Szolnok Megyei Néplap, 1968. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-12 / 240. szám

1968. október 12,

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

s

Ofven évvel ezelőtt

Miről írtak

a Szolnok megyei újságok?

A törökszentmiklósi Lábas- sy-féle volt ekegyár, most mezőgazdasági és ipari gépgyár fejlesztésére a Külső Szolnok megyei Takarék- pénztár és a Szolnoki Mező- gazdasági Takarékpénztár Rt. 650 000 K alaptőkével új részvénytársaságot hozott létre. Az igazgatóság tagjai: 6 bankigazgató, 3 nagy birtokos (dir. gróf Altnássy, Harkányi és Lippich). 1 táblabíró és 1 nagykereskedő (Motskovics); a felügyelő bizottságé 2 nagykereskedő, 2 ügyvéd és 1 nagy- birtokos (Jurenák) — a felső tízezer szolnoki szintem. (Haladás.)

A negyedéves alispán! jelentésből: „A Horthy Szabolcs emléktábla elkészítésével 26 000 K költség _ és tiszteletdíj megállapítása mellett Radnay Béla szobrászművészt, több kiváló emlékműn kívül a szolnoki Damjanich szobor alkotóját bíztuk meg.” (Egy hirdetés szerint egy 3 szobás két utcára épült házat, nagy udvarral. itaimérési joggal és ifűsaerüzletí felszereléssel együtt 60 000 K-ért kínálnak!)

„Hétezerötszáz K-t keres Schreiber Ignácz szabolcsi úr azon az 50 waggon krumplin, amelyet Jászberény város ellátatlan lakossága részére utalt ki az országos burgonya közvetítő iroda” (Jászberényi Újság).

Ügy látszik, van itt pénz 'jószerével, ha az uraknak kell — még fiadzik is nekik. De olvassuk csak el a Törökszentmiklósi Újság „Forgácsok” rovatában Ehrlich Mihály okt. 5-i keltezésű „levelét”: „Diákok. — A szeptember eleje úgy a szülőre, mint a fiúra kritikus dátum. A fiú iskolába megy, rendesen szülőhelyétől távol.., Ennek oka két dologban keresendő. Egyik ázi hogy nincs a fiú számára szüleiéshelyén ^ rendes szakiskola, ahova járhatna... Nagy hiány mutatkozik megfelelő tanerőkben is. 'A szegényes tanári fizetés az oka... Egyetemi tanításunk egyik legnagyobb hibája abban áll. hogy aránylag csak kevés tudománynak van paralel tanszéke. Vajon kielégítheti-e az orvostanhallgatók igényeit két bonctani tanszék akkor, midőn az orvosi pályát megkezdők száma majdnem ezerre rúg? Nem lehet másképp segíteni a bajon, mint rendezni bizonyos colloguiumi és szigorlati tanfolyamokat. Egy-eqy ilyen szigorlati tanfolyam díja 500 korona! Boldogulhat-e ilyen körülmények között a szegény fiú, ki pénzt nem kap, s csak tudásvágya az összes vagyon, amit magával hozott... A Rákóczy-út közelében egy kis füstös, szűk utca alacsony házában lakik két orvostanhallgató- nő... E sorok írója felkereste tanulótársait, s ott a legszomorúbb állapotokat találta. Az egyik nő 40 fokos lázban feküdt, a másik 39 fokos lázzal ápolta beteg társnőjét egy sötét, hideg szobában... A kisebbik hölgyet, mikor a kórházban felvételért esen- gett (dacára, hogy orvosnövendék és dacára, hogy súlyos beteg volt) elutasították. Így nem maradt más hátra, mint hogy idősebb kollégák kezébe tegyék le az orvos szerepét. Ennek dacára az egyik hölgy három napon belül meahalt és a beteglátogató kollégák közül számosán betegedtek meg. Kit terhel mindezekért a felelősség?”

