Szolnok Megyei Néplap, 1968. november (19. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-03 / 259. szám

1968. november 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP II így született a forradalom „Az Irtis partján" szerzőjének új regénye — Beszélgetés Szergej Zaliginnel Cölibátus — fg’en vagy nem ? Negyvenéves katolikus lelkész házaslársat keres — Vagy tartson szeretőt? A napokban jelent meg huszonhárom nyugatn& met lelkész könyve a cölibátusról, a katolikus papok kötelező nőtlenségéről. A kötetet egy te kintélyes katolikus kiadóvállalat adta ki Frans Böckle, a bonni teológiai fakultás professzora/ nak szerkesztésében. Szergej Zaligin Szibériában született, az Altájon, Bar- naulban végezte el a mező- gazdasági technikumot, majd néhány esztendei agronó- musi munka után hidrotech- nikus-mérnöki oklevelet szer­zett. Jelenleg Novoszibirszk- ben él, a Szovjet Tudomá­nyos Akadémia Szibériai In­tézetének Tudományos mun­katársa. És író. A népszerűség viszonylag későn érte utói: az 1952-ben, Moszkvában megjelent köny­vével, az Északi elbeszélé­sekkel. Első nagy sikerét 1964-bein aratta. Ekkor je­lent meg Az Irtis partján, amelyet a világnak csaknem minden nyelvén kiadták. Ma­gyarul is. Szergej Zaligin alacsony, mosolygó ember. Ötvenöt éves. Csöndesen, nagyon megfontoltan beszél. — Sokan ünnepeltek azért, hogy az úgynevezett „élet- hői” érkeztem az irodalomba. Ez még nem érdem, legfel­jebb előny. Biztos vagyok benne, hogy az irodalomba vezető legjobb út — nem az irodalom. A tudományos munka fegyelemre szoktatott. A kutatás, a kísérlet izgal­ma, kitartása és módszeres­sége nemcsak a természet tit­kainak megfejtésében segít­het. hanem az ember és a történelem bonyolult kapcso­latainak értésében is. — Történelem nélkül ért­hetetlen a jelen, És ezért a művészet sem létezhet a tör­ténelmen kívül. Különösen mélyen átérzi ezt az ember északon, s még mélyebben az északi falvakban. De az, hogy északon, hogy dolgoztam fa­lun — ez véletlen dolga is lehet. Az viszont törvénysze­rű, hogy nemzedékem az utolsó, amelyik még látta mai utunk kezdetét. Hogyan indült a forradalom? fi* itt lényeges az. hogy ne csak a vezetés szerepét mutassuk meg, hanem azt is, hogy mi­ként hatolt a. forradalom az emberek közé. Ahol az ese­mények már elvesztették pá­toszukat, ahol a változások a leghétköznapibb formákban r C sodálatosak az as­szonyon. Csodálato­sak, mert... De in­kább lássuk a tör­ténetet, hiszen a Jelzők önmagukban csupán frázisok. Nyolc éve voltak házasok. Valószínű, az első szerelmes hónapokból marad meg az a szakásuk, hogy búcsúzásnál, találkozásnál szájon csókol­ták egymást. Az idők folya­mán az egykor vad és szen­vedélyes csók, amolyan test­véri puszivá szelídült, bár kívülről nézve ez is valódi csóknak hatott. Égvébként az egész életük szelíddé vált, mondhatni meghitté. Szóval unalmassá Konfliktus nélkü­li emberek voltak, így hát könnyen megvoltak veszeke­dés nélkül. Hiányzott életük­ből a ritmus: Szerelem, ve­szekedés. kibékülés szerelem, veszekedés, t. Közben a férfi rákapott az italra. Nem nagyon, nem vi­harosan csak szolidan. de ivott és elmaradozott. Egyébként jóízű fickó volt. szerette a fel°sését. szerette a társaságot. Tulajdonképpen ezért a társaságért történt minden Nyolc évig kibírta nélkülük, aztán kitört. Bár ha meggondoljuk, ezt nem lehet róla mondani, hiszen ez a szó, hogy kitömi, szá­mára ismeretlen fogalom **>lt, teljesen idegen