Szolnok Megyei Néplap, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-06 / 131. szám
4 SZOLNOK MEG VEI NÉPLAP 1968. június 6 Röviden A mezőgazdasági gépjavító vállalat tószegi részlegének KISZ és szakszervezete üzemrészek közötti kispályás labdarúgó tornát szervezett, amelyre öt csapat nevezett. Valamennyi játékos VIT emléklapot kap, az első helyezett részt vesz a járási Tsz által megrendezésre kerülő kispályás VIT labdarúgó bajnokságon. A bajnokság állása két mérkőzéssel a tavaszi forduló befejezése előtt: 1. Tanulók .1 2-1 11:10 4 2. Forgácsoló 3 2 — 1 5: 6 4 3. n. sz. müh. 4 2—2 10:14 4 g. 1. sz. müh. 3 1—2 17:13 2 5. Gk. vezetők 3 1 — 2 ö: 5 2 ☆ Orom az MTE súlyemelőknél. A serdülő válogatott keretbe meghívtak Tóth Mihályt, aki június 15-től július á-ig részt vesz a tatai edzőtáborban. Csömör után Tóth a második versenyző, akit a Szobioki MTE súlyemelői közül meghívtak az utánpótlás keretbe. Az atlétika megszerettetésére először rendezték meg Szolnokon a kisdobosok háromprriba versenyéit. Indult minden szolnoki iskola fiú és leány csapata. Fiúknál csapatban az Újvárosi iskola« egyéniben Kormos László (Ujv.) győzött, lányoknál csapatban 1. Bajcsy-Zs. üt, egyéniben Citán Klára (Rákóczi u.), A helyezettek érmet és oklevelet kaptak. tfAsztalitenisz NB II férfi: Betonút—Jászberényi Lehel 18:3 A tavaszi forduló utolsó mérkőzését a Lehel Budapesten játszotta. a bajnokaspiráns Betonút ellen. — A találkozót biztosan nyerte á legjobb összeállításban asztalhoz álló fóváro6i együttes. Gy.: Sándor, Pásztor, Péter i—4. Anhalt« 111. Reisz, Kovács. Gyurkó, & Megyei II a. labdarúgó bajnokság. zárójelben az ifjúsági csapatok eredményei: Tiszatenyö—Kengyel i:l (1:1), Öcsöd— Fegyvernek 3:2 (0:3), Tiszaroff— Kunszentmártoni Spartacus 5:0 (2:0), Jászapáti—Szászberek 2:1 <::1), Jászkisér—Jászalsószent- györgy 3:0 (1:1)» Jászladány— Dózsa SE 1:0, Zagyvarékas— Abádszalók 0:2 (3:2), Kisújszállás—Szó. Gépjavító 1:1. A bajnokság állása 1, Jászkisér 11 10 — 1 25: 8 20 2, Szó. Gépj, 11 7 2 2 24:10 16 3. J-alsógy. 10 5 3 2 19:13 13 4, Kengyel 11 5 3 3 22:16 13 5. Tiszatenyő 11 5 3 3 23:17 13 6, Km Spart, 11 4 4 3 14:16 12 7. Öcsöd 11 4 3 4 19:16 11 8. Tiszaroff 11 5 1 5 21:21 11 9, K-szállás 10 3 4 3 13:13 10 10. Fegyvernek 11 3 3 S 17:21 9 11, Dózsa SE 9 2 4 3 16:19 8 12. Jászapáti 11 3 2 6 11:18 8 13. Z-rékas 11 1 5 5 15:21 7 34. Abádszalók 11 3 l 7 14:23 7 35. Szászberek 11 1 5 5 7:13 7 36. Jászladány 11 3 1 7 10:25 7 NB-s tartalék bajnokság, zárójelben az ifjúsági csapatok eredményei : Tm. Vasas—Szó. Vegyiművek 3:2 (4:1), Szó. MÁV— Kilián SE 7:1. Szabó L. SE—Szó. MTE ^:0 (3:1), Jb. Lehel—Mart fű 7:1. A bajnokság állása !, Jb. Lehel 11 9 — 2 53:12 18 2. Szó* MÁV 11 9 — 2 54:16 13 3. Szabó L. SE 11 7 2 2 32:23 16 4. Tm. Vasas 11 7 1 3 21:21 13. 5. Szó, MTE 11 3 1 7 19:26 7 6. Szó. Kilián 10 2 2 6 19:36 6 7. Szó Vegyi. 10 3 — 7 30:53 6 8 Martfű U — — 11 11:52 — Az ».lfj. Magyar Zoltán’* serdülő bajnokság eredményei: Szabó SE—Túrkeve 0:14, Martfű —Jb. Lehel 1:0, Szó. Vegyiművek—Szó. MTE 0:0, ITSK—Tisza- földvár 5:0, Szó, MÁV—Ujsz, 1:0, Szolnok város felnőtt úszóbajnoksága A i\éplap f TOTO-tippje NB I Szombaton és vasárnap rendezte a városi úszószövet ség Szolnok város 1968. évi felnőtt úszóbajnokságát a Damjanich uszodában. — A megrendezett 24 bajnoki szám valamennyijét a Dózsa versenyzői nyerték, közülük hármat új megyei csúcs- eredménnyel. Bajnokságot nyertek, férfiak: Bánki J. 200 m pillangó 2:38.7, 200 m gyors 2:21.4. Nagy J. 100 m mell 1:15.2 (új megyei csúcs), 200 m mell 2:51.5, 400 m vegyes 5:43.4, 200 m vegyes 2;33.2. Vezsenyi P. 100 m gyors 59.9. Szalóczki J. 100 m hát 1:12.3, 200 m hát 2:37.5. — Nagy A. 400 m gyors 4:56.6. Rakonczai L. 100 m pill. Atléták seregszemléje A Szolnoik megyei Atlétikai Szakszövetség szombaton deL- után és vasárnap délelőtt Szolnokon, a MÁV sporttelepen bonyolította le az „Ifjú atléták országos seregszemléje’* területi versenyét. Csongrád, Békés, Bács-Kiskun és Szolnok megyék 16—17—18 éves fiatal atlétái álltak rajthoz. A szombati kellemetlen, szeles hideg idő sokat ártott az eredményeknek. Vasárnap viszont igazi versenyidőben sok jó eredmény született. Ehhez nagyban hozzájárult a jól előkészített pálya is. Húsz sportegyesület másfélszáz versenyzője vetélkedett a különböző versenyszámokban. Mivel minden korcsoport külön lett értékelve, így sokkal többen értek el helyezést. Tizennyolc szakosztály atlétái osztozkodtak a 77 első helyen Legeredményesebben az orosházi gimnázium és a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Technikum sportolói szerepeltek, 13—13 versenyszámban győzlek. A Jászberényi Vasas, a Gyulai MEDOSZ, a Makói VSE és a Szolnoki MÁV versenyzői 7—7 számot nyertek. Eredmények. Férfiak (zárójel* ben a születési év): 100 m: 1. Solynoczki (Tm. Mg. T. 1961) 11.7, 1. Dobák (Jb. V. 19.52) 11.8. 200 m: 1. Czeglédi (Tm. Mg. T. 1950) 24.6, 1. Solynoczki 24.2, 400 m: l. Czeglédi 55.8 1. Dobák 55.6. 1500 m: 1. Ecsédi (Szó. MÁV 1951) 4:24.0, 1. Dombai (Jb. 606. ITSK 1952) 4:38.8. 3000 m: 1. Bombái 10:24.2. 110 gát: 1. Kurucz O m. 1951) 16.2, 1. Bagó (Jb. V. 1952) 16.9. 400 gát: 1. Gál (Tm. 1951) 68.8« 1. Dobák 65.0. 1500 akadaly: 1. Prokai (Tm. 1952) 5:09.2. Magas: 2. Tímár (Jb. V. 1950) 170, 1. Kurucz 165, 1. Prókai 160. Távol: 2. Tímár 621, 2. Solynoczki 608. Rúd: 3. Tóth (Szó. MÁV 1951) 300, 1. Kocsics (Szó. M. 1952) 280. Hármas: 2. Bállá (Tm. 1951) 12.82« 3. Kuruc 12.77. Súly: 1. Tímár 11.94, 2. Kurucz .12,52« Súly: 2. Bognár (Sz. M. 1952) 12.20. Diszkosz: 1. Kernek (Tm. 1950) 35.60, 2. Kurucz 42.92, 3. Bállá 42.04. Gerely: 1. Tímár 47.50, 2. Veres (Tm. 1950) 47.34, 1. Kiss (Szó. 605. ITSK 1952) 44104. Kalapács: 1. Szilágyi (Tm. 1952) .36.98. Nők: 100 m: 1. Bata (Sz. M. 1952) 13.0, 2. Kiss (Tm. 1952) 13.3. 400 m: 2. Pomázi (Sz. 1950) 63.3« 1. Pásztor (Sz M. 1951) 63.9, 1. Bata 61.6. 800 m: 2. Pomázt 2:32.4, 1. Pásztor 2:26.6, 1. Bata 2:24.8. Magas: 2. Palla (Sz. M. 1951) 145. Távol: 4. Palla 478. Súly: 2. Jäger (T-füredij G. 1950) 10.05. Diszkosz: 1. Varga (K-hegyesi G. 1951) 30.78, 2. Szentpéteri (K-hegyesi G. 1951) 29.50. Gerely: 1. Fodor (T-füre- di G. 1951) 34.60, 2. Kerekes (T- füredi G. 1951. 33.86. v Szombaton a Bp. Vörös Meteor versenyén Halmai (Szó. MÁV) a 3000 méteres síkfutást 8:?2.4 egyéni csúccsal nyerte. 1:14.4. Varga A. 1500 m gyors 22:01.1. Nők: Rózsahegyi A. 100 m hát 1:26.6, 800 m gyors 13:32.6. Bálint J. 200 m gyors 2:47.3. Kovács Zs. 100 m gyors 1:14.1, 100 m pillangó 1:25.0, 200 m hát 3:10.2. Győri E. 400 m vegyes 6:25.1, 200 m vegyes 2:59.2, 400 m gyors 5:59.2. Bencze I. 200 m pill. 3:27.7. Rózsahegyi M. 100 m mell 1:30.4, 200 m mell 3:14.8. — Váltók: 4x100 m ff; gyorsváltó (Bánki, Szalóczky, Ra- konczay, Nagy J.) 4:28.1. 4x100 m női gyorsváltó (Rózsahegyi A., Győri, Bálint, Kovács) 5:12.8 új megyei csúcs. 4x100 m ffi vegyesváltó (Szalóczky, Nagy J„ Rakonczay, Hegedűs) 4:51.5. 4x100 m női vegyesváltó (Bohuczky, Rózsahegyi M., Kovács, Hasznos) 5:49.4 új megyei csúcs. Vízilabda Komjádi Kupa: Szó. Dózsa—Bp. Spartacus 11:2. serdülő bajnokság: FTC—Szó. Dózsa 5:3, mindkettő Budapesten. A megyei kézilabda bajnokság kilencedik fordulójára a vendégcsapatok jó szereplése volt a jellemző. A női mezőnyben a Spartacus és a Jászladány mögé szorosam felzárkózott a kitűnő formába lendült Tiszaföld- vári Gimnázium. A nőknél a szakembereknek többet kell foglalkozni a játékosok technikai tudásának csiszolásával. Több esetben bosz- szantó labdakezelési hibák csúsznak be, még az élmezőnyhöz tartozó csapatok játékosainál is. Férfiaknál az Olajbányász biztosan győzte le a Kunszentmártoni és megerősítette vezető helyét A fordulóból kiemelkedett a MÁV—Vásárhelyi SE találkozó, amit a MÁV végig vezetve biztosan nyert meg. A csoportban igén örvendetes a Szó. Traktor egyre javuló játéka, amit szaporodó pontjainak száma is bizonyít. Eredményeik Nők: Kunmadaras—Mezőtúri AFC 3:4, Martfű II— Rákóczifalva 6:10, Szó. Spartacus—Kunszentmártoni TE 28:6, Alattyán—Öcsödi Tsz SK 5:9, Üjszászi Ginm.— Túrkevei Gépj. 13:3. T-föld- vári Gimái.—Jászalsószent- györgy 25:8, .Tászlad'ányi G. —T-földvári Tsz SK 17:8. Férfiak A-csoport: Kunmadaras — Mezőtúri AFC 17:25, Martfű II—Rákóczifalva 20:17, Szó. Olajbányász—Kunszentmártoni TE 23:9, Alattyán—Öcsödi G. 11:28, Uj szász — Túrkevei Gépjav. 26:23, T-földvári G. —Jászalsószentgyörgy 30:14, Jászladány—T-földvári Tsz 1. FTC—Egyetértés 1 2. Szombath.—Bp. Honv. x 2 3. Salgótarján—Győr 1 X 4. Tatabánya—Dunaüjv. 1 5. Pécs—Diósgyőr 1 6. Budafok—Bp. Spart. x 2 7. Sz. MTE—Bp. Előre 1 8. Ózd—Ganz-M. x 2 9. Győri D.—Szállítók 1 10. Komló—Eger 1 X 11. Gázművek—Cegléd 1 2 12. Kazincbarcika— Salgótarjáni KSE X 13. Z. Dózsa—Nagykan. B 1 +1 14. DVSC—B-csaba 1 X AZ EB DÖNTŐBE JUTÁSÉRT Szerdán délután Nápolyban került sor az első lab- larúgó Európa-bajnokság elődöntő mérkőzésére Olaszország és a Szovjetunió válogatottja között. A találkozó a hosszabbítás után is 0:0-ra állt, sorsolással az olasz csapat jutott tovább. NB I: Ferencváros—Szombathely 2:1. SK 13:23. B-csoport: Jászberényi Lehel — Nagyrév 22:13, Szó. Vegyiművek— Zagyvarékas 34:6, Besen y- szög—Karcagi FMT 11:11, Szó. Traktor—Fegyvemeki Girnn. 26:22, Szó. MÁV— Vásárhelyi SE 36:17. A bajnokság állása Férfi A-csoport 1. Szó. Olaj. 9 9 — — 265: 39 18 2. T-földv. G. 9 8 — 1 244:121 16 3. Martfű II. 9 6 1 2 160:156 13 4. Túrk. Gj. 9 6 — 3 181:185 12 5. öcsödi G. 9 5 1 3 149:140 11 6. Mt. AFC 9 4 2 3 162:158 10 7. Km. TE 8 4 — 4 166:119 8 8. Üjsz. Tsz 9 4 5 177:163 8 9. T-fold. Tsz 9 3 1 5 125:176 7 10. Jászladány 7 3 — 4 134:149 6 11. J-alsógy, 9 2 1 6 117:195 5 12. R-falva 8 2 — 6 119:151 4 13. Alattyán 9 2 — 7 86:155 4 14. K-madaras 9 — — 9 98:229 — Röplabda NB II. N ö I Jászberényi ESE— BEAC 3:2 (—10, —12, 13, 13, 13), Budapest. JESE: Loeomczy, Tálas, Borics, Bozsik, Fekete. Móri. Csere; Juhász. — Edző: Mészáros János. Ezen a mérkőzésen az ellenfélen kívül a játékvezető ítéleteivel is megküzdött a JESE. Ez különösen az első játszmában mutatkozott meg. Végeredményben jobb állóképességével megérdemelten nyertbe"ÍESE. Jó: Tálas, Bozsik, Losonczy, Móri. Vasárnap Székesfehérváron rangadóra kerül sor. Dr. H. M. Megyei kézilabda bajnokság APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS; tv rriiwÉfrrMBM AUTÓ cs Alkatrész Kereskedelmi Vállalat szolnoki fiókja azonnali belépésre férfi segédmunkást keres. Érdeklődni: Beloiannisz u. 22. sz. alatt. ORSZÁGOS Villamostáv vezeték Vállalat Szolnoki Üzeme (Szolnok, Réka- si út) karbantartási munkára azonnali belépéssel segédmunkásokat felvesz. Kereseti lehetőség 2000 Ft-on felül. Jelentkezni lehet 8 h- tol 16 h-ig. A SZOLNOK 1. számú pöstahivatal postai és hírlapkézbesí- töket vesz fel. Jelentkezni lehet a hivatal főnöki iroda j á b a n _ ÉRETTSÉGIZETT gyors- és gépírót általános adminisztratív titkárnői munkakörbe alkalmaz ez OMMI Talajtani Osztálya, Mezőtúr, Kossuth u. 38. A SZOLNOKI Téglagyár 18 éven felüli dolgozókat kisvasúti vontató vezetőnek felvesz. A felvételt nyert dolgozókat a vállalat saját költségén kiképezi. A SZOLNOKI Leuin- Termelőszövetkezet női munkavállaló Kát keres paradicsom le- porzásra két hónay pi időre. Munkaidő reggel 4 órától de. 10 óráig, kereseti lehetőség napi 50.— Ft. — Jelentkezni a tsz központjában lehet, Ugar 48. FELVÉTELRE keresünk kőműveseket és segédmunkásokat. A felvétel változó munkahelyre történik. Jelentkezés: Szolnok Tiszamenti Vegyiművek Gyárkémény építő Vállalat Kirendeltségén. Kedden 10 h- tód 16 h-ig, pénteken: 8-tól 14» h-ig Márkus művezetőnél. ADAS-VETÉL: ALIG használt Ter- ta 922-es magnó 2050 m új szalaggal, mikrofonnal eladó. Ti- szavárkony, Széchenyi u. 4. Érdeklődni 17_19 óra között. TERMÉSKŐ s/.íne9 egy ház lábazatának eladó. Szolnok, Ba- csányi János u 7. —- (Oj benzinkút mögött). EGY fias ló és egy kis gumiskocsi eladó Szolnok, Huny ádi János u. 56. 500 kg-os tolósúlyos állatmérleg hitelesítve eladó, vagy kismotorra cserélhető. Érdeklődni: Karcag. Kátai Gábor u. 5. — Tőkés J. AZ Alattyáni Községi Tanács eladásra kínál ez évi kitermelésű, — valamint száraz nyárfát. Ar megegyezés szerint. Eladó egy gyalugép balesetmentes 400_as vastagolásra is alkalmas, teljesen új, 8000.— Ft-ért. Takács László Nagyrév, Kossuth u. 41. INGATLAN; 3 SZOBÁS ház melléképülettel 300 n-öl gyümöcsössel azonnal beköltözhetően eladó. Rákóczifava, Zrínyi űt 7. 1100 négyszögöl kertészkedésre kiválóan alkamas föld eladó Szandaszöilös, Kiss János u. 55. Juhász. SZOLNOK, Madach u. 8. sz. alatt két szoba eLőszoba eladó. Szolnok, Jászkürt u. 6. VENNEK kis kertes hazat a Holt-Tisza- parton. — „Azonnal fizetek” jeligére a szolnoki hirdetőbe. 4.78 négyszögöl szőlő, házhelynek is alkalmas eladó. Szandaszöilös, Kiss János út 10 szám. KETTÖSZOBÄS házrész beköltözhetően eladó. Szolnok, Madách u. 8. VAROS központjában szoba konyhás házrész fürdőszobával beköltözhetően eladó Szolnok, Géza u. 3. szám, _________ B eköltözhető kertes családi ház eladó Tiszává rkonyon. Érdeklődni lehet Tisza- várkony« Bartók u. 1. — özv, Zabláczki Istvánná, ELADÓ 600 W - - szögöl jól termő szőlő gyümölcsfákkal terméssel együtt Nagy- káta és Farmos közötti mű útnál, állomáshoz 10 perc. — érdeklődni Szolnok, Abonyi út 4. KETSZOBA összkomfortos mellékhelyiségekkel, azonnal beköltözhető ház eladó. Szolnok, Vécsei u 10. sz. AZONNAL beköltözhető kelszoba komfortos családi ház sürgősen eladó. Szolnok, Pálífy János u. 2. szám. LAKÁSCSERE: 2 SZOBÁS kertes családi házamat elcserélném másfélszobás bérházi lakásért megegyezéssel. — Érdeklődni lehet kedden és csütörtökön Szolnok, Zápor u. 9. du. 17 órától. BELVÁROSI egyszobás fürdőszobás gázos lakásomat másfélszobásra cserélném. Cím a kiadóban. gépjármű: BMW személygépkocsi eladó. Szolnok, Madách u. 33. Mihályi. EMW 500-as oldalkocsival — vizsgára előkészítve kifogástalan állapotban eladó. Fülöp Sándor Jászboldogháza, Ja- kabi tanya 5. VOLKSWAGEN mik- robus 1963 kiadású szállításra is alkalmas, jó állapotban bán lévő eladó. Vájta Ferenc Pécs Déryné u. 11. Telefon: 36—75 reggel 9 órától délután 6 óráig. ELCSERÉLNEM 125- ös Csepel motorom mát egy táska lemezjátszóért lemezekkel együtt« vagy esetleg tangóharmonikáért. Cím: Battó Sándor Abony, Bem József u. 7. sz. SKODA 1202 Comb) nyeremény utalvány eladó, Kisújszállás, Malom u. 24. szám. Németi. 175-ös Jáwa Czetka ka eladó. Szolnok, Virág u. 5. 350-es R—35 BMW eladó. Törökszent- miklós, Engels út 15, Papp. 175 kem-es Czezetta műszaki vizsgázott eladó. Szolnok« Kolozsvári út 77. Tátrai. EGYÉB; J ELENTKEZZENEK pontos címükkel — azok, akik 1959-ben az Üj városi iskolában Madarászná osz- tályában végeztek, a következő címen: Bozsó, Szolnok« Körösi út 28, A Kunmadaras! Költség- vetési Üzem gyakorlattal rendelkező, kivitelezésben, tervezésben és kalkulációban jártas építőipari technikust vesz fel. Fizetés a 10/1968. EVM sz. rendelet értelmében megegyezés szerint történik. Felveszünk még ács és kőműves szakmunkásokat teljesítménybérezéssel. Jelentkezés személyesen Kunmadaras. Kossuth tér 1. II. emelet 19 sz. szobában. KORLÁTLAN MENNYISÉGBEN SZÁLLÍTUNK mészkövet 0—20, 20—60, 60—120 mm szemnagyságban — közúton és vasúton. Ár egyezés szerint. Valamint darabos építőkövet á/to. 60.— Ft ab. Bélapátfalva, Cementgyár, Belapatfalva. Azonnali belépéssel felveszünk Kőműves, ács, betouozó-előgyártó, épületasztalos szakmunkásokat, kubikosokat és segédmunkásokat. Herceghalom, Mór. Martonvásarhely, Vetence, — Vértesacsa, Lovasberény. székesfehérvári munkahelyeinkre több éves munkára. Bérezés: teljesítménybér emelt alapórabérrel. Szállást és étkezést vállalati hozzájárulással — megfelelő térítés ellenében biztosítunk. Vidéki dolgozók részére különélési pótlékot és az utazási költség vállalati hozzájárulását a jogosultak részére fizetjük. * Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat Székesfehérvár, Ady Endre u. 1. Beton- és Vasbetonipari Müvek Budapesti Betonáru gyára Budapest, XXL, Rákóczi Ferenc u. 289. felvesz VIII. általános iskolát végzett 14—16 éves fiúkat elektro- lakatos tanulónak a 305. sz. Várpalotai Szakmunkásképző Intézethez kollégiumi ellátással. Jelentkezés személyesen vagy írásban a fenti intézetnél. Beton- és Vasbetonipari Vállalat Budapesti Be- tonárugyára Budapest, XXI., Rákóczi Ferenc út 289 (Csepel) szám alatt lévő TMK üzemhez azonnali belépéssel felvesz mozaiklap és betonelem- gyártó munkára férfi cs női segédmunkásokat. A munka végzése ipari jellegű gyártó csarnokban, félautomata gépeken történik. Kereseti lehetőség 100%- os norma kiteljesítés esetén 1300—2400.— Ft- ig. Begyakorlás után ennél magasabb kereset is elérhető. Munkásszállást és napi egyszeri meleg étkezést térítés ellenében biztosítunk. Csökkentett munkaidőben dolgozunk, ami azt jelenti. hogy minden második héten szabad szombat van. Jelentkezés Csepelen a munkaügyi csoportnál. Beton- és Vasbetonipari Művek Budapesti Be- tonárugyára Budapest, XXI., Rákóczi Ferenc u. 289 (Csepel) sz. alatt lévő TMK üzemhez azonnali belépéssel felvesz jóképességű, — nagy gyakorlattal rendelkező hegeszteni tudó lakatos, autóvillanysze- relő, autószerelő, központi fűtésszerelő és villanyszerelő szakmunkásokat. A bérezés időbérben történik 7—12 Ft/ó. Munkásszállást és napi egyszeri meleg étkezést térítés ellenében biztosítunk. Csökkentett munkaidőben dolgozunk, ami azt jelenti, hogy minden második héten szabad szombat van. Felvételre jelentkezés a gyár munkaügyi csoportjánál Beton- és Vasbetonipari Müvek Budapesti Betonáru gyára Budapest, XXL, Rákóczi Ferenc út 289 (Csepel) felvesz > bclonozóbetonelemgyártó iparitanulónak Vili. általános Iskolát végzett 14—16 éves fiúkat Kollégiumi ellátást biztosítunk. Jelentkezés személyesen vagy írásban a gyár munkaügyi csoportjánál.