Szolnok Megyei Néplap, 1968. április (19. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-30 / 100. szám

I SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP im. április so. NB I. B: Dicséretes küzdeniakarás — NB II; Gól- képesebb volt a Lehel — NB III: Négy csapat győzött — Megyei I. o: Mezőtúr, Karcag az élen SZOLNOKI MTE— NAGYBÄTONYI BÄNYÄSZ 1:0 (0:0) MTE sporttelep, 2100 néző, v.: Katona. MTE: Nagy P. — Papp II., Árvái, Thékes, Mol­nár, Himer II., — Papp I., Kolláth (Palla 61. p.), Pál Nagy F., Pallai. Edző: Tóvízi István. Nagybátony: Palchu- ber — Romhányi, Kovács I., Szalai, Kupulcsik, Pozsár, Nagy A., Kovács II., S'ántha, Veres, Regős. Edző: Dávid Róbert. Kezdés után az elhunyt Dapsy Ernő, az MTE volt szakosztályvezetőjének az emlékére gyászszünetet tar­tottak. Az 5. percben Pált kétszer is lökték, egy perc múlva Kolláth beadása elsü­vített a lábak között. A 16. percben a kitörő Pallai elől Palchuber az utolsó pillanat-: bán kapta el a labdát. A nagybátonyi csatárok távoli lövései nem okoztak gondot Nagy Pálnak. Enyhe mezőny- fölényben játszott az MTE. Himer II. szöglete több fejet érintve került a kapu mögé, a 24. percben Nagy F. hátra csúsztatott fejese nem talált elől csatárt. Két perccel ké­sőbb Sántha oldálvonalról belőtt labdáját a kapufánál nehezen ütötte ki Nagy P. Nagy helyzet maradt ki a 42. percben. Pál két védő között tört kapura, előbb érte el a labdát, de 10 méteres hatal­mas lövése elsüvített a kapu mellett. Egy perc múlva Nagy F. mesteri labdáját Palchu­ber Himer II. lába előtt meg­fogta. Közben megsérült, két percig ápolták, s a játéktéren felbomlott a rend. Szünet után megélénkült a játék, váltva futottak a tá­madások. Nagy A. beadását Kovács II. nem találta el, a Kolláthét Palchuber lehúzta Sántha beadását Kovács II. perdítette, de Nagy P. védte. A 64. percben Pallai lövését a kapus kiejtette, de a be­futó Pallai nem érte el a lab­dát. Ezután döntő fordulat következett: két szögletet rú­gott a Nagybátony. A máso­diknál Nagy Pálnak minden tudására szüksége volt, hogy az egyik védő fejéről kapuba tartó labdát kitornássza. Vá­lasztámadásnál a 67. percben Himer II. 20 méterről hirte­len lövésre szánta el magát, s a labda a bal kapufa mel­lett laposan, élesen vágódott AB II. JÁSZBERÉNYI LEHEL—SZOLNOKI MÄV 2:1 (1:1) a hálóba. 1:0. Néhány percre fellángolt a Nagybátony, majd fokozatosan esett az iram, kevés esemény történt. A 83. percben Pál elfutott, de lövése mellé ment, a 85. perc­ben Himer II. szögletét Nagy F. fordulásból mellé lőtte. A két újonc találkozója nem hozott színvonalas játé­kot. A szokatlan felállításban játszó MTE érthetően nem tudta azt nyújtani, amit ko­rábban. Himer II. játszott fe­dezetet, a jobb szárnyat pedig a fiatal Kolláth—Pál alkotta. Idegen volt még számukra az új szerepkör, nem értették meg mindig egymást, s elő­fordultak hibák is. Amivel viszont mindezt pótolta a csa­pat, az a hallatlan küzdeni­akarás, a szív, a lelkesedés volt. Nem ismertek elveszett labdát, a csatárok hátramen­tek segíteni a védőknek, ön­zetlenek voltak az átadások is. Nagybátonyban tulajdon­képpen Sántha volt a jobb- szélső, Kovács H. a közép- csatár, Nagy A. a balszélső. Ezzel a három csatárral pró­bálkoztak sikertelenül. Játék­modoruk eléggé kellemetlen volt, az MTE győzelme meg­érdemelt. Jó: Nagy P. (a me­zőny legjobbja), Árvái, Thé­kes, Molnár, Himer U., Pál, Nagy F., ill. Kovács I., Nagy A. Kovács II. (pataki) További eredmények: Bp. Előre—Oroszlány 2:0, Bp. Spartacus—Pécsi Bányász 0:0, Várpalota—Szállítók 0:1, Bu­dafok—Eger 1:1, Nyíregyháza —Győri Dózsa 0:0, Komló— Özd 3:0, Kecskemét—BVSC 1:0, Miskolc—Ganz-MÁVAG 0:0. A bajnokság állása 1. Kecskemét 9 6 3 — 11: 1 15 2. Komló 9 6 2 1 16: 6 14 3. Bp. Spart, 9 4 4 1 13: 9 12 4. Eger 9 3 5 1 11: 7 11 5. MA VÁG 9 3 4 2 6: : 7 10 6. Oroszlány 9 4 1 4 13: : 9 9 1. Bp. Előre 9 4 1 4 9: : 7 9 8-9. Nyíregyh. 9 3 3 3 7: 7 • 8-9. Pécsi B. . 9 3 3 3 8: : 8 9 10. Szó. MTE 9 4 1 4 10: 12 9 11. Várpalota 9 2 4 3 9: : 9 8 12. Győri Dó, 9 2 4 3 10: :13 8 13. SzáUítók n 4 — 5 8: :11 3 14. Nagybátony 9 2 3 4 10: 10 7 15. Budafok 9 2 3 4 10: 15 7 16. Miskolc 9 1 4 4 4: 10 6 17. Ózd 9 2 2 5 3: : 9 6 18. BVSC 9 2 1 6 6: 14 S Jászberény, 800 néző v.: Miksztai. Lehel: Kohári — Pecha, Gubicz, Tóth, Józsa, Sárközi, Fülöp, Keresztesi, Moós, Bánhidi, Gulyás. Edző: Bukhár László. Szó. MÄV: Fehér — Sülé, Abonyi, Roz- mis, B. Nagy, Földes, Pago­nyi, Pintér, Józsa, Tóth II. (Dobos), Szolnoki. Edző: Hor­váth János. Az esőtől csúszóssá vált ta­lajon az első negyedórában mindkét csapat óvatosan ját­szott. A 17. percben Fülöp becselezte magát a 16-oson belülre, majd az alapvonal közelében elhúzták a lábát. A játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt Tóth nagy erővel fölé rúgta. A 16. percben Pa­gonyi elfutott a jobb szélen és éles szögből a jobb sarok­ba lőtte a labdát. 0:1. A hazai csapat támadásait biztosan hárították a jól tömörülő szolnoki védők. A 38. perc­ben Gulyás a jobbösszekötő helyén vezette a labdát és váratlanul, mintegy 25 mé­terről kapura lőtt és a patto­gó lövés a hálóban kötött ki. 1:1. Mezőnyjátékkal ért véget az első félidő. Szünet után a vendégcsa­pat kezdeményezett többet, majd a Lehel fokozatosan át­vette az irányítást. A 65. percben Keresztesi jó hely­zetben fölé lőtt. A 72. perc­ben a hazai csapat megsze­rezte a vezetést. Moós távoli, jól eltalált, lövése á bal felső sarokba vágódott. 2:1. Az utolsó percekben a MÁV szo­rongatott. Végig sportszerű, jó iramú mérkőzésen a Lehel a máso­dik félidőben nyújtott jobb játékával megérdemelten szerezte meg. idei első győzel- s*A Jó: Gubicz, Báuhidi, Moós, Gulyás, ill. Abonyi, Rozmis, B, Nagy, Földcsi. — lászlő — További eredmények: MGM Debrecen—Debreceni Elek­tromos 2:2, Kiskunfélegyháza —Cegléd 3:2, Szegedi D.— Békéscsaba 0:0, Goldberger— Kecskemét 1:1, DVSC— SZVSE 1:2, Gyula—KISTEXT 2:2, Pénzügyőr—Gázművek 2:0. A bajnokság állása 1. Békéscsaba 7 4 3 — 8: 0 11 2. SZVSE 7 5 1 1 7: 2 11 3. Cegléd 7 3 2 2 13: 9 8 4. Debr. VSC 7 3 2 2 9: 9 8 5. D. Elektr. 7 2 4 1 8:10 8 6. Szó. MÁV 7 3 1 3 9: 8 7 7. Goldberger 7 2 3 2 10: 9 7 8-9. Gázművek 7 2 3 2 14:14 7 8-9. MGM Deb. 7 3 1 3 5: 5 7 10. Pénzügyőr 7 3 — 4 10: 8 6 11. KISTEXT 7 1 4 2 9: 8 6 12. Jászberény 7 1 4 2 12:15 6 13. Kiskunf-h. 7 2 1 4 10:13 5 14. Szegedi Dó. 7 1 3 3 5: 8 5 15. Gyula 7 1 3 3 6:10 S. 16. Kecsk. TE 7 1 3 3 7:14 5 ]\B III. Északkeleti csoport SZ. VEGYIMŰVEK— MÁTÉSZALKA 3:1 (1:1) Vegyiművek pálya, 300 né­ző, v.: Pencz. Vegyiművek: Hocz (Szőke) — Molnár, Há­rom, Németh II. Mihályi, Go- gánv, Weinrauch (Munkácsi), Váraljai, Kolláth, Lévai, Germán. Edző: Somogy vári József. Kiegyensúlyozott első fél­idő után fokozatosan feljött a hazai csapat és javuló for­mában biztosan nyerte a ta­lálkozót. A sportszerű mér­kőzésen a játékvezetői hár­mas kitűnően működött. G.l Lévai Munkácsi yáraljai ill. Hocz (öngól). Jó: Munká­csi, Mihályi, Molnár, Gogány, ill. Balogh, Simon, Hutka, Uzonyi. — vári — DEBRECENI KAC— SZABÓ L. SE 4:3 (3:0) Öebrecen, 200 néző, v.: Kozma. Szabó SE: Kerék­gyártó — Nagy II., Farkas, Jancsa, Szűcs I., Sárkány, Urbán, Molnár, Nagy I. Bánhidi (Sőrés), Sánta. Edző: Podmaniczki József. Az egyetemi csapatnak szinte alig volt helyzete, mégis 3 gólos vezetést szer­zett. A vendégek többet tá­madtak, de csak szépíteni tudtak, mert több biztos hely­zetet kihasználatlanul hagy­tak. A mezőtúriak góljait Urbán, Jancsa és Molnár sze­rezte. Jó a Mezőtúrból Nagy 1., Szűcs I., Sárkány, Jancsa. — sindel — TÖRÖKSZENTMIKLÓSI VASAS­HAJDÚBÖSZÖRMÉNY 3:2 (2:1) Törökszentmiklós, 400 néző, v.: (fái. Törökszentmiklós: Simái — Öllé, Frikker, Feke­te, Erdős, Vasas II. Mezei, Ipacs, Balázs, Annus, Katona. Edző; Horváth Ferenc. A vendégcsapat tetszetősen szőtte támadásait, a hazai védők azonban két megingás­tól eltekintve jpl zárták lé az utat a veszélyes vendég csa­tárok előtt. G.: Erdős, Balázs, Uzonyi (öngól), ill. Szarka, Vajda. Jó: Frikker, Fekete, Mezei, ill. Szarka (a mezőny legjobbja), Kovács, Lantos. — n. KILIÁN SE—NYÍRBÁTORI DÓZSA 2:1 (2:0) MÁV sporttelep, 200 néző: v.: Nagy S. Kilián: Váraljai (Lőrinczi) 76. p. — Füle, Ko­vács, Juhász, Karkecz, Bod­nár, Jánka, Kelemen, Szabó, Bagi (Úri 75. p.) Tóth. Edző: Rákóczi Ferenc. A Kilián végig nyomasztó fölényben játszott, csatársora azonban még mindig nem ta­lált magára, a biztos gólhely­zetek sorozatát hagyták ki. G.: Kelemen, Jánka, ill. Pál. Jó: Váraljai, Kovács, Juhász, Kelemen, Bodnár, ill. Szabó, Major, Gyömbér. R. F. E szakközép csoport MARTFŰ—ZAGYVAPÄL- FALVI ÉPÍTŐK 2:0 (1:0) Martfű, 100 néző, v.: Ma- jercsik. Martfű; Németh — Sz. Kiss, Sütő, Mészáros, Nagy II., Szűcs, Katona, Mes­ter, Honti, Nagy I. (Szabó), Mezőteleki. Edző; Mikus Ernő. A feltűnően kevés néző előtt lejátszott mérkőzésen Honti két góljával a martfűi együttes biztos győzelmet aratott, amelynek aránya még nagyobb is lehetett vol­na, ha a hazai csatárok a csúszós, vizes füvön erőteljes, távoli lapos lövésekkel is kí­sérleteznek. Jó: Sütő, Nagy 11., Katona, Honti, ill.: Nagy, Gáspár, Mátrai I. — verbók — Megyei I. osztály Túrkeve—Jb. Vasas 2:0 (2:0) Túrkeve. 600 néző. v.: Dobos. Sportszerű mérkőzésen megér­demelt. győzelem született. Az első félidőben Túrkeve nagy ira­mot diktált, fölényben vplt, szü­net után kiegyenlítettebb lett a játék. G.: Borók, F. Kiss. Jó: az egész túrkevei csapat, — ill, Páncsics, Révfy, Inges. Túrkeve ifi—Jászberény ifi 4 :1. Tu ekévé serdülő—Martfű ser­dülő 3:í. — márki — Üjszász—Rákóczi falva 5:1 (2:0) Üjszász, 400 néző. v.: Szántó F. Már az első támadás végén, a 3. percben gólt ért el a hazai csapat, ami megzavarta a ven­dégeket. Utána is a hazaiak kezdeményeztek, több gólbély- tet dolgoztak ki, és ezek egy részét értékesítették. A vendé­gek nagyarányú vereségéhez hozzájárült kapusuk indiszpo- náltsóga. G.: Farkas 2, Nagy 2, Simpn, illetve Dósa (11-esből). Jó: Simon. Kovács I, Bor$s, Ko­vács II, Farkas, ill. Susá, Var- czag Ti, Perei. Üjszász ifi—Rákóczifalva ifi 4:1. , ■ _ cs ***** a Karcag — Jászárokszállás 2:1 (0:1) Jászárokszállás. 600 néző, v.: Asztalos. Az első félidőben a hazaiak támadtak többet és vezetést is szereztek. A máso­dik félidőben nagy védelmi hi­bákból a vendégek nemhogy csak kiegyenlítettek, hanem ve­zetéshez is jutottak. A hazaiak továbbra is lelkesen támadtak, de támadásiak elakadtak, a ki­tűnően védő karcagi kapuson. G.: Vivát 2. ill. Kóczián. Jó: Szabó (a mezőny legjobbja), — Vivát, Pékár, Kovács E., Antal I, ill. Rédei, Zsólya. Karcag ifi—Jászárokszállás ifi 2:0. — farkas — Jászjákóhalma—Tószeg 5:1 (0:1) Jászjákóhalma, 400 néző. vezet­te: Kállai. A mindvégig nagy iramot diktáló hazai csapat csak fordulás után tudta gólokra vál­tani mezőnyfölényét, a lelkesen küzdő vendégekkel szemben. — Jászjákóhalmában a 62. perctől Nagy I sérülése miatt Csillag játszott. G.: Farkas 3, Ignácz, Kaptás, ill. Zsidai. Jó: az egész Jászjákóhalma, ill. Zsidai, Fe­kete. Cslnger. Jászjákóhalma ifi—Tószeg ifi 3:3. — sass — Mezőtúri AFC—-Tiszaföldvár 1:0 (1:0) Mezőtúr. 400 néző, vezette: Hornyák. Változatos, jó iramú izgalmas mérkőzésen megérde­melten győzött a hazai csapat. G. Iglódi T. Jó: Iglódi I, Gom­bás. Dávid. Mikes, ill. Szelindi, Berta. Kávási. Mezőtúr ifi—Tiszaföldvár ifi 3:3. — sindel — K-mártoni TE—Kunhegyes 4:3 (1:0) Kunszentmárton, 400 néző, v.: Nagy. Az első félidőben a KTE védelme, másodikban a csatársora játszott jól, s 4:l-es vezetés után súlyos védelmi hi­bák miatt majdnem pontosztoz­kodás lett a sportszerű mérkő­zésen. G.: Kácsfalvi 2, Oláh, Imrei, ill. ördög 2. Dobák. Jó: Bozsik, Szabó. Földi, Oláh, ill. Tar, Szabó, Bálint. Kunszentmárton ifi — Kunhe­gyes ifi 2:2. — lázi — Középtiszai MEDOSZ—Szolnoki Cukorgyár 4:1 (1:0) Kenderes, 250 néző, v.: Höfflinger. Sze­merkélő esőben változatos jó iramú mérkőzést játszott a két csapat. Az első félidőben ki­egyenlített játék volt, a máso­dikban jobban és erőteljesebben játszottak a hazaiák és megér­demelten győztek. A játékvezető jól működött. Ä második fél­idő 28. percében Gyémánt (Cu­kor.) kiállítva. — G.: Baktai 2, Vadicska, Sziráki. ill. Kolláth (11-esből). Jó: Fehér, Fábián, Sziráki, Sípos, ill. Munkácsi. Cukorgyár ifi—Középt. ifi 9:1. — ferenczi — A bajnokság állása 3. M-túri AFC 6 4 2 ___ 16: 8 10 2. Karcag 6 4 2 — 7: 4 10 3. Üjszász 6 4 1 1 16: 7 9 4. Túrkeve 6 3 2 1 9: 4 8 5.Tiszaföldvár 6 4 _ 2 5 : 3 8 6. Szó. Olajb. 6 3 1 2 8: 3 7 7. Jb. Vasas 6 3 1 2 7: 5 7 8. Tószeg 6 3 1 2 9:11 7 9. Rákóczifalva 6 2 2 2 7:10 6 10. J-árokszáll. 6 2 1 3 12: 7 5 11. K. MEDOSZ 6 1 3 2 8:11 5 12. Já kőhalma 6 1 2 3 7: 7 4 13. Km. TE 6 2 — 4 8: 9 4 14. Szó. Cukor. 6 1 2 3 8:17 4 15. Kunhegyes 6 — 1 5 3: 8 1 16. Cibakháza 6 — 1 5 1:17 1 Az ifjúsági bajnokság állása 1. Karcag 6 5 1 11: 5 11 2. Túrkeve 6 5 _ 1 21: 7 10 3. Üjszász 6 5 — 1 18: 6 10 4. Szó. Cukor. 6 4 1 1 21: 4 9 5. Tiszaföldvár 6 4 l 1 15: 7 9 6. Tószeg 6 3 2 1 26: 7 8 7. Jb. Vasas 6 3 1 2 17:11 7 8. Mezőtúr 6 2 3 1 8: 9 7 9. Szó. Olajb. 6 3 — 3 19: 7 6 10. Kunhegyes 6 2 1 3 15: 8 5 11. Rákóczii. 6 2 1 3 10:10 5 12. K-márton 6 1 1 4 7:16 3 13. K. MEDOSZ 6 1 1 4 4:28 3 14; Jákóhalma 6 1 5 6:14 1 15. J-árokszáll, 6 — 1 5 2:26 1 16. Cibakháza 6 — 1 5 0:35 1 Lövészet Vasárnap Szolnokon, »r. MHSZ lőtéren bonyolították le a Magyar Népköztársasá­gi Kupa II. osztályú lövész- verseny második fordulóját puska verseny számokban, a Sz. MÁV és a Zalka ’ kö­zött­Eredmények. Sportpisztoly 60 löv. összetett férfi csapat: 1. MHSZ Sz- MÁV 1981, 2. MHSZ Zalka 1972 kör. Egyé­ni: 1. Dénes (Zalka) 521. 2. Szitvási (Z) 510, 3. Polgár (MÁV) 508 kör. Férfi stan­dard 60 löv. összetett cs-: 1, Sz. MÁV 1994, 2. Zalka 1964 kör. E-: 1. Polgár 506, 2. Ve- szelszki (MÁV) 503, 3. Szil­vása 503. Ifjúsági standard 60 löv. összetett cs.: 1- Sz. MÄV 1326, 2. Zalka 023 kör. E.: 1. Kovács (MÄV) 499, 2. Antal (Z) 464. 3. Papp (2) 459. Kézilabda NB I B HBNA—Martfű 25:15 (9:10), Budapest, 10o n., v.: Bodó. Martfű; SzasZák, Kurilla, Fabulya Kesjár, Gellér, Gá- lik. Sándor. Csere: An­csán, Tóvizi, Barabás, Boros. Az első félidő­ben a martfűiek okosan le-- ■Lassították a játékot Csak tiszta helyzetekből lőttek kapura és biztosan tartot­ták kezükben a játék irá­nyítását. A második fél­tjében érthetetlenül telje­sen tervszerűtlenné vált a játékuk, magukra hagyták kényszeríteni a vendéglátók játékmodorát és ez végze­tessé vált számukra. Ráadá­sul mindkét kapusuk ismét csődöt mondott és ez jelen­tősen hozzájárult a nagy­arányú vereséghez. Gd.; Kes­jár 7, Fabulya, Kurilla, Gel­lér 2—2, Gálik, Sándor 1—1. NB II. NŐI. Kőbányai Gyógyszer— Martfű 6:5 (2:3), Martfű, 200 n., v.: Szabó. Martfű: Csató — Hrutka, Kovács, Szilágyi, Hajdú, Fújsz, Ábrók. Cs.: Boros, Kazinczi, Sándor- Az első gól csak a 15. percben esett, mert a martfűi véde­lem hibátlanul működött és a vendégék kapusa is jól vé­dett Kovács első gólját még két másik gyors góllal tol­dotta nieg, de Szilágyi sú­lyos védekezési hibájából a vendégek egyenlítettek, sőt a vezetést is megszerezték. A cipőgyáriak tudományából már csak kapufára tellett, amiből a mérkőzés folyamán 12-t gyűjtöttek. Büntetőből szépítettek, de előzőleg egy másikat kihagy­tak. Gd.: Kovács 4, Fújsz. Jó: Kovács Csató. — róják — FÉRFI. Bp. Híradó—Kilián SE 22:17 (7:6), Budapest, v.: Fulmer. Kilián; Hegedűs — Molnár, Zobar 5, Szabó, Vá­rai 6, Komáromi 2, Schwert- ner 4, cs.: Kiss, Bíró, Dor- nyi. Kilián támadásokkal in­dult a mérkőzés és szép szélső akció révén gól szüle­tett A Híradó, főleg a ma­gas átlövőket igyekezett já­tékba hozni és a Kilián vé­delmi falát áttörni. A má­sodik félidő első időszaká­ban a Kilián kezdeménye­zett többet és 8:7-re veze­tett. A Híradó jobb csere­sora révén fokozta az ira­mot és 18:14-re elhúzott. A Kilián csatárokat a játékve­zető tévedésed sújtották, so­rozatosan elfelejtette alkal­mazni az előnyszabályt. A mérkőzés hajrájában a Kili­án növelte az iramot, de öl- gólos hátrányát nem tudta ledolgozni. H. A május elsejei műsorból Május elsejét a sportolók is érdekes, változatos műsor­ral teszik eseménydússá. Szolnokon, a Tisza-parti Dó­zsa pályán röplabda és te­niszverseny kezdődik dél­után 2 órától. Az MHSZ lő­téren „Szabad Május 1.” lö­vészversenyt rendeznek reg­gel 8 órától a Sz. MÁV, az MHSZ és a Kilián részvéte­lével. A Damjanich-uszodá- ban délelőtt ünnepi úszóver­seny lesz, az Olajbányász pályán rendezik “meg kézi­labdában az úttörő olimpia városi döntőjét, reggel 9 órá­tól. Ugyancsak az Olajbá­nyász pályán bonyolítják le a kispályás labdarúgó mér­kőzéseket és most is lesz női labdarúgó-mérkőzés. A szabadtéri színpadon torna, cselgáncs, vívó és súlyemelő bemutatót tarta­nak. A délutáni műsorból az MTE salakmotorversenye és a Sz. MÁV—Bp. Előre lab­darúgó találkozó emelke­dik ki. Túrkevén az Autójavító SE délelőtt fél 11-kor úttö­rő, serdülő, ifjúsági és fel­nőtt korcsoportokban birkó- zóversenyt rendez. Nevezett Szolnok, Mezőtúr, Török­szentmiklós, Karcag. Gyoma, Dévaványa és természetesen Túrkeve. Jászberényben, a Salgótar­jáni Bányász NB I-es labda­rúgó-csapatát várták. Kül­földi meghívás miatt azon­ban a Bányász nem tud jön­ni, helyette az NB II Közép­csoportjában listavezető Sal­gótarjáni Kohász látogat el Jászberénybe. Törökszentmiklóson asztali­tenisz, sakk villámtorna, ví­vó, súlyemelő bemutató, bir­kózóverseny. kosárlabda, ké­zilabda és labdarúgó vil- lámtoma lesz. Bánhalmán a Középtiszai ÁG KISZ bizottsága az MRSZ-szel közösen lövész­versenyt, motoros repülő és hajómodellező bemutatót, motoros ügyességi versenyt rendez, 16 órakor pedig Bán­halma és Tiszaszentimre kö­zött labdarúgó-mérkőzésre kerül sor. Kengyelre a Szol­noki vegyiművek labdarúgó csapata látogat Mezőtúron délután 3 óra­kor a MAFC—Szövetkezeti válogatott női labdarúgó­mérkőzést tekinthetik meg az érdeklődők, utána a MAFC—Bp. Telefongyár fér­fi mérkőzést bonyolítják le. Tószegen a Kilián SE NB TII-as labdarúgó csapata játszik. Kunszentmártonban a gim­náziumi pályán bonyolítják le kedd délután és szerdán, egész nap a Körös-Kupa ko­sárlabda tornát, Szolnok és Törökszentmiklós csapatai­nak részvételével. 1-én dél­után ,a Szolnoki MÁV kom­binált labdarúgó csapatát fo­gadja a KTE. B. Nagy Is résztvett a megyei bajnokságon Vasárnap rendezte a Szolnok megyei vívó szövetség mind a négy fegyvernemben az ez évi megyei felnőtt egyéni bajnok­ságot. A MÁV 30, a T-miklós 1 vívót indított. A versenynek kü­lön színt adott B. Nagy indu­lása párbajtőrben és ez a szám volt a legnívósabb. Az első hely holtversenyben dőlt el B. Nagy javára Daniccsal szemben. Jó támadásokat és tempó . akciókat láthattunk. Férfi tőrben az el­sőség Patkós és Szántó között ugyancsak holtversenyben dőlt él Patkós javára. Ball István sok kihagyás után megállta ha­lyét. A női tőrt közepes színvona­lon Németh I nyerte Németh íl előtt. Kardban Munkácsi, Cseh és Fehér lett a sorrend, mérsé* kelt teljesítménnyel. Eredmények: Párbajtőr: t. B, Nagy 4. 2. Danics 4, 3. Ifj. Gé Kiss 3 gy. Férfi tőr: 1. Patkós 6, 2. Szántó 6, 3. Ball 5 gy. Női tőr: 1. Németh I 5, 2. Németh II 5, 3. Radácsi 4 gy. Kard: 1. Munkácsi 7,, 2. Cseh 6, 3. Feher 3 gy. Valamennyi Szó. MÄV. — g, Kiss — Asztalitenisz NB II. NŐT Bp. Építők-^-Szolnpki MÁV 15:1 Szolnok, Ságvári körúti iskola, vez.: Szöllősi—Kovács. A szol­nokiakat ezen a mérkőzésen a Varga, Kiss. Szöllősi. Kőrnár Összeállítású csapat képviselte. A jobbára tapasztalatlan fiata­lokból álló együttesben nem volt megfelelő átütőerő, a gyors és korszerű játékstílus­ban játszó fővárosiakkal szem­ben. A szolnokiak egyetlen győzelmét Varga Mária sze­rezte. — bgy — FÉRFI Tipográfia—Jb. Lehel 9:7. A Jászberényién sorralcerült talál­kozón nagy küzdelemben meg­érdemelten győzött a fővárosi csapat. Ezzel a második hazai vereséggel nehéz helyzetbe ke­rült a Eéhel, s nem sok remény van aa NB H-ben vajé bentma* rakásra. Gy.: Újvárt 4; serényi 3, Szinté 1. Ebenhardt 1, ' ill, Reisz 3, Szarvas, Kovács 2—2, — 14*Ü6 — Totó eredmények 1. Budafok—Eger l :l x 2. várpalota—Szállítok 0:1 a 3. Mlskplc—Ganz-MAVÁG 0:0 * 4. Kecskemét—BVSC 1:0 1 5. Kisterenye—EVTK 2:0 l 6. Kazincbarcika—BEAC 1:1 x 1. Tűzoltó Dó.—Esztergom 3:2 1 8. Pénzügyőr—Gázművek 2:0 1 S. Máza-Szászvár—PVSK 3:1 1 10. Brescia—Roma 1:0 1 11. Cágliari—Varese 2:1 1 12. Mantóva— Flórentina 1:2 2 13. Torino—Napoli 1:2 • +T 14. Nagyk. VT?—Szomb, Is* | r

Next

/
Oldalképek
Tartalom