Szolnok Megyei Néplap, 1968. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-30 / 125. szám

1M. május 3& SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A »SZERENCSÉSEK« Nagy eseménynek számított Szolnokon, hogy az elmúlt héten kitették közszemlére a városi tanácsháza előcsarno­kába a tanácsi rendelkezésű és szövetkezeti lakásban ré­szesülők névsorát. Azóta nap, mint nap sokan böngé­szik a géppel írott oldalakat: a nevüket keresik. Kik azok a „szerencsések”, akik meg­találták? Szerencsések? Évekig lak­tak nyomorúságos körülmé­nyek között, vagy méregdrá­ga lakbérért albérletben. Természetesen olyanok is sze­repelnek a névsorban, akik­nek elfogadható lakásuk volt, csak az egy szobára hat vagy hét családtag jutott. Most nagyobb lakásba költözhet­nek. A többezer lakásigény­lőnek azonban csak egy tö­redéke — talán két és fél­száz — jut új, megfelelő la­káshoz. További 200 azért kap új lakást, mert a régi otthonukat szanálta a tanács. 0 A társadalmi bizottság igazságos elbírálása alapján lakáshoz jutottak névsora előtt a megszokott kép. Ha­tan, nyolcán, fiatalok, idősek olvassák, betűzik a neveket. — A néni is rajta van? — Nem. Mi nem kaptunk. — Igényeltek? — Igen. — Van ismerőse, aki sze­repel a névsorban? — A Grenyó Jánosék. Gé­za út 8. szám alatt laknak. Mi is rossz körülmények kö­zött lakunk, de őszintén meg­mondom, ők jobban megér­demelték ezt az állami lakást. — Tudja mit? Kísérjen el Grenyóékhoz. Elmentünk. Egyetlen beto­nos szoba. Régen szikvíz- üzem volt. A falak szinte fe­keték a penésztől. — Mióta laknak itt? — Tizenhárom és fél éve. Már két garnitúra imilyen- amolyan bútor elrothadt itt. Vettünk rendes bútort is, de nem lehet ebbe a lakásba be­hozni. Egy középkorú asszony már másodszor fog a névsorolva­sásba. Kitartóan szugerálja a sorokat. Hátha... — Nincs? — Nincs. — Hol laknak? — Albérletben a Vörös­csillag úton. Egy szobában hárman. Tizenhat éves fiam­mal és tizenkét esztendős lá­nyommal. A főbérlőm iszá­kos, a felesége idegbeteg. A kislány osztályfőnöke jelen­tette ezt a tarthatatlan álla­potot a gyámhatóságnak is. ígéretet kaptam. Menjen el nézze meg a szobát. Kócos, rendetlen ruházatú asszony nyit ajtót. A szeme zavaros. Megmondom, kit ké­rések. — Aha. Alighanem itt lak­nak. Talán ebben a szobá­ban. Ügy emlékszem rá. Ugye maga szokott vörös rózsákat hozni... Becsaptam az ajtót és lero­hantam a lépcsőn. Kérdezhetnénk: miért ma­radnak ott? Az asszony taka­rítónő, havi ezer forintot ke­res. Talán azért, mert az al­bérlet havi díja itt csak száz forint. A névsor előtt ugyanaz a kép fogad, csupán a szerep­lők változnak állandóan. Megszólítok egy fiatalembert. Sajnos az ő neve sem szerepel a lapokon. — Talált-e ismerős nevet? — Igen. Borsodi Ferencék kaptak tanácsi lakást. A Kö­rösi út 36. szám alatt laknak. Egyedül indultam lakás­nézőbe. Nyomorúságos vályog vi- tyilló. Most öten laknak ben­ne. De volt úgy, hogy nyol­cán is szorongtak benne. A konyha is, a szoba is földes. Látni kell. — Mióta laknak itt? — Húsz éve. — Hol dolgozik? — A járműjavítóban, 1949 óta. Villanyszerelő vagyok. — örültek, amikor megtud­ták? — Mondja, lehet ilyet kér­dezni? 0 Találomra kiválasztottam egy nevet azok közül, akik szövetkezeti lakást kaptak. Dankó Imre, Kárász út 1. Parányi udvari lakás, ujj­nyi repedések a vályogfalon. Az egyetlen szobácskábán fia­talasszony egy kilenchónapos kicsivel. — Férje? A kertészeti vállalatnál dolgozik. — Mióta laknak itt? — Két éve, de még egyet nem bírnánk ki. A fal tele van egérrel, patkánnyal. Éj­szaka borzalmas. — Csak egy gyerek van? — A nagyobbik kilenc éves. — Amikor megtudták az örömhírt? — Azt az érzést nem lehet elmondani. cÁ l&yiicuztá lóiuma Tisztelt Szerkesztőség I Az utóbbi időben cukrászati kiállítások, bemutatók szervezése terjedt el a megyében. Itt, Karcagon is nemrég rendeztek ilyet, nagy sikerrel. Sütemény és tortakülönlegességekkel, addig nem látott cukrászkészit- ményekkel ismerkedhettünk meg. Én magam is megkós­toltam egy-két érdekességet. Azóta is várom, hogy ismét rábukkanhassak valamelyikre a cukrászdában, de hiába, mert a választék maradt a régi. Vajon az árubemutatók csak azt a célt szolgálják, hogy alkalomadtán elhúzzák a mézesmadzagot a fo­gyasztók orra előtt, hadd lássák, hogy mire lennének képesek? G. B.-né i-w Karcag Ä válaszra Sipula Józsefet* e Szolnok! és Vidéke Ven- déglátóipari Vállalat ár- szakfelelősét kértük fel. A megye különböző helyei ín rendezett cukrászati és ételbemutatók iránt való­ban nagy volt az érdeklődés. Több sütemény és ételféle­séget várakozáson felül ke­restek, ezért a termelő üze­mek a bemutató idején fo­lyamatosan termeltek, hogy az áruutánpótlás zavartalan legyen. A kiállítások és a bemutatók célja az, hogy a lakossággal újabb és újabb készítményeket ismertesse­nek meg, felhívják a figyel­met. érdeklődést keltsenek a vállalat szolgáltatásai iránt. A közvetlen cél pedig az, hogy a bemutatott választék­ból a legkeresettebbeket a továbbiakban rendszeresen gyártsák és árusítsák is. Nos, itt kell megállni egy pillanatra, mert a probléma ezen a ponton kettős. Elő­ször is: a kiállítások, bemu­tatók eddigi gyakorlata azt bizonyítja, hogy a kínált választéknak csak kisebb há­nyada iránt volt átlagon fe­lüli a kereslet. A készítmé­nyek többsége kevésbé nyer­te meg a fogyasztók tetszé­sét. Ezzel a megállapítással a túlzott keresleti aránytalan­ságra szeretnék utalni* ugyanis az értékesítési ada­tok egyértelműen mutatják, hogy a bemutatott készítmé­nyek mindegyike iránt a szokásosnál nagyobb volt az érdeklődés. Az üzletvezetők a kiállításokat követően első­sorban a kiemelkedően ked­velt cukrászkészítményeket rendelték. Ez érthető, nem lehet egy kevésbé keresett cikkbőd két heti szükséglet­nek megfelelő mennyiséget gyártani, főleg, ha száradó termékről van szó. Emiatt aztán valóban a bemutatott termékek többsége nem ke­rül forgalomba. A probléma kettősségét viszont az jelenti, hogy még a kiállítás idején nagyon ke­resett cikkek iránt sem ma­rad változatlan szinten az érdeklődés. A vállalat szak­emberei nem egyszer csalód­tak; egy megkedvelt ké­szítményt gyártottak, s köz­ben a kereslet éppen az iránt alig jelentkezett. Ezt azzal a közérthető ténnyel lehet magyarázni, hogy a lakosság az ínyencebb falatok iránt egy-egy alkalommal érdek­lődik, de rendszeresen nem. Ez „pénztárca” kérdés is. így aztán végül tényleg alig marad valami a bemutatott készítmények közül, amit rendszeresen kapni lehetne a cukrászdákban. é ttermekben. Emiatt a vállalathoz több észrevétel érkezett, ezért a következő elhatározásra ju­tottak: Az új készítmények iránt nagyobb türelemre kérték az üzletvezetőket. Gyakorlatilag ha a kiállítást követő egy héten belül erősen csökken a kereslet, akkor még véglegesen ne mondja­nak le a forgalmazásáról. Legalább egy hónapos ta­pasztalat után döntsenek. Másrészt a vállalat cukrász- üzemében bevezetik azt a gyakorlatot, hogy a helyen­ként jelentkező igények ösz- szesítése alapján két-három naponként más-más cuk- rászkészítmény-különlegessé- get gyártanak, amivel így rendszeresen gazdagítják az áruválasztékot. — petrcs — A magjär bútoripar legnagyobb vállalata a LTO71 bubiv ("BUDAPESTI BÚTORIPARI VAUAIAT ] TERMÉKEI MINDEN ÁRUHÁZBAN ÉS BÚTORBOLTBAN KAPHATÓK a „BUB IV" márka MINŐSÉG, JŐ ÍZLÉS! KATEDRA A VB ELŐTT Előbb, utóbb férjhez mennek a hajadonok Agyonjutalmazottak és mellőzőttek A pedagógusok munkáját nem lehet megfizetni. — S nem is fizetik meg, — mondotta annakidején az egyik kultuszminiszter. Neve­lői berkekben sokat vitatott téma ez manapság is. Ezért érdekelt a túrkevei városi tanács vb napokban tartott ülése, melyen a pedagógu­sok élet és munkakörülmé­nyeit tárgyalták. Nos, ami a kérdés érdemi részét illeti: az óvónők ha­vi átlagjövedelme 1553 fo­rint, a pedagógusoké pe­dig 1943 forint. Tanyán az átlagkereset 2723 forint. Eh­hez jön a tanyai nevelők­nek járó illetményföld utá­ni jövedelem. Az iskolave­Vasárnap országos minő­sítő versenyt rendeztek Bé­késcsabán, amelyen megyénk képviseletében a jászladányi kórus szerepelt. Hajnali há­romkor indultak útnak. Éél- tek, hogy a fáradtság hatása érződik produkciójukon. Ez szerencsére nem következett be. Jó szereplésükért eddigi ezüst fokozatukhoz ezüstdip­lomát nyertek. Fasang Árpád, a zsűri el­nöke nagyon elismerő sza­vakkal nyilatkozott fellépé­sükről. Többek között el­mondotta, hogy nagyszerű hanganyaggal rendelkeznek, előadásuk rendkívül hiteles, meggyőző. Nagy koncentrá­cióval, sodró figyelemmel énekeltek. Műsorváltozásuk­nál nemcsak a gyakran for­galomban lévő, viszonylag könnyen másolható műveket vették figyelembe, hanem mást — például az elsőként bemutatott madrigált — is igyekeztek felkutatni. Ez az önállóságra való törekvés dicséretes. Szép, patetikus előadásban adták elő Kodály: Felszál­zetők átlagjövedelme 3400 forint. A város nevelőinek keresetét jelentősen javítja a nagymérvű túlmunka le­hetőség. A fizetést tekintve tehát — más dolgozó rétegekhez viszonyítva — az általános iskolai nevelőknek különö­sebb panaszra nincs okuk. Kivételt a kezdő nevelők képeznek csak. A városban tizennégy nevelőnek van gépkocsija. Hetvenhárom háztartásból ötven ben van mosógép. így lehetne sorol­ni a tényeket annak bizonyí­tására, hogy kereseti lehető­ségek miatti göncök nem árnyékolják az oktatást, van lehetőség a jobb munkára. "lőtt a páva című művét. Na­gyon szép volt a mű felépí­tése. Nem kis dolog ilyen magasszintű megelevenítése. — Ezzel a produkcióval — hangsúlyozta a zsűri elnöke — a jászladányiak térdre énekeltek bennünket. Mond­hatnánk úgy is: ötösre vizs­gáztak. Ilyen osztályzatot csak azok kaphatnak, akik a mű kifogástalan előadásán túl valami pluszt adnak* — Frappánsan, szépen szóló hangon énekelnek — mondotta végül róluk a zsű­ri elnöke. — Engem meg­hat, hogy egy olyan kis fa­luban, mint Jásziadány, ilyen kórus van. Nagyobb városok pironkodhatnak, mert náluk nincs ilyen kórus. Kö­szönhető ez a fenntartó szer­vek támogatása (fmsz, ktsz) mellett az együtténeklés örö­méért áldozatokra is képes kórustagoknak, s Kalmár István karnagynak, aki asz- kétikus fanatizmussal végzi munkáját. A jászladányiak ezután is ilyen áhítattal és tisztelettel nyúljanak a ze­néhez* Nevelői berkekben gon­dot inkább a lakáshelyzet okoz. Házaspárok is laknak még albérletben, s a lány­szállás is csak átmeneti megoldás. Előbb-utóbb an­nak lakói is férjhez men­nek. Nem lehet arra alapoz­ni, hogy hajadonok marad­nak. A lakáshelyzet javítá­sa ezért égető és megoldást váró gond továbbra is. A jutalmazási rendszer A pedagógusok élet és munkakörülményeivel össze­függésben sok minden fel­vetődött a vb ülésen. így például a jutalmazási rend­szer. Ez a kérdés annál in­kább figyelmet érdemel, mert viszonylag nagy ösz- szegről van szó. Tavaly pél­dául 35 ezer forintot osz­tottak szét jutalom címén az általános iskolák nevelői között. Joggal vetődött fel a vb ülésen a kérdés: el­érik-e a kívánt célt a jutal­makkal? Erre a kérdésre nem te­het egyértelműen igennel felelni. Az emberek produk­tuma — érthetően — nem azonos évről évre. a válto­zásokat jobban figyelemmel kellene kísérni, s a legjobb pillanatokban jutalmazni. — Ennek szükségességét bizo­nyítja az is, hogy néhány agyon jutalmazott emberben nagyot csalódtak vezetőik. Ugyanakkor volt olyan ne­velő is, áld tíz évig nern kapott jutalmat. Ezt figye- lembevéve kapott. A felmé­rések idején aztán kiderült; osztálya a legjobbak között van. Érdemes az ilyen dol­gokon meditálni, s időszerű is* hiszen jön a pedagógus­nap, ami egy kicsit a jutal­mazások napja is. A hétköznapok gondjai-, nak tükrözéseként sok szó esett a tantestületek tartal­mi munkájáról. Többek kö­zött felvetődött, hogy az igazgatók még mindig nein ismerik kellően beosztottaik munkáját, mert kevés ide­jük jut óralátogatásokra. A nevelők joggal várják, hogy az igazgató kontrollálja, s értékelje munkájukat, ne csak „tapogatózni” menjen be az órákra. A számonkérés Persze, van ennek a té­mának másik oldala is. Az igazgatói részinstrukciók nélkül is lehet jó munkát végezni. Utóvégre az igaz­gató feladata az átfogó szakmai irányítás. S van olyan nevelő is, akinek nem a szakmai segítség hiány­zik, hanem az alapos ellen­őrzés és számonkérés. Ese­tenként nem találja meg minden nevelő az összhan­got az oktatás és a nevelés között. Egyiküknek találóan azt mondta a művelődésügyi osztályvezető: az ön tanu­lói közül sokan áldozatvál- lalóan jelentkeznének a leg­nehezebb feladatokra is. El­mennének például űrhajós­nak, de a start előtt kezük­be kellene adni a szorzó­táblát* mert nem tudják mennyi kétszer kettő. A nevelésközpontúság ér­telmezése nem jelentheti az oktatás lebecsülését, haté­konyságának csökkentését. Szóba került még a vb ülésen sok olyan téma, ami más tantestületeket, más ta­nácsokat is foglalkoztat. — Például az, hogy jó a pe­dagógusok felvételénél a pályázati rendszer, csak — mivel kevés a nevelő — fé­lő, hogy főleg a periférián lévő iskolákba nem kapnak tanítót. A vb ülés főleg a megol­dásra váró gondokkal fog­lalkozott. Az eredményeket — például azt, hogy Túrke- vén minden felsőtagozatos szakrendszerű oktatásban részesül — csak röviden summázta. S így is van jól. Nem az elért, hanem az el­érendő dolgok érdemelnek nagyobb figyelmet* GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ műszaki eiőkalkulátort azonnal felveszünk. Válaszokat „Sürgős” jeligére a Magyar Hirdetőbe kérjük. A MAGASBAN (Foto: Nagy Zsolt) „Térdre énekeltek bennünket a jászladányiak“ Ezüstdiplomát kapott a vegyeskórus bognár —> S. B.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom