Szolnok Megyei Néplap, 1968. április (19. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-13 / 87. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. április 13. Marian Spychalshit választották a lengyel államtanács cinekévé A szejm szolidáris a kormány politikájával Külpolitikai kislexikon ü genfi egyezmények A vietnami kérdés rendezésével kapcsolatban rendszeresen hivatkozás történik a genfi egyezményekre. Vizsgáljuk meg a genfi értekezlet létrejöttének körülményeit és az egyezmények főbb határozatait. A genfi értekezlet az 1954. február 143-án zárult berlini négyhatalmi külügyminiszteri értekezlet határozata alapján ült össze 1954. április 26-a és július 21-e között a koreai, valamint az indokínai kérdés rendezésére. Az öt nagyhatalom (Franciaország, Kínai Népköztársaság, Nagybrítannia, Szovjetunió, USA) külügyminiszterein kívül az indokínai kérdés vitájában a VDK, Dél-Vietnam, Laosz és Kambodzsa külügyminiszterei vettek részt. A kérdés tárgyalása május 8-án, Uien-Bien Phu elestét követő napon kezdődött meg, és — főleg az amerikaiak mesterkedései miatt — több héten át folyt. Június közepén megbukott a francia kormány és Bidault helyét a külügyminiszteri tisztséget is betöltő új miniszterelnök, Men- des-France foglalta el a genfi tárgyalásokon. A szembenálló felek július 20-án aláírták az egyezményeket a hadműveletek megszüntetéséről, a következő napon pedig zárónyilatkozatot adtak ki. A Vietnamra vonatkozó egyezmény hat fejezetből és 47 pontból áll. A zárónyilatkozatban a hatalmak üdvözölték a háború beszüntetését Indokína államaiban, és tudomásul vették az erre vonatkozó egyezményeket. Elismerték Vietnam, Laosz és Kambodzsa függetlenségét és szuverenitását. Kötelezték magukat, hogy az említett országok egységét és területi épségét tiszteletben tartják, tartózkodnak a belügyekbe való mindennemű beavatkozástól. Megtiltották a fegyverek és lőszerek, külföldi csapatok és katonai személyek szállítását, illetve elhelyezését, idegen katonai támasz* pontok létesítését a három állam területén. Vietnam területén az ellenségeskedések beszüntetése után a 17. szélességi foktól valamivel délre ideiglenes demarkációs vonalat létesítettek, amely azonban — a zárónyilatkozat szerint— semmiképpen sem tekinthető politikai, vagy területi határnak. A nyilatkozat leszögezi, hogy a politikai kérdések rendezésére Vietnamban 1956 júliusában általános szabad- és titkos választást kell tartani. A zárónyilatkozatot, az amerikaiak kivételével, az értekezlet valamennyi résztvevője aláírta- John Fos- ter Dűli és, amerikai külügyminiszter az értekezlet befejezése előtt elhagyta Genfet, helyettese, Bede’l- Smith pedig a záróokmány ünnepélyes aláírásakor kijelentette „Kormányomnak nincs módjában aláírni az elénk terjesztett nyilatkozatokat. Az Egyesült Államok kormáya tudomásul veszi, de nem csatlakozik az értekezlet elé terjesztett nyilatkozatokhoz.” Washington tehát tudomásul vette, de nem csatlakozott az egyezmény aláírásához, mert már készen volt a terve, hogy legalább a déli országrészben átvegye a francia gyarmattartók szerepét. Megakadályozta az 1956. évi "fezabád VáYáázfások 'meélartását, áz ország egyesítését, saját bábjátt ültette ateáigtM koírnányfői székbe, s ez vezetett végül is a vietnami háború kirobbanásához. Indián-irtás Brazíliában • MIM • DEN. • FELÖL TOKIÓ Tito iugosziáv államfő pénteken Tokióból országjáró körútra indult és megérkezett körútja első állomására, OszakábaPOZSONY A CSKP XIV. kongresz- szusára 1969 első felében kerül sor — közölte Vajil Bilak, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja a pozsonyi ipari vállalatok párt-alapszerveinek képviselővel folytatott tanácskozásán. A kongresszus összehívása 1970-ben lett volna esedékes, a CSKP KB-nak legutóbbi tanácskozásán azonban az a vélemény alakult ki. hogy a kongresszus előkészítését meg kell gyorsítani. MOSZKVA Louis Saillant, a Szak- szervezeti Világszövetség főtitkára csütörtökön Moszkvából Prágába utazott. PRÁGA A hadsereggel együttműködő polgári szövetség (S VÁZ ARM) Központi Bizottsága kétnapos plénumán Jaroslav Skubal személyében új elnököt választott. NYUGAT-BERLIN Rudi Dutschkén. a Szocialista Német Diákszövetség egyik vezetőjén, akire szerdán három lövést adott le egy mindezideig meg nem állapított szemtlv- azonosságú fiatalember, több mint négyórás-mirté- tét hajtottak végre és két golyót eltávolítottak fejéből. illetve testéből. A harmadik golyót, amely kisebb sérülést okozott csupán, később operálják ki. Bár továbbra is eszméletlen, orvosai szermt minden remény megvan arra, hogy életben marad. Ugyanebben a kórházban operálták meg merénylőjét is, aki a rendőrséggel vívott pisztolypárbajban sebesült meg. Állapota sokkal kevésbé súlyos, mint Dutschkéé és valószínűleg pénteken már ki is tudják hallgatni. A lengyel szejm (parlament) folytatta a politikai vitát Józef Cyrankiewicz miniszterelnök beszéde fölött. Ez alkalommal 14 képviselő fejtette ki nézeteit a kormány álláspontjáról, amelyet a márciusi eseményekkel kapcsolatban a miniszterelnök szerdán előterjesztett. A képviselők óriási többségé — a ZNAK katolikus csoport képviselőinek, kivételével — egyetértett azokkal a megállapításokkal, amelyekben a kormány elemezte a történteit mozgatórugóit és helyeselte az ezzel kapcsolatban foganatosított intéz, kedéseket. A vita befejezése után Czeslaw Wycech, a szejm elnöke megállapította, hogy a képviselőház szolidáris a kormány politikájával. Ezt követően a parlament egyhangú szavazással elfogadta Edward Ochab lemondását az államelnöki tisztségről és Wladyslaw Go- mulka, a LEMP KB első titkára előterjesztésére a lengyel államtanács új elnökévé Marian Spychalski A TASZSZ tudósítójának jelentése szerint . Phnom Penhnek és Varsónak, mint az amerikai—észak- vietnami előzetes tárgyalások színhelyének az Egyesült Államok részéről történt elutasítása arról tanúskodik, hogy a Fehér Ház halogató taktikát alkalmazva kívánja elodázni a j vietóami konfliktus békés rendezéséről folytatandó tanácskozások megkezdését. Mint washingtoni megfigyelők rámutatnak — írja a TASZSZ tudósítója — az amerikai állásfoglalás Phnom Penh és Varsó esetében ellent mond Johnson elnök ama nyilatkozatának, hogy -az Egyesült Államok a VDK képviselőivel való kapcsolat- felvétel céljából a világ bármely pontjára hajlandó elküldeni megbízottját”. Hasonló fenntartásokat hangoztat az amerikai elutasító magatartással Kapcsolatban számos befolyásos politikai személyiség. A demokratapárti elnökjelöltségre pályázó Eugene McCarthy szenátor csütörmarsallt, eddigi nemzetvédelmi minisztert, a LEMP Politikai Bizottságának tagját választotta meg, szintén egyhangúlag. Cyrankiewicz miniszter- elnök előterjesztésére ezután a szejm megszavazott néhány személyi változási a kormány összetételében és az államtanács elnökévé megválasztott Spychalski marsall utódául Woj- ciech Jaruzelski altábornagyot, eddigi nemzetvédelmi miniszterhelyettest, a vezérkar főnökét választotta meg nemzetvédelmi miniszternek. A lengyel kormányban történt változások során az új könnyűipari miniszter Tadeusz Kunicki, az új élelmiszeripari és begyűjtési miniszter pedig Stanislaw Gucwa lett. A szejm elfogadta Jerz.y Zawiecvski lemondását az államtanácsban betöltött tagságáról. Mieczyslaw Leszt pedig leváltotta a tudományos és technikai bizottság első elnökhelyettesi tisztségéből. tökön csodálkozásának adott hangot az 1 amerikai kormány magatartása felett, s kifejtette, hogy Johnson kormánya a tárgyalások esetleges színhelyének kérdésében nehezen védelmezhető álláspontra helyezkedik”. . Az amerikai fővárosban azok a hírek is megütközést keltettek, amelyek út. amerikai hadműveletek eh indításáról számolnák be Dél-Vietnamban. „Az úi támadó akciók megkezdése semmiképpen sem vág egybe azzal az általunk hivatalosan közzétett megállapítással, hogy a háború deeszkaláeiójanak érdekében tárgyalásokra törekszünk” — jelentette ki Fulbright, a szenátus külügyi bizottságának elnöke- A bizottság ülésén Steward Symington szenátor a maga részéről azt hangoztatta, hogy „békés szándékainkról szóló nyilatkozatok után még inkább furcsának tartom az ilyenfajta háborús cselekményekét”. U Thant Párizsban A Benelux államokban tett látogatásának befejeztével pénteken Párizsba érkezett U Thant ENSZ-fő- titkár. A sajtó képviselőit a repülőtéren távol tartották a világszervezet főtitkárától, de korábban elterjedt hírek szerint U Thant a vietnami kérdésről szándékozik tanácskozni a francia kormány vezetőivel. Ügy tudják, hogy Mai Van Do, a VDK párizsi állandó főmegbízottja szintén tanácskozni kíván a fracia kormánytényezőkkel. Vietnam A saigoni amerikai főhadiszállás szokásos napi közleménye szerint az utóbbi napokban Dél-Vietnam egész területén lanyhult a „vietcong tüzérségi tevékenysége”. Több övezetben azonban heves harcok robbantak ki. A felszabadító népi fegyveres erők osztagai Saigontól 65 kilométernyire északnyugatra gyalogsági rohamra indultak a 25. amerikai gyalogos hadosztály egyik tüzérségi ütegállása ellen. A UPI amerikai hírügynökség tudósítása szerint az ötórás harcban legalább 14 amerikai katona elesett. New-York Az utóbbi napok nagy néger-megmozdulásai nyomán a Polgárjogi kérdések egyre inkább a választási küzdelem központjába kerülnek. A johnson-kor- mány politikáját élesen bíráló McCarthy szenátor a bostoni egyetemen elmondott beszédében világosan leszögezte, hogy a négerek eéyCTióg^ságán^k kérdését a választási' küzdelem egyik legfontosabb tárgyának tekinti. McCarthy javasolta, hozzanak létre szövetségi pénzalapokat, amelyekből hatmillió a kis- és mérsékelt bérű lakást építenének öt éven belül. Róbert Kennedy szenátor. aki szintén az elnökjelöltségre pályázik, csütörtökön este a Michigan-ál- lambeli Lansingban beszélt, Ö is elsősorban a polgárjogi problémákkal foglalkozott. „Azt a harminc milliárd dollárt, amelyet évente a vietnami háborúra fordítunk, a belső béke szolgálatába kellene állítanunk’’ — mondotta. A brazíliai indiánok tömeges lemészárlásának ügyé új fordulatot vett: az igazságügyminisztérium hivatalosan megkezdte a bírósági eljárást 134 vádlott ellen. A kormány által indított vizsgálat során számos terhelő adat gyűlt össze az indiánok védelmi szolgálata elnevezésű, egy évvel ezelőtt feloszlatott szerv ellén. A vádlottak • között van egy bizonyos Flavio de Ab- reu és felesége, akik Mattö Grosso tartományban rabszolgaként kezelték az indiánokat, a többi között egy 11 éves indián kislányt elcseréltek egy zó- mánckályháért. Washington taktikája a halogatás Dráma és választás Olaszországban Az ttlasx parlamentnek, nem sokkal feloszlatása előtt — május 19-én általános választásokat tartanak Olaszországban — módja volt foglalkozni a legfelső állami ellenőrző szervek egy jelentésével, amelyből kiderült, hogy Itália nem kevesebb, mint 997 aktív tábornokkal és admirálissal rendelkezik. Ahogyan kiszámították, minden 293 olasz közkatonára jut egy ilyen magasrangú t iszt Még érdekesebb. hogy minden tábornokra öfven ezredes jüt. azaz ötvenhárom olasz katonára esik egy ezredes. Tizenháromra egy százados. ami pedig a hadnagyokat illeti, valósággal tragikomikus a helyzet: három katonára — egy hadnagy. Különösen tavaly volt túltermelés tábornokokban. Három és félnaponként adnmánvoztak egv- egy arany váll-lapot. — A rengeteg tábornok születésének körülményeit kommentálva az egvik római lap azt irta: Mi egvebet tobet a szegény tábornok — reggeltől estig ásítozik! Laktanyáinkban a törzstisztek legfőbb foglalatossága — a keresztrejtvényfejtés ...” Az Espresso c. olasz lap azonban már csaknem egy éve leleplezte, hogy a tábornokok közül egyesek unalmukban mást is csináltak’. Államcsínyt, még 1964-ben. de a körülmények és a helyzet alakulása miatt az ügy nem került nyilvánosságra, végül aztán mégis sikerült exhumálni a puccsot és egy esztendő óta. változatlan intenzitással ma is ez Olaszország legnagyobb botránya. Az ügv lényege, amelyet az Espresso című lap munkatársai feltártak, a következő: 1964 júliusában De Lo- renzo tábornok, a csendőrség akkori parancsnoka összehívta a fegyvernem főtisztjeit és közölte velük, hoc:.’ Segni köztársasági elnök megadta az engedélyt az úgynevezett szükségállapot-terv — vagyis gyakorlatilag egy államcsíny — végrehajtásának előkészítésére. Az Espresso szerint a szükségállapotterv tartalmazta a letartóztatandó személyek listáját, s kijelölték azokat a pontokat, ahová az őrizetbe veiteket szállítani kellett volna. Mindez akkor történt, amikor Moro miniszterelnök kormánya válságba jutott és a jobboldal attól tartott, hogy kicsúszik a talaj lába alól és a „középbal” ingatag kormánya helyett, a valóságos baloldali pártok koalíciója vehetné kézbe az ország irányítását. A kormányválságot nehezen sikerült áthidalni, a puccs lehetősége azonban még sokáig lebegett Itália felett. Az ügy körvonalai ma már tiszták. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy De Lorenzo tábornok beperelte a leleplezést közlő Espresso című lapot — a tanúként megidézett tisztek egy része pedig szenzációs vallomást, tett. Kiderült, a csendőrség nemcsak készült ilyen puccsra, hanem e téren teljes volt az egyetértés és az együttműködés a SlFAR-val, a hadsereg biztonsági kémelhá- ritó szolgálatával, — Mint utóbb nyilvánosságra került a SIFAR mintegy 200 ezer személyről vezetett titkos dossziét, a megfigyelés alatt tartott személyek listáján szerepelt Saragat köztársasági elnök, Nenni miniszterelnök helyettes, Fanfani külügyminiszter, sőt Moro miniszterelnök is. A csendőrség és SIFAR kapcsolata úgy válik teljessé és összehangoltságuk félre nem érthetővé, ha felidézzük, hogy De Lorenzo tábornok a csendőrség parancsnoka, előzőleg a STFAR irányítója és parancsnoka volt. emberei pedig biztosan ültek mindkét szervezetben. A sajtó leleplezései a „görög mintájú” puccsot illetően olyan hntránvt kavartak az olasz közéletben, hogy az ügy a parlament elé került. De Lorenzo tábornokot — akkor már a vezérkar főnöke volt — leváltották, nyugdíjazták. Amikor Tremol- lini szociáldemokrata képviselő lett a hadügyminiszter, a STFAR-botránvnak újabb részletéi kerültek nyilvánősságra Többek között á teljes lista arról a 200 személyről, akiket le kellett volna tartóztatni és Szardínia szigetének koncentrációs táboraiba kellett volna szállítani. A SIFAR-t feloszlatták, a botrány tovább hevítette az olasz közvéleményt, — ritkán látott vihar tört ki az olasz parlamentben, de még ez sem tisztázta teljesen az ügyet. Továbbra is tisztázatlan ugyanis, hogy pontosan kik álltak a puccskísérlet mögött és mi a kormány felelőssége. Az állami dráma tovább zajlik, mert a kormányban résztvevő pártok minisztereinek véleménye szerint, a vizsgálat anyagának nyilvánosságra hozatala „államtitkokat veszélyeztetne”. A kör ezzel bezárult: a demokratikus intézményeket titokban fenyegető 64-es puccs-terv szereplőit azért nem lehet felelősségre vonni, mert ez — állítólag — ismét felidézné az államcsíny veszélyét talán még súlyosabb formában. Erre utalnak olyan ielenségek. hogy az olasz bíróság elmarasztalta az Espresso újságíróit a leleplező- cikkért. de hátra van még az olasz társadalom ítélete: Eugenio Scalfari, az Espresso főszerkesztője, és Linó Januzzi, a cikkíró, az Olasz KP listáján szerepel a választási küzdelemben; Megválasztásuk esetén az olasz sajtószabadság ügye kerülhet ki győztesként ebből a botrányos puccskísérletből. Az olasz választások előtti napokban a SIFAR változatlanul élénken foglalkoztatja a közvéleményt. A baloldali sajtó közli • teljes listát és azok fényképét, akiket a koncentrációs táborok jövendő lakóiként szemeltek ki. közöttük természetesen az Olasz Kommunista Párt és a baloldal kiemelkedő politikai szernél viséseit. Az olaszországi általános helyzet és a tervezett államcsíny tanulságai alapján hirdeti az olasz KP a most zajló heves választási kampányban: a tekintélyuralmi, fasiszta jellegű kísérletek megfékezésének egyedüli útja a demoratikus erők egységének megteremtése, az olasz társadalom harc* a valóságos demokrágiáért. K. (.