Szolnok Megyei Néplap, 1968. március (19. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-15 / 63. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZOLNOK MEGYEI 1 A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYE! TANÁCS LAPJA XIX. évfolyam, 63. szám. Ára: 70 fillér 1968. március 15., péntek. ÚJ TAVASZ 1968 Karcag határában lassított gépkocsiveze­tőnk. Megálltunk gyö­nyörködni a látványban. A zöld vetések fölött, a kék ég alatt két repülő­gép húzott el, s szállt utána, majd lassan le­ülepedett a vetésre a műtrágya-felhő. A Lenin Tsz birtokának véltük azt a részt, ahol a két re­pülőgép gyorsan haladva pásztáról pásztára dolgo­zott. De lehet, hogy má­sik szövetkezeté volt. Le­het, hiszen szinte akár­melyik Szolnok megyei szövetkezeti gazdaság ha­tárában ugyanezt láthat­tuk volna. Ugyanezt a korszerű tavaszi él­ményt A tavaszok így kez­dődnek manapság. Nem is olyan régen még azzal nyitott a tavasz: lerúg­tuk a téli ruházatot ma­gunkról, s mezítláb ki a határba, rövid bottal ver­tük a kukoricacsutkát, összeraktuk tüzelőnek. Kukoricacsutka, száraz gally voltak a hagyomá­nyos falusi tüzelőszerek. Aztán nyugodtabban jö­hetett az izzadságos kiskaszás aratás is, az arató nem vágta bele a kaszát a kukoricatőbe. Hol van már az ilyen tavasz? Pedig tíz éve sincs, hogy nagyjá­ból még ez jellemezte a falut. Bálint napi vásár­kor — február 14-én — megszólaltak a madarak, s a gazda attól kezdve minden nap figyelte a határt, mikor foghatja be lovát, ökrét, s akaszthat­ja kezdetleges ekéjét a földbe. Mára már úgy van ez, meteorológiai állomások, tájlaboratóriumok jelzé­sei után, üzemi megfi­gyelések alapján pontos időjárási, csapadékmeg­határozások figyelembe­vételével kezdődik a munka. Egyszerre a föl­dön és a levegőben. Ti­zenegy repülőgép, több­száz földi szórógép dol­gozik már megyeszerte, s 3100 vagon műtrágyát szórtak ki eddig. Mikor kezdődnek a mostani tavaszok ? Talán akkor, amikor a téli tan­folyamok utolsó előadá­saira mennek el a pa­rasztemberek, amikor a traktorosok leteszik a vizsgát, s várják a bri­gádvezető üzenjen értük, holnap álljon elő a gép, kezdenek. Egyik napról a másikra gépek százai lepik el a határt. A na­pokban a jásztelki földe­ken láttunk három Belo­rusz traktort, amint vető­ágyat készített. A falu piros traktornak nevezi ezeket a gépeket. A jászsági részen borsót, lucernát, • .iákot, koratavasziakat vetnek. A melegágyak körül as-s-jonyok szorgoskod­nak. A tiszazugi sző­lőkben nyitnak. Máshol talajt munkálnak. így szokott ez lenni minden tavaszon. A földművelés örök tavaszai ezek. S mégis minden tavasz más, mint az előző. Az idei különösen új. Jól sikerült zárszámadások után vagyunk. A megye húszéves szövetkezeti mozgalmának történeté­ben a tsz-ek most zártak a legjobban. Az ered­mény? Falvak szerte szá­zával jelentkeztek em­berek a közös gazdasá­gokba. Üj gond jelent meg ezen a tavaszon. ,Mit vessenek, mit ter­meljenek, hogy a tagok­nak munkát adhassanak? A szövetkezetek jóré­sze a munkaigényes és gazdaságos cukorrépa termesztéssel próbálja feloldani e feszültséget. Máshol arról döntöttek a tél folyamán, a mostani tavasztól megszüntetik a részes művelést. Ugyan­csak mostantól kezdve havi fizetést kapnak a tsz-tagok, legalább is a végzett munka díjának 80 százalékát garantál­ják, s havonta kifizetjk a szövetkezetek Sok szö­vetkezet felhasználta az alkalmat, s az idéntől több gazdaságban meg­szüntették a munkaegy­séget, s készpénzzel fi­zetnek. Nagy a szövetkezetek vonzása, minden eddigit felülmúl a szorgalom. Ennek köszönhető az is, valamint a jó időnek — a megye történetében szintén először —, hogy már az ősszel minden talpalatnyi földet fel­szántottak. Óriási előny ez tavaszi induláskor. A tél is kedvező volt, a gabona jól telelt. S a ta­vasziak iránt is nagyobb a bizalom. Nincs rá adat, de már látszik, di­vat lesz a mostani ta­vasztól kezdve a nagyho­zamú kukoricafajták ter­mesztése E tavasszal kez­dődött a mezőgazdaság­ban is az új gazdaságirá­nyítási rendszer. Az ön­álló szövetkezeti gazdál­kodás próbaesztendeje. Ez is hozta magával, hogy a szövetkezeti gaz­daságok egész sorában már most úgy kezdik a munkát, igénybeveszik a kutatóintézetek szakta­nácsadási szolgálatát. A tudomány közvetlen ta­nácsokat ad a gyakorlat­nak. A tavasz mindig a fel­frissülés, a megújulás időszaka volt. -És mindig legjobban a falusi embe­rek évszaka. A mostani, az 1968-as is az. S egy­re inkább a korszerűsö­dő magyar falu mindig új tavasza is. Borzák Lajos Négy heti ny e reség részesedés Huss brigád a ssociaiista címért Négy évvel ezelőtt kez­dődött a Szolnoki Mezőgaz­dasági Gépjavító Vállalat­nál a rekonstrukció. A vál­lalat 50 millió forintot ka­pott fejlesztésre, melyből többek között új forgácsoló, motorfékező üzem, szociá­lis létesítmény épült. A kivitelezés az építők hibá­jából elhúzódott, talán ez év tavaszán xejezödik be. A rekonstrukció nyomán a vállalat évi 10 ezer Die­sel motor főjavítására lesz képes. A termelés fejlesz­tésére jellemző: 1965-ben 5200, tavaly már 8485 Die­sel motort hoztak rendbe. S nem 19"0-re, hanem az idén képesek lennének a 10 ezer motor főjavítására. Megpályázták as élüsem címet A vállalat tavaly kima­gasló eredményt ért el, 141 millió forint termelési ér­téket produkált, mely 7.57 százalékkal több az előző évinél. Az előírt vállalati nyereséget 13.6 millió fo­rintra, csaknem 8 millió forinttal túlteljesítette. A vállalatot egyébként a Csepel 2, 4, 6 hengermoto­rok főjavítására profilíroz­ták. A legnagyobb számban UE 28-as, D—4—K, SZ— 100-as és DT—54-es típusú traktorok motorjait teszik használhatóvá. Az ország különböző részeiből Szol­nokra hozzák a motorokat. A forgalom ez év első két hónapjában erőteljesen megnövekedett. A múlt évihez viszonyítva 1114-el több kijavított motort for­galmaztak. A vevők igé­nyeit azonnal kielégítik, mert 1300, különböző típu­sú csere motorral rendel­keznek. A javítás önköltsége csaknem minden motortí­pusnál csökkent. Ez hozta a többletnyereséget, mely­ből négy heti részesedést tudnak fizetni a vállalat dolgozóinak. Mint Molnár János igazgató mondta: áp­rilis 4-ig mindenki meg­kapja az őt megillető nye­reséget. Az élüzem cím el­nyeréséhez szükséges fel­tételeket teljesítették és megpályázták azt a tröszt útján. „Hás asságu a szolnoki, tószegi javító állomásokkal A Gazdasági Bizottság határozata alapján ország­szerte összevonták a gép­javító vállalatokat és a gép­javító állomásokat. Me­gyénkben két vállalat — Szolnok. Törökszentmiklós — alakult ez év január el­sejével. A szolnoki válla­lathoz csatolták a Tószegi és a Szolnoki Gépjavító Állomásokat. A központi üzem a már említett mo­torok főjavításával foglal­kozik. A tószegiek az állat­tenyésztési gépeket javít­ják, villamosítják a tsz- majorokat, s új gyártmá­nyuk az SZK kombájnra szerelhető I. 15-ös silózó adapter. A szolnoki állomás az SZ—100-as és a DT traktorok javításával fog­lalkozik és lakatos munkát vállalt a Ganz Villamossági Vállalatnak kooperációban. Az egyesített vállalatnak az idén 393 millió forint termelési értéket kell pro­dukálnia. Ebből 288.5 mil­lió a központi üzemre, 105 millió forint pedig a két gépállomásra jut. Látszik, a központi üzem termelése többszörösen meghaladja az állomásokét, pedig a munkáslétszám csaknem azonos. Az egyesülés után az ál­lóeszközöket is jobban ki­használják. Az állomások és a központi üzem között számos állóeszközt cserél­tek. Oda vitték a gépeket, járműveket, felszereléseket, ahol jcbban kihasználhat­ják azokat. Az új mechanizmusra a központi üzem és a volt állomások is jól felkészül­tek. Elegendő munkát, el­foglaltságot kötöttek le. — Nyereségrészesedést az ál­lomások is fizetnek. A munkások bizonyára az idén is teljes erőfeszítéssel dolgoznak a nyereségterv túlteljesítésén. Ebben pél­dát mutat az a 20 brigád, amely célul tűzte a szocia­lista cím elnyerését. M. L. Aranyérmek Lipcséből A héten zárult lipcsei nemzetközi vásáron a ma­gyar ipar új konstrukciói, közül négyet díjaztak aranyéremmel. A Magyar Optikai Művek két műszere kapott arany­érmet. Az egyik a Direch- tér MOM nevű ú. n. ter- mometriás elemzókészülék nagy nemzetközi feltűnést keltett. A MOM másik aranyér­mese, az ultracentrifuga, egy régebbi gyártmány kor­szerű változata. Mérete, súlya körülbelül a fele. — Teljesítőképessége mégis azonos a régivel. Az élelmiszeripari be­rendezés és gépgyártó vál­lalat elsősorban a szovjet megrendelők kívánságára alakította ki a Lipcsében most aranyérmet nyert, tíz gépegységből álló komplett uborka osztályozó és előké­szítő berendezést, amely óránként 3000 kiló uborkát válogat és ezenkívül le­vágja a konzerválandó uborka végeit. Az egész világon alig néhány ország foglalkozik Diesel-próbapadok készíté­sével. Hazánkban a Mirköz évente ezer darabot bocsát ki és ennek háromnegyed részét exportálja a Mogürt. A lipcsei vásáron most be­mutatott és aranyérmet nyert 112-es típus egy új konstrukciócsalád egyik tagja. Ilyen berendezést készítettek már amerikai megrendelők részére is. Ma: Jövő heti rádió és tv műsor Äprilis 1-én indul a tüzelő akció A SZOT a Belkereske­delmi Minisztériummal egyetértésben az idén is megszervezte a kedvezmé­nyes tüzelő akciót. Az elő­készületek után már meg­kezdődött az utalványok szétosztása, s március vé­géig folyamatosan vala­mennyi üzem megkapja az utalványokat. A kedvezmé­nyes akció hivatalosan áp­rilis 1-én kezdődik, azon­ban az előbb jelentkezők megrendeléseit korábban is elfogadják. ' Az idén 850 millió fo­rint értékben, mintegy 240 000 vagon tüzelőanyag­nak megfelelő, 1.4 millió utalványt bocsátanak ki. Az ez évi mennyiség lehe­tővé teszi, hogy egy dolgo­zó több utalványt kaphas­son. Az idén kétféle, 600 és 900 forintos utalványt adnak ki. Mindkét névérté­kű utalvány — a telepi készletektől függően — bár­milyen tüzelőanyagra be­váltható. A kedvezményes tüzelő­akció zavartalan lebonyo­lítása érdekében az utalvá­nyokat dekád ütemezéssel látják el, s a feltüntetett határidőkhöz az állami és a földművesszövetkezeti tüzelőtelepek ragaszkodnak, A SZOT tüzelőakciója a ta­valyihoz hasonlóan szep­tember 30-án zárul. Biztatóan kezdődik a „Tranzisztor-akció" Alig hangzott el a felhí­vás hazánkban, a KISZ bizottságok és a KISZ a 1 apszervezetek a szolidari­tási akciók különböző for­máit kezdeményezték, a társadalmi munkaakcióktói a tiltakozó demonstráció­kig, hogy támogassák a vi­etnami nép szabadságáért és függetlenségéért vívott harcát. A Vietnami Dolgozó If­júsági Szövetség most az­zal a kéréssel fordult a KISZ-hez, hogy tranziszto­ros táskarádiókkal segít­sük a hazájukért harcoló önkéntes ifjúsági egysége­ket. A tranzisztoros rádió a harc fontos eszköze Vi - etnamban, mivel ezen fi­gyelmeztetik a város és falvak lakóit az amerikai légi támadásokra, ismerte­tik a védelmi, gazdasági és társadalmi feladatokat, se­gítik az őseidéi települé­sek lakóinak kulturális ne­ve'ését. A nemrég .meghirdetet! akcióhoz a megyeszékhely több KISZ szervezete azon­nal csatlakozott. Szolnokon a járműjavító, a tervezi iroda, a Vörös Csillag Ru­házati Ktsz KISZ-esei egy napi fizetésüket ajánlották fel. amelyen később majd rádiókat vásárolnak. A felajánlott összegeket a KISZ Központi Bizottság 172-525-K-93 csekkszámlá­ra fizetik be. Megkezdődtek az ifjúsági kulturális fórumok tanácskozásai Az elmúlt évben hozott minisztertanácsi határozat alapján Szolnok megyében is megvizsgálják az ifjúság körében végzendő kulturá­lis nevelő munka helyzetét. A kormányrendeletben rögzítettek megvalósulásá­hoz nyújt segítséget a KISZ az ifjúsági kulturális fórumok- összehívásával, a tapasztalatok értékelésével. A kulturális fórumok já­rásonként. városonként megrendezett egynapos ta­nácskozások. ahol a fiata­lok elmondják a népműve­léssel összefüggő észrevé­teleiket, kéréseiket. A megyében a tanácsko­zások sorát a t'szafüredi járás fiataljai nyitották meg. Ma délelőtt a iárási művelődési házban csak­nem száz KISZ-es és öt­ven hivatásos, valamint társadalmi népművelő vi­tatja még a művelődésügy járási helyzetét. Megtárgyalják a KISZ KB 1964-ben hozott, a sza­badidő helves falhasználá­sára vonatkozó határoza­tét, ennek előadója Nagy Tibor, a járási KISZ b!- zottság titkára. — értékelik az ifjúsági szervezetek és a művelődési szervek, in­tézmények munkakapcso­latát. amelynek vitaindító előadását Hérbály László népművelési felügyelő tartja. Ezenkívül két korreferá­tum is elhangzik, az egyik a járási termelőszövetkeze­ti fiatalok kulturális hely-' zetéről. a másik • ped’g a film nevelőhatásáról, a le­hetőségek jobb kihasználá­sáról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom