Szolnok Megyei Néplap, 1968. december (19. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-24 / 302. szám
1968. december 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 11 Fésületlen ■■■■■HÍM gondolatok Ha mindig el akarod érni a célod, tanulj meg visszafordulni is. Olykor a kollektíva első emberéről is kiderülhet, hogy egy utolsó. : * Hasra esni valaki előtt — nem a szabadesés törvénye diktálja. * A tisztesség határát útlevél nélkül is át lehet lépni. * GÁCSI MIHALY; TtU Sok helyen kiírják: a padlóra köpni tilos. Néhol olyan tábla is elkelne, mely szerint az emberre köpni is tilos. A Akkor mondj rosszat a távollévőkről, amikor jelen vannak. VIETNAMI KARÁCSONY Nem la olyan könnyű megfogalmazni az olyan igazságot, amely másoknak ezerszer is az eszébe jut Könnye« mond bölcsességeket az, akinek személyisége teszi fontossá a szavát. Mennyivel több bölcsességet kell elmondani annak, akinek a szavai után mérik a személye nagyságád * Nagy ember. Mindig tudja mi az, amit mindenkinek vi- lagosaB latin Ken. W Olvastam valahol: Ne feledd, hogy Edison a gázlámpa fénye mellett találta fel a villanykörtét Kérdezem: Ma oly biztosan e! lehet dönteni, hogy ki az Edison? Miért fogadjam el azt barátomnak, aki maga nem válogatja meg a barátait? ft Az okos egér soha nem kér tanácsot a macskától, ír Ha gondolkodói valamin, hallgass a szívedre is, de mielőtt a szívedbe fogadsz valakit, kétszer hallgass a józan észre. Jobb semmiben sem hinni, mint a nemlétezőben. ☆ Inkább légy jellemtelen. mint olyan, aki a fehérneműjével együtt a jellemét is váltogatja. * Ismerősömről mondják: nagy munkabírású ember. Igaz. Nem tud annyi megbízatást kapni, amit el ne végeztetne másokkal. ☆ Ha sokan fújnak egy követ, még villa is lesz belőle. ☆ Egy némely házasságról: Az ökör is azért húzza az igát, mert a szekér nélkül már nagyon egyedül érezné Ennek a nagyon önérzetes népnek, — bármennyire is megalkuvás nélküli a harca, ha a függetlenségéről van szó. — rendkívüli érzéke van belügyei békés elrendezéséhez. A 31 millió vietnami többsége buddhista (vagy fe- lekezeten kívüli), de nagy kiterjedésű katolikus szigetek is tarkítják az ország vallási térképét. A franciák idején székesegyházaik épültek, püspökségek létesültek; a kereszténység gyökeret eresztett. Észak-Vietaamfoan még sincsenek vallási ellentétek. Az egyházakat is összehozza a nemzet közös törekvése, a felszabadító háború. Buddha születésnapján Hanoi főpapja az igazságos békéről beszélt. amelyet a felkelt nép harca hivatott kivívni. Karácsonykor, amikor megszólalnak a székesegyház és a belváros három nagy templomának harangjai, a püspök szinte ugyanazt mondja el, mint amit Buddha híveinek gyülekezetében hallottunk. Még a szertartások egyes elemei is hasonlítanak egymáshoz; A hanoi karácsonyt csupán kívülről fenyegeti háborgatás: az óvóhelyek most is készén állnak, s a háztetőkön. a templomok teteién is, akárcsak a pagodák körbefutó kecses felsó teraszain, befűzött hevederrel állnak a géppuskák, hiszen nem volt még olyan bombázási szünet, amelyet az amerikaiak — ha csak felderítő repülésekkel is — meg ne sértettek volna. Karácsony táján el szokott jönni Phneompenhből Hanoiba öreg barátunk, Wilfred Purchett, a világhírű ausztráliai író és hírlapíró. Mindig ez volt az a reménytkeltő időszak, amikor a békét vágyó emberiség nyomására (vagy megtévesztésére) az amerikaiak valamilyen hajlandóságot mutattak. hogy politikai kiutat keressenek a vietnami háborúból. A VDK vezetői esztendőkön át karácsony idején Burchettnek adott Interjú formájában kezdeményezték a tárgyalásos kapcsolat felvételét az Egyesült Államokkal; neki mondták el azokat a feltételeket. amelyek közt lehetségessé válhat a politikai kibontakozás. Amíg Vietnamban voltunk, Burchett — régi moszkvai és budapesti barátunk — rendszeresen vendégünk volt hanoi látogatásai alkalmával, ő mesélte el, milyen a karácsony a fronten, a Saigont körülvevő őserdőkben, ahol — a DNFF meghívására — 1963-ban és 1965-ben épp ebben az időszakban volt ri- porterúton. Ilyenkar az amerikaiak és a saigoni adminisztráció látványosan tűzszünetet rendel eh „Véletlenül életben maradtam egy ilyen tűzszünet alatt”, — meséli. Az ellenség rendszeresen arra számít, hogy a Felszabadítás) Front katonái között karácsony táján nagy mozgás lesz. legalább is a katolikusok hazatérnek a családjaikhoz, feledve a kötelező éberséget. Ezért a „tűzszünet* a saigoni ak részér®, egyben széles rendőri és katonai intézkedések láncolata. Nagy helikopteres felderítő tevékenység folyik a Tay ÍJinh dzsungel fölött, a fedélzeti fegyverekből tüzet nyitnak, ha bármiféle mozgást észlelnek. Burchettet 1965-ben elvitték egy kis faluba a felszabadított területen, ahol békeünnepséget tartottak. Népi tánccsoport lépett fel, filmet is vetítettek, de az esemény- sorozatot záró népgyűlésre már csak kis csoportokban, az óvóhelyeken kerülhetett sor. mert a levegőből szórni kezdték rájuk a „karácsonyi ajándékot”. Hanoiban az elmúlt években szóba sem jöhettek a szabadtéri rendezvények. Pedig valaha itt is valóságos népünnepély volt a karácsony. A Xon Nhat szálló előtt vezető útvonalat lámpa - füzérekkel díszítették, s a kereskedő-negyed híres iparos-utcáit. az Ezüstművesek utcáját, a Selyemszövők utcáját gyümölcsfüzérekkel, színes zászlócskákkal, s az iparosok mesterségbeli remekeivel aggatták Ilyenkor tele. A fenyő nagy ritkaság errefelé, csak a várostól 40 km- re északra elterülő, csaknem ezer méter magas hegyvidéken találni néhány szép példányt. Ezekből állítottak fel valaha egy-egyet az elnöki palota főbejárata előtt. A mai vietnami gyerekek ilyesmire már nem is emlékeznek... Bizony csaknem negyed százada már, hogy ennek az országnak a'ig-alig jutott békés karácsony. Pedig a vietnamiak nem harcias te. ié- szetűek, — gondolkodásuktól, filozófiájuktól távol áll a háború. Mégis az egész világ tudja, milyen elszántan és nagyszerűen tudnak harcolni, ha rákényszerítik őket. S lehet-e nagyobb kényszer, mint az, hogy idegen hódítók jönnek az országba, nem engiedik az embereket a maguk módján élni. a társadalmukat magiuk választotta úton berendezni; A békés vietnamiak tehát harcolnak ég ádázul harcolni fognak mindaddig, amíg ki nem kényszerítik az utolsó hódító távozását is hazájuk földjéről Ez a karácsony remén yt- keltőbb, mint a megelőzőek voltak. Ebben az évben, olyannyira nyilvánvaló lett az amerikaiak katonai jelenlétének eredménytelensége, s oly nagy nyomást gyakorolt a nemzetközi közvélemény az Egyesült Államok vezetőire, hogy azok kénytelenek voltak fejet hajtani a VDK állhatatos követelése előtt: megszüntették Észak-Vietnam bombázását, s beletörődtek, hogy a vietnami kérdés politikai rendezéséről négyoldalú tárgyalások induljanak. A békéért aggódó világ számára az lett volna az Igazi karácsonyi ajándék, ha már megkezdődtek volna Párizsban az érdemi tárgyalások. A derűlátóbbak azt várták, hogy a szokásos karácsonyi tűzszünetet immár a párizsi Kiéber sugárúton négy küldöttség együttesen határozza el és deklarálja. S talán ez a tűzszünet fegyverszünetté fejlődhetett volna. November 6-ára hirdették meg a négyes tárgyalás kezdetét. A DNFF delegátusa már november 4-én a helyszínen volt. A saigoniak december 10-ig el sem mentek Párizsba, amióta pedig ott vannak, ügyrendi vitába ful- lasztják a megbeszélést, ke- resztbefekszenek az érdemi tanácskozáshoz vezető úton. Mindenki tudja róluk, hogy az amerikaiak kitartottjai. Magatartásuk tehát az a meri - kiak szándékai iránt ébreszt kétséget. Ilyen hát a vietnami karácsony 1968-ban: gondokkal teli. feszültségektől terhes. Mégis. — ez már jobb karácsony, mint a tavalyi volt, — magában hordja a kibontakozás ígéretét. Szabó L. István Garai Gábort Vándorút Részlet — Megyek haza! — ö, száműzöttek végső vigasza. Világ-vándorok képzelt tavasza. Eltévedtek egyetlen igaza. Reménytelenek hízó panasza. — Megyek haza! Szabadságos katonák ünnepélye (játék-rakéták röppennek az égre!); hazátlanok legszentebb hitszegése, elátkozottak megkönnyebbülése, lényegtelenek átlényegülése, elnémítottak joga a beszédre, utolsó szó joga: — Megyek haza! Vándorút am hitvaRó tanúsága, képzeletem szállást adó tanyája, szabadulásom vasalt kalodája, vágyakozásom fényes palotája, kenyerem ize, bánatom halála, kihunyt tüzeim éledő világa, végzetes-egy jogom az árvaságra, elvegyülésem a parttalan árba, lidérces álmom utolsó szava, eszmélésem első mozdulata: — Megyek haza! — Megyek haza! Csanády Jánost Éjféli falu Fürkészi az ember a csendet, amely az éjféli néma falut ütögeti a toronyból az óra kondulásaival; süt a hold ebben a tétova, tél-eleji éjben, felhőtakart nap után óriás egy-szeme a földre figyel. Elragadta valami rabló szél, északról délre rohanva, a karácsonyi meddő, rongyköpenyeg felhőket az égről; lehettek volna habos dunnák és vánkosok is, a didergő mezőkre leszállva tiszta fehéren. A kékfátyolos fényben most halvány pára remeg, a föld lehellete, hogy önnön arcára visszacsapódjon, mint amikor deres reggelen haragod megdermedni nem enged, — t társad káromkodása parázsként hull vissza fejedre. Mint aki örül, hogy békében hagyják; nyugosznak a házalt, a kutya nem ugat, bevackolódik a szalmába; lapul. Hajnalban majd szimatolva kel föl böllérkés sikolyára, s odaverődik nyugtalanul a sűrűbe, les a koncra. Hol kertek alatt sötét vizekbe merül el a fény, a széles földek egymásnak dőlve melegednek, alusznak. Félelmes óriások, pusztától pusztáig ér a hátuk, s felhördülnek álmukban, ha egy kései vontató dübörög Fürkészi az ember a csendet, — áll a karácsonyi éjben a falu Hajnalodáskor az ünnep tovalép. dér hull lába nyomán, felsóhajtanak ébredő házak s vetések kinn a szabadban, újévre meleg takarót várnak, tiszta havat remélnek! Jankovich fercne: Veled maradtam Végre győztem önnön háborúmon, egy kis napfény áttüzött borúmon! Futó mosoly volt, pici gyermeké... Mig áll a háború, a szörnyeké... Miért, míg gyermek; biztatás, mosoly — és mire felnő: kárhozás, pokol? Van unokám... Nem hiába kesergek: hogy miért lesz ördöggé a gyermek? Hamis gyógyszer a bölcsesség, belátom. Rossz orvosság az ég derűje, mákony. Többet ér sok rossz „gondolat” helyett egy ezüsthíd a Balaton felett?... Karácsonyra, im, veled itt maradtam. — Kár, hogy az ezüsthíd is járhatatlan! Vigaszom is te vagy, kis legény, csillagszóróm szemedben a fény. Nem tudom, mire megnőlsz, lelkem-lelke, fénykorona borul-e még fejedre? Arcodon megmarad-e a mosoly? S mi vár? A kard? A kereszt? vagy a toll? A vágy az vágy... Ez nem csalóka álom, ha meghalok is, átüt a halálon és mindenen túl csillagzik reád: hogy tebenned már szebb lesz a világ.
