Szolnok Megyei Néplap, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-09 / 186. szám

4 «BOENOK MEGYE! NÉPLAP 1968, augusztus 9. Ogy lebegik körül a sej­telmes mondák az ókori olimpia keletkezését, mint a felhők és a tejfehér köd- gomolyok a legmagasabb gö­rög hegy,, az Olimposz csú­csát. Zeusz, a görögök képzelet­beli főistene legyőzte atyját, Kronoszt és ezzel ő lett a világ ura. (Nagyobb testi erejével egy szabálytalan birkózómérkőzésen kereke­dett felül.) így szól az delmeket négy esztendőn­ként kell megrendezni, — azért, hogy a résztvevőknek legyen módjuk a felkészü­lésre. Az uralkodó állapítot­ta meg az időpontot is, sze­rinte az olimpiai ünnepségek legalkalmasabb időpontja a nyári napéjegyenlőség utáni első holdtölte, vagyis jú­nius második fele. Hírnökök futottak végig a félszigeten, városról-városra jártak, minden államot meg­Eleinte mindössze egyet­len versenyszámban, a rö­vidtávú stadionfutásban, a 192,27 méteres távon mér­ték össze gyorsaságukat a görög ifjak. Feledésbe. me­rült, éppen úgy, ahogy az­után nyoma veszett az Olim­piában őrzött arany diszkosz­nak is, — hogy ki nyert a kezdeti időkben. Csak az időszámításunk előtt 776 esz­tendővel kezdték feljegyezni a bajnokok nevét. Az első I. Zeusz, Kronosz és Heraklesz zennegyedik Ókori olimpián már kétféle távon indultak a résztvevők, azután helyet kapott az ökölvívás, majd a pankráció, a fegyveres fu­tás és a két fogatú kocsik küzdelme is. Az első idők­ben csak a szomszédos vá­rosokból, később pedig már távoli görög gyarmatok­ról, Szicíliából, Kis-Azsiá- ból és Észak-Afrikából is ér­keztek résztvevők és nézők. Napokig tízezrek ettek, it­olimpia keletkezésének egyik ismert mondája. Van viszont olyan görög sporttörténész is, aki szerint Heraklesz, az ókor legen­dás történeteinek legerősebb hőse alapította a hagyo­mányos versenyeket. Mind­ez természetesen a szabadjá­ra engedett képzelet szü­leménye. Mégis mi hozta létre a legelső ókori versenyeket? A görögök felismerték a testnevelés jelentőségét, — ezért intézményessé • és rendszeressé tették. Azt val­lották, nem elegendő, hogy a fiatalok éppen csak fel- nőjjenek, hanem edzeni, erő­síteni kell őket. A testne­velés fejlődését megkönnyí­tette a kellemes mediter­rán éghajlat, egész évben kint a szabadban tornász­hattak, atletizálhattak, bir­kózhattak. , Homály fedi az ókori olimpiai játékok kezdetét, mert semmiféle emlék, vagy írásos bizonyíték nem ma­radt fent a kezdeti időkből. Annyi azonban bizonyos, hogy eleinte csak alkalom­szerűen rendezték a verse­nyeket, s aztán hosszú évti­zedig teljesen meg is ^feled­keztek” róluk. A játékok felújítása és rendszeressé válása egy újabb mondához fűződik. Iphitosz király nehéz helyzetbe került, a félszige­ten testvérharc tombolt és pestis pusztított. Az uralko­dó tanácsot kért a delphoi jósda papnőjétől, Pythiától: — Mitévő legyek, hogy megszabadítsam hazámat a szűnni nem akaró egyenet­lenségtől, háborútól és dög- vésztől? Pythia így válaszolt: — Azért küldöttek az is­tenek annyi bajt a görögök­re, mert meg merték szüntetni az olimpiai játékokat. Ha folytatják, akkor megszűn­nek a bajok, a belső háború­ságok ... A béke zálogaként rendszeresen ünnepre kell összehívni a görög városok Újait. A király megfogadta a tanácsot és tárgyalni kezdett a szomszédos városállam, Spárta uralkodójával. Meg­állapodtak abban, hogy Olimpiát, a versenyek szín­helyét „szent líget”-nek te­kintik. Szerződésüket egy arany diszkoszra vésték. E szerint az olimpiai játékok idejére minden harcot be kell szüntetni: legyen béke az egész félszigeten, ilyenkor senki sem háborúzhat, A szerződést megörökítő disz­koszt a versenyek színhe­lyén, Olimpiában helyez­ték el Ellsz állam királya tör*, •ínybe iktatta), hogy a küz­hívtak Olimpiába. Ök hir­dették meg az egy hónapig tartó békét, hogy minden résztvevő még ellenséges föl­dön is eljuthasson a küzde­lem színhelyére és háborít- hatatlanul haza is térhes­sen. ismert győztes Kordibosz volt. A sporttörténészeknek sikerült kideríteniük a gyorslábú görög ifjú foglal­kozását is: szakács. Az olimpiai ünnep fénye és a versenyek nagysága fo­kozatosan növekedett. A ti­tak, ünnepeltek az olimpiai liget körüli sátortáborban. A versenyek gondolata minden görög nemzeti ügye lett, meg­mozgatta a költők, a mű­vészek, az építészek képzele­tét. M. K. (Folytatjuk.) Nemzetközi labdarúgó mérkőzés Aradi VT A — Szolnoki MTE 4i0 (1,0) P. utána Domide a kifutó szolnoki kapus fölött mellé fejelt. Egy perccel a befeje­zés előtt Sima beadását Ár­vái saját kapujába emelte. 4:0. Amint várható volt, a ha­zai pálya előnyét élvező UTA erős iramban kezdett. A va­sárnap kezdődő román NB I-i2s bajnokságra kitűnően felkészített textilgyáriak vé­gig hatalmas lendülettel ro­hamoztak, irányították a já­tékot. sok gólhelyzetet hoz­tak össze, érdekes módon mégis két gólt lesből értek el. egyet pedig az MTE vé­delem „hozott össze”. Ennek ellenére győzelmük teljesen megérdemelt. Az MTE nem tudta megismételni a BVSC ellen nyújtott játékát. Fáradt volt a csapat, több játékos gyomorbántalmakkal küz­dött, emiatt sokat bizonyta­lankodott, a csartársor pe­dig elől nem tudta tartani a labdát. A szokatlan kör­nyezet rányomta bélyegét játékukra. Az elfogult játékvezetés a szolnoki együttest sújtotta. (pataki) A vidéki atlétikai bajnokság hírei Arad, UTA-stadiom, 4000 n., v.: Krucsán (román). — UTA: Gomea (Caunei) — Bíró, Bakos, Pozsonyi, Cza- kó (Tirlea), Axente, Lere- ter (Meckás), Petescu. Schio- pu, Domide, Mot (Sima). MTE: Nagy P. — Sári (Papp II.), Árvái, Thékes, Molnár, Pallai. Papp I., Himer II., Imri, Nagy F., Palla. Élénk érdeklődés mellett került sorra az MTE aradi vendégjátéka. UTA rohamok jellemezték az első húsz percet. A 8. percben Árvái bravúros hátra hú zással men­tett, két perc múlva az elő­retörő Bíró lövése szögletre került. A 18. percben a könnyelműsködő MTE védők között Schiopu mellé lőtt. A 20. percben vezette az első támadást az MTE, de Nagy F. gólhelyzetben el­csúszott. Közben megsérült, egy perces ápolás után tért vissza. Axente lövése arasz- szai csúszott kapu mellé, a 30. percben Nagy F. előtt adódott gólhelyzet, de a ka­pus mentett. Erős volt az iram, a színvonal azonban hagyott kívánnivalót maga után. A 33. percben Nagy P. kezei közül szögletre pattant a labda. A beívelt szöglet után a szabadon hagyott Axente az öt és felesről nagy gólt lőtt. 1:0. A szünetben osztották ki az UTA országos ifjúsági labdarúgó bajnokságot nyert csapatának a díjakat. Szünet után az üresen ma­radt Mot, később Lereter ordító helyzetben gurított mellé. Az 55. percben Schio­pu kétméteres lesen kapta a labdát. A partjelző intett, a játékvezető azonban felül­bírálta és a jobbszélső nyu­godtan lőtt a hálóba, 2:0. A 62. percben Domide elől mentett Nagy P. A 71. perc­ben formás UTA támadás végén a jobbszélről beadott labdát a leshelyzetben lévő Lereter elengánsan gurította a kapuba. 3:0. Közben az UTA több játékost lecserélt. Állandóan az MTE térfelén folyt a játék. A 80. percben Schiopu lövését vedte Nagy A Szolnokon augusztus 19 —20-án megrendezésre ke­rülő Országos Vidéki Atléti­kai Bajnokságra befutottak a nevezések. Mint előzetesen is várni lehetett, az érdek­lődés igen nagy a verseny iránt. Számítani lehet még „elkésett” nevezésekre, de már így is az ország vala­mennyi megyéjéből 62 sport­kör küldte el nevezését, 307 férfi és 167 nő indulását jelezve. Legtöbben a férfi 1500 méteres síkfutásnak nevez­tek. 51-en, de valamennyi férfi futószámban 30 felett van az indulók száma, így sok futamra, érdekes küz­delmekre van kilátás. Sokan jelentkeztek tízpróbára és az ügyességi számokra is. Leg­kevesebben a rúdugrásban és a gerelyhajításban indulnak. Női futószámokban is so­kan jelezték indulásukat. Itt legfeljebb az először prog­ramba iktatott 1500 méteres női síkfutásban van még aránylag kevés nevezés. Az ügyességi számokban húszon felül versenyeznék majd. Nem lesz hiány a jónevű versenyzőkben sem. Szinte valamennyi vidéki válogatot­tat küldik. Láthatjuk majd többek között a kiváló sal­gótarjáni futót, Mecser La­jost, a tavaly Európa válo­gatottban szereplő győri Kiss Györgyöt, Tóth Gyulát az ózdiak marathoni bajnokát, számíthatunk a VIT-en két aranyérmet nyert Honti Ró­bert indulására, vagy a vá­logatottak közül a magas­ugró Medovárszld János, a diszkoszvető Faragó János, Tégla Ferenc, a rúdugró Lovász Lázár szereplésére is. Minden bizonnyal szép küzdelmet várhatunk két ki­váló gyaloglónk Kiss Antal­tól, és Antal Sándor­tól, vagy az akadályotok­tól, köztük Pamuki József indulására lehet számítani. Jó versenyt ígérnek a női sportolók is. Nevezték Csábi Imrénét Salgótarjánból a magasugrás csúcstartóját, Kiss Máriát az újdonsült gátfutó csúcsatartót, Liget- kut.l Ákosnét Szombathely­ről 400—800 méteren és még sok más olyan versenyzőt, kik tagjai a válogatott ke­retnek. A verseny szervező bizott­sága ennek megfelelően igyekszik mindent a legjob­ban előkészíteni, hogy a jó versenyzők, jó eredményeket is produkáljanak Szolnokon. APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS: FÉRFI segédmunká­sokat azonnali belé­péssé! felveszünk. — Szolnok Megyei Lpi- tö és Javító Válla­lat Szolnok, Kos­suth tér, Irodaház i. em. 12. A SZOLNOKI Jár­műjavító Özem la­katos, — asztalos, bognár, — hegesztő szakmunkásokat, va­lamint vizsgával ren­delkező gázszerelő, lakatos szakmunká­sokat és férfi segéd­munkásokat keres fel­vételre. Jelentkezés: a munkaügyi osztá­lyon. A SZOLNOK 1. Pos­tahivatal postai kéz­besítőket (havi 1200— 1300 Ft között, hír- lapkézbesilöket (ha­vi 900—1100 Ft kö­zötti keresettel) és hírlapárusokat vesz fel. Jelentkezni le­het a hivatal főnöki irodájában. Jö kereseti lehető­séggel könyveladási szervezőt felveszünk. Nyugdíjasok is je­lentkezhetnek, Szö­vetkezeti Könyvszol­gálat, Szolnok, Be- loiannisz u. 34. GYAKORLOTT gyors és gépírónőt felve­szünk. Jelentkezés Magyar Cukoripar Szolnoki Gyára Mun­kaügyi csoport. ADAS-VÉTEL: 70 literes kis Lehel eladó. Szolnok, Má­tyás király út I. ép. Gothár 17 h-tói. BONTÁSBÓL jö mi­nőségű fűrészelt te­tőszerkezet eladó. Szolnok, Batsányi u. 17. FŰRÉSZEK Szolnok, Vöröshadsereg útja 15. eladásra kínai: fenyöbőrdeszKát, széllécet, rúdíát (ra- konca) hulladékot (tűzifát). Áru kiadás minden szerdán és Csütörtökön (hulla­dék minden munka­napon). ELADOK: 500 kg-os mázsa, egy zomán­cozott tűzhely, für­dő kályha, csap te­leppel, kétaknás kályha és gyermek­ágy. Szolnok, Hu­nyadi János út 33. INGATLAN: KETTŐS ZOBAS la­kóház és egy hold szőlő eladó 1 isza- földvár, Széchenyi út 2. 153 négyszögöl telek házépítésre alkalmas, eladó. (Rózsa Ferenc u. 2/a, a kenyérgyár mellett. (Érdeklődni Szolnok, Abonyi út 2. HA ROMSZOBÁS csa­ládi ház eladó Me­zőtúr, Liszt Ferenc u. 3 ,T CSALÁDI ház eladó. Azonnal beköltözhe­tő ,,T. kér. Bimbó u.’* jeligére a szolnoki hirdetőbe. AZONNALI beköltö­zéssel eladó Tűr ké­vén családi ház, két család részére is el­különíthető és “00 négyszögöl gyümöl­csös. Érdeklődni le­het: Csipes, Túrke- ve, Thököly u. 5., vasárnap 8—18-ig. RÁKÖCZIFALVÁN 3 szobás lakóház eladó 300 négyszögöl telek­kel, Lenin út 53. sz. alatt. LAKÁSCSERE*. SZOMBATHELYI összkomfortos szol­gálati lakásomat ha­sonló szolnokira vagy budapestire cserél­ném. Szombathely, Wesselényi u. 16/a. Meggyes. GÉPJÁRMŰ: WARTBURG 1000 Cl rendszámú eladó. Szolnok, Virágh Ja- nos u. 5. MOSZKVICS fehér, műszakilag vizsgázott 32 000-ért eladó. Ér­deklődni 17 h-tól 19 h-ig. Szolnok, Üttö- rö u. 53. 4000 km-t futott P. 10. Pannónia jókar­ban igényesnek el­adó László Zoltán, Jászjákóhalma, Zrí- nyj üt 6. _____________ 1 25 cm3 fekete MZ motorkerékpár 4000 km-el sürgősen el­adó Szolnok, ..Be­loiannisz u. 8. Gelka szerviz. JÖKARBAN lévő műszaki vizsgázott 350-es IZS oldalkocsis motorkerékpár eladó. Kunszentmárton, Di­mitrov u. 30. Megte­kinthető szombat, vasárnap. NAGYON jó állapot­ban levő 407-es Moszkvics személy- gépkocsi eladó. Me­zőtúr. Dózsa György út 6. 407-ES Moszkvics ki­fogástalan állapotban eladó. Köröstetéfcien, Rákóczi u. 6. EGYÉB: SZÍNHÁZ közelében két lány fürdőszobás albérletet keres Cí­met a kiadóba’ ké­rünk. Felhívjuk kedves megrendelőink figyelmét hogy cserépkályha építését, átrakását, tisztítását, javítá­sát, valamint vaskályhák, tűzhelyek samotlozását rö­vid időn belüli elvégzésre vállaljuk. Címünk: asss: SZOLNOK MEGYEI ÉPÍTŐIPARI ÉS JAVÍTÓ VALLALAT, SZOLNOK, I. sz. Irodaház, Kossuth tér I, emelet 12. Fiatal villamoscncrgiaipari vagy gépipari techniku­mot végzett férfi munkavállalót keres a Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat szolnoki Üz­letigazgatósága. Jelenkezés helye: T I T A S Z Szolnok, Verseghy u. 3. Magánszemélyeknek is dirijük olcsóbban a FAÉRT árnál, Beton-íődémelemeket (BH tálcát) Jbefon- járdalapokat korlátlan mennyi ségben KÖZÜLETEKNEK SZÁLLÍTÁSSAL IS, vidékre va­gonba rakva. Budapesti Építő és Élemg'yártő Ktsz, Budapest, XVIII. Hengersor u. 13. TeL: 473—900 és 906.

Next

/
Oldalképek
Tartalom