Szolnok Megyei Néplap, 1968. március (19. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-03 / 53. szám
1988- márcltis 3. 9EOLNOK MEGYEI NÉPI.A? M Modernség és igazi korszerűség /J modem művészet különböző irány- zatainak értékelése, befogadása és a közönségre tett hatása egyike a legvitatottabb kérdéseknek. Ekörül olykor a legszélsőségesebb nézetek ütköznek. Egyesek idillikusán zavartalannak vélik, mások létrehozhatatlannak tartják a modern művészet és a szélesebb közönség közötti kapcsolatot. Az előbbi vélemény hirdetői azt gondolják, hogy társadalmunkban eleve minden feltétel adott az olvasók-né- zők-hallgatók és a legigényesebb mai alkotások találkozásához. Ellenfeleik viszont nem veszik figyelembe, hogy ez a folyamat — ha nem is egvcsapásra, nem buktatók és vargabetűk nélkül — kibontakozhat és ki is bontakozik. A művészi alkotások hatásának fontos feltétele a közérthetőség, pontosabban az, hogy jelentésük és hangulatviláguk minél több ember számára érthető, élvezhető, tehát befogadható legyen. Ez a követelmény — olykor a legjobb szándékok ellenére — nehezebben megvalósítható a mi korunkban, mint korábbi századokban. Ebből sok probléma adódik, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. — Ugyanakkor, a művészi alkotás műhelygondjainak megértő elemzése mellett és közben is alapelv maradhat, hogy igényesség és korszerűség semmi esetre sem kizáró ellentéte a közérthetőségnek. Sőt., százezrek és milliók figyelmére, érdeklődésére elsősorban — és a jövőt tekintve remélhetőleg fokozottabban — olyan alkotások számíthatnak, amelyek közérdekű, a közvéleményt foglalkoztató kérdések körül keltik életre s ábrázolják hőseiket, a jellem és a magatartás szempontjából sokszínűségükben, árnyaltságukban is tipikus szereplőiket. Ez az igény főképpen a drámára és az epikára vonatkoztatható. A ligha van igazuk azoknak, akik a formai érthetetlen séget, a megfejthetetlen vagy többféleképpen értelmezhető bonyolultságot a mához méltó és a jövőt ostromló művészet szinte kizárólagos zálogának tekintik. Arra is van elég példa, hogy az új tartalom érthetőségét semmi sem nehezíti. S amit nem értünk, elég gyakran nem igazán új, tartalmi és formai szempontból sem mély, hanem zavaros vagy ellenszenves. Általános érvényű igazságnak tekinthetjük, hogy korszerűség és történelmietlenség, korszerűség és társadalmon kívüliség, összeegyez- tefhetetlen fogalmak. Ennek bizonyítására lássunk két — látszólag távoli, valójában egymás érvényét erősítő — példát. Népszerű műfaj ma világszerte a tudomány fejlődési távlatait fantasztikus-cselekményesség formában bemutató és népszerűsítő science fiction. Terjedését szívesen látjuk és azt kívánjuk, hogy a magyar könyvkiadás is minél több magas színvonalú, a műfaj elitjét reprezentáló tudományos fantasztikus elbeszélést, regényt fordíttasson, írasson, juttasson el a magyar olvasóhoz. Nem kevésbé volna kívánatos azonban, hogy a válogatásban és a toborzandó hazai szerzők orientálásában néhány világos alapelv érvényesüljön. Az is például, hogy a jövő. bármennyire utópisztikus és tudo- rránvos, nem kerülheti meg a társadalmi fejlődés problémáit és ennek emberi, szemlélet- és ízlésbeli vetületét. A jövő ugyanis nem az égből