Szolnok Megyei Néplap, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-28 / 201. szám

9 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. augusztus 28. * Két barátnő beszélget: — Tegnap egy társaságban találkoztam a volt férjem- mel. — No és? — Soha nem hittem volna, hogy ilyen kellemesen el lehet vele beszélgetni. Az angol hazárdjálékosok újabban hivatalosan fogadá­sokat kötnek az amerikai el­nökválasztások kimenetelére. A tétek összege már elérte a 28 00o dollárt. ☆ Deenglow ír városkában mind ez ideig érvényben volt egy rendelet, amely szerint a moziban férfiak és nők csak abban az esetben ül­hetlek egymás mellett, ha házaspárok. A városka új polgármestere hatályon kí­vül helyezte ezt a rendelke­zést. A polgármesternek... gyer­mekkocsi gyára van. ☆ Coalacker hollywoodi nő­gyógyász és pszichológus fel­szólította a nőket, bosszan­kodjanak kevesebbet aprósá­gok miatt és önfegyelemmel harcoljanak „a felszíni hisz­téria” ellen. A professzor közölte, hogy tudományos adatok szerint a nők 40 százaléka idő előtt megöregszik és 25 százaiéira megcsúnyul, mert „érvénye­sülési vágyból", „hisztérikus tekintélyvágyból” és „elvek” miatt túl sokat bosszankodik. Coalacker azt is közölte, hogy az úszás és a sport gyógyít a leghatásosabban „a lelki görcsösségből”, amely manapság már 18 éveseknél is előfordul és a legkoncent­ráltabban a 45—50 éves kor­osztálynál tapasztalható. ☆ Az Egyesült Államokban az elektronikus számítógé­pektől annak kidolgozását várták, hogy milyen az esz­ményi titkárnő Cs az esz­ményi revütáncosnő modell­je. Az eredmények szerint az eszményi titkárnőnek 166 centiméter magasnak, 51—53 kilogramm súlyúnak kell lennie. A további méretek: mellbőség 91 centiméter, de­rékbőség 61 centiméter, csí­pőbőség 91 centiméter. Az elektronikus számítógép sze­rint az ilyen eszményi tit­kárnőnek ezenkívül gyorsan kell gépelnie, jártasnak kell tennie a gyorsírásban és ter­mészetesen kellemes külsővel és jó természettel is kell megáldva lennie. Az eszményi revütáncosnő adatai: magassága 176 centi­méter, súlya 64 kilogramm, mellbősége 94 centiméter, csípőbősége 94 centiméter, derékbősége 63 centiméter, az életkora pedig 23 év. Az ideális titkárnővel szemben természetesen az eszményi táncosnőtől nem követelik meg, hogy remekül gépeljen és jártas legyen a gyorsírás­ban is. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága te a Megyei Tanács lapja Főszerkesztői Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Virágti Iván Telefon: Szerkesztőség: 20—93 . 23—20, 20—69 Kiadóhivatal 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok. L sz. Irodaház Index-szám: 25 063 A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei posta­hivatalok és fiókposták terjesz­tik. A lap előfizethető bármely postahivatalban és kézbesítőnél. Bő fizetési ál I bónaDra 17 Ft. Szolnok megye: nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sáuaof Egiháború, augusztusi zápor Lakóházai veszélyeztetett a felgyülemlett csapadék — Itt is ott is „lörüskakas* — Egy tanyába is becsapott a villám — Kábel beázások Viharos nyárvégi zápor zú­dult hétfő délután és éjjel megyénkre. Már a déli órák­ban eleredt az eső és kedd reggelig 35,9 milliméter csa­padék hullott. A hirtelen csapadék következtében több helyen megállt a víz. Jász­berényben például lakóházat is veszélyeztetett. A Nádor utca 5 számú házhoz a tűz­oltóknak kellett kivonulnioK, hogy a vizet kiszivattyúzzák a lakásból. Az augusztus végi zápor szokatlan „égiháborúval” ér­kezett. Egymást érték a vil­lámlások és több helyen kárt okoztak. A csataszögi Szebb Élet Termelőszövetkezetben 700—800 mázsa lenszalmába, a Palotási Állami Gazdaság­ban 600 mázsa, az abádsza- lóki Lenin Tsz-ben 100 má­zsa szalmába csapott a vil­lám. A helyszínre érkező tűzoltók igyekeztek eloltani a tüzet, de a három villám- csapás így is mintegy 30 000 forint kárral járt. Jászfényszaru határában a kisdüllői részen Rimóczi Pál tanyájában is pusztított a „vörös kakas”. Egy nád fede­les épületbe csapott be a villám. A jászberényi, a hat­vani állami, valamint a jászapáti önkéntes tűzoltók gyors és hatásos munkája eredményeként szerencsére ezemélysérülés nem történt, s az anyagi kár is csupán 3—4 ezer forint. Az áramszolgáltatásban nem, viszont a telefonössze­köttetésben zavarokat oko­zott a villámlás és a nagy mennyiségű csapadék. Több helyen az oszlopokat, veze­tékeket megrongálta a vil­lám, másutt, mint például Szolnokon és Jászberényben a kábelek áztak be. A szol­noki zavart rövid idő alatt sikerült megszüntetni, de Jászberény még tegnap déli 12 órakor is el volt zárva a külvilágtól. A beázás meg­szüntetését nyomban meg­kezdték és lapzártáig a hi­bát kijavították. ENYH ÜLÉS..; Rémhírek gyermekrablásról Az a hír terjedt el Szol­nokon, a megye több köz­ségében, hogy a napokban Szandaszöllősről két és Ti- szaföldvárról egy kislány tűnt el. Különböző találga­tások hangzanak el: bizo­nyára elcsalta valaki és a Tiszába fojtotta őket. Sőt, akadnak, akik újabb Jancsó Piroskát vélnek feltűnni a a környéken. Mennyi igaz az egészből? Munkatársunknak illetékes helyen elmondották, hogy augusztus 19-én a 13 éves D. J. és a 14 éves B. Zs. szandaszöllősi kislányok Szolnokra mentek rokoni lá­togatásra. Onnan azonban nem haza, hanem B. Zs. in­dítványára egy stop gépko­csival Budapestre mentek, szintén rokonhoz. A szülők erről mitsem tudva bejelen­tették eltűnésüket a rendőr­ségre. Nyomban országos körözést rendeltek el. — A két kislány közben levelet írt Budapestről, s a körözést ennek nyomán megszüntet­ték. D. J. és B. Zs. ma már újra a szülőknél vannak. Tiszaföldváron augusztus 22-én okozott riadalmat a 12 éves P. M. „eltűnése”. A kislány szülei távollétében hasonló korú gyermekekkel játszott. Este 6 óra után ki­jelentette, hogy megmérge­zi magát. Felment lakásuk padlására és egy kanálnyi Vofatox-ot vett magához, a kútnál megnedvesítette, meg­nyalta, de a hányinger hatá­sára eldobta a mérget, majd elszaladt a közelben lévő kukoricás felé. Onnan elcsa- vargott és a lakásuktól tá­vol lakó asszony fogadta be az egyedül csatangoló gye­reket. Mivel neki alig egy­két hetes picinye van, éj­szaka nem tudta értesíteni a szülőket, akik viszont már a rendőrséggel együtt keres­ték gyereküket. Másnap ko­ra reggel a „szállást” adó maga vitte haza P. M.-t. Mindhárom kislány visz- szakerült tehát szüleihez és szó sincs gyermekrablásról. Augusztus 28., szerda Ágoston napja A Nap kél: 4,57 h-kor, nyug­szik: 18,33 h-kor. A Hold kél: 10,12 h-kor, nyugszik: 20,18 h-kor. r—' L 1 MOZI ! 1 t _____i r ~ Szolnok: Vörös Csillag: A két- arcú gyilkos, Kert: Fiúk a tér­ről, Tisza: Vonat. Jászberény: Lehel: Granada addio, — Kert: Edgar és Krisztina. Kisújszál­lás: Ady: Melyik úton járjak? Kunhegyes: Szabadság: szünnap. Kunszentmártoni Körös: szűn-i nap. Mezőtúr: Béke: szünnap, Dózsa: Zűrzavar a Park-Hotel­ban, Szabadság: Elátkozott he­gyek farkasa. Tiszafüred: Ti­sza: Transz-Európa express. — Törökszentmiklósi Dózsa: Egy remete Rómában. Túrkeve: Vö­rös Csillag: Rita, a vadnyugat „réme”. RÁDIÓ SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. — Mezei szőttes. — A vásárlók érdeké­ben... Szabó Margit riportja. — Evadnyitás a színházban. Bé­késcsaba, Kecskemét, Szolnok. Sláger volt. KOSSUTH RADIO 3,16: Szimfónikus zene. 9,00: Orvosi tanácsok. 9,05: Tánczene. 9,18: Karai József: Ifjúmunkás­szvit. — 9,29: A Szabó-család (ism.) 10,10: Zenés műsor üdü­lőknek. 12,15: Tánczenei koktél. 13,00: A világgazdaság hírei. — 13,05: Válaszolunk hallgatóink­nak! — 13,20: A Román Kultúra Hete. 13,44: Két Suppé-nyitány. 14,00: Rudy Assuntio saját szer­zeményeiből énekel. 14,07: Far­kas Ilonka és Fetri Miklós nép­dalokat énekel, Fátyol József klarinétozik, — 15,15: Veréb FC. Rádiójáték gyermekeknek. L rész. 15,51: George Georgescu vezényel. — 16,38: Más muzsika kell. Részlet Hidas Antal regé­nyéből H. rész. 17,05: Külpoli­tikai figyelő. 17,20: Bemutatjuk új operaíelvételeinket. — 17,30: Mérkőzések percről percre. — 18.30: A békés egymásmelle« élés kétféle értelmezéséről. 18,45: Zsolnay Hédy énekel, Stanley Black zenekara Játszik. 19.30: Az Avas alján. A Napjaink cí­mű folyóirat irodalmi estje, — 20,13: Üj nótafelvételeinkböl. —- 20,45: Fenyő István könyvszem­léje. 21,00: Kedves lemezeim — a mikrofon előtt: Jankovich Fe­renc. 22.20: Tánczene. 22,40: Élni tudni kell VI. rész (ism.) 23,05: Opera részletek. — 0,10: Virág­énekek. PETŐFI RADIO 10,00: Az Alfa négy Bolygója. Az Ifjúsági Rádió műsora. 10,27: Verbunkosok, népdalok. 11.08: Offenbaeh: A szép Heléna. Há- romfelvoná30s operett (ism.) — 13,17: Könnyűzenei Híradó. —i 14,00: Kettőtől — hatig... 18,10: Kilátó. A Rádió kulturális vi­lághíradója (Ism.) 19,10: Lakatos Zoltán népi zenekara játszik. — 19,40: A Moszkvai Állami Szim­fonikus zenekar szólistáinak vo­nós oktettje játszik. — 20,30: A Magyar Rádió és Televízió ének­kara magyar szerzők kórusaiból énekel. — 20,45: Lukácsi Margit énekel, a Körmendi-együttes játszik. 21,05: Beszélgetés egy versről. Garai Gábor: Kis cso­dák. — 21,20: A Los Angcles-i Filharmonikusok zenekari hang­versenye. Matthias Grünewald 440 éve, 1528. augusztus 28-án halt meg Matthias Grünewald, eredeti nevén Mathis Neidhardt. Dürer mellett korának legkiemel­kedőbb német festője, a német gótika utolsó és leg­nagyobb képviselője. Szenvedélyesen mozgal­mas, megkapó szín- és fényhatásokat sugárzó, élet­tel telt képeinek festőisége az utókor részéről kivívta számára a „német Correg­gio” elnevezést. Bibliai tár­gyú, többnyire sokalakos oltárképeinek során kívül két képmás-festménye is fennmaradt. Alkotásai a nagy képtárak csodált mű­vészi kincsei. — MEGYÉNK ötven­hat kisipari szövetkezetének első félévi nyeresége több mint 33 millió forint, 58 szá­zalékkal magasabb, mint 1967 első félévében. Az ér­tékesítési forgalom is növe­kedett 1,7 százalékkal. A kisipari szövetkezetek kül­földre is küldenek terméke­ket; az exportból származó féléves bevételük hét millió forint volt. Várható időjárás: változóan felhős idő. többfelé esővel, zivatarral. Mérsékelt szél. Néhány helyen reggeli köd. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22—26 fok kö­zött. — ELSÖSEGÉLYNYÜJTÓ állomásokat szervezett üzem­részenként a Tiszamenti Ve­gyiművek Vöröskereszt alap- szervezete. Szükség esetén szakszerűen kiképzett embe­rek részesítik elsősegélyben az arra rászorulókat. — JÁSZFÉNYSZARUBAN a községrendezési terv sze­rint új helyre kerül a piac­tér. Mellette parkot és ját­szóteret létesítenek körülbe­lül 2100 négyzetméter terü­leten. A régi piactér helyé­re jövő tavasszal nyolc tan­termes általános iskolát épí- te*-*­— NAGYKÖRŰ lakossága tevékenyen kiveszi részét a község fejlesztéséből. Mint­egy nyolcvan-százezer forin­tos társadalmi munka van abban az útépítésben, amely­nek felújítása körülbelül a hét végére fejeződik be. — Jelentős az a társadalmi munka is, amellyel 300—350 nagykörűi járul hozzá — a fejlesztési alapból 600 ezer forintos költséggel most épü­lő — orvosi rendelő és la­kás létrehozásához. — TISZAStlLYÖN még ez évben — a fejlesztési alapból — 50 ezer forintot 550 négyzetméter betonjár­da és mintegy négyezer fo­rintot 150 méter villanyhá­lózat építésére fordítanak. A lakosság, amely az elmúlt félév alatt 50 ezer forint értékű társadalmi munkát végzett, szintén bekapcsoló­dik a munkálatokba. — A BAROMFIIPARI Or­szágos Vállalat szolnoki ba­romfitelepén eddig 276 500 kacsát neveltek, amelynek több mint 50 százaléka a tö­rökszentmiklósi baromfifel­dolgozóba került. A telepen jelenleg 65 ezer a kacsaállo­mány, ezek felnevelése után szeptemberben az úgyneve­zett broyler pecsenyecsirkék nevelését kezdik meg. — VÁLTOZATOS fazonú iskolaköpenyekkel és mun­karuhákkal várja a szolnoki Centrum Áruház a diákokat. Nylon, vászon és műszálas leány iskolaköpenyekből már 1500—1600 darabot adtak el. Újdonság fiúk számára a kétrészes munkaruha, zipp- záras dzsekivel, amely szür­ke és khaki színekben kap­ható. — A TISZAMENTI Ve­gyiművek szakszervezeti bi­zottsága és KISZ végrehajtó bizottsága együttes ülésen tárgyalta meg a KISZ Köz­ponti Bizottság ipari, ifjú­sági, termelési mozgalmak­kal kapcsolatos határozatát. ÁUástfoglaltak a helyi fel­adatokban, s az együttmű­ködés továbbfejlesztésében. BUDAPEST: 16,23: Salgótarján—Újpesti Dó­zsa. Bajnoki labdarúgó mérkő­zés közvetítése. — A szünetben: Kb. 17,15: Hirdetőmüsor. 18,20: Hírek. 13,25: „A forradalom ka­tonája”. Fortréfilm Szabó Sán­dorról (ism.) 18,45: Üj slágerek. 19,10: A világ térképe előtt. — 19,20: Esti mese. 19,35: Beszélge­tés Időszerű kérdésekről. Inter­jú Bondor József építésügyi es városfejlesztési miniszterrel. — 20,00: Tv-hiradó. 20,20: A négy páncélos és a kutya. Magyarul beszélő lengyel filmsorozat 6. A híd. 21,15: Emlékezés Karin- thyra. Emlékműsor halálának 30. évfordulójára. 22,15: Tv-hir­adó — 2. kiadás. BECS: 11.00: Horizont (ism.) 11.45: 77— Sunset—Strip (Ism.) 17,00: Ifjú­sági műsor 6 éves kortól. 18,00: Ismeri Athént? Dokumentum­film. 18,30: Rövid hírek. 18,35: Kulturális aktualitások. — 18,55: Jó éjszakát, gyerekek! — 19,00: TAMMY (Lány a lakóhajóról). 19,27: Sporthírek. — 19,45: Tv- híradó. 20,15: Közlekedési kór­kép. 21.00: Vasco története. Tv-' játék. 22,20: Tv-híradó. BELGRAD: 17,25: A Jót bolygó. 17.«: Hol van a micsoda? 18,20: Köcoska. 19.05: A világ az időn keresztül. 20.35: Útjelzők irányban. 21,35: Szavak, amelyek megváltoztat­ják a világot A' Kunhegyesi Gépjavító Állomás felvesz: lakatos, hegesztő, esztergályos, asztalos, fényező szakmunkásokat. A megyei tanács kórház igazgató főorvosa pályázatot hirdet a megyed tanács kór­háznál (Szolnok, Vöröshad­sereg u. 25.) üresen álló ían- folyamos ápolónői állásokra. Pályázati feltétel: folyó évben érettségizett leányok, hivatás érzet és az intézet­ted tanulmányi szerződés kö­tés. Fizetés kulcsszám sze­rint. Szállást, férőhelyet biz­tosítani nem tudunk. Pályázati határidő 1968, szeptember 1. A pályázatot személyesen vagy postán kell a kórház­vezető főnővémél benyúj­tani. VÁSÁROLJA KŐBÁNYÁINK TERMÉKE1TI andezit terméskő minden célra TA, Tü. TB. TF, T, TR zúzottkő: 40/63, 20'40, 10/25. 5/20, nemcszúza- !ck: 40/65, 22/40, 12/22, 5/12, 2'5, 0/5. Hidegen bedolgozható kötőzúza­lék: (hidegaszfalt). Bod- rogkeresztúri építőkő: lakásépítési célra. KIVÁLÓ MINŐSÉG, — PONTOS SZÁLLÍTÁS, EVM ÁRAK. Szállítás vasúton, helyi átvételt is biztosítunk. — Megrendelést az alábbi címre kérünk: ÉSZAK­MAGYARORSZÁGI KŐ­BÁNYA V. TÁRCÁI». — SZOLNOK külterületén a Tószeg felé vezető úton tegnap reggel súlyos baleset történt. Földes József szol­noki lakos motorkerékpár­jával megcsúszott és a vele szemben személygépkocsival haladó Szekeres István abo- nyi lakossal összeütközött. A motorkerékpár pótutasa Fa­ragó István szolnoki lakos nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. — BALESET a gyalog- átkelőhelyen. özvegy dr. Nagy Andorné szolnoki la­kos, a szolnoki mentőállo­mással szemben kijelölt gya­logátkelőhelyen haladt át, amikor Csőke József kerék­párjával elütötte. Az idős asszony balkarja a baleset következtében eltört. — (Mindkét ügyben megindult a rendőrségi eljárás.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom