Szolnok Megyei Néplap, 1968. november (19. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-03 / 259. szám

Húzni, vagy Fogfájással kezdődött..: Elrohantam a legközelebbi kerületi rendelőhöz. Mielőtt beléptem volna, örömmel tapasztaltam, hogy enyhült a fogfájásom. Alkudozni kezdtem önmagámmal, és a közeli italboltba mentem, azzal az elhatározással, hogy iszom valami erős pálinkát. Részben bátorságot akar­tam meríteni arra az eset­re, ha mégis fogorvoshoz kellene mennem, részben pedig abban bíztam, ameny- nyiben a pálinkát kicsit raj­ta hagyom a fogamon, az alkohol talán megszünteti a fájdalmat. A három centiliter cse­resznyepálinkától még job­ban fájt a fogam, sőt kez­deti bátorságomat is el­vesztettem. De azután erőt vettem magamom és bemen­tem a rendelőbe. Bevallom, titokban abban reményked­tem: sokan lesznek és én nem kerülök sorra. Legna­gyobb megdöbbenésemre egy lélek sem volt a váróterem­ben. Átadtam beteglapomat az ápolónővérnek és remeg­ve vártam a bekövetkezőket A fogorvos intésére, kitátot­tám a számat és ő valami­vel kopogtatni kezdte a fájós fogamat. Aztán szinte nesztelen léptekkel az üveg- szekrényhez ment, elővett egy fogót és felém közele­dett. Még három lépés, még kettő, még egy... Ebben a pillanatban megszólalt az ápolónő: — Nem hozzánk tartozik a beteg! A fogorvos elhúzta a fo­nem húzni? gót a számtól. Megmenekül­tem. Ez volt az első eset életemben, hogy áldani kezdtem a bürokráciát. Az utcán újra fájni kez­dett a fogam. Megnéztem a telefonkönyvben a legköze­lebbi rendelő címét és oda­mentem. Mondanom sem kell, hogy a kapu alatt már szűnni kezdett a fájdalom, mielőtt azonban eldönthet- tem volán a „fog-dilem­mát” , a kapus erélyesen rámszólt: — Nálunk csak délelőtt tizenegyig és délután öttől van rendelés! Itt, ezen a táblán megnézheti, hová kell mennie! Mikor a fogam újra kín­zóan fájni kezdett, elrohan­tam a harmadik rendelőbe. Amikor leültem a székbe, mintha ismét enyhült volna a fájás. Elmosolyodtam. Hi­szen a beteglap a nővér ke­zében van, minden pillanat­ban megállapíthatja, hogy nem ide tartozom. A nővér gyanakodva nézi a lapot, szeme összeszűkül. A fogor­vos viszont közeledik a fo­góval. Fél szemmel az ápolónőt nézem és várom, hogy felharsanjon a hang­ja és letiltsa a húzás mű­veletét. De nem! Félreteszi a lapot. Nem sokáig mérge­lődhettem, mert éles fájdal­mat éreztem, — s kint volt a fogam. Az ápolónő visszaadta a beteglapot és megjegyezte: — Szerencséje van, hogy ma jött! Holnaptól kezdve nem ehhez a körzethez tar­tozik ;.. Palásti László Muzsikusnak adjuk, vagy technikusnak? Vásott kölyök <tQ.il i A Szolnok megyei Néplap szatirikus melléklete 427. csípés Megle petés Kcp szőve g nélkül Harcias páciens — Nehogy azt állítsa, fiatalember, hogy nincs semmi bajom! Én már akkor is beteg voltam, amikor maga még a világon sem volt. MKOLAJ BULEVt Az imitátor Egy kis bábszínházba« tör­tént az eset Ljubomirov igazgatót felkereste egy ma­gát Gavazovnak nevező alak, s közölte, hogy őt kinevezték a színházhoz. Az igazgató kérésére — ami pedig Gava- zov képzettségét és foglalko­zását firtatta — azt a vá­laszt adta hogy nagyszerű képességgel rendelkezik min­den csúszó, mászó és repülő élőlény utánzására, úgy- annyira, hogy néhány élő­lény még irigyli is őt e ké­pességéért. Ugyancsak előad­ta, hogy még ifjú korában kényszeríteni tudott vala­mennyi falusi ebet, hogy csa­holjon, most pedig a nap, vagy az éjszaka bármely órájában a város valameny- nyi kakasát kukorékolásra tudja bírni. Képességét bizo­nyítandó, kezét csípőre téve mély lélegzetet vett, s a színház nagytermében dob- hárytatépő kukorékolást hal­latott. Az igazgató, — aki mel­lesleg komoly követelménye­iről volt híres — megkérte Gavazovot, utánozná a tapír, a víziló, görény, s végül a várandós kecske hangját. A produkció után így szólt: — Nagyszerű, Gavazov elv­társ! Sajnos, azonban mi az egész fauna hangját magnó­szalagra rögzítettük. Zenei rendezőnk három éjszakát töltött a tyúkólban, s minden háziszárnyas hangját felvet­te. Aztán átirányítottuk a gabonába, a vadaskertbe, a csibefarmra, majd elküldtük az állatkertbe. Úgyhogy, — már megbocsásson — nem tudjuk... Gav.azov elvonult. Egy idő múlva az igazgató irodájá­ban felvisított a telefon. Az igazgató felvette a kagylót, s abban felhangzott a báb­színházak főigazgatójának hangja. — Ljubomirov, az imént járt nálad egy emberem — az az utánzó. — De hiszen vannak felvé­teleink. .. — Igen?..., s az orrszarvú hangja is rajta van a szala­gon? — Nem, az orrszarvú hang­ja nincs meg a repertoárban; de nincs is olyan darabunk, amiben rinocerosz lépne fel; Sőt, azt hiszem, hogy az orr­szarvú üvöltésére még soká­ig nem lesz szükségünk. — Micsoda beszéd ez! Ez felelőtlen viszonyulás a dol­gokhoz! Azt javaslom, jobb lesz meghallgatnod, hogyan, bőg az orrszarvú, semmint megvárni, míg magad kez­desz bőgni!... s a főnök le­vágta a kagylót. Gavazovot felvették a szín­házhoz Egy esztendő múlva Ionesco ,,Az orrszarvú” című darabjában ő üvöltötte a fő­szerepet. A próbákon azon­ban annyira igyekezett, hogy berekedt, s a premieren nem tudott úgy intonálni, mint kellett volna; saját igazolásá­ra beteget jelentett. A di­rektor begorombult és üvöl­tött: — Kirúgni! Két éve sem­miért kap havi húsz levát. Ezért a pénzért már két igazi orrszarvút vehettem volna! A főigazgató azonban is­mét felemelte a telefonkagy­lót, s Gavazovot visszaállí­tották a helyére. Egyszer valaki Gavazov ismerősei közül azt mesélte — így igaz! — hogy telefon­ban is ragyogóan tud hangot utánozni... Lehet, hogy ne­ki volt igaza?..; Molnár Sándor fordítása Visszapillantó tükör

Next

/
Oldalképek
Tartalom