Szolnok Megyei Néplap, 1968. november (19. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-15 / 268. szám

t SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. november 15. A LEHP Y. kongresszusának csütörtök délelőtti ülése Varsó A Lengyel Egyesült Mun­káspárt V. kongresszusa csü­törtökön délelőtt folytatta tanácskozását Chivu Stoica, a Román KP KB Végrehaj­tó Bizottságának és állandó elnökségén ék tr ’a, a KB titkára a part Központi Bi­zottsága nevében üdvözölte a kongresszust és elismerés­sel adózott azoknak az ered­ményeknek, amelyeket a len­gyel munkásosztály és a lengvél nép a LEMP vezeté­sével elért. Románia és Lengyelország politikai, gaz­dasági és kulturális együtt­működése a két nép és a szocializmus, a világbéke ja­vát szolgálja — mondotta, majd azokról a szervezeti, közigazgatási reformokról beszélt, amelyeket a Román KP tavaly decemberben ha­tározott el. hogy tovább nö­vel 'e a párt vezető szere­pét az evési társadalomban. A délelőtti ülésen Woj- eiech Jaruzelski lengyel nemeztvéd el mi miniszter a párt vezető szerepéről szólt az ország védelmi erejének növelésében és korszerűsíté­sében. Elismeréssel szólt a ken­gyel katonák helytállásáról a Csehszlovákiának nyújtott katonai segítség idején is rá­mutatott. hogy a nacionalista szemléletek jelentkezése egyes szocialista országokban sú­lyos veszélyt jelent. Li Jong Ho, a Koreai Munkapárt Politikai Bizott­ságának tagja köszöntötte a kongresszust és azokról az erőfeszítésekről beszélt, ame­lyeket a Koreai Munkapárt kitelt az ország kettéosztott- ságának megszüntetéséért, Korea egyesítéséért. Czeslato Domagala, a krak­kói vajdasági pártbizottság első titkára felszólalásában megállapította, hogy a len­gyelországi márciusi esemé­nyekben vereséget szenvedett az imperializmusnak az a próbálkozása, hogy a revizio- nizmus segítségével belülről gyengítse a pártot. Az impe­rializmus Csehszlovákiában is belülről támadott, hogy különböző pártellenes, anti- szocialista nézetek terjeszté­sével megpróbálja Csehszlo­vákiát elfordítani szövetsége­seitől, kiszakítani a szocia­lista országok közösségéből; A testvért szocialista orszá­gok együttes segítsége azon­ban keresztülhúzta az im­perializmusnak ezt a számí­tását is. A kongresszusi küldöttek nagy tapssal fogadták Josef Antefort-ot, a Német Kom­munista Párt Politikai Bi­zottságának tagját, aki be­széde elején megemlékezett a Lengyelország ellen inté­zett hitlerista támadás ször­nyűségeiről, Megelégedéssel állapította meg, hogy ma német területen van egy né­met munkás-paraszt állam, amelynek léte segíti az ösz- szes haladó erők harcát as NSZK-ban, akkor, amikor az NSZK vezető körei min­dent elkövetnek a szocialista tábor egységének megbontá­sáért. ahogy ezt a csehszlo­vákiai fejlemények példája is mutatja. A kongresszusi küldöttek hatalmas tapssal fogadták a Német KP kép­viselőjének azt a megállapí­tását, hogy augusztus 21-e bizonyítja az ilyenfajta im­perialista mesterkedések hiá­bavalóságát. Diáktüntetések Ä párizsi hatóságok szer­dán közölték, hogy a tavaszi diákzavargások sarán a Quartier Latin-ben több mint négymillió frank (nyolcszáz­ezer dollár) kár keletkezett. Párizs városa megtéríti a tó­inkat. A hatóságokhoz eddig 883 kártérítési igény érkezett be. A leggyakoribb kárfaj­ták betört kirakatüvegek és a diákok által barikádként felhasznált személygépkocsik voltak; e X spanyolországi Barcelo­nában szerdán heves össze­csapások voltak tüntető diá­kok és a rájuk támadó, könnyfakasztó gázt használó lovasrendőrök között. Két rendőr megsebesült, húsz diákot letartóztattak. Valla- dolidban öt diákvezetőt tar­tóztattak le, ismeretlen ok­ból. Bilbaobam a diákok gyűlésen követelték az egye­tem rektorának és a közgaz­daságtudományi kar három professzorának letartóztatá­sait, Ä A mexikói hatóságok szer­dán a legutóbbi diákzavar­gások után újabb 35 résztve­vőt — diákokat és professzo­rokat — bocsátottak szaba­don. Ezzel felételesen sza­badlábra helyezettek száma 136-ra emelkedett. Egyhetes diák zavargások után szerdán este további intézkedésig bezárták a San Frandsco-i állami egyetemet. A rohamrendőreég a leg­utóbbi összecsapások során nyolc diákot vett őrizetbe. Mammuf-sztrájk Olaszországban Tizenkét millió olasz dol­gozó kezdett csütörtökön hu­szonnégy órás általános sztrájkot a nyugdíjak emelé­séért és az új nyugdíjtör­vény kiharcolásáért. A mos­tani sztrájkhoz hasonló Olaszországban nem volt az elmúlt húsz év során és ezt a hatalmas méretű megmoz­dulást a nevetségesen ala­csony nyugdíjak váltották ki. Figyelemre méltó, hogy ez a probléma már tizenöt évvel ezelőtt arra késztette az egyik legismertebb olasz filmrendezőt, Vittorio de Si- cát. hogy elkészítse „Bicik- li tolvajok” című fimjét, amely egy nyugdíjas éhhalá­lának tragikus története. Az ilyesmi a mai Olaszország­ban sem megy ritkaság­számba. Az év elején, a kormány a szakszervezetekkel foly­tatott sorazatos tanácskozás után bejelentette, hogy ű] nyugdíjtörvényt készít elő. Március végén azonban a kormány olyan törvényjavas­latot terjesztett be. amely »em hogy csökkentette a jbanmunisták által javasolt nyugdíj-minimumot, de gya­korlatilag megfosztotta a nyugdíjtól mindazokat, akik nyugdijbavonuilásuk után bármilyen kereső tevékeny­séget kívántak folytatni. A jobboldali pártok támogatá­sával és résziben a szociál­demokrata és keresztényde­mokrata szakszervezeti veze­tők közreműködésével ápri­lisban a kormánynak mégis sikerült elfogadtatni ezt a törvényt, aminek nem kis ré­sze volt a kormánypártok májusi választási kudarcá­ban. A választások után a kor­mánynak el kellett fogadnia a márciusi méltánytalan tör­vény revíziójának élvét, de mindeddig semmilyen lépést sem tett annak megváltoz­tatására. November 5-én azután a kormány olyan ja­vaslatot terjesztett a szak- szervezetek elé, amelyek el­fogadhatatlanok voltak. Ez vezetett a csütörtöki általá­nos sztrájkhoz, amellyel kapcsolatban Rómában, vala­mint sok más olasz város­ban tömeggyűlések voltak. Kormányfapot adnak ki Csehszlovákiában MINDENFELŐL Kedden ülésezett a cseh­szlovák kormány sajtó és tá­jékoztatási bizottsága Peter Colotka miniszterelnökhelyet­tes vezetésével. Foglalkoztak a külföldi sajtónak és rádió­adásoknak, Csehszlovákia jelenlegi helyzetét értékelő tevékenységével. Tárgyaltak továbbá egy kormánylap, il­letve folyóirat kiadásáról és úgy döntöttek, javasolják a kormánynak, hogy 1969 első negyedében jelenjen meg a lap, amely a kormány politi­kájának hivatalos szócsövévé lenne. \ A bizottság kritikusan ér­tékelte a sajtóban jelentkező egyes tendenciákat, amelyek kapcsolatosak a jelenlegi helyzettel és arra a megálla­pításra jutott, hogy — mind párt, mind állami vonalon — javítani kell az újságírók tá­jékoztatását. CSKP K. B. KÖZLEMÉNY Prága Szerdán a CSKP Központi Bizottsága közleményt adott ki, amely bejelenti: hogy a pártsajtó politikai koncepció­jának értékelésével összefüg­gésben az elmúlt napokban beszüntették a „Politika”- nak, a CSKP K. B. folyóira­tának megjelenését. Az intéz­kedés célja — hangsúlyozza a közlemény — annak meg­valósítása, hogy a párt sajtó­ja teljes összhangban legyen a párt politikájával. CSEHSZLOVÁK vezetők A FIATALOK KÖZÖTT Prága Szerdán Prágában Ludvik Svoboda, Alexander Dubcek, Oldrich Cemik, Josef Smrkovszky, Evzsen Erban és más vezetők a várban ta­lálkoztak a főiskolások szö­vetségének, a CSKP Főisko­lai Bizottságának és más egyetemi szövetségeknek a képviselőivel. A tanácskozá­son szó volt az ifjúsági szer­vezetek munkájáról, a fiata­lok tájékoztatásáról és kap­csolatukról az állami és pártvezetéshez. A párt- és állami vezetők kérték az ifjú­sági szervezetek vezetőit, hogy a nemzetközi november 17-ét nyugodtan az iskolák­ban ünnepeljék meg ég tar­tózkodjanak a rendbontó ak­cióktól. SALISBURY Csütörtökön délelőtt újból megkezdődtek a tárgyalások Thomson brit, tárcanélküli miniszter és Smith rhodesiai miniszterelnök között. Hírügynökségi jelentések szerint a jelenlegi tárgyalások sem kecsegtetnek sok siker­rel. BUKAREST Csütörtökön reggel Buka­restben megnyílt a romániai írók közgyűlése, amelynek munkájában mintegy 600 prózaíró, drámaíró, költó és kritikus vesz részt. Az írók közgyűlése tárgyal az alkotómunka problémái­ról, az író szerepéről a szo­cializmus építésének jelenle­gi szakaszában, elfogadják az írószövetség új alapsza­bályzatát, megválasztják ve­zetőségét, (MTI) TOKIÓ Riokiti Minőbe, Tokió kor­mányzója csütörtökön fogad­ta a Japánban tartózkodó magyar szakszervezti kül­döttséget (TASZSZ) ANCONA Egy anconai ideggyógyinté­zetben az idős ápoltak fellá­zadtak, mivel napokon ke­resztül piszkos edényben kaptak élelmet és az orvosi vizitek szüneteltek. A láza­dók több kórteremnek és a konyhának a berendezését szétzúzták. Mintegy száz rendőrnek sikerült csak a lázadókat megfékezni, akik közül többen azt kiabálták a rendőrök felé; ,,Azért nem vagyunk teljesen bolondok, hogy így bánjanak velünk.” LONDON Bamard professzor szerda* esti londoni előadásában hangsúlyozta, az embereket rá kell nevelni arra, hogy haláluk esetére donorokként használják fel őket szervát­ültetési műtétekhez. Bamard szerint az emberi szervek közül a szívnél van a leg­több kilátás arra, hogy azt mesterséges szervvel pótol­ják. (AP) MELBOURNE Az ausztráliai Victoria ál­lamban szerdán szívátültetést hajtottak végre egy 44 éves jugoszláv bevándorlón. A műtét nem sikerült, mivel a donor szíve nem tudta kerin­gésben tartani a beteg vérét, és 13 és fél órával a műtét után meghalt. (AFP) A Cseh Nemzeti Tanács a föderációs törvényről PRÁGA Cestmir Cisar a Cseh Nem­zeti Tanács elnöke tájékoz­tatta az újságírókat a tanács feladatairól. Kifejtette, hogy most előtérben a federatív és nemzeti végrehajtó szer­vek intézményes elrendezése áll December 20-ig 200 főre egészítik ki a CSNT-t és megválasztják azt a 75 kép­viselőt, akik a Cseh Nemzeti Tanácsot képviselik a Nem­zetek Gyűlésében. Megszer­vezik a CSNT titkárságát és kibővítik a tanácsot több munkás képviselővel és köz­életi személyiségekkel. Cisar elmondotta a végre­hajtó szervekkel kapcsolatos törvény elfogadása után a CSNt elnöksége, — amely a Letartóztatások kollektív ,.államfő’’ szerepét tölti be — kinevezi a Cseh Szocialista Köztársaság kor­mányét. A morva-sziléziai probléma továbbra is az érdeklődés középpontjában marad — mondta Cisar. A kérdés lé­nyege, hogy a Dél-Morva ke­rület az elmúlt húsz évben a sokszorosát adta annak, amit visszakapott Cisar szerint e problémát meg kell oldani, vagy külön igazgatási szer­vekkel a tervezési, az iskolai, az egészségügyi es más terü­leteken: vagy egy külön morva-sziléziai minisztériu­mot kell létrehozni Brno székhellyel, vagy más megol­dást kell keresni. Pakisztánban Görög politikai ROMA (TASZSZ) A római Unita szerkesztő­ségébe kerülő utakon, két hónap alatt jutott el egy le­vél, amelynek szerzője Ta- naszisz Koszkiniotisz, egyike azoknak a görög demokra­táknak, akiket a ,,fekete ezre­desek” Lerósz szigetén tar­tanak fogva. A levél drámai hangon számol be arról, hogy az első hidegek megjöttével még rosszabbra fordult a politikai elítéltek sorsa. Régi, félig romos kaszárnyákban tartják őket, olyanokban, amelyet az olasz csapatok kivonulása után senki sem használt. Az emberek közül sokan vért köpnek. A levél keltezését megelőző két hét foglyok levele folyamán ketten pusztultak el az embertelen körülmények miatt. A bebörtönzöttek családjai éheznek, a legteljesebb nyo­morban élnek, Koszkiniotisz- nak sejtelme sincs arról, meddig tartják még fogva, ki fog gondoskodni a nélkülözé­sektől beteg feleségéről és nyolchónapos gyermekéről, akit még egyszer sem volt alkalma látni!” A bebörtönzött görög de­mokrata levele végén felhí­vást intéz valamennyi nem­zetközi szervezethez, hogy harcoljanak a koncentrációs táborok likvidálásáért és a görög demokrácia visszaállí­tásáért. LAHORS Szerdán este a pakisztáni kormány szóvivője közölte, hogy Bhutto volt külügymi­niszterrel együtt összesen 15 politikust tartóztattak le. Va- lamennyiüket azzal vádolják, hogy — mint ellenzéki politi­kusok — felelősek az utóbbi napok diákzavargásaiért. Támadnak a szabadságharcosok Megkezdődött a CSKP KB ülése ' PRÁGA (MTI) Csütörtökön Prágában, a vár spanyol termében meg­kezdte tanácskozását a Cseh­szlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága. Az ülé­sen jelen vannak a kormány kommunista tagjai és a társa­dalmi szervezetek képviselői, mint vendégek. A tanácskozást Gustav Hu- sak, a CSKP K. B. elnöksé­gének tagja, az SZLKP K. B. első titkára nvitotta meg és vezeti. Az ülés megnyitása után a jelenlevők e'fogadták a tanácskozás napirendjét és megválasztották a javaslat­tevő, a sajtó és a szavazat­szedő bizottság tagjait. Ezt követően került Alexander Dubceknek, CSKP K. B. első titkárának beszámolójára/ ,,A párt fő feladatairól a legközelebbi időszakban”, (MTI) SAIGON Csütörtökre virradó éjjel a felszabadító erők Dél-Viet- namban aknákkal lőtték a központi fennsík lábánál levő Bán Me Thuot repülőterét. A lövedékek elpusztítottak 4 helikoptert A szabadság- harcosok támadásai ezenkí­vül a Delta-vidékre, valamint egy a kambodzsai határ köze­lében lévő amerikai támasz­pontra irányultak. Amerikai közlés szerint a tüzérségi elő­készítés után a szabadság- harcosok több mint kétezer főg egysége indított támadást az amerikai támaszpont el­len. A saigoni amerikai pa­rancsnokság egy csütörtöki közlése szerint az utóbbi há­rom napban .,ellenséges te­vékenység” mutatkozott a fegyvermentes evezet déli ré­szében. A bejelentés öt össze­tűzést említ. sor a Kambodzsai ti’takozás Huot Sambath, Kambodzsa ENSZ képviselője U Thant- hoz, az ENSZ főtitkárához intézett iegvzékben felkérte őt. járjon közbe az Egyesült AU.«* kormányánál, hoBy "ÄSÄSf az vessen véget a kambod- 1 Az év pere lesz Bamard professzor szívet lopott? Robert William Smith fokvárosi polgárnak nem volt választása. Csupán egyetlen egy esély nyílt szá­mára: új életet kezdjen... Oj szívvel. Évek óta csak vegetált, teljesen munkakép­telen volt, még borotválkoz­ni sem tudott. És ime, a lehetőség bekö­vetkezett. Szeptember 6-án fokvárosban az utcán elájult Evelyn Jacobs, 38 éves né­ger nő, akit azonnal a Gro­te Schoore kórházba szállí­tottak. Anélkül, hogy öntu­datra tért volna, estére meg­halt. Barnard professzor sze­mélyzete működésbe lépett. Gyorsan és pontosan dol­az és ál­megvizsgálták szívének zsai ha+árok megsértésének | tapotát. A biológiai adatok és a polgári lakosság legyil- kolásának. A jegyzék emlé­keztet arra. hogy a semle­ges Kambodzsa katonailag nem keveredett bele a viet­nami konfliktusba és az amerikai fegyveres erők mégis naponta megséi-t,-^ nz Or^yAcr őLo olrtrnrfj gyilkolják a polgári lakossá­got, teljes mértékben megfelel­tek Smith adatainak. Dr Barnard elhatározta, hogy szívátültetést hait végre. A műtét sikeres volt. Két héttel később azonban Fokvárosban egy hír úgv robbant, mint a bomba. Christian Barnard profesz- szórnak kikézbesítették a? ügyészség idézését A bírósá­gon feljelentette Evelyn Ja­cobs fivére és élettársa. A professzort azzal vádolják, hogy törvénytelenül elsajá­tított egy idegen szívet anélkül, hogy kikérte volna az elhunyt hozzátartozóinak és rokonainak engedélyét. Barnard professzorhoz inté­zett levelében Evelyn Jacobs fivére e^Vet fria: — Professzor úr, ön törvénytelenséget köve­tett el. — Eltulajdonította nővérem szívét. Adja azt vissza: adja vissza, hogy törzsünknek, a tibu törzsnek a szokásai szerint eltemet­hessük. Az, akit szív nélkül temetik el, soha nem juthat el a sírontúli boldog­ság örökké zöld prérijére és pampáira.” A levél egész sorozat átkozódással fejező­dik be. •ir \ A Grote Schoore kórház igazgatója megpróbált két módon hatni a két pana­szosra. 1. Kiielentette. hogy a műtét sürgős volt és meg­kezdésének pillanatáig az elhunvt személyazonosságéi nem állanították meg. 2. Később nagv összeg ki­fizetését eiáninttp fel Evelvn fivérének és élettársának, ha azok aláírják, hogy a szívet a Barnard professzor által vezetett személyzet rendel­kezéseire bocsátják. Mindkét panaszos vissza­utasította az ajánlatot, a fi­vér pedig kijelentette hogy a törzs' tanácsa halálos ítéle­tet hozna az ellen, aki Eve­lyn szívét orvosi kísérletekre eladná Később az ügyész­ség vizsgálata megállapítot­ta, hogy Evelyn személy- azonosságát mér a szív kivé­tele előtt megállapítottták. mégpedig arról a betegiao- ról. amellyel a műtőasztalig vitték. íly módon a botrány, ahogv az eliárást előkészítő faivédők nevezik, más fordu­latot vett. Az év perének nevezik nemcsak Fokvárosban. ha­nem az egész világon, külö­nösen jogászi és orvosi kö­rökben. Péiafrika faivédői felhasználnék az esetet egy elvan sebész-orvos ellen, aki „fekete” szívet merészelt fe­hér emberhe átültetni. A faivédők a faigvűlölő felfo­gásáról Ipcüsmertebh fiewé- det szerződtették aki fan­tasztikus hopo-Ariom "lle- néhpp ítéletet követel Bar­nard professzor ellen,

Next

/
Oldalképek
Tartalom