Szolnok Megyei Néplap, 1968. március (19. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-15 / 63. szám
1968. március 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 „Laci apu”, a gebines taxis Becenevét valamelyik ismerősétől kapta. Találó is rá a Szabó családból kölcsönzött név. Nemcsak azért ismeri mindenki, mert régóta itt lakik, hanem azért is. mert egyetlen taxis a községben. Meg is csodálták kocsiját, amikor először beállt a parkolóhelyre. Korábban autóbusszal járta a környező országutakat. Egy napon aztán meghallotta a hírt: „getanes” taxisnak lehet jelentkezni. Szolnoki kollegáihoz hasonlóan ő is kért egy kocsit Csak kísérletképpen, mert hogy beválik-e vagy sem, még nem tudja senki. Mit jelent „gebines” taxisnak lenni ? — Én vagyok a garázsmester és a szerelő is, az üzemanyagellátó és az al- katrószbeszerző egyidőbeu. Természetesen ezt csak képletesen mondom, - de gyakorlatilag valóban így van. A korábban kötött megállapodás szerint a havi bevétel mintegy 40 százalékát kapom meg. Ebből kell üzemeltetnem a kocsit és ami megmarad, az lényegében a fizetésem. — Megtalálta a számítását? — Eddig még igen, remélem. hogy a vállalatom sem csalódott. — És a kunhegyesiek hogy fogadták? — Azt tapasztaltam, hogy örültek. És főleg a környező községekből idejáró, szórakozni vágyó fiatalok, akik bizony gyakran elbeszélgetik az időt és lekésik az autóbuszt. Szívesebben nyúl három-négy cimbora a zsebébe, mintsem éjfél körül tíz kilométert gyalogoljon. Mivel itt van a szü- lőotthon, gyakran megtörténik, hogy az éjszakai órákban keresnek meg. — Eszerint ön éjjel-nappal szolgálatban van, azaz a község, s a környező falvak lakóinak rendelkezésére áll. — Valóban így van. — És nem fárasztó? — Tudja, nagyon szerencsés ember vagyok. Nem tudom mivel megmagya- ráznl, de nekem négy-öt órai alvás elég. Mikor még buszsofőr voltam is megtörtént, hogy a hideg éjszakán három óránként felkeltem, s egy ideig járattam a motort, hogy a kora réggeli járattal indulni tudjak. Alig aludtam időközben néhány órát, mégsem éreztem magamat fáradtnak a volán mellett. Ezt a szerencsés adottságomat most azután gyümól- csöztetni tudom, mert ha nem taiálnak a kocsimban, a taxiállomáson, akkor a nem messzire lévő lakásomon biztosan otthon vagyok. — tóth — Á cibakházi hídnál —SZEMELVÉNYEK— Piros, fehér, zöld 1848. január 5-én a császári seregek bevonultak Pestre. A magyar kormány Debrecenbe menekült A hadihelyzet súlyos volt, már csak a Tiszántúl maradt a kormány ellenőrzése alatt. Erdélyben Bem birkózott az ellenséggel. A Tisza vonalán három helyen állt magyar hadsereg: Tokaj körül, a Nagykunságban és Szeged környékén. Pest elfoglalása után a Nagykunságon keresztül látszott a legrövidebbnek az út Debrecenbe, a kormány székhelye és Nagyvárad, a hadiipar központja felé. Az ellenség Szolnoknál. Tiszafürednél és Cibakházánál is próbálkozott, mivel itt voltak állandó hidak, de sikertelenül. A hidak birtoklásáért folyó harcok január közepétől március elejéig tartottak. A szabadságharc történetéről szóló művek általában nem sokat írnak az itt vívott csatákról, néhány mondatban napirendre térnek fölöttük. Két tanulmány azonban nagyobb teret szentel a témának. Az egyik „Az 1848—49-iki harmadik honvédzászlóalj története” Hegyest Márton munkája, amely 1898-ban jelent meg és igen nagy mértékben felhasználja a szemtanúk, a harcok egykori résztvevőinek emlékezéseit. A másik Borús József tanulmánya, amely a Jászkunság 1956. évi 2. számában jelent meg, címe: „A nép j Tiszavonal védelmében”. Borús József így ír a cibakházi híd védelméről: „A cibakházi hidat eleinte nagykunsági, főleg mezőtúri nemzetőrök védelmezték.” „E kis, a lakossággal együtt élő. a népet védelmezó csapat élén fejlődött Mesterházit litván, az egykori lovastisztből lett nemzetőr a szabadságharc egyik legkiválóbb partizánpa- rancsnokává.” A cibakházi hidat védelmező „Tisza melléki önkéntes szabad csapat” nem szorítkozott kizárólag a védekezésre. A császári lovasság január 28-án, Szolnok másodszori megszállása után intézte az első támadást a védők ellen, ezt azután 30-án, 31-én, február 1-én és 2-án újabb, de egyaránt sikertelen próbálkozások követték. Közben Mesterházy harcosai sem tétlenkedtek, hanem eléje mentek az ellenségnek s igyekeztek már a Tisza jobbpartján harcra kényszeríteni s veszteségeket okozni neki. Az első, lényegében felderítést szolgáló vállalkozások után a császáriak február 4-én már nagyobb erőkkel támadtak. Mivel vasárnap volt, az ellenség arra számított, hogy a pihenő magyarokat észrevétlenül lepheti meg. Amikor azonban a császári ágyúk megdördültek, a partizáncsapat nemcsak harcrendben várta a támadókat, de néhány ágyújának jól irányzott lövéseivel kétórás ágyútűzben az ellenség két ágyúját megrongálta s halottakban és sebesültekben jelentős veszteségeket okozott a könnyű győzelemre számító vasas lovasságnak. A császáriak a meglepetés elmaradása és a támadás meghiúsulása miatti dühükben röppentyűikkel Cibakházát kezdték lőni...” „A császáriak januárvégi és februáreleji kudarcaik alapján belátták, hogy a cibakházi hidat nem tudják elfoglalni. Mivel február második felére nagy >bbarányú támadó hadműveleteket szándékoztak indítani Heves megyében, seregük déli irányból történő biztosítása miatt elhatározták a híd lerombolását.” Borús József írja a csata lefolyásáról: „Mintegy 3 órai tüzelés után Ottinger személyesen vezette rohamra zászlóaljait a híd ellen, de a magyar ágyúk kar- tácstüzében minden roham összeomlott. A harcot személyesen irányító Mesterházy közben egy ágyúgolyó becsapódásától megsebesült, s így a magyarok Leitungen őrnagynak, a 19. zászlóalj parancsnokának vezetésével mentek rohamra a hídon át.” Hegyesi Márton nem említi Mesterházy megsebesülését s nála Leiningen nem a 19. zászlóaljparancsnoka, hanem a 19. gyalogosezred 3. zászlóalját vezényli. A parancsnok fogságba esett, katonái azonban kiszabadították. Az esetet Borús József így írja le: „A közelharcban a császáriak elfogták Leiningent s a híd közelében álló csárdaépú- letbe hurcolták. Emberei azonban Talabér hadnagy vezetésével körülvették az épületet lllésy Sándor főhadnagy pedig hamarosan segítséget hozott. A még ma is meglévő csárdaépület körül, majd magában az épületben heves közelharc kezdődött... Az őrnagyukat sértetlenül kiszabadító Schwarzenbergek zászlaját a Honvédelmi Bizottmány harmadosztályú érdemrenddel tüntette ki, Mesterházy pedig hamarosan ezredes lett.” Hegyesi is megemlíti ugyanezt a történetet: „Két osztrák zászlóalj a czibak- házi erődítések melletti fa- hidat támadta meg, de a gr. Leiningen őrnagy által vezényelt s hozzánk hű maradt Schwarzenberg nevet viselő 19. gyalogosezred 3. zászlóalja által visszaveretett, ez alkalommal azonban, mivel a támadó egyik osztrák zászlóalj hajtókája is olyan színű lévén, mint a Schwarzenbergeké, kik még mindig régi egyenruhájukban voltak, Leiningen azon hiedelemben, hogy az az ő zászlóalja, oly közel ment hozzájuk, hogy ezeknek sikerült őt elfogni s a híd mögötti korcsmába hur- czolni s mint folygot elzárni. Megtudva zászlóalja az s elfogatását, annak egy része visszarohant a hídon át a korcsmához, s annak ajtaját betörve, a két osztrák zászlóalj szemeláttára s 31 osztrákot és 2 tisztet is elfogva; kiszabadítá őrnagyát... Később aztán az öt 1 kiszabadító vitézek érdem- * jelekkel díszíttettek fel. legvitézebb volt, ezek között Talabér hadnagy, ö volt az, a ki a korcsma ajtaját betörte.” „A partizánok és a honvédek e nagyszerű együttes helytállása, győzelme után a hídnál a szabadságharc idején fegyveres harcra többé nem került sor” — írja Borús József. Megtartása azonban igen fontos volt, hiszen „az összpontosított magyar sereg március 17-én a hősi véráldozatokkal megvédett cibakházi hídon keresztül indult el Nagykőrös és Kecskemét felé.” Ez azonban már a tava- J szi hadjárat történetéhez J tartozik. | B. A. Ha egy óvodásgyerek+ő] megkérdezzük, milyen színű a magyar nemzeti zászló, minden bizonnyal habozás nélkül feleli! piros-fehér-zöld! Ha tovább kérdeznék, hogy mióta van ez így. akkor már nem valószínű az ilyen magabiztos felelet Nemcsak az óvodásoknál, de a felnőtteknél sem. Legtöbben azt felelnék, hogy mindig így volt. Vajon, ez az igazság? Nem így van. de nem vehetjük rossz néven, ha ezt nem tudják pontosan, mert régi törvényeinkben X erre nem találunk határozott utalást A piros-fe- | hér-zöld szín hivatalos okiraton először az aranybul- X la évében, 1222-ben szerepel II. Endre királyunk J egy okmányának pecsétzsinórján. Később elég gyak- X ran előfordult a vegyesházbeli és a Habsburg | uralkodók alatt is. X Egyébként az Árpádok idején a piros fehér szín j X szerepelt az ország színeként. Érdekes megemlíteni, hogy ezt is megelőzte a vörös lobogó. Egészen hiteles forrásaink ugyan nincsenek, de a bécsi Képes Kró- « nika több képén „karvaly”-lyal (turul) díszített vö- f j rös lobogó alatt vonulnak a honfoglaló seregek. ? Piros-fehér-zöld lobogó alatt harcoltak Bocskai ♦ X hajdúi, de hivatalosan csak az 1848. évi XXI. Te. 1. X X paragrafusa rendeli el— „hogy a nemzeti szín tsi X jogaiba visszaállíttatik s a háromszínű rózsa polgár: X jelképül fölvétetik, s minden középület s közintézet- } nél, nyilvános ünnepek alkalmával s a magyar ha- | jókon, a magyar nemzeti lobogó s országos címer 5 használtatik”. X Tehát ettől az időponttól kezdve hivatalosan X is nemzeti színünk a piros-fehér-zöld és hogy ez így is X í maradjon, arról gondoskodik Népköztársaságunk alkotmányának 68. paragrafusa, amikor kimondja: „A Magyar Népköztársaság zászlaja piros-fehér-zöld színű. X ARUALAP SAJÁT ERŐBŐL Találomra szólítottam meg járókelő és vásárló asszonyokat Abádszalókon. elégedettek-e az áruellátással. A válasz többnyire egybehangzó volt: — Tejbolt kellene, ahol tejet, poharas kávét, péksüteményt vehetnének. — Régóta beszéltünk erről a fogyasztási szövetkezettel — mondja Kilián Gyula, a községi tanács vb elnöke. — Mindig azzal válaszoltak, hogy egy ilyen bolt nem kifizetődő. Üzlethelyiségünk is nagyon kevés van. Ez nagyon akadályozza a jó ellátást, a jó ötletek kivitelezését. Most egy autóbusz váróból alakítunk egy kis mindenes üzletet, hogy a négy közeli iskola tanulói legalább kiflit, iskolaszert, cukorkát vásárolhassanak. Bort és halat A Lenin Tsz-nek van ugyan egy zöldség standja, de ott is csak szezonSózott kémia Felnő az ember, megférfiasodik, tele van a mindennapok gondjaival, de sokszor eszébe jutnak a diákköri élmények. A legmaradandóbb ilyen emlékem Kácsor tanár úrhoz fűződik, aki az Alma Mater- bán a kémiát és a matematikát próbálta a szó szoros értelmében kemény koponyánkba verni. Egyszer madárkaromhoz hasonló ujját maga felé hajlítgatva hívott ki felelni. — Mondd csak fiam... miből áll a konyhasó ? Szerencsétlenül éreztem magam, mert csupán az jutott eszembe a fekete tábla előtt, hogy a só fehér é$ sós, s a zsíros kenyér — amelyet minden esetben megosztottam Vízi Béla barátommal — anélkül élvezhetetlen. E gondolatgazdagság az arcomon tükröződhetett, mert a tanár úr két ujjúval megfogta bal fülemet. s ugyanazzal a kezével csat- tanós pofonnal nyugtázta felkészültségemet. pontosan annyiszor törölt képen, ahány betűből áll a konyhasó képlete. — Fiam, a kémia az életben nélkülözhetetlen! Meglátod hasznát veszed! — tette hozzá Kácsor tanár úr. Ha más haszonnal nem is járt, de azon a kémia órán kitörölhetetlenül belém vésődött; NaCl. / — Nátriumklorid. Az élet furcsa helyzeteket teremt. A közelmúltban külföldön jártam. A campingelésnek hódolva, hiányos nyelvtudásommal magam láttam el családomat, s társaimat élelmiszerekkel, s egyéb ilyenkor szükséges kellékekkel. Egyik reggel azzal álltak elém az asszonyok, szerezzek sót, mert any- nyi sincs, ami egy darab zsíros kenyér ízesítéséhez elegendő lenne. Nosza, ezen ne múljék a főzés — gondoltam —, beállítottam egy ön- kiszolgáló boltba. Sokáig keresgéltem a polcokon, de nem találtam rá a sóra. Az üzlet alkalmazottainak feltűnhetett tájékozatlanságom, s talán emiatt lépett hozzám egy csinos elárusítónő, aki megkérdezte, mit óhajtok, — Sót!... Sót!... Sót!... — ismételtem. Értetlenül tárta szét a kezét. Megpróbáltam megmagyarázni, de arcfintoraim sem vezettek eredményre. Letörten indultam el az ajtó felé. Már hallottam nejem és társaim megjegyzéseit, s éreztem számban az édeskés ízű marhapörköltet, amikor felvillant előttem Kácsor tanár úr képe, s arcom — csakúgy mint húsz évvel ezelőtt a pofonoktól — égni kezdett. Visszafordultam. Odaléptem a kiszolgálónőhöz, zsebéből kiragadtam a ceruzát, s a pulton heverő papírfecnire. — mielőtt meglepetéséből magához térhetett volna — felírtam; NaCl. A szőke, fitos orrú eladónő rátekintett a cédulára, majd derűsen felkacagott. — Nátriumklorid... — s egy polcra mutatott, ahol nylon burokban kristályfehéren ott sorakoztak a sóval telt zacskók... Mennyire igaza volt Kácsor tanár úrnak, „a kémia az életben nélkülözhetetlen!” Génes Gábor időben van bőven áru. Most tervezik a szövetkezetiek, hogy az eddiginél jobban ellátják saját falujukat konyhakerti terményekkel. Borkóstolót is nyit a Lenin Tsz. A község közvetlenül a Tisza mentén fekszik. A halászok eddig mégis Kunhegyesre hordták zsákmányukat. Ha igaz, a hentesüzletben az idén már halat is árulnak. Kifli helyett pogácsa A tejboltban ízletes pogácsát veszek. Olcsón, negyvenöt fillérért darabonként. Akik utánam jönnek, azok is kérnek. — A helyi szövetkezeti étteremben sütik — mondja a bolt vezetője — s naponta többszázat eladunk. A péksüteményt pótoljuk vele, amiből keveset hoznak Kenderesre. Hétszáz iskolás gyerek van a községben, szinte mind vendésünk. — Forgalmas a bolt? — Rengeteg tejet, poharas kávét kimérünk, csak sokszor kevés tejet kapunk. Még kevesebb a sajt, alig tudunk tartalékolni, mert nincs hűtőszekrényünk. Nváron szeretnénk aludttejet készíteni, gondolom, kapós lenne. — A Haladás Tsz most zöldségboltot nyit. Saíát termésű meggyet, szilvát; körtét, konyhakerti zöldséget árusít már az idén; mondja Lucz István, a tanács vb elnöke. Ugyancsak üzletet nyit a Vörös Csenel Tsz is. Zöldségen kívül levestésztát árusít majd, amit a szövetkezeti asszonyok készítenek. Ha sikerül, vásárolunk juhsajtot. tehéntúrót is. Közösen gondoskodunk arról, hogy amit beszerezhetünk idehaza. azért ne menjünk máshová. Hét hilométert — kannával Egyetlen ideiglenes zöldségbolt van Tiszaföldváron. Most épül egy másik raktárral együtt — monja Nagy Lajos, a községi tanács vb titkára. De ha ez készen lesz, a régit lebont, ják. — Hét kilométer hosszú a község, kevés lehet az az egy üzlet. — Gyümölcsöt, zöldséget sokan termelnek és házaknál is árusítanak. Mégis kevés. Nagyon jó. hogy a Lenin Tsz a hőforrás mellett melegházat épített. Paprikát, céklát, kelkáposztát, hagymát — főleg fokhagymát — burgonyát eddig itt mindig csak drágán vehetett, aki termesztéssel nem foglalkozott, vagy le kellett róla mondani. Reméljük, idén és méginkább jövőre már lesz minden. — Az egyetlen tejcsarnok helyett legalább három tejivó és kimérő kellene. azok szerint akiket utcán, boltban megkérdeztem. A választéki egy darab — Milliószámra terem itt a zöldbab, a zöldborsó. — De mindenki eladja, mert befőzni, tartósítani éppen akkor nem ér rá senki — mondja a tisza- földvár-homoki vegyesbolt vezetője. — Télen jönnek hozzánk. Keresik, megvennék a konzervet, de mi szinte egy üveggel sem kapunk. Azzal küldenek el bennünket, hogy ez zöldségtermő vidék, itt úgyis megterem. A textil nagykereskedelemnél meg azzal fogadnak mindig bennünket, hogy áruljunk inkább élelmiszert. Végül nagy könyörgésre küldenek egy- egy számból egy-egy darab fiú inget vagy mutatóban egy kerékpártömlőt. Mi aztán nem mondhatjuk, hogy elkényeztetik választékkal a település lakóit. Vagyis: sok község jobban is gondoskodhatna — önmagáról. Borsi Eszter
