Szolnok Megyei Néplap, 1968. november (19. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-14 / 267. szám

1968. november 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 NAPi POSTÁNKBÓL | Á cikkiróknok igazuk van Két eladó a bútorraktáraknál Van? Ninc Van, de ? A folyó évi október 25-én lapjukban megjelent „Lánc, lánc, eszterlánc”, valamint a november 6-án megjelent „ök is monopolhelyzetben” című cikkel kapcsolatosan közöljük a következőket; A cikkíróknak teljes mér­tékben igazuk volt és ezért utasítottuk a 46. sz. bútor­bolt vezetőjét, hogy minden egyes raktárnál állandóan két eladó tartózkodjon. így reméljük, hogy hasonló eset, mint október 25-én történt, nem történik meg. A fentiekkel kapcsolatban megemlítjük, hogy amikor a jelenlegi bútorbolt létesült, akkor vállalatunk a bolt ud­varán raktárt akart építeni, ami lényegesen megkönnyí­tette volna bolti dolgo­zóink munkáját Nem kellett Az Alföld hagyományos rizstermelő vidékén Szolnok megyében, befejeződött a mintegy 20 ezer katasztrális hold rizs betakarítása. A nagyüzemek a vártnál vala­mivel kevesebb, 13 mázsa kö­rüli átlagtermést takarítot­tak be. A gazdaságok a gon­dosan elcsépelt és száritott rizst zömmel a karcagi hán­toló malomnak, illetve a fel­vásárló telepeknek adtak át. Az új rizsből eddig csaknem 700 vagonnal dolgozott fel a karcagi malom. November 1-től életbe lé­pett a rizs új szabványa, amely tovább javítja a for­galomba kerülő áru minősé­A B. Tuboly Irén által említett rádióriporter való­jában kinyilatkoztatásként zárta 1« a vitát: „A társada­lom hibáit a társadalomnak kell jóvátennie a hátrányos helyzetű fiatalokkal- szem­ben”. Ebben, van igazság, mégsem volt helytálló ez a közhellyé vált fogalmazás. Ma már szinte divattá vált az a mondvacsinált társada­lombírálat, amely minden rendellenességet, ami min­dennapi életünk konfliktu­saiból ered, a társadalom hi­báira vezet vissza. Ezért vet­heti fel B Tuboly Irén cik­kében: Milyen társadalom hibáiról van szó? Melyik ge­nerációval szemben? Az idézett riportalany nyi­latkozata azt tanúsítja, — hogy életérzése rendben van, megelégedettnek látszik, meg­találja helyét jobb körülmé­nyek között élők társaságá­ban is. Nem érzi hátrányos helyzetét a tanulásban, van saját könyvtára, a könyvtá­rat rendszeresen látogatja. Valóban helytelen, hogy a riporter mindezek ellenére sajnálkozik, s igyekszik a fiatal hátrányos helyzetének érzését suaalmazni. Az eddigi hozzászólások sorra bizonyították, hogy vannak hátrányos helyzetű tanulók Hozzá lehet tenni, talán lesznek is még jó ideig. Ez a növekvő társa­dalmi igényekből is ered. A társadalomnak azonban nem hibája, hanem erénye, ami­kor az emberrénevelésben erre figyelemmel van, s az ezzel való foglalkozást köte­lezővé teszi az iskolai neve­dnek, oktatásnak. volna a vásárlóknak több raktárt is felkeresni az áru megtekintése céljából. Az illetékes szervek ezt a kérésünket elutasították, ugyanakkor azonban engedé­lyezték magánszemélyeknek garázs építését a bolt udva­rán. Pedig véleményünk sze­rint a közösség érdekét job­ban szolgálta volna, ha ott megfelelő raktár épült volna. A Néplapban megjelent cikkek arra ösztönzik válla­latunkat, hogy a jövőben fo­kozott figyelemmel kísérjük a bútorbolt tevékenységét, hogy az ott lévő dolgozók is a vásárlók teljes megelége­désére végezzék munkájukat. Budai Mihály