Szolnok Megyei Néplap, 1968. április (19. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-13 / 87. szám
196*. április n. SZOLNOK MFG VEI NÉPLAP s Otven évvel ezelőtt Miről írtak a Szolnok megyei újságok? Több lap is tájékoztatja olvasóit arról, hogy Szolnok megyéből még március 27-én küldöttség járt a kormánynál. A megyét dr. Kúsztak István főispán, gr AlmásSy Imre, gr. Szapá- ry György, br. Harkányi Antal, Küry Albert, Kiss Ernő, Sipos Orbán. Antal Sándor és Mészáros Jenő megyebizottsági tagok képviselték. A küldöttség Wekeidet, gr. Serényi földművelés- ügyi minisztert és Win- dischgrätz herceg közélelmezési minisztert kereste még. A küldöttségjárás cél ja annak elérése, hogy a rek- virálqs házilag, ne kormánybiztos. hanem az alispán vezetése alatt bonyolódjék; a rekvirálandó mennyiséget pedig egyik oldalról a hadsereg és az ellátatlanok szükséglete, másik oldalról a vetésterület és terméseredmény arányában állapítsák meg. Az ezen felüli mennyiséget hagyják még a gazdáknál, mert az csak így képes gazdasága vitelére. (Persze hágyobb felesleg nem a kis- és középbirtokon, hanem a nagybirtokon maradná vissza!) Wekerlétől azt is kérték, hogy *.® mezőgazdasági munkások és cselédek, s azok családtagjainak fejkvótáját ne szállítsa le a kormány, mert akkor nem lesznek képesek dolgozni”; gr. Setényitől viszont már a mezőgazdasági munkások fejkvótájának felemelését kérték az ipari munkásság szintjére. Windischgrätz hercegtől i,a rekvirálás kíméletesebb végrehajtását” kérték- . Wekerle diplomatikusan kijelentette, hogy a kérelmet megfontolás tárgyává tészl. a herceg azonban keréken és nyersen kijelentette, hogy a rekvirálást nemcsak szigorúan hajtatja végre.', hanem békeidőben is fenn akarja tartani, *,mely kijelentést a küldöttség tagjai némi megütközéssel vették tudomásul”. És míg a nagybirtok Szolnok megyei képviselői a kormánynál igyekeznek Of. nagybirtok zsebére rek- virálási előnyökhöz jutni, a bari és kútréti tanyákon rekvirál — ugyancsak a saját zsebére — egy átcsapott finánc, „hivatalos komolysággal” véve jegyzőkönyvbe a készleteket és a megváltás címén felvett összegeket,, míg csak Szmil- ka csendőrőrmester el nem fogja (Mezőtúr és Vidéke). Szolnokon már kevésbé dicső tettet hajt végre á csen der.‘ög. A Rót.h De- zsö-féle papirkereskedés kirakatában a müncheni „pi- nakotélia”. kiállítási csarnok világhírű festményeinek művészi reprodukcióit állították ki- A képeken ,.Ámor istenasszonya is le van festve; sőt a fantáziának olyan meztelen alakjait tükrözik vissza a festőművészek ecsetei, melyek előtt még a királynék is megilletödéssel állnak meg” — írja a Haladás, a csend- őrség a reprodukciókat eltávolította, jegyzőkönyvet véve fel a ..perverz doi- gok”-ról. melyekkel Rót.h Dezső ..megmételyezi a serdülő ifjakat és leányokat.” Mikor pedig a könyvkereskedő a müncheni tárlatra hivatkozott, a csendőrség kijelentette, hogy a tárlat termekből áll, .,tehát nem nyilvános hely”. :„Hat katona egy családban* — címmel ismerteti a Haladás a karcagi Benesóczky Imre családját, akinek János és Imre fia a 29-esek- nél szolgált, most orosz fogságban vannak, a 37* eseknél szolgált József szerb fogságban sínylődik, Balázs a 68-asoknáI, Ele” a 29-esektnél szolgál: rajtuk kívül két vejük is katona. Hirdetés a Karczagi Naplóban: „Szegény özvegy asszony, ki tíz éve beteg, egy gyermekkel, teljesen vagyontalan, jószívű emberek segítségét kéri. Munkácsy utca 2701- sz. alatt.” Szolnokon a mozi ős otolsó hét előadásait hirdeti: a névtelen asszonyt, a Hollókat, a Fekete gyémántokat és Budapestet megelőzve a Turfhiéhákat. 20-tól, mint a Haladás hírül adja, a színházat a Mariházy-ssíntársulat veszi birtokába. Az évadnyitó előadás (mi más is lehetne): a Csárdáskirálynő. CIMBORÁK Tavass r as Altat- kertben Kutya-panzió a Margitszigeten Asszonyt tervek, gondok tavasszal Szeszélyes a* április. Egyik napról a másikra Változik az időjárás. A hűvös napokat azonban majd követi a kellemes meleg, s egyre több munka lesz a X ken elérés! Vörös Csepel Tsz székhazában egy •tágas helyiségben hosszú ás zta.1 okn ál féh érken d ős, köténves asszonyok dolgoznak. Házitésztát készítenek, csigát, tarhonyát, kiskockát és eperlevelet. A harmincnyolc asszony január végétől már több mázsa tésztát „gyártott”. — Napról napra többre jutunk. S mi azt se bánnánk, ha egész évben üzemelne a „tésztagyár”. Ez azon múlik, hogy lesz-e állandó vevőnk, olyan, aki nagy tételben megvásárolja készítményeinket — sorolták az asszonyok. — Én bizakodom, mert Szép és .ió a tésztánk — — Nálunk tavaly is százhatvan nő vett részt a közös munkában. Most, a tél végi családlátogatáson szintén arról győződtünk meg, hogy nem húzódoznak a munkától. Az idén is munkaegységre vagy a vállalt területen besegítő családtagként dolgoznak az asszonyok — sorolta Beroezki Jánosné, a kenderest Haladás Tsz nőbizottságának titkára. Azt is elújságolta Bora néni. hogy a tsz vezetői nemcsak a munkaalkalom biztosításával törődnek, hanem például a tsz alapszabály-tervezetét is ismertették 8 nőkkel. A tanyán élő asszonyokat is felkerestük. földeken, a ház körül, aminek ló része az asszonyokra vár. Készülnek-e tavaszi, nyári feladatokra? Ezt kérdeztük meg jónéhányuk- tóL fűzte tovább a szót Németh Kálmánná,- a tésztakészítők, s egyben a tsz ncbizottságának egyik vezetője. — Term el őszövetkeze- tünkben száznál több nő dogozik. Többségük tavasztól őszig, a kapésrtövénvek ápolásától betakarításáig. Területét vállalnak, s azt művelik. Arról is beszélgettünk már. hoev a tsz nő- bizottsága. is vállalna kukoricát, cukorrépát művelésre. s a termésért kapott pénzt maid kirándulásra költjük. Biztosan vállalják az asszonyok ezt a kis pluszmunkát — mondta Szabó Dénesné. — Városunkban öt termelőszövetkezet, van. A télen mindegyikben megtartottuk — a tsz párt- és ga zda.sá gvezetőinek segítsé- géve) — a nők akadémiáját. a különböző témáid előadások, a fsz-törvénv és az ú) alapszabály is érdekelte a nőket. Főleg az .SZTK-juttatások, a gyermekgondozási sesélv feltételeiről kérdezősködtek. Sokakat foglalkoztat, vajon tudnak-e annyit dolgozni, amennyi az igényjogosult- Sághoz szükséges — mondta Lengve] Zoltánná, a nő- tanács karcagi titkára. — Közeli tennivalóink köré tartozik az is, hogy felkeressük a tan vasi asszonyokat Nemcsak arról akarunk szót váltani, hogy a közös munkában vagy1 a vállalt terület megművelésében vegyenek részt, hanem arról is. milyen gondjaik vannak, mivel lehetünk segítségükre tanáccsal, tájékoztatással. — Feladatunk a pedagógusok munkájának segítése is. Ezért még ebben a hónapban megalakítjuk a városi nőtanács melleit működő pedagógiai bizottságot. A tanyai kollégiumban, az iparitanuló iskolában a szülő' munkaközösség létrehozását is tervezzük. Lesz munkaalkalom a tsz-ben — A tavaszi készülődést már a télen megkezdtük. A községi szinten működő nők akadémiáján és a márciusi vezetőségi ülésünkön is ismertettük. milyen munkalehetőség lesz a tsz- ekben. Kukoricát, rizst, cukorrépát és burgonyát adnak részes művelésre — igv kezdte Sőti Gyuláné, a nő- tanács tiszaszentimrei községi titkára— Dolgozhatnak az asz- szonyok és dolgoznak is. Hadadi Istvánná, az Ezüstkalász Tsz nöbizott-ságánnk titkára. Somogyi Jánosné. Fekete Lajoemé. Varira Lászlóné. s még sokan mások tavaly ig rendszeresen kijártak a határba.-tr A megkérdezettek szavaiból is leszűrhető, hogy szorgalmasak az asszonyok- Vállal iák a munkát a földeken, a különböző megbízatások teljesítését a nőtanácsban, a nőbizóttsás- ban. N. K, A „Kutyavilág” szót általában mindig valami rosszal kapcsolatban emlegetik. pedig a kutyáknak nincs is olyan rössz dolguk manapság, legalább is a margitszigeti Nagyszállóban. a szigeti Grand Hotel ugyanis az igényekhez igazodva — külön engedéllyel — felvette szolgáltatásai közé a kutya-panziót. A szálló eb-vendégel napi két dollárért *— a hazai kutyák ennek megfelelő átszámítással 60 forintért — teljes ellátásban részesülnek. Gazdáik szobájában külön puha laticel-ágyat állítanak fel nekik. napi háromszori étkezést — reggelit, ebédet, és vacsorát — kapnak, ■? még meg is sétáltat ja őket a londiner. Amennyiben a gazda is akarja, szépítkézni is elviszik a városba a kutya- kozmetikushoz a négylábú vendégeket. a legutóbbi „vendégek” közüt az említésre méltóbbak: esv pekingi (palota) pincsi. egy skót szetter, egy mákai pincsi. A legnagyobb kutyavendég egy Angliából érkezett ’bullgod volt. A kutya-panzió nagy idegenforgalomra számit, hi» szén májusban nemzetköz! kutyakiállítást rendeznek Budapesten. Addigra már külön eb-étlapot is nyomtatnak. amelyen még diétás étrend is lesz! A fehérkötényesek Bora néni családlátogatáson H A fó,kának már melege van A „hattyúk tava”