az egyé­niségétől, Csupán az tör­mutatkoznak meg. Miként formálta a forradalom ma­gukat az embereket... Mi­ként élt benne az orosz pa­rasztban a változás lehető­sége. micsoda óriási ellenál­lást kellett legyőzni, az elő­ítéleteknek milyen hálózatát átvágni ahhoz, hogy máig érjünk. — Hat évig írtam új regé­nyemet, melyet a Novij Mir közölt, a Sósvölgyet. A szi­bériai polgárháború idején, 1919-ben, két hónap alatt játszódik regényem cselek­ménye Szibériában, melyet az ellenforradalmi erők ezidőtájt szinte teljesen elszakítottak a központi hatalomtól, körül­belül hét partizánköztársaság alakult. Voltak jobban szer­vezett köztársaságok, voltak olyanok, melyekben teljesen elhatalmasodott az anarchia. Ezekben a köztársaságokban a nép, n felkelt uép maga gyakorolta a hatalmat. Volt olyan köztársaság, mely ha­talmas területen mintegy 14 hónapig létezett, önálló pénzt bocsátottak ki. lapjuk volt, fegyvereiket maguk fabrikál­ták. A nép önmagát védte. Megérezte a szabadságot — és nem akart tovább más­ként élni. Más kérdés, hogy tudta-e: mi ez a szabadság? — Regényem újdonsága csak részben tematikai, bár az a valóság, hogy ezekről n partizánköztársaságokról még senki sem irt. Ez azon­ban mellékes és semmikép­pen sem irodalmi tény. Fon­tosabbaknak tartom n szándé­kot: a népet fejlődésében, történetileg ábrázolni. Ponto­san kell tudnunk, hogyan élt, hogyan gondolkodott... ho­gyan keletekzett a szovjet hatalom? Az Auróra ágyú­lövése — jeladás volt. Ezzel kezdődött, de miként foly­tatódott? Ezekre a kérdésekre akartam válaszolni a Sós­völgyben. — A Sósvölgy-gyel szoro­san összefüggd műnek gon­dolom korábbi kisregényemet. Az Irtis partjánt, mely kü­lönben genezisében is össze­tént, hogy vísszalopódzott az elhagyott férfitársaságba. Természetesen az időt a fele­ségétől lopta. Először csak rövid órácskára, aztán egész szombat délutánra, később vasárnapra is elmaradozga- tott. De nem lehetett rá ha­ragudni. Kedvesen, mosolyog­va, enyhe kis szalonspiccel állított haza. — Ne haragudj, anyukám, megjöttem.. s — ezt olyan ...és a kedvesen mondta, mint egy gyerek, aki rossz fát tett a tűzre és most bocsánatot kér. Később megegyeztek, hogy bejelenti, ha elmarad. És aztán rendszeressé vált a hét végi vikend az erdő­ben, a vadászat az ivászat, a „kan-muri” ahogy a férfi becézte az ügyet. — Megyek anyukám.,. Ez az anyukám-anukám dolog is koptatja a szerel­met. Nem K’árikám,. nem Jucikám, hanem anyukám. Megöli a szerelmet. Az em­ber az anyukájába nem sze­relmes. Nem kötelező, nem is tör­vényszerű ilyenkor, de az ő felesége megcsalta őt. Az életben azért van némi sze­repe a véletleneknek is. Az tartozik mostani regényem­mel. Már gyűjtöttem az anyagot a polgárháborús té­mához, olvastam a megszám­lálhatatlanul rengeteg doku­mentumot, amikor szerettem volna az időt és az embere­ket jobban megközelíteni, az erőt kipróbálni. Ezért kezd­tem el írni egy elbeszélést. Ebből következett Az Irtis partján. Rájöttem ugyanis, hogy azt az átváltást, amely az orosz parasztban az egyé­niből „ kollektív gondolko­zásra megtörtént, képtelen­ség egyetlen ponton, sűrítve megadni. A folyamat nélkül érthetetlen az egész. Az em­berek, a hősök mások, de a szemlélet azonos. Zaligin emberei leginkább, mint tragédiákat élik át a polgárháborút és a kollekti­vizálást Hisznek annak jó­ságában, ami történik, egész szívükkel igent mondanak reá, de nem akarják hinni, hogy a jót, a társadalom számára