És kit terhel a felelősség azért, hogy másfél kiló szalonna 75 K, amikor a pedagógusok fizetése 180—350 K? És hogy gr. Serényi földművelésügyi> miniszter leirata szerint „a jövő évben sem lesznek olcsóbbak a termények? (Haladás.) Hogy „terjed a spanyol betegség”, de a radikális hivatalos intézkedés a járvány meggátolására késik? (Jászberényi Újság.) Hogy a lisztellátás ..a legnagyobb zavarokkal küzdött", mert „a rendelkezésre bocsátott mennyiség megközelítőleg sem volt elegendő” a 80 000 ellátatlan részére és ezért le kellett számtani a fejadagot? (Haladás.)

A kérdés elhangzott: „Kit terhel mindezekért a felelősség?” Ég ezt a kérdést Ehrlich Mihályon kívül egyre többen teszik fel. A felelősök pedig keresik az utat, hogy elkerülhessék a felelősségrevonást. A Nagykunságban felhívás jelenik meg „az intellektuális középosztályhoz?’ — értsd ezen elsősorban a gazdag polgárságot — a szervezkedésre, mert „csak az képes a gazdasági összeomlás viharának ellentállni”, aki „az egyesült proletárság mintájára” szervezkedik. Szervezkedni és a nép haragja elől a nyugati tőkés hatalmak védőszárnyai alá menekülni: ebben bíznak még a felelősök: „Az eddigi államrend a hosszú háború és az en- tentvak a különféle nemzetiségek törekvéseit felkaroló és felhasználó politikája következtében alapjában megingott. Az entente úgy látja, hogy ezek a velejáró és előkészületben levő nagy állami átalakulások az ő érdekeit szolgálják és el akarja egyúttal terelni vele a figyelmet a szociális rend megváltoztatásáról és a szociális rend esetleges megingatásáról. Pedig éppen ebben a pontban csalatkozik... Ez a helyzet és igazságuk ereje bizalommal tölt el. hogy velünk szemben az entente válasza nem lesz kereken elutasító és módot fog keresni a kölcsönös meaértésre...” (A Törökszentmiklósi Újság • Béko vagy háború” c. vezércikke.)

A Vásárhelyi Őszi Tárlatról

földes Mihályt

Hajnal

Pákozdon

Lehet-e úgy megrajzolni egy történelmi freskót, hogy a hatalmas képen ne halványodjanak el az egyes emberek? Lehet-e hűnek maradni a történelmi valósághoz, s ugyanakkor szabadjára engedni az írói fantáziát? Lehet-e hős nélkül kibontani több, mint négyszáz oldalon át egy igen izgalmas történetet? Földes Mihály könyvének elolvasása után mindhárom kérdésre felelhetünk: igen. Igaz, a szerzőnek „kezére játszott a téma”. 1848 legforróbb hónapját, a szeptembert választotta regénye kezdőpontjául. Azt a szeptembert, mely talpra állította és egységbe kovácsolta a nemzeti ellenállást, félretolta az útból az egyezkedni kívánókat, döntésre kényszerítette a tétovázókat, s végleg szakított a bécsi udvarral. Azt a szeptembert, melynek első felében Jellasics seregeinek betörését, a másodikban azonban már a Pákozd-Su- korónál győztes magyar hadak ujjongását, jegyezhették fel a krónikások.

Ez a témája Földes Mihály regényének. Való és költött alakok sokasága vív eszmei és igazi csatát. Való és költött események drámája bomlik ki az olvasó szeme előtt, ott szikrázik a történelmi légkör keménysége. Szeptember elsején a kaproncai várban a horvát bán tart haditanácsot, s szeptember 28-án este, a sukorói templomban megszületik az a döntés, melynek következménye Jellasics csúfos veresége; A kél dátum közé alakok és események sorából épít a szerző maradandó élmény-láncolatot. Ügy tud szólni nagy sorskérdésekről, mint például a fölkelt nép háborújáról, hogy soha nem téved az általánosságok mezejére, s úgy tudja megrajzolni alakjait, hogy nagy számuk ellenére is egyéni arcuk van. A Hajnal Pákozdon nemcsak az eseményekhez való hűségében, hanem színeiben, alakjaiban, légkörében is méltó a választott témához, forradalmi múltunk egyik kiemelkedő időszakához, a „nagy év nagy hónapjához”, 1848 szeptemberéhez, a regény a Zrínyi Katonai Kiadó gondozásában jelent meg;

(m)

—i

(Tudósítónktól)

Ez évben tizenötödször nyitotta meg kapuit a Tornyai János Múzeum, hogy a Vásárhelyhez kötődő művészek anyagát bemutassa. Ez a reprezentatív méretű és igényű kiállítás ma már nagyjelentőségű országos esemény, amelyre nemcsak a kiállító művészek készülnek izgalommal, hanem azok is, akik igénylik a kvalitásos műalkotásokatElgondolkoztató, hogy ezek az őszi tárlatok hogyan váltam ilyen egységes arculatúvá, mi az az erő, amely ilyen magas művészi színvonalat biztosít. A tárlat egészére a realista szemlélet jellemző, mégis mellőzi az egysíkúság, a konzervativizmus buktatóit. Kötődik a nagy elődök munkásságához, mégis mai, korszerű, izgalmasan aktuális. Ami egyesíti a sokféle egyéniségű, felfogású művész munkáit, az a puszta látványon túli lényeglátás.

Ma a vásárhelyi festők jelentős helyet képviselnek hazánk művészeti életében. Németh József, Szalay Ferenc, Fejér Csaba munkássága stirális jegyeik különbözősége ellenére egy egységes részét adja jelen képzőművészetünknek. Felvetődik a kérdés, mi az az erő, ami ide köti őket és azokat, akik még itt dolgoznak, mi az a vonzerő, ami töob művészi arra késztet, hogy egy évben több ízben is felkeresse a vásárhelyi telepet. Hogyan alaKulturális rovat a Hűtőgépben

A jászberényi Hűtőgépgyár lapja legutóbbi számában új rovattal lepte meg olvasóit. A kulturális rovat a Jászsági Irodalmi Alkotókömek kíván fórumot biztosítani.

Az első összeállítás Gedei László „Hegesztők és gondolatok” című versét, valamint Túri Varga Sándor folytatásos útirajzát közli• Ez utóbbi címe: Matrózünnep Nápolyban.

„Nincs hová menni■ • •” címmel a jászberényi kulturális és szórakozási lehetőségekről olvashatunk.

kult ki ez a pezsgő, aktív művészeti élet, amely táplálja munkásságukat, s amelynek szép eredménye ez a tárlat is.

Tizenöt esztendeje született meg az első őszi tárlat. Akkor még közel sem volt olyan művészi és közönségbázisa Vásárhelynek, mint ma- De azok a művészek és azok a lelkes művészetpártolók, akik létrehozták, tudták, hogy amit kezdenek — valamikor gazdag gyümölcsöt hoz. Akarták, hogy Hódmezővásárhelyen legyen művészeti élet, akarták, hogy a művészi hagyományok a fiatalokban tovább folytatódjanak. S a nemes szándék bár sok akadályon át — győzedelmeskedett. Jelenleg 15 műtermes lakás épül, amely a mártélyi telep mellett letelepedési lehetőséget biztosít a fiataloknak. A Képzőművészeti Főiskola nyári művésztelepei sok kezdő tehetséges embert kötnek már eleve Vásárhelyhez- A lehetőség, amely a jó alkotó munkát biztosítja, ma már adott. Az ötvenes években azonban nem sok anyagi támogatás várta a megtelepedni kívánókat. Viszont volt Vásárhelynek egy igen nagy előnye: az a hagyomány, amely a közönség művészeti igényét jelenti. Ebben a városban valóban „esemény” egy kiállítás menyitása. Nemcsak egy szűk kör számára, de a környező falvak, tanyák lakosai számára is. ök magukénak érzik ezt a művészetet és pártfogolják isTörténelem —

Mészáros Ferenc, a TIT Szolnok megyei titkára 1918—19-es eseménynaptárt készít;

A többszáz dátumot, adatot tartalmazó megyei eseménynaptár az őszirózsás forradalomtól a Tanácsköztársaság leveréséig terjedő időszak fontosabb időpontjait, eseményeit rögzíti.

Megdöbbentő az a pezsgő vitaszellem, ami egy-egy tárlatot kísér. Meg kell hogy említsem ebben a vonatkozásban Galyasi Miklós szerepét, aki nagyon sokat tett azért, hogy Vásárhelyen ilyen baráti és szellemi légkör alakuljon. Alig hiszem, hogy akad olyan művész vagy műpártoló, aki Vásárhelyen járván őt fel ne keresné- Szerető, pártfogó gondoskodása, friss szellemi ereje mai napig is a művészet vitafórumává teszi otthonát.

Még néhány szót magáról az őszi tárlatról. A helyi művészek, illetve a Vásárhelyhez tartozók mellett több meghívott művész is szerepel. Így a szolnoki művésztelep néhány alkotója is. Berényi Ferenc és Simon Ferenc két-két művel szerepel, valamint a területi szervezet új tagja, a főiskoláról most kikerült Oláh Éva három szobor portréval jelentkezik.

A Vásárhelyi Őszi Tárlaton adták át az idei Tornyai-pla- kettet Kovács Mari festőművésznek, valamint a Szovjetunió művelődésügyi miniszterének, J. A. Furceva asszonynak, a magyar képzőművészet népszerűsítéséért. Németh József festőművész és Csohány Kálmán grafikusművész munkásságát öt-ötezer forintos dijjal jutalmazták- Ugyanez kitüntetésben együttesen részesült Szalay Ferenc festőművész és Mesz- lényi János szobrászművészdátumokban

A Damjanich János Múzeum még ebben az évben megjelenteti Mészáros Ferenc összeállítását, amely a kutatóknak is nagy segítséget nyújt, mert e feldolgozás közli az egyes eseményekkel kapcsolatos szakirodalmat és az eddigi publikálásokat is.

Újjászületett az irodalmi színpad

Egri Mária

Különleges könyvek

Különleges értékű Hunga- ricumokkal gazdagodott az Országos Széchenyi Könyvtár gyűjteménye. Az egyik új szerzemény a magyarországi származású Ibrahim Müteferrika isztambuli

nyomdász kiadványakénl

1730-ban jelent meg: Egyiptom két kötetes történetének második könyve.

A központi antikvárium útján került a könyvtárba egy százhalombattai pedagógustól az utóbbi évek talán legjelentősebb új szerzeményű régi magyar könyve. Egy rongált fatáblás kötésű vastag kötetről van szó, amely három XVI. századi magyar nyelvű nyomtatványt tartalmaz.

—’A karcagi Déryné művelődési ház irodalmi színpada az elmúlt hónapokban néhány szép műsorral hívta fel magára a figyelmet. Az utóbbi időben azonban nem hallottunk róla. Néhányan elmentek az együttesből, már-már a felbomlás veszélye fenyegetett.

Október 1-től azonban, egyelőre csak tizenkét taggal, újjáalakult az irodalmi színpad és már meg is kezdték a közös munkát.

Sorozatot indítanak „Irodalmi arcképcsarnok” címmel, amelyben havonta bemutatnák a mai magyar irodalom egy-egy kiváló alkotóját.

A sorozaton kívül népballada estet terveznek t és jövőre önálló műsort a Tanácsköztársaság emlékére.

O

rökbefogadta saját gyerekét! Ha, ha, ha! Még viccnek is jó. Az a jámbor felesége meg nem veszi észre, hogy a gyerek szeplős pofacsontja, a két elálló füle, egyszóval minden porcikája Salamonra ütött.

Az asszony ott ült az olvasólámpa sugárözönében. Nézte a magából kikelt Tóthot, s arra a másik asszonyra gondolt, akinek nem lehetett gyereke, s aki örökbefogadta saját férje fiát. Tudta-e vajon, hogy kié a gyerek? Biztosan tudta, hiszen bámulatos a hasonlóság közöttük, S mi játszódhatott le a lelkében?

— S milyen ember lehet az az asszony is, hogy szó nélkül magáénak vadja azt a faty- tyút! — indulatoskodott tovább Tóth.

A felesége csendben köíö- getett. — Mi mást tehetett volna? — akarta mondani, de meggondolta m igát. Felderengett előtte a jártányj erővel is alig bíró Salamonná

betegségtől elkínzott arca, s mintha újra hallaná az orvos szavát; „lehet, hogy csak pár hónapja van hátra”.

— Én nem tűrném ezt. Én megfojtanám, vagy megmérgezném a párom, ha úgy járnék, mint Salamonné — morogta Tóth.

Elővette késpengényi bicskáját, azzal piszkálta a körmét. Gondozatlan, durva keze volt, mintha nem is irodában, hanem fakitermelésen dolgozott volna. Mélyen ülő, parányi szemei pislogtak zsír- párnás arcából. Beszéde mindinkább gyorsult, érthetetlenné vált.

— Már megint ivott- — gondolta a felesége. — Ismét moshatom majd az ágyneműt.

A kislány már aludt. Tóthné átment hozzá. A hajnal ott köszöntött rá a gyermekágy melletti széken.

Reggel nincs idő beszélgetésre. Gyors reggeli készítés, a gyerek iskolába indítása, s máris futás a hivatalba;

A hivatalban jó. Kedvesek a kolleginák. Néhány röpke

percre minden reggel együtt vannak. Kávéznak, — az az ürügy. Tóthné halványkék színű csészéből iszik. Szép készletből való. Vékony, áttetsző, mintha régi kínai porcelán volna.

— Ilyen szép ívelésű kézbe ez való —- mondotta egyszer

Faváry, aki gyakori ügyfél volt a vállalatnál.

Aznap este névnapot tartottak a klubban. Faváry is ott volt. ö kísérte haza.

Csend volt, eső utáni tiszta levegő áramlott az utcán. — Nem szabad! — suttogta az asszony, de ő is érezte, hogy hamisan cseng tiltakozása.

Tóth néhány napot vidéken töltött akkor. Szőlőtermelő vidéken járt, nagy ivászatok kézenfekvő helyén.

Hajnal felé azt mondta az

asszony Favárynak: — Te ismertettél meg önmagámmal.

Peregtek a napok, futottak a hetek. Párás, nyomasztó volt az ősz. Ritkán találkoztak. Röpke csókok, futó ölelések.

— Nem bírom így tovább, — mondotta egyszer Tóthné.

— Lopva, bújkálva találkozni veled, rettegni, hogy meglát bennünket valaki. Pedig én úgy szeretnék hozzád simulni, beléd csimpaszkodni az utcán, hogy lássák, menynyire szeretlek.

Faváry magához húzta, megcsókolta a homlokát. — Én is szeretlek, de hidd el, nem tehetünk mást.

— Váljunk el, vegyél feleségül! — kérlelte az asszony.

A férfi felsóhajtott. — Ha az olyan egyszerű volna! Kettőnk boldogsága több ember életét felkavarná. Mit érezne a férjed, s mit a feleségem?

— Biztosan érzik, hogy csak névleg tartozunk hozzájuk.

— Lehet — hagyta rá Faváry, — de mi lenne a gyerekekkel. Nálad is van, nálam is van. Törés állna be az életükben. Rájuk kell gondolnunk.

Faváry ezután egyre ritkább vendég lett a vállalatnál. Legtöbbször a helyettesét küldte. A különben is csendes Tóthné mindinkább hallgatag lett. Elmerengve itta reggelenként a kávét, s megrezzent egy-egy harsányabb nevetéstől. Egyre azt számolgatta, mikor jön a gyerek.

Hetek múltával Salamonná is meggyógyult, visszament dolgozni.

— Drágám, a fogadott fiad megszólalásig hasonlít a férjedre. Mintha valóban fia lenne — jegyezte meg epésen Csontosmé.

Salamonné beletörődő nyugalommal vonta meg a vállát:

— Legalább jobban hozzánk nő a gyerek.

Tóthné megdöbbent. Mi lesz, ha az ő gyereke Favá- ryra hasonlít? Néhány félreérthető megjegyzést úgy is hallott már. Eszébe jutott a férje: „én megfojtanám, vagy megmérgezném a párom”. Szédülés fogta el, úgy érezte, nem tud lábraállni. Fel- rémlett előtte férje simogatás- ra soha nem hajló durva ökle, szúrós szempárja;

Nem mert hazamenni, mintha a számonkérés nem várhatna tovább. Lassan beesteledett, hűvös szél kergette házukba az embereket. Senki sem látta, amikor átvetette magát a híd karfáján.

Reggel mondta csak Kati, a halványkék csészét fogva: vajon miért nem jön kávézni Tóthné?

Simon Bel»

A CSESZE