Szolnok Megyei Néplap, 1968. február (19. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-10 / 34. szám
14. oldal MAGYAR SZŐ Szerda, 1968. február 7. IBabde 'TfUÍOMUdC é niiii|iiiii|iiiiiiir||iiii|niiiiiiiiiiitiiiuiiiii|||iiiii|iiiiiiiiiiii|||||iiiiii|||||||||iiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiii!^ ^itini|)|iini|iii|||iniititiiinniiitHiiiiniuii|,|||n in i.■ i - • _ « ■ 11111 . . t ■ _ i Illllllllllhiimiilllllllllllllllll (23) íme a magyar röpcédula szövege: Munkások, parasztok! Ne szavazzatok erre a pribék társaságra! Mert ezzel is hosszabbítjátok ennek a hóhér társaságnak az uralmát! Alakítsátok meg a helyi szovjeteket és vegyétek a kezetekbe sorsotok intézését! Le a dolgozók bőrén élősködő herékkel! Éljen a dolgozók forradalmi felkelése, a kommunisták vörös zászlója alatt! A kommunizmus a szabadság! Proletárok! Ti, akik dolgoztok, ne hagyjátok magatokat le- igázni! Fogjatok össze — hiszen testvérek vagytok. Egyenlők legyetek, ne éljetek a hitnek! Papok kenyeret nem adnak Kérjetek Hit helyett kenyeret KENYERET! ŰJABB BÉCSI ÜT Mitrovic távozásával a szabadkai helyi vezetőség kellemetlen helyzetbe került, mert az idősebb kommunisták, a volt szakszervezeti vezetők csoportja kétségbe vonta illetékességét. A csoporton belül is ingadozás jelentkezett a fiatalabbak és a topolyai Lórik által kívánt élénkebb illegális tevékenységgel szemben. Lőrik odáig ment, hogy egy lap kiadását is követelte. Ilyen körülmények között a vezetőség december- * ben elhatározta, hogy egyik tagját Bécsbe küldi a Központi Bizottsághoz utasításokért, és brosúrákért. Elhatározta, hogy két topolyai ifjú kommunistát is a határon túlra küld, mert a röpcédulák terjesztése után a rendőrség a nyomukban járt. (Az egyik röp- cédulaterjesztőt letartóztatták.). A csoporttal Bécsbe ment az idősebb szabadkai kommunisták egyik delegátusa is, hogy a Központi Bizottságtól a szabadkai városi vezetőség elismerését kérje. Bécsből csak a helyi vezetőség tagja tért vissza teljes felhatalmazással és részletes utasításokkal. Az egyik legfontosabb feladatuk az volt, hogy helyreállítsák a kapcsolatot az újvidéki, bácsföldvári és becskereki tagokkal, és hogy megkezdjék az illegális kommunista tevékenység felújítását az egész tartományban. Röpcédulát is készítettek, hogy Szabadkán, Topolyán, Újvidéken, Becskereken, Adán, | Zentán, Kikindán és másutt is terjesszék. íme a röpcédula: Dolgozók! Ne tűrjétek tovább ennek a népnyúzó társaságnak a gazságait! Tömörüljetek forradalmi szervezetbe, és harcoljátok ki a részetekre a jobb jövőt. Követeljétek a búzátok azonnali kifizetését és a monopólium megszüntetését! Tagadjátok meg a kulukot, az adók befizetését! Egy párát se, egy gjnbert se adjatok a rabló tőkés banditáknak! Kiáltsátok világgá, le a tőkés rendszerrel! Minden hatalmat a Dolgozó népnek! Éljen a Kommunista Párt! Éljen a Szovjetunió! A röpcédulák a dolgozó parasztság és a mezőgazdasági munkások helyzetéA Növi Sad-i JUGOKOMERCIJA Kereskedelmi és Közvetítő Vállalat nagyméretű árusítást szemez Eladásra kerül több Ferguson—35, Zetor Super, Zadrugar-P—4 traktor, 3 és 5 tonnás pótkocsi, istállószóró, tányérosborona, talajlazító, gabonavetőgép, hernyótalpas DT—54 traktor, valamint Zmaj—780 aratócséplő. Az eladásra a Szabadka mellett levő 2edni- ken február 8-, 9-, és 10-én kerül sor. A helység a Belgrád—Növi Sad—Szabadka útvonalon közlekedő vonatokkal és autóbuszokkal közelíthető meg. JUTÁNYOS ARAK! Bővebb felvilágosítás: Növi Sad, telefon: 44-168. 138/1. vei foglalkoztak, támadták a robotot, az adóterheket, a monopol jellegű gabonakereskedelmet, és ellenállásra szólítottak a rendszerrel szemben. Követelték a munkásosztály támogatását a rendszer és a társadalmi rend elleni harcban. Ilyen szempontból éppen a fenti röpcédula volt a legjellemzőbb. Éppen akkor sikerült helyreállítani a kapcsolatot Becskerekkel, és Újvidékről egy embernek kellett volna jelentkeznie ott. A röpcédulák egyik terjesztője azonban Kikindán lebukott, amit további letartóztatások követtek Szabadkán, Bácstopolyán, Zentán és Zomborbam. Noha a röpcédulákat sikerült Szabadkán, Bácstopolyán és Moravicán szétszórni, az árulás a JKP és a SKOJ utolsó szervezett vajdasági támaszpontjainak a végét jelentette. 13. Az írásunkban felölelt időszak alatt Vajdaságban tizenkét illegális kommunista röpcédulát adtak ki. Kétségtelen, hogy ennél több került forgalomba, mert néhányat a Központi Bizottság is küldött. Impozáns mennyiség ez, annál is inkább, mert abban az időben a JKP és a SKOJ komoly belső válsággal küzdött. 1929-be« három röpcédula, 1930-ban öt, 1931-ben pedig négy került forgalomba. 1930-ban készült a KOMUNIST két száma is, mint a JKP és a SKOJ Központi Bizottságának lapja. A legalista és művelődési jellegű tevékenység fékezte a forradalmi osztályharcot, a pártszervezetek zárt olvasókörökké sorvadtak, az illegális harc pedig a diktatúra leghevesebb támadásait zúdította a kommunistákra. Ennek az lett az eredménye, hogy a forradalmi osztályharc átmenetileg lelohadt, jobban mondva vereséget szenvedett. (Folytatjuk) 31. KISKERESZTREJTVÉNY Vízszintes sorok: 1. Természeti erők, 6. Lakat, 7. Vissza: zamat, 8. Kutya, 9. Ilyen ügy is van, 10. Kis Piroska, 11. Szerbhorvát mutató névmás, 13. Tömény ital, 14. Mesterség, 15. Érzékszerv, 17. Német elöljáró, 18. A rotációs nyomdagép népszerű neve, 20. Hangtalanul sül!, 21. Végtag, 23. Végzet, fátum, 24. Juttat, kissé régiesen, 26. Vár betűi keverve, 27. Jó, németül, 29. Német személyes névmás, 30. József Attila kedves verse, amelyet egy Balázs nevű fiúcskának írt. — Kérem, most 5 perc séta, a csuklás biztosan elmúlik. Függőleges sorok: 1. Így is nevezik Finnországot, 2. Végtag. 3. Kiejtett mássalhangzó, 4. Bukaresti patak, 5. Dél-afrikai hegycsúcs. 9. Illatos, fanyar gyümölcs, 12. Duzzogva neheztel • valamiért, 15. Kárt okoz, 19. A görög és a római művészet kora, 22. Bizonyítékot, 25. Pusztító erővel zajlik, 28. Azonos mássalhangzók. ■ ■ FARKASOK KÖZT, VÉDTELEN Ul) — Dejszen te nem is kapsz parancsot, a Reineboth, az kapja ... Csak azt érte el, hogy a fehéren izzó Kluttig ráüvöl- tött: — Ne pofázz! — Hauptsturmführer! — bömbölte Schwahl reszkető tokával. — Nem hagyok parancsolni magamnak!... ■— Még én vagyok a parancsnok! — Egy sz ... Kluttig nem mondta ki a szót; megfordult, és a díványra roskadt, melyen az előbb Weisangk ült. Schwahl éppoly hirtelen józanodott ki, mint Kluttig. A tárgyalóasztalhoz lépett, csípőre tette a kezét, és azt kérdezte: — Hogy is akarta mondani? Kluttig nem mozdult. Lehorgasztott fejjel ült, sovány karjait szétterpesztett térdeire téve. Ekkora függelemsértés után Schwahl láthatóan nem is várt választ. A sarokban levő kredenchez lépett, néhány poharat vett elő, a tárgyalóasztalhoz ült és töltött. — Igyunk egyet az ijedtségre. Mohón hajtotta föl az italt. Weisangk meglökte Klut- tigot, és eléje tartotta a konyakot: — Igyál, az megnyugtat. Kluttig kedvetlenül vette el a Sturmbannführertől a poharat, úgy hörpintette fel, akár az orvosságot, és sötéten nézett maga elé. A sértéseket nem vették rossznéven egymástól, a kijózanodás pedig valami lelki elernyedésnek adott helyet. Schwahl cigaretta után nyúlt, és hátradőlt a székében. Mélyeket szippantott. Kluttig még mindig maga elé bámult. Weisangk üres arcából pedig semmilyen gondolat nem volt kiolvasható, Schwahl egyiktől a másikra nézett, végül valamiféle akasztófahumorral megjegyezte: ,— Hja, uraim, vége a dalnak! — Nem! — Alsó állkapcsa előreugrott. — Nem! — Schwahl megérezte Kluttig belső pánikját. Eldobta a cigarettát és felállt. íróasztala mögött nagy térkép függött. Odalépett, és ismerős tekintettel méregette. Aztán a színes gombostűfejekre mutatott: — Itt áll a front, itt meg itt meg itt. — Megfordult, és kezével mereven az íróasztalra támaszkodott. — Vagy talán nem így van? Weisangk és Kluttig hallgatott. Schwahl csípőre tette a kezét. — És hol lesz négy hét múlva? Nyolc hét múlva, vagy akár már három hét múlva — Maga felelt rá, miközben öklével a térképre ütött. — Berlin, Drezda, Weimar. — A falitábla himbálózott, Schwahl elégedett volt. Kluttig remegő állkapcsán és Weisangk tanácstalan kutyaszemein lemérhette szavai hatását. Ügy ment visz- sza a tárgyalóasztalhoz, akár egy hadvezér, és közben nagyvonalúan mondta: — Mit várhaltunk még, uraim? Leült. — Keleten a bolseviknek, nyugaton az amerikaiak, és mi középen. Na, kérem? Gondolkozzék, Hauptstunmfüh- rer. A kutya se ugat utánunk, innen már nincs kiút. Legfeljebb a pokolba. Weisangk hirtelen az asztalra csapta a pisztolyát. — Engem nem kapnak el — recsegte. — Attól még messze vagyunk! — Schwahl nem ügyelt a bajor kovács hősi gesztusára, aki dicstelenül ismét visszadugta fegyverét, és karját keresztbe fonta a mellén. — Nem marad más hátra: a magunk szakállára kell cselekednünk. Ekkor Kluttig felpattant. — Átlátok magán! — kiáltotta újabb hisztériába esve. — Jó pontokat akar az amerikaiaknál! Maga gyáva! Schwahl kedvetlenül leintette. — Ne mondjon nagy szavakat. Bátorság ide, bátorság oda, mihez kezd vele? Biztosítani magunkat, ez az egész. Ehhez ész kell, Herr Hauptsturmführer. Ész, diplomácia és rugalmasság. — Schwahl nyitott tenyerén előrenyújtotta a pisztolyát. — Ez már nem eléggé rugalmas! — Kluttig szitkozódva szintén előrántotta fegyverét: — De hatásos, parancsnok úr! Hatásos! — Az a veszély fenyegetett, hogy ismét vitába bonyolódnak. Weisangk közéjük dugta a kezét. — Békén legyetek, és ne puffantsátok le egymást. — De kire is akar lőni? — kérdezte Schwahl majdnem derűsen. — Mindenkire, mindenkire! — fújta Kluttig habzó szájjal, és vadul rohangált körbe-körbe, majd kétségbeesetten dobta vissza magát a díványra, s beletúrt ritkás, fakószőke hajába. Schwahl szarkasztikusain megjegyezte: — A hősiességnek alighanem befellegzett. Kluttig másnap reggel mégiscsak továbbította a parancsnok utasítását Reineboth-nak. Az alig huszonöt éves Hauptscharführer szolgálati szobájában tartózkodtak, amely a tábor bejárati épületének oldalszárnyában volt. A gondozott külsejű Reineboth erősen elütött Kluttigtól. A hiú ifjonc szerette az eleganciát. Bőre rózsás volt, és képének alsó felén a szakállnak árnyéka sem látszott, mintha be lett volna púderezve... Mindez egy operett- bonviván küllemét kölcsönözte neki, holott csak egy közönséges serfőzőnek volt még közönségesebb fia. Székében hanyagul hátradőlt, és térdét az asztal peremének feszítette — úgy fogadta a parancsot. — Szamitécak? Óriási ötlet! — Cinikusan félrevonta az ajkát. — Valaki fél a mumustól, mi? Kluttig nem válaszolt, hanem a rádióhoz lépett. Szétvetett lábbal és csípőre tett kézzel állt a készülék előtt, mely éppen híreket mondott: _ „... nehéztüzérségi előkészítés után, tegnap megkezdődött a csata az Alsó Rajnavldékért. Mainz helyőrségét a Rajna jobb partjára vontuk vissza ...” Reineboth egy darabig nézte Kluttigot. Tudta, hogy mi játszódik le benne, és tulajdon félelmét a közelgő veszedelemtől rosszul játszott arcátlansággal leplezte. — Ideje, hogy elkezdj angolul tanulni — mondta, és szokott pimasz mosolya most kemény ránccá fagyott szája szegletén. Kluttig nem vette észre a gúnyt, s mérgesen morogta: — Vagy ők, vagy mi! — Mi! — válaszolt Reineboth elegánsan, és az asztalra dobva a vonalzót, felállt. Némán néztek egymásra, nem mondták ki, mire gondolnak. Kluttig nyugtalan lett. — Ha mennünk kell. — Öklét rázta, és fogcsikorgatva folytatta: — Egy egeret sem hagyok itt életben! — Reineboth ezt már ismerte. Tudta, hogyan értékelje Kluttigot: sok volt a csinnadratta. Kaján mosollyal közölte a véleményét: — Ha ugyan el nem késel vele, Hauptstrumführer úr! A mi diplomatánk alighanem kinyitja az egérfogót ... — A seggfej! — Kluttig öklével a levegőbe vágott. — Mit tudjuk, hogy nincs-e a disznóknak máris titkos kapcsolatuk az amerikaiakkal? Idedobnak pár bombát, és egy éjszaka felfegyverzik az egész tábort. — Idegesen tette hozzá: — Mégiscsak ötvenezer emberről van SZÓ. ( (Folytatjuk)