Szolnok Megyei Néplap, 1968. november (19. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-01 / 257. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. november 1. November 1., péntek Marianna napja A Nap kél: 6,27 h-kor, nyug­szik: 16,28 h-kor. A Hold kél: 15.04 h-kor, nyugszik: 2,13 h-kor. Várható időjárás: változóan felhős idő. Nyugaton néhány helyen kisebb eső. Fokozato­san megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Enyhe marad az idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok között. — A KÜLFÖLDI könyv­piacra is dolgozó rangos ki­adónk, a Corvina a kővet­kező évben — a tervek sze­rint — mintegy 290 féle könyvet jelentet meg. Az együttes példányszám eléri az 1700 000-et. A kiadvá­nyoknak körülbelül 20 szá­zalékát adják a magyar nyelvű, elsősorban képző- művészeti könyvek. — Az 1969-es újdonságok 40 szá­zaléka német, 20 százaléka angol nyelven kerül ki a sajtó alól. — A KÖZELMÚLTBAN ér­tékelték országos szinten a keltető állomások elmúlt szezonbeli munkáját. A ki­mutatás szerint a túrkevei TÖVÁLL keltető állomása az országosnál jobb ered­ményt ért el. Míg országos szinten a keltető állomások a berakott tény észtojások­nál 75,6 százalékot értek el, addig a túrkeveiek 80,8 szá­zalékot. A beinduló kelteté- si szezonban az fmsz ré­szére 50 ezer hampshirei sárga csirkét fognak keltet­ni, és ezt követően a túr­kevei Vörös Csillag Tsz bronz pulyka törzsétől szár­mazó tojásokból keltetnek 120 ezer darabot. — kényszerleszál­lást hajtott végre szerdán a texasi Brownsville-ben egy C—35-ös mexikói utas­szállító repülőgép. A gép Póza Ricából szállt fel és Beynosa irányába tartott. A pilótára az egyik utas fegy­vert szegezett és 4 követke­zőket mondotta: „Repüljön Brownsville-be és ott vegyen fel üzemanyagot. További utasítások később következ­nek”. A rádiósnak azonban közben sikerült Brownsville repülőterét a merényletről értesítenie. Így a gépet a kifutópályán már az FBI ügynökei várták, akik a merénylőt, névszerint Juan Garcia Zuripa-t letartóztat­ták. A repülőgéprablás hát­teréről nem adtak ki sem­miféle közleményt. A repü­lőgép röviddel ezután ismét felszállt, és még szerdán délután 24 utasával a fedél­zetén megérkezett a mexikói Tampicoba. — KISÚJSZÁLLÁS városi tanácsa újabb nagyszabású társadalmi munkára mozgó­sítja a lakosságot. Az or­szágos mentőállomással kö­tött megállapodás szerint Kisújszálláson új mentőál­lomás létesül Az országos központ két mentőautót ad, és ezen kívül biztosítja az állomás fenntartását. A vá­rosi tanács az építkezéshez anyagot biztosít. 9 szakipari munkák elvégzéséhez pedig a négy termelőszövetkezet és a két állami gazdaság, valamint az építőipari rész­leggel rendelkező szervek támogatását kéri, — HUSZONEGY FOKOS meleget mértek szerdán Pá­rizsban. 1888 óta október 30-án nem volt ilyen meleg. — BEMUTATTAK a saj­tónak a párizsi volt NATO palotát, amelyben novem­ber végén négyezer hallgató számára megnyílik a párizsi egyetem új részlege. A volt NATO székház modern épü­letében közgazdaságtant és üzemvezetést fognak tanulni a diákok. — MINDEN ÉVBEN je­lentős összeget fizet ki kár­térítésként az Állami Biz­tosító megyei fiókja. Ez év első háromnegyed évében több mint ötven millió fo­rintot. Ezt az összeget fő­ként termelőszövetkezetek­nek fizették ki, de jelentős összeget kapott a lakosság is, az egyéni biztosítás eredményeként. — Legtöbb kártérítést a szolnoki járás termelőszövetkezetei kapták, ahol a jégverés okozott nagy károkat. — KÉT NAP ALATT két világcsúcsot állított fel egy szovjet repülőgép. A Csajka —Sirály típusú kétmotoros, légcsavaros, felsőszárnyas gépről van szó, amelyet „két- éltűnek” és „repülő csónak­nak” neveznek, mivel egy­aránt képes fel- és leszállni vízen, betonon, illetve föl­des repülőtéren. A Csajka első nap 500 kilométer hosz- szú, háromszög alakú pályán 552 kilométeres óránkénti átlagsebességet ért eL A kö­vetkező napon ezt a csúcsot óránként 565 kilométerre ja­vította. — Halló! Smith, Smith és Smith cég? —- Igen. —- Kérem Smith urat! t— Szabadságon vanä — És Smith úr? — Eltávozott az iro­dából. —■ Hát Smith ír? — Én beszélek. — TÉRÍTÉSMENTES vér­adónap volt a héten Török- szentmiklóson. Kisebb üze­mek, a háziipari szövetke­zet, az fmsz dolgozói, peda­gógusok adtak vért; hetven- hatan 25 litert. Egy kis ün­nepségre is sor került: dr. Sülé Mihály városi főorvos elismerésképpen oklevelet kapott abból az alkalom­ból, hogy tizedik esetben adott térítés nélküli vért* — MÁSFÉL MILLIÖS áru­készletből rendez kiárusítást az iparcikk kiskereskedel­mi vállalat Szolnokon a Kossuth Lajos úti bemutató- teremben. A kiárusításon _ amely november 4-én kez­dődik és két hétig tart — női, gyermek kabátokat, ru­hákat, fehérneműket lehet majd kapni kedvezményes áron; — KOLERA PAKISZTÁN­BAN. A Nyugat-Pakisztán- ban fekvő, s hatszázezer la­kost számláló Múltán vá­rosban hatvanöt személy halt meg kolerában. Több száz beteget kórházba szállítot­tak. — PENICILLIN — aller­gia nélkül. Az egyik angol gyógyszergyár kutatói nem­rég izolálni tudták a peni­cillinnek azt az alkotó ré­szét, amely a penicillin sze­dés után a betegeknél időn­ként allegriás reakciókat vált ki. Ezzel a felfedezéssel lehetővé vált olyan antibio­tikum előállítása, amely nem okoz többé penicillin-aller­giát — VILÁGÍTÓ SZEMÜ VEG. A párizsi üzletekben olyan szemüvegek jelentek meg, amelyeknek a keretébe apró izzólámpákat szereltek. Az újdonság nagy keresletnek örvend. S ez nem véletlen: az ilyen szemüveggel késő este gyenge, sőt rossz vilá­gítás esetén is olvasni lehet. — A STATISZTIKA sze­rint az amerikai tv-műsorok csak úgy hemzsegnek az erőszakosságoktól és gyilkos­ságoktól. A statisztikusok az egyik héten megszámolták, hogy az amerikai tv-társa- ságok adásaiban együttvéve 372 erőszakosság fordult elő, közülük 162 azokban az órákban, amikor gyerekek és fiatalok ülnek a képernyő előtt. 19.30-tól 21.00 óráig az adások minden 16 percére egy erőszakosság és minden 31 percére egy gyilkosság jutott. — NÉPESSÉG eloszlási problémák Japánban. A ja­pán miniszterelnökség mel­lett működő statisztikai hi­vatal adatai szerint az or­szág 100 milliós lakossága a japán szigetek területének mindössze 1,25 százalékát képező térségben él. Sőt, mi több, e rendkívül túlné­pesült térség lakosainak 50 százaléka az ország három legnagyobb városában — Tokióban, Osakában és Na- gayában — zsúfolódott össze. Ez a torz jelenség idézte elő a rendkívüli súlyos lakás­hiányt a városokban és drá­gította meg fantasztikusan a telkeket, amelyek most 2000- szer többe kerülnek, mint a háború előtti években. — NEMZETI IRODALMI MÚZEUM Üzbegisztánban. Taskentben megnyitották a Nemzeti Irodalmi Múzeumot ahol a sok évszázados üzbég irodalmi örökség legértéke­sebb kincseit gyűjtik össze. A múzeumot az üzbég iro­dalom megalapítójáról, Ali- ser Navoiról nevezték el. A Szovjetunióban most emlé­keznek meg Navoi születésé­nek 525. évfordulójáról. A múzeum termeiben több száz igen ritka keleti kéz­iratot és miniatűrét, ezenkí­vül sok festményt, szobrot és más művészeti alkotás« állítottak ki. Az anyagban jelentős helyet foglal el Navoi munkássága. Kiállí­tották egyebek között a pá­rizsi és a londoni múzeu­mokban őrzött Navoi mű­vekről készült fotókópiá­kat is, <— MADRIDI PROBLÉ­MÁK. Madridban jelenleg 3 millió ember él. Á spanyol főváros lakossága rendkívül gyorsan növekszik, viszont Spanyolország több tartomá­nyában nagy területek el­néptelenedtek. Madrid túl­népesedése sok új problémát vet fel, például a lakásépí­tésben és a közlekedésben. Prxsera Isxkij 80 éve, 1888. november 1-én halt meg Nyikolá) Mihajlovics Przsevalszkij orosz katonatiszt, kiemel­kedő földrajzi kutató-fel­fedező. Katonaiskolán taní­totta a földrajzot, majd a szentpétervári Földrajzi Társaság javaslata ala"ojnn tett felfedező utakat Ázsia feltáratlan belsejébe. A bá­tor és sokoldalú katonatu­dós 18 évet felölelő uta­zásain fáradhatatlan ener­giával mintegy 30 000 km utat tett meg. Óriási, ad­dig még ismeretlen terü­leteket járt be. és írt le. Megfigyelései és megálla­pításai korszakot nyitottak Közép-Ázsia tudományos megismerésében. Többek között 6 fedezte fel a Hoang- ho forrásvidékét és a Lop Nor tavat Útleírásai n tu­dományos adatok gazdag tárházai, egyszersmind iro­dalmi értékű művek. Egyik munkája, még életében je­lent meg magyarul. KATASZTRÓFÁK A VILÁG MINDEN TÁJÁN Forgószél söpört végig a Bengáli-öböl fölött. Harminc ember meghalt, ötezren fedél nélkül maradtak. Felgyulladt, majd elsüllyedt egy utasszállító hajó az ecuadori Puerto Esmeraldas kikötőjében. Negyvenen meg­haltak. Harminc méteres szakadékba zuhant Szöultól kétszáz­ötven kilométerrel délkeletre egy utasokkal teli autóbusz. A szerencsétlenségnek negyvennégy halálos áldozata van. Rejtekhely az ajtó mögött Földbe ásott hordók — A csalhatatlan sximat — Egyre kevesebb az, aki nem jelenti be bortermését, vagy eldugja. Tudják, ha az elrejtett bor után fizetendő adó meghaladja az ötezer forintot, bírósági feljelentést teszünk — mondja a jász­berényi vám- és pénzügyőr­ség szakaszparancsnoka. — Ezek szerint ma köny- szebb a vám- és pénzügyőr­ség munkája. — Azért van mit tenni. Nagyon sok a termelő. A já­rásban több mint hatezer. Valamonnyiök lakásán meg kell fordulnunk, ellenőrizni, hogy valóban annyi van-e neki, mint amennyit bejelen­tett. — Általában a bejelentést húzzák-halasszák. Arra gon­dolnak, minél később me­gyünk ki ellenőrizni, annál több bort mérhetnek ki és az tiszta haszon. Ugyancsak meglepődnek, amikor hívat­lanul betoppanunk. Ha ilyen­kor nem próbálnak átját­szani bennünket, nem csi­nálunk ügyet a dologból. Munkájuk során azonban nem csak ilyen esetekkel ta­lálkoznak. Egyesek még min­dig hajlamosak arra, hogy elrejtsék a bort. Jászjákóhal- tnán például az ajtó mögé falazták be a hordót. A pénzügyőr furcsának találta a szoba különleges alakját, megkopogtatta a falat és a mese modem változata már­is valóság lett. Tárulj sze- zám — mondta és a fal mögül öt hektós hordó, tele borral, került elő. Mások szárral takarják be, vagy a padlásra dugják el a bort Előfordult, hogy a határban ásta el az illető a hordót Természetesen más földjébe. Éjszaka csinálta, mégis rá­jöttek. Jó volt a szimat Ilyen esetekben nincs helye a kifogásoknak. Súlyos bün­tetés az ára. — A bor elrejtésénél na­gyobb gondot okoz a zug- pálinkafőzés. Nincs olyan év, hogy két-három zugfőzőt le ne lepleznénk — folytatta a parancsnok. Példákat mondott el. Akad A Szolnoki Szigligeti Színház Szolnokon ma este 7 órai kém dettel: A néma levente. r--------1 1 MOZI [ _____1 1 Szolnok: Vörös Csillag: Az éjszaka rablásra való, Tisza: Razzia, MÁV: A kasztíliai só­lyom. Jászberény: Lehel: Lány a három tevével. Kisújszállás: Ady: A magányos villa titka. Kunhegyes: Szabadság: A ha­lálraítélt ártatlan Kunszent- márton: Körös: Egy nehéz nap éjszakája. Mezőtúr: Béke: szün­nap, Dózsa: Élet a kastélyban. Szabadság: Próféta voltál szí­vem. Tiszafüred: Tisza: A hi­vatás kockázata. Törökszent- miklós: Dózsa: Fejlövés: Túr­keve: vörös Csillag: A P—3 nem jelentkezik. SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. — Kapcsoljuk a Szolnoki Értelmiségi Klubot. — Hogy tetszik? KOSSUTH RADIO: 8.17: Rita Gorr és Georg Hann énekel. 9,00: Vojtina ars poeti­cája. Arany János verse. 9,18: Könnyűzene. — 10.10: Óvodások műsora. 10.30: Édes anyanyel­vűnk. Lörincze Lajos műsora (ism.) 10.35: Beethoven: L szim­fónia. 11.00: Iskolarádió. — 11.35: Mozart: Esz-dúr szerenád. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: A világ- gazdaság hírei 13.05: Budapest kulturális programjából. 13.06. Vita a korszerű mezőgazdaság­ról. 13.21: Anda Géza zongorá­zik. 13.47: Járóka Sándor népi zenekara játszik. Pécsi Kiss Ag­nes énekei 14.19: Kóruspódium. 14.20: Oscar Strauss műveiből. 14.30' Róka Móka Bábszínháza 15.15' Üzenetek — 15.55: Falusi délután 17.05: Külpolitikai fi­gyelő. (Algéria). — 17.15: Svéd Sándor énekel. — 17.40: Nyitott stúdió 18.00: Üj Zenei Újság.— 18.40: Ifj. Magyar! Imre népi zenekara játszik. Palcsó Sándor énekel. 19.30: Borotvaélen. Rad- ványi Ervin szerzői estje. 20.29: jónéhány. Bóna Pálné, jász­berényi lakos többek között Írét helyen is főzte a pálin­kát. A lakásán és az egyik iskolában. Két főzője volt és az egyiket bérbe adta Kovács Józsefnek. A „fővál­lalkozó” 13, a bérbevevő 5 litert főzött ki. Elkobozták a pálinkát, a főzőt és Bónánét 800, Kovácsot pedig 600 fo­rintra büntették. Mindkettő­jüket több mint ezer forint szeszforgalmi adó befizetésé­re is kötelezték. Nem babra megy tehát a „játék”. , És sajnos mégis akadnak, akik csinálják, sőt olyanok is. akik folytatják. Egy-egy helyen párosával van saját készítésű főző. — Divatossá vált a zugpá­linkafőzés. Pedig nagyon egészségtelen a házilag fő­zött pálinka. Még a legjobb „házi” módszerrel sem lehet szétválasztani a pálinkát az égési mellékterméktől, a koz­maolajtól, a ciántól. De fő­zik, mert megveszik. Igen, főzik mert megve­szik. Pedig ha látnák, hogy milyen primitív eszközökkel főzött pálinkát Sánta József a jászberényi tanyán, nem valószínű, hogy meginnák a cseppenként összegyűlő szeszt Akad persze egészen szak­szerűen szerkesztett főzőké­szülék is. Ilyen volt a Kon­koly Józsefé. Kisipari mun­kának egészen remekmű. — Nehéz küzdeni a zugpálinkafőzés ellen. Sze­rencsére akadnak segítőtár­saink is. Tőlük tudtuk meg, hogy az egyik jászszentand- rási tanyán Mengyi Imre is főz pálinkát. Az istállóban, motorkerékpár javítás köz­ben találtunk rá a gazdára. Amikor megmondtuk miért jöttünk, az asszony hirtelen beszaladt a tanyába. Azt hittük a főzőt akarja el­dugni. Tévedtünk. A pálinka az istállóból nyíló helyiség­ben csordogált. Akkor is, amikor erről faggattuk a ko­nokul tagadó férjet. Ezer forintra bírságoltuk és kö­teleztük 3360 forint adó meg­fizetésére is. Ez is egy a sok közül. A lebukottak készülékeiből akác egy kiállítást rendezhetne a jászberényi vám- és pénz­ügyőri szakasz. Évek alatt sokan vesztettek rajta. A ha­szon, a nyereségvágy azon­ban túl erős gyökérnek bi­zonyul. Annak kivágására a1 pénzügyőrök munkája mel­lett szükség van mások se­gítségére is. Amikor bezár­tak az italboltok, ne legyen hely, ahol olykor még hitel­be is ihassanak a „törzsven­dégek”, ahol nem hagyhat­ják ott fél vagy egészhavi fizetésüket az emberek.- mj — Fogadás A tv mai műsorából ajánljuk Találkozó a 3-as stúdióban. Az új sorozatban sző* bakerülő témákkal mindenki találkozik az üzemben, a hivatalban. a villamoson, az áruházban, — egyszóval: as életben. a műsor készítői ezért azt szeretnék, ha az el­ső adás után a továbbiakat a nézők szerkesztenék, ötle­teikkel és a környezetükben látott példák segítségével, A beszélgetés résztvevői: újságírók, és a telefon, amely-' lycl máris bárki bekapcsolódhat n műsorba. A műsort 19,10 órakor sugározza a tv. Bye, bey, bye, Bírdle. Részletek Strouse zenés játékából. 20.51: Az elmúlt hónap slágerei. 21.26: Anda Géza zongorázik. — 22.20: Nagy siker volt, hallgassuk meg újral 23.00: Kamarazene. 0.10: Csárdások. PETŐFI RADIO: 10.6«: Sullvan: A mikádó. — Kétfelvonásos operett. Közben: 11.01: Válaszolunk hallgatóink­nak! 11.16; Az operettközvetités folytatása. 12.04: Szép magyar vers. Kölcsey Ferenc: Rákos nymphájához. — Alkonyt dal. Hervadsz. — Fejedelmünk haj. — Huszt (lsm.) 12.14: Zenekari muzsika. 12.45: A művelődéspo­litika. 13.00: Színházak, mozik nézőterén. 13.11: Dallal-tánccal a világ körül. 14.00: Kettőtől— hatig... 18.10: Bástyasétány 77. Részletek Eisemann—Dalos ope­rettjéből. 18.40: Láttuk, hallot­tuk (ism.) 19.00: A hanglemez- bolt Könnyűzenei újdonságai. — 19.20: A Müncheni Filharmónl- kus zenekar hangversenye a Müncheni' Ünnepi Nyáron 21.13: Mesterek — mesterművek. 21.33: Muzsikaszó (lsm.) — 22.21- Régi magyar operákból. BUDAPEST: 8.05: Iskola-tv. Élővilág (ált. Isk. V. oszt.) 8.25: Orosz nyelv (középisk. HI.—IV oszt.) 9.05: Orosz nyelv élt. isk. V. oszt.) 11.55: Francia nyelvlecke (kö­zépisk. Hl—IV. oszt.) 13.10: Élő­világ (lsm.) 14.00: Orosz nyelv (ált. Isk. V. oszt.) (ism.) 17.26: Pedagógusok fóruma. 17.58: Hí­rek. 18.05: Kuckó. 18.25- Zenei Figyelő. A TV zenei újságja. — 19.05- Esti mese. 19.10: Találkozó a hármas stúdióban. — 19.35: Finnországi űtijegyzetek. 19.55; Találkozó a hármas stúdióban. (A műsor folytatása). 2.00: TV- hiradó 20.20: Péntek esti bemu­tató: Örsi Ferenc- Holtág (tévé- film 16 éven felülieknek!) 21.451 TV-hlradó — 1 kiadás. POZSONY: 18.40: Filmhíradó. 19.00: TV-hír- adó. — 20.10: Mindenki háza, — olasz tragikomédia — filmtörté» net. 22.00: Tv-híradó. BECS: 17-00: Gyermekműsor 6 éves kortól. 17,30: Ifjúsági műsor 11 éves kortól. 17.55: Könyvsarok. 18.20: Jó éjszakát gyerekekI — 19.45: Tv-híradó. 20.00: Orpheus és Eurydike. Willibald Gluck operája. 21.35: Tv-híradó. 21.45: A szerelem fénye. Egy anya sorsa. Film. BELGRAD: 17.15: Híradó gyermekeknek. 17.30: Adás gyermekeknek. — 18.20: Népi muzsika. 1P.05: Ri­port. 20.35: Isten hozott, idegen! — amerikai film. — 22.05: Téma ma estére. 22.20: Az ember és a zene. BUKAREST 8.30: Spanyol nyelvlecke. 15.30: Gyermekműsor. 16.00: Turisták­nak. 16.30: Spanyol nyelvlecke. 17.00: Albatros. — Ifjúsági iro­dalmi folyóirat. 18.00: Mezőgaz­dasági újdonságok. 18.40: Zenei stúdió — az orosz zenei iskola. 19.00: Reflektor.— 19.15: Bolgár film. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Virágh Iván Telefon: Szerkesztőség: 20—93, 23—20. 20—69 Kiadóhivatal- 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatala Szolnok. I. sz Irodaház Index-szára: 25 068 Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom