Szolnok Megyei Néplap, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-06 / 131. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I Z01N0K MEPJJj [ a MEGYEI FART3IZDTTSAB ES A NEGYEI TANAC5 LAMA xix. évfolyam, 131. szám. Ara: 70 fillér 1968. Június 6„ csütörtök. A megye egyharmada kapott az esőből Még mázsákat jelenthet a csapadék Merénylet Robert Kennedy ellen Elfogták a tettest - Idegsebészek műtétje a szenátor életéért Leállt a választási kampány TEGNAP REGGEL — MAGYAR IDŐ SZERINT NEGYED KILENCKOR — RO­BERT KENNEDY SZENÁTOR ELLEN LOS ANGELESBEN, AZ AMBASSADOR SZÁLLODA ELŐCSARNOKÁBAN EGY FIATALEMBER, AKIT A RENDŐRSÉG ŐRIZETBE VETT, MERÉNYLETET KÖVETETT EL. Hét elején végre esők jár­ták a »negyében. A Közép- tiszavidéki Vízügyi Igazgató­ság hivatalos jelentése sze­rint kedden Cibakházán 7.5, Rákóczifalvíin 5, Tiszaino- kán 1, Tiszasason 14.6, Sze- levényen 38, Kungyalun 7.3, Mesterszálláson 11.3, Mező­túron 5.4, iáéi pón 18, Pasztó- szegen 45, Tiszapüspökiben 13.5, Szolnokon 19.5 és Kő­teleken 6.1 milliméter esőt mértek. Túrkevén csak nyo­mokban volt eső úgy, hogy mérni nem tudták. Nem kapott esőt az egész Jászság, a tiszafüredi járás, s a Nagykunság jó része. Munkatársunk felkereste Mezei János agrármérnököt, a Szolnok megyei Tanács vb mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztálya szakfelügyeleti csoportvezetőjét. Megkértük, nyilatkozzon, mit jelentett az eső. — Véleményünk szerint a megye mintegy harmadré­sze kapott a csapadékból. — Tudniillik a keddin kívül szombaton Karcag környékén mértek még 13 milliméteres esőt. A 10 milliméteren aluli csapadék nem sokat tesz, de ahol 20 milliméter hullott, az már sokat jelent. (Tudósítónktól•) Szerdán fejeződött be Szol­nokon a Ságvári Endre me­gyei Művelődési Házban a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium, az Állat- tenyésztési Kutató Intézet és más közreműködő szervek szervezésében a kétnapos or­szágos negyedik állattenyész­tési vándorgyűlés. Tudósok, kutatók, gyakorlati szakem­berek több mint négyszázan, az ország minden részéről az iparszerű állattenyésztés­ről tanácskoztak a megye- székhelyen. A vendégeket ár. Kasza Béla, a megyei ta­nács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának osztályvezető főmérnöke kö­szöntötte. — Nagy megtiszteltetésnek tartjuk, hogy vendéolátói le­hetünk a fontos tanácskozás­nak — mondotta- Majd rövid áttekintést adott Szolnok megve állattenyésztéséről, s felkérte dr. Gergely Ist­ván mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszterhelyet­test bevezető előadásának megtartására. A miniszter­helyettes szólt arról, meny­nyire megnőtt az elmúlt esz­tendőkben a mezőgazdaság­ban az állattenyésztés sze­repe. Hazánk mezőgazdasági össztermelésének mintegy 47—43 százalékát ez az üzemág adja. A lakosság fo­gyasztásának felét állati ter­mékek teszik ki- Jelenleg hazánkban az egy főre eső húsfogyasztás 52—54 kilo­gramm, bár az ideális szint­től — 60—66 kilogramm — még távol van. Külön meg­lepő, hogy a tej és tejter­mék fogyasztásában csupán a 17- helyet foglalja el ha­zánk Európában. Tojásból a kívánatos 300 helyett csak a kétharmad részét fogyaszt­juk átlagosan évente. Ezek az adatok kényszerítik arra az állattenyésztőket, hogy korszerű módszerekkel nö­veljék az állati termék ho­zamok Először is a gabona szem­képződésében segített sokat. Most a szemképződés idő­szakában, ha nincs csapa­dék, a szem megszorul. Ez bizony holdanként 2—3 má­zsa kiesést jelent. Ha ennyi pluszt nem is hozott az eső, azért mégis mázsákról be­szélhetünk. Természetesen ott, ahol még nem ment tönkre a gabona. — Az eső második „áldá­sa” a pillangósokat érinti. Az aszályban nem fakadt ki a lucerna, a vöröshere második növedéke. Csak na­gyon minimális termésre számítottunk már. Most, ha megkésve is, a 20 milliméteres eső már elősegíti az évelő pillangó­sok második növedékének jó fakadásál. — Harmadsorra pedig só tavaszi vetésű kapások nyer­tek a legtöbbet. A cukorré­pára, a lenre, a kenden-e szinte az utolsó pillanatban érkezett az eső. Pedig az ál­lomány nagyon jó volt, s ed­dig még tűrte is az aszályt, de most már igazán kellett rá a zápor. Szó szerint ara­nyat hoz a kukorica, a nap­raforgó s az ipari növények­nél is. A miniszterhelyettes elő­adása tótért a szarvasmarha és a sertéstenyésztés gond­jaira. És sikereire is. Mint mondta, a magyar hízómar­ha nevelés világszínvonalú. Az egy tehénre eső vágó­marha húshozam hazánkban azonos Anglia, Hollandia ered mén yei vei. Előadást tartott a kétna­pos tanácskozáson Keserű János, az Állattenyésztési Kutató Intézet igazgatója is ,,Az iparszerűen működő ál­lattartó telepek szerepe Ma­gyarországon” címmel- Ma világszerte téma az ipar- szerű állattenyésztés — mondta az előadó. A vándor- gyűlés célját is abban látta, hogy a szakemberek állást- foglaljanak az iparszerű ál­lattartásról. A kutatók ad­ják közte erre vonatkozó ta­pasztalataikat. amelyeket az A Színház- és Filmmű­vészeti Főiskolán az idén 15 színészhallgató fejezte be ta­nulmányait. Már megkapták diplomájukat, s mindegyi­kük aláírta szerződését a jövő évadra, öten budapes­ti színháznál kezdik pályá­jukat. A többiek vidékre kerülnek. A kecskeméti Katona Jó­zsef Színház tagja lett Áb­ra hám István, akit a közön­ség a Vígszínház és az Ope­rettszínház darabjaiból is­mer. Szegedre készül Janka Béla, s ugyancsak Szegedet választotta Szendrö Iván, aki több tv-filmben, s jóné- hány Madách Színház-beli darabban próbálgatta szár­nyait. Szegedre szerződött továbbá Kiss István, (A mi kis városunk, a Catullus és a ,,Ha elmondod letagadom" kiaebb-nagyobb szerepeit Ha érkezik hazánkba India köztársasági elnöke Dr; ZaWr Húsain, az In­diai Köztársaság elnöke Lo- sonczi Pálnak, az Elnöki Ta­nács elnökének meghívására csütörtökön délelőtt hivata- < los látogatásra Magyaror­szágra érkezik. (A köztársasági elnök életrajzát a 2. olc'alon kö­zöljük.) MA: Napi postánkból £ Harckocsizok a víz alatt A fogyasztó fóruma r Absztrahálás Mikor tűnik el a szemét ? üzemekben hsznosítani lehet Hazánkban ma még az állat- állomány csupán mintegy 18 százaléka esetében történik iparszerű állattenyésztés. A cél az, hogy rövid időn belül az osszál latállomán y 20—30 százalékát érintse ez a mód. A szakmai előadások — melyeket olyan kiváló szak­emberek tartottak, mint dr. Horn Artur akadémikus, dr. Ádám Tamás tudományos fő- munkatárs, Kappéter Iván tudományos főmunkatárs, dr. Csire Lajos tudományos osztályvezető és mások — mind azt bizonyították, ha­zánkban is megvan a lehető­sége az iparszerű állattartás fejlesztésének. Az állattenyésztő szakem­berek tanulságos szó’nőki ta­nácskozását Fodor Mihály, megyénk tanácsának vb el­nöke zárta be szerdán. játszotta), és Molnár Piros­ka, akinek a Madách Szín­ház Catullus darabja jutta­tott nagyobb szerepet. A szolnoki Szigligeti Szín­ház szerződtette Szombathy Gyulát, aki játszott a buda­pesti Nemzeti Színház jóné- hány darabjában. Vidéld színháznál kezdi, illetve foly­tatja művészi pályáját Műnk Magda, akinek neve a ..Vá­góhidak Szent Johannáia”- ból ismerős, Györgyfalvai Péter, aki a budapesti Nem­zeti Színház színpadán talál­kozott először a közönséggel, Markaly Gábor, aki Az em­ber tragédiájában, a Mózes­ben és az Ameriká-ban is­merkedett a „nagyszínpadi” játékkal, és ugyancsak a vi­déki sziniátszást választotta a számtalan tv-játék epizó- distáiaként bemutatkozott Koltay Róbert. A merénylő több lövést adott le a szenátorra, aki a televíziós kiamerák előtt a kaliforniai próbaválasztáson elért páteréről számolt be. A próbaválasztás előzetes eredőnényei ugyanis azt bi­zonyították, hogy Kennedy megelőzte McCarthy sze- /nátort és Humphney alelnö­köt, akik ugyancsak a De­mokrata Párt színeiben in­dultak. Az egybegyűltek közül hirtelen előlépett egy szür­keruhás férfi és revolveré­ből rálőtt Robert Kennedy- re, aki összeesett. Arcát vér borította el. Mellette álló felesége, alá tiz.en egyedik gyermeküket várja, sírva borult le mellé. A szenátort a szálloda konyhájának elő­terébe vitték, sebeit asztal­kendőkkel igyekeztek bekö­tözni. Az. előcsarnokban pá­nik tört ki. Kennedy magá­nál volt és azt kérdezte, hogy rajta kívül másnak nem esett-e baja. Megérkez­tek a mentők, akik az ak-, kor már eszméletlen sebe­sültet a Los Argelesri köz­ponti kórházba vitték. A merénylőt Kennedy egyik testőre a lábán meg­sebesítette, sebe nem súlyos. Magyar idő szerint negyed tizenkettő körül a Los An­geles-i Irgalmas Szamaritá­nus kórházban bat idegse­bész közreműködésével mű­tétet kezdtek meg, hogy Robert Kennedy koponyájá­ból eltávolítsák a golyót. Ez a golyó a jobb masz- toid csontnál hatolt be a koponyába, s annak kö­zépvonalánál állt meg az agyban. A hírek szerint a szenátor még egy fejsérülést szenve­dett, de az könnyebb volt: a golyó csak a fejbőrt hasítot­ta fel. A harmadik golyó Robert Kennedy vállát érte, óje ugyancsak könnyebb sé­rülést okozott. A jelentések és gyorshí­rek továbbra is szakadatla­nul áradnak és gyakran el­lentmondóak. A merénylő személyével kapcsolatban már több nevet említettek a hírügynökségek, de hivata­losan egyiket sem erősítet­ték meg. A legújabb verzió szerint alacsony, göndör hajú férfi volt „ázsiai jelle­gű arcvonásokkal”. A merénylet teljes konfú­ziót okozott az Egyesült Ál­lamokban. A választási karp- pányban résztvevő jelöltek egyelőre felfüggesztették a további gyűléseket. Eugene MacCartliy szenátor, aki ugyancsak Kaliforniában tar­tózkodott és Hubert Hum­' Thomas Péüdin a Los An- geles-i rendőrfőnök sajtóérte­kezleten ismertette Róbert Kennedy merénylője elfo­gásának és kihallgatásának körülményeit. . Elmondotta, hogy csupán egyetlen gyanúsítottat tarta­nak fogva. A gyanúsított népi hajlandó igazolni ma­gát, őrizetbe vétele óta csu­pán egyetlen szót ejtett ki, egy kérőéire válaszolva „yes”-el (igen) felelt, egyebe ként nem hailandó beszélni. A merénylő a lövéseket egy nyolclövetű 0,22 kalibe­rű pisztolyból adta le. Két lövés Találta el a szenátort, másik négy-öt személy meg­sérült. • Az egyik újságíró meg­kérdezte, hogy vajon latin­amén kai-e a merénylő. A rendőrfőnök válasza: „nem tudom nem, tudnám meg­mondani”, phrey alelnök, aki Colorado államban, az amerikai légi­erő akadémiáján töltötte az éjszakát, haladéktalanul visszatért, Washingtonba. — Johnson elnök utasítására az amerikai titkosszolgálat kü­lön testőröket rendelt ki va­lamennyi jelölt védelmére. Johnson utasítására Ramsey Clark igazságügyminiszter elrendelte, hogy a nyomo­zásba az FBI is kapcsolódjék : be. A rendőrség egyébként: külön egységekét rendelt ki' Róbert Kennedy Washington' mellett lévő házának védel­mére, 's ugyancsak rendőrök őrzik Kennedy meggyilkolt’ testvére özvegyének, Jacque­line Kennedvnek New York-i lakását is. Politikusok, közéleti sze­mélyiségek százai tettek ma­ri^ nyilatkozatot a merény­letről, amelyet a legtöbben a heves, gyűlölködő erősza­kos légkörnek tulajdoníta­nak. Számos politikus köve­telte, hogy hozzanak tör­vényt a. lőfegyverek ellen­őrzés .alá helyezésére. Ez a törvényjavaslat évek óta vár elintézetlenül a törvényho­zásban, s elfogadását többek között Robert Kennedy is sürgette. Kenned-/ testvére. Edward, • San Francisocból úton van a helyszínre. A súlyoson sé­rült szenátor betegágyánál van felesége. Kennedy Wa­shington mellett lévő lakó­házát a rendőrség azonnal védelem alá vette. Ugyan­csak védelem alá helyezték Los Angelesben Eugene Mc­Carthy szenátort, a demok­rata párt másik elnökjelölt­ségre wrő képviselőjét. latilag folyamatos, a mag­netofon be van kapcsolva. A rendőrfőnök elmondotta, hogy a választási kampány során Kennedvnek kétszer ajánlottak .'el rendőri kisé- retet, 6 azonban mind a két­szer visszautasította A me­rényletről Reddin az aláb­biakat mondta: „Kennedy szenátor közvetlen kíséreté­vel kisétált a szálloda tánc­terméből e§V másik szobába és itt dördültek el a lövé­(Folytatás-a 2. oldalon.) Több sört iszunk, mint tejet ? Világszínvonalon a magyar marhahizlalás Kétnapos országos vándorgyűlés Szolnokon v. K. Tizenöt új színész A Szigligeti Színház is igényelt a végzősökből Robert F. Kennedy röviddel a merénylet előtt nyilatko- , zik az újságíróknak A merénylet után A rendőrfőnök sajtóértekezlete Motozáskor találtak né­hány papírdarabot’ egyikből sem derült ki azonban, a gyanúsított személyazonossá­ga. Az egyetlen bűnjel a pisztoly. A Los Angeles-i központi börtönben a gyanúsítottat egy percre sem hagyják egyedül, Kihallgatása gyakór-

Next

/
Oldalképek
Tartalom