Szolnok Megyei Néplap, 1968. április (19. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-02 / 78. szám

1968. április 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Négy év alatt: 17 eser előadás 900 eser hallgató — A TIT megyei küldöttértekezletéről — Vasárnap tartotta megyei küldöttértekezletét a TIT megyei szervezete. A tanácskozás, amely a TIT V. Országos Küldöttértekezletét előzte meg, az elmúlt négy év ismeretterjesztő munkájáról adott számot. A járási-városi elnökségek, valamint a különböző szak­osztályok küldöttei megválasztották a megyei szerve­zet új vezető testületét és az országos küldötteket. Halász Gyula: A századik év küszöbén — Emlékek — Az első sorától az utolsó­ig érdekes olvasmánnyal lepett meg bennünket Ha­lász Gyula, a Brassóban élő. matuzsálemi korú ma­gyar újságíró. 1871-ben született, a Ba­kony völgye egyik kis falu­jában, s színes életütján a nagy kortársak egész sorá­val barátkozott, találko­zott* Szerzőnk 17 éves korá­ban már lapszerkesztő, be­járatos a milléneumi Ma­gyarország politikai, iro­dalmi és művészeti körei­be. Visszaemlékezik Gör­gey Artúrral, Klapka Györggyel való találkozá­sára, Damjanich özvegyé­vel készített interjújára, szerkesztőségbeli élményei­re: Jókai Mórral és Mik­száth Kálmánnal történt beszélgetéseire, Gárdonyi­hoz fűződő barátságára. 1894-ben Halász Párizs­ba utazik, Szomory Dezső és Munkácsy Mihály világ­városi napjairól olvasha­tunk tollából, majd később Adynk Párizsáról, a Grand Hotel des Balcons-ban el­töltött éveiről. Az értékes memoárnak szűkebb hazánkbéli vonat­kozása is van. A szerző fia, művésznevén Brassai Gyula, a világhírű fotómű­vész, illusztrátor, Picasso barátja, az 1919-es Vörös Hadsereg katonája volt, a Mezőtúr környéki harcok­ban esett fogságba és az abonyi Vigyázó-kastélyban raboskodott. Ma Párizs egyik „Nagy öregje”. Halász Gyula így fejezi be könyvét: „Sírással kezd­tem az életet, s írással vég­zem”* Reméljük nem az ismer­tetett kötettel, amelyet az Irodalmi Könyvkiadó (Bu­karest) jóvoltából kaptunk kézhez. Szemmértékkel RIPORTOK, SZOCIOGRÁFIÁK A kötetben harmincegy neves tollú szerzőtől gyűj­tött össze szociográfiai munkát, irodalmi riportot Szabó József, a szerkesztő, — az elmúlt négy év mű­faji termésének legjobb anyagát. Izgalmas könyv, hiszen a dokumentum-próza, nem tűr el semmiféle szépítést, mellébeszélést. Napjaink legégetőbb kérdéseit bon­colgatják, vitatják a szer­zők, társadalmi viszonya­inkhoz illő őszinteséggel, segíteni akarással. Mélyre ásó írók a kötet szerzői, nem tüneti dokto­rok, de egytől egyig gyó­gyítani akarnak. Sükösd Mihály a fővá­rosban szerencsét próbáló vidéki lányokról ír, Fara­gó Vilmos az ügyvédek­ről, Hirschler Imre Bor Ambrussal — még sok mással — vitatkozik. Erdei Ferenc a tanyakérdés­ről gondolkodik nagy nagy felelősséggel. Ajánlhatnánk a remekbe szabott írásokat sorban, hiszen egytől-egyig elgon­dolkodtató. szociológiai, etikai kérdést tárgyalnak, magas irodalmi igénnyel. Találó, nagyon kifejező a kötet címe is: Szemmérték­kel, tehát egyben, másban tévedhet a megítélő. — téved is, hiszen az emberi indulatoknak nincs mérték- egysége —, de egy bizo­nyos: a szem odairányítá- sa az egyes közéleti kérdé­sekre mindig jószándékú. (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest.) — ti — Az elmúlt négy évben több mint 17 ezer előadást tartottak Szolnok megyé­ben a TIT tagok, közel 900 ezer hallgató előtt. Ez lé­nyegesen meghaladja az előző időszakban — 1960— 1963 — tartott ismeretter­jesztő előadások számsze­rű mutatóit. (11 ezer elő­adás, 660 ezer hallgató.) A társadalomtudományi ismeretterjesztésben el­sősorban a közgazdasági ismeretterjesztő munka nagymérvű emelkedése és hatékonyságának nö­vekedése a jelentős. Az ezirányú munka előte­rében természetesen az új gazdaságirányítási rendszer kérdései állnak. Jól sike­rültek a különböző szak- szervezetekkel, szövetkeze­tekkel közösen rendezett belkereskedelmi akadé­miák, sőt magasszintű több tagozatú szabadegyetemet is sikerült indítani, ame­lyen közép- és felsőbb ve­zetők is részt vesznek. Az elmúlt négy évben 1225 közgazdasági előadás hang­zott el a megyében, 40 ezer hallgató előtt. A történelmi szakosztály munkája is dicséretes, fő feladatnak tekintették a polgári történelem szemlé­let és a burzsoá naciona­lizmus elleni harcot, jól kihasználták a különböző évfordulókból adódó lehe­tőségeket; A művészeti szakosztály sokat tett a közízlés fej­lesztéséért, a környezet esztétikai kialakítása érde­kében. A legfiatalabb, de az egyik legaktívabb szakosz­tály a hadtudományi. — amely megalakulásától, 1965 novemberétől sokrétű munkával járult hozzá a honvédelmi nevelés célkitű­zéseinek megvalósulásához. A természettudományi is­meretterjesztésben is je­lentős az előrehaladás, különösen a mezőgazda- sági szakosztály tevé­kenységének javulása ör­vendetes; a vizsgált időszakban meg­duplázták az előző négy évben tartott előadásaik 6zámát. Az egészségügyi szakosz­tály munkájáriak közép­pontjában a felvilágosítás, az egészségügyi kultúra terjesztése állt. A szakosz- táyi tagok igen aktívak, a természettudományos elő­adások közül a legtöbbet ők tartották, s a legna­gyobb létszámú hallgatóság előtt. (Négy év alatt több mint kétezer előadást, '— csaknem 120 ezer hallgató előtt.) Lényeges a javulás az is­meretterjesztő munka mi. nőségét, hatékonyságát il­letően is. Az előadók fel- készültsége általában jó, a legújabb tudományos ered­mények ismertetésére tö­rekszenek, egyre inkább betartják a didaktikai alapelveket Több új isme­retterjesztő forma honoso­dott meg az elmúlt négy évben, s az előadásos tevé­kenység is jobban kapcso­lódik a tömeg kommuni­kációs eszközök adta lehe­tőségekhez. Az elnökség nagy körül­tekintéssel elkészített be­számolójához a jelenlé­vők több hasznos javas­latot fűztek, majd a küldöttértekezlet a beszámolót elfogadta. A meghívott, vendégek közül Majoros Károly elv­társ, az MSZMP MB pro­paganda- és művelődési osztályának vezetője, a megyei párt-végrehajtóbi- zottság köszönetét tolmá­csolta a TIT hasznos nép­művelő munkát végző tag­jainak, Erdei Grúz Tibor akadémikus pedig az Országos TIT Elnökség ki­tüntető oklevelét adta át a legjobban tevékenykedő is­mereti érj esztőknek. A küldöttértekezlet ez­után megválasztotta a me­gyei szervezet vezető tes­tületét és az országos kül­dötteket. A megyei szerve­zet elnökéül Szurmay Er­nőt, a szolnoki közgazda- sági Szakközépiskola igaz­gatóját választották, me­gyei titkárnak pedig Mé­száros Ferencet; Éjjeli menedékhely Kunhegyesen Sági János tiszaburai ol­vasónk hívta fel figyelmün­ket hozzánk küldött levelé­ben. ,,Nem mindennapos látvány fogadja a járókelót ott — írja többek között. Hideg, piszkos. Sürgős in­tézkedésre van szükség, hi­szen Kunhegyesről sokfelé indul autóbusz, sok száz ember utazik onnét. A szóban forgó helyisé­get mi is megnéztük. Tel­jesen egyetértünk olvasónk­kal. Éppen ezért felkeres­tük a községi tanács vb titkárát, Kiszel Sándort, s megkérdeztük, mit szán­dékoznak tenni a váróterem rendbehozatala érdekében? A következő választ kap­tuk: — Mi is tudjuk, hogy az autóbusz váróteremben mi­lyenek az állapotok. Estén­ként a rendőrök rendszere­sen tartanak ott ellenőr­zést, mert kétes személyek búvóhelyül használják. Zár­ni nem tudjuk, mivel reg­gel negyed ötkor indul az első autóbusz, este negyed kilenckor megy el az utol­só. Egy takarítónő van, at­tól nem kívánhatjuk, hogy hajnalok hajnalán keljen. s egész nap talpon legyen. Tervünk, hogy a földmű­vesszövetkezettel közösen építünk egy új autóbusz várótermet üveg portállal, büfével, trafikkal és tejivó­val. Előreláthatólag 350 000 forintba kerül majd az új létesítmény. Mivel azonban pénzünk még nincs rá, így előreláthatólag csak jövőre épülhet fel. V. V. APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS: 10 EVES gyakor­lattal mérlegképes könyvelő állást vál­toztatna „Ipari” jeligére a kiadóba, A SZOLNOKI 1. pos­tahivatal postai, va­lamint hirlapkézbe. sitőket vesz tel, — Kezdő fizetés: 1200, lUetve »00.— Ft. Je­lentkezni lehet a főnöki irodában. KŐMŰVES szak­munkásokat, segéd­munkásokat és he­gesztő szakmunkást Jó kereseti lehető­séggel felvesz a Mezőtúri Építőipari Ktsz. BETON- és Vasbe­tonipari Művek — szentendrei Gyára — Szentendre, Dózsa György u. 84. azon­nali belépésre fel­vesz magasnyomású kazánfűtőt, vizsgá­val rendelkező ka­zánfűtőket, valamint betonelemgyártó munkakörbe férfi segédmunkásokat. — segéd fűtőket, vala­mint betonelemgy ár­tó munkakörbe — férfi segédmunkáso­kat Munkásszállást és Ozeml étkezést biztosítunk. ___ m ezőgazdasági Gépjavító Vál­lalat géplakatosokat, esztergályosokat. — targoncavezetőket és műszaki rajzolót keres felvételre. Je­lentkezni lehet: Szol­nok. vóröshadsereg út 38. személyügyön. Építésztechnikust — vagy építészmérnö­köt műszaki ellenő­rt, gépésztechnikust vagy gépészmérnö­köt TMK ügyinté­ző, Illetve mű­helytechnikusi be­osztásba azonnali belépéssel keresünk. Jelentkezés szemé­lyesen vagy Írásban a vállalat műszaki Igazgatójánál. Tö- rökszentmiklós. — Bethlen u. «7—49 Ütiköltséget felvétel esetén' térítünk. BETON- és Vasbe­tonipari Művek váci telepe (Vác, Klsrét dűlő) azonnali belé­pésre felvesz több éves gyakorlattal ren­delkező lakatosokat, dömper vezetőket, szállító. — valamint betonelemgyártó! munkakörbe. Mun- kásszáUást és üzemi étkezést biztosítunk. SZOLNOK Megyei Építőipari és Javító Vállalat — azonnali felvételre keres: kő­műves szakmunká­sokat és segédmun­kásokat. Jelentkezni lehet: Szolnok, Kos­suth tér I. sz. Iro­daház, I. emelet. BETON- és Vasbe» toniparl Művek — Szentendrei Gyára (Szentendre, Dózsa György u. 34.) azon­nali belépésre alkal­maz minőségi ellen­őri munkakörbe 18 évet betöltött érett­ségizett férfiakat. — Epitőanyagipari és építőipari techniku­mot végzettek előny­ben. Felvétel sze­mélyes jelentkezés esetén. Munkásszál­lást és üzemi étke­zést biztosítunk. A KÖZEPTISZA VI­DÉKI Vízügyi Igaz­gatóság Gépüzeme 1 fő éjjeliőrt keres fevételre. Jelentke­zés: Szolnok, vörös­hadsereg út 5. Javí­tó üzemegységnél. SZÁMVITELI képe­sítéssel és nagy gya­korlattal rendelkező adm. dolgozót kere­sünk lerakatunkhoz adminisztrációs veze_ tői munkakörbe. — KELETTEXTIL V j Szolnok, Rékasl út. ADAS-VETEL: NAPOS csibe kivá­ló minőségben kap­ható minden ked­den. szerdán és csü­törtökön a Szolnok. Rákóczi úti kelte­tőben. EGY 9 éves heréit pejló eladó. Szol­nok, Hunyadi J. u 69. szám KACSA, liba. puly­ka bérkeltetést vál­lalok április 17-re. — Cégény Sándomé Szajol, Rózsa Fe­renc u. 3. ELADÓ 1 db kom­binált szekrény, 1 db tükrös barokk szekrény, 8 db-ból álló bordó plüss ülő garnitúra, 1 db konyhaszekrény. — Szolnok, Mártírok útja 17 szám. NYOLC méhcsalád kaptárral együtt eladó. Rákőczlfalva. Hunyadi J. u. 10, INGATLAN! 7 m hosszú, 3 és fél méter széles csere­pes épület lebontás, ra eladó. Érdeklőd­ni : Szolnok, Kassal út 56/L SZÓLÓ 550 négy­szögöl Homok, Döb- rel János úton el­adó. Érdeklődni: Ti- szaföldvár, Gyep u, 2. szám. KÉTSZOBA össz­komfortos családi ház beköltözhetően eladó, Szolnok, Rá­kóczi út 35/a. SZŐLŐ fél hold. Kurázsi szőlő Egye­nes útján; ugyan­ott házhely Is el­adó. Koncz Mihály. Tiszaföldvár, Kos­suth u. 78, ÜDÜLŐ és csónak­ház épületünket Szolnok. Tlsza-par- ton eladnánk közű­iét részére. Érdek­lődni lehet a Szol­nok megyei Gabo­nafelvásárló és Fel­dolgozó Vállalat (Törökszentmlklös. Bethlen u. 47—49.) szakszervezeti bi­zottságnál. Szövetkezeti lakást vennék — „Májusi költözés" Jeligére a szolnoki hirdetőbe. CSALÁDI ház Szol­nokon a Kertváros­ban eladó Szivár­vány utca 31. LAKÁSCSERE: ELCSERÉLNEM Ma­dách utca kettőszo­ba összkomfortos teljes gázos lakáso­mat hasonló bérhá­zi erkélyesre. Szol- nok, telefon: 25—52. MŰSZAKILAG vizs­gázott 600-as Tra­bant eladó. Szolnok, Zrínyi u. 1« du. 15 órától. WARSAWA gépko­csi eladó. — Ézsiás, Jászberény, Darázs u. 29. szám. 250-es Csepel mo­torkerékpár príma állapotban olcsón eladó. Szolnok. Ka- tona n. 9. Kerti. SIMSON 250-es ki­fogástalan állapot­ban eladő. Szolnok, Üttőrő u. 53. Balázs. 16 90# km-t futott kiskerekü Wartburg eladó, vagy 601-es Trabantra cserélhe­tő. Megtekinthető: április 5-én és 6-án egész nap. Szolnok, Tóth Ferenc u. B. ép. Nagy Imre. MOTORCSÓNAK el­adó. Szolnok, Liget u. 60. ELADÓ 125 cm« — D Csepel motorke­rékpár. — Szolnok, Bercsényi u. 34. — Kerékpárt beszámí­tok. Bagl. 601-es kékszlnű Tra­bant 14 000 km-rel kitűnő állapotban el­adó. Kovács Béla Tomajmonostora, — iskola. 750-es oldalkocsis BMV jó állapotban sürgősen eladó, vagy üzemképes személy- gépkocsiért cserélem. Éredeklődnl: Szol­nok. Telefon 25—52. WARTBURG de Luxé nagykerekű garazsí- roott. műszaki vizs­gán megfelelt 39 ez­ret futott gépkocsi kitűnő állapoban el­adó. Szolnok. Gép­ipari Technikum, — Halász. EGYEBI IRATTÁR részére alkalmas helyiséget bérbe vennénk — Írásbeli ajánlatot Szolnok, Postafiók 109. címre kérünk. nAZASSAG 23 EVES elvált szak­munkás — társaság hiányában ezúton keresi korban hoz­záillő szerény nő Is­meretségét házasság céljáből. — „Rossz egyedül’? N. 45. Jel­igére a szolnoki hir­detőbe. ÉRTESÍTJÜK kedves vevőinket, hogy a Körösla- dányi Gépjavító Állomás ATUKI engedéllyel rá- futóképes pótkocsi légfékesre való átalakítását vállalja. Április 1-től beinduló rugóköteggyártás műhelyünkben pótkocsik és egyéb típusú rugókötegek gyártását és felújítását, vala­mint egyéb hőkezelést rövid határidőre vál­lalunk. Kérjük a szíves felhasználókat, hogy a fenti ügyben keressék meg állomásunkat. Ügyintéző: Kovács István áruforgalmi osztályvezető. — Te­lefon: 13. A szolnoki cukorgyár alábbi gépeket és földmunkákra rakodási bérbeadj a megegyezés szerinti időtartamra: TÁTRA O 31 autóbagger földkotró 2 db T 157^2 rakodógép 4 db CINSZ lánctalpas fejfeletti rakodógép 3 db A gépek bérbeadását a cukorgyár répaosztálya végzi. Telefon: Szolnok 30—81. Ügyintéző: Tóth Lajos mérnök. A Nagyalföldi Kőolaj és Földgáztermelő Vállalat motorszerelőket, adagoló beáll í tót és segédmunkásokat keres azonnali felvételre Jelentkezés a vállalat szolnoki üzeménél. Cím: Szolnok, Körösi út 46. Lőrinezy Béla üzemvezető. Fizetés: kollektív szerződés szerint Por-festék üzemünkbe heti 36—40 órás csökkentett munkaidőben foglal­koztatott férfi segédmunkásokat felveszünk. Tlszamenti Vegyiművek, Szolnok. 14—17 éves korig 8 általános iskolai végzettség­gel rendelkező fiúkat húsipari szakmunkás tanulónak szerződtetünk az 1968—69-es tanévre. Jelentkezés SZOLNOK MEGYEI HŰSIPARI VÁLLALAT munkaügyi osztályán — Szolnok, Vágóhíd ntca 70. .......... — ■ . i i f " Termelőszövetkezetek! Gépállomások! Vállalatok! Figyelem! Szászbereki Akkumulátorgyárunk raktárából azonna1 szállítható (6E10, 6E8 6E6, 6E7) tí­pusú száraz állapotban lévő új akkumulátor Félfogadás szombat kivételével naponta: 8—14 óráig. Akkumulátorgyár Szászberek

Next

/
Oldalképek
Tartalom