Szolnok Megyei Néplap, 1968. október (19. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-06 / 235. szám
i dö8 október b. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s i , *; / -■ 600 katasztrális hold rizs aratását kezdték meg a napokban a Palotás! Állami Gazdaságban. Az aratást két jugoszláv kombájnnal végzik nag bérmunkában Porfestéket csomagolnak a tiszaroffi Aranykalász Tsz-ben ATI A Cl ét ATT fi S 8. A V,- É s FELETT Mennyit keres egy olajbányász ? Szeptember 17-én új melléküzemági tevékenységhez kezdtek a tiszaroffi Aranykalász Tsz-ben. Egyelőre huszonhármán — egy személy kivételével asszonyok — poríeséket csomagolnak; A termelőszövetkezetek életében szokatlan ez a feladat, hisz semmi köze sincs a mezőgazdasághoz. — Ám az Aranykalász Tsz vezetőit a munkaerőfelesleg foglalkoztatása vezette a bérmunka vállalására. Állandó munkát, keresetet adnak az ott dolgozóknak, s ez mindenképpen dicséretes. A termelőszövetkezet régi ismeretséget tart fenn a budapesti Élelmiszer és Vegyicikkeket Csomagoló Vállalattal, mely csaknem tíz év óta patronálja a gazdaságot. Innen az ismeretség. A községből sokan járnak el máshova dolgozni, s a családtagoknak nem tudtak állandó munkái biztosítani. A csökkent munkaképességűeknek különösen nem. A tsz vezetői tárgyaltak a vállalat vezetőivel, azok szívesen fogadták el a felajánlott lehetőséget. E vállalat vegyi részlegének ugyanis három éven belül ki kell települnie Budapestről. A járási pártbizottság és a tanács vezetői is jártak a roffiak ügyében Budapesten; Így jött létre a vállalkozói szerződés. A volt gépállomási telephelyen — most a tsz központja — alkalmas épület kínálkozott a csomagolásra. A tsz munkaerőt és épületet adott, a vállalat a szükséges nyersanyagot és a felszerelést. A szerződésben rögzítették a vállalkozás feltételeit. A különböző porfestékeket, — 2 grammtól, 20 dekáig — kis tasakokba csomagolják; Az itt dolgozókat- teljesítmény szerint bérezik. — A norma 1570 csomag óránként s ezért 6,50 forintot kapnak. Havonta 1300—1400 forintot kereshetnek. Ennek 80 százalékát a tsz garantálja. A szerződésben azt is rögzítették, hogy a vállalat az előrecsomagolt árucikkek értékesítésből származó nyereséget 50—50 százalék arányban megosztja a termelőszövetkezettel. Ez negyedévenként 40—50 ezer forintot jelent. A csomagolóbrigád vezetőjét, Nagy Gézánét Budapesten képezték ki. A roffi asszonyokat pedig két fővárosi munkásnő a helyszínen tanította be két hétig. — Hogy megy a munka, elégedett-e az eddigi tapasztalatokkal? — kérdeztük Kovács Kálmántól, a vállalat vegyi részlegének termelési osztályvezetőjétől. — C vor tan haladnak a betanított munkások. Rövid idő alatt a norma 70 százalékát teljesítik. Nálunk lassabban haladtak az új munkások. Ez az üzem kihelyezett részlegünkként fog működni. „ mi számviteli renszerünkbe kapcsolódik be. Az üzemet bővíteni akarjuk. a hypó kiszerelő részleget is Tiszaroff- ra telepítjük, termelése kielégítené Szolnok megye igényét A csomagoló munkások heti 40 órát dolgoznak, minden szombatjuk szabad. A tsz gondoskodott a tisztálkodási lehetőségekről, a hidegmelegvízről, tiszta öltözőről. Jelenleg négymillió tasak porfestéket csomagolnak negyedévenként a tsz-ben. — Ám az üzem tovább bővül. Molnár Sándor tsz-elnök megmutatta a fejlesztés tanulmány-tervét. A kivitelezés 3,5 millió forintot venne igénybe. A beruházás költségeit a vállalát fedezi. A bővítés után ugyanis 150 személyt foglalkoztatnak ott. Három év múlva a létszám 350—400-ra növekszik. A községben van más ipari célra alkalmas épület is, melyet jelenleg nem használnak ki. Terjeszkedni akarnak. hogy ne kelljen vidékre jámiok a roffi munkásoknak. __ m. 1. — ö rültem a meghívásnak; Sokat éltem falun, s bár elszakadtam onnan, mindig úgy éreztem, hogy ez a szakadás csak látszólagos. A gyökerek — mondtam gyakorta szívesen — mégiscsak odakötnek. És feketekávé melletti vitáinkban szívesen voltam a falusi kérdések szakembere. A meghívás faluba szólt. Családostul készültünk, — mert arra is hiú vagyok, hogy a családom se szakadjon el a falutól, mert ugye a gyökerek, amelyek odakötnek... Meg is sértődtem, ha valaki nem ismerte el rólunk ezt a faluhoz kötöttséget. Előszeretettel használok ma is öblös hangokat, és meggyőződéssel mondom lónak a lovat. Nyolcéves lányom is követett ebben. A lovat lónak mondja ő is. A városi iskola se rontott rajta semmit. A vonaton a gyökerekről beszélgettem vele és megegyeztünk abban, — hogy ő most tulajdonképpen hazamegy. — Lú is lesz ahová megyünk? — kérdezte. Rábólintottam; Kiállítás a katonai repülés 20 esztendejéről Mint arról már hírt adtunk, a fegyveres erők napja alkalmából kiállítást rendeztek a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán. A mai rnágyar katonai repülés alakulásának napjait, az azóta eltelt két évtized fejlődését bemutató anyagot ezúttal a civil lakosság is láthatja. Szolnokon a fegyveres erők Klubjában állítják ki a tablókat, a maketteket, az eredeti felvételeket. Ma déli 12 órától egy héten keresztül nézhetik meg a kiállítást az érdeklődők. S mit láthatnak? A maketteken keresztül érzékelhető az a nagy fejlődés, — amely a repülés technikában húsz év alatt történt. Hogyan kezdődött 1948-ban a repülőgépvezető képzés a „Galamb” típusú gépekkel, s milyen ma, amikor a szuperszonikus, a hang terjedési sebességénél gyorsabb repülőgépeket keli irányítani. A fényképeken ismerős arcok fedezhetők fel, a ma is közöttünk élő hajózóké, akik vállalva a veszélyeket védik hazánk légterét, nevelik a jövő repülőgépvezetőit. Megismerkedhetnek a látogatók azokkal a hazafiakkal is, akik a legdrágábbat, életüket áldozták hazájukért, népükért; Az ötletesen és nagy műgonddal készített kiállítás minden nap déli tizenkét órától este 20 óráig tekinthető meg. — Ottan lesz az is; — Hát még? — Disznó, aprójószág, tehén — soroltam a ráváró gyönyörűségeket, bár a feleségem mosolygott rajtunk. Az ablaknál álltunk, és én lelkesen magyaráztam, hogy miről lehet megismerni az árpát, a rozsot és a búzát, amikor az én gúnyolódos asz- szonyom megkérdezte, hogy a gázórát elzártam-e. Mintha falusi voltom csúfolta volna. Megérkeztünk. — Minden olyan volt, amilyennek vártam. A poros utca (igaz az egyik oldalon végig járdát építettek), az állomástól a faluba vezető akácos (igaz az utat közben lebetonozták és éppen a csatornaépítők törték a betont), — a tér a templommal (igaz van ott egy új presszó, szebb mint amilyenbe én naponta járok) és a barátaink háza a hatalmas udvarral, árnyékos terasszal. Egyszerre otthon éreztem magam. Egyre okosabban beszéltem a faluhoz kötő gyökerekről, s eldicsekedtem a lányom telt hangjaival Mindenki a piacról él — mondja a Jó magyar közmondás. Természetesen az a háromezernégyszáz olajbányász is, aki Szolnokról Szegedig vallatja az Alföldet, miután megfúrták számára olajat vagy gázt adó rétegeit. Méghozzá nem is akárhogyan. Fogott a „jó szerencse”. Augusztusban átbillentették a mérleget az Alföld javára. Az itteni kutak jelenleg több szénhidrogént szolgáltatnak, mint a Dunántúl klasszikus lelőhelyei. Aki ennyit ad, mennyit kap? Jut-e elegendő abba a bizonyos kosárba? Bonyolult probléma, mely jószándékával és emberségével, kötöttségeivel és ellentmondásaival együtt a vállalat bérpolitikáját jelenti. ISincs norma Az alapelv lényegében adott: több, jobb munkáért magasabb fizetés. Ez nem változhat, minden szocialista vállalatra vonatkozik. Ami viszont változhat a kötött átlagbér, itt maximálisan évi 22 838 forintot fizethetnek ki személyenként. Tessék ebből okosan gazdálkodni. Olyan jövedelmet biztosítani, hogy a jelenlegieken kívül még hatszáz ember (mert ennyi kellene) kedvet kapjon a télen fagyva, nyáron izzadva munkához. Bonyolult probléma, de megoldása nem kilátástalan, ha jól élnek az adott lehetőségekkel. Az olajbányászatban nincs norma. így indokolják; az ossz termelési költséghez képest a bér elenyésző. alig három százalék. Ezért a nyereséget sem befolyásolja lényegesen. A teljesítmények tervezésének, mérésének, elszámolásának adminisztrációs költségei nern csökkentenék, hanem éppen növelnék a költségvetés bérhányadát. Kerül, amibe kerül Igaz régente (még a Dunántúlon) úgy voltak vele, kerül, amibe kerül, a norma nem a vállalati eredményt szolgálja elsősorban, hanem a szervezést. A munkának menni kell! Az új mechanizmus, azonban szabad kezet ad a bér- politikai döntésben, a nyereséget állítja a centrumba. Nyilván, ahol a termelési költségek 15—20 százaléka a bér (pl. gépipar) ott a norma indokolt, sőt létkérdés. Mármost mi itt a politika? Azaz, hogyan tudja megoldani a vállalat feladatát normák nélkül, diktált átlagbérrel, hogyan tudja így kiak— Igazi falusi kislány a lányod — mondta a bará-y tóm, s én jogos apai büszkeséggel magyaráztam, hogy mennyire fontos ez nekem. Akkor a feleségemnek újra eszébe jutott a gáz, s én sem voltam biztos benne, hogy elzártam-e, de szerencsére a barátom felesége is szeret dicsekedni, és elbeszélte ezt a dolgot azzal, hogy nekik is van már gázuk. A lányom az udvaron szaladgált ebédig. — Újságolta, hogy se tehén, se lú, se disznó nincs. A barátom erre megígérte, hogy délután átmegyünk a szomszédba. Ott van disznó, de még malacok is vannak. Ebéd közben dicsértük a házi kósztot (és szidtuk az üzemit, amit mi otthon eszünk), dicsértük a sajátbort (és szidtuk a kocsmai borokat). Ebéd után elindultunk a szomszédba. Útközben az elvárosiasodás és az elidegenedés között vontam párhuzamot (valóban jó volt a bor és elégtétellel nyugtáztam. hogy itt is elfogadnak falusi szakembernek. — Csak az bosszantott, hogy az én falusinak dicsért láóyom megkérdezte: — Miért gyalog megyünk? — Mert egy megálló adnázni a lelőhelyeket hogy tud új kutakat üzembeállita- ni, hogy tudja megoldani termékei elszállítását? Elsősorban az adott helyzettel számol. Alapvetően technológiájának azzal a sajátosságával. hogy a dolgozó az üzembehelyezett kutak hozamát lényegében nem tudja befolyásolni. Ha mindenki elvégzi feladatát, az árutermeléssel nem lehet probléma. Rendhagyó eset így lényegében — ellentétben a többi iparággal — a létszámon múlik döntően, hogy az átadott előfordulásokat kiaknázhassák. A tapasztalat azt mutatja, hogy az újonnan felvett munkások — és a régiek is — akik nem gyárból vagy bányából jöttek (ilyen kevés van) ragaszkodnak a biztosított bérhez. Sokan azt szeretnék, gyakori vitatéma is, hogy csapják a prémiumot és a különféle pótlékokat az alapbérhez. mert ez a biztos pénz. Az üzemvezető pedig nem adja ki a kezéből — és nem is adhatja — az úgynevezett változó bérrészt, mert jóformán egyedüli eszköz a kezében az ösztönzésre és fegyelmezésre. Az üzemeknek — elsősorban Orosháza és Szeged térségében főleg segédmunkásokra, betanított munkásokra van szükségük. Ök a minimális órabért kapják. 6 foKedves levelet kaptunk a szolnoki Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskola kétszázötven diákjától a Tabdi-i ifjúsági építőtáborból. Igen, kedves levelet kaptunk s mégis ennek eredménye az itt olvasható rosszkedvű jegyzet. „Itt Tabdiban hallottuk — írják a fiatalok — mit mesélnek a mi táborunkról otthon Szolnokon. Azt mondják, hogy mi itt mostoha körülmények között dolgozunk, hogy fázunk, hogy keveset kapunk enni, hogy nincs tisztálkodási lehetőségünk, hogy...” Nem idézem tovább mit hallottak még magukról. Inkább arról írnék ahogyan felháborodtak. Mert ezt a kedves levelet a felháborodás diktálta. És mert minden otthonról kapott hír arról szólt, hogy a táborban nem megfelelő az ellátás, leírják a levélben ahogyan dig — nevette a feleségem; Megkóstoltuk a szomszéd borát is (az se volt rossz), de a lányom már nagyon sürgetett. Elindultunk hát disznót látni, ö előrevágtatott. Látni kellene azt, ahogyan lelkesedett. Aztán lelkesedtem én is, mert szép volt a disznó. Hatalmas koca nyolc kicsi malaccal. Azonnal magyarázni kezdtem, hogy ez mangalica, de a barátom kijavított, hogy van benne más is, keresztezett. A koca oldalára fordult és halk. mélyről jövő röfögés- sel biztatta nyolc malacát. Azok az oldalát döfködték, gyúrták, dagasztották, keresték a megszokott emlőt, — amely duzzadt volt a tejtől. Ügyetlen szájukból kiejtették, keresték újra, eltolták, felborították egymást, dulakodtak. — Milyen édesek — mondta a lányom és én nagyon örültem az ő örömének. El- magyaráztatta velünk, hogy minden malacnak van megszokott helye, hogy van-e olyan, amelynek két emlő jut s hogy az nagyobb lesz-e mint a többiek. Éppen a jószágtartás nemzetgazdasági hasznát ecseteltem, amikor a lányom váratlan megkérdezte: rintot. 6,50-et. A még szabad munkaerőre, akik előtt az üzemi élet jóformán ismeretlen, vonzása van a beígért 1500 forint körüli keresetnek. A diktált átlagbérnek az a jellegzetessége, hogy ahány embert az átlag alatt díjaznak, annyit lehet és olyan mértékben a normál nívó felett fizetni. Ebből a szempontból tehát a NagyaUökli Kőolaj és Földgáztermelő Vállalat jó helyzetben van. A tőrzsgárdát, a jó szakembereket meg tudják fizetni. A legmagasabb órabér eléri a 11,50-et. Lehet tíz forint is És ez nem úgy, mint sok helyen teszik. Csak azért vesznek fel kisfizetéssel embereket, hogy néhány magasabb igényt ki tudjanak elégíteni. Itt ismeretlen fogalom a „vattaember”. Sőt olyan lehetőséget biztosítanak minden arra érdemes új felvettnek, hogy két év gyakorlat és három hónapos iskola után a tíz forint órabért is megkaphatja. Tehát végered meny oen, aki ad, az kap is. Ez többesszámban is elmondható. Tavaly évi 22 390, egy hónapra számítva 1867 forint volt az átlagkereset. Az idén ez két százalékkal növekszik 1930 forintra. Ez már azért szép pénz, meghaladja a megyei átlagot. Bőven jut belőle a piaci kosárba, jó bérpolitika’ — palatínus — élnek. Kényelmes a szállás, jó és bőséges a koszt, jók a tisztálkodási és szórakozási lehetőségeik. És nem kevés büszkeséggel írnak arról, hogy mennyit keresnek és mit dolgoznak. S ebből érzik: ezért a kis büszkeségért, ezért a m| világunkhoz illő örömért —, ha kellene, merthiszen nem kell — akár rosszabb körülményeket is szívesen vállalnának. Nem meglepő hát, hogy a hírek hallatára felháborodtak, hiszen a hírek valótlanok. — Bármennyire is természetes. hogy-egy-egy szülő aggódik a gyermekéért, ez a fajta aggódás már csak kártékony lehet. Ott Tabdiban a munkájukra büszke fiatalok éppen azt a komolyságot, megbízhatóságot tanulják és gyakorolják munka közben. — És mondd apa, az édesapjuk hol van? Előbb nem akartam érteni a kérdést, de a többiek mind értették, mert nevettek. — Az nincs itt — mondtam kedvetlenül. — Miért nincs itt? — Hát... —- haboztam a válasszal, de a gyerek nem hagyta annyiban: — Elváltak? — Nem kislányom, de tudod... — Csak úgy különélnek? — Igazi városi kislány — nevette a barátom, s nekem a torkomra fagyott az értekezés a disznók családi életéről. Azokról a bizonyos gyökerekről nem beszéltem aznap. Mondom nagyon örültem a meghívásnak, de a szakember voltomra már nem vagyok annyira büszke, s az elidegenedés és elvárosiasodás között sem vonok már párhuzamot. Kitaláltam viszont egy kedves mesét, a koca férjéről, akinek a legelőn van dolga, mert ő a kondafele- lős, és csak esténként látja a családját. Bartha Gábo* B. G. LÁTOGATÓBAN LEVÉL TABDIBÓL
