Szolnok Megyei Néplap, 1968. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-04 / 103. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 19SS. májas 4. Magyarország—Szovjetunió válogatott labdarúgó mérkőzés Régóta kísért olyan hatalmas érdeklődés labdarúgó mérkőzést, mint a ma délután sorrakerüló Magyarország— Szovjetunió találkozót. A tét rendkívül nagy: melyik válogatott csapat kerül az Európa Bajnokság négyes döntőjébe? A páros mérkőzésen először Budapesten, a Népstadionban játszik a két csapat, a visszavágó egy hét múlva lesz Moszkvában. Eddig nyolc alkalommal rendeztek hivatalos Magyar- ország—-Szovjetunió találkozót Ebből magyar szempontból; 1 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség, a gólarány 7:11. Érdekes, hogy az egyetlen magyar győzelem Moszkvában született, Budapesten még nem győzött a magyar csapat. Ma? Mindkét helyen bizakodnak, mindkét fél győzni akar. Jakusin, szovjet edző szerint döntőnek is beillik az összecsapás. A magyarok kapitánya, Sós Károly optimista. Az óriási tét miatt régen látott, izgalmas mérkőzésre van kilátás, amit a Magyar Rádió és Televízió is közvetít ma délután 16.50-kor. Szeretnének látványos vízilabdát játszani Ma: rajt a bajnokságban Hétfőn, kedden kétkapus mérkőzés az Egri Dózsával, szerdán uszóverseny, amelyen indultak a Játékosok is. Csütörtökön újabb edzőmérkőzés volt Budapesten a BVSC ellen, ami már főpróbának számított, pénteken meg egy edzés a ma este bajnoki rajt. Er. a Szolnoki Dózsa OB 1-es vízilabda csapatának c heti programja az OSC elleni mérkőzés előtt. S míg idáig eljutottak— Január S-án tornatermi és szabadtéri edzésekkel kezdték meg a felkészülést és április 30-ig 310 edzést tartottak. Fokozatosan tért át a csapat az uszóedzésekré, majd kétkapus mérkőzések következtek itthoni és idegenbeli ellenfelekkel. Az cdzéslátogatottság kielégítő volt, a játékosok 90 százaléka majdnem mindig megjelent. A föltételekre nem lehet panasz. Biztosítva volt a tornaterem, a kéthetes edzőtábor, a fedett és a nyitott useoda, s ilyen jő körülmények között még nem készült fel bajnokságra a Dózsa. Nézzük a játékosokat: Cservenyák, Vezsenyi P., Borzi és Esztergomi egyaránt 1* éves. Pintér és Urbán 24—24, Szabó 26, Kulcsár dr, 27, Kádár SS, Konez S3, Kanizsa 35 éves. Az életkor elég változó, ami részben előnyös, részben hátrányos. Előny, hogy sok a fiatal, aki--lelkesedésben, akaraterőben, erőnlétben felveheti a versenyt a leg- jobbakkal g ezzel pótolhatja tapasztalatlanságát, Hátrány, hogy a nagyobb tudású Idősebb játékosok és a fiatalok között nagy a korkülönbség, a akik ezt hivatva lennének betölteni, — Kulcsár dr.. Kádár — nem tudtak rendszeresen edzeni, ráadásul Kulcsár dr. elég súlyos kézsérülésslel bajlódik. Mit hoztak az eddigi edzőmérkőzések? A Dózsa helyenként nagyon jól játszott, még idegenben is. Nyugodt, higgadt, folyamatos játékuk elismerést váltott ki a szakemberek között. Volt persze ügy is, hogy akadozott, döcögött a játék. Ezek Hétvégi SZOMBAT IDEGENBEN SZEREPELNEK a Szolnoki Dózsa OB I-cs vízilabda csapata az OSC ellen Budapesten, Martfű NB IJ-os röplabda csapata a Ganz-MAVAG ellen. VASÁRNAP ATI,ETIKA Megyei kiválasztó verseny, Szolnok, MÁV sporttelep, ». KOSÁRLABDA NB II férfi: Karcagi Fáklya- Kőbányai Sör Törökszentmiklósi, a.-.-,. Női: Szolnoki Vörös Meteor— BVSC Szolnok. Ko/HH/da- agi Szakiak. 10.30. Tm. Fáklya -DVSC Törökszentmiklós, 11. KÉZILABDA NB I B: Martfű—'Tatabánya Martfű, 11. NB II: Kilián -SE— Hódmezővásárhelyi Textil Kilián pálya. 10. Megyei I o.: Szó. Olajbányász—Túrkeveí Gépjav. Tisza-liget, 17. LÖVÉSZÉT MNK U. forduló, Szolnok, — MHSZ lőtér, «. RÖPLABDA NB II férfi: Szó. TIT ASZ— ZFSE T1TASZ pálya, 10.30. SAKK Megyei I o. csb. TV. forduló: K un.,/.fnt marton—Mezőtúr, Olajbányász—Spartacus, Jászberényi Lehel—Martfű, Kisújszállás— Karcag. Szabadnapos: Jászbere- Bffl Vasas, ntán ml várható a bajnokságban? Jósolni, sőt valamilyen helyezést biztosra venni a legnagyobb könnyelműség lenne. A regi mércével sem sfcabad mérni. a mostaniak tudását nem lehet párhuzamba hozni az ..aranycsapatéval”. Ügyesek, tehetségesek, szorgalmasak a fiatalok, türelmesen bízni kell bennük. S itt engedtessék meg egy kis kitérő. Sokan bosszankodnak amiatt, ha rosszul sikerül egy-egy átadás, biztos helyzetben nem lőnek, vagy kimarad a büntető. Ilyenkor jönnek az ingerült bekiabálások, Hétközben beszélgettünk a játékosokkal, akik egyöntetűen elmondták, hogy itthon félnek játszani. Lövés előtt, büntelődobáskor, remeg a kezük, mert ha valami nem jól sikerül, biztatás helyett szidást kapnak. Itthon mindenki bírál, követel, egyszóval ellenük szurkol. Ügy véljük, fölösleges ennek a hátrányait elemezni. Ha a város közönsége magáénak érzi a csapatot, akkor egyöntetűen álljon mögé, biztassa, bátorítsa s ez magával hozza a jó eredményt is. Mi bízunk abban, hogy a Szolnoki Dózsa nem vall szégyent. Kanizsa Tivadar edző közismerten nem szeret nyilatkozni, azért sikerült néhány mondat ereiéig szóra bírni. — A sorsolással kezdem. Induláskor rendkívül nehéz sorozatunk lesz. Négy fővárosi csapattal játseunk, valamennyi nehéz ellenfél s ebből három mérkőzés Budapesten lesz. Minden eredmény elképzelhető, — megpróbáljuk a lehető legtöbb pontot összegyűjteni. Persze ez sok tényezőtől függ. Kérjük a közönséget, hogy az eddiginél jobban támogassa a csapatot. Igaz, a vizilabda nem annyira látványos, mint régen, de megpróbálunk olyan vízilabdát játszani, ami újból kicsábítja a szurkolókat az uszodába. Talán sikerül a 3-tól az 5. hely valamelyikén végezni. * — Pí T-, műsor TORNA Ottörő olimpia megyei döntő I, o., Szolnok, Költői u, 9. CSZAS Szolnok városi szövetség versenye, Damjanich uszoda, 10. VÍZILABDA Országos serdülő bajnokság: Szolnok—Eger Damjanich uszoda. 12. LABDARCfGAS NB IT: Jb. Lehel—Szegedi Dózsa Jászberény, 16. Bürgés. Szn. MA V—Kecskeméti TE Szolnok, MÁV sporttelep, 10. Berta. Szó. M.AV—Martfű úttörő 14.45. NB III: Szabó Lajos SE—Törökszenfmiklos Mezőtúr, 17. Mig- róczi. Megyei I o,: Cibakháza— Mezőtúr 16/50, Balczó. Tiszaföld- vár—K. MEDOSZ Molnár. Szó. Cukorgyár—Jásziákóhalma 10.30, Gáli. Tóseeg—'Üjszápz 16.30 (Béli ésasabáról) , Rákóczi falva—Túr- . keve Sándor J. Karcag-—Kunszentmártoni TE Bagó. Kunhegyes—Szó. Olajbányász (Debre* renből). Jb. Vasas—Jászárok- szallas 10.30, Csák II. IDEGENBEN SZEREPELNEK1 a labdarúgó NB I B-ben a Szó, MfE Miskolcon, az NB IU-ban Martfű Balassagyarmaton, a Szó. Vegyiművek NagykáJlón, a Kilián Máteszjűkán, a röplabda NB H-bet> a JESE nők és a Szó. Dózsa férfiak Székes- fehérváron, a kézilabda NB TT- bén a martfűi lányok Kiskőrösön. az MTF. sakkozót az Izzó ellen, a felnőtt birkózók Szegeden a vidéki kötöttfogású bajnokságon* APRÓHIRDETÉSEK AU*AS: SZOLNOK belterületén lévő vállalat alkalmaz gyakorlattal rendelkező köz- gazdasági technikumot végzett és szervezésben is jártas munkaerőt. Ugyancsak alkalmaz meghatározott időre szerződéssel gyakorlott gépírót. Jelentkezést írásban — „Gyakorlott” jeligére a kiadóba kérjük. BUDAPESTI Fűrészek Szolnoki Üzeme Szolnok, Vöröshadsereg u. 16. felvételre keres férfi és női segédmunkásokat. Szállást nem biztosítunk. FELSŐFOKÚ végzettséggel növényvédelmi, gyümölcs-,' Szőlőtermesztési gyakorlattal állást változtatnék. „Növény- védelmi” jeligére a szolnoki hirdetőbe. NYOLCÉVES gyakorlattal rendelkező pénzügyi munkakörben (pénztárosi, — gépkönyveid) lakhely változás miatt állást keres Szolnokon. — Jászladány, OTP. Cseh Zoltánná. A SZOLNOKI Téglagyár férfi és női segédmunkásokat vesz fel. GÉPÉSZTECHNIKUS 5 éves mg. gépszerelői gyakorlattal, hivatásos gépkocsi- vezető jogosítványnyal elhelyezkedne, „Lakás szükséges”, jeligére — a makói hirdetőbe. SZAKMUNKÁSOKAT és férfi segédmunkásokat felveszünk. Textilnagy- ker. Váll Szolnok, Rckasi út. AZONNALI belépéssel, jó kereseti lehetőség biztosítása mellett felveszünk kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat. — Jelentkezés: Tiszaföld- vári Építőipari Szövetkezet iroda helyisége. ADAS-VETEL: OLAJKALYHA, villanysülő és főzőlap eladó. Szolnok, Balogh Ádám u, 5* I. em. 2. EGY 3 kerekű utcai betegkocsi új állapotban eladó. Szolnok, Arany János 28. özv. Makai Barna- básné. BÖSENDOEFER rövid fekete zongora eladó. Szolnok, Bálvány u. 2. Rózsatőújdonságok, kardvirághagymák, dísznövények. Kérje ingyenes árjegyzékemet. Koller Károly dísznövény kertészete. Budapest. III., pf. 22. KETSZEMÉLYES re- kamiélc, garnitúrák, fotelágyak részlet- fizetésre. — Kérjen képes árjegyzéket. Román kárpitos Budapest, Nagymező u. hatvanhat. ÁLLAMI Gazdaságok ! Termelőszövetkezetek ! Fürészpor almozásra korlátlan mennyiségben kapható. Szék- és Kárpitosipari Vállalat Debrecen, Salétrom u. 5. szám. MOTORCSÓNAK test eladó. Megtekinthető Szolnokon a Kinizsi csónakházban. * 16 HALÖSZOBA bútor ágybetéttel együtt, asztal, székekkel eladó. Szolnok, Bálvány u. 16., földszint 2. Érdeklődni: 16 órától. INGATLAN KERTES családi ház beköltözhetően, sürgősen eladó; Szolnok, — Kertváros, Szellő u. 3. — Érd.: Szellő u. 1. A MENTETLENEN 537 négyszögöl szántó eladó. Érdeklődni Szolnok, Rozmaring u. 10. HÁZHELY sürgősen eladó, 114 négyszögöl Jászberény. Káposztáskert, Mozsár utca 7. AZONNAL beköltözhető háromszobás házamat eladom. — Szolnok. Sütő u. 19. I. emelet. TÖRÖKSZENTMIKLÖSON kétszobás családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Törökszentmiklós, Lenin u. 89. GAZDASÁGI ház beköltözhetően eladó. Jakab István Jászberény* Honvéd utca 27. ELADNÁM kétsZoba kertes házamat ber- házi lakásért. Érd. 5 után Szolnok, Vörösmarty út 16. CSERKESZÖLLÖ belterületén családi ház azonnal beköltözhetően eladó, -w Cím a kiadóban. SZOLNOK, Durst utca 52 alatti négyszobás családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni : — Hável, Bálvány u. 25. KETTÖSZOBAS összkomfortos, gázos, OTP-s új lakásunkat eladnánk az eddigi költségek megtérítése ellenében. ,,Szerény kis bérleti lakáscserével” jeligére a szolnoki hirdetőbe. JÁSZBERÉNY, Bo- tond utca 2 szám alatti új összkomfortos családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni a helyszínen. JÁSZBERÉNY. Üj- erdp 257 szám alatti tanya 2 családnak is alkalmas beköltözhetően eladó. Érdeklődni a helyszínen. SZOLNOK vasútállomásnál főúton — szoba-konyha kamrából álló házrész beköltözhetően ol- cs/ón eladó. Érdeklődés 17 óra után. Jósika u. 5. LAKÁSCSERE: MISKOLCI belvárosi kétszoba összkomfortos telefonos lakásom megegyezői*- sei elcserélném hasonló szolnokira. Leveleket kérek: Budai Károly Miskolc, I. Kommün u. 2. ELCSERÉLNÉM kispesti garzon lakásomat szolnoki központban lévő hasonlóért. ,,Május” jeligére a szolnoki hirdetőbe. GÉPJÁRMŰ: FELÚJÍTOTT állapotban lévő 407-es Moszkvics 38 000-ért eladó. Törökszentmiklós, Árpád u. 8. PANNÓNIA kifogástalan állapotban eladó. Szolnok, Sziget u. 7. szám. 140-es Skoda jó állapotban elfogadható áron eladó, Kisújszállás, Rózsakért étterem. KITŰNŐ Pannónia sürgősen eladó. — Simsont beszámítok. Jáger. Kisújszállás, MÁV pályaudvar. I őb 250-es Csepel motorkerékpár jó állapotban eladó. Kis Simsont beszámítok. Mészáros Ernő. Rákóczi falva, Kossuth u. 11/h. WARTBURG De Lux eladó, vagy Ö km- rei Moszkvicsért elcserélném. Bakos. — Mezőtúr, Beloiannisz u. 1/a. SKODA U02-es eladó kitűnő állapotban Mezőtúr, kórház. Papp. ELADÓ CL rendszámú Moszkvics 403-as személygépkocsi — 50 000 km-rel. Nagy István Ujszász, Jász u. 6/a. ÜZEMKÉPES Pannónia eladó. Szolnok, Lehel u. 6. KITŰNŐ állapotban lévő K. 175-ös motorkerékpár olcsón eladó. Szolnok, Kck lozsivári u. 77. AUTO Union DKW 000, műszaki vizsgázott eladó. Kisüjr szállás Széchenyi u* 13. Dr. Tóth. 407-es Moszkvics — műszaki vizsgával — 40 000 Ft-ért eladó. Cserkeszöllő, erdész- ház. Boné Mihály. 1000-es Wartburg De Lux 9000 km-rel eladó. Mezőtúr, vil-i lanytelep. ZETKA—JÁWA 175- ös majdnem új ál-* lapotban. eladó. — Jászberény, Sármány u. 4. PANNÓNIA 250-cs motor, üzemképes, eladó. Jászberény, Rákóczi u. 24. WARSAWA jó állapotban, üzembiztos eladó. Tóth Sándor, Jászalsószentgyörgy, Fő u. 29. Jő állapotban lévő Skoda Octávia eladó. Szolnok, Beloiannisz u. 13. Tele** fon: - 21—95. WARTBURG De Lux eladó. Megtekinthető szombaton és vasárnap. — Mezőtúr, Asztalosl u. 3. Fényképésznél. JÖKARBAN lévő 250- es Csepel oldalkocsival eladó. Rákó- czifalva. Hunyadi J. u. 7. szám. EGYÉB: GARÄZS kiadó! — Szolnok. Vosztok u. 6. I lépcsőház, — Kárpáti. ÖNTÖZÖTELFP CS csőkút készítést, — szobafestő cs mázoló munkát közületek részére Is határidőre vállal a Jászberény! Városi Tö- VALL. Bercsényi út 50. szám. HAJDÚSZOBOSZLÓN folyóvizes üdü* lőszobák kiadók. — Cím: Hajdúszoboszló. Postafiók 12. ELVESZETT szolnoki állomásiról — TF 055171 sz. női fekete kerékpár. Aki valamit tud róla, kérem jelenkezzen a rendőrségen. HÁZASSÁG 5« EVES nőtlen 190 cm magas* szakmunkás férfi megismerkedne házasság céljából korban hozzáillő lánnyal. „Hóvirág” jeligére a szolnoki hirdetőbe. Cukorrépa átvevőnek adminisztratív munkában jártas férfi és női munka- vállalót keresünk. Jelentkezés: írásban Magyar Cukoripar Szolnoki Cukorgyára, Répaosztály címre. Ingyenes 8 hónapos ,, MŰVEZETŐK É P Z O tanfolyamra jelentkezhetnek kőműves, ács-állványozó és vasbetonszerelő szakmunkások. A tanfolyam helye: Kecskemét, Cegléd, Baja. SZAKMUNKÁSKÉPZŐ vagy könny űgépkezelőképzö tanfolyamra jelentkezhetnek építőipari betanított segédmunkások. A tanfolyam helye: — kőműves: Kecskemét, Cegléd, — ács-állványozó: Kiskunhalas, Baja, — vasbetonszerelő: Baja, — szobafestő-mázoló: Kecskemét, — könnyűgépkezelők épző: Kecskemét, Cegléd, Baja. UOKOMOBILKAZANFÜTÖKEPZÖ öt hónapos tanfolyam Kecskeméten és Baján indul; A tanfolyam ideje alatt szakmának megfelelő állandó munkát, teljesítménybéres keresetet biztosítunk. 10—15—20 Ft különélést és hazautazási hozzájárulást fizetünk. Munkaruhát, munkásszállást és ebédet biztosítunk. Szabadszombat van. Érdeklődök levelezőlapon kérjenek tájékoztatót. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat KECSKEMÉT, Klapka u. 34. Az EVM Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali felvételre keres gyors és gépírónőket, gépszerelő szakmunkásokat, lakatosokat, kőműveseket, kubikosokat, valamint 1 fő kovács szakmunkást Jelentkezni lehet: ÉVM Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat Szolnok, Ady Endre o. 117/c. A Szolnok megyei Tanács Vasipari Vállalata felvesz gyakorlattal rendelkező marósokat Jelentkezni lehet: a központi Gyártó Özemben, — Szolnok, Hunyadi János u. 4, 7—Í2 óráig. A Tiszagyendai Lenin Mg. Tsz 1968. évben mindennemű gépi munkát vállal tolólapost is. — 10 000 mh-ig. A Bábolnai Állami Gazdaság felvételre keres üzemgazdászt s angol—orosz levelezőt. Jelentkezés írásban május 10-ig a gazdaság címén. A Szolnok Megyei Tanács Vasipari Vállalata eladásra felajánl 1 db A D A 3 tonnás felújított motorral ellátott üzemképes darusgcpkocsit. A fent említett gk. megtekinthető egész nap Szolnok, Hunyadi u. 4. sz. alatt. T jubileumi hetek, Centrum 4tuliiízu iilibán jubileumi árak a Luna pressz kávéfőző 320.— Ft helyett 160.— Ft. NDK elektromos fogkefe 3 db fogkrémmel és elemmel együtt 204.— Ft helyett 123.50 Ft. Férfi hosszú ujjú ing 205.— Ft helyett 120.— Ft. Május hó 6-tól 31-ig a cipő, konfekció, méter és műszaki osztályokon vásárolt 100.— Ft-on felüli blokkmásolatok jutalomsorsoláson vesznek részt. CENTRUM ARUHA71 Szolnok, Ságvári E. u. 3. Szállítmány kísérőket alkalmaz a Szolnoki Tejüzem. Vidékiek részére Szolnokon munkásszállást biztosítunk.