Szolnok Megyei Néplap, 1968. november (19. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-16 / 269. szám
1W8. november 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 • • Ofven éwel ezelőtt Miről írtak a Szolnok megyei újságok? A Haladás november 17-i száma elkésett hírt közöl 2. oldalán, az egy héttel korábban lezajlott nép gyűlésről: „Vasárnapi népgyűlés. — Vasárnap délelőtt 10 órakor a budapesti szociáldemokrata Párt egy kiküldötte jelent meg Szolnokon és kapcsolatosan az itteni szervezett munkásokkal népgyűlést tartott a városháza előtti téren. A kiküldött Rózsa József, „ városháza erkélyéről nyitotta meg a gyűlést... — Köztársasági húrokat pengetett, de a jelenvoltak ezrei közül csak igen kevesen hangoztattak véleményt, dacára annak, hogy „ hangulat a köztársaság mellett nyilatkozik meg. Ez minden esetre arra vall, hogy a város polgársága nem akar elébe vágni a jövőnek és ennek eldöntését az ország megnyilatkozására bízza...” November 16-án — a polgári Haladás óvatoskodása ellenére — „az ország megnyilatkozott” — és a szerkesztő az első oldalt — valószínűleg az utolsó pillanatban — kénytelen volt újból kiszedetni. Szinte csak címeikből áll az egész oldal: „KIKIÁLTOTTAK SZOLNOKON IS A KÖZTÁRSASÁGOT! -fr Megszüntette önmagát a képviselőház és a főrendiház, -&• A nemzeti kormány nem nevez ki köztársasági elnököt. Gróf Károlyi Mihály elnöklete alatt vezetik tovább az ország ügyeit. Szolnokon 16-án d. e. 11 órakor népgyűlést tartottak a városháza előtt, mely népgyűlésen Darvas Ferenc, dr. Küry Albert alispán, dr. Bubla István, Rede József. Szedlacsek főhadnagy és dr. Papp Illés szónoklata után egyhangúlag kikiáltották „ köztársasághoz való csatlakozásukat Ezután a dalárda elénekelte a Hymnuszt, a la- kossáa ezrei pedig énekelve vonultak hazafelé és szép csendben oszlott szét egy jobb jövő reményében. "ír Békés visszavonultságot jelentett ki „ király és az udvarhoz tartozó főhercegek, kik beadták a derekukat és meghódoltak az új köztársaságnak. -fc József főherceg és fia elismerte „ Magyar köztársaságot és annak hívének vallotta magát.” A mezőtúriak — úgy látszik nem voltak olyan óvatosak, mint a szolnokiak. Ellenőrző szerepéből a politika porondjára lépett a Nemzeti Tanács és már 19-én délelőtt lM Kossuth téren népgyűlést rendezett a köztársasági államforma mellett való állásfoglalás céljából. A népgyűlést Lányi Lajos, a Nemzeti Tanács elnöke nyitotta meg. A határozati javaslatot Moli- torisz Gyula pékmester olvasta fel... A népgyűlés a szabad, magyar demokratikus köztársaság éltetésével ért véget.” (Mezőtúr és Vidéke.) Amíg az országban a köztársaság kikiáltását ünnepük a milliók, a Törökszentmiklósi Újságban dr. Garami Iván tollából felhívás jelenik meg: „Alakítsuk meg a helyi Nemzeti Tanácsot!... Ma még a régi rendszer által alkotott hatóságok és hatósági közegek intézkednek mindaddig. míg a minden téren bekövetkező megújhodás ezeket is fel nem frissíti. Addig is azonban intézkedései és működése fölött őrködjék és azokat ellenőrizze a lakosság minden rétegét képviselő, tehát véaeredményben magát a lakosságot magában foglaló nemzeti tanács.” A demokráciát így kiszélesítve, a „lakosság minden rétegének” demagóg jelszava alapján folyik Törökszentmikló- son a szociáldemokrata párt szervezése is, melv ..mindenekelőtt kiegészítette a pártvezetőséget, melynek soraiban most már társadalmunk minden rétege helyet foglal bizonyságául annak, hogy e párt n dolgozó társadalom egészét egyesíti magában...” (Törökszentmiklósi Újság.) A dolgozó tömegek, a nincstelen parasztok bár igaz lelkesedéssel ünnepük a nép- köztársaságnak titulált polgári köztársaságot is, másként képzelik a forradalmat, mint ahogy a régi rend embereinek pusztán „eüenőrző”, főleg polgárokból és munkásarisztokrata szocdem pártvezérekből álló nemzeti tanácsok „forradalma” zajlik. Különösen sok gondot okoznak a forradalmat már befejezettnek nyilvánító polgári köröknek, az Oroszországból hazatért, a szocialista forradalom eszméit ismerő, felfegyverzett katonák. A Kar- czagi Napló is, a Mezőtúr és Vidéke is, vezércikkre méltónak tartja a problémát „Katonákhoz, Polgárokhoz! A világfelfordulás hullámai ajtónkat verdesik, házunk küszöbét nyaldossák!... A legsúlyosabb nyomasztó gond, mely ma vállainkra nehezedik az, hogyan tudunk gátat szabni a feltörő indulatnak, hogyan vezetjük nyugodalmas mederbe „ sok esztendős keserűségből most elementáris erővel kirobbant szenvedélyeket. Mint két ellenséges tábor áll ma egymással szemben az egész országban, s így természetesen Karczagon is a katonák és polgárok tábora... (Keressük a megbékélés útját)... Katonák! Bajtársak!... Igen, vannak követeléseitek, jogos követeléseitek a társadalom azon osztályán, melyet megkímélt a háború, — de lehetetlenséget kívánnotok a társadalomtól nem lehet!... Polgárok! Gazdag karczagi polgárok!” Adakozzatok a hazatért katonák részére (Karczagi Napló.) — „Mezőtúr város polgáraihoz? A harcterekről hazatért katonák rongyosok, éhesek, keserűséggel vannak tele A háború megváltoztatta őket, megváltoztatta erkölcseiket Ami bennük van, „a vad, pusztító szenvedély, szila], nyers indulat, bosszúvágy, irigység, kapzsiság, erőszak, mind a háború édes gyermeke... Föl kell kelni egy emberként és összefogni testvén egyetértéssel, útját állni a bajnak, míg el nem mérgesedik... Jöjjetek és hozzátok el szíves adományaitokat pénzben, ruhában, élelemben,... kivált ti fölmentettek, gazdák, iparosok, kereskedők, kiket a háborús jószerencse ölébe vett és világi javak bőségszaruját öntötte rátok. _ Vegyetek, osszatok e bőségből olvasation, bő marokkal” — írja Fejér Lajos a Mezőtúr és Vidékében. De folyik a gyűjtés a zömében volt csendőrökből, tisztekből álló nemzetőrség, polgárőrség fenntartására is, hogy rendészeti úton fegyveresen akadályozhassák meg a forradalom folytatását. Szolnokon erre a célra egyenként több ezer koronás felajánlást tesznek elsősorban a bankok, takarékpénztárak, a Strasser és König hadiszállító cég, a Hungária Gőzmalom Rt, Grosz mann Samu (egymaga 4000 K-t), Vig József, a botrányhős fakereskedő, a Szent Ferenc rendház és még sokan mások. Karcagon ugyanakkor a katonák részére Indított gyűjtés összesen 24 300 K eredménnyel jár. Persze a jó polgárokat nem kell félteni. A debreceni iparkamara felhívja tagjait, hogy jelentsék be kártérítési igényüket „az utcai mozgalmak” miatt kárt szenvedett kereskedők és iparosok; egy másik tájékoztatójában pedig közli, hogy a leszereléssel kapcsolatos üzletek lebonyolítására korábban létrehozott „Átmenetgazdasági Rt.” szervezését a közeljövőben befejezik, hogy működését — a háborús vagyonszerzési ' lehetőségek utolsó kiaknázását — megkezdhesse. II. Edward — Szolnokon Premier előtt a Szigligeti Színházban A Szigligeti Színház november 29-én mutatja be Marlowe—Brecht—Feucht- wanger II. Edward című történelmi játékát. Az eredeti drámát Chris- topher Marlowe (1564—1593) angol költő, az angol tragédia újjáteremtője írta, aki Shakespeare-re is igen nagy hatással volt. A dráma II. Edward uralkodása idején, 1307—1326 között játszódik, a százéves háborút megelőző időszakban. Véres, barbár korszaka ez az angol történelemneK, amelyet Marlowe történeti és lélektani hűséggel ábrázolt, — de a szerző minden zsenialitása ellenére is eljárt már az idő az eredeti dráma felett, amikor Brecht az 1920-as évek elején, az egyik müncheni színház számára rendezni kívánta a darabot De adjuk át a szót Beré- nyi Gábornak, a szolnoki előadás rendezőjének: — Marlowe egészen fiatal volt, amikor a II. Edwardot írta Kusza és fésületlen remekmű az eredeti darab. — Brecht lefordíttatta magának, Sokan nem gondolják, hogy milyen hasznosak a növények a közvetlen környezetünkben. Ezzel kapcsolatban nagyon tanulságos a következő megfigyelés. Ha a kórházak, szanatóriumok betegszobái, ból eltávolították a növényeket, fokozódott az idegcsillapítók fogyasztása. A növényeknek nyugtató hatásukon kívül jelentős szerepük van napközben a levegő oxigéntartalmának növelésében, 8 így frissítésében, valamint a por lekötésében. Kedvező tulajdonságuk az is, hogy a leveleken át elpárologtatott vízzel emelik a levegő páratartalmát, ami különösen fűtési idényben fontos, mert részben ellesúlyozza a fűtőfelületek szárító hatását. Mindezek bizonyítják, hogy még akkor sem hiányozhatnak a növények az otthonunkból, a szobákból, ha kertes házban lakunk. Az elhelyezésük viszont valóban gyakran okoz gondot. A sokféle lehetőség közül azonban mindenhová, a legszűkebb helyre is található megfelelő átdolgozta és a dráma új darabbá terebélyesedett. Színlapunkra ezért kerül így fel: Christopher Marlowe tragédiája nyomán írta Bertolt Brecht. A harmadik szerzőtárs. Lton Feuchtwanger dramaturgja volt az előadásnak. — Ezek szerint — kicsit leegyszerűsítve a kérdést — a II. Edward egy korai Brecht mű is egyben. — Igen. Sok szenvedély, mozgalmasság, izgalom van a darabban. Brecht továbbfejlesztette a szereplőket, kiélezte Marlowe néhol meglévő egysíkúságát, megfosztotta a darabot dagályosságától. A Brecht darabban szereplő néhány Icatonán a történelem rájuk gyakorolt hatását szemlélteti a szerző. Remek dráma! Az 1960-as években több nagy európai színház sikerrel mutatta be a darabot. Nézzünk néhány sajtóvéleményt: egy angol újság szerint a II. Edward határozottan politikai dráma, bemutatása az angol színiház nagy eseményé. A párizsi bemutatót egy lengyel kritikus dicséri, elismeréssel ír róla a L® Monde és a Les Lettres Francai se is. A szolnoki premier magyarországi ősbemutató lesz. — Nem véletlen, hogy ez a darab Magyarországon még nem került színre és Európa nagy színházaiban is csak az elmúlt években — mondja Berényi Gábor — -mert csak a huszadik század embere tudja igazán és lényeg- látóan meglátni az élet bonyolultságát. A dráma pedig ennek vetülete. Szereplői nem fehér és fekete alakok, nincs pozitív, és negatív hős n darabban. — egy képzeletbeli prizmán minden fénytörési szenved. A műi életünk is nagyon bonyolult, — ezért gondolom, hogy a modern embernek szól majd az előadás. II. Edward király szerepét Linka György meghívott művész, a Madách Színház tagja játssza. Anna királyné, a felesége Hegedűs Ágnes, az ifjú Edward. a fia, Káldy Nóra lesz. Gaweston, a király kegyence Szombathy Gyula, Martimer gróf pedig Upor Péter. — ti — Megnyílt Weintrager Adolf kiállítása Pénteken délben a szolnoki Aba-Novák Teremben Ká- dasi László, a Bács-Kiskun megyei tanács vb művelődés- ügyi osztályvezetője ünnepélyesen megnyitotta a Vaskú- tan élő festőművész kiállítását. Egyaránt méltatta a festő és a pedagógus érdemeit, akinek tanítványai Tokiótól Berlinig sok gyermekrajz kiállításon nyertek díjakat, s öregbítették a magyar rajzpedagógia hírnevét. Weintrager Adolf Rudnay Gyula tanítványa, 1948 éta szerepel rendszeresen kiállításokon. Alkotásai szerepeltek Bulgáriában, az NDK- ban és Jugoszláviában. A jelenlévők nagy tetszéssel fogadták a kiállítást, amely újabb állomás a két szomszéd megye kulturális kapcsolatainak fejlődésében is. Film az ötven éves pártról „...és milliók leszünk” címmel film készült a MAFILM katonai stúdiójában a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére. Kolo- nits Ilona rendező három tételben dolgozta fel a párt megalakulását, harcait, jelenét. A „Hej kenyér...” című első tétel a munkásmozgalom kezdeti időszakából származó múzeumi tárgyakat, rekvizitumokat mutat be, « a néző elé tárja a korabeli forradalmár képzőművészek — Derkovits, Mészáros, Poör — több alkotását. A második tétel, a „Nézd a mi hadseregünket...” A kommunisták illegalitásban végZett veszélyes munkáját tükrözi, míg a harmadik tételben híradófelvételekből és film-dokumentumokból áll össze a felszabadulást követő évek, a közelmúlt és napjaink pártéletének képe. Vetítettképes élmény beszám oló a külföld mező- gazdaságáról €// iáválasztották az Agrártudományi Egyesület Karcagi csoport iának vezetőségét Növények az otthonunkban Díszcserépbe állítva szebben mutat a növény elhelyezési forma és a kedvezőtlen adottságú helyeken is nevelhetünk növényt, ha odaillőt választunk. A legtöbb növény virágállványon helyezhető el. Sok új formából és anyagból mindenki választhat tetszésének és a már meglévő bútorának megfelelőt, csak ne legyen túl díszes, rikítóan színes és hatalmas. A növényeket a virágállványon se válogatás nélkül helyezzük el. Szabad falrészre is tehetünk növényt. Erről sokszor megfeledkeznek. Pedig, ahol már végképpen úgy tűnik, hogy nincs helye a növénynek, legtöbbször még mindig van egv-egy üres falfelület, amit takarhatunk növényekkel, s így hatásos színfolt lesz. Fali tartóba téve, vagy közvetlenül a falra függeszthetjük fel a növények cserepeit. Hogy a falon ne keletkezhessen vízfolt. illesszünk a cserép alá rafüaszőttest. esetleg nádszálból készített rácsot, vasból kovácsolt ízléses formát, vagy kerámia tartót. Falra függeszthető, nádszála kkal díszített cseréptartó (Fotó; dr, Oláh Frigyes Komiszár Lajos kertészmérnök Tegnap délután ülést tartott a Magyar Agrártudományi Egyesület karcagi csoportja. A helyi mezőgazda- sági szakemberek népes csoportja érdeklődéssel hallgatta a külföldön járt mezőgazdászok vetítettképes élménybeszámolóját. Mohácsi Imre főagronómus a Szovjetunió, dr. Kurucz Gyula kandidátus a Nyugat-Európa — főként Franciaország — Szabó Ernő főagronómus Bulgária, dr. Szirtes János tudományos kutató pedig India mezőgazdaságáról tartott élménybeszámolót. Ezután Erős András, a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum igazgatója, az Agrártudományi Egyesület karcagi csoportjának titkára tartott tájékoztatót a csoport eddigi munkájáról. Végezetül újjáválasztották a Magyar Agrártudományi Egyesület karcagi csoportjának vezetőségét.