hasznosat — olykor a társadalom ellenére kell megtenni. A forradalom éppen az életet adja azoknak az em­bereknek, akik kiteljesedhet­nek tiszta erkölcsiségükkel. E. Fehér Pál Rabközség A budai palota Csonkator­nyában. a szolnoki és az esz­tergomi vár török börtöné­ben a módosabb, gazdagabb, nemesi rabokat gyűjtötték össze a törökök. Ezekben a börtönökben a török olyan intézményt valósított meg, amelynek aligha akadt párja a világon. A magyar ún. rab- községek voltak ezek. A jobb­módú foglyok tartásával ugyanis anyagi célja volt a töröknek: a váltságdíj. A budai Csonkatoronynak s a másik két hirhedt bör­tönnek magyar foglyai, tö­rök engedelemmel. önálló községgé szerveződtek. Mind a Csonkatoronynak, mind a másik két börtönnek volt egy rabok-választotta bírója, sőt papja és önálló pecsétje is. Az 1662-ből való „Eszter­gomi keresztény rabok pe­csétjén” egy hosszúra nőtt hajú, kezén-lábán megbilin­cselt rabot látunk, körötte asszony szeretőjét a férje társaságában ismerte meg. Férje a társasághoz csapó­dott, szeretője pedig kivált onnét és többé nem ment hét végén a férfiakkal vadászni. Elég érdekes szerepcsere volt ez. Az új szerelemnek jó. iz­galmas sós íze volt, a féle­lem is hozzájárult ehhez. — Az emberek, mint az ázalékok úsznak a semmi­ben, keresik egymást, és megtalálják egymást. Az törvényszerű, hogy te drá­gám, megcsaltad a férjedet. Az viszont teljesen véletlen, hogy velem csaltad meg — mondta a férfi, elég érdeke­sen aktualizálva egy filozó­fiai tételt. Közben azon is gondolkozott hogv elmondja az asszonvnak. milyen mafla a férje! Mi más lenne az, aki ilyen jó nőt elhanyagol? Ezt eondolta ce nem mond­ta ki. A nőnek nem tetszett ez a filozofikus szerelem. Sértette is. Miért törvénvszerű az, hogv ő csal. miért kell egy nőt megalázni? Minden szom­baton elkísérte a férjét a hegy felé induló busz­hoz. ott a társaság zsi­Országos méretű Gyakran használjuk írás­ban — szóban az „országos méretű” jelzőt. Különösen ha nyomatékot akarunk ad­ni, mondani, vagy írni va­lónknak. Ilyenkor persze ritkán gondolunk az ország fizikai méreteire. Vessünk most egy pillantást erre is. Ami hazánk két főméretét illeti; hossza nyugat-keleti irányban Szentgotthárd és Kispalád között 528 km. Legmagasabb pontja, az or­szág teteje, az 1015 méteres Kékestető. Legmélvebb pontja Szeged alatt a Tisza síksága mindösze 78 méter­rel a tenger szintje felett. Országunk területe kerek­számban 93 000 négyzetkilo­méter lakossága 10 millió 270 ezer. A föld 128 független or­szága közül területben legkö­zelebb áll hazánkhoz a 92 ezer négyzetkilométeres Por­tugália. melynek lakossága viszont kereken egy millióval kevesebb. Lélekszámban csaknem egyezik hazánkkal a 10 millió 194 ezer lakosú Nepál. Ennek viszont terüle­te sokkal nagyobb: 140 ezer négyzetkilométer. Végeredményben kicsiny, vagy nagy ország a mi orszá­gunk? Ez attól függ. hogy melyik országhoz hasonlítjuk. Ha területét a Szovjetunió­hoz vagv Kanadához, lakos­ságát Kínához, vagy Indiá­hoz mérjük, akkor nagyon is kicsi. Viszont hatalmassá válik, ha ezt az egybevetést Monacoval vagy San Marí­néval alkalmazzuk. Szolnokon félholdak, csillagok. Ezeknek a török rabközségeknek ma­gyar foglyai különös helyzet­ben voltak. A török — rab­társaik kezességvállalása mel­lett — akár egv-egy eszten­dőre is szabad lábra helyezte őket, hogy bejárva Magyar- országot, összekéregessék váltságdíjukat. Akadt, aki még halálos betegen is visz- szatért, nehogy a török — szökése miatt — társain tölt­se ki bosszúját. A budai Cson­katorony foglyainak életét 1579-ben az itt raboskodó Pa- latics György versben éne­kelte meg. 1664-ben Auer Ferdinánd pozsonyi nemes raboskodott itt; ő naplóban ír­ta meg keserves sorsát. A budai Csonkatorony rab-köz­ségének papja az 1560-as években bizonyos Szolnai György volt. ő és két rab- társa — két elfogott visegrá­di vártiszt — bevéste nevét a Csonkatoronynak újabban feltárt kőfalába is. vaja közben megcsókolták egymást. Testvéri puszi volt, de azért a kisüsti szaga át­ütött rajta. „Már megint ivott, még az erdőbe se értek, már itthon ivott”, — gondol­ta, de nem szólt „De szép pár, az Isten is egymásnak teremtette őket” — mondogatták az emberek, mert még semmit se tudtak. — Elment ez a ronda ban­da — borult egy félóra múl­va szeretője karjába a nő. Csodálatos volt ez a szere­lem. Az első órákban. De amikor a férfi lustán, bá­gyadtan rágyújtott és beszél­ni kezdett, már mindig meg­bánta, hogy itt van. Erősen érezte, hogy amit tesz, jóvá­tehetetlen. És a férfit sarkallta a lel­kében lakozó féltékeny düh. — Tudod a te férjed.. s — az as'zriny azonnal megérez­te, a hangsúlyból megérezte, hogy most rossz következik, s ezt nem akarta, ezért köz­bevágott. — Hagyd ő+ békében, kér­lek Ne bántsuk. Te is tudod, nagyon jól. hogv az án férjem ew naevon okos, becsületes és értékes ember. Mindenki navvre tartja őt. Hogv én megcsalom, a? az én bűnöm ás rossza-ágom, nem az ő buta«ága. A férfinek mindon szó fáit . Még mindig q férje, az én karjaimban liheg s a férjét isteníti. Tulajdonképpen ez a lelki prostitúció, sokkal rosz- szabb a testinél” — gondol­Böckle az előszóban hang­súlyozza, hogy a szerzők nem akartak vitába szállni a Szentszékkel, csak be akarnak kapcsolódni a vi­lágszerte folyó vitába. Még­is a könyvben egyetlen meg­állapítás sincs, amely a cö­libátust igazolja. A szerzők egytől egyig támadják ezt az idejétmúlta egyházi törvényt és a házasság, illetve a nőt­lenség közötti szabad vá­lasztást javasolják. Az 1965. évi zsinat és VI. Pál pápa — mint ismeretes — a cöli­bátus mellett foglalt állást. Nemcsak a könyv írói el­lenzik a papok nőtlenségét: 1967-ben egy körkérdés so­rán a nyugatnémet katoliku­sok 69 százaléka és a pap­növendékek túlnyomó része is erre az álláspontra he­lyezkedett. A tübingeni teo­lógiai fakultáson az idén megtartott ankét alkalmával száznyolcvan papnövendék közül százhetvenkettő a cö­libátus ellen foglalt állást. A müncheni teológia növen­dékeinek 94 százaléka is ezen a nézeten van. A szerzők azt is megálla­pítják, hogy a nőtlenség el­lenzőinek száma rendkívül nagy. Olaszországban tizen­ötezer lelkész — tehát min­den ötödik — kivált az egy­házból, vagy már elszánta magát erre a lépésre, hogy megnősülhessen. Franciaor­szágban a nős papok számát hétezerre becsülik. Nyugat­németországban újabban új­sághirdetések útján keresnek maguknak házastársat a pa­pok. (Legutóbb ez a hirdetés jelent meg egy vidéki lap­ban: „Negyvenéves katolikus lelkész házastársat keres. — ta. Azután felölt, az asztal­hoz sétált, kezébe vett egy ceruzát és szórakozottan az újság fehér szélére többször leírta ellenfele nevét. Nem vette észre, mit csinál, hi­szen a lelke háborgott, csu­pán a keze önállósította ma­gát. Már fantommá nőtt a férj, akit hónapok óta fel­szarvaztak és mégis mindig 6 győz. bár itt sincs és sem­miről sem tud. — Az én férjem — szólalt meg háta mögött az asszony, a firkálást bámulva — az én férjem ioszilonnal fria a nevét és nem i-vel! Eleget szenvedett érte azelőtt. Most már megtartjuk az ipszilont! — Mindezt nagvon kevélven é- büszkén mondta, a férfi először meg sem értette, azu­tán is csak bámulta a nőt, akinek még a szemölcseit is ismerte és akinek minden héten többször is felfedezte a testét. „Ez ő volna?” — kételke­dett a nőben önmagában, az egé^z helvzetben. Magára szedte a ruháit, nvaVkonööiét fel sem rakta, cipőfűzőiét meg sem kötötte, köszönés nélkül elindult. „A lelkét a lelkét azt nem tudtad megismerni megfog­ni. Az nem vol* a tiéd...” — mormogta félhangosan a sö­tét utcán. Arcát meleg má­jusi eső mosta, mire hazaért ruháját csavarni lehetett. Le­ült az áev szélére és tovább kínozta önmagát. „Az a marha, az a másik, Komoly, fényképes ajánlato­kat a 12392 jeligére kérek.’^ A könyv szerint 1964. feb­ruárjától máig 10 300 kér­vény futott be a Vatikánhoz — mind a papi szolgálat alól való felmentést kért. — A Szentszék gyorsított eljárás­sal intézte az ügyet: a nő­sülni szándékozó papok át­lag három hét alatt megkap­ták a választ, a legtöbbször eleget tettek kérelmüknek. Hogy milyen nagy a háza­sulni kívánó lelkészek száma, bizonyítja az alábbi példa is. Egy nyugatnémet kerületben a múlt évben hu­szonnyolc új papot iktattak be, ugyanakkor heten kilép­tek az egyházból. A könyv egyik szerzője szerint még több az olyan lelkész, aki megmarad ugyan hivatalában, de mégis meg­szegi a cölibátust. Magya­rán: szeretőt tart. A nőtlenség ellenzői az alábbiakra hivatkoznak ál­láspontjuk védelmezésében: Jézus nem követelte aposto­laitól, hogy önmegtartózta­tásban éljenek; az evangé­likus papok házasodhatnak és továbbra is hivatalukban maradhatnak; a görögkeleti egyház lelkipásztorainak túl­nyomó többsége is házaséle­tet él. Azért sem tartják helyes­nek a könyv írói, hogy a pa­pi pályára lépők egészen fia­talon, tapasztalatlanul vá­lasztják ezt a hivatást, hol­ott mégnem tudják felmérni a nőtlenség hátrányait. Csak jóval később döbbennek rá, mire vállalkoztak. Ennek pe­dig rendszerint az a követ­kezménye, hogy hátat fordí­tanak a papi pályának, vagy titokban élnek nemi életet. az vajon mit csinált vele, ml a varázsszere? Az én karjaim­ban is róla beszél... Talán dicsérnem kellett volna, azt mondani, hogy milyen okos és különb mint én? Eh!” Le­dőlt ruhástul. Éjszaka, lidérc­nyomások kínozták, már haj­nal volt, amikor a befülledt kacatokat leszedte magáról. A következő szombaton el­ment ő is a bandával, az er­dőbe. Találkoztak hát és semmilyen győzelmi fölényt nem érzett, sőt határozottan kínosan érezte magát. Az élet nagy kerítő, különösen ilven kis helyen. Együtt, egy bo­korban laoulva lesték a vad­kant. Nem volt szerencséiül?. Amikor ezt megállapították, a férj feléje nyűitotta a pá­linkás fiaskót És a hosszú csend után megszólalt; — Igyál, testvér. Egyéb­ként nagv marha vagy. Miért nem nősülsz már mes? Igaz, én is marha vagyok. Itt ülök, két állá napig, ahelvett, hogy otthon az asszonyt simogat­nám. Sainos a férfiember ilven. Vadásznasszió! Ulti! Meccs! Hamar megunjuk mi a szerelmet. Az asszon vök meg... Én csak azon csodál­kozom, hogy ez a Klári en­gem még nem csalt meg. A férfi jót húzott a fiaskó­ból. Egy szót sem szóit, mnrt ő is úgy érezte, hogy tulaj­donképpen ezt a férfit a fele­sége nem csalta meg. Suha Sá»fc>r lélek ? 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom