Szolnok Megyei Néplap, 1968. április (19. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-26 / 97. szám
1908. április 26. SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 3 BÚCSÚSOROK VINCE BÁ Szerkesztőségi folyosónkon reggel szétrebbent a szomorú hír. Meghalt Vince bácsi. Előszedtük a központi lapokat. Igen, ott van, fehéren-fekeién, Busi Vince, a harcostollú újságíró, író tragikus hirtelenséggel elhunyt Budapesten. Hatvankét éves volt. Nekünk Vince bácsi. A szolnoki újságíró társadclomnak kicsit külön halottja is. Innen, a Nagykunságból, Mezőtúrról került a Jövendőnk, a falusi olvasóknak szóló képes folyóirat főszerkesztői székébe. Utóbb a Képes Újság főmunkatársa, egyben a szerkesztőség párititkára is volt nyugdíjazásáig. Pesten, a Duna-parton lakott, de ez neki csak arra volt jó, hogy eszébejuttassa a Tiszát, a Berettyót. Még nemrégen Szolnokon járva újságolta, elcseréli pesti lakását, s vagy ide, vagy Mezőtúrra kölftizik. És hogy majd írogat lapunknak ismét. Az újságírást ugyanis itt kóstolta meg. Mezőtúrról küldözgette írásait a Néplapba. Az olvasók szerették. Aztán az írás olyan szenvedélyévé lett, hogy utolsó napig nem tudott megválni tőle. „Hazajárt” hozzánk is. Szinte havonta megjelent a szolnoki szerkesztőségben. tréfálkozott velünk. Derűs, jelle- mes, kommunista ember veit. A párt régi harcosa. Még kubikos korában kapcsolódott be a mozgalomba. Könyvet is írt a mezőtúri 19-es eseményekről, Szökevények címen. Nagyon szerette szülő megyéjét. Itt mindenki Vince bácsija volt■ Nekünk is az marad, emléke így marad meg bennünk. Biztos alapokon Rónyai László tsz párttitkárt kereste fel munkatársunk azzal a kérdéssel, hogy mit és hogyan dolgozott és dolgozik a közeljövőben alapszervezetük. A válaszból kiderül: Ahogyan az alapszervezet tagjai olvastak és egyre többet hallottak az új gazdasági mechanizmusról, újabb és újabb kérdések merültek fel. Olyan például, hogy hogyan értsék az önállóságot? A pártvezetőség nem sokáig tanakodott. Taggyűlést hívott össze. Hadd lássák frissiben, ki mit, hogyan ért. Megvitatják, hogy aztán egyformán magyarázzák: az önállóság elsősorban a döntésekre vonatkozik. Nem kapnak annyi utasítást, olykor megalapozatlan tanácsot a szövetkezeti vezetők sem. Legtöbb tanácsot a tagoktól várnak majd, de azoknak valóban jónak kell lenniük. így jutoTtak például oda, hogy idén már nem termelnek olyan növényeket» amelyek nem kifizetők. Amikor ebben közös nevezőre jutottak, a földtörvényt és a föld járadékot kellett magyarázni, ami még nehezebb volt. Mesterszálláson, az Úttörő Tsz-ben a tsz-tagok öt-hat százalékának volt ugyan valamikor földje, de már régen lemondtak róla. Velük volt tanácsos először beszélni: Fizessenek-e föld járadékot ? ök, akik valamikor tulajdonosok voltak, mit szólnak ehhez. — Szemtől szembe mondják meg egymásnak, hogyan látják jónak, addig, amíg döntést nem hoznak. Aztán viszont ne legyen kifogás. A háztájiról is beszélni kellett. Az Úttörőben ugyanis évek óta szokás volt, hogy a családtagok számát mindig figyelembe vették a terület kiadásánál. Ahonnan legtöbben dolgoznak, oda legtöbbet mértek. Máig is dicsérik az alapszervezetnek azt a régi kezdeményezését, hogy ehhez ragaszkodott. Most viszont a körülmények úgy kívánják, hogy az állandó bedolgozók is kapjanak valamennyi területet. Ez főleg az iskola hagyott fiatalokat köti ide, akikre nagy szükség is van. Ügy intéznek mindent, hogy a többseg elégedett legyen. A kicsinyeskedés sosem hozhat jót. A_ pártszervezet javaslata alapján mindenki, aki rendszeresen dolgozik a szövetkezetben, ha nem tag is, megérdemel 400 szögöl földet. Ismerik egymást, tudják, ki mit érdemel. S azt is, miért lehet ez így jó. — Egyelőre ugyanis csúcs munkaidőben sose tudnak elég munkáskezet biztosítani, — sokszor egyenlőtlen a foglalkoztatós. Ha biztosabban tudják, kikre számíthatnak, ezt jobban elkerülhetik. Nagyobb önállóság, nagyobb felelősség is —mondják az alapszervezet tagjai. Aki pedig ezt a gazdaságvezetőkkel együtt vállalhatja, az elsősorban az ötven párttag. Most arra tették javaslatot, hogy a sertéstenyésztés fejlesztését — ami a tervükben szerepel — komplex módon oldják meg. Eveken át építkeztek, sok új sertésóluk van, de gép benne alig. A fejlesztés pedig csak úgy igazi, ha az is van. Egymás elöl hord fák Évek óta megvan az öntöző csatornahálózatuk, öntöztek is, de több brigád nem törődött a trágyázással. Évente egy-két vagon műtrágyájuk mindig kimaradt, ezt nemrég tették szóvá és most ha nem vigyáznának a brigádvezetők, egymás elől is elhordanák. Miért? Törvényszegés — jórészt ennek a magyarázata. 1965- ig a tsz-tagok nem sok értelmét látták a munkavef- senynek. Voltak fellángolások, csak sose fejezték be. Akkor a pártszervezet javasolta, hogy mindenki, aki benevez és kitart az évi vetélkedés során, kapjon 2— 300 forintot. Amikor ezt kifizették, mások is beneveztek. Tavaly már 2—4000 Ft-ig kaphattak jutalmat a verseny legjobbjai. A versenykedv ott ragadt, s már két okleveTes brigádjuk is van. Nagyüzemi tanulás Ä tanulással is előbb kellene jutni — mondták néhány éve maguk között a kommunisták. Azóta néhá- nyukat kivéve megszerezték a nyolc általánost, négy év alatt harmincán. Ketten, két gépész pedig most érettségizett Törökszentmiklóson. Most már egyre több vitának átinák eléje. Jelenleg annak az elemzését készítik elő, hogy milyen legyen a vezetők és a beosztottak viszonya, hogyan fejlesszék a szövetkezeti demokráciát. — Azt is felmérik a gazdasági vezetéssel együtt, hogy a termékértékesítési rendszer adta előnyöket jól használiák- e ki. Betartják-e a vállalt kötelezettségeket. — Segíteni akarnak abban is, hogy megfelelő összhang legyen a részes művelési és a közös területen végzett munka között. Az alap, az „előtanulmány” és a gyakorlat mindehhez megvan. B. E. A MEGÚJHODÁS ÚTJÁN — A fogyasztási szövetkezetek új alapszabálya Az a fellendülés, amely egész szövetkezeti mozgalmunkat jellemzi, tapasztalható az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek munkájában is. Megújhodásuk a SZÖVOSZ VL kongresszusával elkezdődött és a gazdasági mechanizmus reforrnjával erőteljesen meggyorsult Ennek kiemelkedő állomásaként ebben az évben valamennyi fogyasztási és értékesítő szövetkezet tagsága küldöttgyűlésen vitathatja meg és dönti el, hogy az új gazdaságirányítás szellemének megfelelően* milyen alaptörvényt alkot magának. v Bár « szövetkezetek megkapták azt az alapszabály- mintát, amelyet országos tanácsuk ajánl, ez a minta c-sak tervezet, tehát nem kötelező előírás Tartalmazza viszont azokat a legfontosabb elveket és módszereket, amelyek valamilyen érvényes jogszabályon, illetve testületi határozaton alapulnak. Ez természetesen nem zárja ki, hanem megkönnyíti, hogy a tagszövetkezetek a helyi adottságokhoz a lehető legjobban igazodva dolgozzák ki alapszabályukat, összhangban a rájuk vonatkozó törvényes rendelkezésekkel. Az alapszabály tervezet következetesem biztosítja a szövetkezetek számára az önálló gazdálkodás feltételeit. Egyértelműen kifejezésre juttatja, hogy a szövetkezet — mint a benne tömörült tagok közös gazdasági vállalkozása — saját maga határozza meg működési körét, tevékenvségét, ellátási, értékesítési és minden egyéb kötelezettségét, ami a tagok érdekeit szolgálja. A korábbi gyakorlattól eltérően, a tagság kizárólagos joga lesz a szövetkezet vezetőinek megválasztása, elmozdítása. Érvényesíthető az a vitathatatlanul helyes felfogás is, hogy a fogyasztási szövetkezetek vezetői fegyelmileg is a tagságnak, a közgyűlésnek legyenek felelősek. Régebben joggal kifogásolták a szövetkezetek, hogy a SZÖVOSZ, illetve a MÉSZÖV indokolatlanul s beleavatkozott munkájukba Ahogyan mondani szokás, „felső szinten” döntöttek olyan gazdasági kérdésekben is, amelyeket tagszövetkezeti hatáskörben kellett volna, lett volna célszerű rendezni. Vonatkozott ez például a tervezésre, a beruházásokra, esetenként pedig egészen kis jelentőségű Ügyekre is. Ez a gyakorlat nem erősítette, hanem gyengítette a tagoknak azt a meggyőződését, hogy ők a szövetkezet gazdái. Most kimondja az alapszabály tervezet, hogy a fogyasztási szövetkezet önállóan gazdálkodó vállalat, s egyben társadalmi szervezet. Minden ügyében a küldöttgyűlés, illetve az igazgatóság jogosult dönteni. — Igen lényeges része a tervezetnek az is, amelyik leszögezi, hogy a MESZÖV- nél, „az eddigi, jellemzően operatív, a tagszövetkezietek és vállalatok gazdasági munkájában közvetlenül beavatkozó és minden részletre kiterjedő utasításé« tevékenységet meg kell szüntetni”. Ezentúl tehát nem rendelhetik el, hogy mivel foglalkozzon a fogyasztási szövetkezet, milyen beruházási politikát folytasson, miféle szerződéseket, megállapodásokat kössön, hány alkalmazottal dolgozzon és így tovább. Miként a SZÖVOSZ, úgy a MÉSZÖV is a tagszövetkezetek érdekképviseleti szerve, demokratikus szövetsége. Fő feladata, hogy a közös összefogásból és az egységes fellépésből származó előnyöket biztosítsa, ajánlásaival, javaslataival, szakmai tanácsaival és más módon elősegítse a tagszövetkezetek fejlődését. Adódhat az a kérdés, hogy ha a jövőben még önállóbban működnek a szövetkezetek, akkor nem maradnak-e magukra. Erre a kérdésre az ad megnyugtató választ, hogy a kölcsönös segély- nyújtás és támogatás elve ezentúl is érvényesülhet. Sőt, világosabban, mint eddig. Jövedelmük tekintélyes részével önállóan rendelkeznek a szövetkezetek, s országos tanácstik bizonyos időszakra, előre állapítja meg a kölcsönös támogatási alaphoz való hozzájárulás mértékét. Ennek az alapnak a felhasználásáról viszont csak testületi döntéssel rendelkezhetnek, nem valamilyen hivatal vagy intézmény elhatározásával. A fogyasztási szövetkezetek új alapszabálya akkor felel meg rendeltetésének, ha minden fejezetében sértetlenül érvényre jutnak, s majd a gyakorlatban is megvalósulnak a szövetkezeti demokrácia helyesen felfogott követelményei. Szöges ellentétben volna a gazdasági mechanizmus reformjának lényegével, céljaival, de a szövetkezés alapvető elveivel is, ha parancsszóval, utasitgatásokkal, hatósági jogkör gyakorlásával akarná befolyásolni a tagszövetkezeteket bármilyen szövetkezeti szerv. Nem szorul bizonyításra, hogy a korábbi években kialakult bürokratikus, adminisztratív módszerek tarthatailamok a megváltozott körülmények között, a fogyasztási és értékesítő szövetkezeti mozgalomban is. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy ezentúl anarchia lesz a. szövetkezetek gazdálkodásában. — A törvények, s egyéb érvényes jogszabályok tiszteletbe tartására szigorúan ügyelnek és vigyázzanak is az arra hivatott államigazgatási, szakigazgatási szevek, hatóságok. Mindenekelőtt a szövetkezeti tagokon és vezetőkön múlik, hogy megnövekedett önállóságával miképpen tud élni a szövetkezet. S tőlük függ az is, hogy alapszabályuk mennyire felel meg az új gazdaságirányítási rendszer szellemének, elveinek, amelyek gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt kiemelkedő fontosságot tulajdonítanak a szövetkezeteknek. G. P. VÍZ-SZENTELÖ I | Olvasom, hogy ezekben a napokban 1 „hivatalosan” is megnyitja kapuit a kö- Z zönség számára a szolnoki Damjanich- Strand. Nyugodtan elkezdődhet tehát az = idény a Damjanich-uszodában. Ám nem | csupán közönség szempontjából volt nieg Z már sokszorosan a premier, hanem, ké- remszépen, megtörtént a víz-szent e. | lés is. Elnézést ezért a klerikális kife- | jezésért, de így van. Tanú rá legalább- ötven, nagyobbrészt fiatal fiú, lány, ki- Z sebbrészt ifjú-öreg, aki ezen a bizonyos e napon, a délutáni veröfényt élvezte a ? melegvizes medencében. ? Oldalt az úszómedence zöldeskék vize " csobbant egyre másra a fejest és hasast | ugrálok ostromától, a zuhany alatt nyá- Z ri létszámmal illegették magukat höl- Gyek és urak. Fröcskölt a víz a beszappe- f nozott fejeken, váltakon, a meleg me- . dencében pedig duruzsoltak a lustálko- dók, udvaroltak a fiúk a lányoknak, s | újságpapírból tartottak ellenzőt a sze- § máikét birizgáló napfénynek a korosab- Z bak. A többi kisgyerek között, egy apró- szöszt srác is nagymerészeket ugrott a Z lejáró lépcsőről, egy foknyi „mág^ssáo- bői” a. vízbe. Hol ez, hol az seaített őt- elkapni, hiszen mén nem olyan idős. hogy | tudná, ha hasra esik, innia is kell a jó- e meleg léből, ha akar, ha nem. Z így aztán bátrabb lett a kiskoma. K6- sőbb már két lépcső magasságából is merte belevetni magát a hullámokba. Z Majd gondolt, egyet, s virgoncán felmá- szott a. medence betonszegélyére. Oúnan ■ is merészeket hasalt a kellemes elemre. Később a lépcső melletti betonkorlá1 Z végére is rámerészkedett. Mondom, pl- | cur ka volt a kisfiú. Akkora, mint a ri- Z lághírü belga gyerek valamikori modell- - je, akiről a brüsszeliek büszkeségét, a Z Maneken Pis-t mintázták. Annak emlé- - kére, hogy az az egyszeri lurkócska man- ? tette meg a várost. Ostromolta az ellen- % ség, már-már elfoglalta a falakat, mikor * a fiúcska gondölt egyet, kiállt a várfalra, I és unzsenirt — lepisilte az ádáz ellensé- - get. A katonákat úgy meglepte a hallat- Z lan szituáció, hogy fegyverüket menten - leengedték, bámulták a kicsit, aztán őr iá. | si hahotába törtek ki. Márpedig veveiö I — szívből, őszintén nevető — emberek - nem ölnek- ök is abbahagyták az Ostro- Z mól. s engedték, hogy a gyerek zavarta- - latiul elvégezze dolgát. " Nos, a mi Damjanich-beli fiúcskánk is - ekkora. Két-három vízbeugrás után egy | negyedik nekirugaszkodásnak készült. Am | hirtelen meaaondolta magát.. Abbahagyta I a nekikésziilődést, , mint aki a világ leg- I természetesebb dolgainak egyikéhez lát, jjí kis fürdönadrágiához nyúlt. Z A következő pillo.natban szivárvány ív- | ben szökellt a vízsugár a medencébe, = csak úgy sziporkázott a fénye, míg leért. I Óriási, egyhangú nevetés harsant. A " félszáz ember olyan őszintét, jóizűt régen I nevetett, mint mikor a kis szolnoki Ma- 1 neken pís ezzel a produkcióval megtar- | tóttá a Damjanich Strand vízszentelöjét... - Én mondom, ha a kis Kabos csinálja Z ugyanezt, tizedannyi sikere nem lett volna, -j Tóth István 1 Napi postánkból Tanzániai diák Kunhegyesen Kunhegyesről kaptuk a levelet, amelynek írója Cséte Miklós arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a gyarmati ifjúság napja alkalmából a kunhegyest gimnázium KISZ-szervoaeie nagygyűlést szervezett a művelődési ház nagytermében. Mintegy négyszáz diák — a gimnázium és a mezőgazdasági technikum kiszesei — hallgatta meg Dobi Etelkának, a gimnázium KISZ- tit’kárának megnyitóját, majd Kiszel Sándornak, a községi tanács vb-titkárénak ünnepi beszédét. A nagygyűlés résztvevői egyperces néma felállással adóztak Martin Luther King, a meggyilkolt amerikai néger vezető emlékének. Majd érdeklődéssel hallgatták Ka- vavila Godlove, a hazánkban tanuló tanzániai néger egyetemista szavait, aki a budapesíi orvostudományi egyetemről érkezett a klsze- sek meghívására Kunhegyesre. Ki volt as első ? A legnagyobb felfedezések feltalálói — a bűzé, az első fémeké, a keréké, sz emelő- csigáé — a névtelenség történet alatti rétegébe süly- lyedtek. De sok ismeretünk, használati tárgyunk akad, amelynek eredetét, első európai, illetve haz^i felbukkanását a tudománytörténet évkönyvei megőrizték. Így: az arab számjegyeket az Űr 999. esztendejében ama II. Sylvester pápa honosította meg, aki I. István királyunknak a következő évben koronát küldött. Tizedes számítási először 1460-ban Regiomontanus, a budai udvar esillrgásza, utóbb pozsonyi egyetemi tanár alkalmazott. Ugyanő rendezte be 1465 körül Budán Magyarország első csillagvizsgáló jái is. Az el$ő földgömböt 1490-ben Martin Behaim nürnbergi csillagász készítette cl. A legrégibb magyarországi földgömb, amely az 1490-es években Készült, ma a krakkói egyetem könyvtárában van. Az első európai iránytűt 1310 körül a firenzei Flavlo Gioia használta. A „camera omscura”-t, a sötétkamrái 132t-ben Levi ben Gerson alkalmazta. A lőpor első európai felismerője 1313-ban Berthold Schwarte freibursi pap volt. A revolver szót — mint lőfegyver nevét — 1405- ben Konrad Kyeser vön Eichstädt technikai művében írta le először. A kézigránátot 1435-ben — cserépbe burkolva — használták először. Pisztoly szavunk — e fegyver első készítési helyéről — 1465-ből az itáliai Pistoia varosából ered. Noha nálunk már Kálmán király a XII. században kimondta: boszorkányok nincsenek, földrészünk első boszorkányégetése 1424-ben Rómában ment végbe: ezúttal a szép Finicelle asszony! vetették tűzre. S valami vidámabb: Európa első pálinkalepárlóját 1355-ben Ville- neuve orvos, Montpellier város csodadoktora rendezte be. Apróbb, de fontos használati tárgyaink közül a gombostűt 1365-ben Nümbergben gyártották először. Ugyané korból bronzból készült gom. bostűket — gyűszűkkel egyetemben -T- magyar régészeti lelőhelyeken is találunk. As első zsebkendőt 1500-ban Németföldön készítették, vászondarabkák voltak kizárólag o^rfúvás t-'W. '