pottyan, hanem — bármiféle tudományos forradalom gyorsítja is fel a változások iramát — a 1 mából nő ki szervesen és meghatározottan. Vagyis a mai világ társadalmi-emberi problémái nem hagyhatók ki a jövőre vonatkozó semmiféle számításból. A mai olvasó a legmerészebb tudományos utópiából is saját kérdéseire, mai gondjaira vár választ. Feszültséget, szenvedélyes érdeklődést vagy éppen azonosulást csak ilyen — a mából a jövőbe ívelő, fantasztikumában is reális művek válthatnak ki a közönség körében. A történelmi ábrázolás még inkább igényli a történelmiséget; a múlt még kevésbé tűri a társadalmi tényezőt kiiktató, vagy jelentéktelenné zsugorító megjelenítést. A művészetek fejlődése a mi korunk- bán — az új tartalomhoz illő formákat, eszközöket, megjelenítési módokat keresve — távol is kerülhet attól, aminek megértése akadálytalanul könnyű. Erre a tényre és következményeire utalt az MSZMP kulturális elméleti munka- közösségének 1966-ban megjelent tanulmánya: (Az irodalom és a művészetek hivatása társadalmunkban) „A közérthetőség nem azonos a köznapi, vagy a tudományos. általában a logikai-intellektuális érthetőséggel. A művészi közérthetőség elválaszthatatlan az adott művészeti ág formanyelvének ismeretéből, ezért szorosan összefügg a közönség általános művészi kultúráltságával”. Ebből következően: ha vannak jelentős életművek és alkotások, amelyek — újszerűségük miatt — egy ideig a meg nem értés falába ütköznek, az idő a társadalmi-kulturális fejlődés folyamatában segít — segíthet — elfogadtatásukban, közmegbecsülésük kivívásában. Az ilyen alkotások egy része félreérthetetlenül szocialista, vagy elkötelezetten humanista eszmeiségű. ¥/■ an azonban a tartalmi-formai mo" demségnek olyan változata is, amely ellentmondásos, vitára hívó, ám megismerésre érdemes. Azokra a polgári művészekre gondolhatunk, akik társadalmuk válságtudatának, elembertelenedésének ábrázolói és bizonyos mértékben leleple- zői. Proust, Joyce, Kafka (és sokan mások) elsivárosodásában érték tetten, félelmetes veszélyességében idézték meg az imperialista korszak polgári világát, elboruló horizontját, gyötrő reménytelenségét. Éppen ezért helyes, hogy kiadói politikánk könnyen hozzáférhetővé tette és teszi az ilyen típusú műveket. A közönség elismeri és élvezi műveik tényleges hatását, de azt is észreveszi, hogy a földig boruló ajnározás egyoldalú és , elfogult. Az ilyen drámák, filmek és regények egyes kritikusai ennek ellenére mostanában is gyakran lemondanak az elemző értékelésről, Nem szólnak arról, hogv a humánus értékeket romboló modem tőkés társadalom kritikája például nem egv nagy sikerrel játszott drámában maga is ismétli a széthullást, a lefegyverzettséget, és mée sok mindent abból. amit. tiszta szándékkal és kétségtelen tehetséggel elutasít. Dersi Tamás SiMO.\ EMIL t ÉJSZAKA i QlllllllillllllillilllllllilllUlll Az öregember kibújt a kis szobából, szinte húzta maga után a pipafüstöt. Óvatosan megnyújtóztatta reumás tagjait. Apró lépésekkel indult, félórába is beletelik, amíg a telepet körbejárja. A magas oszlopon függő lámpák halvány foltokat vetítettek a földre. Máskülönben sötétség go- molygott, köddel keveredve. Megnyúltak az állások oszlopai, furcsa szögleteket rajzoltak a téglarakások. Odaverte a lépést, ahogy még katonáéknál tanulta, amikor őrjáratban cirkáltak. Bátrabb lett, ha hallotta a saját lépteit. Megkerülte az egyik épületet, s kifelé kanyarodott. Egyszerre szokatlan zajt hallott. Megmerevedett, szorosabbra markolta a botját. Jól kivehette az egymáshoz koccanó téglák tompa csengését. Elöntötte a verejték. Az iroda mesz- sze van, amíg a telefonhoz elér, minden baj megeshet. Ügy gondolta, az lenne a legjobb, ha ott, helyben maradna, s nem mozdulna. Aztán az jutott eszébe: micsoda ember lenne ő, ha ezt tenné? — Nem rábízták-e a telepet, s nem megjárta-e a frontokat is? Lekoppantotta « botját, s közelebb ment. Ahogy a szeme megszokta a sötétséget, kivette a kiskocsi körvonalait, s a hajladozó embert is meglátta. Ütemes mozdulata is elárulta, hogy a téglát rakja. Az öregember megállt, s megköszörülte a torkát. A sötétben hajlongó alak abbahagyta a rakodást, felegyenesedett. — Maga az, István bácsi? ' — kérdezte. — Nem vagyok István — mondta az őr. — Ki van ott — kérdezte meghökkenve a hang. — Az éjjeliőr — mondta az öregember. — Ve maga kicsoda és mit akar? A másik nem válaszolt. Hideg csendesség szorult közéjük. Az öregember félt. Éjszakázott ő már két háború frontjain, nem először találkozott a szorongató éjszakai ijedtséggel. Ügy érezte magát, mintha egy lőszerraktár mellett állna őrséget, s odabent már az ellenség motozna... De az állását is féltette. Nehezen jutott be, s még az este azt tervezték az asszonnyal, mennyit javít majd a sorsukon a jobb kereset. A téglarakás felől kop- panás, csoszogás hallatszott. Az öregember látta, hogy a másik megkerülte a depóniát, s közelebb jött. „Most már a libegősét is hallom!’’ — gondolta az őr. Nagyokat lökött a szíve. „Nem ilyen rokkant embernek való ez a szol- gálatr Erélyesen ráripako- dott a közeledőre. Maradjon veszteg! — úgy tartotta a botját, hogy fegyvernek is nézhették a sötétben. — Ne bolondozzunk egymással! — mondta a hang. — Hol van István bácsi? — Kórházban, Az idegen elnevette magát. Pintér István: Magyar kommunisták a Hitler-eÜenes nemzeti egységért Tudja-e, ...A világon a legrégibb virágnak a nyugat-németországi Gundelsheim városban lévő rózsát tartják. — Korát 800 vagy talán ezer évre becsülik. A rózsa még ma is virágzik. ...A világon a legnagyobb adag „halleves” a Kiru tóban „fő”. (A tó, amelynek területe 2650 négyzetkilométer, Egyenlítői Afrikában terül el). A tó közelében lévő Kitúró vulkán kitörésekor a láva a tóba ömlik és a tó vize felforr. Amikor a vulkán lecsillapodik, a helyi lakosság kihalássza a tóból a főtt halat és elfogyasztja. — Legutóbb 1948-ban „főtt’ ilyen halleves a Kint tóban. ...Burma északkeleti részén, Mogokban találták az eddig ismert legnagyobb zafirkövet. Súlya: 12,6 kilogramm (63 000 karát). ...A világ legnagyobb igazgyöngyét burmai halászok hozták felszínre. A gyöngy súlya; 36.75 gramm. Nagyságra nézve akkora, mint egy fél gyufásdoboz. Közelmúlt történelmünk szálainak elrendezése, az áttakihtés és a megértés elősegítése nemcsak hagyományaink szerves beépítését biztosítja jelenünkben, hanem az útmutató tanulságok összegezését is. Pintér István nagyszerű tanulmánya erre vállalkozott A magyar kommunisták harca. tévedésektől nem mentes, de végső soron következetes küzdelme a fasiszta-ellenes nemzeti egység megteremtéséért, közelmúlt történelrhünk felemelő fejezete. Mégis, a kelleténél sokkal kevesebbet ismerünk, tudunk erről az időszakról. A szerző most arra vállalkozott, hogy nagylélegzetű tanulmányában az | 1941—1944 közötti évek j eseményei alapján a kommunisták harcának teljes képét adia. Vállalkozása sikerrel járt. A Hitler-ellenes nemzeti egység megteremtésének alapvető tényezőié a kommunista párt volt. A kommunisták hirdették meg a neveti függetlenség, a háborúval való szakítás jelszavát, s a szerző tudományos pontosságú, mégis élvezetes olvasmánnyá váló fejezetekben tekinti át ezt a kezdeti időszakot. A párt, a kommunisták harca eredménnyel járt: megalakult a Magyar Történelmi Emlék- bizottság, egyetlen lehetséges tömörítője a német-ellenes erőknek. Az 1942. március 15-én lezajlott tüntetés jó kezdőpont lehetett volna a német-ellenes küzdelem to - vábbfejlesztéséhez. az okokat, amelyek miatt ez nem következett be, a szerző igen áttekinthetően csoportosítja. a szociáldemokraták megalkuvásától, c árulásától egészen a Kállay-féle hintapolitika teljes csődjéig. A íórészt eddig nem publikált forrásokra, dokumentumokra támaszkodó tanulmány a fel fedezés erejével hat az olvasóra. (Kossuth Könyvk!adó) (m.) TÚL A MEGYEHATÁRON fl A LEÁNYFALUI HÁZ Nyaranta nyolc—tízezer ember üdül, pihen itt egyszerre. A hegyoldalon búvó házakról a Dunára suhan a szél, s tovább sza’ad, Vi- segrád felé. A Dünaka- nyar „író-faluja” az újabb nyarat áhítozza. Harminc tél. harminc nyár Harminc telet, harminc nyarat töltött itt a nróza- í-ás fejedelme. Móricz Zsigmond. 1911-ben vásárolt telket Leányfalun. 1942 augusztus végén innét szállították el a mentők, s már soha nem tért vissza, az 1880-as év©k eleién kiadott útikönyv nem többet, csak ennyit szentel Leányfalunak: „A hegyek aliában, csinos vidéken fekszik”. A falut kettéosztó fő* útról, melvet róla neveztek el, alacsony léckerítésen apró kapu nyílik. Fák összehajtó áglugasa alatt fut a házig egy keskeny út A ház ma is a Mó- riez-családé, nyaranta itt él Móricz Virág, az író író- lánva is. Repkényekkel körülfuttatott márvánvtábla a falon, raita aranybetűk- kel; E házban élt és dolgozott 1911-től halálain Móricz Zsigmond... Keskeny, magas a-tó nyílik a dolgozószobába. öreg bútorok, mennyezetig érő, a fal minden tenyérnyi helyét betöltő könyvszekrények. Ott, a két ablak között az íróasztal. Raüa Móricz első, ma már kezdetlegesnek nevez- ’hetó írógépe, az üveglap alatt kézírásos jegyzetek, a Dózsa dráma tervezetének egy része. Nyugtalan, pihenést nem ismerő élet becses dokumentumai. • • • csa k hallgatott.. .** Az emlékszobává lett dolgozószoba könyvszekrényeiben ott zsúfolódik mindaz, amit itt, e falak között kopogtatott le írógépén. A Tündérkert, A nagy fejedelem, A nap árnyéka, Rózsa Sándor, a drámák, műveinek magyar német, orosz, angol, francia, s ki tudia összeszámolni, hány nyelvű kiadásai. Az üveglap alatt ceruzával rótt, halványuló sorok a jegvzefoapíroTi: „Ma a Parlamentben jártam..." S a feltoluló düh az. újságolvasó, unatkozó néhány képviselő láttán, íme a keserű kifakadás: „Ez a ház vem képviseli a nemzetet, ezeknek az uraknak semmi köze a néphezf*. A falon Ady Endre fényképe. rajta a dedikáciő: a drága jó Móricznénak. Fényképek. Móricz édesanyja, a remekmívű szavak mestere. Babits Mi" hály fotográfiája, színházi ősbemutatók pillanatát megörökítő lemezek. A'at- tuk kéziratok. Kapkodva feljegyzett sorok, eív-egv. csak számára érthető szó, mondat. És könyvek, könyvek mindenütt. Az Erdély trilógiához kijegyzett történelmi forrásmunkák külön könyvszekrényt töltenek meg. Egy másikban a Magyar Tájszótár vasta_g kötetei, a Magyar Nyelvőr füzetet 1 őrt éneim, igaxságte vé* Akár az egész ország. Leányfalu is kimeríthetetlen témaforrást jelentett számára- „Mindent feljegyzett — olvashatjuk az üveglap alá csúsztatott papíron. A néhány szavas, mondatos jegyzetekből bomlanak ki a döbbenetes erejű novellák, regények. A Móricz Zsigmond útról nyíló apró utcácskákban ma is kopognak az írógépek. Dolgoznak itt írók. színészek, szobrászok, grafikusok, zeneművészek. A művész társadalom, a maga módján iárul hozzá a történelmi igazságtevéshez Mert 1919-ben a csöpp falu „legnagyobbja” e falak között írta le- „Magyarországon most kezdődik az igazi boldog és emberi élet. A történelmi igazságtevés, immár több, mint húsz esztendeje tart, hogy amit akkor remélt az író, az mindenben és mindenkor úgy legyen. Mészáros Ottó — De gyenge a hangjai Csak nem fél tőlem? — Menjen szépszerével, vagy fellármázom a rendőrséget — mondta szilárdan az őr. — Na, lassabban! — Az idegen még közelebb lépett. Az or láthatta nyúlánk alakját. Két karját fenyegetően lóbázta. — István bácsi tudja, hogy jövök. — Nem igaz! — mondta keményen az öregember. — Micsoda? — kérdezte a másik. — Az, hogy István, meg maga cinkosok! — Mindnyájan becsületesek vagyunk, papa! — mondta a másik és nevetett. — Azért, mert elviszek eoir kiskocsi téglát? — Rögtön rakodja visz- sza! — Csak nem? — húzta el a szót gúnyosan a másik. — István bácsival szót értettünk! Nem járt erre ihienkor, nem látott semmit! — Hazudik! — mondta haragosan az öregember. A másik hirtelen lehajolt, s emj letört darab téglát emelt a markába: — Tisztuljon innen, öreg, amíg nem visz a bajba! — Ha elmegyek, értesítem a rendőrséget! Az idegen káromkodott. Felemelte a tégladarabot és elhajította az őr felé. Az öregember későn vette észre, amúgy sem volt már képes hirtelen mozdulatokra. A tégla erősen mellbevágta, s lehuppant « földre. A másik látta, aztán, hogy nem mozdult, közelebb lépett hozzá, s lehajolt. — Hé öreg! — rázta meg a vállát. Az éjjeliőr hallgatott. Az idegen szorongva állt mellette, majd egyszerre megfordult, elbotladozott a kocsijáig, egy mozdulattal leborította a rakományt és futni kezdett, maga után vonszolva a kiskocsit. Egy darabig még hallatszott a. kerekek gonosz zötyögése, aztán megint szétterült a csend. Az öregember sokára eszmélt fel. Sajgott a melle, minden taaját áthűtöt- te a hideg föld. Megkereste a botját, nehézkesen elindult. Váratlanul eszébe jutott István. Megállt, döbbenten nézett maga elé. „Nem igaz!” — gondolta rémülten. Beért a szobájába, megpiszkálta a tüzet. Sürgetve motoszkált benne, hogy telefonálni kellene, meg feljegyezni, mikor történt az eset Ám dermedjen ült a széken, már csak azt várta, hogy világosodjék.
