Szolnok Megyei Néplap, 1968. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-01 / 205. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! \ A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA | XIX. évfolyam, 205. szám. Ára t forint 1968. szeptember 1., vasárnap Ünnepeltek az olajbányászok Koszorúzás a szovjet hősök emlékművénél — Kitüntették a legkiválóbb dolgozókat — Több mint egy millió jutalom Közös ünnepségen emlé­keztek meg a hányász nap keretében dolgozóikról-----a N agyalföldi Kőolaj és Föld- gáztermelő Vállalat, vala­mint az Alföldi Kőolajfúrási üzem vezetői. Az ünnepsé­gek már pénteken megkez­dődtek. amikor a különböző munkahelyeken röpgyűlése- ket tartottak. Ezen az elő­adók méltatták a bányász nap jelentőségét, ismertették az üzemek idei termelési eredményeit. Az olajbányászok központi ünnepségére szombaton dél­után került sor Szolnokon. Délután fél ötkor helyezték el a kegyelet és a hála ko­szorúit a szovjet hősi emlék­műnél a két vállalat képvi­selői. majd ezt követően ün­nepi megemlékezést tartot­tak. A szakszervezeti szék­házban Végh Árpád, a Bá­nyász Szakszervezet titkára mondott beszédet. Ezt követően került sor a kitüntetések, jutalmak át­adására. Az Alföldi Kőolaj­fúrási Üzem hat dolgozója kapta meg a „Földtani Kuta­tó Kiváló Dolgozója” kitün­tetést. míg hárman a »Ne­hézipar Kiváló Dolgozója” kitüntetésben részesültek. Ugyanezt érdemelte ki a Nagyalföldi Kőolajtermelő Vállalat két dolgozója is. A bányász nap alkalmából a kimagasló munkasikereket elért dolgozóknak a fúrási üzem 800 ezer. a termelő vál­lalat pedig 400 ezer forint jutalmat adott. A különböző munkahelye­ken tartott megemlékezése­ken a vállalatok központjá­nak dolgozóin kívül részt vettek a Kőolajipari Tröszt vezetői is. MA: A kiskenyeiű gazdag ember Irodalmi összeállítás Diplomás kiszesek Külpolitikai magazin —---------------------------------------------------T Uj munkahelyek lányoknak, asszonyoknak 'vét év, száz nő A BUBI is szeretné Fele-fele alapon Nem kis gond a nők munkába állítása, főként olyan községekben, amelyek aránylag távol esnek az Ipari centrumoktól. Éppen ezért még a kisebb lélek­számú településeken is tár­sadalmi üggyé lépett elő ez a kérdés, nevezetesen Jász- ladányban js. A helyi vegyesipari szö­vetkezet két esztendeje el­sősorban azért rendezkedett be fém- és műanyagtömeg­cikk gyártására, hogy a község lányainak, asszo­nyainak munkalehetőséget teremtsen. (Persze anyagi­lag nem fizettek rá erre a vállalkozásra.) Száz nőt alkalmaztak, akik csaknem évi négymilliós árbevételt produkálnak a Jászladányban. Egyszóval jól megy az üzlet... De: a jelenlegi telephely nem alkalmas a fejlesztésre, a kapacitás viszont szűk ahhoz, hogy a termelést a megrendelők igénye szerint bővítsék. Nemcsak a kedve­ző piaci lehetőségek ösztön­zik a szövetkezet vezetősé­gét egy beruházás szorgal­mazására, hanem az is, hogy legalább százhúsz dolgozót tudnának annak befejezé­se után felvenni, köztük hetven-nyolcvan nőt. Hitelkérelmük 5,4 millió fo­rintra szól. Az összeg felét térítésmentesen remélik az OKISZ-tól, míg másik felét öt év alatt kívánják letör- leszteni. szövetkezetnek. Igen ám, de a fémtömeg­cikk gyártás felületnemesi- tés (nikkelezés — galvanizá­lás) nélkül szinte elképzel­hetetlen. A telephely mű­helyei zsúfoltak olyannyira, hogy a jelenlegi termelés fenntartása tartósan nem lehetséges, sőt a munkavé­delmi és egészségügyi hely­zet is romlott, rossz. Ugyanakkor a szövetke­zetnek jó a piaca, módjában áll a termelés bővítése, ez­által a községbeli nők fog­lalkoztatottságának további javítása. A bútorszerelvé­nyek iránt nagy a kereslet. A Tisza Bútoripari Válla­latnak az idén I millió fo­rint értékben szállítanak konyhaszekrényekhez fém­lábakat. Jövőre ennek a kétszeresé­re ajánlott a szövetkezetnek szerződést. A Budapest Bú­toripari Vállalat (BUBI) ^|969-ben több milliós meg- .aftndelést szeretne elhelyezni A községi tanács pártfo­golja ezt a tervet, a telek kijelölése, biztosítása nem ütközik akadályba. Az el­nök azt is elmondta, hogy amint a hitelt megnyitják, hozzálátnak tervük megva­lósításához. Építőipari részlegükre bíz­zák a kivitelezést, — mert ez az olcsóbb, a biz­tonságosabb. Az új telephelyen aszta­losműhelyt rendeznek be, és az így felszabaduló munka­tervekben is a fémtömeg­cikk gyártásnak adnának helyet. A kitelepedéssel a majdani teljes költözködés első lépését tennék meg. \z elnök arról tájékoztatott bennünket, hogy a KISZÖV támogatja a szövetkezet beruházási tervét. • Megnyitja-e az OKISZ a „pénztárcáját” vagy sem — számukra a hamleti kér­dés, „ ............ ­*!-■■ .............. .................................... T anévnyitó előtt Hat elsőosztály a szakmunkásképzőn — Tovább nő a bejáró tanulók száma — Felvételi vizsga a dolgozók esti technikumában A Könnyűipari Miniszté­rium Cipőipari Tanintézeté­ben is megkezdték az elő­készületeket, lebonyolították az éveleji tanári értekez­letet. — Növekednek gondjaink — mondta Gallyas János, amikor a holnapi indulásról kérdeztük. Nemcsak a Tisza Cipőgyár, a tanintézet is óriási fejlődésen ment át az elmúlt öt évben, s most el­értük az eddigi legmagasabb tanulólétszámot! Eddig a szakmunkásképző első osztá­lyába átlagosan 140 tanulót vettünk fel. Az idén olyan nagy volt a jelentkezők szá­ma, hogy kénytelenek vol­tunk 200 általános iskolát végzett gyereket felvenni. Csak a srakmimkásképző .el­ső osztályából hat indul szeptemberben! Legalább ennyire megnőtt az érdek­lődés a szakközépiskola iránt is. Két nagylétszómú első, két második, két har­madik és egy negyedik osz­tály kezdi meg a tanulást. A szakközépiskolások ket- százharmincan, a szakmun­kástanulók négyszázan lesz­nek. — Szinte elképzelhetetlen, hogy a kicsiny, régóta teljes felújításra, bővítésre váró iskolaépületben megnyugta­tóan lebonyolítják az okta­tást... — Igen, ezért mondtam, hogy gondjaink növekednek. Nehezen tudjuk elképzelni, hogy minden osztályunknak helye lesz az iskolában. Ezért j gyárhoz fordulunk segítsé­gért. Legalább két tantermet szeretnénk berendezni a mű­velődési házban. Természete­sen ez szükségmegoldás. A tanulók létszámának növeke- iése már égető szükségként veti fel nemcsak az iskola, hanem kollégium építését is — Emellett tovább folyik i dolgozók esti technikumi oktatása is? — Igen, mind a négy osz­tályban ismét tanítunk este is, Tisza cipőgyári dolgozó­kat. Az első osztály felvételi vizsgája szeptember tizedikén tesz. Ott is meglehetősen nagyszámú a jelentkezés. — Egyébként mi is szep­tember másodikén, reggel tartjuk az évnyitót. Hatszáz­harminc diákunk mellett sze­retettel köszöntjük ekkor új tanárainkat is: számszerint öl pedagógus érkezett hozzánk íz új tanévre. — S — .Viktória’* magasnyomású gyorssajtóval gazdagodott a jászberényi nyomda Hétfőtől 29-30 százalékos árengedmény Szeptember 2.—október 5. között KERAVILL-vásárt rendeznek, s ez alkalomból számos árucikket 20—50 szá­zalékos árkedvezménnyel árusítanak. A Favorit TD—663-as te­levízió 510o forint helyett 1950 forintért, a Minivizor tv egynormás változata 4450 helyett ugyancsak 3950 fo­rintért kapható. A sztereo végfokozatú R—5700-as típu­sú rádiót HOO forinttal ol­csóbban, 1700 forintért áru­sítják, ezenkívül még további négyféle olcsó rádiókészülé­ket hoznak forgalomba en­gedményes áron. A garzonkonyhák számára készült TT—41-es törpe tűz­hely 2810 helyett 2390 fo­rintba kerül — a GS—30-as grillsütőt 790 forintért ad­ják, 330 forinttal olcsóbban a normál árnál. A villanybo­rotvát 390 helyett 338 forint­ért hozzák forgalomba, a Lunapress kávéfőzőt, a szo­kásosnál 73 forinttal olcsób­ban, 170 forintért árusítják. Huszonnégy órán belül szállítják a pót- alkatrészt A Mezőgazdasági Gépalkat­rész Ellátó Vállalat vidéki telepein és a központi rak­tárakban felkészültek az ősal mezőgazdasági munkák gép­parkjának „kiszolgálására'’. Különösen nagy az érdek­lődés a nyári szárazságtól kiszikkadt földben elkopott íkevas- és kormány lemez­cseregarnitúrák iránt. A MEGÉV szakemberei a nyárihoz hasonló szervezett­séget biztosítottak az őszi mezőgazdasági munkák ide­iére. A legtöbb alkatrészt 24 óra alatt szállítják a hely­színre. Szükség esetén a bu­dapesti központi raktál ból postán küldik el a megren­delőkhöz a cseregarnitúrát. film a Tanács- köztársaság idejéről Űj magyar- film előkészü­letei kezdődtek meg a na­pokban a Magyar Filmgyártó Vállalat 1. számú játékfilm­stúdiójában. Gyöngyössy Im­re fiatal rendező „Virágva- sámap” címmel forgatja el­ső játékfilmjét, saját for­gatókönyve alapján. Az 1919- ben játszódó történet főhőse így katolikus pap, aki — vállalva a történelmi for­dulat diktálta feladatokat — a Tanácsköztársaság helyi direktóriuma mellé áll. Sor­sát nem kerüli el: fehér ter­ror darutollasai megkínozzák, megölik. A történet magvát sgy. a nép száján élő balla­dából kerekítette a szerző. Gazdáját keresi egy nyeremény­autó Az OTP megyei Igazgató­ságától kapott tájékoztatás szerint az augusztusi gép­kocsi nyereménybe tétkönyv sorsoláson megyénkből nyert kilenc autó közül nyolcnak már jelentkezett a nyertese, egy Wartburg-kocsi szeren­csés tulajdonosa viszont még ismeretlen. A nyertes betét­könyvet az OTP túrkevei fiókjánál váltották 1964-beo»

Next

/
Oldalképek
Tartalom