Szolnok Megyei Néplap, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-04 / 182. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. augusztus 4. i a világpolitikában A testvérpártok tanácskozásai — A mérsékelt szárny hatalomra kerülése Irakban — Yálság Bolíviában Amerikai elnökjelöltek „statisztikaháborúja" □ Egy hét alatt két, egymással szorosan összefüggő tanácskozás, Ágcsernyőn és Pozsonyban — ez volt kétségkívül a nemzetközi élet legrangosabb eseménye az elmúlt héten. A szovjet—csehszlovák határ közelében fekvő Tisza- menti kis helység, Ágcser- nyő neve az egész világon ismertté vált. Itt ült össze július 29-én a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának Politikai Bizottsága és a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának Elnöksége —, hogy megvitassa a Csehszlovákiában folyamatban lévő eseményekkel kapcsolatos kérdéseket és azokat az aggodalmakat, amelyek e fejleményekkel összefüggésben több oldalról felmerültek. A szovjet—csehszlovák tanácskozások augusztus 1-én közös közlemény kiadásával értek véget. E közlemény jelentette be hat szocialista ország testvérpártjainak találkozóját, amely — mint lapunk más helyén közöljük — szombaton Pozsonyban ülésezett. A testvérpártok elvtársi találkozója azoknak a véleményét igazolta, akik a problémák tisztázásának útját nem a szenvedélyek felszításában és szabadonbo- csátásában, hanem a nyílt őszinteség, a jóakarat és a kölcsönös megértés légkörének kialakításában látják. Az ágcsernyői tanácskozásról kiadott közleményben igen reálisan hat az a jellemzés, hogy a találkozó „a teljes nyíltság, őszinteség és kölcsönös megértés légkörében folyt” és „arra irányult, hogy megkeressék a módozatokat a pártjaink és népeink köpött a marxizmus—leninizmus és a proletár nemzetköziség elvein alapuló hagyományos baráti kapcsolatok további fejlesztésére és erősítésére”. A szocialista országok közvéleménye megnyugvással vette tudomásul, hogy a kölcsönös bizalom és az elvtársi gsság vezérelte a tanácskozó feleket. Ugyanakkor nem rejtik el bosszúságukat bizonyos nyugati politikai körök, amelyek hosszabb ideje arra spekulálnak, hogy a csehszlovákiai fejlemények rést üthetnek a kommunista és munkáspártok egységén és utat nyithatnak restaurációs kísérletek vagy a nyugati behatolás előtt. Ezek a körök valószínűleg mély csalódással vették udomásul Alexander Dubcek kijelentését: „tárgyalásaink során az internacionalizmust nemcsak deklaráltuk. Mindkét fél készségesnek mutatkozott, hogy további gyakorlati lépésekkel mélyítse el a kölcsönös együttműködést a KGST és a Varsói Szerződés keretei között”. A prágai Óváros-téren észlelt provokációs kísérletek és egynéhány más jel arra utal, hogy a Csehszlovákiában létező jobboldali elemek is megértették: az események nem a javukra alakultak a héten. A csehszlovák dolgozók, a széles néprétegek viszont jogosan ítélik Dubcek figyelmeztető intését: „országunk népének meg kell őriznie józan ítélőképességét és bölcsességét, hogy különféle ösztönös akciókat és gyülekezéseket ne használjanak fel különböző szocialistaellenes és szovjetellenes megnyilvánulásokra”. Az ágcsernyői és a pozsonyi találkozó okot ad a bizakodásra. Irakban az Aref elűzését követő második héten újabb fordulat következett be. Az idősebb generációt képviselő Baath-párti politikusok, akik magukat a mérsékelt szárnyhoz tartozónak vallják, megszabadultak ifjabb riválisaiktól. Al-Bakr tábornok-elnök kihasználta azt a pillanatot, amikor Daud hadügyminiszter jordániai területre utazott, az ott lévő iraki csapatok megszépítésére. Daud távollétében őrizetbe vetette az ifjú tisztek csoportjának vezérét, El- Najefet, aki egyébként miniszterelnök volt a fordulat utáni első kormányban. —* Kairói források — bár egyelőre tartózkodóak — úgy értelmezik a „mérsékeltebb csoport” hatalomátvételét, hogy a viszonylag progresz- szívebb csoport kezében maradt Irak kormányzása. A problémák, amelyeket Irakban meg kell oldani, változatlanok. A tegnapi legújabb fordulat értékeléséhez még nincs megfelelő kép. Az amerikai elnökválasztás előpropagandája a héten minden eddiginél magasabb intenzitással folyt. — Miután a Kennedy-család képviselői bejelentették, hogy Edward Kennedy nem kíván alelnökjelölt lenni, Humphrey veszített esélyéből, hiszen fő támasza éppen az lett volna, ha a meggyilkolt Kennedy-fivérek nimbuszát is felsorakoztathatja választási kortesfo- gásai között. Épnek híján most rákényszerült, hogy végre „elhatárolja” magát a Johnson-kormány Vietnam- politikájától. Ez a bejelentés azonban annyira felemásan történt, hogy szinte semmire sem kötelezi Humphreyt, ha ő kerülne az elnöki székbe. Ellenfele a demokrata párti jelöltségért, McChar- thy, változatlanul népszerű. Esélyeit azonban rontja, hogy közel sem rendelkezik olyan anyagi támogatással propagandahadjáratához, mint bármely másik jelölt. A republikánusok között ez idő szerint „statisztikaiháború” folyik annak eldöntésére: vajon Nixon vagy Rockefeller lenne-e esélyesebb eredményesen megküzdeni a demokraták jelöltjével. A közvéleménykutató intézetek hol az egyik, hol a másik politikust minősítik népszerűbbnek. A republikánusok egyébként a hétfőn megnyíló országos párt- értekezletükön választják meg elnök- és alelnökjelölt- jüket. A bolíviai politikai válság, amely Argüedas volt belügyminiszter Chilébe szökése után robbant ki, nem zárult le azzal, hogy Bar- rientos elnök a hadsereg magasrangú tisztjeiből alakított új kormányt. La Paz- ban, az ország fővárosában szinte egész héten folytak a tüntetések a katonai junta ellen és Súlyos Összecs'ápá- sokra, sorozatos letártóztaTá- 6okra került Sor. A bolíviai diktatúra szemmel láthatóan a népmozgalmakkal való fegyveres leszámolásra készül és elsősorban a földesúri erőkre támaszkodik. Lezárták ez indiai—burmai határt Az indiai kormány lezárta Nagaföldön az indiai—burmai határt, megtiltva a na- ga törzsbelieknek, hogy a határtól számított negyven kilométeres övezetben engedély nélkül tartózkodjanak. Az északkelet-indiai Naga- föld egyes törzsi csoportjai? részben keresztények s misz- szionáriusok hajtogatására, hosszú évek óta fegyveres harcot folytatnak elszakadásukért. Az indiai kormány tudomása szerint a nagák fegyveres kiképzést kapnak Kínában, ahová Burmán át jutnak el. Indira Gandhi miniszterelnök a hét végén találkozott az indiai ellenzéki pártok vezetőivel, és tájékoztatta őket' a naga földi helyzetről. A miniszterelnök a nagáktól elkobzott, kínai gyártmányú fegyvereket mutatott be. Iraki kurd vezető levele Debréhez Az iraki kurdok egyik vezetője, Kamüran Berdir Khan levelet intézett Michel Debré francia külügyminiszterhez, és kérte a francia kormány közbenjárását az Irakban élő kurdok autonómiája érdekében. A levél követi a francia kormány nyilatkozatát, amelyben az a Nigériától elszakadt Biafra mellett szállt síkra. A kurd vezető levelében emlékeztette Deb- rét, hogy népe nem törekszik elszakadásra Iraktól, csak regionális önkormányzatot akar. Párizsi politikai megfigyelők szerint, a Biafrát támogató július 31-i francia nyilatkozat ellenére aligha valószínű, hogy a párizsi kormány a kurdokra is kiterjeszti a Biafra esetében hangoztatott, önrendelkezési elv .. támogatását, mivel Franciaország jelentős olaj- érdekeltséggel rendelkezik Irakban, és nem akarja kihívni maga ellen az iraki kormányt a kardokat támogató nyilatkozattal. A vientianei „fehér könyv" Harriman érvéi kozott leli, a VDK-ban erről a kővetkező a vélemény; ,,A dokumentumot” Souvanna Phouma miniszterelnök állítatta össze és szállította az amerikaiaknak — az utóbbiak rendelésére — anélkül azonban, hogy erre a laoszi koalíciós kormánytól bármiféle felhatalmazást kapott volna. — Laoszban ma Souvanna Phouma egyetlen olyan döntést sem tud felmutatni, amely elnyerte volna a laoszi hazafias front pártjának egyetértését, hiszen ez a minden haladó erőt tömörítő part éppen azért vonul ellenállásba, mert Phouma teljesen a jobboldal befolyása alá került és ami ma Vientiane-ban történik, az kizárólag az ama- rikaiak „speciális” háborújának érdekeit szolgálja, magyarán: a dél-vietnami— amerikai agresszió függvénye ég kiegészítője. A VDK és Laosz tényleges viszonyát azok a nyilatkozatok ég állásfoglalások tükrözik — mutatnak rá Hanoiban —, amelyeket a Szu- fanuvong herceg vezette laoszi hazafias front pártja tett és tesz most is, többek között a párizsi megbeszélések kapcsán is. E megnyilatkozásokból világosan kiderül, hogy a laoszi haladó erők Vietnamban szövetségesüket és fegyverbarátjukat látják az 1962-es genfi egyezmények realizálásáért, az ország semlegességének és függetlenségének visszaszerzéséért vívott harcukban. Ami Harrimannek azt az érvét illeti, hogy a „Fehér könyv” egy olyan kormány dokumentuma, mellyel a Szovjetunió és más szocialista országok is diplomáciai kapcsolatot tartanak fenn, erről minden elfogulatlan délkelet-ázsiai politikai megfigyelő csupán egyet mondhat: a szocialista országok a független és semleges laoszi királyságot ismerik el. Ennek az országnak a függetlenségét és semlegességét az utóbbi években ugyanaz a hatalom sérti meg, amely Vietnamban is agresszor. A Laoszhoz fűződő diplomáciai kapcsolatok .vem m i esetre sem szolgálnak bizonyságul arra, hogy akár a szocialista országok, akár a harmadik világ államai, gkár — példának okáért — Franciaország, üdvözölnék Laosz semleges státusának megsértését. Márpedig e semlegességet durván megsértették. Éspedig az USA. és csatlósai. Mi sem bizonyítja ezt meggyőzőbben, mint az a tény, hogy Vien- tianeban amerikai ezredesek vezénylik a jobboldali ez- redeket, a hazafias erőknek viszont Laosz hegyeibe kellett menekülniük. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT Tegnap este játszották le a Sportuszodában a Budapesti Spartacus—Szolnoki Dózsa OB I.-es bajnoki mérkőzést, mely 6:8 arányú eldöntetlen eredménnyel végződött. A reichsfagi hős a magyar klubban Matyóbabák a Bulevard Ruszkín A magyar—olasz találkozó Megválasztották a VIT-szépét Szófia, 1968. augusztus 3. (Kiküldött tudósítónk le- lexjelentése) Meleg hangulatban kezdődött szombat délelőtt a magyar—olasz találkozó, s a hangulat később még csak fokozódott, a harcostársak baráti megbeszélésévé változott. Műsorunkra válaszul vendégeink rögtönzött kórusa énekelt. A terem velük együtt tapsolta az ütemet s énekelte a dalokat. — Mi olasz fiatalok a magyar ifjúsághoz hasonlóan sok tranzisztoros rádiót küldtünk a vietnami hősöknek — mondotta egy bolognai munkásfiú, Simon Nino, elmondotta azt is, hogy ebben a kérdésben — az amerikai agresszió kérdésében — nagyon sokan egyetértenek Olaszországban a kommunisták álláspontjával. A baráti találkozó végén az olaszok — így akarták talán kifejezni déli lelkesedésüket — ütemes tapssal kísérve, egyre gyorsuló ritmusban skandálták: — Ungheria! Ungheria! Unghe- ria! A fesztivál főutcáján, a Bulevard Ruszkin lévő nemzeti klubunk e napokban valóságos magyar sziget Szófiában. Legyen bármilyen esemény — mint szombaton is, a veterán harcosok és . fiatalok találkozója az egyetemen. vagy ifjú pedagógusok, újságírók összejövetele, koncerték, nagygyűlések, — a magyarok a. nap valamelyik szakában itt kötnek ki. A veterán harcosok között egyébként ott volt Meliton Kantarija, a Szovjetunió hőse is, aki a második világháborúban Berlinben kitűzte a Reichstagra a győzelmi zászlót. Klubunk hosszú termét hatalmas fénykép díszíti. Az Erzsébet híd és a magyar főváros esti látképe. A terem két oldalán kiállítás. A vitrinekben termékeink kicsinyített mása látható, a falakon pedig fényképek a magyar ifjúsíig életét mutatják be. A klub kirakata előtt sokszor megállnak a szófiáink. A bolgár kislányok különösen a két matyóbabát csodálják tágra nyitott szemmel. Pénteken éjszaka óta so- kát beszélnek Szófiában egy bolgár kislányról. Ö lett a szépségverseny győztese, a Miss Fesztivál, a VIT-szépe, a 17 éves Branimira Sztoja- nova. Nem csoda hát, ha a szombat esti karneválon mindenki őt akarta közelről is látni. Kun István Harcok a Mekong deltájában Dél-Vietnamban az elmúlt 24 óra alatt az ország északi részében és a Mekong deltájában folytak harcok. Északon a szabadságharcosok megtámadták és egy ideig megszállva tartották a 95o számú magaslatot, ahol az amerikaiaknak egy rádió- leadója áll. A Khe Sanh közelében emelkedő magaslatra, mialatt a szabadságharcosok annak helikopter pályáját megszállva tartották, az amerikaiak nem tudtak utánpótlást, illetve megerősítést küldeni. A hazafiak szombat hajnalban visszavonultak miután a harcokban megöltek hat amerikai katonát és megsebesítettek tizenegy másikat. A Delta- vidéken dél-vietnami kormánycsapatok álltak harcban a hazafias erőkkel. A kormánycsapatok vesztesége a két napig tartó elkeseredett csatározás során tizennyolc halott és harminchárom sebesült volt. Joseph Clark amerikai demokrata szenátor egy pénteki nyilatkozatában szenátusban követelte, hogy az amerikai kormány szüntesse be a VDK területének bombázását. ■ Ugyanezt a követelést hangoztatta a demokrata párt tizenegy alsóházi képviselője ■% ákik közös nyilatkozatukban hangsúlyozták, hogy a vietnami konfliktus rendezése nem valósítható meg a DNFF részvétele nélkül. Argüdeas haza merészkedik Nyugati hírügynökségek jelentései szerint Antonio Argüedas volt bolíviai belügyminiszter, aki Kubába juttatta Guevara naplóját, Londonból pénteken este repülőgépen elutazott. Az angol belügyminisztérium megerősítette, hogy Ai-güedas visszatér Bolíviába, miután Barrientos elnök üzenetben biztosi tolla, „szavatoljak számára mindazokat a biztosítékokat, amelyek egy bolíviai állampolgárt megilletnek”. A volt belügyminiszter hat napot töltött Anliá- ban. Hétfőn kezdődik az elnök jelölő kongresszus Rockefeller ingyen bankettje Pénteken egyhónapos nyárt szünetre mentek az amerikai kongresszus két házának, a szenátusnak és a képviselőháznak a tagjai. A nyári szünetet az indokolja, hogy a demokrata és köztársasági párti „honatyák” pártjaik elnökjelölő kongresszusán vesznek részt. A köztársasági párt kongresszusa (konvenció mint ismeretes, hétfőn nyílik meg Miamiban. Részt vesz rajta húsz szenátor és hatszáz képviselő. A demokrata párt elnökjelölő augusztus végi kongresz- szusát. követően a szenátus és a képviselőház szeptember 4- én ül ismét össze. A szenátusnak még sok tennivalója van, számos megoldatlan probléma vár megvitatásra. A fontos elintézetlen kérdések között szerepel a legfelső bíró személyének kinevezése. A szenátoroknak állast kell még foglalniok a lőfegyverkereskedelem ellenőrzésében és dönteniök kell az atomsorompó-szerződésről. Miami Beachben. a köztársasági párt elnökjelölő kongresszus színhelyén már igen mozgalmas az élet. Rockefeller New York-i kormányzó még egy utolsó kísérletet tesz hogy a helyszínen, a szavazás előtt biztosítsa magának minél több delegátus rokonszenvét és támogatását. A párt hivatalos elnökjelöltjének 667 szavazatra van szüksége a többség elnyeréséhez. A szavazást szerdán ejtik meg. Rockefeller szombaton délután érkezik meg Miamiba, Reagan kaliforniai kormányzó pedig várhatóan még korábban. A harmadik vetélkedő — aki egyben a legesélyesebb — Nixon volt alelnök egyelőre kerüli a nyilvánosságot, valószínűleg csak az utolsó pillanatban, hétfőn bukkan majd fel a kongresszuson. Rockefeller szombaton este hatalmas dá- ridót rendez, a meghívott tömegek ingyen vedelhetik a legjobb italokat. Politikai megfigyelők úgy vélekednek, hogy Nixont valószínűleg támogatja a delegátusok többsége, de azért a volt alelnöknek jól jönne még néhány el nem kötelezett szavazat» Az USA küldöttségének vezetője. Harriman — mint ismeretes — a VDK—amerikai hivatalos megbeszélések legutóbbi, 15. ülésén hosszan és részletesen bizonygatta a VDK állítólagos agresszióját Laosz ellen, E vádaskodás politikailag szerves része az amerikaiak egész tárgyalási taktikájának. A Laosszal kapcsolatos vádak sem most hangzottak el először a párizsi fórumon? Harriman érvelésében csupán az volt az újdonság, hogy ezúttal a vientianei kormány úgynevezett fehér könyvére hivatkozott, s e dokumentum értékét azzal próbálta növelni, hogy kijelentette; lám? még a semleges Souvanna Phuma is így látja az indokínai helyzetet, márpedig 5 vitán felül álló személyiség, hiszen egy olyan ország miniszterelnöke, amellyel diplomácia kapcsolatot tart fenn a Szovjetunió a Kínai Nép- köztársaság, sőt, maga a VDK is. Hanoi politikai körökben nem mennek el szó nélkül az úgynevezett fehér könyv mellett, holott hangsúlyozzák: a párizsi megbeszélések kölcsönösen elfogadott napirendje nem a laoszi kérdés, hanem kizárólag a VDK ellen folyó háborús cselekmények teljes és feltétel nélküli megszüntetése. Ami azonban —r mindennek ellenére — a vientianei ,,fehér könyv”-et U-