Szolnok Megyei Néplap, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-01 / 127. szám

UM. június. 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 8 Tamasi és csapata Pedagógusok kitüntetése r Tegnap este hozták nyil­vánosságra azoknak a név­sorát, akik az 1968. évi pe­dagógus nap alkalmából ki­váló tanár, kiváló tanító, il­letve kiváló óvónő kitünte­tésben részesültek, őszinte örömünkre szolgált, hogy a kitüntetettek között több Szolnok megyei nevelő van. Kiváló tanár kitüntetést ka­pott Kőszegi Endre, a szol­noki Kassai úti általános is­kola igazgatóhelyettese, va­lamint Szurmay Ernő, a szolnoki Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépisko­la igazgatója! A Kassai úti iskola igaz­gatóhelyettese — többek kö­zött — az énektagozatos osz­tályok fejlesztésével szer­zett jó hírnevet a megye- székhelyen. A Vásárhelyi Pál Közgazdasági _ Szakkö­zépiskola igazgatója pedig az oktatás korszerűsítésében szerzett érdemeit a város közéletében kifejtett tevé­kenységével növelte. Kiváló tanító kitüntetést Hulin István, a jászberényi 606; számú Ipari Szakmun­kásképző Intézet igazgatója kapott, aki az intézet fej­lesztéséért is sikerrel mun­kálkodott a képzés színvo­nalának növelése mellett. Kitüntetett pedagógusa­inknak szívből gratulálunk. Edzett, sokat látott. ke­nyerüket verítékkel kereső embereket hozott össze a sors egy brigádba. Hamaro­san jó nevet szereztek ma­guknak. A „Tamasiék”-foga- lom lett. A vegyiművek szu­perfoszfát üzemének, vala­mint a papírgyári építkezés szerkezeti betonozását olyan remekül csinálták meg, hogy a szakmabeliek is meg­hajtották előttük a fejüket. Március 13-án múlott hat éve, hogy kivonultak Szolno­kon a Vosztok útra. s meg­kezdték az első középblok­kos épület szerelését, isme­retlen világba csöppentek. Ásó-lapát-csákány, később a beton úgy engedelmeskedett a kezüknek, ahogyan akar­ták. De az épületszerelés a vérbeli kubikosoktól ugyan­csak idegen volt. — Bizony késerű volt a szánkíze. hiszen annyi baj, gond szakadt a nyakunkba, hogy alig tudtunk lábon maradni a terhével. Két és fél—három hónap is bele- tellett, amíg egy házat ösz- szeraktunk — pillantott a múltba Tassi Mihály bri- gádvezető. — És most? — Ha minden jól megy, húsz—huszonkét nap is elegendő hozzá. Persze hat év gyakorlat nagy szó. Hat év. A Vörös Csijlag úti lakótelepet, a Ságvári körúti. Vosztok úti modem béi-házakat mind öle épí­tették. — Számontartjuk, mennyit haladtunk. Csaknem ezeröt­száz lakást szereltünk össze, mióta ezzel foglalkozunk — elegyedett a beszélgetésbe Bodor Mihály. — Nem hin­ném. hogy akad még brigád a vállalatnál, amelyik eny- nyire összetartó, mint a mienk. Nálunk ismeretlen a lógás, igazolatlan munkanap, veszekedés. Amit az öreg mond, annak úgy kell lenni. Tamasi kihúzta magát, ke­mény, nyers vonalakkal ba­rázdált arcára a büszkeség ült ki. — Az bizony szentigaz, nem ismerek pardont. So­vány, vékonypénzű vagyok, de be nem ijedek senkifiá­tól. Ha én a magam, meg a társaim becsületére elválla­lom. hogy a ház ekkorra és ekkorra meglesz, akkor nem lökheti senki fuccsba a sza­vamat. Amit ígérünk. Ali­juk:. De annyi szent, nekem bármikor tiszta az ingem, az övék is. — Jól mondja Miska bá­tyám, a becsületen nem eshet folt Tíz éve vagyunk együtt, egy a nyelvünk, egy­re jár a kezünk — toldotta meg G. Horváth József az „öreg” mondókájat. A brigád példásan meg­állja a helyét a szocialista versen ymozgalomban. a bronzplakettet birtokolják. Hatan a kiváló dolgozó jel­vény tulajdonosai. Bodor Mihály kapja mer; hetedik nek az építők napján. Tamá­si szerényem elhallgatta, hogy a IVlunka Érdemrend bronzfokozatával büszkél­kedhet. — Mit tudnak a jövőről? — Ha végeztünk a Má­tyás király úton, meg néhány kisebb munkán is túl jutunk, ránk bízzák egy húszemele­tes irodaház szerelését, s a csúszózsaluzással is megpró­bálkozunk. — Megint úi, ismeretlen feladat előtt állnak? — Majd körülnézünk az országban, hogy mások hogy csinálják. Ne féljen, ellessük — folytatta a brigádvezető. Elek János művezetőnkkel már sok akadályon túljutot­tunk. Vele és Szakali épí­tésvezetővel a magasházakat is „átugorjuk”. Hanem do­logra emberek, mért nem ha­ladunk — küldte munkára őket. Amikor elmentek, s ket­ten • maradtunk csendesen ennyit mondott. — Jó brigád. Nekem elhi­heti. ■ir Tegnap délután meg Is ünnepelték őket abból az alkalomból, hogy Szolnokon közelednek az 1500. lakás „összerakásához”. Steiner La­jos főépítésvezetőt idézem: „Számítunk magukra Tamá­si elvtársi, mert olyan kiváló munkásokra, mint maguk, mindig lehet számítani.” Redler Károly, az állami építőipari vállalat igazgató­ja is köszöntötte a brigádot, gratulált munkasikereikhez. A jutalom sem maradt el, 4700 forint lapult a boríté­kokban. Taimasdékat jónéhány éve ismerem. Dolgos, nem hival­kodó, egyszerű építő mun­kások ő,k. Tavaly vagy ta­valyelőtt a Ságvári körúti építkezésen is találkoztam velük. Az „öreg’’ akkor azt mondta: — Tudja, a mi munkánk­nak megvan a látszata. Az. ember jön-megy a városban s melegség önti el az új há­zak láttán. Azt is mi építet­tük, meg amazt is. Még unokáinknak is megmutat­hatjuk. nem üresen járt a kezünk amíg dolgoztunk. Tizenöt éven belül senki nem megy nyugdíjba a bri­gádból... Az „öreg” Tamasi sem. F. P. Utazás halálfejes zászlóval A kisiparban foglalkoztatottak munkaruha-ellátásáról és baleseteik nyilvántartásáról, kivizsgálásáról A Magyar Közlöny leg­utóbbi száma a könnyűipari miniszter két olyan rende­letét tartalmazza, amely a kisiparosokra illetve mun­kavállalóikra, tanulóikra vo­natkozik, s ilymóc.ön mint­egy 11000 alkalmazottat és 16 000 tanulót érint. A könnyűipari miniszter rendeletben szabályozza, hogy a kisiparos milyen munkaruhát köteles adni dolgozóinak és szakmunkás- tanulóinak és hogy a mun­kaköri egészségügyi ártal­mak elhárítása érdekében milyen védőöltözettel, védő­felszereléssel köteles őket ellátni. A kisiparos a munkánk - val és védőfelszereléssel díj­talanul látja el munkavál­lalóit. A könnyűipari miniszter má­sik rendeletében elrendelt . a balesetek bejelentésénei;, nyilvántartásának és kivizs­gálásának módját. A kisip - ros köteles a munkakiesé ' okozó balesetről 24 órán beli1’ értesíteni a KIOSZ heb csoportját, vagy szakoszt; lyát. Megtűrt Alig nagyobb egy írógép­nél. De a hangia annál élén- kebb, és időnként csilingelve hívja fel magára a figyel­met. Még nincs végleges he­lyen — ha csak a jelenlegit nem nevezik ki tartós állo­máshelyéül —, ott húzódik meg az áruforgalmi osztály- vezető szobájának egyik sár­kattogás kában. Mintha csak az o tályvezető „unalmának” e’ űzése céljából telepedet' volna le a Szolnok menyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat „kötelékében”. De megtűrt vendég, az eltet* pár hónap alatt befogadót* nélkülözhetetlen jóbarát lett. Telex — telex — telex A gép lámpái kígyóinak, automatikusan elindul a „ko­csiszerkezet”, amelyen a bil­lenő betűk helyezkednek el. És íródik a szöveg, a távol­ból érkező üzenet. Győr, Pécs, Miskolc, Debrecen. A kapcsolás pillanatok műve. Árajánlat érkezik a pesti di­vatáru nagykereskedelmi vállalattól. Kész a válasz: 30 perc türelmi időt kérek: Dé­nes. Ez az aláírás. És a gép máris adásra áll. Jelentkez­zék Szeged és Debrecen „Árajánlatot kérek...” Sze­gedi válasz: „a nevezett áru­féleségből nincs készletem...” Debrecen viszont olcsóbb árat ajánl, mint korábban a divatáru nagyker. Megszü­letik a megállapodás. Maid válasz a pesti cégnek: „Kö­szönjük az ajánlatot, most árut nem rendelünk---” Tisztes távolságból figye­lem a tűzszerészeket, akik a háborúból visszamaradt gyilkos lövedékeket, gráná­tokat szedik össze, teszik ártalmatlanná. Már több mint félórája ássák ketten kezükkel a földet, a medré­be visszahúzódott Zagyva partján. Az ujjak óvatosan mélyednek a talajba, mintha valmi törékeny tárgyat rej­tegetne a nedves agyag. Felállnak, s intenek; oda lehet menni. Valósággal egy kis lőszerraktár fekszik a lábuk előtt. Kis ütésre robbannak — Megizzasztott bennünket — szólalt meg a százados. — Szép sorba volt lerakva, azt hittük valamelyik biztosítva van felszedés ellen. Szeren­csére nem. — Mi lett volna ellenkező esetben? — Itt kellett volna rob­bantani vagy megkeresni a biztosítottat és hatástalaní­tani. Az utóbbi veszélye­sebb, mert egy rossz moz­dulat s repülünk. — Huszonnégy év után? — Veszélyesebbek, mint új korukban. Ha elrozsdásodik á csappantyút rögzítő rugó, egyetlen ütésre felrobban. — Ha ezek a repeszgráná- tok itt felrobbannak, ötszáz méteres körzetben embert ölhetnek — mutat a főtörzs, a másik tűzszerész a vöröses- barna „szörnyekre”. Gránát a szén között Gondosan helyezik a grá­nátokat a gépkocsira előké­szített homokágyba, nehogy szállítás közben egymáshoz érjenek. Kibomlik a megkü­lönböztető, figyelem felhívó jelük, a halálfejes zászló és indulnak a robbantás szín­helyére. A gépkocsi komótosan, si­mán halad. A százados gyakran ad utasítást a veze­tőnek: lassan, vigyázva. — Néha-néha hátra pillantok; mögöttünk homokkal bélelt biztosító fal van. Repeszda- rabok ellen védve vagyunk. A százados észreveszi a bizalmatlanságot, s igyekszik elterelni a figyelmet. Beszél a munkájukról, emberek fe­lelőtlenségéről, meggondolat­lanságáról. — Egy Hs községből Je­lentették, hogy kézigránátot találtak. Kimentünk, de mondták, hogy egy helybeli már eltüntette. Megkerestük az illetőt, s a legnagyobb megdöbbenésünkre azt vá­laszolta, hogy a szeneskam­rába, a szén alá dugta. Azzal a szándékkal tette, nehogy megtalálják. Ennél rosszabbat sem tehetett vol­na. A gránát alig volt na­gyobb egy széndarabnál. Még rágondolni is rossz, mi lett volna, ha véletlenül a kályhába kerül. A házban heten laknak, öt gyerek és Igét felnőtt. két tűzszerész naponta átéli mindezt. Nemrégiben Jász­berényben egy gépkocsira való lőszert szedtek össze. Azelőtt Martfűn, Zagyvaré- kason, Tószegen tettek ár­talmatlanná gránátokat. Sok van, nagyon sok még min­dig a földben. Ki gondolná, ‘ hogy az életet adó föld ha­lált is fejteget. Ezek az emberek, akikkel magam is átéltem a meg­semmisítés izgalmait, veszé­lyeit, életük kockáztatásá­val naponta hadat üzennek a halálnak. Hétköznapi tett — mondják ők. Legalább olyan szerények, mint ami­lyen bátrak. Majnár József Utólag nincs vita — Mióta a-telexkészülék a szolgálatunkba szegődött, igen élénk lett a kapcsola­tunk az ország különböző ke­reskedelmi és ipari cégeivel. Ezt az előnyt különösen hús­vét előtt tapasztaltuk, ami­kor a zavartalan ellátás ér­dekében bizony néha gyors árubeszerzésre is szükség volt, amit a telexen könnyen le tudtunk bonyolítani. Ne­gyedannyiba került az üze­meltetése, mint a telefonbe­szélgetés. és dupla előnye, mert írásban is két példánv- ban rögzíti az elmondotta­kat, így utólagos vita nin­csen. ’ Nyereséget hoz A gép automatikusan le­áll, maid kis idő múlva új­ra jelez és ismét elindul. De ez a zaj kellemes hang nem­csak az áruforgalmi osztály- vezetőnek, hanem a szom­széd szobában dolgozó áru­forgalmi előadóknak is. Mert a hang — képletesen mond­va — jobb áruellátást, na­gyobb forgalmat és így na­gyobb nyereséget jelent. — petres — Eltűnik egy lövedék — Álljunk meg — szóig a gépkocsivezetőnek. — Ittjfj a vasúti felüljárónál -is len-g nie kell lövedéknek a be-|| jelentés szerint. r Közösen (indulunk keresé-gj sére. Nem ' találjuk. Senkin sem tud róla. Eltűnt. Gyerek M vitte el vagy felnőtt? Nems tudni. = — Érthetetlen, hogyan §§ mernek hozzányúlni. Ha kút-g ba dobták sincs biztonság-= bán. Elég, ha egy kő rá- g esik, máris robbanhat —§f méltatlankodik a „főtörzs”, s Eredménytelen keresés g után indulunk tovább. Ag szolnoki Lenin Tsz homok-g bányájánál állunk meg. Mélyg gödörbe kerülnek a gránálok.g Trotil robbanóanyagot rak-g nak közéjük és leföldelik. Jég kétszáz méterrel távolabbg helyezkedünk el, ahonnang elektromos gyújtással rob-g bantanak. g Riadót fütyül egy repesz Oda húzódok egy föld-g hányás mögé. Szabályellenes,g de figyelem; milyen hatáság lesz a robbantásnak. „Vigyá-g zat! Most!” Pokoli dörejjelg füst és homokfelhő emel-g kedik a magasba. Nyombang utána kémlelem az eget.g Fütyülést hallok. Egyre erő-g r ebben, közvetlen mellet- g tem. Karommal védem a fe-g jemet, s alig két méterreg csapódik le egy szilánk. g Megtörlöm homlokomat,g nagyot, mélyet lélegzem. A= PÁNIK Pánikban vagyok; És nem tudom megállni, hogy ki ne kotyogjam, mi­től. Pedig én nem akarok pánikot kel­teni, de tisztelettel szeretném közölni mindenkivel, akit érint, hogy az ara­nyos, drága jó öreg Napunk kihülő- ben van. Olvastam én ezt már egyszer, vagy jó húsz évvel ezelőtt. Akkor abban a könyvben azt írta egy helyütt a tudós, hogy eljön az idő, amikor a Nap hal­ványabban ontja sugarait a Földre és az emberek védekezésül lehúzódnak az Egyenlítő tájékára, mert feljebb és lejjebb már tűrhetetlenül hűvösre fordul az idő. Akkor — ifjú és bohő voltam még — elhatároztam, hogy én egy tapodtat sem megyek innét. Szeretnék itt fenn, északon élni, itt vagyok én bennszü­lött. Később, ahogy öregedtem, gerin­cem meghajolt, engedtem ifjonti he­vületemből és feladva a lokálpatrio­tizmusomat, 100 kilométerrel délebb­re eszekedtem — Budapestre — az Egyenlítő felé. A nagyvárosban úgy tettem, mint­ha minden rendben volna és mit sem tudnék öreg naprendszerünk zavarai­ról. Dolgoztaim, táplálkoztam, alud­tam. szerettem és gyűlöltem, mint minden normális ember. Éljen az élet, éljen a napsugár! És nem locsogtam ki titkomat, senkinek el nem árultam. Azért nagyon figyeltem a dolgok alakulását, nem tudott elaltatni a nagyvárosi rohanás. Most hétfő éjjel 0 órakor túlságo­san hidegnek találtam az éjszakát és ez ismét felkeltette szunnyadó gya­númat, félelmemet, bánatomat. Bár igyekeztem barátságosan elcsevegni az ásítozó kalauznővel, eszemben mindig az járt; a hidegben könnyen elalszanak és azután megfagynak az emberek. Napóleon katonái így vesz­tek oda a nagy orosz síkságon. Pedig akkor csak 1812-őt írtak. Azóta eltelt közel másfél évszázad. Vili, hogy to­vább hült a Nap; A lakásunkba lábujjhegyen érkez­tem és szomorúan konstatáltam, hogy itt is alszik mindenki. Gondosan be­takartam szeretteimet és magam is ágyba bújtam. Nem tudtam elaludni a terhes gondolatoktól, kezembe vet­tem tudományos lapunkat és abban rögtön az első oldalon a következő­ket olvastam: „Végső soron a Napban másodper­cenként 700 millió tonna hidrogén változik át héliummá. Az átalakulás közben fellépő tömegveszteség má­sodpercenként 4,3 millió tonna. A Nap az e tömegveszteségnek megfe­lelő energiát sugározza ki másodper­cenként a világtérbe. Ez a tömeg­veszteség óriási, de a számítások sze­rint a Napban levő hidrogénmennyi­ség elegendő ahhoz, hogy Napunk még 10 000 millió évig szolgáltassa mai mértékű, változatlan erejű sugárzá­sát”. így állunk hát? Odafenn az égiek tehát így mahinálnak? De hisz sejt­hettem volna és bevallom, a tudomá­nyos hír bár igazolta balsejtelmei­met, az igazság meztelen feltárásával mégis szivén ütött. Azonnal kiugrot­tam az ágyból, papírt, ceruzát kaptam elő és számolni kezdtem. 10 000 mil­lió, az annyi, mint 10 milliárd, ha nem tévedek. De hogy mennyi hónap, nap és óra, azt már nem tudtam ki­számítani, emberek: Ekkor indulatosan felkiáltottam: „Azonnal ide, a szobába egy speciali­zált computert, hadd számoljon ne­kem!’.; Nem, a specializált computer nem jó! Univerzális computert ide! Annak, ha jól vagyok értesülve, üresek a cellái, tehát az átkozott masina ru­galmasabban működik. Azonnal be­táplálom a kíváncsiságom lyukkár­tyáival és biztos meg tudok valamit: Él-e valaki, valami rokonom majd ak* kor, 10 milliárd év múlva? És ki és mi? És kik és mik lesznek ők, fiúk, lányok? Barnák, szőkék? És remélem kulturemberek lesznek, és bátrak! És nem esnek pánikba. Hiszen, ők előre tudták, hiszen én megírtam nekik 10 milliárd évvel azelőtt. Én írtam meg, én a mátrai előember, hogy így lesz. És bár hálát akkor sem várok majd, mégis meg kell mondanom, hogy ez­zel a figyelmeztetéssel én többet se­gítettem nekik, mint nekem a_ bá­tyám, Sámuel, aki fél millió évvel ezelőtt élt a Vértesben, és aki egy kukkot sem írt, üzent nekem arról, hogy: Vigyázz, öcsi, fél millió év múl­va síkos lesz a pálya, többször hasra sei majd, ha nem vigyázol. Sok minden eszembe jutott még tegnap éjszaka, az is, hogy talán ez az egész egy smafu. Meg az is, hogy itt a rakétakorszak és mindenki átköltö­zik majd1 egv másik bolygóra, s ta­lán ott a kilincsek nem maradnak az ember kezében, és a parketta is meg­tanul viselkedni. Hajnal előtt felköltöttem a felesé­gemet és megparancsoltam neki, hogy a gyorssal azonnal utazzon (egyelőre) Pécsre. Vigye a gyerekeket is. Le­gyenek ők csak közelebb az Egyen­lítőhöz. Nem, nem haragudtam meg rá, pe­dig válaszával, a tekintélyemet egy kissé megtépázta a család előtt. De hát mi értelme a veszekedésnek, ami­kor én már tudom, hogy kihülőben a Nap. Kár, pedig annyi bokros teendőm volna még. Suha And*«

Next

/
Oldalképek
Tartalom