Szolnok Megyei Néplap, 1968. április (19. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-26 / 97. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. április 26. TAJJRÁ baHka A Szovjetunióban az idén 21 milliárd rubelt fordítanak a tudomány, a közoktatás és a kultúra fejlesztésére. Az ál­lami költségvetésnek ez a legnagyobb tétele és jóval felülmúlja a védelmi kiadá­sokra előirányzott összeget, ami 16 milliárd 700 millió rubel. A Szovjetunióban a tudomány termelőerő, amely előre viszi a gazdaságot, a szovjet társadalom szellemi és anyagi fejlődését. A szov­jet tudományos intézmények­ben és főiskolákon 750 ezer tudós és tudományos mun­katárs dolgozik. A világ tu­dományos dolgozóinak 25 százaléka a szovjet intéze­tekben és laboratóriumok­ban tevékenykedik. * Á beteg, aki olvasásnál képtelen a lapozásra, ezt az akadályt is elháríthatja an­nak a készüléknek a segít- . ségével, melyet a brit „Cam­bridge Intsruments” konst­ruált. A villamos berendezés levegő kifúvása és beszivása segítségével működik. A mikrokapcsoló útján lehelet­tel mozgásba hozott szerke­zet végzi a lapozást. V a i Tíz Pszkav környéki (Szov­jetunió észak-nyugati része) paraszt zenész, aki segítséget nyújt Dmitrij Sosztakovics- nak az orosz dalok 16 köte- , fces antológiájának összeállí- ' tusában, koncertet adott a l teningrádi zeneszerzők Ulub- > iában. A folklór-zenekutatók ké­résére régi dalokat mutat­tak be, melyek közül sok a XVII. századból szárma­rik. Az együttes legidősebb tagja, Praszkovja Szudako- va, 82 éves. A többi részt­vevő sem sokkal fiatalabb. X folkloristák érdeklődéssel • tanulmányozták a parasztok maguk készítette hangszereit is: a dudát, a pásztorkürtöt, sípot, $ A múlt évben kétezer le- fvélhordőt haraptak meg Nyugat-Németországban a kutyák. A nyugatnémet pos­taügyi miniszter elrendelte, hogy a levélhordókat kutyá­kat elriasztó porhintővei lássák el i w Házasságuk 30. évforduló^ ját ünnepelték Vera és Ge- devan Hvincsiasvili, Meore- szviri grúz hegyi falu lakói. Az ünnepi asztalnál kiter­jedt családjuk tagjai gyűl­tek össze: 2 lányuk, 13 uno­kájuk, 5 dédunokájuk, csak­nem 30 unokahuguk és uno- Jcaöccsük. Gedevan, áld betöltötte 110. életévét — 1877—78-ban részt vett az orosz—török háborúban. Dolgozott az el­ső grúziai vasút építésén, majd a hegyekben pásztor- kodott. Egy olasz expedíció a rit­kán lakott Comodo szigetén (Kis Szunda szigetek) élő állatokat találtak, amelyek az ú. n. tirannosaurus jel­legzetességeire emlékeztet­nek. Ez az állatfajta 50 mtl- Uó évvel ezelőtt élt. : Usszurijszkban, a Szovjet Távol-Keleten új cipőgyár épült. A 19 automatizált ter- melőszalagból álló gyár évi kapacitása 3,5 millió pár lábbeli lesz. A gyár beren­dezésének egy része import­ból származik. Ez lesz a Szovjetunió egyik legna- «*übb. cipőgyára* Április 26., péntek Ervin Naip kél: 4.36 h- h-kor. A Hold kél: 4-06 h-kor, nyugszik: 17.48 h-kor. Packázik a gáz „hivatal“ — A tempósok dilemmája — Arra a kérdésre, hogy milyen szolgáltatást végez a Tempó, legalább huszonöt vagy ennél is több munka­nemet sorolhatnánk. S nincs ebben semmi különös, hi­szen szolgáltató szövetkezet­ről lévén szó, az a feladata, hogy minél több mindenben segítségére legyen a dolgozó embereknek. A Tempó ve­zetői, dolgozói erre töreked­nek, s igyekeznek mind több megbízatásnak gyorsan, pon­tosan eleget tenni. Ha hagy­ják őket! Mert jelenleg ilyen gondjuk is van. Eddig zavartalanul eleget tehettek azoknak a megbí­zóiknak, akik azt kérték* cseréljék ki részükre a gáz­palackot. Két órahossza sem kellett, s már a megrendelő lakásán volt a tele palack. De hogyan lesz ezután? — Ugyanis, az illetékes szerv közölte a Tempóval, hogy a szolnoki telepen nem adnak részükre palackot, csupán a száj öli töltő telepen. Az in­dok, nem tekintik őket a lakosság mégbízottainak. Ha a szomszédék Pistikéje pat­tan kerékpárra, s elviszi az üres palackot, minden to­vábbi nélkül kicserélik. A Tempó azonban hiába vesz fel megrendelést, vagyis ha eleget akar annak tenni, egy-két palackkal is a sza- joli telepet kell megjárniok. Idejében szólunk, mert ta­lán még lehet változtatni ezen az érthetetlen és bü­rokratikus intézkedésen, amelyet a Tempó közvetíté­sével a lakosságot bosszant­ják. •— nk —• Szerkesztőségi közlemény Lapunk április 24-i, szer­dai száma — mint ,azt több olvasónk is joggal kifogá­solta — oldalhiányosan je­lent meg. A vidékre expedi­áit példányok jó részében a 2. oldal üres, az 5. oldal pe­dig halvány, kihagyásos. A technikai hibáért olva­sóink elnézését kérjük. Te­kintve, hogy lapunkat a szerkesztőségtől független Szolnoki Nyomda Vállalat állítja élő. kiadóhivatalunk az üzem vezetőinél eljárt a felelősség megállapítása ügyében. Megszöktek a rácsok mögül Ot évet kapott a főkolompos Valamivel több mint 4 hónappal ezelőtt történt, hogy Kóródi Mihály, aki az elmúlt év végén különböző lopások és más bűncselek­mények miatt előzetes le­tartóztatásban várta, hogy felelősségre vonják, elhatá­rozta: az új évet nem a bör­tönben kezdi. Ez az „új lap nyitás’’ azonban nem a be­csületes élet megkezdését jelentette, hanem újabb bűncselekmény elkövetését* Elhatározta, hogy megszö­kik. A vele egy fogdában lévő P. I.-vel megbeszélték a tervet és amikor a rájuk vigyázó rendőrnek mosdóvi­züket kiadták, kérték, hogy nézze meg a fekhelyüket^ mert az szennyes. A szolgá­latot teljesítő rendőrt az ágy vizsgálata közben le­ütötték, majd a folyosón lé­vő rácsot kifesz;tve a köz­ben a szomszédos cellából átbújó Cs. A. fiatalkorú bű­nözővel együtt megszöktek. Az éjszaka leple alatt el­mentek Kóródi elvált fele­ségének lakására, betörtek és élelmet, ruhaneműket loptak, majd a város végé­nél lévő, a Rákóczi Tsz nagy szalmakazlában fúrtak maguknak búvóhelyet. A lyukat úgy kiépítették, hogy ott gyertyával is vilá­gítani tudtak. Az éhség 2 nap múlva ki­csalta a szökevényeket a szalmalyukból és éjszaka élelemkeresésre indultak. — Betörtek a város végéhez egészen közeleső egyik ve­gyesboltba. onnan cigaret­tát, élelmet és italt loptak, majd visszamentek a rejtek­helyre. Január 6-én újból elfogyott az élelmük és is­mét az előbbi boltba akar­tak betömi. Ott azonban már figyelték őket. Észre­vették a veszélyt és igyekez­tek menekülni. Cs. A.-nak sikerült is egy lopott kerék­párral Szajolba, majd onnan Budapesre jutnia, ott azon­ban még aznap, mint tár­sait, elfogták. A bíróság a napokban tárgyalta ügyüket, s Kóró­di Mihályt 5 évi. P, L-t I évi és 10 hónapi szabadság- vesztésre, Cs. A.-t javítóin­tézeti nevelésre ítélte. Az ítélet jogerős. SZÍNHÁZ A szolnoki Szigligeti Színház Szolnokon este 7-kor: Haway rózsája, bérletszünet. A szerda délután betegség miatt elmaradt előadás ma délután 3 órakor lesz: Haway rózsája (Eg- ressy bérlet),-f---------------1 M OZI L_. J Szolnok: Vörös Csillag: A tö­kéletes úriember, Tisza: Háború és béke IH., — MÁV: Egy ma­gyar nábob, Kárpáthy Zol­tán. — Jászberény: Lehel: Csapda. Kisújszállás: Ady: Zse­niális megoldás. — Kunhegyest Szabadság: Vadölő. Kunszent ­márton: Körös: délután: Ha sze­reted hazádat, este: Kalandorok, Mezőtúr: Béke: szünnap, Dó­zsa: A szűz jegyében. Szabad­ság: A 4-es labor őrültje. Tisza­füred: Tisza: Fantomas a Scot- Iand-Yard ellen. Törökszemmik- lós: Dózsa: Fiúk a térről. Túr- keve: Vörös Csillag; Azok a csodálatos férfiak. RÁDIÓ KOSSUTH BADXO: 8,20: Jelena Obrazcova és Fia- viano Labo énekel. 8.59: Szerep­játszók. 10.10: Óvodások műso­ra. 10.30: Édes anyanyelvűnk. — 10.35: Mezei csokor, 10.59: Lot­tóeredmények. 11.00: Iskolarádió. 11.30: Liszt-zongoramüvek. 12.15: Tánczenei koktél. 13.06: Barokk muzsika. 14.00: színes népi mu­zsika.— 14.30: A Gyermekrádiö műsora napköziseknek. 15.15: Dzénetek. — 15.55: Karl Böhm próbál. 16.42: A Stúdió 11 iát. szik. 17.15: Dzsamile. 17.40: Nyi­tott stúdió. 18.00: Uj Zenei Új­ság. 18.40: Melis György magyar nótákat énekel. 19.36: A setu- ball hullámtörés. 21.02: Ritmikus percek. 22.20: Jasha Helfet* he­gedül. 22.37: Cigánydalok, csár­dások. 23.00: A XX. század ze­néjéből, 23.40: Szirmai Albert — Gábor Andor operettjeiből. Kcmifz Ágost 125 éve, 1843. április 28­án született Kanitz Ágost botanikus. Nagykőrösi kö­zépiskolája után a bécsi egyetem orvosi fakultására iratkozott be, majd a leydeni és párizsi egyetemen faily- tatta tanulmányait. 1869- beit a magyaróvári gazda­sági akadémia tanára lett. Fiatalon, 29 éves korában a kolozsvári egyetem taná­rává nevezték ki. Itt meg­szervezte az egyetemi her­báriumot és növénytani in­tézetet. A Magyar Tudományos Akadémia tagságán kívül fiatalon lett tagja számos külföldi tudományos tár- saságiiak és a Firenzében székelő nemzetközi botani- kai bír&'óbizottságnak. Májusban gépkocsi nyeremény­betétkönyv sorsolás Az Országos Takarékpénz­tár május 20-án, Szombat­helyen rendezi a gépkocsi nyereménybetétkönyvek 28. sorsolását. A húzáson a ja­nuár 31-ig váltott ötezer és tízezer forintos betétköny­vek vesznek részt. A gép­kocsira takarékoskodók egyébként készülődhetnek az augusztusi húzásra, április 30-ig válthatnak rá ..belé­pőt”: ötezer és tízezer fo­rintos betétkönyvet. — KIVÁLÓ dolgozó ki­tüntetéseket és jutalmakat osztanak ünnepélyes keretek között szombaton a szol­noki cukorgyárban. Az ün­nepség után a gyár kultúr- otthonában szórakoztató műsor és tánc leszt Várható időjárás: észak- nyugat felől átmenetileg megnövekvő felhőzet, legfel­jebb a Dunántúlon és az északi megyékben kisebb esők. kel, futó záporokkal. Időn­ként élénk, északnyugati, északira forduló szél. A nap­pali felmelegedés tovább mérséklődik. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között. — AZ ORSZÁGOS Fil­harmónia bérleti hangverse­nyén Karcagon a napokban Verdi Rigoletto című ope­rájának hangversenyszerű előadására került sor. — Olyan kitűnő előadóművé­szek léptek fel mint László Margit, Réti József, Várhe­lyi Endre. Breitner Tamás vezetésével a postás szimfo­nikus zenekar működött közre. — A JÄNOSHIDA és Vi­déke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet felvásárlási üzemága az el­ső negyedévben 350 mázsa házi tésztát vásárolt, me­lyet Miskolcon Özdon, Ka­zincbarcikán és Budapesten értékesítettek. — MARTFŰN, az ország egyetlen cipőipari szakkö­zépiskolájában tizenkilencen érettségiznek az idén. A szakma iránti érdeklődésre való tekintettel a jövő tan­évben már két első osztály indul, ahová hetvenkét ta­nulót iskoláznak be. Az el­ső osztályosok zömének kollégiumi elhelyezést biz* kosit az intézet, — TÉRÍTÉSMENTES vér­adást szervezett a helyi Vöröskereszt Kőtelken és Tiszavárkonyban a hét ele­jén. Az előbbi községben száznégyen, az utóbbiban heftvenketten adtak vért. — A KÖLTÉSZET napja alkalmából író—olvasó ta­lálkozó lesz április 28-án a karcagi Csokonai könyvtár­ban, ahol Kiss Tamás költő találkozik olvasóival és az érdeklődőkkel. — NAPONTA több mint háromszáz felszállást hajt végre a megyénk területén dolgozó növényvédő szolgá­lat tizenegy repülőgépe. Az őszi kalászosok tavaszi fej­trágyázását befejezték, és jelenleg a nagykunsági, va­lamint a jászsági földek búzavetésének vegyszeres gyomirtását végzik. Dr. Reischl Antal, a szö­vetség elnöke nyitotta meg a tanácskozást, majd Csaba László főtitkár terjesztette elő a szövetség elnökségének beszámolóját. Rámutatott, hogy a legutóbbi közgyűlés óta sok fontos kérdésben Si­került kialakítani egységes véleményt. A tipizálásban például már nem az egész Épület egységesítése a cél. TÍZPERCES áru-propa­ganda filmet készít a mart­fűi Tisza Cipőgyár termé­keiről Németh István film­rendező. — FÉLMILLIÓ kacsátdol­goz fel az idén az OBV tö­rökszentmiklósi gyáregysége. Az ízletes szárnyast egész­ben és darabolva árusítják, hogy jobban kielégítsék a vásárlók igényeit. A szezon már megkezdődött. — TÖRÖKSZENT MIKLÖS Város és járás magánautó­sai is létrehozták az autó­klub járási alcsoportját, — amelynek elnökévé Bihari Lajost, titkárának Pólya Já­nost választották. A klub­ba való belépés és az ügy­intézés Törökszemtmiklóson, a gyógyszerraktár irodájá­ban, Felszabadulás út 6. szám alatt történik. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik tragikusan el­hunyt férjein, illetve édesapánk Szabó József temetésén résztvettek s fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Szabó család. hanem szerkezeti egységek tipizálása, ami lehetővé te­szi az épület változatosabb formáinak kialakítását Részletesebben kell foglal­kozni a városépítés gazdasá­gi vetületeivel. Az építészet és az építőipar kölcsönös fej­lődése érdekében meg kell teremteni az eddigi eredmé­nyekhez méltó és tárgyila­gos építészeti kritikát, .... Az építőművészek közgyűlése PETŐFI RADIO: 10.00: Budapesti beszélgetés Ella Fítzgeralddal. 10.45: A ré­gi Metropolitan nagy énekesei, XVIII. 11.13: Zenés esi; öt tétel­ben. 12.17; Válaszolunk hallga­tóinknak. 12.32: Balettzene. — 13.05: Szép mágyar novel’a. — 13.15: Dubarry. 14.00: Kettőtől— hatig. — 18.10: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 13.40: Láttuk — hallottuk. 19.00: Kap­csoljuk az Erkel Színházat. Verdi: Nabucco (felúütás). — 22.00: Könnyűzene. 22."0: A po­litikai irodalom legújabb köny­veiről. 22.40: George Malcolm csembaló-estje a Zeneakadé­mián. PETŐFI RÁDIÓ MŰSORÁBÓL — Kettőtől hatig —■ 14.00: Hírek. Időjárás — 14.08: Mai témák, mai da­lok. Márkus László énekel — 14.IS: Rossini: Teli Vil­mos. Részlet — 14.30: Bé­lyeggyűjtők öt perce — 14.35: Délutáni frissítő — 15.15: Fenntartott hely. Aktualitások — 15.40: Az MRT szimf. zenekarának új felvételeiből — (Glinka, Svendsen) — 16.00: Hírek. Időjárás — 16.05: Alpár Gitta és Richard Tauber énekel — 16.20: Tavaszi riadó. Kovács Vilmos ver­sei (Mécs Károly és Med- gyesi Mária) — 16.30: Hangszerszólók (Km. Fi­scher Annié, Pablo Casals, Vladimir Horowilz, Hen­ryk Szeryng) — 16.50: Magánvélemény, közügyék­ben. Szántó Jenő műsora — 17.00: Ötórai tea. BUDAPEST: 8.03: Iskola-tv. 17.58: Hírek. — 18.05: A Magyar Hirdető műso­ra. 18.10: A’mi őrsünk. 18.35: A dolgok eredete. 19.00: Tv Minta­bolt m. 19.45: Esti mese. 26.00: Tv-hlradó. 20.20: La Fontaine mesél. A róka és a holló. 20.45} Nótaszó. 21.00: A játszótársunk! mondd, akarsz-e lenni? m. for­duló. 22.15: Tv-hiradó — 2. kin adás, POZSONY: 17.45: Hogyan gyártják a. Ka« rosszéket? 18.15: A kamera előtt az Ifjú Szemmel ciklus idősze­rű politikai hetilapja. 19.00: Tv- hiradó. 19.35: Korzikai képes­lap. 20.00: Kíváncsi kamera. —t 21.10: Kulturáls életünk —21.45: Tv-híradó. 22.00: A fiira törté­nete. (Dokumentumfilmgyártás a második világháború idején), BECS: 18.08: Iskolatelevízió V. osztá­lyosoknak. — 11.00: A meztelen Maya fism.) — 18.00: Francig nyelvlecke. — 18.20: Jóéjszkát, gyerekek, 18.30: Osztrák képek, 19.00: John Draka titkos meg­bízatása (16.) 19.21: Ez biztosan érdekelni fogja! Tanácsok a hétvégére! 19.27: Műsorismerte­tés. 19.45: Tv-híradó. 20.15: Pás rizsi aktualitások. K.’JO: Tv-hin adó, BELGRAD: 17.15: Az ön keresztrejtvénye, 18.20: Mi fiatalok. 19.05: Spekt­rum. 20.35: Egy játékfilm, 22.059 Tíz jelenkori jugoszláv építész, — 22.35: Sosztakovícs: Zongora kvintett. BUKAREST: 16.30: Legkisebbek műsora. 17.00: Sport aktualitások. 17.20: Jelentés a közúti forgalomról. 17.30: Orosz nyelvtanfolyam. — 10.00: Iskolai antológia. — 18.30: A tv esti híradója. 18.50: Időjá- rSsjelentés és hirdetések. 19.00: Zenei stúdió. 19.30: Irodalom a képernyőn. 19.50: Látkép Ol­tencháról. 20.00: Reflektor. 20.159 Játékfilm: „La Escondida’’. —■ 22,00: A tv éjszakai híradója. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Vlrágh Iván Telefon.: Szerkesztőbég! 26—93, 23-20. 28—69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok L sz. Irodaház Index-szám: 25 068 A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei posta­hivatalok és fiókposták terjesz­tik. A lap előfizethető bármely postahivatalban és kézbesítőnél, Előffwtésl ár I hór.vora 17 Ft, Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezetőt Mészáros Sánif\9

Next

/
Oldalképek
Tartalom