igazgató, Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat gét. Karcagról mindössze 16 —17 százalék törmelékkel és alig egy-két tized százalék idegen, anyag tartalommal ' kerül a piacra a rizs. A ke­reskedelem, illetve a fo­gyasztók igényei szerint az 1 kilós tételek mellett fél ki­lós, illetve 2 kilós csomago­lásban is árusítják a rizst. A két kilós csomagokat elsősorban a disznótorok ide­jén vásárolják szívesen, ezért már az idei vágási sze­zonra decemberben megkez­dik kiszerelésüket. A kor­szerűsített karcagi hántoló malomból a feldolgozási idényben mintegy 2500—2700 vagon elsőosztályú minőségű rizs kerül az üzletekbej A vitaanyagot képező cikk arra irányítja figyelmünket, hogy gondjaink jelentős ré­szét e téren a felnőttek s a fiatalok szemléletváltozásá­nak ellentmondásaá okozzák. Nem arról kellene vitatkoz­nunk, hogy vannak-e hátrá- . nyos helyzetű tanulók. Ha­nem arról, hogy a hátrányos helyzet sokszor helytelen né­zetek továbbéléséből vagy újratermelődéséből ered. S ezt kellő pedagógiai és lé­lektani ismeretekkel és ta­pintattal hogyan kellene megszüntetni ? Ha megfelelő bizalomtel­jes viszony alakul ki pél­dául tanár és diák között, és akkor sok feszültség fel­oldódik. Ha a felnöttéválás korát élő diák nem .,hátrá­nyos helyzete” miatti gyám­kodást érez. hanem őszinte segítést, akkor nem utasítja vissza, hanem szeretettel, jó­érzéssel, esetleg hálával is fogadja. A vitaindító cikk alapján érthető, hogy a szülők el- utasítiák gvermekük hátrá­nyos helyzetének említését. „Eleget nélkülöztem, szen­vedtem én gyerekkoromban, legalább a gverekem ne érezze ezt. Ezért meg is adok neki mindent!” A baj azonban akkor jelentkezik, ha ennek eredményeként ott­hon a gyermek zsarnokká lesz, önzővé, mert neki min­den vágya, kívánsága mdnd’g teljesül. Azt hiszi, a világ érette van. Neki „mindent megadnak”. Bizony azután sok szülő keservesen csaló­dik gyermekében, s a bekö­vetkezett helyzetet a sors csapásának tekinti. Pocahontas hercegnő vázája Az angol lapokban az utóbbi időben egy kis porce­lán váza képét láthattuk, amely körülbelül 25 centimé­ter magas, gomba színű, ezüst szegélyes és egy név kezdő­betűi díszítik. Több mint 300 éve angol családi tulajdont képez. Ez a látszólag jelen­téktelen kis váza sokat fog­lalkoztatja mostanában a la­pokat, mert a washingtoni Smithsonian Institution sze­retné megvásárolni múzeu­ma számára, miután a kis vázához különleges történet is fűződik. A régiségek világában Po­cahontas vázának nevesük. Egy indián hercegnőről ne­vezték el, aki 22 éves korá­ban, ezerhatszáztizenhétben halt meg Angliában. A híres észak-amerikai Pow- hatan indián-főnök lánya volt. Egy korai angol telepes fogságába került, majd egy angol dohánytermelő felesége lett, aki büszkén vitte haza Angliába asszonyát. Itt be­mutatták I. Jakab király — Stuart Mária fia — udvará­ban, ahol nagy ünneplésben volt része, miután kedvező hírek érkeztek róla Angliá­ba. Egy Amerikában élő angol telepes ugyanis levelet inté­zett a királyhoz, amelyben elmondotta, hogy az indiánok kezébe került, akik ki akar­ták végezni, amikor Poca­hontas hercegnő apjától ke­gyelmet könvörgött ki neki. Más telepesek életét is meg­mentette. Az angol temetőben, ahol nyugszik, négy fát ültettek el Virginiából, szülőföldjé­ről, az Anglia és Észak-Ame- rika őslakosai közötti kap­csolatok jelképeként. Nem csoda tehát, hogy a nagy washingtoni múzeum szereimé megszerezni a her­cegnő nevének kezdőbetűi­vel díszített vázát, különösen, mert a múzeumban már kiál­lították a hercegnő életében róla festett portrét. Helytelen szemléletmód nyilvánulhat meg abban is, ha a gyermek képességeit il­letően a szülő elfogult. Ezért fontos, hogy a család a ta­nulmányi rendűségben ne végeredményt, hanem kiin­dulópontot lásson. Valójában nem a jobb jegyekért, hanem a jobb felkészültség lehetővé tételéért kell foglalkozni a hátrányos helyzetű tanulók­kal. Az eddigi vitában elmon­dottakból kitűnik, nemcsak a családi életben bekövetke­zett konfliktusok, (bűnözés, erkölcstelen, részeges élet­módot folytató szülők, válás, rossz lakásviszonyok, stb. je­lenthet veszélyt gyermekeink számára, hanem a szülők helytelen szemléletmódja te­remt sokszor hátrányos hely­zetet gyermekük számára. Minden jószándék és a gyer­mekre való költekezés elle­nére is. Társadalmi összefogással a közszemléleten kellene vál­toztatni, s erősíteni azt, hogy gyermekeink úgy készülje­nek fel az életre; a fizikai, vagy szellemi munkában örö­müket leljék. Életük szerves része legyen a munka. Elé­gedettek legyenek az élettel. Érezzék és tudják, a társa­dalomnak hasznos tagjaivá lesznek. Legyen életüknek értelme. Mert ez jelenti majd az új, a szocialista erkölcs és életérzés alapját. Hegedűs Sándor Mezőhék, Vöröshadsereg u, 2, A tüzelőellátás Sorban álltam — kíván­csiságból. És felírtam né­hány mondatot: „Hát ki tud adni 60 forintot egy mázsa szénért? Három gyereket tar­tok én magam...”, ,,Nem élünk mi olyan jól. Akinek van pénze, az megvette nyá­ron az olcsó szenet”. ,,A sze­gény emberen vágnak ezzel is. Most azt vesszük, ami van”. Doba József hét éve dol­gozik a kisújszállási TÜZÉP- telepen. Emlékszik arra az időre, amikor két mázsájával mérték a szenet. Most ki­mutat az ablakon. Három fajta szenünk van. Mind a három fajta drága szén. A sorbanállók, akik közé odaálltam. már elmentek. — Hatvan-nyolcvan forintot nem tudnak adni a szén mázsájáért. Inkább sorban- állnak a következő napo­kon is. — Ebben az évben három­ezer mázsával több olcsó sze­net adtunk el, mint tavaly. Sajnos ez is kevés — mondja Dóba József. — Ha jön is olcsóbb, elmegy egyetlen nap alatt. Rosszul azért nem ál­lunk. Ev végéig kapunk any- nyi szenet, hogy mindenkit ki tudunk elégíteni. A kisújszállási TÜZÉP te­hát nem áll rosszul. S mégis. A panaszok is kisújszállá­siak. Nemrégen a tanácsülé­Bővfi* a kisiparosok szolgáltató há ózata Választmányi ülés Szolnokon A KIOSZ Szolnok Megyei Titkársága szerdán tartotta megyei választmányi érte­kezletét, amelyen a Köny- nyűipari Minisztérium kép­viseletében megjelent dr. Mikó István főosztályvezető­helyettes is. A megyei veze­tőség beszámolóját Szobosz- lai István, megyei titkár ter­jesztette elő. A beszámoló megállapítot­ta: a kisiparosok tevékeny­sége jól kiegészíti az állami szolgáltató ipart. A beszá­molási időszakban 231 új iparjogosítványt adtak ki a megyében, főleg olyan szak­mákban, amelyekből hiány mutatkozik. Az új mesterek nagyobb része — 132 kisipa­ros — falun kezdte meg te­vékenységét. Jelenleg — a bedolgozó családtagokat is figyelembe véve — négyezer személy dolgozik Szolnok megyében a magánkisipar­ban. A mesterek jelentős részé­nek minőségi munkáját jel­lemzi, hogy export, illetve import-pótló termelésben is részt vesznek. Az idén vég­zett exportjellegű termelés értéke csaknem eléri a há­romnegyed millió forintot A szolgáltatások növelése érdekében a nyugdíjasok számára is lehetővé teszik, hogy ipari tevékenységet folytassanak anélkül, hogy nyugdíjfolyósításukat meg­szüntetnék. Elsősorban a kontárkodá­sok megszüntetése érdekében lehetőséget kínálnak egyes iparágakban másodállások betöltésére is. Ilyen címen már 58 működési engedélyt adtak ki. A KIOSZ gondot fordít arra, hogy magánkis­iparosok is megismerjék az új gazdasági mechanizmus­ból adódó feladatokat. A he­lyes árpolitika kialakítása érdekében ártanfolyamokat tartanak a megyében. gondjairól sem is tárgyaltak arról, hogy miért nincsen élég olcsó tü­zelő. A panaszok tehát jogosak. Csak azok jártak jól, akik tüzelőutalványt kaptak. Nyá­ron még volt borsodi szén is. Morvái György, a TÜZÉP igazgatója tud a sorbanállók panaszairól. S azt is elmond­ja, hogy Kisújszálláson a legkevesebb a panasz. Tele­peik közül a törökszentmik­lósi, a jászberényi, a túrke- vei. a martfűi is rosszabbul áll, ami azt jelenti. hogy hosszabbak a sorok reggelen­ként a TÜZÉP telepek előtt és hevesebbek a panaszok is. — Mi az oka a sorbanál- lásmak? — Minden telepünkön van Szén — mondja Morvái György. — És megfelelő mennyiségben kapunk is még szenet. Év végén nagy kész­lettel zárunk. Vagyis szén­hiány nincsen. Sajnos azon­ban nem tudunk megfelelő választékot kínálni. És ezt nem is ígérhetjük, ugyanis az a helyzet, hogy a lakos­ság szinte kizárólag „ borsodi szeneket keresi. Ez olcsó, jó, jólégő szén. Számoltunk is ezzel n kereslettel, de a ren­delt mennyiségnek csak egy részét kaptuk meg. Beszer­zési forrás csak egy van. A kiesett mennyiséget nyilván­valóan más szénfajtákkal kel­A következő hetekben me­gyénk sok községében, a pártalapszervezetekben is­mét megrendezzük — immár hetedik alkalommal — a po­litikai könyvhónapot. Ami­kor Beköszönt az; esős ősz és a havas tél, a tsz parasztság­nak s a vidéki értelmiségnek is több szabadideje van. Az utóbbi húsz esztendő kulturális fejlődése abban a tekintetben is igen jelentős, hogy a mestergerendán tar­tott és a hosszú téli estéken olvasott álmoskönyv helyett, mind naevobb számban ke­rült a villanyvilágításos szo­bákba olyan könyv, amilyen azelőtt nem jutott el falura. Az eredmények ellenére még most is a tsz parasztság ol­vas a legkevesebbet. De a könyv terjed immár falun is és talán nincs messze az idő, amikor minden család szo­báiban a könyvespolc is ép­pen olyan nélkülözhetetlen bútordarab lesz, mint a mo­dern rekamié, vagy fotel. Ezt akarja elősegíteni a járási-, városi pártbizottságok propa­ganda és művelődésügyi osz­tályai és a Kossuth Kiadó megyei kirendeltsége által szervezett politikai könyvhó­nap, amely november 23-án kezdődik meevénkben. Miért is szervezünk politi­kai könyvhónapot? A hagyományos — tavasz- szal, vagy nyáron tartott könyvnap elsősorban a szép- irodalmi műveknek, novel­láknak, verseknek teremt propagandát. a politikai könyvhónap pedig kimondot­tan a politikai irodalom rep­rezentatív fóruma. A politi­kai kiadványok ma már nem a régi értelemben vett brosú­rák, hanem többségükben olyan tudományo« és isme­retterjesztő munkák, amelyek színvonalasan, tárgyilagosan tárják az olvasó elé a társa­dalomtudományok legújabb eredményeit a világ és ha­zánk politikai és gazdasági életének izgalmas problémá­it. Differenciált, műfaji te­kintetben is sokrétű a Kos­suth Kiadó által gondozott könyvtermés. Az idén kb. 220 kiadvány I lát napvilágot, s ezek között J nagy számmal jelenik meg j társadalomtudományi, köz- ! gazdasági, szociológiai, filo­Í zófiai mű, valamint regény, agitációs napi jellegű kiad­vány és így sorolhatnánk tó­iéit pótolnunk. Törökszentmik- lóson most az a helyzet, hogy a lakosság előbb tudja meg, hogy érkezett-e borsodi szén, mint a TÜZÉP vezetője. És csak akkor állnak sorban, ha borsodi szén jött. És mást nem is vásárolnak. Az vi­szont elképzelhetetlen. hogy a lakosság teljes igényét ez­zel a szénfajtával elégíthes­sük ki. Jó szén van más is, de a fütéskultúra terén nem állunk jól. Néhány igazán jó, n helyes fűtéskultúrát nép­szerűsítő kiadvány kellene, hiszen borsodi szénből jövőre sem kaphatunk többet. így is a legtöbbet kértük. — Ettől függetlenül: tud­juk, hogy a sorbanállók pa­naszaiban sok az igazság. Próbálunk is segíteni. Most Várpalotáról szállítunk szá­rított lignitet. 4600 kalóriás, kitűnő égőtulajdonságú szén ez. Ebből elegendőt kapunk, de a lakosság ezt. még. nem ismeri. Szeretnénk n beren- tei szén versenytársává tenni. Ez talán segítene a gondokon, hiszen ez olcsó is. A közel­jövőben vásárlóinknak egy- egy ötkilós ajándékcsomagot adunk belőle. Hátha kipró­bálják otthon, hátha meg­szeretik... És akkor elfogy­nának telepeink elől „ sor­banállók. vább. Ez, a többségében szín­vonalas, érdekes könyv azt az érdeklődést kívánja kielé­gíteni, amely manapság mind jellemzőbb a megye lakos­ságára. Különösen nagy fi­gyelemmel kísérik az embe­rek a külpolitikai kiadvá­nyokat. Az utóbbi időben megnőtt az érdeklődés a vi­lág eseményei iránt. A politikai művek fokozó­dó népszerűségét, valamint terjesztőink lelkiismerete­sebb tevékenységét bizonyít­ja, hogy az elmúlt években ugrásszerűen meenőtt a ter­jesztett kiadványok mennyi­sége, Melyek azok a könyvek amelyek a könyvhónap al­kalmával a legnagyobb nép­szerűségre tesznek szert? Csak néhányat a sok kö­zül: említsük meg először Hajdú Tibor; ,.Az 1918-as magyarországi polgári de­mokratikus forradalom”, vagy Csatári Dániel: „50 éves a párt”. Szekér Nándor: „Föld alatt és föld felett” című művét. Közvetlenül a tsz tagoknak szól a nagy példánvszámban megielenő ,,1000 kérdés, 1000 felelet” című kiadvány és az ..Érde­kes kalendárium 1969”. A könyvhónap kiadványai között szép számmal szere­pelnek szocialista és kapita­lista országokat bemutató riportkönyvek, materiahsta szellemű filozófiai, közgazda- sági é<j történelmi ismeret- terjesztő művek és olvan re­gények. amelyek a háború, a közelmúlt, vagy a mai politi­kai életből merítették témá­jukat. Mindenütt a pártszerveze­tek irányításával folyik a szervezés, de a munkában résztvesznek a helyi tömeg­szervezetek aktivistái is. A könyvhón ao könyveit megyeszerte mintegy ötszáz' társadalmi aktíva terieszti, ajánlja majd. A Kossuth Ki­adó évi könyvtermésének mintegy 70 százalékát íiem a könvvüzletek, hanem lelkes, önkéntes terjesztők adják el. Ezekben a napokban a me­gyében több mint hetven aktivista kapja meg a politi­kai irodalom kiváló terjesz­téséért az arany, illetve ezüst jelvényt. Kalmár Gábor a Kos'fith Könyvkiadó megyei kúendütségének vezetője Disznótoros rizscsomagok Hátrányon helyxetűeh... ? Életük szerves része legyen a munka B. G. Politikai KÖNYVHÓNAP

Next

/
Oldalképek
Tartalom