Szolnok Megyei Néplap, 1968. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-15 / 242. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKI MEGYEI I k MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAKA III I In mwmúi ■'lilH' I'IBII nij. illlll l ÍIHIII 'I—iraHI— XI5Í. évfolyam, 242. szám. Ára 70 fillér 1968. október 15„ kedd. Az Országgyűlés napirendjén A kormány beszámolója, a vasútokról szóló törvényjavaslat és a közlekedési koncepció, a népi ellenőrzésről készült törvényjavaslat s interpellációk Emléktábla Wienermann Jenő Lajos egykori lakóházán Mint az Elnöki Tanács szokásos szűkszavú közlemé­nye hírül adta, holnap októ­ber 16-án összeül az ország- gyűlés. Az előreláthatólag három­napos őszi ülésszak napi­rendjén az egész ország s a nemzetközi közvélemény ér­deklődésére is számot tartó kérdések szerepelnek: ezt bi­zonyítja, hogy már „minden jegy elkelt” az országgyűlés irodáján a közönség számára fenntartott karzatokra, s a rádió és a televízió műszaki stábja is megkezdte a felké­szülést. Az ülésszak első napjának kétségtelenül legfontosabb eseménye Fock Jenő elvtárs­nak, a Minisztertanács elnö­kének beszámolója lesz a kormány tevékenységéről; a kormány-expozé az elmúlt he­tek és hónapok több fontos gazdasági, kül- és belpoliti­kai kérdését érinti majd. Csütörtökön kerül sor A vasutakról készült törvény- javaslat és az országos köz­lekedési koncepció együttes vitájára. Mint dr. Csanádi György közlekedési és pos­taügyi miniszter a parlamenti előkészítő tanácskozáson el­mondotta, a kormány közle­kedéspolitikai koncepciójának kidolgozásában négy éven át mintegy 170 műszaki és tu­dományos szakember míi- i. ködött közre, és kikérték a megyei pártbizottságok, ta­nácsok véleményét is­Ugyancsak az utóbbi időben szokásossá vált alapos előké­szítés jegyében az ország- gyűlés ipari, valamint jogi, igazgatási és igazságügyi bizottsága pénteken még egy­szer megtárgyalta a vasutak­ról szóló törvényjavaslatot. Utóbbit részleteiben is magá­évá tette, a vasúti törvény jár vaslathoz viszont néhány mó­dosítást nyújt be a két állan­dó bizottság. A tudományos és gyakor­lati szakemberek segítségét, konzultációját egyaránt igénybe vevő közlekedéspoli­tikai koncepció irányelvei hosszabb időre meghatároz­zák a közlekedés valamennyi ágának fejlődését. Ezek sze­rint a következő időszakban a vasút további korszerűsíté­se mellett (1980-ig a vasúti vontatásban a gőzmozdonyok helyébe mindenütt diesel- és villanymozdonyok állnak, a forgalom irányítását pedig automatizálják), megfelelő szintre kell emelni a közúti közlekedést is. A vasúti és a közúti közlekedés közötti aránytalanság megszüntetése, illetve fokozatos felszámolása elősegíti a főútvonalak gyor­sabb korszerűsítését, a köz­lekedés gazdaságosságának javítását, a tervezett intéz­kedések végrehajtásával gyorsabbá válik a forga­lom; kialakulnak a háztól­házig szállítás Széleskörű kiterjesztésének feltételei­Ä közlekedéspolitikai irány­elvekkel együtt bocsátják vi­tára ezen az ülésszakon a vasutakról szóló törvényja­vaslatot. Ennek aktualitását bizonyítja, hogy a vasútra vonatkozó jogszabályok jelen­tős részét még a múlt század második felében, illetve a századforduló utáni években alkották; a most beterjesztett törvényjavaslat egységes és átfogó rendszerbe foglalja a magyar vasúti közlekedéssel kapcsolatos rendelkezésekét. Előreláthatólag az ülésszak pénteki napján kerül a kép­viselők elé az a másik fon­tos törvényjavaslat, amelyet a kormány nevében dr. Dab- rónaki Gyula államtitkár, a KNEB elnöke terjeszt elő. Az országgyűlés 1957 de­cemberében hívta életre a népi ellenőrzést, rögzítette törvénybe annak célját, fel­adatait. A törvényt azóta há­rom törvényerejű rendelettel módosították, annak érdeké­ben, hogy célszerűbben szol­gálhassa a népgazdaság fej­lődését, a szocialista demok­ratizmus szélesítését, a népi ellenőrzési bizottságok s az államhatalmi szervek kap­csolatának erősödését, A csaknem 11 éves időszakban a népi ellenőrzés szervezete megerősödött, feladatai pe­dig — különösen a gazdaság- irányítás új rendjében — ki­bővültek. Így vált indokolttá, hogy az immár negyedik mó­dosítás helyett tér. országgyűlés fij törvény­be foglalja össze a népi el­lenőrzés egész működését. Ä törvényjavaslat tovább fej­leszti a kormány e fontos ellenőrző szervének kettős jellegét, azt ugyanis, hogy né­pi ellenőrzésünk — társadal-. mi erők bevonásával és tár­sadalmi jelleggel — államha­talmi, közjogi funkciót lát eL Az őszi ülésszak napirend­jéről ez alkalommal sem hiá­nyoznak, a mindig széleskörű érdeklődésre számottartó képviselői interpellációk. ü. t. Jászberényben az úttörők és a középiskolások évek óta gyűjtik a város forra­dalmi emlékeit. Tanulmá­nyozzák a város múltját, a munkásmozgalomnak a vá­roshoz fűződő hagyományait ápolják. Most a Kommunista If­júsági Szövetség Központi Bizottságának vörös selyem­zászlajával kitüntetett 1379­Tegnap délelőtt hfvta meg először a Hazafias Népfront Szolnok megyei bizottsága közös munkaértekezletre a megyében dolgozó huszonegy tanyasi népfront csoport ve­zetőjét, Résztvett a megbe­szélésen és értékes vitaindító előadást tartott Horváth László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának munka­társa, A munkaértekezleten be­A szolnoki városi tanács vb megbízása alapján á MA­FILM dokumentumfilmet készít Szolnok 1919 július végi, augusztus eleji drámai napjairól. A film — ideiglenes címe: Az utolsó hídfő — a Szolno­kot fenyegető bürzsoá inter­venciós támadás körüli na-‘ pok eseményeivel foglalko­zik. Augusztus elsején Mardes- cu tábornok csapatai bevo­nultak Szolnok egyes kerü­leteibe. A Vörös Hadsereg né­hány egysége ekkor —Land­ler Jenő parancsnoksága es számú, Vlagyimir Ko- marovról elnevezett úttörő- csapat kutatta fel az egyko­ri legendás hírű internacio­nalista harcosank, Wiener­mann Jenő Lajosnak egy­kori lakóházát, s vasárnap délelőtt 10 órakor ünnepé­lyes keretek között emlék­táblával jelölték meg a há­zat. széltek a tanyasi lakosság élet- és muricaköTülményei- ről, a külterületek fej­lesztésének lehetőségeiről. Megtárgyalták, milyen fel­adatokat kell ellátniok a ta­nyasi népfront csoportok­nak- Szó volt arról, hogy de­cember 1-én megkezdődik a népfront oktatás, mely már­cius közepéig tart. Emellett rendeznek a külterületeken népfront esteket, népfront vasárnapokat, alatt — támadást indított a város visszafoglalására. A tanácskormány kényszerű lemondásáról a Szolnok visszafoglalására vállakozott csapatoknak nem volt tudo­másuk. Óriási véráldozattal sike­rült az intervenciósokat ki­szorítaniuk a városból, de azok az éjszaka folyamán, augusztus másodikára virra­dóra ellentámadásba men­tek át. A tervezett film, amelyet Németh István rendez, ezek­ről az emberfeletti hősiessé­get kiváltó órákról szól, — ti w Népfront estek a megyében Az utolsó hídfő A balatonboglári Állami Gazdaságban 55 millió forintos költséggel 58 ezer mázsa szőlő feldolgozására alkalmas borkombinát épül. Az idei kitűnő minőségű szőlő mustja ■tár az épülő új kombinát üveghordóiba kerül. (MTI foto — Bajkor József felvétele) Villamos-kisautó Szolnokon... Megrendelésre készül a prototípus — Követelmény: hatvan kilométeres sebesség — Rokkantkocsival is kísérleteznek Az idei Budapesti Nemzet­közi Vásár egyik sztárja az elektromos mégha;'tisú kis­autó volt. Ezt a kis gumike­rekű meseautót néhány hó­nappal ezelőtt a televízió Is bemutatta nézőinek. A vil­lamosipari Kutató Intézet mérnökei készítették el a nemzetközi vásáron is nagy sikert aratott kis járművet­Amint mondani szokás, a piac ;,harapott” a kisautóra. Elsőként az Országos Reuma­tológiai Intézet érdeklődött iránta. De ki hajlandó gyártani ezt a remek kis masinát? A szolnoki Vasipari Vállalat ve­zetői példás gyorsasággal sorompóba léptek. Sikerrel. Az ORFI nem halogatva az üzletet, két prototípus gyár­tására adott megrendelést a vállalatnak. Az elektromos kisautót' beteg- és orvos szál­lításra, egyszóval kórházon belüli közlekedésre szeret­nék használni. A Budapesti Postaigazga­tóság is beállt az érdeklődők sorába. Olyan akkumulátor áramforrású minikocsit kért, amelynek óránkénti sebessé­ge eléri a 60 kilométert és legyőzi az emelkedőket is. Az egy, illetve két személyes kisautókkal leveleket, távira­tokat, kisebb csomagokat kel­lene kézbesíteni a fővárosban. A posta három prototípust rendelt a szolnoki cégtől. A vállalat nagy fába vágta fejszéjét, hiszen mint kide­rült, a Villamosipari Kutató Intézet műszaki dokumentá­ciót nem tud szolgáltatni, mert a kisautót jóformán skiccek alapján hozták ösz- sze. A mintapéldány jármű­építési szempontból még nem tökéletes alkotás. A Vasipari Vállalat gyárt­mányfejlesztési csoportja tervezte, illetve tervezi meg az alvázat, a futóműveket, illetve az új karosszériát is. A meghajtó motorokat is há­zilag alakítják ki, készítik el. Meglehet, hogy kizárólag az elektromos vezérlő berende­zést veszik át a kutató inté­zettől. Magától értetődő, hogy az akkumulátorokat a szász- bereki gyáregység szállítja. A prototípusok gyártását megkezdték a vállalatnál. Valószínűleg egy hónap múlva kigördül az első elektromos meghajtá­sú kisautó a műhelyből. Amint a protopítusok elké­szülnek, hozzálátnak a gazda­sági elemzéshez- az árak ki­alakításához. A vevők és a vállalat vezetői csak ezután döntenek arról: sor kerül­jön-e a villamos kisautók szé­riagyártására. Befejezésül még egy új­donságról. A Vasipari Válla­latnál kísérletképpen elektro­mos meghajtású rokkantko­csi is készül. Ezt senki sem rendelte meg. Az egyik sze­rencsétlenül járt ipari tanu­ló Oktatójuknak szánják. Persze, ha béválik a kis vil­lamos rokkantautó, i' ' or megprbálnak vele betörni a piacra. Földi ezüstérmes Varjú kiesett (Beszámoló az első nap eseményeiről) Lapzártakor érkezett: 100 méteres női síkfutásban Balogh továbbjutott, Kiss és Nemesháziné kiesett. A 400 m-es női síkfutásban Munkácsi kiesett. Férfi disz­koszvetésben Tégla bejutott a döntőbe. Vízilabda: USA—Brazília 10:5, Hollandia—Görögor­szág 9:5. • Az olimpia mai műsora ATLÉTIKA 17.00: Ötpróba: 80 ni gát (Tóthné), gerelyhajítás se­lejtező (Kulcsár, Németh), 17.30: 200 m előfutamok, ötpróba: súlylökés. 22.00: 100 m női elődöntő, férfi diszkosz döntő. 22.20 : 400 m női elődöntő. 22.40 : 200 m előfutamok. 23.00: Ötpróba: magasug­rás. 23.10: 5000 m előfutamok (Mecser), 00.35 : 400 m gát döntő. 00.50: 100 m női döntő. 01.10: 800 m döntő. EVEZÉS 16.00: Reményfutamok. KERÉKPÁR 17.00: 100 km országúti csapatverseny (Gera, Keserű, Magyar, Mészáros, Takács). LABDARÚGÁS 22.30: Mexikó—Franciaor­szág, Kolumbia—Guinea. Ma­gyarország—Ghana, El Sal­vador—Izrael, ÖKÖLVÍVÁS 21.30: Selejtezők. ÖTTUSA 17.00: Lövészet. SÚLYEMELÉS 23.00: Könnyűsúly (8a- gócs), VIVÄS 15.30: Férfi tót egyéni (Kamuti J., Kamu ti L„ Sza­bó, Füredi és May közül há­rom indul). VITORLÁZÁS 20.00: második főtana, VÍZILABDA 17.00: öt mérkőzés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom