg jóstudománya. Egy riporternek mondta: az arcátlan tolvaj szörnyű közlekedési szerencsétlenség áldozata lesz, ha sürgősen nem szolgáltatja vissza a gömböt... Házirend A kanadai Quebec egyik szállodájában még ma is egy 1882-ből származó házirend függ a falon. Az első felszólítás így hangzik• „MIELŐTT LEFEKÜDNE, VESSE LE CSIZMÁJÁT!” A második még különösebb; „KEDVES VENDÉGÜNK, LEGYEN SZÍVES KELJEN FEL REGGEL HATKOR, MERT LEPEDŐJÉRE SZÜKSÉG VAN AZ ASZTAL MEGTÉRÍTÉSÉHEZ!” A szálloda jelenlegi tulajdonosa azért nem vette le mind a mai napig a különös házirendet, mert — mint mondja —, vendégei így legalább jobban becsülik a mostani kényelmet. Fürdősó reklám Brüsszelben egy illatszer- áruház tulajdonosa különleges fürdősójára nem mindennapi módon kívánta felhívni a vásárlók figyelmét. A kirakatba műanyag fürdőkádat helyezett el, amelyben egy csinos szőke fiatal nő fürdőit. A nőnek csak a feje látszott ki a kádból. Egy hosszúhajú fiatalember megállt a kirakat előtt, aztán harsány hangon énekelni kezdte a belga himnuszt. — Megörült? — kiáltottak fel a kirakatban fürdő ifjú hölgy seregnyi bámulói. — Miért énekli a himnuszt? — Azért — szólt a beat- les hajú ifjú —, hogy a lány fölkeljen... Menyasszonyárfolyam Törökországban nem kevesebb, mint ötszázötvenezer férfi szeretne megnősülni, de olyan kevés a nő, hogy egyelőre le kell mondaniuk a családalapításról. A krónikus nőhiányl'ól következik, hogy amíg a „vőlegény” a közelmúltban kétezerötszáz török fontért „vásárolta meg” a menyasszonyát, az árfolyam most tizenötezer, török fontra emelkedett, s a házastársért folyó versengésben ezért sok százezren „kiestek...”, nem lévén eny- nyi pénzük. Vérnyomás beszámoló Mi a helyzr: ott, ahol a házasság könnyebben megvalósul? Dr. Beric Wright angol orvos a brit orvos- kongresszusán a minap kijelentette, hogy a házastársak zsörtölödése sokkal jobban emeli a vérnyomást, mint a munkahelyen végzett megerőltető munka, a derék doktor néavezer. sok éve nős férfi részletes vizsgálata és megfigyelése alánján jutott erre a következtetésre. Krónikás: Révész Tiber