Szolnok Megyei Néplap, 1968. március (19. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-26 / 72. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZOLNOK MEGYEI Iá MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TAíEÍTaÍI^HHHHHI XIX. évfolyam, 72. szám. Ára: 70 fillér 1968. március 26., kedd. s Tájékoztató A bolgár, a csehszlovák, a lengyel, a magyar, az NDK és a szovjet párt és kormány küldöttség találkozójáról 1968. március 23-án Drezdában találkoztak a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Nép- köztársaság, a Német DcYnokratikus Köztársaság és a Szovjet Szocialista Köz­társaságok Szövetsége kommunista pártjainak és kormányainak vezetők A megyei pártbizottság ülése A Magyar Szocialista Munkáspárt Szol­nok megyei bizottsága tegnap kibővített ülést tartott. Az ülés első napirendjén személyi kér­dések szerepelitek. Az MSZMP Szolnok me­gyei Bizottsága megerősítette a kunszent­mártoni járási pártbizottság korábbi hatá­rozatát, amellyel telmentette funkciójából Karsai Mihályt, a kunszentmártoni járási pártbizottság eddigi első titkárát és helyé­be Szűcs Jánost választotta meg, aki ezt megelőzően a tiszafüredi járási pártbizott­ság titkára volt. Csáki István, az MSZMP K. B. tagja, az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának első titkára tájékoztatta a megyei bizottságot és a meghívottakat az MSZMP K. B. március 21-i üléséről. A megyei bizottság kibővített ülése a vb beszámolója alapján tárgyalta a harma­dik ötéves terv Szolnok megyére vonatkozó gazdaságpolitikai és terület-fejlesztési cél­kitűzéseinek időarányos megvalósítását és a további feladatokat. A napirend előadója Váczi Sándor, a megyei bizottság titkára volt. E napirend részletes ismertetésére március 31-i. vasárnapi számunkban vissza­térünk. Évente 336 tonna korom Tessék a panaszkönyv A találkozón részt vet­tek: Sztanko Todorov, a Bolgár Kommunista Párt politikai bizottságának tagja, a központi bizottság titkára; Zsivko Zsivkov, a Eolgár Kommunista Párt politikai bizottságának tag­ja, a Bolgár Népköztársa­ság minisztertanácsának első elnökhelyettese; A posz­tói Pasev, a Bolgár Kom­munista Párt központi bi­zottságának tagja, a Bol­gár Népköztársaság állami tervbizottságának elnöke; Alexander Dubcek, a Csehszlovák Kommunista Párt első titkára; Jozef Le­nárt, a Csehszlovák Kom­munista Párt elnökségének tagja, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság kor­mányának elnöke; Oldrich Cernik, a Csehszlovák Kommunista Párt elnöksé­gének tagja, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának elnökhelyet­tese, az állami tervbizott­ság elnöke; Drahomir Kol- der, a Csehszlovák Kom­munista Párt elnökségé­nek tagja, a központi bi­zottság .titkára; Vasil Bi- lak, a Szlovák KP első titkára; Wladyslaw Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkás­párt első titkára; Józef Cyrankiewicz, a Lengyel Egyesült Munkáspárt poli­tikai bizottságának tagja, a Lengyel Népköztársaság mi­nisztertanácsának elnöke; Stefan Jedrychowski, a Lengyel Egyesült Munkás­párt politikai bizottságá­nak tagja, a Len­gyel Népköztársaság ál­lami tervbizottságának el­nöke, Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Mun­káspárt politikai bizottsá­gának tagja; Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt el­ső titkára; Fock Jénő, áz MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Magyar Forradalmi Munkás-Pa­raszt kormány elnöke; Pár- di Imre, az MSZMP Köz­ponti bizottságának tagja, az Országos Tervhivatal elnöke; Walter Ulbricht, a Né­met Szocialista Egységpárt első titkára, a Német De­mokratikus Köztársaság Államtanácsának elnöke; Willi Stoph, a Német Szó- j cialista Egységpárt politi- j kai bizottságának tagja, a : Német Demokratikus Köz­társaság minisztertanácsá­nak elnöke; Erich Ho- necker. a Német Szocia­lista Egységpárt politikai bizottságának tagja, a központi bizottság titkára; Werner Krolikowski, a Német Szocialista Egység­párt központi bizottságá­nak tagja; Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja központi bizottsá­gának főtitkára; Alekszei Koszigin. a Szovjet­unió Kommunista Párt­ja politikai bizottságának tagja, a Szovjetunió mi­nisztertanácsának elnöke: Andrej Kirilenko, a Szov­jetunió Kpmmunista Párt­ja politikai bizottságának tagja, a központi bizottság titkára; Pjotr Seleszt, a Szovjetunió Kommunista Pártja politikai bizottságá­nak tagja, az Ukrán KP első titkára; Nyikolaj Baj- bakov, a Szovjetunió Kom­munista Pártja központi bizottságának tagja, a Szovjetunió minisztertaná­csának elnökhelyettese; a Szovjetunió állami tervbizottságának elnöke; Konsztantyin Ruszakov, az SZKP központi revíziós bi­zottságának tagja. A pártok és kormányok vezetői eszmecserét foly­tattak a gazdasági és poli­tikai fejlődés és együttmű­ködés legfontosabb problé­máiról. Megelégedéssel ál- Japították meg, hogy — ugyanakkor, amikor az Egyesült Államok és egy sor kapitalista ország gaz­dasági élete súlyos meg­rázkódtatásokat él át, a szocialista országok terv­szerű és tudományos ala­pokon fejlődő népgazda­sága a szüntelen fellendü­lés állapotában van. A ta­lálkozó résztvevői kifejtet­ték elképzeléseiket a szo­cialista gazdaság további fejlődésének távlatairól, a KGST-n belüli gazdasági együttműködés és a kétol­dalú gazdasági kapcsolatok fejlesztése alapján. A részt­vevők eszmecserét folytat­tak az őket érdeklő nem­zetközi kérdésekről. Újra megállapították, hogy azo­nos nézeteket vallanak és egységes álláspontot kép­viselnek azokban a kérdé­sekben, amelyeket a Var­sói Szerződés politikai ta­nácskozó testületének szó­fiai tanácskozásán fejtet­tek ki. Az európai biztonság kérdéseiről folytatott esz­mecsere során különösen nagy figyelmet fordítottak a militarista és neonáci aktivitásra az NSZK-b»n és a Kiesinger—Brandt- kormány legutóbbi léoései- re. amelyek a Német De­mokratikus Köztársaság és más szocialista országok érdekei. ellen irányulnak. A testvémártok képvise­lői kifejelték azt az egy­öntetű véleményüket, hogy a jelenlegi nemzetközi Fock Jenő a Magyar Népköztársaság Miniszter- tanácsának elnöke a fran­cia kormány meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Franciaországba utazott. A miniszterelnök kísére­tének tagjai: Péter János külügymiTnszter, dr. Szekér Gyula, a nehézipari minisz­ter első helyettese. Dar­vas László külkereskedelmi miniszterhelyettes, Sebes­tvén János, az Országos Műszaki-Feilesztési Bizott­ság elnökhelyettese, dr. Rosta Endre, a Kulturális Kapcsolatok intézetének ügyvezető elnöke, dr. Há­helyzetben különösen nagy jelentőségű a fokozott éber­ség az imperialista erők agresszív törekvéseivel és felforgató tevékenységével szemben, azon tevékenység­gel szemben, amelyet ezek az erők a szocialista közösség országai ellen igyekeznek kifejteni. A küldöttségek leszögezték azt az eltökélt szándékukat, hogy megte­szik a szükséges lépéseket a szocialista országok to- vábbj tömörítésére a mar­xizmus—leninizmus és pro­letárnemzetköziség alapján. Egyöntetűen újra kinyilvá- nították azt az eltökélt szándékukat, hogy a közel­jövőben konkrét intézke­déseket tesznek a Varsói Szerződés és fegyveres erőinek erősítésére, vala­mint annak érdekében, — hogy tovább fejlesszék az együttműködést a szocia­lista közösség országai gaz­dasági életének további fellendítése érdekében. A felek megegyeztek ar­ra vonatkozóan is, hogy a közös gazdasági problémák megvitatása végett a kö­zeljövőben gazdasági ta­nácskozást tartanak a leg­magasabb szinten. A résztvevők eszmecse­rét folytattak és kölcsönö­sen tájékoztatták egymást az egyes szocialista orszá­gok belső helyzetéről. A Csehszlovák Kommunista párt és a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság kor­mányának képvielői tájé­koztatták a jelenlévőket arról, hogyan halad a CSKP januári plénuma azon határozatainak telje­sítése, amely a CSKP XIII. kongresszusa politikai vo­nalának gyakorlati megva­lósítására irányulnak. A résztvevők kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság mun­kásosztálya és összes dolgo­zói a Csehszlovák Kom­munista Párt vezetésével biztosítani fogják a szocia­lista építés további fejlő­dését az országban. A szocialista országok kommunista és munkás­pártjai és kormányai ve­zetőinek drezdai találko- zóia baráti légkörben folyt le. zi Vencel, a Külügyminisz­térium főosztályvezetője, dr. Gergelv Miklós, a Kül­ügyminisztérium protokoll osztályának vezetője. dr. Randé Jenő. a Külügymi­nisztérium sajtó osztályá­nak vezetője, Kovács Sán­dor, a miniszterelnök sze­mélyi titkára. Hidasi Já­nos külügyminisztériumi másodtitkár. Valkó Márton a Magyar Népköztársaság franciaországi nagykövete Párizsban csatlakozott a kí­sérethez. Tizenegy órakor állt még az Orly-repülőtéren a Fock ' (Folytatás a 2. oldalon,)) . Vietnamért! Szép eredménnyel zárult Szolnokon a járműjavító szocialista brigádjainak a vietnami szabadságharco­sok megsegítésére kezde­ményezett akciója. Alig egy hónapnál ezelőtt felhívás­sal fordultak az üzem munkásaihoz, hogy ki-ki anyagi erejéhez mérten tá­mogassa a vietnamiak harcát, sőt a megye vala­mennyi üzemét, szocialista brigádjait csatlakozásra szólították fel. Az akció lényegében be­fejeződött, s a járműjavító munkásai közül csaknem kétezerháromszázan aján­lattak fel kisebb-nagyobb összegeket. Több mint ezer- ötszázan a várható nyere­ségrészesedés egy napra számított részét adják. Ed­dig 22 ezer forint gyűlt össze. Bár a nyereségrésze­sedést még nem osztották ki, de az előzetes számítá­sok szerint mintegy 90— 100 ezer forintot fizethet­nek majd be a vietnami csekkszámlára. Szabó Zoltánné, a Szol­nok megyei Vérellátó Állo­más szervezője arról tájé­koztatott, hogy egymás után hívják fel az üzemek a vérellátó állomást tele­fonon, s bejelentik; a párttaggyűléseken a dolgo­zók olyan felajánlásokai tesznek. hogy véradással segítenék a harcoló vietna­mi népet. így történt ez a 7-es AKÖV-nél is, a törökszentmiklósi Barne- válnál is. Pénteken pedig a kar­cagi KISZ-esek szövetkez­tek, s több mint száz fiatal KISZ véradó napon adott vért azzal, hogy juttassák azt el Vietnamba. A vér­adók között ott voltak a mezőgazdasági felsőfokú technikum diákjai, a gim­nazisták. a kórházban dol­gozó fiatalok. Április 5-én Szolnokon kezdődő nagyszabású Ver­seghy Diáknapok rendező­sége elkészítette a három­napos rendezvénysorozat végleges műsorát. A megye 36 gimnáziumá­ból, szakközépiskolájából és iparitanuló intézetéből csak­nem ezerötszáz fiatal vesz részt a kulturális versenyen. A versmondókon és az irodalmi színpadokon kívül 20 énekkar, 10 tánczenekar, 8 táncdalénekes, 5 népi (ánccsoj/oi't és 25 hangszeres Végéhez közeledik a fű­tési szezon és a kémény­seprők munkájáról Ács Károly műszaki vezető tá­jékoztatása alapján sok ér­dekes dolgot tudhatunk meg. Mindenekelőtt azt, hogy a téli időszakban a vállalat mintegy száz szak­embere 232 ezer kéményt tisztogat havonként a me­gyében. Ennek egyik legte­kintélyesebb része az üze­mek és a központi fűtéses épületek kéménye, összesen csaknem 30 ezer méter. S ha e számokat már is­merjük, talán nem hökke­nti nk meg annyira azon, hogy évente mintegy 338 tonna kormot takarítanak el. Az üzemi tűzhelyeket éjjel Amikor már kevesebbet fűtünk, a kéményseprők ak­ikor sem tétlenek. Ilyenkor végzik el az öt évenként kötelező füsttömörségi vizs­gálatokat. évenként pedig 135 700 kéményt égetnek ki. A munka jelentős részét éjjel végzik, mert a Y350 kazánból és a 2260 üzemi tűzhelyből máskor nem al­hat ki a tűz. Ezek télen- nyáron üzemelnek. Hatan talíeskázzák Van olyan is. amit csak szezon befejeztével lehet megközelíteni. Ilyen példá­ul a cukorgyár kéménye — ez a megyében a legmaga­sabb —, amely füstcsator­szólista ad majd munkát' a zsűrinek. Tizenhét iskola küldte el versenyzőit a VIT történetéből rendezendő ve­télkedőre, négy iskola indít­ja modern táncosait és közel negyven diákfiatal mond szépprózát. A Verseghy Diáknapok ünnepélyes megnyitója áp­rilis 5-én délelőtt fél 9-kór lesz a Ságvári művelődési házban. A kulturális bemu­tatók zömét itt bonyolítják le, néhány versenyszámnak azonban a városi tanácsház nájával egjuitt 123 méter. Mire megtisztítják, 8—9 na­pon át hatan rakják és ta- licskázzák a fekete pépet. Egyre több helyen fülen ek gázzal a megyében, itt mái nem a koromtól, hanem a lerakódó savaktól, az om­lástól kell óvni a kéménye­ket. Kíméletlen kilakoltatás Kevesen gondolnák, hogy a füstös építményeknek élő ellenségei is vannak. Kis­újszálláson, Mezőtúron. Tö- rökszentmiklóson — sőt ú.iabban Szolnokon is — és több községben sok csóka fészkel a védett helyekre. Innen is csak a kémény­seprők lakoltathatják ki a „betolakodókat”. Panasskönyv a tanácsnál A kéményseprő vállalat amellett, hogy a szakembe­rek képzéséről és tovább­képzéséről gondoskodik, újabb kezdeményezést is tett: minden helyi tanács­nál panaszkönyvet helyez el, hogy a lakók beírhassák kérésüket, észrevételüket. Ez azt a célt szolgálja, hogy ne töltsék idejüket a szak­emberek keresésével, azok pedig azonnal értesülje­nek, ha valahol probléma adódik. a Verseghy és a Tisza-parti Gimnázium ad hajlékot A beküldött Verseghy életműről és a megye mun­kásmozgalmáról szóló pályá­zatok eredményhirdetése április 7-én lesz. Az egyes szakzsüriben or­szágosan elismert szakem­berek vesznek részt, így a versmondóknál Surányi Ibo­lya előadóművész lesz a zsű­ri elnöke, a tánczenekarok versenyénél pedig a rádióból népszerű Komjáthy György. Fock fenő Fróitcloorszógba utazott Verseghy Diáknapok: Száz versmondó# tizennyolc irodalmi színpad, hatvan irodalmi, történelmi pályázat 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom