Szolnok Megyei Néplap, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-16 / 140. szám
1968, június 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Hosszabb az életünk Ä demográfia kifejezés- biódján szólva, növekszik a népességben az öregkorúak aránya. Ez azt jelzi, hogy tovább iflünk; szakszerűbben szólva: emelkedik az átlagos életkor. Ha a világhelyzetet rögei tő adatsorokra pillantunk, szembetűnő, hogy az úgynevezett „fiatal” társadalmak közé a fejlődő országok sorolhatók. Az átlagos életkor ott még alacsony, következésképp: viszonylag kevés a népességben azok száma, akik idős kort érnek meg, miközben a magas születési arányszámok nyomán a lakosság korösszetétele — átlagosan — fiatal. Hazánkban a 60 évesek és idősebbek aránya immár száz esztendeje — legalábbis amióta ilyen statisztikák rögzíthették ezt a folyamatot —, törvényszerű egyenletességgel emelkedik. A kiegyezést közvetlenül követő, 1869. évi népszámlálás életkori összegezésében még 5,1 százalékos ez az arány; évszázadunk hajnalán, 1900- ban már 7,7 százalék, 1920- ban: 9, 1949-ben: 11,6 és a (legutóbbi;, 1960. évi nép- számláláskor: 13,8 százalék. A folyamat azóta is tart, sőt, gyorsuló ütemű: 1966ban a népesség 15,8 százaléka volt 60 éves és idősebb. Kerekítsük teljessé a képet még egy, rendkívül érdekes összehasonlító ténnyel: a lakosság átlagéletkorával. — Nos, századunk elején, az akkor élt emberek életkorának középátlagában számítva 27 évea volt az ország lakossága, a legutóbbi népszámláláskor, 1960-ban már éppenséggel kiöregedett az ifjúkorból: 33.6 éves lett. f Az elmúlt húsz év hatása A népesség életkori átlag adatait vizsgálva tehát a fejlődés évszázados törvénye rajzolódik elénk. Kérdés: formálták-e — és hogyan — ezt az egyenesirányú folyamatot az utóbi húsz év társadalmi változásai? Talán legfontosabb jelzője ennek nem az öregek arányának, hanem: valóságos, abszolút számának gyors emelkedése. Magyarán az, hogy tovább élünk, mind többen lépnetik át nálunk az öregkor statisztikai határvonalát, a 60 évet. S ott, e határon túl is, hosszabb életre számíthatnak a mai öregek, mint annak idején apáik. Szakértők kiszámították, hogy az 1930-as nép- számlálást alapul véve, az idősek még várható összes életéve 8,7 millióról 15,3 millió évre nőtt. Természetes. hogy e látványos és örömteli többlet, okait és továbbgyűrűző hatásait tekintve egyaránt, a társadalmi gondoskodással függ ösz- sze. Aligha kell bizonyítani, hogy az életkor hosszabbodása mögött az egészségügyi gondoskodás, a teljes lakosságra _ kiterjedő társadalom- biztosítás, a, korszerű gyógyszerellátás és tucatnyi egyéb tény húzódik. Mielőtt azonban a jövő ezzel összefüggő sajátos gondjairól szólnánk, még egy közismert és hatásaiban roppant jelentőségű demográfiai motívumot kell bemutatnunk. Ismeretes, hogy az utóbbi másfél évtizedben nyomasztóan csökkent nálunk a születések száma, (csak az utóbbi hónapokban észlelhető némi emelkedés, néhány új intézkedés — mindenekelőtt a gyermek- gondozási segélyrendszer — hatására). Könnyű belátni, hogy a két, ellentétes előjelű irányzat — a csökkenő születésszám és a növekvő átlagéletkor — a jövőben, amikor hatásai párhuzamosan érvényesülnek, sajátos és bonyolult társadalmi gondokat okozhat. Tömören Bsszegezve: aránylag kevesebb dolgozónak több idős korút kell — társadalmi méretekben — eltartania. Több lesz az öreg, mint a gyermek Nézzük a számok tükrében mi várható a következő esztendőkben. A népgazdaság 1970-ig szóló munkaerőmérlege szerint a munkaképes koron felüli népesség aránya eléri a 21 százalékot, másszóval: minden ötödik lakos öregkorú lesz. Érdekesen jellemzi az arányváltozást az is, hogy 1970 végéig, 1966-hoz képest, a teljes népesség 1 százalékkal, a munkaképes korúak 4 százalékkal, az idősek száma pedig 11 százalékkal emelkedik. Pillantsunk most még egy évtizeddel előbbre: 1980- ig az öregedés olyan mértékű lesz, hogy a munkaképes lakosságnak több öreget kell eltartania, mint gyereket. Az öregedés sok bonyolult feladat megoldását rója a társadalomra. Bár az utóbbi években is gyorsan nőtt a nyugdíjasok száma — 1960- 636 ezren, 1966-ban pedig 1 millió 100 ezren kaptak valamilyen elmen nyugdíjat —. ez a folyamat tovább tart. S ha külön-külön a nyugdíjasok nem élnek is olyan jól, mint szeretnők, tény, hogy nyugdíjredsze- rük sok szempontból fejlettebb a nálunk jóval gazdagabb országokénál, és ez sem hagyható figyelmen kívül a jövő társadalmi terheinek tárgyilagos megítélésekor. (a nyugdíjat fizető országok zömében magasabb a feltételként szabott korhatár, mint nálunk). Nyugdíj — lakás — konzerv Az öregek számának várhatóan gyors emelkedése a nyügdíjterhek növekedésénél sokkal szövevényesebb feladatsort jelent. Bővítenünk kell a szociális otthonok ma még meglehetősen szűk befogadóképességét. Részben hozzákezdtünk már az öregek sajátos igényeit kielégítő lakóházak építéséhez; tavaly épült fel az ország első úgynevezett „öregek háza”, amelynek lakói megfelelő ellenszolgáltatásért — gyakorlatilag teljes ellátást kapnak, miközben saját otthonukban élnek. Nem árt megfontolni, hogy a kölcsönösen kockázatos eltartási szerződések és egyéb kényszermegoldások helyett nem célszerűbb-e az erre vállalkozó időseket — nagyobb lakásaikért cserébe — ilyen „öregek házába” költöztetni? A teendők sokrétűségét jelzi például az is, hogy a szakértők idősek számára gyártandó konzervek előállításával foglalkoznak, igazodva az életkor kalória-követelményeihez. Messzire vezetne ha a gazdasági, ipari feladatokon túl az öregedéssel kapcsolatos szociológiai, morális teendőkre is utalnánk. Arra például: milyen módon változik a falu új tulajdonviszonyai közepette az öregek családi helyzete, vagy milyen sajátos kulturális igényeket kell majd ezzel ösz- szefüggésben kielégíteni. — Nyilvánvaló az is, hogy a hetvenes években — a produktív korú népesség csökkenésekor —. célszerű lesz hatékonyabban ösztönözni a nyugdíj koron túli munka- vállalást. Mindenesétre tény, hogy a mai felnőtt nemzedék hosszú, kiegyensúlyozott, alkotó öregségre készülhet fel, a fiatalabb korosztályúak pedig arra, hogy — a technika és a tudomány közreműködésével — a mainál produktívabban, eredményesebben kelj dolgozniok; az eltartottak növekvő száma is ezt követeli majd tőlük! Tábori András Szeptemberben már az új kollégiumba költöznek a mezőtúri felsőfokú gépészeti technikum diákjai Megszólal a Néma levente Nyári premier Rekonstruálják a világ legrégibb orgonáját Muzsikáltak a magyarok a honfoglalás előtti időkben is, de muzsikáltak azok a népek is — rómaiak, avarok — amelyek a honfoglalás előtt lakták Pannóniát. Dunaújvárosban, Aquincumban számos I—IV. századi római dombormű került elő, lant- és fuvolaszóra táncolok alakjával. A III század elején faragott dunaújvári Euridiké- Orfeusz relief Orfeusza szintén lantot penget. Szőny területén egy — nemcsak ábrázolt, hanem — valóságos zeneszerszám is előkerült: csontból, s bronz lemezekből készült fuvola az. , Mindezeknél nagyszerűbb, s az egész világon egyedülálló lehet az az ezerhatszáz éves fujtatós (hidraulikus) orgona, amelyet Aquincumban találtak meg Jelenleg — magyar és külföldi szakértők konzultációja alapján — kísérlik meg hiteles rekonstruálását s megszólaltatását. Az avarok időszakából kerültek elő VI—VI rí. századi kétágú csontsípok: ezek egyikét jeles írónk, a mindentudó Ter- sánszky Józsi Jenő szólaltatta meg. Honfoglaló eleink sírjaiban a régész gyakran akad kis csontsípokra: a régi vadászok madár-csalijai voltak azok A jászberényi Lehelkürt, a szép monda ellenére sem Lehel vezér szerszáma volt, hanem bizánci cirkuszi viadaloknál használt jelzőkürt. Pogány magyarok sámándobja, s fuvolája jelenik meg a Nemzeti Múzeum egyik románkori vízöntőedényén. Hegedűt, fidulát tartó férfi alakot farag kőbe a pécsi dóm XI. századi kőfaragója. Kódexeink képein orgonán, klavikordon, dudán, lanton, hárfán játszó muzsikusok légióját találja meg a kutató. Mátyás király hidraulikus orgonáinak egyike fennmaradt: a velencei Museo Cor- rer őrzi aM, Az első, klavikordnak nevezett zongorát a Révay család egyik 1547. évi Túróc megyei leltárában említik. Legrégibb meglevő zongoránk a XVII. század elejéről való. 1936-ban a pesti bulvár- színházak émelyítő darabjai közé — klasszikusokat szinte csak a Nemzeti játszott — villám vágott. Egy író „magyaros’’ verses vígjátékot írt, egy rendező vállalkozott a színrevitelére, egy színésznő pedig a főszerep eljátszására. Mindent elsöprő siker volt. Az írót Heltai Jenőnek, a rendezőt Hevesi Sándornak, a főszereplőt Bajor Gizinek, a címszereplőt pedig Törzs Jenőnek hívták. A Néma levente „operettverő’’ sikerré vált hamarosan vidéken is. A verses vígjáték történelmi múltunkba vezet, Hunyadi Mátyás udvarának reneszánsz levegőjében játszódik a cselekmény... — ...illetve július 4-én, a jászkiséri művelődési ház színpadán, Orbán Tibor rendezésében. — Diplomarendezésem lesz a Néma levente. Ebben a szezonban már csak néhány előadásban játszuk, majd a következő évadban „jön be” a darab a Szigligeti Színházba. — Vígjáték, — áh: legyintés, könnyű nyári darab, gondolnánk. ha... — Igen, ha Heltainak ez a darabja, amely megítélésem szerint sok más színpadi műve közül egyetlen örökbecsű, nem ily-ennyire mély mese lenne! A mese kegyetlen, nagyon szabályos öntörvényű, sőt, vastörvényű műfaj. Mindez egy vígjátékban. S még valamit: ez a vígjáték az űjromantikug verses-dráma utolsó költői megszólaltatása. — Stilizált nyelv és a stilizált érzelmek színpadi iskolapéldája is; kifejezőeszközeivel derűsen filozofál, bölcsen mulattat. — Azt mondtam a darabról. hogy örökbecsű, ne jósolgassunk, hogy még mikor is játsszák, — nagyon sokáig műsoron marad, de itt-ott azért „fiatalítom”, — Heltai maximális tiszteletben tartásával. Ez úgy hiszem nem mond ellent az előző kijelentésemnek, hiszen minden színpadi mondanivalóból azt kell hangsúlyozni, ami leginkább annak a kornak szól, amelyiknek játszuk. — Ez utóbbi gondolatot vehetjük úgy is, mint az induló művész alapállását? — Igen. Színházi ember akarok lenni, elvégeztem a színésztanszakot a főiskolán, maid visszairatkoztam a rendezői fakultásra. Egészében szeretném megismerni ésmí- velni a színházat, nos, mint rendező a Néma leventével kezdtem. Nem könnyű. Elnézést, folytatjuk a próbát. A tündérszép Zilia. Agárdi Péter, a magyar vitéz és a kedves agyafúrt Beppo van a színpadon... A címszerepet Kránitz Lajos játssza. Emlékszünk, mit mondott a rendező? Nem könnyű. A levente jóidéig néma, s mégis hatnia kellj Alig van másik ilyen szerep a drámairodalomban, ahol a főszereplő egy felvonáson át egy szót sem szól. Zilia, Bókay Mária szeméi lyesíti meg. sokrétűen árnyalt nőalak, bravúrszerep.' A felújításkor Ruttkai Éva játszotta. Beppo, mókás, kalandos fickó, csupaszív, agyafúrtság, jókedély. „Bátyjai” Mo- liere, Goidon,i. de Vega hő^ sok — és Beppo ürügyén engedtessék meg a krónikásnak is valamicske humor: ezt a figurát Heltai Halász László ifjú Jászai-díjasunknak írta! <5 is játssza. A vígjáték szereplői: Sebestyén Éva, Baranyai ibolya, Halász Kati, Czibulás Péter, Vaszy Bori, Győző László. Fehér Györgyi és ifjú Tatár Endre. — ti — Egy vers került napokkal ezelőtt a kezembe. Talán nem is vers, csak botladozó szavak, versként leírva. Ritmusa rossz volt, rímei bukdácsolóak, de a szándék, amelyből született méltó a. vershez. Tízéves gyermek irta. Napok óta nem tudok szabadulni ettől a verstől, hordom magammal, hordom magamban, már tudom kívülről, időnként mégis előveszem és nézem. Kitépett füzetlapon gyerekesen kerek. meg-megdő- lő betűk; szinte látom mögötte G. Erzsiké arcát, ki- pirultan a nagy igyekezettől, mert nagyon szépen akart írni; szebben mint máskor, szebben mint az iskolai füzetbe. „Édesanyámhoz’’ ennyi a vers címe, de én gondolatban hozzáteszem; Édesanyjához, akit félévenként lát egyszer, mert G. Erzsébet évek óta gyermek- otthon lakója és ő nem szólhat az édesanyjához, nem biijhat hozzá, lányos kedveskedéssel, nem sírhat el apró bánatokat, s ba na- Qyon föl esnék már odabújni valakihez, akkor Erzsi verset ír, mert úgy nem fái annyira a messzire levő édesanya. „Hogy vagytok otthon édesanyám? Emlékeztek-e még rám? Édesapám méa dolgozik, vagy most is a kocsmába iszik...? Építgetni próbálom a ERZSI tízéves G- Erzsébetben levő világot. A tragédiákat, amelyek az ö tízéves parányi életében rejlenek és a fájdalmat, amely ott él a gyerekesen egyszerű szavakban. „Apukám, ha még tán rossz Azért te a rosszban ne okozz. Te csak nézz előre bátran Sikerülni fog tervem tán csak” Én nem ismerem G. Erzsébet tízéves kislány tervét, nem is ismerhetem, és ha ismerném. akkor sem tehetnék egyebet, mint mosolyognék, vagy meghatódnék a gyerekes álmodozáson, vagy ha rossz kedvem lenne, legyintenék. És legyintenénk még sokan jól berendezett életünk biztonságával, mint ahogy legyintünk, ha részeg embert látunk az utcán, vagy amikor fizetési nanon a tele talvonállókból sétaközben elénk bukik a lárma. És az ember megszokja a legyintéseket, megszokja G. Erzsébet tragédiádét hiszen sok tragédiáról hallottunk részeg családot verő férjekről kisírt szemű asz- szonynkról. Az általános iskolákban — erről a pedagógusok vallhatnának — ülnek gyerekek, akikhez sem jó szóval, sem emberséggel nem tud közel férkőzni a nevelő, G. Erzsébetnél is szerencsétlenebb sorsú gyerekek, akikből talán a jövendő G. Erzsébetek szülei lesznek, Erzsébetnek most jó dolga van, tiszta, szép, világos termekben él, a fejlődő szervezetnek legmegfelelőbb távlálékot kapja, rendes ruhában jár és még a játékait is úgy válogatják meg, hogy belőlük a gyermek csak szépet és jót tanulhasson. És Erzsébet, aki ezt a verset írta, tud ott pajtásaival felszabadultan nevetni, igazi gyerekként olvad fel a játékban, vagy könnyes lesz a szeme. Most tízéves- Élményei és emlékei gyerekélmények, gyerekemlékek. de kitörölhetetlen ek. Erzsébet ezekkel az emlékekkel nőtt fel, kerül, majd ki az intézet védőfalai közül, hogy felnőtt legyen azok között, akik erről a világról semmit sem tudnak. Gyerekként megélt tragédiái nem nőnek majd tr-aádiávé ■ behegedt csak néha sajgó sebek lesznek, mert a társadalom minden lehetőt megtesz, hogy ez így legyen, áldoz ezért forintban is megmondhatóan sokat és megtesz mindent, amit megtehet. De megtehet-e mindent? Mi pedig tagjai ennek a társadalomnak, meghatódunk vagy legyintünk, de nagyon ritkán kérdezzük meg magunktól, hogy tettünk-e valamit azért, hogy ne legyenek ilyen gyereksorsok. volt-e tervünk egyetlen egyszer is annyira tiszta és emberséges, amilyen G. Erzs< "—r-.bev írt terve lehetett? Mert a részeg embert kikerüljük az utcán ás bosszankodunk vagy nevetünk, de nem teszünk semmit, mert ez magánügy és nevetségessé lennénk, ha szólnánk. És elfordulunk, ha hallunk a tragédiákról, mert az nem a mi dolgunk. „Apu, ha elmegy máshová, Azért te vigyázz magadra Vegyél egy lakást örökbe És testvéremmel ott élj békességben” Nem tudok szabadulni a verstől, mert én egy mozijegyről sem tudnék lemondani olyan eayszerűen, olyan tehetetlenül, olyan megható csendességgel, ahogy ez a tízéves gyermek mond le az édesanyáról. És ezért nem is szabad szabadulni ettől a verstől. Bartha Gábor Ül
