Szolnok Megyei Néplap, 1968. március (19. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-27 / 73. szám

1968. március 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 KÉPERYŐJE ELŐTT A 12. hét a néző szempontjából nem túlságosan kedvező. A hét műsorainak jó részé­ben ott kísértett bizonyos fajta szürkeség. Elszürkü- lés, akár a hét műsorszer­kezetiét vesszük jobban szemügyre, akár a bemu­tatott művek színvonalát vallatjuk. A nagy sikerű Klasszikusok tévéfilmen sorozatban egy kevésbé si­került — olykor unalmas Schiller-átdolgozást lát­tunk. A Haramiák túlsá­gosan is színpadszerű és „deszkaízű” filmrevitiele teljesen idegenül hatott a képernyőn, a gyengébb színészi teljesítményekről nem is szólva. A „fensé­ges szegény bűnös” — Karl Moor — televíziós bemutatkozása elmaradt a sorozat megszokott nívójá­tól. Valamivel jobb a helyzet a hét filmjei esetében, de maradéktala­nul itt sem dicsérhetjük egyiket sem. Továbbá, hogy a magyar Sikátor gondolatébresztő ugyan, de homályos képei a képer­nyőn, mely a fényhatások­ra kevésbé érzékeny, egye­nesen elszürkültek, össze­mosódtak. És, hogy az olasz Bikaborjak — Fellini ko­rai terméséből — is magán viselte némiképp a pro­ducereknek tett engedmény nyomait; meséjében és hangvételében. Jóllehet if­júkori élményeit formálta summája filmmé Fellini, a Bikabor­jaknak személyes vallomás jellege is van — (bikabor- ja'knak nevezi a népnyelv a vidéki aranyifjakat) s egyes motívumaiban felis­merhetjük a későbbi jól ismert Fellini sajátságokat, ez még csak a készülődés. A nagy művész kevésbé jelentős alkotása került te­hát képernyőre. A Fellini- rajongók lehet, hogy örül­tek az eredeti bemutató­nak, hiszen eddig nem lát­hatták Fellini 1953-ban ké­szült filmjét, a széles kö­zönség számára azonban ez nem „mentség”. A nyugat­német Az állhatatos fele­ség, film Maugham sike­res színdarabjából, a pa­rádés szereposztás — Lili Palmer, Peter von Eyck — ellenére sem hozott nagy élményt — valójában. A sort folytathatjuk a szombat esti bűnügyi ko­médiával. Alfonso Paso felvételről közvetített két­részes vígjátéka is inkább a könnyebb fajsúlyú szó­rakoztató művek kategóriá­jába sorolható; nem műfa­ja, hanem megoldásai miatt. És még a „ráadás­képpen” adott ismétlés, a Róka fogta csuka is csak a szórakoztatás igényét szolgálta ki. Egyetlen hét­re, így együtt, ennyi, több­nyire főműsoridőben. az igényesebb néző számára sok Ezért örülhettünk kü­lönösképpen az Irodalmi Képeskönyv vasárnap esti jelentkezésének, Három találkozás címmel három Illés End­re novellát vitt képernyő­re Mihályfi Imre. Három különböző történet, de lé­nyegében témájuk közös: az emberi kapcsolat, még konkrétabban a szerelem igazi tartalma. Miért hagy­ja ott a fiú a lányt, bár szerették egymást (Látoga­tás); miért távozik Ágnes „érintetlenül” és hidegen Laci legénylakásáról (Utó­játék), és mi zavarja meg a hangulatos találkozót (Randevú). Illés Endre szenvedé­lyes „embergyűjtő”, s ahogyan a bélyeggyűjtő nagyítóval veszi szemügyre szerzeményeit, hogy min­den apró részletet meg­vizsgáljon, számba vegyen, a novellaíró is közelről akarja látni alanyait. Azt akarja megtudni, hogy mi­től boldogok, vagy mitől boldogtalanok Nem a csil­lámló felszín érdekli, ha­nem a rejtelmesebb mély izgatja. A novellát is úgy fogja fel, mint az ember­teremtés legalkalmasabb kísérleti laboratóriumát. És amilyen alaposan és követ­kezetesen végzi a lélek analízisét, olyan pontos az eredmény is, és természe­tesen igaz. Mint a fiatalember ese­tében. Hiszen az, aki kép­zeleti tüzével fel tudja gyújtani a téli hó egyhan­gú fehér hidegségét, aki­nek „álmai” vannak, saki képzelet nélkül el sem tudná képzelni a világot, nem érezhet lelkiközössé­get olyan valakivel, aki csak alant repdes, túlságo­san is földközelben. De igazi szerelem híján két ember kapcsolata is csak hazugság lehetne. Ágnes az Utójátékban — bár kis­sé kegyetlenül, de helyesen — ezért nem olvad fel. Pe­dig megtehetné. A régi szerelem, a váratlan vi­Napraforgó adaptert CK—3, CK—4 kom­bájnhoz — árenged­ménnyel raktárról azonnal kiszolgálunk. szontlátás még talán csá­bíthatnák is erre. De pon­tosan a Randevú diagnó­zisa is. hiszen olyan ke­gyetlenül fájdalmas em­lék, mint a férfié valóban beleszólhat egy születendő új szerelembe. A szerelem hajótöröttéi azonban segít­hetnek is egymáson, s ta­lán még megmenthetik maguknak és egymásnak a boldogító szerelmet is, ha a kapcsolatból nem hiány­zik az igazi emberi tarta­lom. Az író analizáló mód­szere szerencsésen találko­zott a televízió sajátos le­hetőségeivel. Főképpen a Randevú szép példája en­nek az összetalálkozásnak; az intim kamera maradék­talanul adta vissza a törté­net. a dráma belső fé­nyeit is. A színészi játék is itt érte el legmagasabb hő­fokát. Mor>°áros László és Dómján Edit alakításában. Kedves és megnyerő volt a Látogatás két fiatalja Venczel Vera és az igen te­hetséges Tahi-Tóth László. A novel'ák sikeres kéner­nyőre vitelében nagy része van Mihályfi Imre ihletett és nagy mesterségbeli tu­dással végzett rendezői munkájának. Tudósklub e heti összejövetelén a Föl­dön kívüli lehetséges civi­lizációk kérdése került te­rítékre. Az utóbbi időben elszaporodott repülő csé­szealjak, meg az Orion ki­váltotta kíváncsiság idősze­rűvé tette a kérdés tu­dományos vizsgálatát. Az egyre népszerűbbé váló klub véleménycseréjé* ezért hallgattuk nagy ér­deklődéssel. Sok újat nem tudtunk meg; de amiben megbizonyosodtunk. azt igen rokonszenvesen, köz­vetlen formában kaptuk. A beszélgetés fonalait bizto­san tartotta kezében dr. Marx György, a klub vitave­zetője. Eszmecseréjük nvo- már abban is megnyugtat­tak bennünket, hogy egy­hamar nem kell tartanunk egy esetleges varangy-in­váziótól. Említést érdemel még a Weöres Sándorral készült lírai riport. Főkép­pen azért, mert Horváth Jenő rendező új elemek­kel kísérletezett. V. M. Felszállt a köd Tiszaföldváron Azt mesélik az alapítók, ködös, szürke őszi nap volt akkor. Tiszaföldváron pár ember gyülekezett a köz­ségben. Megalakult a Le­nin Termelőszövetkezet, húsz esztendővel ezelőtt, 1948-ban. Kevesen emlé­keznek már rá. Magam is lapszemle révén tudom. Hat esztendeje, havonta 150 példányban ugyanis üzemi újságot jelentet meg a Le­nin Tsz. Szerkesztő bizott­sága — Bódi Imre Állami­díjas tsz-elnök. Tóth György Állami-díjas párttitkár, Bí­ró Ernő KISZ-titkár — olvasmányos lapocskát ad a szövetkezeti tagok kezébe. A legutóbbi számot szin­te meghatódva olvassa az ember. Az alakulásról, a küzdésről, a nehéz eszten­dőkről szól. Tiszaföldváron sokáig tartott a köd. Szű­kös esztendők jöttek kez­detben a Lenin Tsz tagjaira. Hiába dolgoztak, még a kenyérnek való is alig­alig volt meg. Az üzemi lapszerkesztők megszólaltatják Kovács Já­nost. Keserűen emlékezik arra a közgyűlésre, mikor nem kaptak semmit. Ko­vács János ballagott a zár­számadásra, s vele szem­ben jött a sógora, újságol­ta, megint nem fizet a tsz. Kovács János vissza­fordult, nem akarta fel­zaklatni magát. El se fnent a közgyűlésre. Nagyon szegényen kez­dett a tsz. Egy traktor, sok mérleghiánnyal zárt esz­tendő. Évente három-négy el­nök menekült el a közös gazdaság éléről, vagy le­váltották tehetetlenségük­ben a tagok. Sokáig köd ülte a szövet­kezetét. Minek sorolni tovább. A kis újság is teli van a ma jellemzőivel. Erőgépből 43 van most. ötvenhét forin­tot ért a munkaegység 1967-ben. Majdnem 30 ezer forint a tagok évi jövedel­me. — olvassuk a lapocs­ka fejtörő rovatában. És hát megyeszerte, országszerte ismerik a híres Lenin Tsz-t. Kisütött a nap Tiszaföldvár fölött. S a napsütésben melegedők most nagy tisztelettel fel­néznek azokra, akik a köd­ből indultak. Sokféleképpen méltóan akarják megülni Tiszaföld­váron az idén a 20. évfor­dulót. Csak egy példa kö­zülük. A termelőszövetkezet 25 ezer forintos pálya­díjat ajánlott fel a tsz történetének megírására. Híradójuk azt írja; nagy tisztelettel adóznak Biacsi István, id. Bohus Pál, Bo- zsó Mihályné. id. Bérezi Sándor, Boda Sándor, Ko­csis István, Kocsis Sándor alapítótagoknak, s mások­nak. akik elhintették a magot; akik elkergették a felhőket, s akiket a nap­sütésnél is melegebben övez a szövetkezet jó mód­ban élő ezer tagjának há­lája. '— borzák —• SZÍNHÁZI VILÁGNAP i A színház napját ünnepli ma a világ 1962 óta ** évről évre március 27-én — a Nemzetközi Színházi Intézet akkori világgyűlésén e napon hozta a határozatot — a színházakban fölolvassák az ün­nepi üzenetet, önmagukat ünnepeltetnék talán a színházak, s a színház művészei? Szó sincs róla: a kultúrának, a nemes szórakozásnak ez az évezredes intézménye ezen a napon arra emlékezik, s emlé­kezteti híveit, munkásait, közönségét, hogy a szín­ház a béke, a humanizmus, a nemzetek közötti köl­csönös megértés és közeledés munkálója, eszköze és megnyilvánulása. A hagyományokhoz híven az idén is fölolvassák a színházakban, a rádióban és a televízióban a Szín­házi Világnap üzenetét. Ezidén Miguel Angel Astu- rias guatemalai író, tavalyi Nobel-díjas írta meg ezt a levelet — mint mondja: — „a színpadi csoda al­kotóinak, mecénásainak és nézőinek: nyújtsanak ke­zet egymásnak, ne azért, hogy láncot formáljanak, hanem azért, hogy lerakják a kölcsönös megértés hídjait... A Hetedik Színházi Világnapnak ezidén, az Emberi Jogok nyilatkozatának jubileumi évében mozgósítania kell valamennyi ember lelkiismeretét: szálljanak síkra azok ellen, akik az emberiségtől el­választhatatlan, végzetes adottságnak tüntetik fel a testvérgyilkos háborúk mészárlásait, a népirtásokat és az emberiség megtizedelésének másik módszerét, a gazdasági kiéheztetést” —folytatja üzenetében As- turias, majd így fejezi be sorait: „...a legfőbb kér­dés: hogyan maradjon életben kutúránk, a nukleáris fegyverkészletek félelmetes veszélyétől fenyegetve. Ameddig ez a fenyegetés fennáll, addig bolygónkat nem tekinthetjük biztonságos Helynek... Csak közös cselekvéssel gátolhatjuk meg, hogy a föld ravatallá váljék, amelyen, mintegy világunk sírfelirataként, ezek az egyszerű szavak állnának: La Commedia e finita, vége a komédiának”s A Színházi Világnapon a TIT országos művészeti választmánya és a Színháztudományi Intézet együt­tesen közös eszmecserét rendez a budapesti Kossuth Klubban arról, „Hogyan szolgálta és szolgálja az emberi jogokat a színházművészet”. A bevezetőt dr. Hont Ferenc a Színháztudományi Intézet igazgatója a Nemzetközi Színházi Intézet alelnöke tartja. — Ugyanezen a napon nyílik meg az Országos Szín­háztörténeti Múzeum kiállítása „Színháztörténeti rit­kaságok” címmel. Első ízben mutatják be a közön­ségnek a két és fél évszázados soproni díszletterve­ket, a barokk színpadművészet korabeli emlékeit, akvarelleket és színezett metszeteket, 1795-ből egy kéziratos színlapot, a Nemzeti Színház megnyitó elő­adásának színlapját 1837-ből. Kiállítják Egressy Gá­bor ezüst serlegét, Jókainé Laborfalvy Róza színpadi ékszereit, Blaha Lujza, Jászai Mari, Bajor Gizi és mások színpadi emlékeit A Színházi Világnap a színház művészetének győzelmét hirdeti korok és országhatárok, előítéletek és ellenségeskedések fölött z. L Please, monsieur, Sodawasser! Előzmény Egy hazai vendéglátóipa­ri üzemegységben (azelőtt: kocsma, vendéglő, étterem, resti). Egy pohár szódavizet kértem. A főpincér vége­mért. és néhány kérdést tett fel nekem. Őszinte fe­leletet várok — mondta. — Mi jellemzi mai gaz­dasági életünket, nos? — Az úi mechanizmus — vágtam rá. — Miből él az üzletveze­tő és a személyzet? — Az üzletmenetből fa­kadó bevételből. — Mi jobb; a Chandon pezsgő, a tokaji szamorod­ni, vagy a szódavíz? — Embere válogatja. Én szódavizet kérek. — Becsületes magvar embernek tartja ön magát? — Igen, azt hiszem. — Téved, kedves vendég. Ön fúrja az új mechaniz­must Kitámolyogtam a vendég­látóipari üzemegységből. Vallomás Nem szeretem az „a” be­tűvel kezdődő szeszesitalo­kat, tehát a bort, a sört. a pálinkát, a gint, a pezsgőt és a többit Nem tehetek róla, absztinens vagyok. Arról sem tehetek, hogv a költészet és a vendéglátó- ipar futó találkozásából olyan nézet született, mi­szerint bort iszik a ma­gvar, nem pediglen vizet”. Aha. ezért nem lehetek én becsületes magyar ember. Hát persze, az én szórni a- mat — vesztemre — csak a szódavíz oltja. Hm... ha én előre megsejtem ezt a konfliktust, már zsenge ko­romban dehogyis anyatejet inkább anyaszeszt szürcsöl­tem volna. De nem voltam előrelátó. Kétfejű borjú Gondolom, nehéz lehet kétfejű borjúnak lenni. Az emberek minduntalan rá­csodálkoznak. Biztosítha­tom a kétfejű borjakat, az ér helyzetem sem sokkal könnyebb, mivel szódaviz- ivó vagyok. Ha én egy po­hár szódát kérek a pincér­től. 6 alig akar hinni a fülének. Tüzetesen szem­ügyre vesz. alkalmasint még ki is kérdez, mint fen­tebb láttuk, és megállapít­ja. hogy fúrom a mechaniz­must. Drágább a Ghianti- nál Nem akarok igaztalan Il­lúziókéit# lenni. A szóda­vízivók ellen a kapitaliz­mus is védekezik, például Becsben egv pohár szóda­víz vagy egy pohár na­rancsszörp ára között alig van különbség. Itáliában a szódavíz drágább, mint a vörösbor, a chianti. A ka­pitalista világban még a levegőt gém adják ingven. Hát még mennyit kell fi­zetnie annak, aki ilven- olyan kedvtelésből kétfejű borjú akar lenni! Egyszer megkérdeztem egy nyugati nagyvendéglőst, van-e pá’a bevételi terv? Ezt felelte: — — Nálam ilyesmi nincs, de aki azt nem tel­jesíti. az röpül! Ebből láttam, hogv kiesi a világ, s az sem fenékig szódavíz. Ravaszdi módszerek Megérthetik lelkivilágo­mat: becsületes magyar ember, s nem kétfejű bor­jú akartam lenni. Beültem tehát egy ilyen üzemegységbe, jött a pin­cér, kezébe nyomtam egy tízest, mondtam; tegye el, ez a magáé, mindössze egy pohár szódát hozzon érte. És hozott. Meglehet, hogy a pincér magában oktondi- nak nézett, de semmiesetre sem kétfejű borjúnak, ő mosolygott, nekem szemem se rebbent, úgy fogtam föl a dolgot, mintha ezt a szó­dát Bécsben ittam volna, felárral vásárolt valutáért. Jobb trükk után vágy­tam. Betelepedtem egy másik üz^meavségbe. Ha­nyagul élvetettem magam egy székben, fejemen hagy­tam a kalapomat Körülbá­mészkodtam, mint aki jobb helyekhez van szokva. Jött a pincér, és én idegen nyel­ven kértem szódavizet, spriccelő mozdulatokkal, és bárgyún. A pincér megha­jolt, elsietett, és hozta a szódavizet. Nyájasan mond­ta; „Please. Monsieur, So­dawasser!” Hát igen, ké­rem. akinek néhánv ezer dollár lapul a zsebében, az nálunk már akár szódavi­zet is ihat Na még egy trükk. Beül­tem az üzemegységbe, ki­tettem az asztalra egv ame­rikai cigarettás dobozt amelvben tizenkét Fecske lapult A pincér, miközben a szódát kértem, rápillan­tott a dobozra, és mivel lát­Új zeneiskola Kisújszálláson Tegnap úi kulturális lé­tesítménnyel gyarapodott Kisújszállás. Felavatták az új állami zeneiskolát. Az ünnepség délelőtt tizenegykor kezdődött, s a program szerint a Művelő­désügyi Minisztérium fő­előadóiénak Dobray István­nak az előadására került sor, amelynek címe: „A zenei nevelés jelentősége, lehetősége s feladatai ok­tatási rendszerünkben. A ía. hogy nem akárkivel van dolga, örömest hozott egy pohár szódát. További trükkjeimet nem leplezem le. Elvégre ezen­túl is szódát akarok inni. Fölényben A fejlemények megnövel­ték önbizalmamat. Már ntm éreztem magamat két­fejű borjúnak, hanem egy- fejű magyar állampolgár­nak, aki munkával keresi a vendéglátóipari üzemegysé­gekben elköltendő pénzét is. Magamhoz kértem a főpin­cért és feltettem neki né­hány kérdést: — Mi iellemzi mai gaz­dasági életünket? — Az új mechanizmus — vágta rá. — Miből él az üzletvezető és a személyzet? — Az üzletmenetből fa­kadó bevételből — felelte 5. — Hallott már erről az üzleti elvről; nagy forga­lom. kicsi haszon, továbbá hogy «ok kicsi sokra megy? — Ö. igen, még. gyerek­koromban. — Fontos-e önöknek, hogy én itt. és ne egy má­sik üzemegységben fo­gyasszak? — Haiaj! — Akár. ha szódavizet is? — csaptam le rá. — De kérem tisztelettel — felnyögött —, egv üveg pezsgőn mégis csak több a haszon, mint egy üveg szódán...? — Akkor ön fúrja a mechanizmust! H. 3. helybelieken kívül a me­gye többi zeneiskolája is képviseltette magát 3—4 tagú küldöttséggel. Délután bemutató hang­versennyel folytatódott a műsor, papp Gyula, a vá­rosi tanács vb elnökhelvet- tesének ünnepi beszéde után az ének-zenetagozatú általános iskola tanulói és Tuka Zsigmond citeramű- vész léptek fel.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom