Szolnok Megyei Néplap, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-12 / 136. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1ÜÜÜ. június 12. Mégsem ő volt a gyilkos Jogerős felmentő ítélet Kirják János ügyében „Vádlott”, szólt a bíróság elnöke, „figyelmeztetem, hogy a mellékes dolgokkal kapcsolatban is szigorúan csak az igazságnál kell ma­radnia!” ,.De bíró úr, én nem ha­zudtam”. felel a vádlott. „De igen, maga hazudott!” — mennydörög az elnök. „Azt állította, hogy csak egy fivére van, a nővére viszont azt mondta, hogy neki két fivére van!” ☆ A Budapesti Ómega-együt­tes hétfőn este a Hatchetts- clubban nagy sikerrel kezdte meg 24 fellépésből álló ang­liai és skóciai hangverseny- sorozatát. A Red Star néven szereplő együttes tagjai ka­locsai hímzésű bársonymel­lényben, fehér ujjasban je­lentek meg a hatchetts szín­padán, s különösen Kodály Zoltán ..Kállai kettős”-ének bcat-átirásban előadott rész­letével arattak forró sikert. Műsoruk egyébként világ- slágerekből és angolra fordí­tott magyar számokból állt. ☆ Dr. Frans Van den Bosch antwerpeni születésű ameri- I kai professzor bejelentette: olyan mikroszkópot szerkesz­tett, amely lehetővé teszi az orvosok és a kutatók számá­ra, hogy élő szövetből 30— 60 perc alatt teljes vegv- elemzést adjanak, „a diag­nózis megállapításánál na­gyon fontos a gyorsaság, — mondotta; — azelőtt három hétbe telt az a munka, ame­lyet a mikroszkópom segít­ségévei egy óra alatt elvé­gezhetünk. A tíz láb (3,1 méter) hosz- szú és 6 láb (1.8 méter) ma­gas 400 font (181,4 kiló) sú­lyú mikroszkóp számára kü­lön teremre volt szükség a laboratóriumban. Felállítása mintegy 30 000 dollárba ke­rült A vegyi összetétel meg­állapítását ibolyántúli suga­rakkal végzi eL & Ritka horgászszerencsével dicsekedhet Kelemen Tibor, óz OTp szentgotthárdi fiók­jának vezetője: a legutóbbi egy hét alatt két óriás har­csat fogott ki a Rábából Az egyik 26, a másik 31 kilós volt, ' ff Cjabfen felmerült a kó­lán tusi csatorna bővítésének terve. A csatorna jelenleg 6300 méter hosszú, 23 méter széles és 9 méter mély. A csatorna első munkálatait a rómaiak kezdték el Nero császár idején. De a hajóz­ható részt csak 1883—Í893 években építették ki. Ezzel a? „A5>iai- és Égei-temger kikötői között a távolságot 300 kilométerrel megrövidí­tették. A csatornát a háború alatt lezárták. 1949-ben is­mét átadták a közhasználat­nak, de csak igen kis mére­tű hajók közlekedhetnek rajta. Ezen akarnak most segíteni. . ff Franciaországban kísérlet­képpen 2 millió műanyag­fiókos gyufaskatulyát hoztak forgalomba Ha a közönség szívesen vészi az újítást, ál­talánosítják ezt az olcsóbb megoldást. A címkegyűjtők­nek szánt, népviseletet áb­rázoló évi 600 millió gyufás- dobozhoz ugyanis nem ke­vesebb; mint 15 ezer köb­méter nyárfatörzset használ­nak fel. ■ff Ä legnagyobb ausztráliai felhőkarcolót most adták át Sydneyben. 160 méter ma­gas, vasbetonból épült — 50 emeletes toronyépület. Az utolsó emeleten körforgó (rotatív) étterem van, amely 60 perc alatt tesz meg egy teljes fordulatot. A iölcJ- szintem és a három első emeleten üzletek varrnak, a további emeleteken csak irodák. A Fővárosi Bíróság dr. Lukács Tibor tanácsa fel­mentő ítéletet hozott Kirják János tiszaföldvári lakos ügyében. Mint arról több mint tíz évvel ezelőtt rész­letesen beszámoltunk, Kir­ják Jánost a Szolnok megyei bíróság gyilkosságban bű­nösnek mondta ki és nem jogerősen halálra ítélte. A Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte az ítéletet és utasította a megyei bírósá­got, hogy minden fellelhető bizonyíték felhasználásával folytasson le újabb eljárást; A megismételt tárgyalás az előzőhöz hasonló ered­ménnyel végződött; Kirják Jánost, aki a tárgyalás fo­lyamán hol beismerte, hol pedig tagadta Szegedi Mar­git megölését, ismét halálra ítélte a megyei bíróság. Ezt a Legfelsőbb Bíróság 15 évi börtönbüntetésre változtatta; Az ügy annak idején a jogerős ítélet után sem ke­rült le napirendről. Később az újabb Martfű környéki gyilkosságok tettesei vagy tettese után nyomoztak; — Döntő fordulatot eredmé­nyezett, amikor 1967-ben Kovács Péter tiszaföldvári lakost gyilkosság gyanúja A kompolti telep 50 éve, 1918■ júniusában', a neves növénynemesítő, Székács Elemér javaslata alapján létrehozták az Al­föld északkeleti peremén, a Mátra déli tövében a kom­polti növénynemesítő tele­pet, amelyet 32 éven át Fleischmann Rudolf irá­nyított. Az ö hozzáértő, fáradhat tatlan munkásságának eredményeként innen kap­ta a mezőgazdaság az P 481-es őszi búsát, az F jel­zésű rozsot, zabot, sörár­pát, lófogú kukoricát■ kendert, perzsa baltacimot és a világviszonylatban legjobbnak elismert mák­fajtát, a nagyhozamú, zárt- tokú Hatvani kék mákoti amely egyúttal a magyar alkaloida-ipar értékes alapanyagát is szolgáltatja. A kompolti telep — azóta már Északkelet-Magyaror­szági Mezőgazdasági Kísér­leti Intézet néven — ku­tató gárdája, a telep ha­gyományaihoz hiven, ered­ményesen folytatja és tel­jesíti feladatát. — TÁNCZENEI randevú a szabadtéri színpadon. Június 17-én, hétfőn este fél 8 óra­kor kezdődik a rendezvény, amelyen fellép Magay Kle­mentina. Payer András, Med- gyesi Mária, Majláth Jenő, Mikes Éva, Halmi Gábor, Kállay Judit és & Kék csil­lag együttes. Konferál Mol­nár Margit. — TOLLAT lopott, nyolc hónapra ítélték. Jakab Já- nosnét már kétszer büntet­ték lopásért, majd kitiltot­ták Szolnokról, s így került Kengyel határába az egyik tanyára. Nem okult korábbi büntetéseiből, az égjük helyről 4,5 kiló tollat lo­pott s azt Szolnokon, anyja nevén értékesítette; Tettéért nyolc hónapi szigorított börtönbüntetést kapott. miatt letartóztatták és ki­hallgatása során beismerte, hogy 1657. június 22-én ő ölte meg Szegedi Margitot. Ezután a legfőbb ügyész perújítási beadvánnyal for­dult a Legfelsőbb Bíróság­hoz. A Legfelsőbb Bíróság elrendelte a perújítást és a tárgyalás lefolytatásával a Fővárosi Bíróságot bízta meg. A Fővárosi Bíróság a bizonyítékokat, — amelynek alapján annak idején elítél­ték Kirják Jánost, kevésnek találta a bűnösség megálla­pításához. A régi és újabb bizonyítékok együttes mér­legelése alapján megállapí­totta, hogy Kirják ártatlan, nem bűnös Szegedi Margit meggyilkolásában és így őt a vád alól jogerősen fel­mentette. Az ítélet indokolásának főbb részei: Mint már említettük, Kir­ják János a bíróság előtt egymásnak ellentmondó val­lomásokat tett. Egyszer ta­gadta, máskor beismerte bű­nösségét. Tagadott, mert nem ő volt a tettes; Beismerő vallomását azzal indokolta, hogy kényszerítették őt erre; Ez ma már nem bizonyítha­tó. A Fővárosi Bíróság Várható időjárás: felhöát- vonulások, szórványosan elő­forduló kisebb esővel. Mér­sékelt északkeleti szél. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok kö­zött. *— A SZOLNOKI járásban az eredetileg tervezettnél 52- vel több, szám szerint 237 kisgyűlést tartottak 21330 ember részvételével a szoli­daritási hónap idején. Ki­emelkedő Martfű, ahol a köz­ségben és a cipőgyárban a fel ki sgyülésen csaknem hatez­ren vettek részt Százkilenc­venhét táviratot, ebből 67 tiltakozó, a többi szolidaritá­si; küldtek el a gyűlések résztvevői. —i ÉPÜL a vízmű Tisza- várkonyban. A község lakói társadalmi munkában ássák és temetik majd be a 700 mé­ter vezeték árkát. A már meglevő 300 méter csőhálóza­tot korszerűsítik, 400 méteren pedig új hálózat épül. A víz­műre 650 ezer forintot fordí­tanak, ebből a szeptemberben felállítandó 50 köbméteres hidroglóbusra mintegy 350 ezer forintot költenek. — AZ IDEI gabonatermés tárolására a betakarítás vé­gére három 100 vagonos tá­roló építését fejezik be Mező­túron a gabonafeldolgozó és felvásárló vállalat segítségé­vel. — ÖT és félezer könyv kö­zött válogathatnak Tisza- szentimrén a község lakói. A könyvtár a lakosság 10,5 szá­zalékát tartja nyilván, mint rendszeres olvasót. Év végéig néhány százalékkal ismét nö­velni kívánják az olvasók számát. Kirják János beismerő vallomását megviselt ideg­állapotának tudta be. A Fővárosi Bíróság azt is megállapította, hogy annak idején az ítéletet alátámasztó ta­núvallomásokban is tisztá­zatlan ellentmondások vol­tak. A szakértői vizsgála­tok sem voltak kielégí- töek, mintahogyan a tár­gyi bizonyítékok (például egy állítólagos veres zakó) elemzése sem volt pontos. Kirják Jánost érzelmi szá­lak fűzték az áldozathoz. Félve a gyanútól, minden áron alibit keresett magá­nak. Eközben olyan ellentmondásokba keveredett, amit a vizsgá­lat nem tudott tisztázni. A Fővárosi Bíróság Kir­ják János akkori viselkedé­sét, beismerő vallomását fel­indult idegállapotának, elke­seredettségének tudta be. — Természetesnek tartotta, — hogy ártatlanságának bizo­nyítására minden módot megragadott, s ezért beismerő vallomását bizo­nyítékként nem vette fi­gyelembe. Ezek és a nyomozás újabb bizonyító adatai alapján szü­letett meg a felmentő ítélet; — HAMAROSAN átadják az új tanácsházát Beseny- szögön. Tavaly fogtak hozzá a 800 ezer forintos beruhzás kivitelezéséhez. Jelenleg a be­fejező munkálatokat végzik, s a jövő hónapban átadják az új tanácsházát, — TERMÉSZETTUDOMÁ­NYOS szakkönyveink, folyó­irataink címmel tart előadást Csorba László június 17-én 6 órai kezdettel a Ságvári Endre megyei Művrtődcsi Ház biológiai szakkörének rendezvényén, — A TÖRÖKSZENTMIK­LÓSI járásban levő burkolt utak nagy része korszerűsí­tésre szorul. A KPM megyei közúti igazgatósága 56 kilo­méter hosszúságú út korsze­rűsítését vette tervbe az idén a járás területén. — AZ ECSEGFALV \ kör­nyéki szikes legelőkön és a Sárréten ma is szép számmal tanyáznak hazánk legna­gyobb vadmadarai s túzo­kok. A vadászok legutóbb mintegy 800-at vettek számba és számottevő a szaporulat is. — KILENCSZÄZ forint­jába került a tiszaföldvári Hoffman Jánosnak az, hogy jogosítvány nélkül közleke­dett motorkerékpárral Tisza- földvár és Martfű között. — EZEREGYSZÄZ úttörő ismerkedik a kisdobos és út­törő őrsök irányításának módszereivel ezen a nyáron a szolnoki Tisza-ligeti út­törő vezető képző táborban. A jászberényi felsőfokú ta­nítóképző intézet hatvanhét hallgatója leendő rajvezetői munkájához szerez elméleti és gyakorlati ismereteket az egyhetes táborozás alatt. Június 12., szerda, Villő napja A Nap kél: 3.46, nyugszik: 19.42 órakor. A Hold kél: 22.08, nyugszik: 4.39 órakor. ~aflc* SZÍNHÁZ A szolnoki Szigligeti Színház: Kisújszálláson este 19.30 órakor Haway rózsája (CSEb előadás). —1- 1 MOZI TZ 3 Szolnok: Vörös Csillag: Cso­dálatos élet, Kert: A főnök inkognitóban, Tisza: Az újság­író. Jászberény; Lehel: Férjhez adom a .mamát. Kert: Macská­kat nem. veszünk fel. Kisúj­szállás: Ady: Bolondos vaká­ció. — Kunhegyes: Szabadság: szünnap. Kunszentmárton: Kö­rös: szünnap. Mezőtúr: Béke: szünnap* Dózsa: Királylány a feleségem, Szabadság: Nyomo­rultak I—II. Tiszafüred: Tisza: A tökéletes úriember. Török­szentmiklósi Dózsa: Bosszúál­lók. — Túrkeve: Vörös Csillag: Az elrabolt express vonat. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO: 8.10: Magyar zongoraművészek felvételeiből. 9.24: Orvosi taná­csok. 9.29: A Szabó-család (ism.) 10.10: Zenés műsor üdülőknek. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: A világgazdaság hírei. 13.06: Vála­szolunk hallgatóinknak! —13.21: Jeney Zoltán fuvolázik. — 13.44: Jubileum. 14.34: Házy Erzsébet énekel, a Bristol Bar sextett ját­szik. 15.15: Látogatás az Eötvös Pályázat A Szolnok Városi Tanács V. B; Művelődési Osztálya és a Magyar Úttörők Szö­vetsége Szolnok Városi El­nöksége pályázatot hirdet a következő témák kidolgo­zására: 1. Űttörővezetők, pedagógu­sok részére: — Flogyan szervezzük és valósítok meg a kidobosok és út­törők nyári tevékenységét. 2. A város különböző intéz­ményei (művelődési há­zak, könyvtár, MOKÉP) társadalmi szervek részé­re: — Hogyan segítsük a kisdobosok és úttörők nyári szünidei program­jának kialakítását és vég­rehajtását. Á pályázatok 6—10 gépelt oldal terjedelműek lehetnek; A beküldés határideje: 1968; szeptember 20. Cím: — KISZ Szolnok; Városi Bi­zottsága Beloiannisz út 1. sz. A pályázat jeligés. A bí­ráló Bizottság mindkét té­mában három—három díjat ad ki; Pályadíjak: I. díj: 700.—Ft II. díj: 500.—Ft III.díj: 300.—Ft (x) Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Virágh Iván Telefon: Szerkesztőség: 20—93. 23—20, 20—09 Kiadóhivatal; 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok, 1. sz. Irodaház Index-szára: 25 063 Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor Lóránd Tudomány Egyetem együtteseinél. 16.38: A Kilhnand- z.-áró-gép. Fantasztikus elbeszé­lés, 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Fúvósindulók. 17.28: A tu­domány születése. Dr. Hahn István egyetemi tanár írása. — 17.43: Mascagni: Parasztbecsület. 19.30: Népzenei Magazin, 20.19: Fenyő István könyvszemléje. — 20.20: Made in Hungary. Köny- nyüzene-tánczene-jazz. — U.ÜS: Gondolat. A Rádió irodalmi lap­ja. 21.45: Doris Day és Rcx Har- rison énekel. 22.15: Japán kihí­vás. 22.25: Hangképek a magyar vlvóbajnokságról. 22,35: Uj le­mezeinkből. 22.52: Fejezetek a közgazdasági gondolkodás törté­netéből, 23 07: Kör nvíj zene — PETŐFI RADIO: 10.00: Aszfaltfolyók. Czigány György útijegyzete (ism.) 10.55: Nem boszorkányság, technika! 11.15: Szendlay László népi ze­nekara muzsikál. —11,40: Nagy magyar elbeszé ök. Cholnoky Viktor: A senkik szigete (ism.) 12.00: Operarészletek. — 13.17; Könnyűzenei híradó (Ism.) 14.00: Kettőtől — hatig... 16.05: Beetho­ven zongoraművek. 16.20: Első csillag. Végh Antal karcolata. — 16.25: Krisztina kisasszony. Ope­rett. 16.41; Pol-beat. 16.50: Hir­detőműsor. 17.00: Nicola Rossi­Lemeni énekel. 17.20: Képesség és az a bizonyos plusz (Riport- műsor). 17.30: Délutáni frissítő. 18.10: Járóka Sándor népi zene­kara játszik, Gaá! Gabriella éne­kel. — 18.20: Nőkről — nőknek (ism.) 19.00: Fortino daja. Ope­rett. 19.30: Kapcsoljuk az" Erkel Színházat. 21.20: Zsákai Aladár népi zenekara játszik. 21.40: Fel évszázad távlatából. Hindenburg stratégiája. — 22.no: Uj felvéte­leinkből. II. fúvósötös — 22 11* Tánczene. TELEVÍZIÓ BUDAPEST; 17.58: Hírek. — 18.05: Pályavá­lasztási tanácsadó. 18.25: Kuckó. 18.50: Utak, tornyok, emberek' Riportfilm. 19.20: Esti mese. — 19.35: Falusi dolgokról. — 20 09: Tv-híradó. 20.20: Petula Clark énekel. Francia zenés film. — 20.40: Nóli-csokor. összeállítás 23.20: Bach-művek, 0.10: Ver­bunkosok. A tv mai műsorából ajánljuk Utak, tornyok, emberek... Szeged környékén aszfaltozott utak osztják fel a lucernafól- deket, s vezetnek eL olajkutak«* hoz, fúrótornyokhoz, különös, érdekes utakat jártak be a mű­sorban szereplő szűkszavú em­berek is, akik az ország min­den részéből azért sereglettek ide. hogy néhány esztendő alatt megteremtsék az ország új kő­olaj- és földgáz-bázisát. A műsort 18.50-kor sugározza a televízió, POZSONY; 8.40: A fiatal apáca (ism.) 16.55: Titkos filmek, vagy a nürnbergi tölcsér. 18.20: A ke-« letszlovákiai terület életéből. — 19.00: Tv-híradó. 19.50: Népda­lok. 20.20: Fáportfilm. — 20.30: Tv-összeállítás W. Saroyan el­beszéléseiből. — 22,25: Pás de Quatre. Tv-film^ BECS: 10.00: Iskolatelevízió V. osztá­lyosoknak. — 10.30: Műsor VITT. osztályosoknak. — 11.00: Gilbert Bécaud műsora (ism.) — 17.00: Gyermekműsor 6 éves kortól. —17.30: Ifjúsági műsor 11 éves kortól. 17.55: Kis Sport-ABC. — 18.20: Jó éjszakát, gyerekek! —* 18.30: Kulturális aktualitások. —* 19.00: TV-Konyha. ~ 19.45: TV-* Híradó. 20.15: Ember ne mér-* gelődj. 21.15 Sajtó-stúdió. 22.15: TV-Híradó. 22.40: Ember feke-s tében. Angol bűnügyi film. BELGRAD: 14.30: Kerékpározás: »-„Giro d* Italia”, Eurovíziós közvetítés. — 17.20: Gyermekműsor. 17.45: Hol van — micsoda? 18.20: Se feke«* te — se fehér. 19.05: TV-robot. 20.35: Képernyő a képernyőn. — 21.35: Kislány a gyufával. 21.45: Danilo Kis: Éjjel és köd — TV-* dráma* BUKAREST: 9.00: Francia nyelvtanfolyam. 10.00: Orosz nyelvtanfolyam. —• 11.00 Tv az ipar szakemberei­nek. 16.30: Iskolásoknak: „Ex-! terra 68”. 17.00: Gazdasági kró-s nika. 17.30: Német nyelvtanfo­lyam. 18.00: „Club XX.” — Mű­sor fiataloknak. Harmadik nem­zedék. 18.30: A tv esti híradója* 18.50: Idő járás jelentés és hirde­tések. 19.00: Zenei koreográfia, 19.30: Gyújtópont. 20.00: Előze* tes. 20.15: Film „Fiú Oklaho- mából”. — 21.4*0: A tv éjszakai híradója. 22.00: Műsorzárás* Köszönetnyilvánítás Ezúton fejezzük ki köszöne- tünket mindazoknak a roko* noknak, ismerősöknek, jó szoirw szédoknak, akik szeretett fér-, jem, édesapánk, nagyapánk Harkányi József temetésén megjelenésükkel, ko« szőrűikkal és virágaikkal mély gyászunkban osztoztak, özv. Harkányi JőzseCa# és családja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom