Szolnok Megyei Néplap, 1968. március (19. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-12 / 60. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZOLHOK MEGYEI 1 A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANäEITÄSÄ^HWHWHW XIX. évfolyam, 60. szám. Ára: 70 fillér 1968. március 12., kedd. A láthatatlan export Délig megyeszerte befejeződött a pótválasztás Minden jelöltet tanácstaggá választottak Az idegenforgalom. amelynek néhány évtized­del ezelőtt még csupán a tehetősebb társadalmi réte­gek voltak részesei, nap­jainkban valóságos nép­vándorlási mozgalommá szélesedett: földünkön évente mintegy 100 millió ember utazik külföldre s jövedelmének keresetének egy részét ott költi el. Már ez az adat — az idegenfor­galom tömegmérete — is utal arra, hogy a turizmus, az idegenforgalmi célokra elköltött pénz számottevő bevételi forrása egyes or­szágoknak. Annál is in­kább, mert a nemzetközi idegenforgalomból szárma­zó bevételek világviszony­latban ma már 13—14 mil­liárd dollárt tesznek ki. Azok az országok, amelyek­nek különösképpen kedve­zlek az idegenforgalmi adottságaik és felkészült­ségük — mint. Olaszország és Franciaország — évente több mint 1 milliárd dol­lár bevételre tesznek szert a turizmus, a „láthatatlan export” eredményeképpen. Még szemléltetőbben bizo­nyítja az idegenforgalom gazdasági jelentőségét, igen sok fejlett ipari ország — Franciaország és Olaszor­szág mellett például Svájc és Ausztria is — az idegen­forgalom valuta-bevételei­ből fedezi — részben, vágy- egészben — a külkereske­delmi árucsereforgalom mérlegének deficitjét. Az idegenforgalom „nagy­hatalmainak” és centrumai­nak tekintendő országoké­hoz képest Magyarország nemzetközi idegenforgalma még szerény méretű bár ma már a mi nemzetközi idegenforgalmunkat is a modern népvándorlás mé­retei jellemzik: az elmúlt évben csaknem 2.5 millió külföldi turista járt ha­zánkban s csaknem 1 mil­lió magyar állampolgár utazott külföldre. Aktív be­kapcsolódásunk a nemzet­közi idegenforealomba az utóbbi esztendők eredmé­nye. Alig fél évtizeddel ko­rábban — 1960-ban — még csupán negyedmillió kül­földi turista vendége volt az országnak, azóta tehát megtízszereződött a szá­muk. Érdemes a turisták tranzitforgalmára is utal­ni: 1967-ben miközben 2.5 millió külföldi turista ha­zánkat választotta uticélul. további csaknem 2 millió turista Magvaro'-szágon ke­resztül közelítette meg úti­programjának végállomá­sát. Az említett adatokból ki­tűnik, hogy a szociab'sta és nyugati országokkal bonyo­lódó idegenforgalmunk egyenlege aktív, a bevétel átszámítva 1 milliárd fo­rint, ami nemcsak a ma­gyar turisták külföldi uta­zásaihoz nyújt deviza-fede­zetet, hanem kis mérték­ben az ország fizetési mér­legét is javítja. Az idegen- forgalom fejlesztésének leg­főbb gazdasági előnye két­ségkívül az, hogy az ország deviza-bevételeit növeli. A nemzethez* turiz­mus fellendítésének termé­szetesen nélkülözhetetlen feltételei azok, a turisztikai adottságok — mint például nálunk a Balaton Buda- Dest világváros-jellege, az egyes városok, városnegye­dek különleges és történel­mi arculata, a gyógyvizek, a népművészet, a műemlé­kek, amelyek vonzzák a külföldieket. A fejlett ide­genforgalomhoz mindemel­lett a korszerű „infrastruk­túra” — vendéglők, szál­lodák, utak, javító és szol­gáltató hálózat — legalább annyira nélkülözhetetlen feltétel, mint a legszebb táj, az évezredes műem­lék. vagy a múzeumi mű- gyűjtemény. Az idegenforgalmi ter­mészeti és táji adottság, valamint az adott terület kultúrált ságának, fejleszté­sének kapcsolatát szemlél­teti a „magyar tenger” nemzetközi idegenforgal­mának elmúlt esztendők­ben növekedése. 1958-ban a balatoni szállodáknak és szálláshelyeknek mindössze 12 300 külföldi vendégük volt, 1966-ban pedig már negyedmillió. 1958 óta az állam 2.4 milliárd forintot fordított a balatoni beru­házásokra — közművesí­tésre, ivóvízellátásra, csa­torna- és útépítésre, szál­loda- és üzlethálózatra — fejlesztésre. Csakis ez — többi között a mintegy 5000 új, illetve részben felújí­tott szállodai férőhely, a 40 000-as befogadóképessé- . gű campíng-háiózat, a ma­gánosok mintegy 60 000 fé­rőhelyet létrehozó beruhá­zásai, az új éttermek, strandfürdők. üzletek és szórakozóhelyek, a kölcsön­zők, a benzinkutak és szer­vizek, egyszóval a Balaton arculatának megszépítése, fejlesztése — tette lehető­vé a nemzetközi idegen- forgalmának megsokszoro­zódását. (Az idegenforga­lomból származó bevételek egyötödét a Balatonon az alig kéthónapos üdülési szezonban „termelik” ki.) A korszerű vendég­látás és a növekvő idegen- forgalom feltételeinek meg­teremtése természetesen nemcsak nemzetközi tu­risztikai forgalmunk fejlő­dését s a deviza-bevételek gyarapodását szolgálja. El­tekintve néhány speciális létesít nénvtől — mint pél­dául a Budapesten most épülő Duna- Intercontinen­tal Hotel s a kizárólag külföldi valutáért árusító üzletek — a fejlődés elő­nyeit elsősorban mi ma­gunk élvezzük. Igaz, pél­dául, hogy ma már évente mintegy 200 000 külföldi rendszámú gépkocsi jár közutainkon. ám a jó utak­ra a hazai gépkocsi-állo- mánvnak is — s nemcsak a hétvégi kiránduláshoz, hanem utas- és áruszállí­táshoz — szüksége van. Az ősi városok arculatának fiatalítása, a műemlékek f.'lúiítása, a megfelelő üz­lethálózat. a kultúrált ke­reskedelem és vendéglátás, az idegenforgalmi neveze­tességek civilizált állapota és környezete nemcsupán idegenforgalmi érdek; mindez másmilyen szem­pontból — városfeilesztés, kommunális ellátás — ugyancsak legidőszerűbb teendőink és feladataink között szerepel. Idegenfor­galmi felkészültségünk nö­velésének követelménye végeredményben azoknak aj feladatoknak a megoldá­sát sürgeti, amelyek élet-} körülményeink közvetlen j javulásának is fontos ősz-, szetevői. G. L Mint arról korábban hírt adtunk, megyénkben va­sárnap új, időszaki tanács­tagi választás volt, amely­nek során mintegy tízezer ember járult az urnák elé. Elköltözés, elhalálozás és lemondás miatt vált szük­ségessé ötvennégy tanácsi választókerületben új ta­nácstag megválasztása. A népfront bizottságok — együttműködve más szer­vekkel — jól előkészítették a választást megelőző je­lölő gyűléseket. Ezeken a községeken a választók 49, városokban 42 százaléka részt vett. Sokan felszólal­tak, véleményt mondtak. A világ legnagyobb ifjú­sági szervezetének, a Kom- szomolnak küldöttei láto­gattak el megyénkbe, amely több mint 20 millió fiatalt tömörít soraiba. A küldöttség vezetője Ale- rcndr Csesznavicsvsz lit­ván származású fiatalem­ber, a Komszomol Központi Bizottságának titkára. A szolnoki járásban tett láto­gatásra Anatolin Szemen- csenko — munkatársa — illetve Jevgenyij Cvetkov. az „Ifjú Gárda” Lapkiadó igazgatóhelyettese, Nyikolaj Szizih, Kemerov megye el­ső titkára és Pogorelova Ál­la Lugar.szk megye első titkára kísérte el. A m!nden iránt, de fő­leg az ifjúsággal kapcsola­tos eredmények és problé­mák után érdeklődő dele­gáció tagjait a megyei KISZ bizottság képviselői kalauzolták. A többek kö­zött beszélgettek munkás- fiatalokkal a szolnoki jár­műjavítóban, akiknek más problémáik vannak, mini azoknak a középiskolások­nak, akikkel az egyik szolnoki iskolában találkoz­tak. Mégis éppen olyan megértőén bólogattak he­lyeseltek, vagy mondták el ellenvéleményüket, mintha a beszélgetés minden részt­vevőiének érdeklődése és foglalkozása azonos lenne. Itt tartózkodásuk máso­dik napián ellátogattak a rákóczifalvai Rákóczi Tsz- be. A szövetkezet elnöke és A népfront jelöltjeit elfo­gadták, csupán Tiszaőrsön jelöltek mást azzal az in­dokkal, hogy a javasolt személy nem az adott kör­zetben lakik. Vasárnap feldíszített sza- vazóhelyiségek várták az állampolgárokat. A válasz­tókerületi bizottságok tag­jai, a párt és társadalmi szervek aktivistái minde­nütt kivették részüket a munkából. Jászalsószentgyörgyön, Nagyivánon, Jászárokszál- láson már a kora délelőtti órákban, s valamennyi vá­lasztókerületben délre be­fejeződött a szavazás. Min­Ünnepélyes megemléke­zéssel ért véget Kilián György születésének 61. évfordulója tiszteletére rendezett háromnapos ün­nepség a Kilián György Repülő-Műszaki Főiskolán. Ezt megelőzően, szombaton a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom mártír­jainak életéről hangzott el előadás, majd a Magyar Rádió és Televízió szolnoki stúdiójának segítségével rádió összeköttetést terem­tettek a tiszaföldvári és szolnoki fiatalokkal. Az éter hullámain keresztül beszélgettek a főiskola és denütt a jelöltet választot­ták meg tanácstagnak. A választás sikeréért a választási elnökségekben, választókerületi és szava­zatszedő bizottságokban mintegy ötszázhetven em­ber tevékenykedett vasár­nap. A murikájukat segítő tanácsi vezetőkkel, társa­dalmi aktivistákkal együtt hétszázan fáradoztak azért, hogy rendben és időben megtörténjen a szavazás valamennyi választókerü­letben. Az eredmény nem is maradt el, amit az aláb­bi adatok is bizonyítanak: Harminchét községi vá­lasztókerületben a 2537 szavazásra jogosult 99.3 I százaléka szavazott. Az ér- I vényes szavazatok száma 99.7, valamennyi a nép­front jelöltjére. A nyele járási tanácstagi választó- kerületben 5907 szavazásra jogosultnak 93.3 százaléka adta le szavazatát, amelyből érvényes 99.7 százalék. Az érvényes voksokból a nép­front jelöltjére adott sza­vazatik száma 99.3 száza­lék. A kilenc városi vá­lasztókerületben az 1850 választásra jogosult 96.4 százaléka élt állampolgári jogával. A szavazatok 99.7 százaléka érvényes, ebből a népfront jelöltjeire 99.4 százalék jut. a területi KISZ-szervezetek kapcsolatáról, az együttmű­ködés javításának lehető­ségeiről. A beszélgetésről felvétel készült, melyet a Kossuth Rádió Húszas stú­dió ifjúsági előadásában hallhatunk majd egy ké­sőbbi időpontban. Nagy sikert aratott ugyanaz nap délután a Ság- vári Endre megyei Művelő­dési Ház szimfónikus zene­karának ünnepi hangverse­nye, és a főiskola irodalmi színpadának műsora. A névadó élete elevenedett meg a dokumentumokból összeállított műsorban. Ma: A Kisbáha lámpása Hét katona meg a bajusz A vasárnap sportja Zsákban, külföldre öt üzemrész és 11 bri­gád nyerte el tavalyi mun­kája alapján a szocialista címet a Tiszamenti Ve­gyiművekben. A brigádok versenye sok gazdasági eredmény elérését segítette. Tavaly összesen 1 millió 300 ezer tonna árut forgal­maztak az üzemben, 52 027 vasúti kocsival. A szállítási dolgozók egyik legfőbb törekvése volt a kocsiálláspénz csökken­tése. A célt elérték, s az 1968. évi 0.93 forintról 0,54 forintra csökkentették az egy tonna súlyra jutó ál­láspénzt. Megkezdték a szuper- foszfát zsákos csomagolá­sát is. Naponta 60—80 ton­na termék hagyja el zsák­ban az üzemet A csoma­golt árut egyelőre export­ra továbbítják. Vasárnap a Magyar Nép­hadsereg Művészegyüttesé­nek kamaraegyüttese ven­dégszerepeit a főiskolán. Színvonalas műsoruk mél­tán kapott nagy tapsot a szépszámú közönségtől. Kü­lönösen a „Vidám katonák című kórusból Sárosi Éva és Bencze István szólóéne­kesek szereplése, az ünnepi műsort befejező ,,Dal Ki­liánról” című kórusmű ara­tott őszinte sikert. A tegnapi megemlékezé­sen részt vettek a főiskola tiszti állományán és növen­dékein kívül, dr. Svéd László. a Párttörténeti In­tézet tudományos főmunka­társa, Fodor Zoltán, Kilián egykori harcostársa, a me­gyei és városi párt- és KISZ bizottságok munxa- társai, az ideiglenesen ha­zánkban tartózkodó szovjet alakulatok képviselői, akik megkoszorúzták Kilián György mellszobrát. Az ünnepi ülésszakon, ahol már a rákócziúj falui és a szolnoki Zagyva-parti iskola Kilián György nevét viselő úttörő rajai is részt vetteti, Brunszvik Pál főtiszt beszélt a mártír életútjárót. Ezt követően dr. Svéd László eredeti dokumentu­mok alapján ismertette Kilián életét és a KIMSZ- ben végzett munkáját. Az ünnepi ülésszakot rodor Zoltán visszaemlékezései fejezték be. Személyes él­ményeit. közös munkájukat mondta el. Az ebédszünet < után a résztvevők a főis­kola múzeumát tekintették , meg. Az ünnepség lapzártakor • még tartott. Komszomol küldöttség látogatott megyénkbe a KISZ-titkár készségesen válaszoltak a vendégek kér­déseire. Mikor visszajöttek a köz- ségba így summázták véle­ményüket: „büszkék lehet­nek az eredményeikre, ami nem véletlen. Önöknél minden olyan bensőséges, családias. Itt a termelőszö­vetkezetben is, a járműja­vítóban is. meg az egész or­szágban.” A delegáció kétnapos itt tartózkodása után vissza­utazott Budapestre. — (I — Kilián napok Szolnokon ■cppgaaBBrn 'Mimim MÉK raktár épül Pusztataskonyban (Foto: Nagy Zsolt)

Next

/
Oldalképek
Tartalom