Szolnok Megyei Néplap, 1968. november (19. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-10 / 264. szám

1968. november 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP II Észtország fővárosában, TaVtinnban # szó szoros értelmé­ben minden követ lefényképeztek, lerajzoltak, lefestettek már. J. Szirvyaver fotóművész nem elégedett meg a szokványos, megoldásokkal, új ábrázolási formát keresett az ősi város szépségeinek bemutatására. Képeiből mutatunk be kettőt. 1 r1‘ f’« ; MINI- és SZOKNYA állattenyésztés Dr. Sárkány Pál : A harmadik évezred küszöbén Jó piaca van ma a futu­rológiának, a jövő rejtelmeit kutató tucjpmánynak. Az ide tartozó irodalom — akár fantasztikus regények, akár újságcikkek, akár inkább ismeretterjesztő, kötetnyi dolgozatok formájában — mindig az olvasó érdeklődé­sére tarthat számot. Címe és címlapja után ítélve dr. Sárkány Pál mun­kája is ebbe a témakörbe tartozónak tűnik. A tarta­lom azonban módosítja a felszínes ítéletet, a könyv — ahogy vesszük — több, vagy kevesebb ennél. Kevesebb, mert figyelmen kívül hagyja a fantázia ad­ta lehetőségeket. Több, mert nem annyira szórakoz­tató olvasmány, mint inkább tanulságos ismeretanyagok közlése. Maga a téma többször fel­dolgozott, mégsem eléggé feltárt: mit eszik az embe­riség egy fél vagy egy egész évszázad múltán? A világ nagy részein^ tapasztalható „demográfiai robbanás", a hallatlan módon felgyorsuló népszaporodás az emberiség lelkiismerete elé fogas kér­désként, talán legnagyobb problémaként állítja a Föld lakosságának kielégítő élel­mezését. Sárkány Pál tudomány­áganként tagolt fejezetek­ben, széles tájékozódás alap­ján, igen módszeresen kere­si a választ Alaposan végig­vizsgálja, közben érthető egyszerűséggel Ismerteti azokat a folyamatokat, ame­lyek a termőterületek kiter­jesztésével, a biológia igá­ba fogásával, a talajjavítás­sal, algatenyésztéssel, az élesztők felhasználásával, gépesítéssel, vegyszerezéssel, a műanyagok igénybevéte­lével, növénynemesítéssel, az építkezés forradalmával, a mezőgazdaság fellendülé­sét, az élelmezési probléma megoldását sejteti. A szerző „mindkét lábá­val a földön marad”, miköz­ben elsősorban — helyen­ként kizárólag — technikai­technológiai szempontból közelíti meg a jövőtj Így csak a ma már kibontako­zott újdonságokat vizsgálja. Szándékosan nem gondolko­dik azon, hogy vajon milyen társadalmi mozgásotet igé­nyelnek, vagy Indítanak majd ezek a műszaki tüne­tek, nem töpreng eléggé, hogy a technika csodáit va­jon hogyan fogadják majd azok az emberek, akik szá­mos országban ma még bi­valyt hajtanak a faeke előtt. <r. b.) Rájöttem egy újsághírből, hogy kísérleteznek velünk. Velünk, emberekkel. És nem is úgy, ahogy évezredek óta megszoktuk: mit bírunk, hogyan bírjuk, meddig bír­juk. Nem a kereskedelem kísérletezik, nem a HÉV, nem a MÁV. Nem azt vizs­gálják, milyen kicsire lehet összenyomni bennünket a villamoson, mennyi ideig bírjuk ki levegő nélkül az autóbuszon és víz nélkül a lakásban. Azokon a kísérle­teken is sikeresen túl va­gyunk már — legalább is részben — tudunk-e élni ka­lauz nélkül, állja-e becsüle­tünk a szilárdsági próbát, s bedobjuk-e a viteldíjat jó­szántunkból a perselybe. Mondom, mind e kísérletek több-kevesebb sikerrel mór lezajlottak. Az a kísérlet, melyről most kívánok szólni, teljesen újszerű: embereken végzik abból a célból, hogy a kísérlet eredményeit majd állatokon hasznosítsák. Gondolom, eláll a lélegze­tük erre a hírre. Az nem volt titok előttünk, hogy az élettan, a szerves kémia, az orvostudomány fejlődésével együtt jártak az állatkísér­letek. Tengeri malacok, nyá­lak, kutyák és macskák — áldott legyen az emlékeze­tük — önfeláldozóan segítet­ték a tudósokat abban, hogy nagyszerű új gyógyszerekhez jusssunk. hogy adott esetben szerveinket kicserélhessük, vagy oly szervekhez jut- hasssunk. A majmok —* a közeli rokonságra való te­kintettel — még a tulajdon mirigyeiket és veséiket is rendelkezésünkre bocsátot­ták; Egyszóval, az ember érdekében végzett állatkí­sérletek mindennaposakká váltak az élettani kutatás­ban. Igen sok állatbarát el­lenezte ezeket a kísérlete­ket. Azt állították — az ál­latok iránt érzett megbo­csátható gyöngédségükben — hogy ami érvényes az állati szervezetben: nem ér­vényes az emberi szervezet­ben. Tehát feleslegesek az állatkísérletek: nem egyebek puszta állatkínzásnál. Szinte elképzelhetetlen számomra, mit érzett egy ilyen humanista, amikor ar­ról értesült az újságban, hogy embereken végeznek kísérleteket: az állatok ér­dekében. Egyik kitűnő la­punkban olvastam egy tu­dósítást, melynek címe a következő: „Az állattenyész­tésben hasznosítják a mini­szoknya tapasztalatait”. Be­vallom, engem már a cím is lehangolt Az édes miniszok­nya ijhr tapintatlan össze­kapcsolása a rendkívül hasz­nos állattenyésztéssel: na­pokig megkeserítette utcai, közlekedési és presszói za­vartalan örömömet Egy an­gol félhivatalos lap — ol­vasom az újságban — amely beszámolt a franciaországi állattenyésztési kísérletekről, ismertette azt a már koráb­ban emlegetett tapasztala­tot, hogy a miniszoknyák viselőinek megvastagszik a lába. Franciaországi mérések megállapították, hogy a mi­niszoknyát viselő nőknél öt százaléknál több zsír és hét százaléknál több hús rakó­dik le a lábnak azon a ré­szén, mely az időjárás vi­szontagságainak van kitéve. E megállapítások alapján most Franciaországban és az Egyesült Államokban kí­sérleteket végeznek, vajon hasonló jelenségek mutat­koznak-e azokon a juhokon és szarvasmarhákon, ame­lyeknek a húsfogyasztók ál­tal leginkább kedvelt részé­ről eltávolítják a szőrzetet... Ennyi a cikk; de gondo­lom éppen elég ok az elke­seredésre. A lányoknak is, a fiúknak is, a szarvasmar­háknak is. A szegény kis lá­nyok állandó rettegésben fognak élni ezentúl, hogy miniszoknyájuk révén lá­buknak — mint az újság írja — „az időjárás viszon­tagságainak leginkább kitett részén” hány százalék hús. illetve zsír rakódik majd le: Hiszen e részek nemcsak az időjárás viszontagságainak vannak kitéve, hanem a fér­fiak kevésbé viszontagságos tekintetének is. Sőt, meg merem kockáztatni: elsősor­ban e tekinteteknek vannak kitéve, mintsem a viszon­tagságos időjárásnak. Sajnos a kísérletek azt bizonyítják: minél zordabb az idő, a kon­zervatív természet a láb e részein annál több zsírt és húst fog elhelyezni. Ennek következtében a tekintetek sem lesznek már olyan for- róak, hogy egyensúlyozhas­sák a hideg időjárást, ördö­gi kör. Mi lesz így a lányok­kal, mi lesz a fiúkkal? A vastaguló lábakért vajon vi­gaszt nyújt-e nekik az a tu­dat, hogy a miniszoknya az­zal a felfedezéssel gazdagí­totta az állattenyésztőket, hogy a juhok, illetve a szarvasmarhák szabadon ha­gyott részein... De nem is keserítem to­vább : sem magamat, sem önöket. Hiszen tudjuk jól, hogy a lányok Ittmaradnak, a zsíros szarvasmarhákat vi­szont exportáljuk. Hiába ví­gasztalom magam azzal, hogy ilyen kísérletek egye­lőre csak Franciaországban és az Egyesült Államokban folynak: azt az őszinte lelke­sedést, melyet egy kedves miniszoknya ébresztett ed­dig bennem: nem fogom többé érezni. Ha akarom, ha nem: eszembe jut az állat- tenyésztés, mely fontos do­log. ugyan, de mégis csak más. S azzal sem áltatom magam, hogy a minden új­ra fogékony, nagyüzemi me­zőgazdaságunk e külföldi ta­pasztalatokat nem fogja ha­marosan értékesíteni. Talán már el is kezdte. Mióta e cikkeket elolvastam, nyo­masztó gyanú támad fel bennem, lépten-nyomon. Ta­lán túlságosan is érzékeny természetem rovására keil írnom, hogy újabban min­den második emberben téesz állatgondozót vélek felis­merni. Ha meglátom, hogy egy napbarnított, kemény­járású férfi utánafordul egy miniszoknyás lánynak, s hosszabban szemléli lábának azt a részét, melyet, a divat óhajára, újabban olyannyira kitett az időjárás viszontag­ságának: ilyenkor nem tu­dok szabadulni a kényszer- képzettől, hogy ez az érdek­lődő férfiú vajon nem a Bé­ke Tsz rangrejtve Budapest­re küldött állatgondozója? A legutóbb is, mikor a presszóban egy ilyen baju­szos, barna fiatalember a szomszéd asztalnál végigsi­mított egy ilyen hosszú bar­na combot — melyen az időjárás viszontagságait az én laikus szememmel, még nem sikerült felfedeznem — majdnem odakiabáltam a lánynak: az istenért, ne hagyja — egy szarvasmar­hagondozó kísérletezik ön­nel. Még szerencse, hogy nem tettem mert az állat- gondozó a következő pilla­natban angol nyelven szó­lalt meg. De ez meg azt a gyanút ébresztette fel ben­nem, hátha éppen az Egye­sült Államok egyik kikül­dött tenyészkutatójával ülök szemben. Szóval láthatják, mióta e cikkeket, vesztemre, elolvastam: téveszmék rab­ságában élek. Mégis köteles­ségemnek érzem, hogy a nagy nyilvánosság előtt kö­zöljem gyanúmat. Lányok, ha valaki megismerkedik veletek, dicséri miniteket és szép combotokat: nem biz­tos, hogy tiszták a szándé­kai. Könnyen meglehet, hogy tapasztalatait az állat- tenyésztésben kívánja érté­kesíteni. Hosszúhajú fiúk, ha egyesek megbámulják üstökötöket az utcán: nem okvetlenül modernségeteket csodálják. Előfordulhat, hogy e bámulok a Hortobágyi Ál­lami Gazdaság dolgozói, akik a juhok gyapjának nö­velése végett jöttek Pestre tanulmányútra. Hámos György Hatvanezer kézzel festett virág Nagyon értékes tudo­mánytörténeti dokumentum látványával örvendeztette meg a régi könyvek kedve­lőit az idei Múzeum Hónap. A Természettudományi Mú­zeum Növénytárának „bota­nikus arcképcsarnoka” jel­igével a Vajdahuny ad vár­ban rendezett kiállításán az egyik vitrin dísze egy hatal­mas, három kötetes növény­tani munka egyik kötete. A mű címe „Descriptiones et icones Plantarum rariorum Hungarae”, szabad fordítás­ban: Magyarország ritka nö­vényei írásban és képben. Szerzői gróf Waldstein Fe­renc és Kitaibel Pál. Való­jában természetesen a jó gróf csak a mecénás tiszte­letreméltó szerepét töltötte be, az igazi alkotó Kitaibel IP»ti A három kötet az 1799. évet kővető esztendőkben folyamatosan jelent meg. Egy-egy kötet körülbelül 100 szövegoldalt és ugyan­annyi színes táblát tartal­maz, az utóbbiak mindegyi­kén egy-egy olyan növény kézzel festett képe, amely akkor csak a Nagyalföldön tenyészett, másutt sehol a világon. Minthogy a mű hoz­závetőleg 200 példányban je­lent meg, megközelítőleg 60 000 táblát kellett kézzel megfesteni. S a színek most is úgy „élnek”, mintha csak tegnap kerültek volna ki a művész ecsetje alól. Az 1953—54-es nemzetközi botanikai antikvárkatalógus 3169 mű címét sorolja fel, de mind között ezt értékeli a legmagasabbra. S ez indo­kolt !tk Egészségügyi kiskáté télre Dr. Bugn Lás»lő tanáesml Á tél a természet nyugal­mi állapota; Ezt az idősza­kot az embernek is át kell vészelnie. Hogyan történ­jen ez? A TIT főorvosát, Dr. Buga Lászlót kértük meg, hogy se­gítsen néhány jótanáccsal. — Átvészelni! Valóban ta­lán ez a leghelyesebb kife­jezés; Hideg van, nincs nap­fény, nem tudunk friss zöld­ségfélékhez jutni. Az egyik legfontosabb dolog, hogy szervezetünk vitaminszük­ségletét pótoljuk. Egészséges ember azonban C-vitamin pótlására orvosi rendelvény nélkül ne szedjen semmi­féle vitamintablettát. — Együnk minél több nyers savanyúkáposztát, fekete retket, nyers almát héjastól. Igyunk sok tejet, fogyasz- szunk minél több fehérjetar­talmú ételt. Növeljük meg főztjeink zsírtartalmát, hogy nagyobb legyen a kalóriaér­tékük. A szárazfőzelékek he­lyett részesítsük előnyben, és gyakran iktassuk az étrend­be a zöldfélékből készült konzerveket. Igen egészsége­sek a különböző gyümölcs­szörpök; Különösen kiemel­ném a fekete ribizliből és szilvából nyert gyümölcsle- veket. A napfény helyett se D- vitamint ' fogyasszunk első­sorban. Nem is olyan nevet­séges a melegen felöltözött „napozó” ember. A kisgyer­mekek napoztatása különö­sen fontos. Minden napsuga­rat használjunk ki a derűs napokon, vagy ha módunk­ban áll kvarcoltassunk, csak vigyázzunk a fokozatosságra. A réteges öltözködés he­lyességét már sokan ismerik. Nem a ruha melegít, hanem a rostok közé szorult leve­gő. Téli ruházatunk anyaga minél bolyhosabb, annál melegebb. Lehetőleg több rétegben ilyen alapanyagú, gyapjú, teveszőr stb. téli ru­hát hordjunk. A téli megfázások alapja nagyon sokszor az átnedve­sedett felsőruha, vagy lábbe­li. Ügyeljünk arra, hogy a testünk ne vizesedjen be; Necsak az átfázást, az át- izzadást is előzzük meg. Ne üljünk például kabátban meleg szobában. A cipőnk, csizmánk zárt és bő legyen, hogy meleg zoknit húzhas­sunk bele. A fűtéssel ne a levegőt, a falakat fűtsük. Rövid ideig, nagy felülettel szellőztessünk, így a falak nem hűlnek le és a levegő gyorsan cseré­lődik. Központi fűtésnél ügyeljünk a lakás megfelelő páratartalmára. A fűtőtes­tekre feltétlenül szereljünk párologtató edényeket. Nehéz kérdés a téli vilá­gítás is. Természetes fény a napnak csak igen rövid sza­kában van. A szemünk ká­rára mégse takarékoskod­junk. Ahol dolgozunk, ott erősen világítsuk meg a te­rületet, de a szoba, konyha általános megvilágítása is olyan erősségű legyen, hogy a szemnek kellemes fényt biztosítson. Legalább közepes erősségű lámpákat égessünk itt is; Agyban ne nagyon olvassunk, mert a látószög miatt egyáltalán nem egész­séges különben sem. Testedzés, sport? A tüdő­ben visszamaradó elhasznált levegő csak 40—50 mély lé­legzetvétel után cserélődik ki teljesen. Korcsolyázásnál, sízésnél az izommozgáson kívül a leghasznosabb, amit elérünk, a tüdőnek friss le­vegővel való száz százalékos átáramoltatása. Minden kor­osztálynak, azoknak is, akik nem sportolnak, azt tudjuk tanácsolni, hogy sokat, na­gyon sokat sétáljanak a friss levegőn a leghidegebb télben is. E tanácsok megfogadásá- val pedig sokkal könnyebb lesz a téli időszak „átvésze­lése”. Vincze Jujü

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom