Szolnok Megyei Néplap, 1968. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-23 / 249. szám

1968. október 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP LVASÖINK Levél — véradómhoz Középiskolások a földeken Iskolánkban — a Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközép’s- kólában — már hagyománnyá vált az őszi munka, amelyből az intézmény minden tanulója kiveszi a részét­A mi osztályunk — a III. d. — kilenc napon át a beseny- szögi Kossuth Termelőszövetkezetben babot szedett- A huszonöt lány szorgalmas munkájának eredménye 42 mázsa bab volt. Mun­kánkért 4200 forintot kaptunk a szövetkezettől­A III. d-s lányok egy csoportja a munka befejezése utáni pillanatokban Boldogan tervezgetünk, ha majd megkapjuk a pénzt, ki mit vesz érte- Véleményünk szerint ez a munka és segítség minden szempontból hasznos volt, mind a termelőszövetkezeinek, mind a tanulóknak­Zakár Terézia III. d. Szolnok Fantasztikus! A ia*: bérpótlékról Tisztel Fógel Márton! En­gedje meg, hogy a véradók közelgő, október 26-i ünnep­sége alkalmából köszönete- met fejezzem ki azért a ne­mes cselekedetéért, hogy ön­kéntes és ingyenes véradással segíti emberi életek megmen­tését. Két-három hónappal ezelőtt súlyos belső vérzéssel kerül­tem a megyei tanács kórhá­zába. Mint számtalanszor, az orvosi szaktudás önmagában nálam is kevésnek bizonyult. A közvetlenül ömöl kapott vér mentette meg az élete­met- A kritikus percekben a Nagyon örülök, hogy a Vosztok úti lakótelepen kap­tunk lakást. Szeretek itt lak­ni, mert egyre szebb és ren­dezettebb ez a városrész. Saj­nos, a kenyérbolt környékéről ezt nem lehet elmondani­Önökhöz fordulok pana­szommal, hátha tudnak segí­teni. Három hónapja járok a TÜZÉP-hez tíz mázsa szé­nért, de nincs szerencsém. Akárhányszor mentem eddig, mindig poros szenet találtam. Ezt viszont nem veszem meg a kis nyugdíjamból, mert tü­A Sütő utcai öregek nap­közi otthonában néhány nap­pal ezelőtt mintegy másfél órás műsorral szórakoztatták a Szigligeti Színház művészei az otthonban ebédelő idős embereket, valamint világta­lan tagtársainkat. Kérem, tegyék lehetővé, hogy az újságban köszönjem meg a résztvevők nejében a ssínház művészeinek — S®­belgyógyászat orvosa biztató­an vigasztalt: Az a vér, amit adunk, nem fokozni, hanem csillapítani fogja a vérzést. Megtörtént. Ezek után folya­matosan javultam, s a belső vérzés teljesen megszűnt Lassan felépültem, egészsé­ges vagyok. Mindezekért örök hálával gondolok, gondolunk csalá­dommal együtt önre. Hosszú, boldog életet, jó egészséget kívánok önnek, a Vöröske­reszt szolnoki szervezetének pedig további sok sikert! Barna Ferenc Szolnok Nagy gaztól és különböző hulladékoktól,,díszük” a kör­nyék. Szeretnénk, ha rendbe tennék lakótelepünket, . Cs. I. Szolnok zelni szeretnék a szénnel, nem töltésnek használni. Miért nem biztosítanak megfelelő tüzelőt idejében? A fagyban, sárban kellemetlen tüzelőért ácsorogmi. Özv. Markó Györgyné Szolnok bestyén Évának, Bókái Má­riának, Halász Lászlónak, Nádor Lászlónak és Baranyi Lászlónak — azt a kedves, felejthetetlen másfél órát, amit műsorszámaikkal nyúj­tottak. A Vakok és Csökkentlátók Szövetsége Szolnok megyei helyi csoportja nevében; Németh Lászlóné Szolnok Szeret ön újságot olvasni? Csak szeressen! — Ez a vá­lasz Szolnokon, az I. kerület­ben, a volt Alcsi állomás kör­nyékén dolgozó és lakó új­ságolvasóknak. A posta ugyan­is csak két-három naponként kézbesíti errefelé az újsá­gokat, a leveleket, a csoma­gokat. Érthető a baromfikeltető állomás dolgozóinak vélemé­nye; elképesztőnek és fan­Jónéhány napja már, hogy mérgemben telefonon felhív­tam a szerkesztőséget Elné­zést kérek, hogy akkor nem mutatkoztam be. Biztos em­lékeznek rá, azért méltatlan­kodtam, hogy mennyire nem becsülik olvasóikat. Szen­vedélyes rejtvényfejtő va­gyok. Az október 6-i NDK- rejtvény hálóját keresztben találta a lapban a kedves ol­vasó. .. s ez a lap szerkesz­tőit egy cseppet sem zavar­ja? — háborogtam- Október 13-án „Szünet” volt a rejt­vény címe, nyilván „Szüret” helyett, ugyanis a szövegből erre lehetett következtetni. A drót túlsó végén türel­mesen, udvariasan magyaráz­ták: nem tehetnek róla, hogy a nyomda megfordította a matricát... az október 13-i Csikós Mihály cibakház! olvasónk panaszát közöltük lapunk október 16-i számá­ban „Van kabátom, még- sincs!” címmel. Az idős em­ber sérelmezte, hogy festésre átadott kabátjának ügye hó­napok óta húzódik, a Patyo­lat Vállalat csak ígérgeti a kártalanítást­Cikkünk megjelenésének másnapján ..akcióba lépett” a Patyolat. Levelet küldött a cibakházai fmsz-nek. vala­mint olvasónknak. A Csikós Mihálynak küldött levél má­solatából idézünk: . .Kérésére — leveleink­nek megfelelően — ismételt kísérleteket folytattunk. Ered­tasztikusnak minősítik azt a tényt, hogy 1968-ban 'Szolno­kon nem kapják meg naponta az előfizetett újságokat- A posta illetékesei arra hivat­koznak, hogy nincs elegendő kézbesítőjük. Az érintett la­kókat viszont ez az érv nem győzi meg, ők a pénzükért naponta meg akarják kapni az újságokat. Mit lehetne tenni? Valóban fogas kérdés ez 1968-ban? rejtvény címe a szerkesztő­ségben még Szüret volt... meg, hogy sokat bosszankod­nak az ilyen, s egyéb, főleg szedési hibák miatt.. • Az október 15-i lapjuk 6. oldalán lévő egyik hírre — a tiszaföldvári öregek napközi­jéről írtak abban — külön felhívtam kisfiam figyelmét. „Fiam, ne a Néplapból ta­nuld a szavak elválasztását!” S megvallom, ismét bosszan­kodtam. Az október 17-én megjelent „Súlyos hanyag­ság”, illetve az október 19-i „Szombaton; csütörtök” című cikkük olvasása után Önökre már nem haragudtam annyi­ra. Viszont én is kérdem: mikor lesz rend a nyomdá­ban? ménytelenül. Szeptember 16- án felkértük — az fmsz-en kersztül —, hogy a kabátot vásárolja meg, s közöltük, hogy bár vétlennek érezzük magunkat (a kabát előzetes otthoni kezelés miatt vált festhetetlenné), a kabát el­lenértékét megtérítjük. A ki­alakult helyzetet rendkívül sajnálatosnak tartjuk. A tör­téntekért szíves elnézését kérjük- Szükséges azonban kijelentenünk, hogy az ese­mények ilyenné alakulásában a Cibakháza és Vidéke ÁFÉSZ is döntően köz­reműködött. .. A kabát ellen­értékeként kért 400 forintot a mai napon postáztuk. 5 A szerkesztőséghez több olyan levél érkezett, mely­ben a lakbérpótlék fizetési feltételeiről érdeklődtek. A vonatkozó jogszabályok fon­tosabb rendelkezéseit az alábbiakban ismertetjük. A társadalmi tulajdonban lévő, valamint a tanácsi rendelkezésű személyi tulaj­donban álló lakások bérlői a lakás nem megfelelő kihasz­nálása esetén lakbérpótlékot kötelesek fizetni. Nem terjed ki a lakbérpótlék fizetési kötelezettség a személyi tu­lajdonban lévő szabadren­delkezésű lakások használói­ra, valamint a személyi tu­lajdonban lévő tanácsi ren­delkezés alatt álló lakáj­ban lakó tulajdonosokra és egyenes-ágú rokonaira. Szol­gálati lakásban lakó bérlők közül, azok akik lakással ren­delkező szervvel munkavi­szonyban állnak, munkavi­szonyuk tartama alatt nem kötelesek lakbérpótlékot fi­zetni. A lakás akkor van megfe­lelően kihasználva, ha a hat négyzetmétert meghaladó, de a tizenkét négyzetmétert meg nem haladó szobát egy személy, a tizenkét négyzet- métert meghaladó szobát két személy használja. La­kószobának kell tekinteni — az előszoba, a konyha és a fürdőszoba kivételével — a lakás céljára szolgáló he­lyiségek közül mindazokat, amelyeknek területe a hat négyzetmétert meghaladja, közterületre, vagy udvarra nyíló ablaka, továbbá me­leg padlója van és fűthető. Fűthető az a helyiség, — amelynek füstcsatornája, vagy más helyiséggel közös fűtőberendezése, illetőleg központi fűtése van. A he­lyiség területének számítá­sánál a vakolt falsíkok kö­zötti méreteket, továbbá a beépített szekrény alapte­rületét kell számításba venni. A havonként fizetendő lakbérpótlék összege, ha a lakásban állandóan lakó személyek száma a lakásban elhelyezhető személyek szá­mához képest: kettővel ke­vesebb (egy többletszobs esetén) 120 forint; három­mal kevesebb (másfél több­letszoba esetén) 180 forint: néggyel kevesebb (két több­letszoba esetén) 260 forint: öttel kevesebb (két és fél többletszoba esetén) 350 fo­rint; hattal kevesebb (há­rom többletszoba esetén) 450 forint; hatnál több sze­Megdöbbentő híreket ol­vashatunk, szinte naponként a Néplapban: este kivilágí- tatlan kerékpárral közleke­dett Surján külterületén Tú­ri Sándorné törökszentmik­lósi lakos- Egy személygép­kocsi elütötte. Túriné a hely­színen meghalt. — Nem vi­lágította ki lovaskocsiját Péter István fegyverneki la­kos, és az esti órákban há­túiról nekiütközött egy mo­torkerékpáros, aki súlyosan megsérült. Két baleset a legfrisseb­bek közül. Alig múlik el nap, hogy ne kellene beszámol­nunk hasonló esetekről. Tra­gikus történéseknek vagyunk tanúi: gyerekek, felnőttek hadnak meg a közutakon. A halálhírek mögött minden esetben családi tragédiák húzódnak meg. És ezekben a közleményekben azokról már nem is esik szó, akik egy-egy baleset következté­ben nem halnak meg, de egy életre nyomorékok lesz­nek. Refrénként tér vissza; kivilógítatlan kerékpár; — lámpa nélküli lovaskocsi. Ha a példában szereplő Túri Sándorné az érvényben lévő rendelkezések szerint kivilá­gította volna kerékpárját, még ma is ott élhetne csa­ládja körében. Tragédia ez! Hiába a kéréSj a rendőrség mély esetében minden to­vábbi személyenként (fél többletszobánként) további 110 forint. Komfort nélküli lakás esetében az egyébként fize­tendő lakbérpótlék ötven százalékát kell csak fizetni. Komfort nélküli az a . lakás, amelyben sem fürdőszoba (fürdő fülke), sem vízöblíté- ses WC nincs. A lakásügyi jogszabályok alapján járó külön szobát a szobák számának megállapí­tásánál figyelembe kell ven­ni. Nem megfelelő kihaszná­lás esetén e szobák után is kell lakbérpótlékot fizetni. Két személyként kell számí­tásba venni a lakbérpótlék összegének kiszámításánál azt a személyt, aki tartósan fertőző betegségben szen­ved, vagy cselekvőképessé­gét kizáró gondnokság alá helyezett elmebeteg. Ilyen esetben a lakásügyi hatóság jogerős határozatával kell igazolni, hogy a beteg kü lön szobára való jogosultsá­gát elismerték. Figyelemmel a fenti jog­szabályi rendelkezésekre, ha pl.' egy lakásban egy ti­zenöt négyzetméteres, vala­mint egy 18 négyzetméteres szoba van, akkor a lakásban elhelyezhető személyek szá­ma: négy. Ha a lakásban állandóan lakó személyek száma csak eggyel kevesebb akkor lakbérpótlékot nem kell fizetni. Ha kettővel ke­vesebb, akkor a lakbérpót­lék havi összege 120 forint. A lakbérpótlék összegét a bérlő bevallása alapján a bérbeadó köteles kiszámíta­ni és a bérlővel, valamint a községi tanács végrehajtó bizottságának pénzügyi-szak­igazgatási szervével írásban közölni. Ha a bérlő a lak­bérpótlék összegét kifogásol- . ja, a közlés kézhezvételétől számított ' nyolc napon belül írásban kérheti a községi, városi tanács végrehajtó bi­zottságának adóügyi csoport­jától,- illetőleg a járási ta­nács végrehajtó bizottságá­nak pénzügyi osztályától a mentesítést a lakbérpótlék fizetési kötelezettség alól, vagy a megállapított lakbér­pótlék összegének a helyes­bítését. A kérelemről a pénzügyi szakigazgatási szerv harminc nap alatt határozat­tal dönt. A határozat ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül lehet felleb­bezni. Dr. Cs. I. ellenőrzése, a rendelet, a büntetés, nagyon sokan fity- tyethányak minderre. Sokan vitatkoznak azon, hogy a balesetek szaporodá­sa törvényszerű-e? Több a jármű, több a baleset — mondják egyesek. Elfogad­ható ez az indokolás? A na­pokban Surján és Török- szentmiklós között több mint kétszáz kivilágítatlan kerék­párost és harmincnál több lámpanélküli lovaskocsit szá­moltunk meg, este hat és fél hét között. Kétszáznál több meggondolatlan, saját és mások életével játszó fel­nőttel találkoztunk fél óra alatt a forgalmas útszaka­szon. Ez az egyetlen tény Is megdönti az állítást. Nem természetes folyamat a köz­úti tragédiák gyakorisága. Lehet-e természetes az, hogy száz forint értékű dinamó és lámpafej hiányában meghal­jon egy kerékpáros? Csak ennyit érne az ember élete? Ez nem igaz. Könnyelműség, játék az élettel- De meddig? Mit ér a vonatkozó rendelkezés, ha nem tartják be. — S miért nem tartják be? Gyakoribb ellenőrzést, szigorúbb fele­lősségre vonást követel a* emberi élet védelme. —•mi — Ilyen vállalat is van! Júliusban — mivel újat nem kaptunk —, egy használt, Rein- methal típusú összeadógépet vásároltunk a termelőszövetkezet ré­szére Budapesten- Sajnos, a gép szeptemberben elromlott- Mivel járműveink a fővárosba ritkán járnak, az összeadógépet Szolnok­ra, az Irodagéptechnikai Vállalat kirendeltségére vittük javít­tatni. Néhány nap múlva készpénzzel, bélyegzővel „felszerelkezve mentünk az összeadógépért, amelynek — az információ szerint — nagyon csekély hibája volt. Ezért nem számoltak fel javítási költ­séget, sőt — ugyancsak ellenszolgáltatás nélkül — felhívták fi­gyelmünket a gép helyes használatára­Termelőszövetkezetünk nevében ezúton köszönöm meg a vál­lalat dolgozóinak lelkiismeretességét. Ügy vélem, egyéb vállalat, ktsz vagy „maszek” a kis hibáért is felszámolt volna néhány száz forintot­Szakács László főkönyvelő Tiszaörs, Búzakalász Tsz Gaz és kenyér Sűrűbben járhatna a locsolóautó Körülbelül három hete lezárták a Vöröshadsereg úti sorom­pót- így a teher- és személyforgalom a temető melletti sorompón bonyolódik. Ezt az útszakaszt viszont a köztisztasági vállalat autó­ja nem locsolja- Így olyan porfelhő sűríti az utca levegőjét, hogy szinte látni, lélegezni sem lehet. Ezen az útszakaszon nagy a forgalom. A cukorgyárba répát szállító vontatók, gépkocsik szinte éjjel-nappal közlekednek- A környékbeli üzemekbe emberek százai igyekeznek kora reggel, a gyermekek az iskolába sietnek. Közben kénytelenek a poros le­vegőt szívni- Az ott lakó családok meg jóformán ablakot sem nyit­hatnak­Az volna a kérésünk, hogy sűrűbben locsoltassák az illeté­kesek a két sorompó közötti útszakaszt­Mártírok útja lakói Szolnok Csak poros szenet bányásznak? Könyvterjesztési akció A KISZ megyei bizottsága és a MÉSZÖV tavaly kclnyvter- jesztési akciót indított, amelybe iskolánk is benevezett- Tanu­lóink több mint 16 ezer forint értékű könyvet értékesítettek, s így az első helyre kerültünk. Jutalmunk ezer forint volt. A tavalyi sikeren felbátorodva, az fmsz KISZ szervezete, a 21- sz. szövetkezeti könyvesbolt kollektívája, valamint iskolánk KISZ bizottsága szeptember 2-án szocialista szerződést kötött könyvterjesztésre- A szerződés értelmében az fmsz KISZ szer­vezete, valamint a 21- sz- könyvesbolt kollektívája vállalta a kö­zépiskola könyvellátását­Iskolánk KISZ bizottsága 20 ezer forint értékű könyv eladá­sát vállalta. Alapszervezeteink között nagy verseny van az első­ségért. Az értékelő bizottság öt díjat, összesen 1200 forintot tű­zött ki. Arató Éva III- a. Móricz Zsigmond Gimnázium és Szakközépiskola, Kisújszállás Boldog másfél óra Én voltam a névtelen telefonáló B. M. Szolnok m ILLETÉKESE, Kártérítés: 400 forint Tragédia ez közutakon

Next

/
Oldalképek
Tartalom